Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-05 / 156. szám

Tanítójelöltek

Közös temertetőjelü'k: valamennyien az esztergomi Tanítóképző Intézet 1 hallgatói. Megyénkből kerültek oda. Beszélgetésünk célja: hogyan

látják az első év befejezése után a pedagóguspályát. Be- mutat’kozásféie: ki hogyan vetődött , erre a pályára, milyen indítékokkal és reményekkel lát céltudatos hivatásához?

SZABÓ KATALIN: — Mindig pedagógus szerettem volna lenni. Apám is az. Már kiskoromban kialakult bennem ez a cél, már akkor élethivatásomnak akartam tudni. Ennek ellenére közgazdasági technikumban tanultam. Szakmám lett. Mégsem voltam képes elmenni irodába. Egy évig képesítés nélkül tanítottam Dorogházám és Márkházán. Előbb felsőbb osztályban, majd alsóban, összevont osztályban. Albérletben laktam. Nehéz volt, de elég segítséget es útmutatást kaptam. Jelentkeztem Esztergomba. Felvettek a nappali tagozatra. Tulajdonképpen itt láttam meg: mennyi problémám volt képesítés nélkül, s mennyire szükség van a tanítóképzőre.

— Arra nehéz válaszolni, hogy mit szeretnék megvalósítani a gyerekek körében. Mikor képesítés nélkül dolgoztam, szinte ösztönösen csináltam, amit tettem. Csak útmutatást kaptam. A képzőben különböző módszereket tanultunk. Én újabbnál újabb módszerekkel akarok mindig tanítani. Nem a megszokottal. Közvetlen kapcsolatot akarok teremteni magam és a gyerekek között. Szeretnék az úttörőm unkáért is sokat tenni.

— Hogy példakép? Nincs példaképem. Pedagógus példaképem nincs.

— Először falun szeretnék tanítani. Én is faluról, Szukáról kerültem el. De szeretnék bekerülni Salgótarjánba. Nagyon tetszik a város, a fejlődés. De faluról szeretnék indulni. Azt se bánnám, ha osztatlan iskola lenne. Ott is tanítottam.

W

TELEK ROZALIA: — A salgótarjáni Bolyai Gimnáziumban végeztem. Kazárról jártam be. Óvónőképzőbe akartam jelentkezni, de úgy gondoltam: mégis jobb, ha tanítóképzőbe megyek, mert ezzel a korosztállyal jobban tudok foglalkozni. Sikerült a felvételim. Minden vágyam az, hogy tanítsak. Csak attól

félek, hogy felső tagozatba kerülök. Nagyon sokat hangoztatják a képzőben, hogy a képesített pedagógusokat a felső tagozatba helyezik. A mi területünk nem olyan, hogy ott tanítsunk.

— Szeretnék visszakerülni a környékre. Nógrád megyében nagy a pedagógushiány. Ezért reménykedem, hogy visszakerülök.

— Hogyan képjelem el a tanítást? Mindig új módszerekkel fogok tani tani és szemléltetni. Könnyebben megértik majd a gyerekek az anyagot.

folyamán őrsvezetőként, ifive- zetóként tevékenykedtem. Az őrsökkel kisdobosokat patronáltunk, s ekkor kerültem közelebb a kisebb gyerekekhez. Az elhatározás már korábban megszületett bennem, de az, hogy alsó tagozatos nevelő legyek, itt vált döntővé. Jelentkeztem a tanítóképzőbe. Nem reméltem, hogy felvesznek. Semmi kapcsolatom nem volt, hogy felvegyenek. Azt, hogy bejutottam, csak saját magamnak köszönhetem. Annak ellenére jöttem erre a pályára, hogy otthon a tanáraim mindig hangoztatták: nem érdemes nevelőnek menni, mert nem becsülik meg. Sem a gyerekek, sem a szülők nem adják meg a kellő tiszteletet, Én mindezt szeretném megcáfolni — ennek ellenére pe- ziumban végeztem. Tanaraim dagógus leszek és változtatni biztattak, hogy szakosodnak, fogok ezen a helyzeten.

— SURÁNYI IBOLYA vagyok, a kisterenyei gimnámégpedig magyar szakon. Különösen az irodalomért rajongtam. Sokat szavaltam. Olyan kijelentés is elhangzott: miért nem megyek szín- művészetire. Kitűnőre érettségiztem. Nem értette meg senki, hogy miért -jövök Esztergomba. Talán az is közrejátszott, hogy tízéves öcsém van. Sokat foglalkoztam vele. Nyáron arról beszélgettünk, mit tanul és hogyan. Év közben nem értem rá. Ha hazamegyek, egyeztetem azt, amit a tanítóképzőben hallottam.

— Falura szeretnék kerülni. Én is falusi vagyok, end- refalvi. Nem szeretnék város- ban tanítani. Környékünkön annál jobban. Ismerem a falusi embereket, szokásaikat Azok a gyerekek közelebb is állnak hozzám.

MÓZES MÁRIA vagyok, a salgótarjáni Bolyai Gimnáziumban érettségiztem. Családunkban nincs és nem is Öcsém most volt negyedikes, volt pedagógus. Én vagyok a és mi éppen a negyedik ősz- „gólya”. Van két öcsém, nyol. tályban hospitáltuirik. cadikosok. Mikor szüleim

dolgoztak, én vigyáztam rá- — Nem bántam meg, hogy juk. Jobban tartanak tőlem, idejöttem. Még most is meg- mint szüleimtől. Így tudtam

kérdezik, miért nem mentem máshová. Ügy érzem, megállóm majd a helyemet itt is. Most is szeretem, amit csinálok.

rájuk hatni.

— Tanáraim biztattak erre a pályára. Talán az alkatom is olyan, hogy képes lennék a nevelői munkára.

— Egy kicsike kis faluba szeretnék elmenni, ahol felnéz rám a lakosság. Persze, ez csak illúzió, terv, de még

— Szivem szerint Salgótarjánba szeretnék visszajönni. Gondolom, pár évig nem si- mindig van belőle valami. Ne- kJül Környékbeli faluban is kém volt egy példaképem, fiesen térnek Persze, tu- osztályfőnökőm volt az áita- dom- i°val nehezebb lesz. Rélános iskolában. Csukly Lászlónak hívják. Irodalmat tanított. A faluban, Máitravere- bélyben, irodalmi esteket szervezett. Én is hasonló dolgokat szeretnék csinálni. Ott szeretnék lakni, ahova helyeznek. De nemcsak ott akarok lenni, csak tanítani. Én is szeretnék irodalmi esteket szervezni. Szívvel-lélekkel, minden időmet feláldozom majd érette.

DEÁK RITA: — Balassagyarmaton, a Szántó Kovács Gimnáziumban végeztem. Gimnáziumi tanulmányaim

gebben azzal foglalkoztam, ha elvégzem a képzőt, majd szakosodéra. De erre most nincs erőm.

— Várom a tanítást és félek tőle. Tudom, hogy Jó dolog, de nehéz. Arra gondolok, hogy bemegyek a terembe. De előtte megpróbálom legyűrni az izgalmamat. Vidáman és mosolygósán köszöntőm majd a gyerekeket.

ötfajta indíték. Kíváncsi leszek, vajon öt év múlva hol találkozom velük.

Molnár Zsolt

Vakáció — 1970

(Esztergály Keve felvétele)

Készen a munkára

A MIHÁLY GERGE1 határt Klement István úgy ismeri, mint a tenyerét, Mondja, hogy hunyott szemmel is eligazodna benne. Gyerekkorától ezen a vidéken él. Tíz éve pedig a tsz traktorosa- Nagy lánctalpassal jár. Varga József tsz-elnök szerint nemcsak egyszerűen jár, hanem többet ül a gépen, mint a földön megy. Szereti ezt a munkát. Pedig oka volna,

bős vidékre a kombájn. A fékszalag melegedése miatt végén még legurul a hegy álltak a legtöbbet. Leszerel- tetejéről. De az elnök kitar- 4e, átvizsgálta és maga rakta

tott amellett, hogy kell. Kaszával hosszú ideig tart a betakarítás- Akkor jött zavarba, amikor egy másik községből szegődtetett kombájnvezető sehogyan sem tudott boldogulni a géppel. Lassabban haladt, mint a kézi kaszások. Klement csak figyelte a dolgot. Elment megnézni a

hogy tartózkodjon tőle. Vele kombájn motorját. Ugyantörtént, amikor még a gépállomáson dolgozott, hogy Kishartyán határában megbillent alatta a körmös traktor. Olyan szerencsétlenül esett le róla. hogy az egyik lábát maga alá kaparta a kerék. Élet-halál között vergődött a határban. Ha egy gyerek, a véletlen folytán nem kerül a szántó végébe, Klement István most nem készülhetne az aratásra.

A szerencsétlenség nem vette el Klement kedvét a géptől- Megtanulta, hogy jobban kell vigyáznia, mert a gép hűséges társa az embernek, de tudni kell vele bánni. Varga József, a tsz elnöke felismerte, hogy Klement szereti a gépiét. Ezért bízta rá a kombájnt is. Nagyon drága gép, csak hozzáértő és megfontolt emberek üljenek rá. A tsz néhány esztendővel ezelőtt vette. Szidták akkor az elnököt, hogy minek ilyen domolyan, mint a lánctalpasé. Legfeljebb a fordulat sebessége magasabb. A cséplőberendezését ismerte, gyerekkorától dolgozott a cséplőgépnél. Nem szólt, hanem várt- Egyszer az elnök panaszkodott neki.

— Ilyen drága gép és nem

boldogulunk veié

— Majd én megpróbálom — ajánlkozott.

AZ ELNÖK így bízta rá a kombájnt. A napokban találkoztunk Klementtel. Felidéztük ezeket a napokat. Bevallotta: mikor eljött az ideje, hogy a gépre üljön, Izgatott volt. Otthon elhúzódott egy csendes sarokba és százszor és százszor is átgondolta a kombájnvezetés minden mozdulatát- Aztán mégegyszer átfel. Aztán gyalogosan kiment a búzaföldekre. Vizsgálta, a lejtőket, megnézte hol gazosabb a növény, mikor kell a motornak nagyobb erőt kifejteni. Egy napon, amikor felszáradt az éjszakai harmat, elindult. Varga József, az elnök hallgatja a múlt felidézését, homlokára löki a kalapját és Klement felé fordul.

— Nyugodtnak láttalak, de azért tudtam, hogy izgatott vagy.

— Az voltam, méghozzá nagyon, de csak addig amíg az első kört meg nem tettemKlementnek sikerült a bemutatkozás. Naponta kétszáz mázsán felül takarított be. Ügy ment a kombájn a lejtőkön, mintha a földhöz tapadt volna. Mikor befejezték az aratást, a kételkedők is úgy vélekedtek, hogy a kombájn nagy segítség. Széles búzatáblák várnak betakarításra. A tagok többsége idős, nem bírnák már a kaszát.

Klement István az idén a harmadik nyarat éri meg, mint kombájnvezető. Azt mondja az elnök, hogy kevés a hozzá hasonló biztos kezű

nézte a motort, kikutatta, kombájnos a megyében, Enhogy az elődje miért nem bol dogult vele. Tudta, hogy a

Szikár, csont-bőr asszony szedi fürgén a lábát a falu főutcáján. Az a kevés ember, aki a rekkenő nyárban kint Jár, mind nagy tisztelettel köszön neki. A tanácselnök is odaszól.

— Mancika, elgyere ám estére, mert a nők ügyét beszéljük meg a tanácson!

Mosolyog, igent int és siet tovább.

— Nagyon rendes asszony — mondja most már nekem az elnök- — Dolgozik, három gyereket nevel, főiskolán tanul. De a férje...

— Mi van a férjével?

i — Jobb róla nem beszélni.

Fél óra múltán a férjét is megláthatom. Dülöngélve lép ki az italbolt ajtaján. Kis, zömök, jó bőrben levő férfi- Szája habzik, mint az epilepsziásoké. Öklét magasba rázza és félig artikulátlan hangon káromkodik.

Ügy maradt meg emlékezetemben, mint aki a fizetése javát a kocsmába hordja, s esetleg veri a feleségét és a három gyereket.

A napokban találkoztam újra a tanácselnökkel.

— Képzelje az a lókötő már megint megnövelte a gondjainkat.

— Miféle lókötő?

— A Mancika férje.

— Mit csinált?

— Részegen belekötött egy csomó legénybe. Azok azután jól helybenhagyták.

A fenegyerek

— Ag ő baja— Igen ám, de a különféle szervektől most bennünket szuttyongatnak, hogy nem tudunk semmit tenni a köz- veszélyes munkakerülés ellen.

— Hogy jön az ide?

— Ügy, hogy ez a fenegyerek három esztendeje csak lóg, lopja a napot.

— Mi a szakmája?

— Semmi... Bokszoló.

— Bokszoló?

— Az. Amíg el nem züllött, addig bokszolt és munka nélkül kapta a fizetését. Amióta iszik, azóta se nem bokszol, se nem dolgozik-..

— Miféle ember az Ilyen?

— Lator. Mégis tehetetlenek vagyunk.

__ ?7?

— A Mancika mindig kegyelmet könyörög neki. Nem akarja, hogy hírbe kerüljön a férje végett. Meg tán szereti is azt a naplopót...

nem tud megvédeni a garázdák ellen.

— Mi történt?

— Megtámadtak. Kiléptem a köpködőből, rámcsaptak vagy tízen.

— De hiszen maga sportember, bokszoló.

— Kihasználták, hogy ittas vagyok.

— De annyira?

— Névnapot ültünk.

— Kiét?

— A feleségemét.

— Ö te ott volt?

— Á, dehogy- — artikulát- lanul nevet. — Csak a pénze volt nálam. Aznap vettem fel a fizetését.

— Miért nem 6 vészinél?

— Egerben volt. Vizsgázott. A gyerekeknek enni kell.

— A gyerekek te a kocsmában voltak?

— Mire gondol? Jól nevelt gyerekek azok.

— S akkor mit ettek, ha

maga névnapot ünnepelt?

•¥- Egy pillanatig zavarba jön.

— Ez nem tartozik ide — A járási székhelyen já- mondja kis idő múltán —

runk. Kis, zömök férfi lép Vegyék fel a panaszomat- mellénk, leheli a pálinkagőzt, _ jó. Megtehetjük... Nehogy már attól is be lehet ve!

r“Sni- — Borotvás József. Nem

— Panaszom van — lép a mond önöknek valamit ez a nyomunkba. — Önöknek köte- név? Már a pehelysúlyban... lesssége, hogy felvegyék a — Foglalkozása?

panaszt. Ha már a hatóság — Sportoló— Az legfeljebb hobby. De

hol dolgozik, honnan kapja a fizetését.

— Ugyanonnan, ahonnan a feleségem.

— ön te ott dolgozik?

— Mondtam, hogy én sportoló vagyok.

— És a feleségével tartatja ki magát?

— Elég ha egy keres a családban.

— Általában a családfő — vetem közbe.

— Nálunk az asszony a családfő. Ilyen testet úgyse kapna még egyet — emeli meg a muszklijait. — Még mindig jól nézek ki, mi? Mint egy Adonisz. Nem hencegésből mondom, de hát én is belenézek néha a tükörbe.

— Ezek szerint kitartatja magát? Selyemfiú.

— Kezd elbizonytalanodni, egyúttal egyre idegesebb.

— Az a gyanúm, hogy hamarosan tanintézetbe kerül — mesélte a tanácselnök. — Ott majd megtanul dolgozni és megszokja, hogy ne igya el a felesége fizetését- Minden év börtön áldás lesz a családnak...

— Ilyesmiért nem mérik az éveket — vetem ellen.

— Akkor hónapokat kap. Addig is nyugalom lesz.

Abban a pillanatban kinyílott az elnöki szoba ajtaja. Mancika lépett be. Szeme kisírt, szemgödre fekete és mély— Nehogy azt mondd, hogy a Józsi ügyében jössz. Ügy se segítünk! — előzte meg a tanácselnök. — Különben sem tudunk segíteni. A többi már a bíróság dolga.

— Mi lesz velünk, ha bezárják? — tör ki a sírás az asszonyból.

— Megnyugodtok. Rendbejöttök. Esztek rendesen, bútort vesztek.

— Nem olyan rossz ő, elnök elvtárs — próbálta még

mindig mentegetni- — Hány- — Felírják a panaszomat szór előfordult, hogy ő vigyázott a gyerekre, amikor én dolgozni mentem.

Szinte felsejlett e jelenet előzménye, amikor a fenegyerek elszalajtotta a feleségét, hogy vesse latba befolyását az érdekében.

— Meddig még, Mancika?

vagy forduljak máshoz? Én közügyben fordulok magukhoz, önök pedig a magánéletemet bolygatják.

Végül mégsem tudunk megegyezni. Ö határozott ígéretet kíván, hogy megmentjük a bírósági tárgyalástól, közbenjárunk, hogy munkakerülését ne firtassák.

Lakos György

nek ellenére Klement István, mint a szertartásra, úgy készül a gabona betakarítására- Most a szerelőműhelyben dolgozik, de este bicikli-- jén bejárja a határt. Nézegeti a gabonát. Legjobban a gyom érdekli. Ebben a nedves időjárásban az is megnőtt- A kombájnosoknak ez a legnagyobb ellenségük,

— A keserűfű, a marmancs a veszedelem a kombájnra. — mondja. — De azért nincs, hogy ne birkózzunk meg vele.

Az elnök és Klement társaságában megnéztük a kombájnt- Már kivontatták a major udvarára. Klement szakértő szemmel vizsgálja.

— A motor teljesen, hibátlan. Legfeljebb le kell mosni és olajat kell cserélni. A dobot sem szedjük szét. A csúszólemez fáját kicseréljük, mert úgy látom, meghajlott.

MINT KÉT igazi szakértő, úgy beszélget a kombájnos és az elnök. Varga József nyugodt, mert tudja, milyen lelkiismeretes Klement István. Ott lesz a szerelőkkel amikor rendbe teszik a kombájnt. Az elnök végignéz a határon. A dombhátakon színesedik a gabona.

— Azt gondolom, egy jó hét múlva kezdhetünk.

— Rajtam nem múlik, készen állok — válaszol Klement.

Aztán megy be a műhelybe, ahonnét motorzúgás hallatszik.

Bobál Gyula

NÓGRAD — 1970. július 5., vasárnap

é

>

I