Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-29 / 176. szám

A kongresszus tiszteletért Mé^fszázezer forint egyetlen dolg-ozotól EGYETLEN óra kimaradás a villamosenergia-szolgáltatás- ban milliókra rúgó kárt és termeléskiesést okozhat a me­gye ipari üzemeiben és szö­vetkezeteiben. Tudják ezt a Észak-magyarországi Áram- szolgáltató Vállalat salgótar­jáni üzletigazgatóságának dolgozói, akik sokszor mosto­ha körülmények között, éjt nappallá téve dolgoznak, hogy az energiaellátásban fennaka­dás ne legyen. A hét megyei kirendeltség és több kiegészítő részleg húsznál több munkabrigádja hulladék összegyűjtését vál­lalták. Különösen két hálózatsze­relő szocialista brigád — Sándor József és Gyurkó Mi­hály kollektívája — jeleske­dik a takarékos anyagfelhasz­nálásban és a hulladékgyűj­tésben. Közreműködésükkel Az áramfogyasztók látják hasznát annak a vállalásnak is, amelyben a szocialista bri­gádok azt tűzték ki célul, hogy egy-egy üzemzavarra eső elhárítási időt átlagosan nyolc órára csökkentik. Ehhez kap­csolódik egy másik felajánlás: ebben az évben száz kilomé­csaknem kétszázezer forint ter villamos hálózatra számít­értékű hulladékanyagot szol­gáltatott be az átvevőnek az első félévben a vállalat. Ta­karékosan bánnak az import­faanyaggal is. A régiek fel- használásával, ésszerű hálózat­rendezéssel 170 000 forinttal — köztük tizenhat szocialista kevesebb értékű fenyőoszlo­brigád, csaknem kétszáz dol­gozóval — számos vállalást tett az MSZMP közelgő kongresszusa tiszteletére, amivel a vállalat gazdálkodá­sának eredményességét, a za­vartalan energiaszolgáltatást kívánják elősegíteni. Nagy gondot fordítanak a «serelőbrigádok arra, hogy a hálózati szereléseknél, fel­újításoknál és karbantartá­soknál lebontásra kerülő, de még használható anyagok ve­szendőbe ne menjenek. Fel­ajánlották, hogy az év végé­ig legalább négyszázezer fo­rint értékű bontott anyagot pót használnak fel az idén, mint a korábbi időszakban. AMI a lakosságot már egé­szen közelről érinti: a kiren­deltségek a kongresszus tisz­teletére az egész megye te­rületén új szolgáltatási formát vezettek be. A szerelők álta­lában hetenként bejárják a körzetükbe tartozó községeket, hogy az előforduló hibákat kijavítsák. Ebben az évben va az energiakimaradás nem lehet több évi 1200 kilowatt­óránál. A vállalat eredményes gaz­dálkodását szolgálja a másik vállalás; az egész megyében szigorítják a szocialista bri­gádok a hálózat és a fogyasz­tók ellenőrzését. Felderítik a szabálytalan áramfogyasztást, az engedély és bejelentés nélküli energiafelhasználást, a jogtalan „kalózkodást”. Ettől a tevékenységüktől ebben az évben egymillió forint több­letbevételt várnak. UGYANCSAK a két emlí­tett szocialista brigád jár az élen a villamos hálózati sze­relések területén is. A válla­lat az év végéig 16,4 millió mellett hívásra a legközelebbi látogatási napnál hamarabb a helyszínre sietnek, ha sür­gősebb teendők nem szólnak hasznosítanak, felajánlásuk- közbe. A kihívásos rendszer ezenkívül azt is vállalták, forint értékű hálózatszerelést hogy a szokásos heti kőrútjuk tervezett, amelynek körülbe­nak mintegy felét már eddig teljesítették. Nem hányódhat révén három-négy nappal rö- videbb ideig kell várakozni a el a vas- és színesfémhulladék szerelőre a fogyasztóknak, sem a vállalatnál. A brigádok háromszázezer forint értékű hogy egy-egy kisebb hibát ki­javítsanak. lül 90 százalékát ez a két bri­gád végzi el. Jelenleg 7—8 millió forint körül tartanak az építési munkákkal. Vár­ható teljesítményüket jól ér­zékelteti egy másik számadat: ebből egyetlen brigádtagra mintegy négyszázezer forint termelési érték jut. K. S. Senki sem próféta?.« Sikere volt Egerben az Állati díszszemlének István, a balassa- eddig még nem láttam. Arisz- tartottam tőle, hogy Mikszáth Kálmán tophanész darabját Éles Béla tételes, filozofikus iz át— humor Csikasz gyarmati Művelődési Központ irodalmi rendező mesterien állította nem hat majd a közönségre, színpadának vezetője a na- színpadra, s a szereplőkről is kellemesen csalódtam. Talán pókban tért haza Egerből, csak felsőfokban lehet beszél- a fagylaltkert hangulata — ahol együttesével együtt egy ni. Tetszett még az egriek ahol a bemutatót tartottuk — karneválon vett részt. Mun- körszínpadon előadott „Öz, a is segített a nézőknek abban, katársunk egri útjáról, ta- nagy varázsló”-ja is. hogy ráérezzenek a darab pasztalatairói beszélgetett a — És saját színpada? Meg- hangulatára, rendezővel. állta-e helyét a rangos me- — Milyen helyezést ért el — Két éve már járt a szín- zőnyben? az együttes? pad Egerben — mondta Csi- — Ügy hiszem elfogultság — Nem rangsorolták, csak kász István. — A műfaj nép- nélkül állíthatom, hogy igen. értékelték a bemutatókat A szerüsítése érdekében rendez- Meg kell azonban monda- zsűri velünk kapcsolatban azt t«k ott irodalmi színpadi fesz. nőm, hogy a közönséget nem emelte ki, hogy az attrakti. tvált 'méghozzá nagy siker- érte felkészületlenül az „Állati vitás mellett gondolati tobb- rel. Éz utóbbinak köszönhe- díszszemle” című előadásunk letet is nyújtottunk, s hogy tó, hogy az első egri nyári szokatlan hangvétele. Előtte jók voltak a maszkok, éppen karneválra két év után idén, félezer plakátröpcédulát ősz- megfelelő hosszúságúra sike- újra összehívták az ország tot tunk ki az érdeklődők kö- rült az előadás, legjobb irodalmi színpadjait, zött. _ — Mennyiben jelentett ez Minket ért az a megtisztel- A plakát külön szót érdé- a rendezés újat korábbi da- tetés, hogy a megyét képvi- mel. Szecessziós stílusban rabjaihoz képest? selhettük. fogalmazódott feliratok csá- — Ezelőtt, mint például a (A NÖGRÁD két éve rész- bitják az olvasót. „Ne mulasz- „Júlia, szép leány” vagy a letesen beszámolt a balassa- sza el! És tekintse meg! Szó- „Köldúskantáta” című össze- gyarmatiak egri bemutatko- morújáték négy részben, állításban az általános emberi zásáról. „Köldúskantáta” cí- amelyben Kosztolányi Dezső, érzések: szeretet, szerelem, mű összeállításukat Molnár Nagy Lajos és a szépreményű hűség, gyűlölet, s a többi iénog művelődésügyi minisz- ámde eddig még ismeretlen mind teljesebb visszadására terhelyettes is személyesen Cs. I. ihletett szerzeményeit törekedtem. Most viszont ak- megdicsérte.) játtzák el a gya-rmaihy acto- tuális mondanivalóhoz: köz­— Hány együttes vett részt rok.” _ életi visszásságaink kigúnyo­az idei karneválon? — A szerzők között feltün- lásához kerestem irodalmi, — Tizenhét. Rajtunk kívül tetett Cs. X. nyilván magát a esztétikailag önmagában is harcon Kiváló együttes volt a rendező-szerkesztőt jelenti? gyönyörködtető anyagot, mezőnyben, a tatabányaiaké, — így van. Igyekeztem — Hol láthatja a közönség az egrieké és a fővárosi Da- Kosztolányi és Nagy Lajos a közeljövőben az Állati dísz- núvia kultúrotthoné. Az elő- állatverseihez hasonló stílusú szemlét? adásokat, melyeket látványos, és mondanivalójú költeménye- — Augusztus 16-án, a ba- jelmezes felvonulás előzött két írni, hogy egy teljes ál. lassagyarmati strandkarnevál meg, az egriek nagy szere- lat-panoptikum bemutatásával keretében mutatunk be belő- tefctel és megértéssel fogad- mai közéleti figuráink meg- le részleteket, őszintén meg- ták. Az irodalmi színpadok hökkentő, de jellemző hibái- mondom, hogy „hazai pályán” nemcsak a művelődési ház- ra mutassak rá. Egyébként nem remélek érdeklődést, az ban, hanem hangulatos kör- meglepő, hogy például Kosz- egri út előtt egy bemutatón nyezetben, az Agria Taverna tolányi negyven éve írt állat- pinceborozóban, a piacon és versei mennyire aktuálisak a íagylaltkerben mutatták be ma is — ha az embernek van produkcióikat. El kell mon- szeme meglátni a hasonlósá- danom, hogy bár régóta va- got. A mára való utalást fog- gyok a mozgalomban, a tata- la Ikozásnév-fel irátok is jelez. bányai Bányász irodalmi ték — a vers elmondása után színpad „Madarak” című elő- a szereplők ezeket táblán adásához hasonló jó darabot mutatták fel a nézőknek. Bár mindössze tizennégyen tekin­tették meg a darabot... B. L. Növelni szeretnék a fejlődés ütemét a mélyépítők A nógrádi szénbányák épí- végére 670—700 embert akar- — Jövőre másfélszer na- tési üzeme állandóan fejlődik, nak foglalkoztatni. Munka, gyobb értéket kívánunk ter- Sokféle érdek fűződik ahhoz, tennivaló is van. Az idén a melni, mint az idén, és 1974- hogy az ütem még gyorsabb tavalyi 21 millióval szemben re el akarjuk érni az évi legyen. A bányászat visszafej- eredetileg 25 millió forint ter- százmilliós kapacitást, lesztése során felszabaduló melési érték elérését tervezték, , munkaerők foglalkoztatása, de azóta ez a szám már 30 Milyen teltételek vannak eh- megyénk építőkapacitásának millióra módosult. Az első fél- ,z>^ lnijj az> aimi're me-§ szűk- szűk volta is követeli ezt. A évben 12 és fél milliós árbe- megyei pártbizottság éppen vételt és ennél 2 millióval ezért határozott úgy, hogy nagyobb termelési értéket ér- ennek a részlegnek mélyépítő tek eL üzemmé fejlesztését támogatja. A megyei tanács a rendelke- .. , . zésre álló keretből 15 millió 1108101 SZOT tot>D6l. forintot ad ilyen célra. A kér- ___ _ _ d és, hogyan lehetne ezt a Éves tervüknek csaknem 2oo 000 forintot fordítottunk, fejlődést még jobban meg- felét teljesítették, pedig az Megrendeltek számunkra egy gyorsítani úgy, hogy minél időjárás nem kényeztette el nagy teljesítményű dózert, hatékonyabb legyen, eredmé- őket. Köztudott, hogy az épí- amjt az utolsó negyedévre nye pedig a negyedik ötéves tőiparban a második félév az igémet. Kevés ez, több kelle- tervben jelentkezzék.* erősebb, és itt még inkább az lesz. Időközben a létszám is Az üzemnél tett látogatás kétszeresre szaporodott. Mind­arról győri meg az embert, ez arria enged következtetni, hogy jó helyre került a 15 hogy a 30 milliós tervet is millió forint. A tervek szé- jóvai túlteljesítik, pék, megalapozottak. Gazdaságosan dolgoztak: költsógszintjük csaknem 7 Jó légkörben százalékkal alacsonyabb ma­. , , radt. A bizalomra tehát igye­jo munka keztek már eddig is alapot te- nosítani tudnánk valamennyit remteni. Főbb munkáik: a A fejlődés üteme elsősorban Az epitoreszteg az idén fejr Ganz-MÁVAG mátranováki ^ múlik. Jó ienne, ha a lődött önálló üzemmé, de már telepének épitése, a nagybáto- számunkra meghatározott ösz- negyszeresen is a Szocialista nyj szénosztályozó rekonstruk- szeget nem két év múlva, ha- üzem ^ cun birtokosa. Kiváló ciójának építészeti mimikáit lehetőleg előbb megkap­torasgardaja van. arrnt bízó- gfc végzik, a harisnyagyár új juk. Ezt építőmunkánkkal meg nyit, hogy 12, sok probat ki- nagybátonyi üzemét is ők ké- tudnánk hálálni — mondja az állt szocialista brigádban to- szítik majd. Ennek rövidesen üzemvezető, mörül a régi dolgozók nagy megkezdik az alapozását. Dől- Kétségtelen a feilesztéshea Su’ÄSÄ”; í“”* “ FDrtBEE Jelenlea S « SS? £2,5 VSSSSJÍ SS.« *® kortátozatMi. írta»,» zett dolgozók is jól érzik ma- SyartocsarnoK mégis keresni a lehetőséget gukat az új környezetben, új Az építoüzem idei tevékeny- hogyan lehetne mcg v?”n munkakörben. Áprilistól ed- ségónek mintegy hetven szá- meggyorsítani megyénk jofor- dig csak egyötödük ment el zaléka mélyépítőiellegű. Ezt alakulóban levő, de már­máshova. Két kubikusbrigád az arányt a jövőben nyolcvan is te munkát végzett melyepi- alakult a volt bányászokból, az százalék mély- és húsz száza- t° uzemenek fejlődését. Ne- egyik már a szocialista brigád- lék magasépítési jeliegűre gyedik oteves tervünk gazdag, mozgalomba is bekapcsolódott, akarják változtatni. Megvalósítása elsősorban nem is az anyagi erokon, hanem m­Létszám tehát van, de kell A tervekről Pál Ferenc kább az építőkapacitáson mú- még több munkáskéz is, hí- üzemvezető a következőket lik. szén a következő ötéves terv mondta: Bódé János Jó munkával bizonyítanak ség lesz? A ma rendelkezésre álló technikai színvonal még ala­csony, ezt akarjuk magasabb­ra emelni. Az idén már kap­tunk egy új Dutra rakodó­gépet, ami 600 000 forintba ke­rült. Központi telepfejlesztésre ne. A felfejlesztéshez mint­egy nyolcmillió forint értékű gépre van szükségünk. Fejlődés — gépesítés Elsősorban a mélyépítéshez szükséges eszközök ezek, de ha már most itt volnának is, jelenlegi létszámunkkal hasz­Pótolni kell az elmaradást Szorospatakon Egyszer fizetnek A szécsénkei Győzelem Ter- ezt jól kiegészíti a háztájiból melöszövetkezet vezetősége a származó bevétel. Közgyűlésen közös állatállomány fejlesztése határozták el, hogy eltekinte- mellett a korábbinál hatéko- nek a havonkénti előlegfize- nyabban segíti a háztáji állat- téstől. A háztáji ad annyi jö- tartó gazdákat is. A háztáji- vedelmet, hogy egy bizonyos ban több mint száz szarvas- ideig lemondjanak a . közös marhát tartanak, s ebből fél- pénzről. Évente egyszer — a száz tehén. Meghaladja a félév eltelte után — fizet a négyszázat a sertések száma szövetkezet A végzett munka is A termelőszövetkezeti ta- , ? gok elégedettek a közösből elleneiteket zárszámadás után származó jövedelemmel, de kapják meg a tagok. Tíz új tag A közelmúltban taggyűlésen A további feladatok között értékelték a csécsei fiatalok a határozták meg a fiatalok az KISZ-szervezet munkáját, te- irodalmi színpad munkájának vékenységét. Ahogy Barna llo- támogatását, valamint a klub­ira, a vezetőség tagja elmon- élet fellendítését. Bevezetik dotta, eleven, pezsgő élet folyt például a kötöttebb klubfog­az elmúlt hónapokban a KISZ- lalkozásokat. Közösen tekintik ben. A KISZ-oktatáson hu- meg a csécsei fiatalok a me- szonnégyen vettek részt, és zőgazdasági kiállítást. A tag­tíz fővel sikerült megalakíta- gyűlésen tíz új KlSZ-tagot, vet­niük a politikai vitakört. A tek tel. Végezetül Szinicska csécsei fiatalok csapata ott György, a járási KlSZ-bizott- volt a szellemi vetélkedő já- ság munkatársa átadta a rási döntőjén, s a győzelemért KISZ-szervezetnek a jutalom- tízezer forintos jutalmat ka- magnót, amelyet eredményes pott. A pénzt a klub szépítésé- tevékenységükért, a KISZ köz­re, berendezésének felújítására ponti bizottság vándorzászla- használják fel. jával együtt kaptak meg. ekniúílit félévben az eredeti tervhez viszonyítva mintegy 30 000 tonnás .adósság gyűlt össze Szorospatakon. Vajon mi az oka ennek? — Nem tudtunk megbirkóz­ni a ránk szakadt gondokkal — mondja Bara József akna­vezető, majd így folytatja: — Az idő sürgetett, a kata- lirni épületeket sürgősen át kellett adnunk a harisnya- gyár száméra, ugyanis az lé­tesített üzemet. Az egyik ol­dalon tehát kényszerhelyzet­ben voltunk, ugyanakkor a másik oldalon nem volt biz­tosítva az összevonás műszaki feltétele. — Mi lett volna, ha később adják át az épületeket? — Nem tudom. Lehet, hogy az sem változtatott volna eredményeinken. Az összevo­nás január elején megtörtént. Azóta a két akna termelése iitt kerül a felszínre, Szoros- patakon. A kötélpályán is ke­vés volt a csille, ez is aka­dályozott bennünket. Murika­rdnt úgy kellett elvégezni, - helyünk volt elegendő és ma hogy a két akna termeléséit az js van még tartalékfront- egyesiitett üzem biztosítsa. Ez fejtésünk is, mégsem sikerült, mindeddig elmaradt, sőt az Sajnosokét nagy teljesítményű ______________________________frontfejtésünkön olyan vetőt kaptunk, amire nem számítot­tunk. Ez hátráltatott bennün­ket. A tervezetthez képest teljesítményben a tavalyi szinten vagyunk. Éves árbe- vételkiesésünk aiz elmaradás miatt előreláthatólag annyi lesz mint amennyi megtakarí­tás. — Mi az oka az elmaradás­nak? Tavaly tekintélyes anyagi ráfordítással a nagybátonyi bányaüzemnél összevonták Szo-rospaitak és Kataliin-akniáit. Az idén, az év elején, leállt KatalinJejtösalknák. A számí­tások jelentős megtakarítás­ról tanúskodnak. Központi anyaggazdálkodást alakítottak ki, amivel havonta mintegy százezer forint anyagiködit'ség- csiökkeinéat énnek el. Nyolcvan fizikai dolgozó és harminckét alkalmazott munkáját taka­rítják meg az átszervezés folytán, ami havonta nagy- összegű bérködtségcsökkenést jelent. A külszíni szállítást átszervezték. Mozdony helyett ma már kötélpályán kerül a szén a nagybátonyi osztály o- zóra. Ezenkívül még az egyéb költségekből is van ki- sebb-magyobb megtakarítás, végeredményben az elmúlt évet és az ideit egybevetve, mintegy 15 000 000 forint költ­ségcsökkenés származik a két akna egyesüléséiből. Az éremnek azonban van egy másik oldala is. Az ösz- sze vonást az eredeti terv sze­— Nehéz erre egyértelmű választ adni — mondja az ak­navezető. — Sokkal fegyel­mezettebb munkára lenne szükség Szorospatakon.. Saj­nos, ma még sok a fegyelme­zetlenség, főleg a technológiai fegyelem megsértése. Ez nem­csak a termelés elmaradásá­ban, de még a szén minőségé­ben is mérhető. Ezzel össze­függésben van az is, hogy sok a baleset. A dolgozók jobb hozzáállása nélkül nehéz lesz az előrehaladás. — Sok gépünk van, talán ennyi még soha nem volt. A dolgozók azonban még nem elég gyakorlottak a gépek mellett. Van maróhengerünk, gumiszaLagunk. Kiváló gép a láncszőmyeges rakodó is, amit most frontfejtés előkészítésé­re alkalmazunk. Itt négy-öt- méteres napi előrehaladást szeretnénk eléírni és most azon dolgozunk, hogy a gép kiszolgálását jobban megszer­vezzük. Ehhez még a megfe­lelő technológiát, a munka- szervezést kell jobban kiala­kítani. Sajnos, az első félévu ben csak négy napunk volt, amikor teljesíteni tudtok a napi tervet. Ez nagyon kevés — mondta az aknavezető. Szorospatakon tehát az egyik oldalon kimutatják az összevonás has'znosságát, ugyamaíkkor ami jön a réven, az elmegy a vámon. Éves tervteljesítésrő] nem lehet be. szelni. Ügy nyilatkoznak, hogy az is eredmény lenne, ha a második féléves tervet tud­nák teljesíteni. Tervmódosítás nem történt azóta sem, bár kétségtelen, iigen sok gonddal bajjal küzdöttek. Ez fásult­sághoz vezetett, a pesszimista hangulat pedig nem hasznos. Ezen kellene változtatni el­sősorban és javítani az embe­rek hangulatát, s a közvéle­ményt kellene úgy alakítaná, hogy próbáljanak meg- min­dent az adósság csökkentése érdekében. Szorospatak szene nem a legkiválóbb a nógrádi meden­céiben. Lehetőségei miatt még­is hosszabb jövőt jósolnak számára. Ehhez azonban csak iobb munkával lehet megte­remteni az alapot. B, T. NÖGRÁD — 1970. július 29., szerda

Next

/
Thumbnails
Contents