Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-25 / 173. szám
Gyermekek a kosúti forgalomban 125 tanuló egyetemistának készül Az Állami Biztosító múlit éviben közzétett stotisíZítikája szerint a taniulóikat ért balesetek mintegy hiainrmadla, 8 a halálos balesetek mintegy fele a közútiakon történik. A balesetek száma nyár elején, a szünidő kezdetével, majd nyárom, ijesztően megugrott. Nógrádiban ez év májusában és júni usé ham a midii t év hasonló időszakához viszonyítva 133.3 százalékkal nőtt a gyermekbalesetek száma. Ak okokat vizsgálva megáll apft- hatjuik, hogy legtöbb gyermek'baleset figyelmetlenségből. a veszélyhelyzet nem megfelelő értékeléséből, az életkorral járó éléinkséglből származik. A forgalomiban résztvevő gépjárművezetők- nék meg kell ismerkedniük néhány olyan gyermekikor) sajátossággal, amely nagyon fontos a gyermekbalesetek megelőzésénél. I*' A gyermek baleketek helyszínén felvett jegyzőkönyvekben okként a figyelmetlenség kerül nagyon sokszor bejegyzésre. A gyermek figyelme könnyen eltéríthető, s az iskoláskor elején minőségileg is más, mint a felnőtteké. A közlekedést figyelő gyermeknél bit ni kell, hogy a mozgások, a barátok tréfái, az ismerős feltűnése a. túloldalon, és egyéb hatás könnyem eltéríti figyelmüket. Az erős, vagy váratlan ingerekre — járművek hangja és barátok kiáltása, megbeszélt füttyje- lek, fényhatás — a gyermek azonnal reagál, figyelme ezek felé fordul és nem ügyel a közlekedés rendjére, szabályaira. Legtöbbször ilyenkor következik be baleset, mért a gépjárművezetők arra .számítanak. hogy a gyermek úgy közlekedik mint egy felnőtt, figyelme a veszélyre összpontosul. Igen ám, csakhogy a gyermek figyelme lényegesen különbözik a felnőttekétől. Amíg egy felnőtt ember perceken, sőt órákon át képes tartósan és össEpontosatotJtan figyettint, addig a gyermek nem ilyen kitartó. Pszichológiai kísérletek igazolják, hogy a felnőtt ember egyszerre 4—6 tárgyat képes figyelemmel kísérni, míg az álitalámos iskoláiba járó gyermek ennek csak a felét, az óvodások még ennél is kevesebbet. A gépjárművezetők tudják, hogy a közlekedésiben egyszerre több eseményre kell figyelni. Nyilvánvaló, hogy az utcán közlekedő gyermek esetében megduplázódnak a baleseti lehetőségek. A megelőzés szempontjából jó ha tudják a gépjárművezetők, hogy gyermekkorban afz ingerek felfogása, feldolgozása, összpontosított és tartós fígve- lem hiányosabb minit a felnőtteknél. Érdemes néhány sízót szólni a gyermekek viselkedéséről. A gyermek sokszor megrövidíti a cselekvés megindításának ültjét. Egy-egy Inger hatására azonnal cselekszik, mielőtt mérlegelne. Ezért, veszélyes az úttestre ktgurult labda. A gyermek nem mérlegel. Put az úttestre, figyelmét csak a labda megszerzésére összpontosítja. Almikor a gépjárművezető az úttest szélén álló gyermeket lát, mindig arra kell gondolnia, hogy a gyermekinél kellő mérlegelés nélkül váratlan cselekvés következhet be. A gyermeknek a közlekedéssel kapcsolatos magatartása nem egyik napról a másikra alakul ki. Az élet, a fejlődés sorén szerzi meg azokat a tnA Páva Női Fehérneműéryár jánosaknm illemében egy tizenkétezer női kartonruhából átló szovjet megrendelés utolsó darabjai készülnek. A hasai piacra jelenleg hálóinge- ket varrnak az asszonyok, tizenkétexres női kollekciót. Hét- jón szabadul egyébként az üzem első 20, saját nevelésű ipari tanulója (Koppány György felvétele) 4 NÓGRAD — 1970. július 25., szombat pasztalatokat, amelyek a távolság, a mozgás, a közlekedő jármű sebességének becslésével és más tudnivalókkal kapcsolatosak. Megfigyelhető, hogy az óvodás és iskolás korú gyermek távtoecsüése mennyire megbítzhatatlan. Nagyon sokszor tapasztaljuk ezt, amikor a gyermek a közlekedő jármű előtt féktávolsáigon belül akar átszaladni az úttesten. A gépjárművezetőknek számításba kell venni a gyermekeknél a becslési tapasztalatlanságot, amikor a gyerek az úttesten átkel, vagy várakozik a gyalogjárdán. ★ A játékba feledkezett gyermek arcáról, mozgásáról leolvashatjuk. hogy szinte kilép a körülötte levő valóság gos világból és színes fantáziájából a játék világba temetkezik. Sem lát, sem hall — mondjuk a gyermekre ilyenkor. A gépjárművezetők szempontjából nincs váratlanabb veszély, minit az úttesteit vagy annak környékén játszadozó gyermekcsoport. Mindig számításba kell ven. ml ük a gyermekjátékból adódó nagyfokú baleseti veszélyt. A nyugodtan ülő gyermekek szinte egyetlen pillanat alatt szertefuitihiStittiak. Nem egy közülük ■«- a baleseti statisztika bizonyítja ■— a járművek alá, egyenesen a halál torkába fut. A gyermekjátékból eredő balesetveszélyes magatartás életkori sajátossá,gból ered, s ezt jó tudni a gépjárművezetőknek. Nagyon veszélye« az utcán, úttesten haladó csoportokban közlekedő gyermekek magatartása, ha nincs velük vezető. Ilyenkor fitogtatják bátorságukat, erejüket és sok mindentől nem riadnak vissza. Köizülük kerülnek ki azok, akik a járművekre kapaszkodnak, a járművezetőket ijesztgetik. * Ha a gépjárművezető a gyermekeket sajátos életkori tuil ajdonságo kk al rendelkező személyeknek tekintené, tudatosulna beinmük, hogy nagyobb a mozgásvágy, aránytalanul kisebb a megszerzett élettapasztalat mint a felnőtteknek, ebből következően meggondolatlanok, nem tudják az adott helyzeteket megfelelően mérlegelni, akkor lényegesen több gyermekbalesetet tudnánk a közlekedésben megelőzni. Szer érni Sándor rendőr alezredes A fizikai dolgozók tehetséges gyermekeinek továbbtanulása érdekében a budapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Lóránd Tudományegyetem vezetősége, KISZ-bizottsága, értékes munkát fejt ki. Míg az előző turnusban a Közgazda- sági Egyetemre készülő tanulók ismerkedtek az egyetemi felvétel, Illetve munka jellegével, a mostani előkészítőt az élőbb említett két felsőoktatási Intézmény patronálja. A* írásbeliség kezdete — Kezdetben néhányan arra gondoltak, hogy az előkészítő átveszi az iskola funkcióját — kezdte beszélgetésünket Dér János adjunktus, a kéthetes szaktanfolyam vezetője. — Ehhez sürgősen hozzáteszem: mi nem akarjuk újból megtanítani a matematikát és a fizikát. Mi csak az átlagszínvonalon szeretnénk javítani. Az a célunk, hogy a gyerekekkel megszoktassuk az írásbeli felvételi légkörét. Az írásbeli és a szóbeli között ugyanis éles ellentétek alakulnak ki. Matematikából és fizikából elsősorban a példákon keresztül mérik a jelölteket. A tanórákon nincs lehetőség sóik példamegoldásra, míg az itteni 7—8 személyes csoportokban mindenki állandóan szerepel. Azt is mondhatnánk, hogy az előkészítő az írásbeliség kezdete, hiszen a példákat a leggyakrabban szereplő öt témakörből dolgoztuk fel. Ezek alapján arra gondoltunk, hogy „számítóbarlangba” érkeztünk. Kel tételezésünk valamelyest helyénvalónak Is bizonyult, hiszen ezek a gverekek az Itt eltöltött tizenkét nap alatt körülbelül 200 matematika és fizika példát oldanak meg tantárgyanként. Fizikából például többet mint három év alatt. Viszont az Is igaz, hogy naponta hét órán keresztül foglalkoznak nyugodt körülmények között e két tárggyal. Székely Jenő tanársegéd azt Is kiszámította gyorsan, hogy minden gyerekre 12 óra tiszta idő jut az előkészítő alatt. Nadrágszíj és birkózás minden kisebb méretűnek tűnik mint Pesten!), saját bevallása szerint először találkozott ilyen komoly követelménnyel. Azt mondta: — Itt jobban meghúzzák rajtunk a nadrágszíjat. Ami Igaz, az igaz: a gyerekek minden energiájukat a példákban vezetik le. Megismerkednék a követelményekkel: mit és hogyan kívánnak a felvételiken. Az abonyi Drobni László, a Kinizsi gimnázium tanulója birkózásnak nevezte a példatárral folyó küzdelmet. Kijelentette, hogy most beindítják Őket, s a felvételi pillanatáig folytatják a küzdelmet. Ehhez azonban azt is hozzá kell tenni, hogy ez a küzdelem nélkülözi az öldöklő jelzőt. Csupán arról van szó. amit a ráckevei Kocsis Bálint mondott: mindezt a gimnáziumban, vagy magánszorgalomból nem tudná összeszedni. Mivel mindenhonnan a legjobb „koponyák” érkeztek, a mi Bálintunk is jobban kiismeri magét a társak között, eredményesebben működik az egyéni mérőkészülék. Példák a zászfórúdon A legtöbb középiskolában félév óta működnek az egyetemi előkészítők. Ezekben elsősorban egyetemisták vesznek részt. A munka előnyeiről beszéltek a Komárom megyei tanulók is. Az esztergomi Unor Béla nem várt sokat a salgótarjáni előkészítőtől, és saját bevallása szerint kénytelen volt csalódni. A tatabányai Laczkó István — aki becsületesen ledolgozott az előkészítő előtt egy hónapot — azt a tömörséget dicsérte, ahogy átismételték az anyagot, fjem szaggatták részekre, az iveket keresték. Ehhez tartozik az 1*. hogy Pista barátunk második volt az Arany Dániel-mate- matikaversenyen, s mégis a fizikát részesíti előnyben. Vajon mi lett volna, ha a matematikát is annyira szeretné?) A dunaújvárosi szakközépiskolás fiúk azt mondták: ha mindennap zászlófelvonást délutáni foglalkozásokat, amikor a délelőtt feladott házi feladatokat oldják meg. Ami az anyagból kimaradt Míg a gyerekek meséltek, közben egy-egy tanárra gondoltam aki — minden túlzást leszámítva —, bizony elpirult volna a tanulók szabatos előadásmódján. Kiderült az Is, hogy Borsodban egészen más anyagrészt hanyagoltak el, mint például Fejérben. De ugyanezt mondhatnánk Győr- Sopronról vagy Pest megyéről. A szerencsi Czink Teréz például arról beszélt, hogy a jobb tanulókat nem terhelik meg képességeiknek megfelelően, s így nincs fogalmuk arról, mi is az a nehéz feladat. Summa summárum: a tanfolyam példái eleve az alapfogalmak ismeretét igénylik. A sárospataki Körmöndi Erzsébet, aki orosz tagozatosként nyergeit át a matematikához, úgy érzi, hogy a már itt eltöltött hét után Is tisztábban látja a fizikát. Nem beszélve a logikai feladatokról, amelyek úgyszólván az előkészítő minden tanulójának újdonságot jelentettek. A képhez az is hozzátartozik, hogy a példákat a legnagyobb szorgalommal oldják meg a Salgótarjánban összegyűlt tanulók. „Vidrai adatok 5 Amit még illik tudni az előkészítőről: július 13-tól 25-ig tart. A 18 csoportba osztott 125 gyerek hivatalosan napi hét órán keresztül foglalkozik matematikával és fizikával. A munkában 18 oktató és 19 egyetemista vesz még részt. Rossz nyelvek szerint az oktatók annyira megbarátkoztak tárgyukkal (és mellesleg a gyerekekkel is), hogy néha még a délutáni példamegoldásra is bejárnák. A „száraz adatok” közé még az is beletartozik, hogy a tanárok remélik: minél több előkészítőn tanuló gyerek bejut az egyetemre. Minden külső segítség nélkül. Dér János szerint a tanárok bíznak abban, hogy ténykedésük eredményes volt. Tevékenységükkel arra is szeretnék felhívni a figyelmet: mire képesek a fizikai dolgozók gyermekei, ha rendszereBudakeszlröl érkezett tartanának, szerintük még a sen foglalkoznak velük, meg- Konkoly“Tiboriaki különbé z-ászlórúdon Is példák lenge- adva nekik minden segítséget, honvággyal küzd, mert itt nének. Hasznosnak tartják a Molnár Zsolt fajíó$*&/*"* ?•***£* ÉL.ETRE-] H AVAIRA H» Cicero 1944 elején befejezte tevékenységét, s rövidesen eltűnt, Áprilisban Törökőr, saáig megszakította kapcsolatait a náci Németországgal, és nyíltan a szövetségesek táborába lépett. Schellenberg naplója arról már nem szól, hogy mi lett Ciceróval, de hosszan elemzi tettének indí- tóökalt, amelyek között szerepel a kapzsiság, a gyűlölet, a kalandvágy, s egy olyan feltételezés, hogy Cicero mögött az Intelligence Service, vagyis az angol kémelháritó szolgálat állt. (1950-ben még egy alsóházi interpelláció is elhangzott Londonban a Ciceró-ügyben: igaz-e, hogy a.z eset megtörtént? A válasz azonban annyira kitérő volt. hogy csak alátámasztotta a feltételezést.) Ugyanis, mim ez jóval később kiderült. az 1943 végén ti'adott fotókópiákat megelőző dokumentumok zömükben csak nagy általánosságban fedték a valóságot, bár néhány konkrét adatot is tartalmaztak. Viszont mindazok a dokumentációk, aitisj iyek arról szóllak. nogv Churrtfli! halkan' angol inváziót akar indítani, igazak voltak. Minden valószínűség szerint az angolok így akarták a náci Németországot puhatolózó tárgyalásokra késztetni, s még inkább arra, hogy felhívják a figyelmüket: rövidesen elérkezik a hitle- rizamis teljes pusztulása, s ez ellen, egyetlen menekülési mód van: ha angol és amerikai csapatok foglalják el a nácik Németországát. így a náci vezérek talán még túlélhetik az összeomlást... A Szovjetunió rendkívül határozott fellépése azonban keresztülhúzta Churchill számításait, s Így kútba esett az a lehetőség is, amelyre Htrnler és Scheltenberg légvárait építette. Cicero — eredeti nevén Eleysa Bawna —, túlélte a második világháborút, s még ma is beadványokat gyárt a bonni kormányhoz, hogy becsapták a hamis fonttal, s követeli szolgálatainak „tisa- tességes” kiegyenlítését. Hasonlóképpen túlélte a háborút Ludwig Mojzisch is, aki Ausztriában telepedett le, s te xtllk ereskedést nyitott. Megírta emlékiratait — s így derült fény a Ciceró-ügyre. 111. Canaris, az Abwehr főnö- Alig egy órája kapta az érke Hitler főhadiszállására tesitést. hogy kihallgatást'; igyekezett. Rossz előérzetel kell jelentkeznie helyettesé voltak. Mái sejtette, hogy vei. Lahousen ezredessel Ribbentrop külügyminiszter együtt. 1941. nyarát Írták „eláztatta” őt a führernél. Lahousen erről a napról 8 következőket jegyezte be később előkerült naplójába: „Hitler dührohammal fogadott bennünket- Kiabált és szitkozódott. Szinte hisztériásnak tűnt. A roham csúcsán azt követelte Canaris- tól, magyarázza meg, hogyan kerülhetett sor az árulásra”. — Magyarázza meg. admirális úr, hogyan történhetett ilyesmi?! — kiabált a führer, — Hogyan? Követelem, hogy magyarázatot adjonÉs minél hangosabban ordítozott Hitler, Canaris tengernagy annál mélyebbre hajolt. Kivárta, amíg lecsillapodik a führer első dühe, hiszen az Abwehr főnöke jói ismerte vezérének lobbanékony. könyörtelen természetét,- Amikor Hitler már csak dadogni tudott a kimerültségtől. megszólalt: — Mein Führer — kezdte nyugodt hangon. — Bizonyosra veszem, hogy emlékszik még azokra n nehézségekre. amelyekkel a múltban szembetalálkoztunk az Egyesült Államok területén. Bizonyára emlékszik még arra Is, hogy amikor átvettem az Abwehr parancsnokságát, megállapítottam és közöltem önnel. hogy mindenekelőtt teljesen át kell szerveznünk amerikai hálózatunkat Azt is tudja, (ührerem, hogy az KBf már fényt derített egyszer tevékenységünkre. é* ébersége azóta sem csökkent irántunk. Hiába volt minden ellenintézkedésünk vereséget szenvedtünk. Most viselnünk kell ennek a csapásnak minden következményét... (Folytatjukt