Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-24 / 172. szám

Segít as iskola Az iskolai tankönyvek egy része már megérkezett a szé- csényi könyvesboltba, így bi­zony mozdulni is alig lehet a hatalmas könyvcsomagoktól. A II. Rákóczi Ferenc Általá­nos Iskola sietett a minirak­tárra! rendelkező könyvesbolt segítségére. Augusztus köze­péig egy osztálytermet bocsá­tott a bolt rendelkezésére, ahol raktározni és csomagolni is tudják az új tanév köny­veit. A járás általános isko­láinak augusztus második fe­lében házhoz szállítja a meg­rendelt könyvcsomagokat a bolt. „Expressz­érdek" Sajátos, utazási irodához nem mindenben méltó felfo­gással ismerkedtünk meg egy információ kapcsán. A KISZ megyei bizottságán elmond­ták, hogy a szegedi ifjúsági napokra szervezett különvo- nat indulási idejét — ,ji csat­lakozások összejátszása foly­tán” — az Expressz ifjúsági és Diák Utazási Iroda hajnali fél ötre tűzte ki! E szerint Salgótarjánból fél ötkor indul majd az a vonat, amelyen a megye minden területéről ér­kező fiatalok átszállással Sze­gedre utazhatnak. — De hogyan utazzunk Sal­gótarjánba?! — kiáltottak fel a szécsényi, balassagyarmati, rétsági járásból jelentkezett fiúk és lányok. Ezt, ki tudja miért, kihagyta számításaiból az Expressz budapesti köz­pontja. A megyei kirendelt­ség vezetője kétségbeesve tele. fonált, s kérte, hogy későbbi csatlakozást szervezzen a me­gyei különvonatnak az iroda. Eddig ugyanis minden alka. lommal hét órakor indultak a szegedi ifjúsági napokra a me_ gyeiek, s a szervezést is eh­hez igazította a nógrádi ki- rendeltség. Salgótarjánba az első távolsági buszok csak fél hatkor érkeznek, vagyis egy órával a vonat indulása — után! A pesti központ válasza meglepő: — A legfontosabb az Expressz-szempont... Az utazási iroda üzleti vál­lalkozás is. Ilyenformán he­lyesebb lenne — .s főként ki- fizetőbb a későbbiekben! —, ha elsődlegesnek az utas szempontját tekintenék! (pataki) Mindszenti tervek Mátramindszant és Szuha községi Tanácsát a közelmúlt­ban egyesítették. Máris kidol­gozták a két község fejlesztési tervét. Mátramin d.szenten a következő ötéves tervben óvo­dát építenek, az idén viszont megépítik az orvosi rendelőt. A kiviteli tervek elkészültek, az építkezést rövidesen meg­kezdik. Tervbe vették Mátrji- mindszent és Szuha között egy új út építését. Ezzel a két községet összekötő eddig 5.2 kilométeres utat jelentősen le­rövidítik. Az államigazgatási körzethez tartozó Mátraa lm fis­ra is gondolnak, üdülőtelep­pé kívánják kiépíteni. Önsegélyezőtök szegedi Alja Az indulás: szombat reggel 7 óra • Szécsényi fiatalok is utaznak Szombaton reggel az Álla­mi Biztosító szervezésében 280 salgótarjáni önsegélyezős csoporttag utazik három nap­ra Szegedre. A különféle in­tézmények, vállalatok, üze­mek, ipari és mezőgazdasági szövetkezetek dolgozói az ÁB vendégeiként megismerkednek a nagy dél-alföldi város tör­ténelmi, művészeti, kulturális nevezetességeivel és megte­kintik a Háry János Dóm téri előadását. A csoport a korábbi idő­pontra hirdetettel szemben reggel 7 órakor indul el kü- lönvonatával. Többszörös vál­tozás után tehát ez az idő­pont a végleges! Nyolcvan KISZ-fiatal kép­viseli a szécsényi járást a szegedi ifjúsági napokon, amelyet július 25, 26. és 27-én rendeznek meg. Az utazó fiúk és lányok a részvételi díj nagy részét társadalmi munkával szerezték meg. Az ELZETT lakatgyára húsz ipari tanulója például a gyárban végzett társadalmi munkát, s ezt ju­talmazták az üzem vezetői. A szécsényi II. Rákóczi Tsz 20 fiatal részvételi díjának felét magára vállalta. A járás töb­bi községéből utazó fiatalok költségeit a termelőszövetke. zetek, illetve a KISZ-alapszer. vezetek fedezik. Odaítélték a versenydíjakat Kiosztották a MA VOSZ Nógrád rpegyed Intéző Bizott­sága és a megyei tanács me­zőgazdasági és élelmezésügyi osztálya 25. éves évfordulójá­nak tiszteletére a vadásztár­saságok között indított ver­seny díjait. A versenyben va­lamennyi apró és nagyvadas vadásztársaság részt vett. A versenybizottság az első he­lyezettnek járó 5000 forintot az őrhalmi vt-nek, a második­nak járó 3000 forintot a nagy- bátonyi vt-nek, a harmadik helyezettnek járó 2000 forin­tot a romhányi vt-nek ítélte oda. Két vt-t oklevéllel tün­tettek ki, kilencet pedig di­cséretben részesítettek. Fiatal mezőgazdászok tanácskozása A megyei mezőgazdasági és élelmezésügyi osztály tegnap Eresztvénybe hívta össze azo­kat a fiatal mezőgazdasági szakembereket, akik az elmúlt évben és az idén végezték el az iskoláikat. Az ötvenöt, többségében ösztöndíjas me­zőgazdasági szakembernek Szabó János, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés­ügy osztályának személyzeti előadója tartott tájékoztató előadást megyénk mezőgazda­ságának helyzetéről. A délutá­ni órákban került sor a fia­tal szakemberek beszámoló­jára. Valamennyien ismertet­ték, hogy üzemükben milyen munkát végeznek, elégedet­tek-e beosztásukkal, zavarta­lanul dolgozhatnak-e. Több­ségükben kedvezően nyilat­koztak munkakörülményeik­ről. A fiatal szakemberek ma tapasztalatcserére utaznak, Szurdokpüspökiben megtekin­tik a tsz kertészetét. Innen Pásztora mennek, ahol a sza­kosított szarvasmarhateleppel ismerkednek meg. A tapasz­talatcsere végállomása a gyön­gyösi tejüzem. A fiatal agro- nómusok, állattenyésztők jó­nak tartották, hogy a megyei tanács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztálya lehetőséget nyújtott számukra a munká­ban előforduló gondokról be­szélni. NAPTÁR 1970. július 24., péntek, Kinga napja. A Nap kel: 4.11, nyugszik: 19.29 órakor. A Hold kel: 22.01, nyugszik: 11.23 óra­kor. 29—34 fok Várható időjárás ma estig: ke­vés, főleg nappali felhőképződés, néhány helyen kialakuló helyi zá­por, zivatar. Legmagasabb nappa­li bőmérséklet ma: 29—34 fok kö­zött. A Balaton vizének hőmérsék­lete tegnap u órakor Siófoknál 22 fok volt. — Dcjtári törzsgárda. Meg­beszélést tartottak Dejltóron a község vezetői és a megyei Vöröskereszt szervezet aktívái a soron következő véradás előkészítése céljából. A dejitá- n véradó törzsgá.rda eddig minden esztendeiben sikerrel szerepelt, az idei véradás is eredményesnek ígérkezik. — KÉT FIATAL MEGYEI FESTŐ — Molnár Judit és Szabó Tamás — vesz részt Nógrádból az ötödik országos ifjúsági képzőművészeti tá­borozáson, amelyet az idén a Csongrád megyei Mártélyban rendeznek meg rövidesen. — Kőomlás veszélye miatt csütörtökön kitelepítették Wildilahiner osztrák alpesi fa­lucska lakosságát. Az osztrák hatóságok fontolgatják a fa­lu végleges kitelepítését, mi­vel a közelmúltban ház. nagyságú sziklák omlottak le a helység fölötti hegyoldalról és sok s zikla tömb omlással fenyeget. NEB-ankét A Salgótarjáni városi és já­rási Népi Ellenőrzési Bizott­ság a közelmúltban széles kö­rű vizsgálatot végzett a gáz­program végrehajtásával kap­csolatosan. Mivel újabb és újabb lakásokba kötik be a gázt, a városi és járási NEB úgy határozott, hogy az érin­tett vállalatok és a lakosság bevonásával ankétot rendez. Az ankét július 30-án délelőtt 9 órakor lesz a városi tanács vb-termében. így a Népi El­lenőrzési Bizottság közvetle­nül megismeri a lakosság vé­leményét, és a jövőben a mun­kálatokat végző vállalatok is felhasználhatják a lakosság ésszerű javaslatait, illetve jo­gos kívánságait. — ÜDÜLNEK A NYUGDÍ­JASOK. Tegnap a ZIM nyug­díjasai két külön autóbusszal Zsórifürdőre utaztak. Az uta­zás költségeit az üzem vállal­ta. , Hatmillió halacska A halászati termelőszövetke­zetek dinnyést ivadéknevelő tó­gazdaságában csütörtökön megkezdődött az előnevelt pon­tyok „házhoz szállítása”. Az ország 35 tógazdaságába ősz- szesen 6 millió, 2—3 centimé­teres halacskát szállítanak, s hogy a nagy meleg kárt ne tegyen a pontyokban, hűtött ballonokban utaztatják őket. A halak zömét az árvíz súj­totta területekre irányítják. A SZEMÉLYI IGAZOLVÁNY KIVÁLTÁSA F=eliil«fás Salgótarján Az új rendelet értelmében 1970. január 1-től a 14, 15 és 16 évesek kötelesek személyi igazolványukat kiváltani ebben az évben, függet­lenül attól, hogy az év mely hó­napjában töltik be 14., 15., 16. élet­évüket. Kérjük a szülőket, hogy ahol még u fent megjelölt évbeliek személyi igazolványát nem vál­tották ki, azonnal intézkedjenek. Ehhez az alábbi okmányokat sze­rezzék be: 1. születési anyakönyvi kivonat (a születési hely szerint il­letékes tanács díjtalanul kiadja). 2. egy darab 10 forintos illetékbé­lyeg, 3. két darab személyi igazol­ványba való fénykép (másfél ern­es fehér sarokkal), 4. adatlap, ki­töltve tmtával, a lakónyilvántartó­val aláíratva, lebélyegezve, (a postahivatalokban vásárolható.) Továbbá felhívjuk Salgótarján városban és járásban azon sze­mélyiigazolvany-tulajdonosokat, akiknek személyi igazolványa 1970- ben lejár, hogy a kicserélést jú­lius és augusztus hónapban vé­gezzék el. A következő okmányo­ * * kat kell benyújtani: a) adatlap, tintával kitöltve, lakónyilvántartö- val aláirtva, lebélyegeztetve, (községekben a községi tanácsok­nál kell aláíratni), b) két darab személyi igazolványba való fény­kép, c) lo forintos illetékbélyeg, d) a lejárt személyi igazolvány. A 14, 15, 16 évesek személyi iga­zolványának kiváltása és az 1970- ben lejárt személyi igazolványok kicserélése végett a salgótarjáni Városi és Járási Rendőrkapitányság bejelentő hivatala mindennap — szombat kivételével — 8 óra 30 perctől délután 16 óráig fogadja az ügyfeleket. A személyi igazolvány átvétele után három napon belül a lakó- nyilvántariőkönyv-vezetőt keressék fel (községeknél a községi taná­csot) a személyi igazolvány számá­nak és érvényességi idejének be­jegyzése végett. Városi és járási rendőrkapitányság vezetője Szécsényben felújítják a műemléktorony bádogborítását Tolnai Vilmos Száz évvel ezelőtt, 1870. július 24-én, Pozsonyban szüle­tett Tolnai Vilmos egyetemi tanár, irodalomtörténész, aka­démikus. A budapesti egyetemen 1892-ben bölcsészdoktori okle­velet szerez. 1893-tól a pozsonyi evangélikus líceum, 1897- től a budapesti evangélikus főgimnázium, 1906-től az Erzsé- bet-nőiskola tanára. 1925-től a pécsi egyetemen nyilvános, rendes tariár. Hosszú ideig vezeti a Magyar Tudományos Akadémia készülő új nagyszótárának gyűjtőmunkálatait. Filológiai gyűj­tő munkásságát is magasrendű műveltség és ízlés jellemzi. Egyebek közt eredményesen foglalkozik a szólások, dalok, motívumok vándorlásának, egybeszövödésének, változásainak vizsgálatával. Jelentősek magyar irodalomtörténeti tanulmá­nyai. Az 1937-ben Sopronban elhunyt tudós főbb művel: Ma­gyarító szótár (1900), Petőfi és a nyelvújítás (1909), A szó­lásokról (1910), A nyelvek szépségéről (1921), Halha­tatlan magyar nyelv (1928). A nyelvújítás elmélete és tör­ténete (1929), A tiszta magyarság szótára (1932). — Harcászati gyakorlat. A Balassagyarmaton augusztus 29—30-án megrendelendő harcászati gyakorlat program­jának és fő feladatainak meg­beszélésére tanácskozást tar­tottak a járási tanács épüle­tében a városi Vöröskereszt szervezet vezetőségi tagjai, a városi főorvos, valamint a városi és a járási polgári vé­delmi parancsnokok. Ezen véglegesen rögzítették a leg­fontosabb tennivalókat. — Víztárolót építenek. A kéfcbodonyi tsz a megyében a második víztárolót építi. A több ezer köbméter víz táro­lására alkalmas duzzasztó földmunkáit elvégezték. A víztárolóból 100—150 katasz­teri hold öntözését végzik és hadat telepítenek hele. Megjelent a Búvár A képes folyóirat érdekes cikkei közül különös figyel­met érdemelnek az ember öröklődő sajátosságairól, a vírusfertőzések hatására szer­vezetünkben termelődő inter­feronról, a magyar talajzooló- giai kutatások eredményeiről, s az indiánok hangtalan fegy­veréről szóló írások. A ter­mészetkedvelők megismerked­hetnek Egyiptom akvarisztikai érdekességeivel, több új dísz­halfajjal, o házi lepkenevelés módszereivel, a kaktuszok ol­tásának technikájával, és az- :zál az új vegyszeres eljárással, mellyel a broméliák virágzá­sát időzíthetjük. — Vegyes- és italbolt. Hé­halomban, megkezdték egy üzdetkomtomát építését. Ä korszerű kereskedelmi létesít­ményt az ÁFÉSZ üzemelteti és a község bejáratánál az új település központjában he­lyezték el. — Már most összeállították a tan­évkezdésre az iskolai füzetcsoma­gokat a balassagyarmati papír­boltban. a három és fél ezer cso­mag közül eddig száz talált gaz­dára, idén az általános iskoláso­kon és a gimnazistákon kívül az iparitanuló iskola növendékeinek sem kell fáradni a füzetcsomagok összeállításával. — Iskolafelú.jítások. A ba­lassagyarmati járás iskolái - ban az idén nyáron mintegy hétszázezer forintot költenek az iskolák felújítására. Tengeri beteg eletánlok Egy japán hajón „fellázadt” tizenhat elefánt, amelyeket az EXPO—70 világkiállításra akartak szállítani. A valószí­nűleg tengeribetegség miatt ■megvadult állatok megrongál­ták a hajó elektromos főveze­tékét és olyan súlyos károkat okoztak, hogy a hajónak be kellett futnia a legközelebbi kikötőbe, a szükséges javítá­sok elvégzésére. Ezután a ha- i jó visszatért Bangkokba, és skulva a szomorú tapasztala­tokból az elefántokat vastag, fából készült fallal szigetelték el egymástól, és csak így in­dultak ismét útnak. — Rekordtermés. Romhány­ban a Fertődi—293-as búzáiból holdanként 20,41 mázsát ta­karítottak be az idei aratás alkalmával. Ilyen nagy ter­més ebből a búzafajtából még nem volt ezen a vidéken. — Közös balatoni kirándu­lásra utaznak az Ipoly bútor­gyár szécsényi üzemében dol­gozó ifjúsági brigádok tagjai. Múlt évi munkája után mind­két közösség elnyerte a Szo­cialista címet. — Annabál. Szombaton, jú­lius huszonötödikén este 8 órai kezdettel nagyszabású Annabált rendez Salgótarján­ban a Kohászati Üzemek művelődési központja. Az immár hagyományos bálon táncbemutató szórakoztatja a közönséget. Éjfélkor kerül sor a „hál szépének” megválasz­tására. — Sikkasztás miatt indí­tott eljárást a Salgótarjáni városi-járási Rendőrkapitány­ság Szűcs Ferencné 27 éve« nagyfoátonyi lakos ellen. Seücsné mint a MÉK árudia- vezetője több mint 19 090 fo­rintot sikkasztott. — Akárki jelentkezhet Balassa­gyarmaton arra a kétnapos július 25—26-i vonatkirándulásra, mely­nek végcélja Balatonboglár. A ba­lassagyarmati állomásfőnökség ál­tal szervezett kirándulás részvéte­li díja: 65 forint, — Újszülött tv-sztárok. Ipa­ri televíziót sizerel'tek fel a megyei kórház újszülötto&z- tójyán. Az újdonsült apáknak és a hozzátartozóknak a tévé kamerája mutatja meg az új­szülöttet. Bányaomlás Komlón Két halott, egy súlyos sebesült Tragikus üzemi baleset történt csütörtökön hajnalban a mecseki szénbányák legnagyobb termelő­üzemében, a komlói Kossuth-bá- nyában. Hajnali három óra húsz .perckor a nyolcadik szinten, a 12-es telepi fejtés északi szállító­csapás vágata és fejtés találkozá­sánál omlás történt. Tizenöt mé­ter hosszúságban összement az alapvágati rész, harminchét acél- iám eldőlt. A baleset színhelyén tartózkodó Sudár Miklós 51 éves gázmérő, komlói lakos és Junger Henrik 45 éves vájár, csíkostöttö- si lakos az omlás alatt lelte hálá­ját. Soós Károly vájárt súlyos sé­rülésekkel a komlói kórházba szál­lították. A bányaomlás körülmé­nyeit vizsgálják. — Óránként 400—500 négy­zetméteres felületet súrolnak, szívnak, szárítanak azo-k a njémet gyártmányú takarító­gépek. amelyek nemrégen ér­keznek meg a megyei kórház­ba. A hat takarítógép mint­egy 120 000 forintba került. — Az öreg verekedő. Nem- tlben Juhász András 65 éves nyugdíjas szóváltásba kevere­dett szomszédjával. Pintér Antallal. Juhász úgy megver­te Pintért, hogy annak bor­dája eltörött. Juhász ellen súlyos testi sértésért, eljárás indult. r-----------------------------------------------­4xonnnli beíénéssel felvessünk — felsőruha-vasaló nőt. — mosodai dolgozót, — fiatalkorúakat, — bálázót, — üzleti vállalót. N. m. Patyolat Vállalat Salgótarján, Rákóczi út 227 NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja, főszerkesztő: GOTYAB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőn a. L leleíon: 22-94. 22-95, 22-96, *2-97. Főszerkesztő; 12-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Peleiós kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőfi A. i. xeiefon; 10-29, Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján. Petőfi a. I. Felelős vezetőt PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám: 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents