Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-23 / 171. szám
így lépéssel előbbre A Totó Kupóbon Iskolai sport a Szovjetunióban és hazánkban (II.) —Nagybátony 3:2 (1:0) Mint ahogy a testnevelés szerves része az egész nevelői tevékenységinek, az iskola Valamennyi pedagógusának kisebb-magyohlb miértékiban felelnie kell a tanulók fizikai neveléséért. Ezt különösen hazánkban a honvédelmi órák bevezetése óta érezteti haltá- sadiadimii szerveink összefogását a tantestületekben. Társával, a szülők szieimléleitének megváltozásával éls a segítségükkel meggyorsítjuk az iskolai testnevelés hatékonyságát. Az életbe kilépő tanulók önálló tudásának gyarapításához, későbbi nevettségüik önálló fonmiáiásához nemcsak elméleti tudásuk megalapozottsága járul, hanem nagy szerepet játszik teljes emberré nevelésükben az is, hogy mennyire foglalkoztak és foglalkoznak a testkultúrával, napi programijukat arányosain tudják-e beosztani, megfelelő időt szentelve a napi edzésnek és a tanulásnak. Meg kell győznünk pedagógusainkat, hogy' az úgynevezett test- nevelési házi feladat nem túlterhelés a tanuló számára, hanem szükséges, célszerű és nagyon hasznos foglalkozás. Meg kell tani tanunk a tanulókat arra, hogy önállóan, legyenek képesek a testnevelési házi feladatok elvégzésére. Ezért a megfelelő metodika kidolgozása jelen pillainaitban hazánkban is a legégetőbb feladat. Az iskolás korú fiatalokra az a feladat hárul1, hogy -ezeknek a sport- és testnevelés jellegű iskolai és házi feladatoknak az elvégzésével fejlesszék testkultúrájukat, ápolják egészségüket. Csak így tudnak hasznos tagjai lenni támadaümiunknaik, a termelőmunkában és a haza megvédéséiben. De nemcsak a gyakorlati, hanem elméleti téren is van még éppen elég tennivaló az iskolai sport és testnevelés területén. Az eddiginél behatóbban kell tanulmányozni a köve tkező problémákat: a ______________________________ s port, és testnevelés hatása a fiatal szervezetre, a különböző sportfogiailkazások metodikája, spoirutönténeti áttekintése, a sportágak különféle fajtáiról, versenyszabályok meg- isimeritietéise, egészségügyi intézkedések, elsősegély, és az iskolai sport irányítása megyei és országos szinten. Az elméleti órákat az iskolákban az osztályok szerint kellene összefoglalni, támaszkodva más tantárgyak ismeretanyagára is. Célul kell kitűzni a tanulók erkölcsi és akarati tulajdonságainak a fejlesztését, valamint az erkölcsi és akarati nevelés programjának a tudatos megvalósiltását. A felsorolt problémák megoldása és az előbbre lépés érdekében össze kel fogni az ileté- kes társszerveknek, egyesületeknek, oktatási intézményeknek, az iskolai testnevelés és sport fejlődését így tudjuk megoldani mielőbb hazánkban. T. A. Kisferenye Kisterenye, 800 néző, v.: Bó- dis. Kister enye: Martnlka ' — Király. BAbók, Orosz, Gaiger, Márton, Tarlósi, Vanya, (Szeberényi 70. p.), Nagymajdon, Kovács T., Taliga. Edző: Dávid Róbert. Nagybátony: Szekeres, (Balhuber 80.. p.) — Ra- duly, Pozsár, Kecskés, Angyal, Hasznosa (Kupcsaüik szünetben), Vidámi. Kovács I., Szkle- nár, Kovács F., Bettes, (Sarka- di 33. p.). Edző: Bulyovszki Tibor. Mér az első negyedóra változatos, jó iramú játékot hozott. Szekeres Kovács T. elől mentett. Mindkét csapat támadott, a hazaiak valamivel többet. A 24. percben megszületett az első gól. Nagymaj- don 25 méterről végzett el egy szabadrúgást és gyilkos erővel vágta a labdát a bal felső sarokba. 1:0. Jó volt a játék. Kovács I. lövését védte Marimka. A másik oldalon a teremyei Kovács kétszer is veszélyeztetett, de Szekeres a helyén volt. Vanya, majd Sar- kadi lövése okozott izgalmat. Szünet után a küzdelem is, az iram is fokozódott. Kup- csulik kapufát lőtt. N agyma j- don ugyanígy, csak egy méterről. Az 59. percben Kupcsulik 20 méterről szabadrúgás után, a jobb sarokba bombázott. 1:1. Tarlósi. majd Nagymajdon veszélyeztetett. A 65. percben Kovács F. elhúzott, és közelről gólt lőtt. 1:2. A 67. percben Kovács Tibor a kapust is kicselezte, de mellé lőtt. A 74. percben kavarodás után Sze- berényi egyenlített, majd két perccel később Tarlósi fejes gólja jelentette a hazai csapat győzelmét. Igazi, kUpa- küzdelem volt. A két szomszédvár találkozóján megérdemelten nyert a többet támadó Kisterenye. A Nagybátony első vereségét szenvedte el a DVTK ellen készülő kis- terenyei csapattól a Totó Kupában. Jó: Marinka, Gaiger, Tarlósi, ill.: Pozsár, Angyal, Kupcsulik. Keleti csoport Az egyidényes megyei bajnokság értékelése További fiatalítás a játékvezetőknél A labdarúgócsapatok vezetői, de a szakértő közönség is jól tudják, hogy a tehetséges fiatalok beépítése, bármely szintű csapatról van szó, természetes és szükségszerű, még akkor is. ha- az esetenként eredménytelennek bizonyul. Nem lehet ez másképp a megyei JT-nél sem, ahol már harmadik éves szinte kutatásszerű fiatalítást hajt végre a JT-vezetés. Ennek eredményeként évről évre fiatalodik a megyei vezető keret, melyet így mór nem fenyeget az elöregedés veszélye, annak ellenére, hogy a megyében kevés a játékvezetők száma. Az idősebb, rutinos, nagy tapasztalatokkal és sok-sok éves gyaÉrettségizett fiúkat, lányokat, ' irodagépműszerész- tanulónak beiskolázunk. — Fiatal technikusokat irodai adatfeldolgozó gép szerviztechnikusnak felveszünk. (Német nyelvtudásúak előnyben.) — Továbbá felveszünk: műszerészeket, szerelő szakmunkásokat, segédmunkást. Cím: Irodagéptechnikai Vállalat salgótarjáni kirendeltség, Zagyvapálfalva, Hársfa u. 13. korlattal bíró játékvezetők között egészségesen keverednek az olyan fiatalok, mint Chmell Béla, Csíki Tibor, Brezovszky István, Varga Károly, Veres Géza, Rigó Lajos. Ezek a fiatalok mind a tervszerű fiatalítás kapcsán, küz- dötték be magukat az osztályzati szint megszerzésével a megyei vezető keretbe, sőt Chmell Béla és Komlósi Tibor ez év elején az NB III-as keretbe. Ma még többen közülük nem rendelkeznek ugyan nagy tapasztalattal, kellő rutinnal, még tudásukon is sok csiszoínivalö van, de mindezekre még bőven van idejük, hiszen valamennyien fiatalok. A JT vezetése az egyidényes Felszabadulási Emlékbajnokság idejére is tovább folytatta a fiatalítást és az alábbi 12 Tő játékvezetőnek adott lehetőséget képességeik bizonyítására: Benkő István (Balassagyarmat), Rávid Antal (Rá- kóczi-telep), Gergely József (Nagybátony), Harth Tamás (Balassagyarmat), Horváth István I. (Salgótarján), Horváth László (Balassagyarmat), Lőcse István (Balassagyarmat), Sütő Pál (Salgótarján), Sáránké János (Szécsény). Szabó Mihály (Salgótarján), Újházi Zoltán (Zagyvapálfalva), Velenczei László (Szécsény). Ezeknek a játékvezetőknek három-három megyei mérkőzés levezetése után 4,2 átlagos eredményt kellett elérniük ahhoz, hogy a megyei vezető keretbe kerüljenek. Ez Benkő- nek, Gergelynek, Lőcsének, Újházinak, Sütőnek, Szabónak sikerült Ök tehát az őszi idénytől kezdődően tagjai a megyei vezető keretnek. Hogy itt meg tudják tartani megszerzett helyüket továbbra is hasonló jó eredményt kell elérniük. A JT elnöksége rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az ősz folyamán még egy lehetőséget biztosít annak az öt főnek, akik nem tudták a 4,2 mércét elérni, míg Velenczei Lászlónak várnia kell az újabb lehetőségre. Az ismétlésre bocsátott öt fő mellé az elnökség az alábbi újabb öt főnek biztosít alkalmat arra, hogy beküzdjék magúkat a megyei vezető keretbe. Baksa István (Karancs- keszi), Galamb Szaniszló (Ka- rancsaljá), Horváth István II. (Salgótarján), Nagy Imre (Mátraverebély), Sasvári Nándor (Nagybátony). Az őszi szezonban tehát tíz fő játékvezető tesz kísérletet arra — köztük öten ismételve —, hogy három-három megyei mérkőzés levezetése után nyolcas átlagos osztályzatot érjenek el, és ezzel előbbre lépjenek az annyi sok játékvezető által áhított ranglétrán. Rajtuk tehát a sor. M. S. Megérdemelt csoportelsőség 1. Karancslapujtő. A táima- dósor csak részben * játszotta ki magát. Lavaj igen, Tórák nem. Vagyis az utóbbi cipőjében is több gól volt, mint amennyit lőtt, s ezért a góllövőlista második helyére került. A védelem 3—4 mérkőzésen az NB III. több találkozójára emlékeztetőéin, lyukasnak bizonyult, s ennek köszönhető, hogy a csapat 20 gólt kapott. Az együttes egységesnek bizonyult, jól összeszokott csapat benyomását keltette. Az is igaz, hogy több éve játszanak már együtt, összesen 17 játékos szerepelt. Valamennyi találkozón játszott: Górdos, Laviaj, Oravecz S., Tóth A., Lantos és Tóth S. 14-szer, Somoskői és Tórák 13- szor, Bodor és Oravecz A. 12-szer, Serfőző 11-szer, Horváth 10-szer szerepelt. Oravecz S. 7-szer. Lavaj 6-szor, Tóth A. 5-szőr iratkozott fel a jól játszók listájára. TÓtH A. kapus 2-szer a mezőny legjobbjának bizonyult. A gólok közül Lavaj 13, Tórák 6, Só- moskői 5 gólt lőtt. Mintegy 50 gólhelyzet maradit kihasználatlanul. A sportszerűséggel bizony nem dicsekedhetnek. Az elmúlt évekhez hasonlóan, rossz a mérleg az idén is, hat játékos kényszerült a pálya elhagyására. Évek óta várjuk az egyébként szimpatikus csapattól, hogy ezen a téren döntő változás legyen. Reméljük így is lesz. A Karancslapujtő mérkőzéseit 6300-an látták. A védelem jóvoltából 2. Mátranovák. Egy-két gólképes csatár hiányzott, s akkor akár csoportelsők is lehettek volna. Dicsérnünk kell a Yédelmet, amely Szoó kapussal az élen, a legkevesebb gólt kapta. Összeszokott együttes a Mátranovák. A csapat gerincét 8—9 játékos alkotja, összesen 19 játékost szerepeltettek. Forgó, Gecse, Mészáros, Répás II., és Szoó minden mérkőzésen játszott. Kun és Tóth B. 14-szer. Répás I. 13-szór, Varga E. 10 alkalommal lépett pályára. Szoó kapus kimagaslóan az együttes legjobbja volt. Tizenkét mérkőzésien védett kitűnően. Gecse 9, Forgó 7, Kun 5 alkalommal iratkozott fel a jól játszók listájára. Szoó kétszer a mezőny legjobbja volt. A legeredményesebb góllövőnek Répás I. bizonyult,- 6 góllal. A Mátranovák is sok gólhelyzetet, legalább félszázat kihagyott. Két kiállítás rontja a csapat egyébként jó teljesítményét A mérkőzéseket 5800-an látták. Helyezésük reális 3. Karancskeszi. Az együttes azt nyújtotta, amire képes. Kiemelkedő eredményeiket az idény első felében .kezdték el (a ZIM ellen 6:0 és 1:0-ás győzelem a Mátranovák ellen). Tizennyolc játékost szerepeltettek. Básti, Kicsiny, Nagy B., Romhányi Gy. és Szőllős minden mérkőzésen, Horváth L. és Tar jani 12-szer, Sikna 11 alkalommal játszott. A jók között Romhányi 9-szer. Tarjám 6-szor, Nagy B. 5- ször szerepelt. A csatársor kevés gólt lőtt, Simon 5 góllal bizonyult a legeredményesebb csatárnak. Két játékos került a kiállítás sorsára. Mérkőzéseiket 5250 néző látta. Rapszódikus szereplés 4. St. ZIM. Hol győzelem, hol vereség. Íme a példák. Karancskeszi ellen 0:6, Mátraverebély ellen 0:4. Váratlan győzelmek: St. Bányagépgyár 2:1, Mátranovák 2:1, (kétszer!) Karancslapujtő 4:2. Az együttes 16 játékost szerepeltetett, s Bandur edző igyekezett összekovácsolni az együttest. Bold- vai, Kuloványi és Pindroch minden mérkőzésen, Balya, Bandúr, Dudás és Újházi Í2- szíer; Flaskaí és Kőházi 11- szer, Vári 10 mérkőzésen játszott. A csapat erőssége Bandur Gy., Flaskaí, Boldvai és Dudás volt. Bandur Gy. 7, Boldvai és Dudás 5—5 gólt lőtt. A védelem három 11-est hozott össze, a csatárok sok helyzetet kihagytak, öt játékost állítottak ki a ZIM-ből. Raáb kétszer kényszerült elhagyni a pályát. Mérkőzéseikre kevesen kíváncsiak, 3300- am látták a találkozókat. — toriczky — APRÓHIRDETÉSEK Vennék jó karban levő 175-os, 250-es Jáwát vagy P—10-es Pannóniát. Bartus László Salgótarján, Kazinczi út 11. Felveszünk uszály- kormányost, úszni tudó matrózokat, gépésztechnikusokat 18—50 éves életkorig. Érettségivel rendelkező fiatalokkal esetleg szerződést kötünk. Felvétel esetén az utazási költséget megtérítjük. Jelentkezés; Folyamsza bályozó és Kavics kotró V. dunai ki rendeltsége. Buda pest, Xül. Cser halom u. 2. Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres azonnali belépésre hegesztő, csőszerelő, lakatos, Det- és segédmunkásokat, különböző vidéki szerelési területeire. (Lábatlan, Ajka, Pét’, Leninváros, Kazincbarcika). Jelentkezés személyesen vagy írásban; Gyár- és Gépszerelő Vállalat, Budapest, VI., paulay Ele u. 52., személyzeti osztály. Megveszem, készpénzzel fizetek, saját költségemen elszállítom bútorait. Salgótarjánba, hívásra egyszer hetenként házhoz megyek. Ugyanezen bútorok felújítva, olcsón eladók. Urbán Istvánná kiskereskedőbizományos, Balassagyarmat, Táncsics u. 4., telefon: 232. Nyugdíjasokat mélyépítési munkára, Salgótarján területére! keresünk. A 6000 Ft-os kereset elérése 3—4 hónap alatt lehetséges. Nagyobb létszámú vidéki munkavállalók esetén a napi haza- szállítást vállaljuk. Cím: Közmű- és Mélyépítő Vállalat Salgótarján, Malinovsz- kij u. (A régi acélgyári kórház mellett.) Pályázatot hirdet a városi tanács kórháza, Balassagyarmat kórházi főgépészi állás betöltésére. Bérezés megállapodás szerint. Pályázhatnak; technikumi végzettséggel, hosszabb idejű szakmunkás! gyakorlattal és magasnyomású kazánfűtői vizsgával rendelkezők. Az állás azonnal betölthető. A Madzsar József kórház igazgatósága közli a lakossággal, hogy 1970. július hó 20-tól a fertőző osztály (hepatitis) áttelepítés miatt Salgótarján, Dózsa György u. 1. szám alatt üzemel, (volt acélgyári kórház.) A kórház igazgatósága. Vontatóvezetőket fel vesz a Talajjavító Vállalat, Nógrád megye területére, változó munkahellyel. Kül- szolgálati díjat adunk szállást biztosítunk. Jelentkezés: Pásztó, Szabadság u. 126. Tehergépjármű-vezetői jogosítvánnyal ren delkező rakodógépkezelőt keres azonnali felvételre a Kohászati Alapanyagellátó Vállalat salgótarjáni ki- rendeltsége. Fizetés megegyezés szerint Salgótarján, Külső pályaudvar. Telefon 17-19. vív állandó salgótarfáni kirendeltségünkön technológiai és hálózatszerelési munkákat, szabad árforma esetén is maximált árakon VÁLLALUNK. Szerelési tevékenységünk t épületszerelés, kábelszerelés, ipari és mezőgazdasági, technológiai, villamos berendezések, automatikák. világítási berendezések, villámvédelmi berendezések, transzformátor-állomások, daruszerelés, kapcsoióberendezések gyártása. Gyors lebonyolítás. Tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés komplex vállalással. Kiváló minőség, meghosszabbított garanciaidő Vállalunk beruházási és felújítási munkára 1970—71 évi kivitelezést Szükség esetén azonnali kezdést biztosítunk! VILLANYSZER ELÖIPAR1 VALLALAT 4. sz. szerelőipari özem. Budapest VII. Síp ul 23. SALGÓTARJÁN, VTV kirendeltség ZIM. Rákóczi u. 105. Egri sportiskolások Taricmbcm A salgótarjáni sportiskola felvette a kapcsolatot az egri sportiskolával. Ennek eredménye, hogy egri sportiskolás labdarúgók érkeztek Salgótarjánba, akik nxa az SKSE-stadionban 15 és 16 órai kezdettel, két mérkőzést vívnak a tarjániakkal. A találkozók viszonzásaként, augusztus végén Egerbe látogatnak a tarjáni sportiskolások, ahol a hazaiakkal a labdarúgáson kívül atlétikában is összemérik erejüket. Szervizek figyelem! ff ff HUT0SZEKRÉNYEKHEZ aggregátort és minden egyéb alkatrészt raktárról szállít a HŰTŐGÉPGYÁR NÓGRÁD - 1970. július 23., csütörtök 7