Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)

1970-07-18 / 167. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! FALU A MÁTRÁBAN AZ MSZMP NÓG RÁ D MEG V t í B JZOTÍ SÁG A ES A M E G Y E 1 f A N Á C S; L AP J A XXVI. EVF.. 167. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. JÚLIUS 18., SZOMBAT Jelentés az idei árvízről A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács pénteken ülést tartott. Meghallgatta és .jóvahagyólag tudomásul vet­te a külügyminiszter beszámo­lóját Losonczi Pálnak, az El­nöki Tanács elnökiének június 29. és július 4. között a Mon­gol Népköztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásá­ról. A testvéri barátság lég­körében lefolytatott megbe­széléseken —, amelyek a két­oldalú kapcsolatokon kívül, felölelték a legfontosabb nem­zetközi kérdéseket is — a felek álláspontját valamennyi érintett kérdésbein .a teljes né­zetazonosság jellemezte. A kormány megelégedéssel állapította meg, hogy a láto­gatás és a tárgyalások jelen­tősen hozzájárultak a két nép hagyományos, testvéri barát­ságának további elmélyítésé­hez. A kormány meghallgatta és elfogadta az árvízvédelmi kor­mánybiztos zárójelentését a Tisza völgyi árvízvédelemről. A belkereskedelmi minisz­ter előterjesztése alapján a Minisztertanács úgy határo­zott,, hogy az élelmiszer- és iparcikküzletek nyitvatartási idejét — a lakosság igényei­nek megfelelően — módosíta­ni kell. Elfogadta az új nyit­vatartási rend irányelveit, és utasította az érintett minisz­tereket. hogy a szükséges in­tézkedéseket szeptember 30-Lg tegyék meg. Egyben felkérte a Szakszervezetek Országos Ta­nácsát, hogy a végrehajtáshoz nyújtson segítséget. A kormány a külkereskedel­mi miniszter előterjesztése alapján határozatot hozott a Budapesti Nemzetközi Vásár és Budapesti Őszt Vásár nem­zetközi szakvásárokká való továbbfejlesztéséről. A határo­zat szerint a Budapesti Nem­zetközi Vásár 1972-től kezdve Budapesti Műszaki Nemzet­közi Vásár néven szakvásárrá alakul át, és feladata — a BNV hagyományainak megfe­lelően — minden év májusá­ban anyagok, gépek és egyéb termelési, beruházási javak bemutatása lesz. Szeptember végén, október elején kerül sor — ugyancsak 1972-től kezdve — a helyszíni vásár­lásra is lehetőséget nyújtó, tartós fogyasztási cikkeket is bemutató Budapesti Nemzet­közi Fogyasztásicikk Vásár megrendezésére. A Minisztertanács ezután a művelődésügyi miniszter ja­vaslatára rendeletben szabá­lyozta a főiskolák, a felsőok­tatási intézetek, valamint az egyetemeken szervezett főis­kolai karok feladataival, ve­zetésével és irányításával ösz- szefüggő kérdéseket. A kormány a Miniszterta­nács tanácsszervek osztályát — hatáskörének növelésével — a Minisztertanács Tanácsi Hivatalává szervezte, es meg­határozta feladatait. majd egvéb ügyeket tárgyalt. Az árvízvédelmi kormány- biztos zárójelentése megálla­pítja, hogy a Tisaa völgyét ez évben rendkívüli árvizek sújtották. Az erők nagyará­nyú és gyors összpontosításá­nak, a legveszélyeztetettebb helyekre való átcsoportosítá­sának. ' á védelem szervezett­ségének és összehangolt együttműködéséinek, a véde­kezésben résztvevők helytál­lásának és az árvízvédelem fejlett technikájának tulajdo­nítható, hogy a Tisza mentén mindenütt és — a Szamos ki­vételével — valamennyi mel­lékfolyó védvonalaim sikerült az árvizet a gátak között megtartani. Közel hárommillió holdnyí terület, több mint egymillió ember, a falvak százai, nagy alföldi városaink, több mil­liárdnyi népgazdasági érték menekült - meg a rendkívüli árvíz pusztításaitól. A védekezés rendikívüli mé­reteire jellemző, hogy hosszú időn át egyidejűleg 2800 ki­lometer hosszúsáígú védvona­lon. volt árvízvédelmi készült­ség, és egyszerre 1600 kilomé­teren kellett rendkívüli vé­dekezési intézkedéseket foga­natosítani. A védekezés lé­nyegesen meghaladta az 1965. évi nagy dunai árvíz elleni védekezés méreteit. A népgazdasági erőforrások nagyarányú mozgósítása mel­lett a védekezésiben részitve* vők áldozatkész' helytállásá­nak köszönhető, hogy a Tisza- völgyi árvízvédekezés ered­ményes volt. A védekezésiben résztvevőik átlagos napi lét­száma meghaladta a 30 000 főit. A védelem munkáját az ország minden részéről a Ti­sza völgyébe irányított hatal­mas géppark segítette es rendkívüli méretű volt az anyagfelhasználás is. A védekezés gerincét az árvízvédekezés egységes irá­nyítását. végző vízügyi szer­vezet és a fegyveres alakula­tok — a honvédség, a határ­őrség, a karhatalom, a rend­őrség, a munkásőrség — al­kottak. Az árvíz sújtotta te­rületek helyreállításában töm­lős szerepet •öltőitek be a polgári véáeími alakulatok. A tanácsi dolgozók, a veszé­lyeztetett területek lakosságá­ból szervezett közerő és az ország különböző területeiről a védekezéshez vezényelt dol­gozók, az első hívó'szóra ön­kéntesen a védekezők soraiba álló üzemi munkások, KISZ- fiaitalok, gépkocsivezetők, a vasút dolgozói, a hírközlési, az egészségügyi és az ellátást szervező kereskedelmi dolgo­(Folytatás a 2. oldalon.) Biztosok intézik a kikötök ügyeit Az angol kormány pénte­ken este cáfolta azokat a je­lentéseket. amelyek szerint szombaton hajnalban bevo­nulnának az első katonai egy­ségek a 47 000 dokkmunkás sztrájkja miatt két napja ki­halt kikötőkbe, hogy elvégez­zék a legszükségesebb szállít­mányok kirakását. Pénteken hajnalban Smith- fieldben, Anglia és Európa egyik legnagyobb húspiacán, a nagykereskedők és spekulán­sok fontonként (45 deka­gramm) egy shilinggel (12 dollárcent) emelték az im­portmarhahús árát, az import­zöldség fontja pedig 2 penny­vel drágult meg. A kormány ekkor akcióra szánta el ma­gát. James Prior földművelés- ügyi miniszter, hivatalába ké­rette a nagykereskedelmi tár­sulások vezetőit, és figyelmez­tette őket, hogy ha folytatódik az áremelés, akkor a kormány élni fog rendkívüli hatalmá­val és maximálja az árakat. Pénteken délután összeült a rendkívüli kormánybizottság. 1. Kinevezték azt a vizsgá­ló bizottságot, amely tanulmá­nyozza a szakszervezetek és a tőkések által benyújtott kere­setet és — előreláthatólag egy hét elteltével — jelentést ter­jeszt az érdekelt felek elé. amely egyenértékű lesz a kor­mány ajánlásaival. 2. Biztosokat neveztek ki a fontosabb kikötők ügyeinek in­tézésére. Az ő feladatuk lesz annak eldöntése, hogy hová kell katonai segítség, és me­lyek a kirakodásra váró leg­fontosabb árucikkek. Időközben a sztrájkoló brit dokkmunkásokat, akik 12 font­sterling összegű garantált heti bérminimumuk 20 fontra va­ló emeléséért harcolnak. az angliai tehergépkocsi-vezetők legtöbbje szolidaritásáról biz­tosította szakszervezetének út­ján. Ez annyit jelent, hogy ha a hadsereg beavatkozik, akkor a saját jármüveivel kell el­szállítania a kikötői árut. (MTI) Aggasztónak látják a helyzetet Mint az AFP laoszi tudósí­tója katonai körökből szerzett értesülése alapján írja, Laosz területének legdélibb részén, a thaiföldi határtól mintegy 40 kilométernyire a laoszi haza­fias erők elfoglaltak egy körül­belül 20 kilométer szélességű földsávot a Mekong folyó men­tén. Ellenőrzésüket kiterjesz­tették Mulapamok és Ban Sap- hang falvakra anélkül,- hogy ezt súlyosabb harcok előzték volna meg. Vientianei kato­nai körökben a helyzetet ag­gasztónak ítélik. Scheel 26-án érkezik Moszkvába A Moszkvában létrejött meg. állapodásnak megfelelően jú li-us 26-án a szovjet fővárosba érkezik Walter Scheel, az NSZK külügyminisztere, hogy tárgyalásokat folytasson a szovjet féllel a kölcsönös ér­deklődésre számot tartó kér­désekről — közölték pénte­ken Moszkvában, hivatalos helyen. (MTI) Terrorper Tel Avivhcm Hatvan izraeli repülőgép tá madta pénteken a Szuezi-csa torna övezetében levő egyipto­mi állásokat. A bombázások következtében egy egyiptomi katona életét vesztette, heten pedig megsebesültek. A támadó gépeket végül az egyiptomi légvédelmi tüzérség űzte el. Tel Avivban 18 évi börtön- büntetésre ítélték Pierre-Jean Sellam ismert tudóst, akit a zárt ajtók mögött megtartott tárgyaláson azzal vádoltak, hogy külföldi ügynökökkel tar­tott kapcsolatot és illegális szervezkedésben vett részt. Sellam tevékenyégéről nemzetiségéről, elfogásáról semmit nem hoztak nyilvá­nosságra. (MTI) Mai számunkban: Erdőgazdálkod ás, fafeldolgozó ipar (3. oldal) Baj van a mozival (4. oldal) Megszólalnak a fanfarok (6. oldal) Az NB III. soisolása (7. oldalt Vezetők látogatása a katonai ifjúsági táborban A Nemet Demokratikus Köztársaság fegyveres erőd­ről való megemlékezéssel kez­dődött a pénteki program a Szolnokon megrendezett nem­zetközi katonai ifjúsági tá­borban. A délelőtti órákban a magyal- fegyveres erők veze­tőinek egy csoportja — Ko­vács Pál vezérőrnagy, a ma­gyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, honvédelmi miniszterhelyettes vezetésével — látogatást tett a táborban. Majd a hét nemzet szakaszai­ból a közösségi életben és a foglalkozásokon kifejtett akti­vitásban, a barátság elmélyí­tésében kitűnt katonák leg­jobbjait „A magyar néphad­sereg 'kiváló katonája” cím­mel tüntette ki. A tábor lakói délután lá­togatást tettek több Szolnok megyei üzemben, s fiatal szakmunkásokkal találkoztak. (MTI) A kis hegyi faluban minden eseménynek számít. Még a teknősbéka is. Kicsiket, nagyokat lázba hozta ottjártunkkor a teknős különös kalandja. A tanácsházával szembeni udva­ron az egyik fiatalasszony felsikoltott: .................... — Segítség', micsoda jószág ez?! Szaladt, aki csak hallotta, mert itt mindennapos, hogy az erdőből valamilyen ragadozó téved az udvarokra. Most azonban tanácstalanul állták körül a. jövevényt. Ismeretien* nek tűnt, eddig még nem találkoztak vele. Aztán tanakodni kezdtek, mi történjék a „jószággal”. Vödörbe tették, de nem maradt a „házában”. A tanító íejtette meg végül a titkot: teknősbéka bizony, és nem más, a váratlan vendég. Addigra azonban megérke­zett Tóth Zsuzsika is, a teknős kis gazdája. — Zuzu, te csavargó, megvagy... — korholta a békát. Felkapta a teknőst és vitte haza. Egy hete-tűnt el, kilomé­ternél is nagyobb távolságra levő lakásukról. Hol járt, mit csinált, senki sem tudja. Valahol a kertekben mászkálgatott. A fontos, hogy megkerült. Különösen Zsuzsikának, mei't na­gyon jó tiarátok a teknőssel. (Szuhai összeállításunk az 5. oldalon.) Elhúzódik az olasz konnasiyvól«ágj» Tovább csökkentek az olasz politikai válság korai megoldásának kilátásai, mi­után változatlan hevesség­gel dúl a harc a négy párt­ból álló tervezett középbal koalíció két pártja — a szo­ciáldemokraták és a szocia­listák — között a kommu­nistákkal szemben köve­tendő politika kérdésében. Andreotti pénteken egy olyan kormányprogram ösz- szeállításán dolgozott, amely Repedések a Kuba elleni bojkott falán Sajtójelentések szerint az Egyesült Államok Külügymi­nisztériuma az AÁSZ-tagálla- mokhoz hivatalos jegyzéket intézett, amelyben felhívja ezeket az államokat, hogy tartsák magukat a Kuba el­len 6 évvel ezelőtt hozott dip­lomáciai és kereskedelmi „boj­kotthoz.” Több latin-amerikai ország ugyanis nyíltan állást foglal az Amerikai Államok Szervezete hírhedt határoza­tának felülvizsgálása mellett. A Washington Post, című lap santiagói tudósítójának jelentése szerint Gabriel Val­des Subercaseaux chilei kül­ügyminiszter Kuba bojkott­ját — amelyet Washington kényszerített az AÁSZ-tagál- iamokra — jogellenesnek, ha­szontalannak és károsnak ne­vezte. A miniszter szavai sze­rint Chile bővíteni fogja ke­reskedelmét Kubával. Robert Harwick amerikai külügyi államtitkár-helyettes a napokban elismerte, hogy az AÁSZ-országoknak Kubával kapcsolatos „egységes hozzá­állásában repedések keletkez­tek.” Harwick kijelentette: „a probléma tanulmányozása" után az amerikai kormány az „embargó” politikájának foly­tatása mellett döntött. (MTI) a középbal mind a négy pártja számára elfogadható volna. Andreotti előreláthatólag csak a jövő hét elején tesz jelentést a köztársasági el­nöknek eddigi tárgyalásai­ról. Az Olasz Általános Szak- szervezeti Szövetség (CG1L) igazgató bizottsága pénte­ken fontos dokumentumot fogadott el, amelyben fog­lalkozik a szakszervezetek helyzetével, a mélyreható társadalmi reformok szük­ségességével, a lakásépíté­sek, a közlekedés, az egész­ségügy, a mezőgazdaság te­rületén - a dolgozók érdeké­ben hozandó intézkedések­kel. Javasolja, hogy a másik két nagy szakszervezet, az Olasz Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetsége (CISL) és az Olasz Munkásszövetség (UIL) bevonásával jöjjön létre az olasz dolgozók egy­séges szakszervezete. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents