Nógrád. 1970. július (26. évfolyam. 152-178. szám)
1970-07-17 / 166. szám
\ Összetett atlétikai bajnokság A közelmúltban lezajlott NDK—Magyarorseág utánpótlás atlétikai viadal első napján Lajkó Zsuzsa, a BSE atlétája a meghívásos 400 nies síkfutásban állt rajthoz. Lajkó jó eredménnyel, 58,8-dei a 3. helyen végzett, s így beválogatták másnap az NDK- sok ellen futó 4x400-as magyar váltóba. A balassagyarmati versenyző másodikként futott és a Várad! — Lajkó — Orosz — Lázár összetételű váltó 3:53,0-ás eredményt ért el. A megye atlétái újabb versenyre készülnek. A Nógrád megyei Atlétikai Szövetség szombaton és vasárnap Salgótarjánban az SKSE-stadion- ban rendezi meg Nógrád megye 1970. évi női és férfi ösz- szetett bajnokságát. A verseny egyben felkészülés az országos bajnokságra Is. A két nap során a következő versenyszámokban mérik össze tudásukat a megye atlétái. Nők: ötpróba; serdülő, ifjúsági és felnőtt és serdülő há- rompróba, a férfiak: tízpróba, ifjúsági és felnőtt, ötpróba és hárompróba serdülő versenyzők részvételével. Megkaptuk azokat az eredményeket, amelyeket a Balassagyarmati SE atlétái értek el Nyíregyházán, ahol hat megye területi versenyén felnőtt ver. senyzők mérték össze tudásukat. A BSE versenyzői közül kitűnően szerepelt Bállá János és Tóth Győző. Mindketten II. osztályú szinten belüli erdeményt értek el hármasugrásban, illetve távolugrásban. A versenyen egyébként nyolc balassagyarmati atléta szerepelt. A gyarmatiak eredményei: hármasugrás: 1. Bállá 13,72 ... 6. Tóth 12,06 (az 5. helyezett is 13,20 m-t ért el). Távolugrás: ... 2. Tóth 676, magasugrás: ... 3. Benkő 165, 100 m.: ... 4. Tóth 11.8, az előfutamban 11,4-et futott, 200 m: ... 5. Tóth 23,8, gerely: Csókás 49,42, kalapács: Pénzes 44,50, diszkosz: Pénzes 34,06. Bányásztermészetjárók találkozója Äz SBTC természetjáró szakosztálya a hét végén rendezi meg a bányász-természet járóik országos találkozóját. A természetjárók ma érkeznek Salgótarjánba. A találkozó a tó- sit/ramd mögötti kempingben lesz. Szombaton este -7 órakor tábortűz teszi hangulatossá a találkozót. Majd másnap rendezik meg a Bányász Kupa tájékozódási futóversenyt. Rajt a Szondy- emlékversenyen Rekardindulóval — száznegyvenegy versenyzővel — ma kezdődik Salgótarjánban a VIII. Szondy György ökölvívó emlékverseny. A háromnapos találkozón 15 sportkör indítja versenyzőit serdülő, Ifjúsági és felnőtt kategóriában. Az utolsó pillanatban befutott a Dorog és a Tatabánya nevezése, mindkét szakosztály hét-ihét sportolót indít a Szondyn. A hagyományoktól eltérően az idén nem a megyei ökölvívó szövetség, hanem az SBTC rendezi a viadalt. Köztudott, hogy a tar járd klub ebben az évben ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Az SBTC ökölvívó szakben rendezik a versenyt. A rendezők bíznak a jó időiben, s remélik, hogy sikerül az eredeti tervnek megfelelően sízabad térem megrendezni a versenyt. Minden esetre ma 14 órakor dönt a versenybíróság, hogy hol kerül sor az első napi küzdelmekre, a selejtezőkre. A Szondy-em.lék- verseny versenybíróságának elnöke, Havony Sándor Miskolcról, a titkára pedig Demeter Zoltán, aki ugyancsak miskolci. A mérkőzéseket Let- ner (Bp.), Bárány (Eger), Kiss (Gyöngyös), Sárkány (Szolnok), Balcza, Kára, Szabó és Rigó (Salgótarján) versenybírók vezetik. Utolsó hazai szereplése lesz osztályának vezetőd mindent a háromnapos találkozón Bo- meigtéttek, hogy reprezentatív tos Andrásnak, az SBTC hét- körülmények között kerüljön szeres ifjúsági váilogatottjá- lebonyólításra a verseny. Ki- nák. A kitűnő tarjáira öklöző tűnő szervezőmunkájukat dl- hétfőin katonai szolgálatra vo- cséri, hogy a nevezés, a 141 n.ul be és a katona idő alatt induló rekordnak számit a a Bp. Honvéd színeiben ver- Szoirudy-versenyek történeté- senyez majd. Ha már itt tor- ben. Népes küldöttséggel jön tunk, Botos András sikerrel Budapestről az 1. az. AKŐV, szerepelt a magyar ifjúsági rászán szerint húsz öklözőivei. logatottjaként Romániában, Felvonultatja legjobb ifjúsá- ahol a magyar csapat két gi versenyzőit — köztük több válogatottat a Bp. Volán SC. A volánotok 16 résztvevővel érkeznek. A Miskolci VSC 17 résztvevőt nevezett és az SBTC pedig a tervek szeriint 20-at, ám ez majd a mérlegelésnél dérül ki. Itt lesznek a Debreceni VSC, a Petőfi -báménkőzésit vívott. Az első ta lálikozón Batlafaan 14:8 arányú vereséget szenvedett, a második mérkőzésen QÍitendcalhan 12:10-re győzött. A magyar együttes edzője, Horváth József dicsérte Botos teljesítményét, aki az első találkozón meg nem érdemelt vereséget nya, az Eger, a Bp. Építőik és szenvedett pontozással, Ku- az Özd öklözöl is. Nincs még sizínhely. Az mér biztosi, hogy jó idő esetén az Építők szabadtéri pályáján, rossz idő esetén az Építők munkásszállásának ebédílőjétovtól, a második találkozón azonban sikerült visszavágnia, .Utolsó hazai szereplését nagy érdeklődéssel várják a tarjáni ökölvívóbarátok. — ács — Munkaértekezlet Apparátusi muhkaértekezlet volt tegnap Salgótarjánban, az MTS Nógrád megyei Tanácsának székházában. A mun. kaértekezleten a járási és a városi TS-ek elnökei, munkatársai' előtt az ifjúságpolitika időszerű kérdéseiről és a soron következő feladatokról tartott előadást Bálint Tamás, a KISZ Nógrád megyei bizottságának titkára. Az értekezlet második napirendi pont. jaként az 1970. év első féléves munkáját értékelte, majd a második féléves feladatokat ismertette Szúnyog Tibor, az MTS Nógrád megyei Tanácsénak elnöke. vív állatidő salgótarjáni kirendeltségünkön technológiai és hálózatszerelési munkákat, szabad árforma esetén is maximált árakon VÁLLALUNK. Szerelési tevékenységünk; épületszerelés, kábelszerelés, ipari és mezőgazdasági, technológiai, villamos berendezések, antomatikák, világítási berendezések, villámvédelmi berendezések, transzformátor-állomások, daruszerelés, kapcsolóberendezések gyártása. Gyors lebonyolítás. Tervezés, kivitelezés, üzembe helyezés komplex vállalással. Kiváló minőség, meghosszabbított garanciaidő Vállalunk beruházási és felújítási munkára 1970—71. évi kivitelezést. Szükség esetén azonnali kezdést biztosítunk! VILLANYSZERELŐJE ARI VALLALAT 4, sz. szerelőipari üzem. Budapest VUH Síp u. 23. SALGÓTARJÁN. VÍV kirendeltség ZIM. Rákóczi u. 105. Pelé parancsnoki keresztje E. G. Medici, Brazília államelnöke mexikói telj-eeítané- n.yükért kitüntette a brazil labdarúgó-válogatott tagjait. Pálé, Mario- Jorge Zagialo ede ző, valamint Gerominö Bas- tos, a küldöttség vezetője a legmagasabb brazil érdemrend, parancsnoki keresztjét kapta; Ugyanennek az érdemrendnek tiszti fokozatában részesült Antondo Passos, a Brazil Sportszövetség labdarúgó-szakosztályának vezetője és Carlos Alberto csapatkapitány. A csapat többi tagja a lovagi fokozatot kapta. Az államelnök külön, rendeletben ugyancsak parancsnoki kereszt kitüntetésben részesítette Joao Havelangét, a Brazil Sportszövetség elnökét. Brazília 1972-ben ünnepli függetlensége kikiáltásának 150. évfordulóját. Ebből az alkalomból nagyszabású nemzetközi labdarúgótornáit i szeretnének rendezni 24 ország részvételével. A meghívott csapatok hat négyes csoportban küadenének, Brazília automatikusan csak a döntő részvevője lenne. A brazilok részletes tervezetüket a FIFA párizsi ülésén terjeszik elő. Kapuskeresés Zsák, Grosits — és még 59 válogatott kapus... Eddig csak azt könyveltük A magyar válogatott 1902. 1962) 86-szoros válogatott. A el, hogy a magyar labdarúgás október 12. óta lezajlott 444 világ legjobbjai között emle- nem rendelkezik vérbeli szél- hivatalos országok közötti gették, de azért akadták gyen- sőkkel, Orvar Bergmabk, a mérkőzésén 545 játékos ka- ge napjai. Henni Géza (1948— svéd válogatott szöveteégi ka- pott szerepet. Arányosan el- 1953) 16 alkalommal kapott pítánya legutóbbi, Népstodi- osztva a 11 posztra 49 láb- feladatot. Szabó Géza (1932— ónban szerzett tapasztalatai darúgónak kellett volna jut- 1939) 41-szeres válogatott, alapján, bővítette a „hiány- ni. A kaput viszont az első minden idők egyik legjobbja, cikkek” listáját: mérkőzésen szerepelt Bádo- Szentmihályi Antal (1961— _ Egyszerűen képtelen va- nyitói a legutóbb védett Ta- 1969) 31 válogatott mérkőzég yok megérteni __ mondotta másig 61 játékos őrizte. sen védett — váltakozó sikerB engmank —, hogy a magyar . , tw« re1, Tarnas Gyula (1967—1970) labdarúgás, amely a tehetsé- 611 11 viadalra me8' gek tömegével rukkol ki év- b,íza'fcóft’ óriásnak indult, de denrol árulkodik. Orokke ku- elszürkült. Tóth György tották a szakvezetők a leg- (1939—1948) 15-szörös váloga- megfelelőbbet. Erről tonúsko- tott, Európa légjobbjai közé Tlr ^ dlk az a tény is, hogy mind- sorolták. Zsák Károly (1912— Bernben világbajnoki döntőt 11.~en 1925> 30 mérkőzésen védett datot tíz vagy több mérkő- — ma is csodálattal emlegetik zésen. Ezek a legtöbbet sze- bravúrjait, de ő sem volt hi- repelt kapusok ABC sorrend ba nélküli (budapesti spa- szerimt; nyol mérkőzés...!) ti Aíknai János, 1929 és 1932 a szakvezetőknek tovább nyolcig. Hallottam, a mar- között tízszer válogatott. Csi- kell keresni az igazit Lehet seillei, csehszlovákok elleni kós Gyula (1937-1946) 13 hogy a^cLi Sözéíken dcmto csatéban sem remekelt mérkőzés. Domonkos László már újabb név kerül az ed- m|to*5£jí> — aMü-ma) 21-szer volt vá- digi 61 válogatott kapus melhatott, az első magyar ka- lé? Jelöltek akadnak (RotherÍtidául^FazekS Siábózha- PUS’ ** eUrÓt>3Í .W"“tenak mel. Bicskei), de melyik le- sonló kapussal rendelkezik . minősítettek. Géléi József hét az, akiről elmondható: Bergmark kritikája nyomo- G965—1966) 11 találkozón vé- nem kap potyagólokat, hanem zást követelt. dett. Grosits Gyula (1947— meccseket nyer meg? ről évre, nem tud egy nem zefközi klassziskapussal előállni. Figyelem a magyar válogatottat, másfél évtizede. veszítettek, többek között kapushibák miatt. A svédországi világbajnokságon, ha rendelkeznek egy jó kapussal, biztosan eljutnak legalább a Telte Országos II. osztályú minősítő verseny a SUMSE-pályán Országos II. oteztályú minősítő verseny színhelye lesz vasárnap a salgótarjáni SÜM- SE-pálya. A megyei tekesző- vetség rendezésében délelőtt 8 órai kezdettel bonyolítják le a minősítő versenyt, amelyen III—II. osztályú versenyzők Indulnak. A minősítő versenyen minden versenyzőnek száz vegyesguritást kell teljesítenie, ötven gurítás utáni pá- lyacseréveL Újság, hogy Zagyvapálfal- ván 26 tekéző részvételével minősítő versenyt rendeztek, három versenyzőnek a II. osztályú, tizenegynek a III. osztályú szint elérése sikerült. A versenyzők közül kitünően szerepelt Polaneczki Pál 438 és Klauber Tamás 437 fás teljesítményével. , Mátranovákon járási minősítő versenyt rendeztek tizenkét tekéző részvételével. A győzelmet Fodor Sándor. (Nádújfalu) szerezte meg 417 fával, Tóbiás Elemér (Mátra- novák) előtt, aki 414 fát ütött. Szervizek ügyelem! HŰTŐSZEKRÉNYEKHEZ aggregátort és minden egyéb alkatrészt raktárról szállít a HŰTŐGÉPGYÁR Sokk Nógrád megye gyorsbainoksága A Nógrád megyei Sakk- szott. A győzelmet Král (ZIM) szövetség Salgótarjánban a szerezte meg 15 ponttal, Szo- Kohász Művelődési Központ- kács (SKSE) előtt, aki 14 popban rendezte meg Nógrád me- tot ért el. A további sorrend: gye 1970. évi egyéni gyors- 3. Sirnkó (SKSE), 4. Ponyi bajnokságát Az időben ki- ©KSE), 5 Váradi (ZIM) 9—9 küldött meghívók ellenére ___,, , . _ , . T. m eglepően kevesen álltak A győztes Kral egy rajthoz, így a tíz résztvevő óvig védi az SKSE által fel- kérfordulós körmérkőzést ját- ajánlott vándordíját.. Megyei I. osztályban Béres (Bgy. Dózsa) a gólkirály A megyei I. osztályú labda- Boros (Szécsény), Erzse (Diós. rúgó-bájnokság Felszabadulási jenő), Gregor (Romhány), He- Kupájának góllövőlistája a gedüs (Bgy. Volán), Melega következő: a gólkirály Béres (Bgy. Volán), Mészáros (Rom- (Bgy. Dózsa) 15 góllal, 13 gó- hány), Répás (Mátranovák), los: Lavaj (Karancslapujtő), Tóth S. (Karancslapujtő), Toll: Ferencsik (Bgy. Dózsa), 10: ke (Bgy. Dózsa), Váradi (Bgy. Tűre (Romhány), 9: Dallos Volán), 5: BaCsa (Dejtár), (Bgy. Dózsa) és Novák (Juri- Boldvai (St. ZIM), Domkó sits SE), 8: Loksa (JRirisits) (HVCS SE), Dudás (St. ZIM). és Szabó S. (Karancsság), 7: Mészáros (Bgy. Dózsa), Simon Bandur (St. ZIM), Jenei (St. (Karancskeszi), Somoskői (Ka. Bányagép), Szabó (St. Bánya- rancslapujtő). Szőke (Szé- gép) és Tarján! (HVCS SE), 6: csény). Sportmúlt Törés a pályán és a labdarúgó-karrierben ... Kemény összecsapás lyán, valamelyik játékos a marad, befut az orvos, a pá- ben Bécsben vendégszerepeit, és földön egy összecsapásnál Tandler eltör* gyúró, te a magyar labdarúgó lábát. ápolás következik. A közönség a pfth,. aki ekkor csak 24 éves volt, tribünökön aggódva ( figyeli, hogy utána még visszatért a pályákra, kedvencének súlyod könnyebb természetű amikor a felsóhajt. vagy csak de soha nem lett már olyan jó a sérülése, játékos, mint előtte és 1929-ben szenvedő fél talpraáll: végleg abbahagyta a futballozást . Berkessy Elemért sem kímélte a „sors”, a többszörös válogatott izgalmas súlyos sérülése után már nem tudta visszanyerni régi formáját, idehaza nem is próbálkozott tovább a játékkal, és FrancflkorA futballmérkőzések légkörében, a küzdelemben gyak ran előfordulnak sérülések, de ezek — szerencsére — csak ritkán súlyosak. Ha viszont Igen, szágba távozott, akkor esetleg játékoskarriereket törnek ketté, és ezért nagy egyéniségek voltak kénytelenek búcsút mondani a pályának. összegyűjtöttünk a magyar labdarúgás történetéből néhány olyan esetet, amikor a krónikásoknak súlyos sérülésről kellett beszá- molniok. A híres Fogl „gát” tagjai nem kímélték az ellenfeleket — de önmagukat sem. Ezzel volt magyarázható, hogy a két kemény hátvéd gyakran kényszerült pihenésre, de törés nélkül megúszKordnyl Lajos 1933-ban az olaszok elleni mérkőzésen törte el a lábát, és ezen az emlékezetes találkozón került a helyére Polgár Gyula, aki később az egyik legkiválóbb hátvéd lett. A „felhős-fejeseiről híres Kalmár Jenőnek a 30-as évek elején Amsei úgy vetődött a lábára, hogy törést szenvedett. Zsengellér Gyula, az újpestiek egykori karmestere Kassáról tért haza törött lábbal. Akadtak különleges esetek Is, ezek között említhetjük Rudas Ferencet, akinek 1950-ben saját iák. Igen sérülékeny volt Bukovi klubtársa, Henni Géza, a Ferenc- Márton és Braun József (Csibi), város kapusa törte el a lábát, az MTK híres jobbszélsője, aki Rudas karrierje ezzel lényegében éppen ezért már 25 éves korában kénytelen volt búcsút monbe is fejeződött. Néhány esetben a kapusokat sem kímélte a labdani a válogatottnak. Mándi Gyű- darúgásban előforduló sérülés la 1924-ben a térdén sérült meg ~ * tt ‘ ‘ olyannyira, hogy utána csak bicegve tudott járni. Akaraterejére ujja később amputálni Is kellett, de ■■■■■ egyik kezén négy ujjal, tovább jellemző viszont, hogy változat- védett! Gallina Károly, a Nemzeti lanul kitűnően játszott. Takács se kapusa a fején sérült meg II. József, a „kis Taki” a Savá- és Ilyen példát a közelmúltból is ria ellen bajnoki mérkőzésen Iá- ismerhetünk: Rothermel László. bát törte, de felépülése után teljes értékű harcos maradt. Nem így Orth György, minden idők ieghagyobb magyar labdarúgója. Az MTK amatőrcsapatával 1925az Előre kapuvédője három éve Özdon kapott olyan rúgást a fejére, hogy csak másnap tért magához, összíe kellett varrni a sebet. NÖGRÁD - 1970. július 17., péntek