Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)

1970-06-11 / 135. szám

: NOGRAD ÍJ buszokat állítanak a helyi forgalomba us •• •• 1 •• ti osamboti saiilőh Nem nagy becsben tartják a tarjáni gyerekek a megyeszék­helyen elhelyezett szobrokat. Nem egy jó érzésű felnőtt pa­naszkodott már, hogy hiába szól rá a szobrok körül ren­detlenkedő fiúkra, azok mit sem törődnek a figyelmezte­téssel. A Lovász József utcá­ban levő Tereferélőket például vasdarabbal iitögetik, felmász­nak az alakokra, holott a ját­szótér pár méterre van a szo­borcsoporttól. A Pécskő Cse­mege mellett a 13-as ház előtt elhelyezett Napba néző ülő női alakot is otromba módon meg­tréfálták a napokban. Valaki egy filteres cigarettát ragasz­tott a szobor szájába, s az órá­kon át ott díszelgett. Közben felnőttek jöttek-mentek, de csodálatos módon senkinek nem jutott eszébe, hogy a ci­garetta nem a szobor tartozé­ka. A kohászati üzemek tech­nika házának kertjében el­helyezett női szobrok is ki vannak téve a gyerekek kénye- kedvének. A közelmúltban például sárral mázolták be az egyiket. Hiába minden figyelmezte­tés. A szülők figyelmét nem egyszer felhívtuk már, s most megismételjük, nem elég az, ha mindent megvesznek a gyermeknek, amit szeme-szája megkíván. Okos szavak is kel­lenek. Felhívni a gyermekek figyelmét például a szobrokra, a.-ielyek szebbé teszik Salgó­tarjánt. Sajnos, nem egyszer a szülők is közömbösek, úgy mit várhatunk a gyerekektől? Védjük meg szobrainkat! A koszorú Mintha dézsából öntötték volna, úgy esett az eső ked­den éjszaka. A városban sö­tétség volt, s egy teremtett lélek nem sok, annyi ember sem járt az utcákon. A Ka- rancsból. egy lány és egy fiú hazaindult. A fiú ernyőt nyi­tott. Az épület sarkánál a pár megállt. A lány vissza­szaladt a bejárathoz, lehajolt a. kőpárkány alá, s előhúzott onnan egy babérkoszorút. A fiú után futott, belékarolt és tovább mentek. Felhajtottam kabátom gal­lérját, s én is hazafelé tar­tottam. Eszembe jutott, hogy nekem soha nem volt és nem is lesz babérkoszorúm. Arra is gondoltam — s ebben szin­te biztos voltam —, hogy ezt a koszorút valahonnan lopták a fiatalok, s ezt holnap ke­resni fogják. Mentem csap- zottan, elázva, mint egy ve­rébfióka, amikor az egyik ki­rakat előtt újra megpillantot­tam őket. Az ernyő a falnak támasztva, a lány a fiú kar­jai közt, és csókolóztak, sen­kitől sem zavartatva. Az eső ömlött, a másik oldalon a sö­tétben agy idős hölgy állt. Bi­zonyára megbotránkozott, hogy a fő utcán, esőben, ilyen későn fiatalok csókolóznak. Hát ha még tudta volna, hogy a lány karján ott lógott a ko­szorú, amelyet biztosan haza­visz, s arról mindig eszébe jut majd ez a kedd este, az eső és ez a fiú'. Ám az is le­het, hogy a koszorút átadja majd Bt fiúnak emlékül. Biz­tosan megérdemli. —ács— Uj bisztrók A staóosényi járás községei­nek jotob ellátása érdekében a széosiényd ÁFÉSZ újabb üz­leteket, Hitetve bisztrókat nyit. A tervek szerint Vansányban. » Rimócan modem bisztrót ízesítenek, amely alkalmas esz anra, hogy a szórakozási gényeket kielégítse. Szécsény- feltfalUban pedig — a lu­danyhalásziihoz hasonló — vegyesboltot és italboltot épí­tenek. Jelenleg 19 autóbusz bonyo­lítja le a megyeszékhely napi utasforgalmát, amely átlagban meghaladja a 18 ezer főt. Az utazás kulturáltságának biz­tosítása megköveteli, hogy a 2. sz. Autóközlekedési Válla­lat vezetősége a lehetőségek határain belül csökkentse a csúcsidei forgalmat, ugyanak­kor újabb területeket kap­csoljon be Salgótarján autó- buszJorgalmába. Az előbb említettek miegva- Lósa'tá&áit szolgálták az eddig megtett intézkedések. Az el­mából sok helyen rendeztek író-olvasó találkozót. A na­pokban a kisterenyei járási könyvtárban Galabárdi Zol­tán látogatta meg olvasóit. Az írót Zachar László, a könyvtár igazgatója mutatta be a szép számú közönségnek, majd a könyvhét jelentőségé­ről szólott: — Az irodalom ne csak a könyvhéten, de az év minden hetében álljon érdeklődésünk középpontjában — mondotta. Ezután kérte a jelenlevőket: tegyenek fel kérdéseket az író­nak. — 1963—69. között — mon­dotta az író egy feltett kér­désre — azért nem jelent meg könyvem, mert ez a fel­aviutt gépkocsikat kiselejtez­ték, újakat áLLítottak be, akis befogadó képességű buszokat pedig 80 személyesekre cse­rélték ki. Az év hátralevő ré­szében újabb hórom, 80 sze­mélyt befogadó autóbusz szol­gálja majd a megyeszékhely utasainak kényelmét. A gópkocsióffiornóiny felfris­sítése és újakkal való kiegé­szítése lehetővé teszi a Fáy András körút és az Idegér be­kapcsolását az autóbusz-háló­zatba, valamint a Rokkamt- telepi elleaiijáirat beindítását. nak, Miagyargéeen a klub- könyvtárat fejezik be, Sáigúj- falulbain pedig vízvezetéket építenek a kapott összegből. A munkálatok tervei már ja­vában készülnek és a közsé­gekben a társadalmi munkáit is szervezik, hogy mielőbb megivalósulijanak az új beru­házások. szám alatti épületét, amelyben megfelelő átalakítás után he­lyet kap a városi testnevelési és sporttainócs, valamint a pályaválasztási tanácsadó. A Damjanich úton ugyan­csak megürül egy épület — amelyet az eddigi elképzelé­sek szerint — a város amúgy is szűk óvodai férőhelyeinek bővítésére használnának fel. tem, melyet a salgótarjáni vasasezredről írtam. — Mikor kezdte pályáját? Mik voltak első sikerei? — hangzott egy újabb kérdés. — Írói pályámat 1958-ban kezdtem, első regényem a Papsajt volt. Gyermekkorom­ra nem szívesen emlékszem vissza. Szegényparaszti csa­ládból származom, s az ak­kori idők problémáit a mai fiatalok már meg sem értik. Előttük az a szó, hogy éhe­zés, ismeretlen fogalom, leg­alábbis abban az értelemben, ahogyan mi éreztük. Nekünk ez volt legégetőbb és elsőd­leges problémánk, minden más eltörpült mellette. Tanu­lás, öntudatra ébredés csak N A P T 1A R 1970. június 11., csütörtök, Barnabás napja A Nap kel: 3.46, — nyug­szik: 19.41 órakor. A Hold kel: 10.47, — nyugszik: 23.56 órakor. Ziraírir lehetséges Várható időjárás ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kialakuló záporral, zivatarral. Mérsékelt, napközben megélénkülő ázél. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet ma: 23—25 fok körül. — BALETTZÁRÖVIZSGA. A salgótarjáni Kohász Műve­lődési Központ balettiskolájá­nak tanulói, balettzáróvizs­gán ma adnak számot tudá­sukról a művelődési központ nagytermében. — Tizenegyedik alkalommal kezdődött meg az ásatási évad a hajdani római kori települé­sen, a táci Gorsiumban. A ré­gészek az idén újabb épülete­ket, utcákat tárnak fel, foko­zatosan kibontakozik a hajdani városka képe. Az új leletek között a legérdekesebb egy római kori matrónát ábrázoló sírkő. — A SZÉCSÉNYI ZENETANFO- LYAM növendékei június 21-én tartják év végi záróvizsgájukat. A Párizsi lány és a Királyi tenség A jó idő beálltával teljes pompával kivirágzott Kasuba Lajos szarvasi lakos páratlan szépségű rózsakertje. A „ró­zsák szerelmese” az elmúlt másfél évtized alatt a világ minden tájáról 214 fajta ne­mes rózsát gyűjtött össze. Ame­rikából, Angliából, Írország­ból, Hollandiából szerezte be a- legjobb, legdivatosabb faj­tákat. Ahány tő, annyi szín­ben és formában nyílnak az illatos rózsák. Többek között a Párizsi lány, a Királyi fen­ség, aiz Intermezzo, a Cigány, a Szupersztár és más rózsa­újdonság. (MTI) a felszabadulás után követ­kezhetett, de még akikor is idő kellett hozzá, hogy a nyomorból eljuthasson valaki az irodalmi körökbe. Arra a kérdésre, hogy az író-olvasó találkozók segíte- nek-e munkájában? — ezt fe­lelte: — Nem azért mondom, mert éppen író-olvasó találkozón vagyok, de igen nagy mér­tékben segítenek, hiszen az ilyen találkozókon tudjuk meg, mi az olvasó vélemé­nye rólunk. Az írónak eltar­tója, munkaadója az olvasó, a nép. Az író létezése tehát annyiban jogosult, amennyi­ben az olvasók értékelik, ol­vassák. C. E. készülés ideje volt számorn­A jufaiomból községfejlesztés A „Tegyük szebbé falvain- kait” mozgalomban a széesé- nyi járás területén Egyháizas- gergie bizonyult legjobbnak, így megkapta az első helye­zéssel járó 80 000 forintot. Ma- gyiargec 50 000, Ságiújialu pe­dig 20 000 forint jutalmat ka­pott, amelyet mindhárom köz­ség fejlesztésre fordít. Egyhó- zasgengén ravatalozót építe­Helyet kapnak A Salgótarjáni városa Ta­nács legutóbbi végrehajtó bi­zottsági ülésén megvitatta a városi testnevelési és sport- tanács, valamint a pályavá­lasztása tanácsadó elhelyezé­sének gondját A tervcsoport javaslata alapján a város megvásárolja a református egyházközség tulajdonát ké­pező Vöröshadsereg út 9. Nógrád vendége volt tfalabárdiZoltán Az ünnepi könyvhét alkal- ra. Arra a művemre készül­Tísaro fUntcsi Hetvenöt évvel ezelőtt, 1895. június 11-én született Tisza Antal, a forradalmi földmunkásmozgalom, a magyar kom­munista mozgalom kiváló harcosa. Szolnoki szegényparaszt család gyermekeként fiatalon, mint kubikos keresi kenyerét. Már az első világháború előtt kitűnik a kubikostársai között végzett kitűnő szervező ké­pességével. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg politikai megbízottja a frontokon. A Tanácsköz­társaság bukása után hosszú évek illegális munkája követke­zik. 1923-tól tagja a Kommunisták Magyarországi Pártjának, s a Földmunkás Szövetség országos vezetőségének. 1925-ben részt vesz az MSZMP megszervezésében, majd küldött a KMP II. kongresszusán, ahol beválasztják a Központi Bi­zottságba. Az MSZMP-ben folytatott tevékenysége miatt le­tartóztatják és elítélik. 1932-ben a Szovjetunióba dák alapján letartóztatják, s zatául esik. — A Vidám Színpad is köz­reműködik Salgótarján nyári programjában. Az együttes az És mi lesz veled holnap? című politikai kabaréjával június 24-én vendégszerepei a József Attila művelődési központban. — 250 000 liter fűtőolajat szállított a megyeszékhely olajkályha-tulajdonosainak a nemrég lezárult téli fűtési idényben a 2. sz. Autóközleke­dési Vállalat. — Városfejlesztés. Június 11-én és 12-én Zalaegersze­gen nagyszabású urbanisztikai tanácskozásra kerül sor, és a korszerű városfejlesztéssel kapcsolatos előadások hangza­nak el. A tanácskozáson meghívott vendégként részt vesz dr. Tóth István, a Salgó­tarjáni és Lombos Márton, a Balassagyarmati városi Tanács VB elnöke is. — 400 000 forint megyei ta­nácsi támogatást kapott fej­lesztési programjának megva­lósításához a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. — A nyugatnémet Degussa vegyipari cég képviselői a hét elején felkeresték a salgótar­jáni síküveggyár vezetőit, akik. kel megbeszélést folytattak a gyár részére zománcfesték és üvegfesték eladására vonatko­zóan. — A VESZPRÉMI VADAS­PARKBAN rendezik meg jö­vőre a vadászati világkiállí­tás madárbemutatóját. Az állatkert irányítói, együttmű­ködve a rendezőkkel és az or­nitológusokkal tovább gyara­pítják a már meglevő, gazdag tnadárállományt. Nem véletlen! Hatalmas robbanás rázta meg kedden a New York-i rendőrség központi épületét. Négy em­ber megsebesült és igen je­lentős anyagi károk keletkez­tek. A robbanás a második emeleten történt, ahol magas rangú rendőrtisztek hivatali helyiségei vannak. A rendőr­ség véleménye szerint „majd­nem lehetetlen”, hogy véletlen robbanás történt volna. — NÖGRÁD NEVEZETES­SÉGEINEK megismertetésére a nyári hónapokban kirándu­lásokat szervez a szécsényi já­rási művelődési központ ifjú­sági klubja. Legutóbb Rárós- pusztára szerveztek társaski­rándulást a fiatalok, e hét vasárnapján Hollókőre láto­gatnak el, ahol a várat és a falumúzeumot tekintik meg. — Tanácsülések. Az alakuló közös községi tanácsok végre­hajtó bizottságainak vezetőit hívták össze tanácskozásra a héten a Szécsényi járási Tanács­ra. Az egész napos értekezleten a résztvevők az alakuló ta­nácsülések szervezését, a vég­rehajtó bizottságok, az állan­dó bizottságok kialakítását, il­letve a tanácsok ügyrendjét vi. látták meg. emigrál: 1938-ban koholt va- sztálini törvénysértések áldo­Ittasan vezette motorke­rékpárját Angyal János 22 éves zagyvaróna: lakos. A Salgótar­jáni Járásbíróság gyorsított eljárásban tárgyalta ügyét és ittas állapotban való gépjár­művezetésért 2000 forint pénz- büntetésre ítélte Angyalt. — Újabb szállítmány Sza­bolcs-Szatmár megyébe. Ma reggel hét órakor újabb 12 te­hergépkocsiból álló karaván indult Szabolcs-Szatmár me­gyébe, hogy elvigye a salgótar­jáni és a szécsényi járás dol­gozóinak ajándékát az árvíz sújtotta területek lakóinak. A szállítmányban ott van a sal­gótarjáni Centrum Áruház dolgozóinak ajándéka is. — Készül az őszi vásárra a Fimomkenámiiaipari Művek romhámyi cserépkólyhagyá- ra. A hazai ipar őszi sereg­szemléjén cserépkályiháival, kandallóval és budkolóttiapoik- kal saerepelinek. — Ötszáz hízósertésre és 250 hízott marhám kötött ér­tékesítési szerződésit az idén az egyhóizasdiengétegi Kos­suth Tsz. Eddig 144 sertést és 97 sízarvH&marhált adtak ált. A háztáji álltatok jelentős részét is a szövetkezeit értékesíti. Az Atlanti-óceán legmélyebb pontja 200 000 000 évvel ezelőtt még a felszín közelében volt. Ezt állapította meg Bruce C. Hee- zen professzor (Columbia Egye­tem), az Eastward hajóról folytatott kutatásai során, a Porto-Rico táján levő 8200 méter mély tengermélyedés­ben. Dr. Heezen korallszirt- maradványokat fedezett fel és ezek 15 méternél mélyebben nem képződnek. A lesüllyedés valószínűleg annak a százöt­venmillió év előtti földkéreg­hasadásnak a következménye volt, amely az amerikai föld­részeket elszakította az eur- afrikai tömbtől és létrehozta az Atlanti-óceánt. BUDAPESTI MUNKAHE­LYEINKRE heti 5 napos, 44 órás munkaidőre június 11 napjától FELVESZÜNK — kőműves, ács, központifűtés- szerelő, bútorasztalos, épület- és szegezőlakatos, nyugdíjas szakmunkásokat évi 6000 Ft összegű keresettel. JELENT­KEZÉS: Középiiletépítő Válla­lat BUDAPEST, V., Molnár u. 19. Munkaerő-gazdálkodás. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Fájó, de hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonok­nak, ismerősöknek, barátoknak, akik felejthetetlen férjem, a szeretett édesapa és nagyapa, PÉTER ISTVÁN temetésén megjelentek és fáj­dalmunkat részvétükkel enjr- híteni igyekeztek. A gyászoló család i ■ ■ " KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszöneté4 mindazoknak, akik szeretet; férjem és édesapám, nagyapám, HONT! LAJOS temetésén részt vettek és rész­vétük nyilvánításával fájdal­munkat enyhítették. Sírjára vi­rágot. koszorút helyeztek. Kü­lön köszönetét mondunk a szom­szédoknak, az elhunyt voll munkatársainak, akik halot­tunkat utolsó útjára elkísérték • M A gyászoló család NOGRAJD i .Wdf,>di szocialista Munkáspárt Nograd megyei Bizottsága és x Megyei lanacs »apja »szerkesztő-. GOTYAB GYULA. Szerkesz».óseg: siiao nat. Petof* u t leiefoo m 22-91. Pöszerkes/tÖ: 12-94. Belpolitikai rovat: U-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-Oá. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vallalat. Felelős Kiadó. VIDA EDIT Kiadóhivatal SaleoiarVan rvV.r, vl L Telefon: 10-29. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja, a Nógrád megyei Nyomdaipari váiiaiai Salgó­tarján. Petőfi O# L Felelős vezetőt PAPP GYÖRGY Igazgató. Index-számt 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents