Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)

1970-06-06 / 131. szám

Az úton nem lehet megállni Az Igazgató első útja az új talán azért is érdekes, mert tünk. 'jyartőcsarnokbg vezet. Üj,mo- fjz £ve ennyi volt a vállalat 1®°^. összes termelési értéke. Tehát Ez húsznapi bért je­modiem, tágas és világos, pe■ . ... ... dig a lehető legtakarékosabb osszes termelesi erteke' renat - A fejlesztésre saját anya- glvek alapján létesítették, megtízszereződött — mondja gi erőnk kevés. Hitelt vettünk Szükség volt rá, pénz meg az igazgató, majd ígv folytat- ^ vissza kell fizetnünk, oliflf akadt, de most nár kész, 1a- Csak megjegyzem: 27 000 féle és a termelés szolgalatéba lé- ' anyaggal, alkatrésszel dolgo­pett. Hizsnyai Sándor, az igaz- — Tíz év alatt három át- zunk. Ennyi a nyilvántartó kar­' ton. Ezt tárolni, raktározni goto elégedett lehetne, de nem az. Ha valami befejeződik, an­nak örül, de gondjai tovább jutnak, mert annyi minden szervezést értünk meg. és hat. szór költöztünk. Már csak a gépjavító részleg van a régi van még hátra, amit szeretne helyén. A termelést nagyon elérni! sokszor csak ideiglenes elhe­^ lyezéssel tudtuk megoldani, tehát a normális feltételek Vaskereskedőnek tanult, de ’ megteremtésére még módunk a család anyagi körülményei sem volt. Még nagyon sokat másfelé irányították. A rok- keU lennünk a jövőben * — Rossz híre volt a válla­latnak. A javítások átfutási készletezni kell. Nem kevesebb mint 21 szakmában végzünk szolgáltatást. A hitelt visszafi­zetjük, csak az amortizáció marad, ami az eszközök szin- tentartására kell. — Kaptunk a tanácstól se­gítséget. Négy új gépkocsi ke­rül a szolgáltatási részlegek­hez. Szeretnénk az áruterme­lést is fejleszteni. Igényünk tehát van hitelre. Az ember, ha elér valahová, nem állhat meg. Mindig előre kell néznie — mondja Hizsnyai Sándor. kan bányászapa keresete szűkös volt. Ö ,s a hányában próbált szerencsét. Vájár lett, tíz évet dolgozott a szénfalon. .... Különböző pártmegbizatások ideje es a végzett munka mi­révén mindig volt társadalmi nősége sem volt kielégítő. Sok munkája is. Ügyvezető elnöke minder történt azóta és el­volt évekig a kamncsaljai értük h megrendelőink fmsz-nek. Ha délelőtt vult a bányában, délután a szövetke- “a mar elismerik a munkán- zetnél dolgozott havi hetven kát. Elsősorban a bérpoliti- forint tiszteietdijért. A párt, kánkkal, az anyagi ösztönzés- felszólítására igazgató lett. sej és a sajat nevelésű után- Még 1950. május 13-án a szén. pótlással igyekeztünk megte- falon dolgozott, másnap már rém ten; a jobb munkafeitéte- akkor Salgótarjáni Községi leket. Tíz éve például egy márpedig sokan ismerik Az igazgatót 20 éves munká­jáért legutóbb a Munka Ér­demrend ezüst fokozatával tüntették ki. Aki ismeri — Vállalatok címen működő és a érettségizett és 3 éves tanuló­idővel rendelkező műszerész keresete nálunk nem volt több 900 forintnál. Ma egy kö­zepes műszerész keresete is el­éri a 2500 forintot. Az elekt­roakusztikai javítórészlegnél 90 százalékban saját nevelésű szakemberek dolgoznak — polgármesteri hivatalhoz tar­tozó vágóhíd, sütőüzemek és szikvízgyőr vezetője lett. Mindez csak annyiban érde­kes, hogy tíz évet itt töltött el, és közben sokat fejlődött a vágóhíd termelése. Éves szin­ten elérte a hetvenmilliót. Csak az összev. nással vált mondja. ;neg tőle. Közben szaKkönyvet . is áttanult. “ ,A szólaltató munka oszr­szessegeben veszteséges, a ^ veszteséget az árutermeléssel ellensúlyozzuk. Ennek köszön. Tfz évvel ezelőtt, az akkor hetó> h.°gy négyszázezer forint meg Finommechanikai Válla- nyeresegreszesedest fizethet- .at vezetésével bízták meg. Ez a mai. a Nógrád megy« Ve­gyesipari és Javító Vállalat jogelődje. Oda került, ahol előtte szinte évente cserélő­dött a vezető gárda. Több te­lephelyes rendszerben, korsze­rűtlen körülmények között teljesen manufakturális mód­szerekkel dolgoztak. A meg­tett útról néhány adat. tudja, hogy megérdemelte. So­kat tett, de még többet sze­retne tenni. Most. hogy már kialakulóban van a központi üzem, a szűkös anyagi lehető ségeket a kollektíva társadal­mi munkájával szaporítják. Ebben is élen jár az igazgató. Ott dolgozik a többiekkel. Az úton nem lehet megállni, bár­milyen göröngyös is, tmndi előre, a nagyobb célok felé, B. .1 — Az idén 31 600 0Ű0 forint termelési értéket kell elér­nünk. Ebből 9 000 000 a szol­gáltatás, javítás. A lakosság részére 3 000 000. Ez a szám A renegát és a könyvei Égy kíváncsi női olvasó ményt? — kérdezte a saágul- egyszer megkérte Egon Er- dó riporter szórakozottan, win Kischt, hogy mondjon — R. regényíróról — véia- véleményt R. imáról, aki áru- szólta a tudmáviágyó hölgy és ló lett, és ahogy ez ilyen esc- sorolni kezdte az ámító regé­tekben jófanrniáiri törvényese- nyelt. rűen bekövetkezik, jelleimével — Elég! — .szakította Bél" együtt a tehetségét is elvesz- 7" Indom- lu­Tv. ről van szó. Arról aiz ember­teBte ről, aki, ellentétben a köny­— Kiről mondjak véle- veivel, könnyen eladható. i4 művész kezű A művész kezű asztalost Hrahovszki Lászlónak hívják. A MÁV váci pályafenntartási főnökségén dolgozik, karban­tartó asztalos. Épületkarban­tartási és műhelymunkát vé­gez Balassagyarmaton. Szügy Az anyagszerzés nehézségén túl az úgynevezett technikai feltételekkel sem rendelkez­nek, nincs például présgépük, amelyen a fiatal asztalos dol­gozhatna, Talán a helyi bú­torgyárral kellene mielőbb községből jár be dolgozni. In- felvenniük a kapcsolatot. Bizo­tarziát 1969 óta készít. Otthon, a családban mutatta meg első bútorberakásait, dobozait. Körülbelül egy éve a vona­ton találkozott Hrahovszki László a Balassagyarmaton élő Gonda Zoltán fiatal képzőmű­vésszel. Ez a véletlen találko­zás jelentette „szakmai ba­rátságuk” kezdetét. Miben áll ez? Gonda Zoltán készíti el az intarziák képzőművészeti ré­szét, a fiatal asztalos pedig a szakmai, manuális munkát végzi. Így máris sok szép közös munka született, amelyeken épületek, emberek, a környező világ jelenségei tűnnek fel. Néhány cím a sok közül: Piety, ka, Csónakos, Siratok, Kapu. Ősz. — Körülbelül harmincféle ával dolgozom — mondja Hrahovszki László. — Nagyon szeretem a diófát, a jávort, a lahagónit. Ez utóbbinak pél- lául nyolc—tíz színárnyalatát íasználom. nyára nem tagadnák meg a támogatást. A két fiatalember műveit először az idén. április 4-én mutatták be a balassa gyarmati Horváth Endre Ga­lériában. ezt követően pedig a Palóc Múzeumban. Mit jelent Gonda Zoltán szá­mára ez a közös munka? — Számomra egy új műfaji jelent — hangzik a válasz. — Jól fel tudom használni eddigi grafikai ismereteimet. Kezdet, ben a fa erezetét, rajzolatát akartam figyelembe venni munka közben. Később erről lemondtam így most nem egy megadott rajzolatba építem a kompozíciót, hanem attól füg­getlenül dolgozom. Szép fel­adat ez számomra. A halott fát újra élővé teremtem, képi for­mában. Új összefüggésekben élni kezd. feltámad. A közös munka egyelőre eredményesnek bizonyult, az intarziák megnyerték a közön­ség tetszését. A későbbiekben azonban úgy erezzük,, feltét­lenül szükség lenne arra. hogy a művész kezű asztalos, Hra­hovszki László is tovább ké­pezze magát, művészeti isme­reteket szerezzen. így az ügyes­ségen. tehetségen túl, önálló, tudatos alkotóvá váljék. Nem lenne hiábavaló fáradság szá­mára sem a tanulás. (tóth) Kölcsönös bizalommal és őszinte szóval A kányási pártszervezet irányító szerepe a gazdasági mechanizmus bevezetésében Pártunk IX. kongresszusa- mogató pártonkívüliek tömé- legyenek, s abban, hogy a párt nak határozata, majd a gazda- gének tudatformálásában, szó- vezető szeretje megfelelően ságirányítási rendszer beveze- cialista öntudatra való neve- érvényesüljön. Nem kell mesz- tése a pártszervezetek irányító, lésében is értékes eredménye- sze mennünk a példával, ha ellenőrző munkáját az eddigi- két tudunk felmutatni. Ezt bi- csak a vietnami nép megse- eknél magasabb szintű, több- zonyítja az üzemünkben tévé- gítéséért szervezett komimu- rétű feladatok elé állította. kenykedő szocialista brigádok nista műszak eredményeit, Pártszervezetünk vezetősége kiemelkedő szereplése is. A vagy az árvízkárosultak javá- idejekorám felismerte az új szocialista brigádmozgalom az ra történő felajánlások meg- helyzetből fakadó tennivalók “tóbbi években megerősödött; nyilvánulásait vesszük alapul, sokaságát. Már az első lépé- erejével, politikai ütőképessé- mindezek mutatják dolgozóink seknél arra törekedtünk, hogy §®vel is az üzemi kollektíva az alapszervezet vezetőségi mozgató erejévé, élcsapatává ülésén meghatározott fedada- tudott kinőni, tok a pártcsoportók hálózatán. Példaképpen megemlíthet- taggyűlések révén párttagjaink jük Kovács Ferenc, Győri Fe- előtt ismertek legyenek, hogy renc, Géczi Lőrinc frontbri- kommunistáink, üzemünk töb- gádjait és Kurcsik Ferenc elő- bi dolgozóival együtt ismerjék vájási brigádját, melynek tag­fel annak a jelentőségét, hogy jai nemcsak a termelésben, ha- mit, mikor és miért kívánunk nem a politikai oktatásban va- végrehajtani. ló részvételben, a kommunista Az új helyzetből adódó sok- magatartásban^ is élenjárnak, rétű problémák bizonyos mér- ~ ’ lékben a pártszervezet meg­politikai öntudatát. Vannak azonban kérdéseit, amelyekben az alapszervezet­ben nem volt ennyire teljes az összhang. Nem a párttag­ság nagy részével volt vitánk, hanem néhány emberrel, akik­kel a problémák egy részében nem tudtunk teljesen szót ér­teni. Ennek egyik oka kétség­kívül az volt, hogy az utóbbi időkben a gazdasági kérdé- Ezekben a brigádokban so-k sekkel való fokozottabb fog- _ olyan dolgozónk van, akiket a Csíkozás miatt nem törődtünk szokott munkastílusának meg- br>gád kollektívája, a közössé- eleget az ideológiai és kultu­változtatását is szükségessé ^ erő formált kiváló szakem- rális kérdésekkel, tették. Abhan, hogy a közgaz- berré és politikád fejlődésük Ezekre az elkövetkező idő­dasági szemléiét a párt tömeg- nyoman a pártba való felvé- szakban sokkal nagyobb fi- politikai munkájában, a tér- telüket is igényelték. A politi- gyeimet kell fordítani. Termé- melés oárteUenőrzéséhen foko- kai öntudat kibontakozását szelesen nem olyan formá­zott mértékben érvényre jus- mutatja az a tény is, hogy az ban, hogy ezentúl kevesebbet son. egyre inkább számítani ,969/7ü-es politikai oktatásban foglalkozunk a gazdaságpoliti- .-celiett a gazdasági bizottságok résztvevő dolgozók száma, kai kérdésekkel és többet az munkájára. mely négy évvel ezelőtt a dől- ideológiai munkával, hanem ismeretes, hogy Kányás-ak- Sozók 207-22. százalékát tette úgy, hogy a gazdasági és tu- oaüzem mind mennyiségi ter- ki. megközelíti az egesz let- dati kerdesek tárgyalása ossz- m elését, mind szénminőségét szám felét 32 eddigi ielek hangban legyen, ekintve, fontos szerepet iát- szerint a következő oktatási Az 1970-es gazdasági év a ,,-ik a nógrádi szénmedence évben ezt az arányt is tál fog- Kányás-aknaüaem kollektívá- bariyászatában S lev“ Í“k szárnyalni. ját ismét nagy feladatok elé kenységünk nem csupán az ak- A közös erőfeszítések kap- állítja. Fokoznunk kell agaz- naüzemi kollektíva, hanem aa csán _ szorosabbá vált a politi- daságos termelésre irányuló egész nógrádi szénbányászat kai gazdasági vezetés ossz- törekvést, a kitermelt szén jelene és jövője szempontjából hangja: üzemünkben megnő- önköltségét tovább leél! csok­is nagy jelentőségű. Termeié- vekedett az őszinte szó szere- Uentemunk. A feladatok nogy- sünk mennyisége a IX párt- E*’ a problémák felvetésének ságát mindennél jobban szem­kongresszus óta eltelt időszak köntörfalazás nélküli lélteti az, hogy a IX párt­alatt 66 százalékkal növeke- módja, kialakult az egyenes kongresszus előtti idők káli­déit, ami éves szinten mintegy beszéd, a bátor bírálat és ön- segszxntjehez képest 1970—ben 168 000 tonna termelési több- bírálat egészséges légköre. A 21 százalékos költségssámtcsök- letet jelent. Igen fontos, hogy 3° irányban fejlődő üzemi de- kenést kell elérnünk, ezt a nagy többletmennyiséget mokraciára jellemző, hogy A megnovekedett feladatok csupán 5 százalékos létszám- dolgozóink taggyűléseken és ellenére is bizakodóan takin- emelkedóssel értük el. viszont pártnapokon aktívabbak, bát- tünk a jövőbe. A bányaüzem az egy műszakra eső kitermelt rabban elmondják véleményű- kollektívája az eddigi küzdel- szén mennyiségének emelkedő- jó javaslaitaikkal gyak- mek során egybeforrt; a del­se 40 százalékos. A termeié- ran az alapszervezet gőzök és vezetők egymás irán­munkáját. ti bizalma kölcsönös. Ez a Az alapszervezet belső hely­zetéről elmondhatjuk, hogy a IX. kongresszus óta igen so­kat haladtunk a politikai kér­dések megértetésében, meg­kenység és a teljesítmények ilyen arányú növelését első­sorban a gépesítés fokozásával tudtuk elérni. Ebben a nagyarányú gazda­sági küzdelemben, melyet bát­kölcsönös bizalom és a jó ta­pasztalatok leszűrt tanulsága lehet a biztosítéka további si­kereinknek. ran nevezhetünk üzemünk magyarazásaban, abban, hogy a kommunisták példamutatók technikai forradalmának, kü­lönösen megnovekedett a párt alapszervezetének vezető-irá­nyító szerepe. Többet és ele­venebben kellett reagálni a napi eseményekre, intenzí­vebb kapcsolatot kellett, te­remteni a dolgozók és a párt­szervezet vezetősége között. Az üzem kollektívája előtt álló fontosabb feladatok végrehaj­tására határozatokat hoztunk pártcsoport-értekezleteken vi­tattuk meg a tennivalókat Megnövekedett a beszámolta­tások szerepe: rendszeresítet­tük a szocialista brigádérte­kezleteket. Igen hathatós se­gítséget nj'újtott az üzem te- •ületén megalakított gazdasági bizottsáH. mely esetenként fel­adatokat kapott egyes gazda­sági politikai összefüggések kiemelésére. Ezeknek alapján azt kutattuk, hogy mely terü­leteken kell javítani a mun­kánkat, azaz hova kell az élő­két összpontosítani. A gazdasági eredményekkel párhuzamosan elmondhatjuk, hogy az alapszervezet kom­munistáinak és a törekvésein­ket becsületes munkával tá­Lavaj István párttitkár l a «a f&alogli Még tavaly történt, hogy a 46 éves Balogh János buda­pesti laikos — ideiglenes lak- helyes Salgótarjánban volt — közösség ellenes magatartást tanúsított Tarjámban, a Ka­raites utcai könbüféné’ll Az megbobráinkoatak egyik vendéig kézéiből elkapta magatartásán. az egyik pályaimuinfcás felé dobta, aki az utolsó pillanat- ban elhajolt, s így az üveg nem találta el. A feldühödött Balogh a körbüfé abüiaikáit A Salgótarjáni Járásbíróság visszaesőként elkövetett ga­rázdaságért halt hónap szigo­rított börtönre ítélte Balogh kezdite verni, s a járókelők Jánost, s mellékbüntetéském garázda A két fiatalnak eppen a fa , .. . ...... , , T az üveget, s a sort kilocsolta. ■al van a legnagyobb gondja, i ““ “ ’ ,, .. ,, Mehézségekbe ütközik az ; Egy másik vendeg sorét eg,v- anyagellátás. Ki segíthetne? i szerűen megiittta, s az üveget 6 NOGRAD - 1970. május 6., szombat Az első tárgyaláson még megjalenii Balogh János, az­tán nyoma veszett. Bujkált, városról városra vándorolt a felelősségire vonós elől, míg aztán elfogató parancsot ad­taik ki ellene és megikerülit. két évre a köziügyek gyakor­lásától is eltilitotita. A bíróság úgy rendelkezett. hog\ Ba­logh. alci többször volt mór büntetve, a felitételes szabad­ságra bocsátás kedvezményé­ben sem részesiülhet. Az íté­let nem jogerős. gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket ..D" jogosítvánnyal, valamint ^épkocsikalouKokot 8 általános iskolai végzettséggel FELVESZ (I 2, HX: A i itók'íixU*hedési láltalat salgótarjáni balassagyarmati és nagybátonyi telephe­lyeire jelentkezni ’ebei Salgótarjánban a központi telephely személyzeti os Hályan Nagybátonyban a fő­nökség vezetőjénél, valamint a balassagyarmati üzem­igazgatóságon. Nógrád megyei Vc^ycsipsiri Javító Vállalat tel vételre keres VILLAN YSZERELOT. EESTÖT-DUKKOZOT AUTO-MOTOR SZERELŐKET, LAKATOSOKAT. FÉRFI ES NŐI BETANtTOTT MUNKÁSOKAT. Fizetés: a kollektív szerződés szerint. Minden második héten szabad szombat. Jelentkezés: Varga Gyuláné munkaügyi előadónál. Salgótarján (Zagyvapálfalva), Kölcsey u. 17

Next

/
Thumbnails
Contents