Nógrád. 1970. június (26. évfolyam. 127-151. szám)
1970-06-23 / 145. szám
Bravó, fiatalember! Kánikulában, zsúfolt, autóbuszon utazni — nos, bárki kapásból fel tud sorolni jó néhány tucat ennél kellemesebb dolgot. Tudta ezt nyilván a GC 14-78 rendszámú, vasárnap reggel 8 óra 20 perckor Salgóra induló autóbusz kalauza is, aki kedvességével, udvariasságával, barátságos modorával egészen kellemessé tette a légkört, ami egyébként a pokol főzőüstjéhez volt hasonlatos. Már a felszállásnál igyekezett megnyugtatni a várakozástól felajzott kedélyeket: — Ne tessék tülekedni, tetszik látni, nagy buszt hoztunk, mindenki be fog férni. Aztán minden egyes utast karját nyújtva segített fel a lépcsőkön. Jó kedve átragadt az utasokra is, közülük néhányon önszántukból felcsaptak „másodkalauznak”, tréfásan „rendelkeztek” az ülőhelyek elfoglalásáról, a kocsi belsejébe invitálták az utasokat, úgy, ahogyan azt a „szakmabeliektől” is hallani szoktuk. A megállóknál a kalauz volt az első, aki leugrott, és lesegítette a lépcsőn a leszállókat. Akik ezzel az autóbusszal indultak vasárnap kirándulni, azoknak igazán jól kezdődött a napja, s ez elsősorban a fiatal kalauz érdeme. A nagy tolongásban sajnos, elfelejtettük megkérdezni a nevét, munkahelyén azonban bizonyára könnyen kinyomozzák majd. A fiatalember megérdemli a dicsérő szót, az elismerést. _ — szendi — A csalódott vásárló Hiába volt a kánikulai meleg tegnap, a Centrum Áruház hangosbemondójára nem lehetett nem odafigyelni. Űj cipőket, női szandálokat propagáltak. Piros, kék, fehér, fekete színben, különböző fazonban, nagy választékban —, szünet nélkül bömbölt a mikrofon hangszórója. Igen, a jó propaganda soha nem árt. Délután egy vásárló kereste fel szerkesztőségünket. Elmondta, hogy szandált szeretett volna vásárolni a Centrum Áruházban, s éppen a hangszóró csalogatta be az áruházba. A vásárló csalódott, mert a Centrum cipőosztályán egy felirat fogadta: „Átalakítás miatt zárva!” Leírjuk azt a párbeszédet is, amelyet az eladóval folytatott: — A cipőket keresem, melyeket hirdetnek. — Zárva vagyunk, kérem. — Pedig hirdetik! Hirdetik, hirdetik... Erre mondják, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csinál a bal. — ács — Árvízkárosultak gyermeket Sa I s*ó ta r J á a ba n A megyei tanács vezetőségének meghívására 114 szamos- szegi árvízkárosult gyerek érkezett Salgótarjánba. A csoport patronólását és anyagi támogatását a városi tanács művelődésügyi osztálya vállalta. A gyerekek egy részét a Mártírok úti Általános Iskolában, másikat a baglyas- aljai diákotthonban helyezték el. A kis vendégek promram- jában többek között üzemlátogatás, kirándulás, városnézés szerepel. A gyerekek előreláthatólag két-három hétig tartózkodnak városunkban. Vasárnap tartották a szécsényi művelődési központ irányításával működő zeneiskola nyilvános tanévzáró hangversenyét. A növendékek bemutatói után a műsorban fellépett Antal Imre zongora- művész is. A hangverseny bevételét a művelődési központ az árvízkárosultak megsegítésére ajánlotta fel. Kultúrműsort rendezett vasárnap Varsányban a Szécsé- nyi járási Művelődési Központ. Nagy érdeklődés mellett a községi kultúrotthon- ban felléptek a szécsényi néptáncosok és a bábosok is. A szécsényi öntevékeny csoportok nagy sikert arattak csakúgy, mint a rimóci menyecskekórus. Az előadás teljes bevételét az árvízkárosultak megsegítésére ajánlották fel, s az összeget átutalják. Jövő vasárnap Szalmatercsen rendeznek kultúrműsort hasonló jelleggel. Vendégünk: a Vidám Színpad A nyárkezdet jegyéiben könnyű, szórakoztató programja lese szerdán délután és este a salgótarjáni József Attila művelődési központnak. Ez alkalommal a központ színpadán a budapesti Vidám Színpad vendégjátékára kerül sor, melynek keretében Róna Tibor—Látvány! Károly-— Rotmháinyi József: És mi lesz holnap című politikai kabaréját láthatjuk. A szatirikus műsorban fellép Alfonzé, Kabos László, Kazal László, Ki- bódi Ervin, Lórán Lenike mellett szinte a társulat valamennyi ismert nevette tője. Közegészségügyi utóellenőrzés Közegészségügyi utóelle- nőrzésn-ek vetették alá a pásztói járás kereskedelmi hálózatát. A járási tanács vib az elmúlt esztendőben tárgyalta a kereskedelmi hálózat közegészségügyi helyzetét, s a vb határozata nyomán vizsgálják most; az akkor felfedett hiányosiságiokiban tör- ténlt-e valami változás. A járási közegészségügyi és járványügyi felügyelőség, az egészségügyi csoport, a kereskedelmi felügyelő és a tanács egészségügyi állandó bizottsága mintegy 40 egységnél tartja meg az utóellenőrzést. Figyelmük elsősorban arra terjed ki, hogy az ÁFÉSZ-egysé- gek kis beruházással — több váltós munkaruha beszerzésével, meszeléssel stb. —, hogyan javították közegészségügyi helyzetüket. A pásztói ÁFÉSZ területén végzett vizsgálat kedvező eredményekkel járt, a járás többi területén pedig még tart az utóellenőrzés. A pásztói járás kereskedelmi hálózatának közegészség- ügyi vizsgálatát előreláthatóan két héten belül befejezik. N A P T A B 1970. június 23., kedd. Zoltán napja. A Nap kel: 3.47, nyugszik: 19.45 órakor. A Hold kel: 22.44, nyugszik: 8.55 órakor. 27—32 fok Várható időjárás ma estig: a száraz, napos, meleg idő tovább tart. Napközben kissé megélénkülő. változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ina: 27—32 íok között. Üzemi út. Karancslapujtőn megépítik a kőbányához vezető üzemi utat. Az egy kilométernél hosszabb, 7 méter széles út építésére 2 503 000 forintot fordítanak. — Üj sütőüzem Pásztón. Építik a napi 10,4 tonna teljesítményű sütőüzemet a községben. Az üzem a környéket is ellátja. 12 000 000 forintot fordítanak rá és az idén üzembe helyezik. — MOPRESSZÖ ÉS TÉVE- PRESSZÖ kezdi meg működését a pásztói művelődési központban. Célja, hogy a nyári esteken megfelelő igényes szórakozást nyújtson a fiataloknak. A kísérleti jellegű kezdeményezés keretében nonstop filmvetítések lesznek. — Üdülő Hajdúszoboszlón. A Salgótarjáni járási és községi Tanács dolgozóinak üdülőt létesítettek Hajdúszoboszlón. Eddig 10 községi tanácsi dolgozó vette igénybe, rajtuk kívül még 25 jelentette be igényét az üdülésre. Maria Callas Moszkvában Vasárnap megérkeaeftt Moszkvába Maria Callas, a világhírű olasz operaónekesnő. Callas részt vesz a Csajkovszkij nemzetközi zenei verseny énakzsürijéraek munkájában. Ez alkalommal először jár az énekesnő a Szovjetunióban, habáir a szovjet operarajongók hangfelvételről már jól ismerik szopránját. — ŐSBEMUTATÓVAL zárja országos évadját az Állami Déryné Színház. A hónap végén bemutatja Majoros István: Vakvágány című három- felvonásos színművét. A darab az új évadban kerül nógrádi közönség elé. Ha kutya, akkor miért nem macska? J 7 — avagy nevelni tudni kell! — Egy útkanyarban Romhány és Világospuszta között felborult motorkerékpárjával Ország János alsópetényi kőműves. Utasa Géczi Ferenc alsópetényi lakos volt. Ország az útpadkára, Géczi az árokba esett. Ország nem megfelelő sebességgel, ittasan vezette a járművet. Salgótarjánban tegnap reggel, a Rákóczi úton, az AFIT előtt volt közlekedési baleset. A ZIM pótkocsiy tehergépkocsijáról, amelyet Szeles Sándor salgótarjáni lakos vezetett, levált a pótkocsi, s átvágódott a másik oldalra, ahol Chikány István patvarci motorkerékpáros közlekedett pótutassal a háta mögött. Chikány és utasa megsérült. Mindkettőjüket kórházba szállították a mentők. A baleset ügyében vizsgálat folyik. Kiránduló család ebédelni ül be a salgói menedékházba. A hároméves kislány érdeklődése kimeríthetetlen, csakúgy, mint a mama türelme. A ház körül egy kutya vakkant néhányat, a kislánynak ez máris jó ok a következő kérdésre: — Anyuuu! A kutya, miért ugat? — Azért kicsikém, mert nem tud nyávogni — feleli a mama, és bocsánatkérő mosollyal tekint körül, hogy: ugye. milyen csacsisá- gokat tud kérdezni ez a gyerek? — De miért nem tud nyávogni? — ebbe a kérdésbe már minden kíváncsiságát beletette a gyerek. — Hát azért, mert nem macska, hanem kutya. — Jaaa... — így a kislány, aztán egy lépéssel előre lép: — Miért kutya, és miért nem macska? — Azért kicsikém. mert az anyukája is kutya volt. — válaszol a mama megrendithetetlen nyugalommal. — Aha, — bólint a gyerek bölcs elgondolkodással. — Most már értem. A mama kis megkönnyebbüléssel konstatálja, hogy hozzák már a párolgó húslevest, mert ha a gyerek szájában kanál van, akkor ugyebár nem tud kérdezni. Így is történt. A kislány teljes figyelme most már a leves tetején úszkáló aranyos cseppeké. kíváncsiságát egyébként is kielégítették a logikus válaszok. Haj, nevelni tudni kell! Sz. M. plf *Sp ll ■ *. Elssler Panni 160 évvel ezelőtt, 1810. június 23-án született Elssler Fanni világhírű bécsi táncosnő, a múlt század legkiválóbo táncosa. A neves bécsi Abmer táncmesternél tanul, s tizenkét- éves, atnikot a Pálfy-féle Kárnthnerthori Színházban magára vonja a figyelmet. Hamarosan külföldi tanulmányútra indul; Nápolyban a híres Gioia tanítványa lesz. Már egész fiatalon bejárja a világot, mindenütt nagy sikert arat. Művészetét, alakját, mozdulatait a maga korában klasszikus tökéletességűnek tartják, szépségének is sok rajongója akad. Pályafutásának magyar vonatkozása is van, mert szintén táncosnő Teréz nővérével együtt több ízben fellép — ugyancsak tomboló sikerrel — Pesten is. Elssler Fanni jelentőségét a táncművészeiben elsősorban az adja meg, hogy szakit a korábbi, affektált előadásmóddal: a -finomkodó, barokkos, úgynevezett udvari táncstílus helyett egy természetesebb stílust honosít meg. Ez — párosulva egyéni bájával — nagy sikert biztosított neki. — A salgótarjáni járás körzeti orvosainak filozófiai szabadegyetemén szerdán Hül- vely István, a Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola filozófiai tanszékének tanóra tart előadást „Korunk filozófiai problémái” címmel Salgótarjánban. — Az Állami Könyvterjesztő Vállalat közli, hogy a 30. könyv- sorsjegyjáték húzását vasárnap tartották a Liszt Ferenc téri Könyvklubban. A hivatalos nyeremény- lista megtekinthető és a sorsjegyek beválthatók június 24-től a vállalat könyvesboltjaiban. A nyereménnyel ki nem húzott könyvsorsjegyek névértékben tetszés szerinti könyvre beválthatók. — Járási egészségügyi szak- szervezeti taggyűlésre készülnek Pásztón. A július első hetében sorra kerülő taggyűlést egybekötik a anya- és csecsemővédelmi munka értékeié, sével. Ez alkalommal több törzsgárdajelvényt is kiosztanak. Álrendörök, de valódi rablók Egy hattagú fegyveres, csoport, amelynek vezetője rendőrnek adta ki magát, vasárnap reggel kirabolta a Japán Airlines repülőtársaság raktárát a Kemnedy-repüiőtér közelében. A banda tagjai megbilincselték a raktár alkalmazottjait, majd 18 900 dollár értékű zsákmányukkal gépkocsin elmenekültek. — VASARNAP élénk érdeklődést keltett a Dunaújvárosban első ízben megtartott használtgépkocsi. és motorkerékpár-vásár. Nyolcvan gépkocsi és ötven motorkerék. pár várt vevőre. Trabantot és öreg Skodát már harmincezer. tői lehetett kapni. Legnagyobb az US 4 történetében Vasárnapra virradó éjszaka „az Egyesült Államok történetének legnagyobb szabású kábítószer-razziáját” hajították végre a szövetségi hatóságok — jelentette be Mitchell amerikai igazságügyi-miniszter. A 190 letartóztaitási paranccsal induló rendőrök átfésülték Miamit, New Yorkot, Chicagót és Las Vegast, hogy „egyszer s mindenkorra kivonják a forgalomból” a nagyban kereskedő csempészeket. 123 személyt őrizetbe vettek, nem egyszer súlyos tűzharcok után. — HORVATH LAJOS festőművész alkotásaiból kiállítás nyílt Salgótarjánban, a József Attila művelődési központ fotógalériájában. — Kétszáznál több fiatal érkezik nyári munkagyakorlatra a Salgótarjáni Kohászati Üzemekbe. Egyetemisták, főiskolások, technikumi tanulók, szakközépiskolások, az ország különböző részeiből jönnek ide. — Tizenkilencen végezték el a minőség-ellenőrző tanfolyamot a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, hogy munkájukat még hozzáértőbben, még alaposabban végezzék el. A tanfolyam ideje 150 óra volt. — Gépesítik a mezőgazdasági munkát. A dejtáiri tsz az idén kétmillió forintot fordít új gépek vásárlására. A gé-. pék közül a nagy teljesítményű öntözőgép és -berendezés, valamint a legújabb rendsodró megérkezett. Várják az erőgépeket és az új kombájnt. — Vizsgáznak a szakmunkástanulók. Június 29-én ke- rü’ sor a mezőgazdasági szakmunkástanulók vizsgájára. Harmincnégy gépész, harminchárom szarv®srnarba-te- nyéseitő. egy juhtenyésztő és húsz zöldség- és gyümölcstermesztő tesz szakvizsgát. JNOGIUD-nap Kituócoo Ezen a héten szerdán, június 24-én, a NÖGRÁD Szerkesztősége a szécsényi járásba, Riimócra küldi el munkatársait, hogy tanulmányozzák a kisközség lakosságának sokoldalú életét. A látogatás alkalmával szokás szerint a megyei lap egyik munkatársa délelőtt 11 órától 13 óráiig a tamácsháaán fogadóórákat tart. — A litkel út. Hosszú hónapok munkája után befejezéséhez közeledik a litkei bekötő út Rákóczi út és Bartók Béla út közötti szakasza. A tervek szerint a jövő hónapban átadják a forgalomnak. — A világkiállítás jegyében. Az országos trófeabíráló bizottság elé viszik az 1969- ben Nógrád megyében elejtett vadak agancsait. A bizottság dönt arról, hogy a vadászati világkiállításon bemutatják-e a trófeákat. — Rendszeresen találkoznak a TIT természettudományos szakosztályainak vezetői. Legközelebb június 26-án, pénteken Vi- sontára indulnak üzemlátogatásra. Szúnyogok az árvédelem ellen Az Alsótiszaviidókii Vízügyi Igazgatóság árvédelmi vonalain mintegy 15 000-en dolgoznak. A helytállást azonban főleg az éjszakai órákban, de nappal is rendkívül zavarja a szúnyogok szokatlanul nagymérvű inváziója. Vasárnap egy szakemberből álló bizottság járta be a déltiszai folyószakaszokat és elhatározták, hogy baladéktatamiul megkezdik a szúnyogirtást. A kővetkező napokban repülőgépekről nagy mennyiségű vegyszert permeteznek le az árterületen levő és a töltésekhez közel álló fákra s egyéb növényzetre. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett férjem, Szolchányi Mihály temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Nógrádi Szénbányák Igazgatóágának, a szénszolgáltató nagy- bátonyi gépüzemnek, pártszervezetnek szakszervezetnek, a lányai kultúrotthon vezetőségének és dolgozóinak, az SZMT Központi Bizottságának, a bányai dalkörnek és zenekarnak a nehéz helyzetemben nyújtott segítségért. Az elhunyt gyászoló felesége és leánya. Áramszünet VI. hó 23., 24., 25 és 26-án 8—15 óráig Salgó-bá- nyatelepen. NOOK AD. i Vlas: vai s»oolallsta mtnKxioao Nonracl meevei Hlzottsaga és a Megyei tanács lapja r őszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőségi 34l,OL[|aa. Petőfi o. L Telefon: 22-94. 22-95 Í2-9S. tn.zr'ki-sr'A: 12-94 Reionlirlkai rovat: 14-4(1 Sporirovat: II-S9 Fis/akai szerkesztés: 13-0$. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős Kiadói VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótariao, Petőfi o. L telelőn: io-2n. Terjeszti! a Magyar Posta. Elölizetnető-. a bel?: postatuva.aiokoat és a kezne«ttrtknél. Előfizetési díj egy nőnapra 2n forint. Előállítja: a Nógrad megyei Nyomdaipari'VailataL Saico. farién. Petőfi u. L Felelős vezető: PAPP GYOKGtf igazgató. Jrdex-szam: 23072. s