Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-14 / 111. szám

Huszonöt év a haza határainak őrizetében és védelmében A BELÜGYMINISZTÉRI­UM HATÁRŐRSÉG megala­kulásának 25. évfordulóját 197U. május 14-én ünnepeljük. Ha visszatekintünk az eltelt negyedszázados múltunkra, mindenekelőtt dicső elődeink­re, a ka tár őrizeti feladatokat ellátó 1919-es Vörös Őrség harcosaira, a Honvéd Határ­őrség, a határvadász zászló­aljak, valamint a határőrség katonáira emlékezünk. Azok­ra, akik fegyverrel a kézben, az ellenséggel vívott harcban, az árral szemben, az elemi csapások időszakában életük feláldozásával is teljesítették az esküben fogadott köteles­ségeiket. A határőrségnek nagyszerű hagyományai vannak, melye­ket Imi, határőrök, elődeink örököseiként, híven ápolunk. Szocialista hazánk védelme mindenkor különleges felada­tokat ró a határőrségire:'dol­gozó népünk békés építő, al­kotó munkájának biztosítását minden külső és belső ellen­séggel szemben. A határőr szolgálat nehéz, de szép fel­adat; megköveteli, hogy eső­ben, sárban — mind a ziman­kóé télben, mind a forró nyár hevében —, nap mint nap, békében is teljesítsük né­pünk parancsát, harci felada­tainkat. Negyedszázados múltunkat felidézve — ha csak vázlato­san is — a határőrség által megtett út megalakulásától napjainkig nem volt előre ki­taposott út. Ennek ellenére az elégedettség és büszkeség ér­zése tölt el valamennyiünket elért eredményeink láttán. A MOSZKVÁBAN, 1945. ja­nuár 20-án megkötött fegy­verszüneti szerződés adott le­hetőséget a hadsereg, ezen belül a határőrség megszer­vezésére. Az első lépéseket elődeink, a határportyázó szá­zadok tették meg. Működési területük egy-egy megye ha­tárára terjedt ki. A századok felszerelése na­gyon szegényes volt. Például 1945 áprilisában mindössze 7 golyószórója, 11 géppisztolya, 583 puskája és 32 pisztolya volt. Ami a közlekedési esz­közöket illeti, 18 országos jármű, 12 kerékpár és 4 mo­torkerékpár állt rendelkezés­re, ló is csupán 32 volt. Határőreinkre kettős feladat hárultr politikai és gazdasági feladat; megakadályozni a nép ellenségeinek a határun­kon történő szabad átjárását, továbbá a csempészést, amely ebben az időben hatalmas méreteket öltött. A Szövetséges Ellenőrző Bi­zottság hivatalosan 1945. má­jus 14-én adott engedélyt a határőrség felállítására. A „Határőr” című lap 1946. május 1-én jelent meg és eb­ben többek között ezt olvas­hatjuk: — „Várjuk a határőrségtől határaink biztos, hézagmen­tes őrizetét — a magyar de­mokrácia ellenségeivel szem­ben. Ellenségeink a magyar demokrácia gazdasági ellen­ségei, a csempészek, a feketé­zők, a gazdasági kártevők, akik azzal, hogy szinte aka­dálytalanul hurcolták ki ha­tárainkon a még . kevés meg­maradt jószágainkat, mérhe­tetlen kárt okoztak a gazda­sági téren nagy nehézségek­kel küzdő demokráciának." Az eredményes határőrize­tet fényesen bizonyítják az alábbi tények. Csupán 1946 márciusától 1946 októberéig elfogtak 5726 csempészt, 6989 jogtalan' határátlépőt, 234 nyi­last vagy fasisztát, 254 SS- legényt. Számottevő anyagi értékeket koboztak el, így pl: 15 mázsa ezüstöt, 185 arany­pénzt, 1760 gramm aranyat, 12 aranykarkötőt, 22 arany- nyakláncot, 2 950 000 cigaret­tát, 7498 kilogramm cukrot, 6117 kilogramm sót stb. E néhány mozaikkép is hí­ven és meggyőzően illusztrál­ja, hogy ez a határőrség az egyre izmosodó népi demok­rácia hűséges fegyveres őrző­je volt már ekkor is. Ezért tekintjük mi is az áldozatos, a dolgozó nép ügyét minden körülmények között híven szolgáló munkát és e munká­ban tevékenykedő határőr elődeinket követendő példa­képünknek. A határőrség történeté­ben jelentős állomásnak tekintendő 1946. március 25. Ez időre megtörtént a ha_ tárőrség átszervezése és ezzel a fejlődés új korszakába lé­pett. A határőrség ebben az időben a határőr parancsnok­ságból, 14 önálló batárvadász, és egy vasútbiztosító zászló­aljból állt. A fordulat évére a Szov­jetunió segítsége nyomón egy­séges fegyverzettel Látták el a határőrséget, javult élelmezési és ruházati ellátása is. A ha­tár őrizetében is jelente* se­gítség volt a szovjet határ­őrök több éves tapasztalata, amelyet önzetlenül rendelke­zésünkre bocsátottak az első lépések megtételekor és nap­jainkban is. A határőrség személyi állo­mánya az állandóan növekvő feladatok ellenére jól teljesí­ti szolgálati feladatát, s a Magyar Népköztársaság ál­lamhatárának szilárd őrzőivé vált. Munkáink hatékonysága el­választhatatlan attól az önzet­len segítségtől, mely a hatán- menti lakosság, a területi párt- és állami szervek ré­széről megnyilvánul. Kapcso­latunk állandóan, évről évre erősödik. Ez kifejezője annak, hogy hazánkban azonosak a dolgozó nép , és a fegyveres erők céljai, Hogy a szocializ­mus teljes felépítését és ed­digi vívmányaink védelmét dolgozó népünk öregjei, fia­taljai egyaránt magúkévá tet­ték. Szólni kell arról az egész­séges, szoros együttműködés­ről is, mely a magyar nép­hadsereggel, a Belügyminisz­térium szerveivel és a mun­kásőrséggel kialakult a ne­gyedszázad során. A rendőri, kar hatalmi és munkásőr szer­vek évről évre mind aktívab­ban bekapcsolódnak a határ­sértők elfogására irányuló különböző akciókba. így van ez megyénk területén is, ezért ez úton is köszönetünket fe­jezzük ki az évforduló alkal­mából mind a határmemiti la­kosságnak, mind a fegyveres szervek tagjainak, támogatá­sukért. A határőr' községeket követendő példának tekintjük a jövőben is. E GONDOLATOK JEGYÉ­BEN kezdünk munkához egy újabb negyedszázad küszöbén, és ünnepeljük a Belügymi­nisztérium Határőrség meg­alakulásának 25. évfordulóját Továbbra is becsülettel telje­sítjük pártunk, kormányunk, dolgozó népünk parancsát. Robotka Mihály határőr alezredes irch&vek Az úton nem lehet megállni Ügy látom magam előtt, aho­gyan áll az épülő Zagyva II. kemence kellős közepén, ahol majd nem is olyan sokára át­látszó üvegfolyam hömpölyög. Egy karcsú lábakon álló ké­szülék fölé hajol, ami az ar­cát jóformán teljesen elta­karja. Csak sapkája látszik. Közepes termetével, egyszerű ruházatával nem tűnik ki a kőművesek, szerelők, a sürgö­lődő emberek közül. Talán csak „szerszáma”, az érzékeny műszer különbözteti meg a többiektől Jászfalusi Henrik építésvezetőt. A külsőségek nem árulkodnak arról, ami be­lül van, a fejben és a szívben: a mérnöki tudásról, a tűzálló anyagokkal való sok éves bir­kózásról, és az üveg szerete- téről. Amikor valamelyik este új­ra összetalálkoztunk, az első pillanatban egy kérdés csú­szott ki a számon: — Ma meddig dolgozott? —| Egy kicsit korábban vé­geztem, mint máskor. Csak es­te hatig voltam benn... — mondta komolyan, és észre sem vette a szavaiban rejlő ellentmondást. A Salgótarjáni Síküveggyár­ban ezekben a napokban nincsen fontosabb tennivaló, mint a Zagyva II. olvasztóke­mence mielőbbi felújítása. Százezrek, milliók forognak kockán, hogy az építkezésben fennakadás, zökkenő ne le­gyen és az új földgáztüzelésű kemence később se okozzon csalódást. Hiszen több és jobb minőségű üveget várnak tőle, mint elődjétől. Jászfalusi Henrik szinte kezdettől fogva figyelemmel kíséri és alkotó kézzel istápolja születését. A tervekbe beleillesztette mér­nöki tudását, gyakorlati isme­reteit és elképzeléseit. Aztán az építésvezetés számos gond- ját-baját is nyaltába vette. Pedig, valamikor álmában sem jutott volna eszébe, hogy egyszer még tűzálló anyagok­kal, kemencékkel altad dolga. A műegyetem városépítési tan­székének elvégzése után taná­csi dolgozó lett. De hogyan is érte volna be a hivatali mun­kával, akiben soha ki nem elégíthető alkotó energia és ambíció feszül? Aki szereti a munkáját, szeret tervezni és terveit valóra váltani, s en­nek érdekében sem a nehéz­ségektől, sem a fárasztó szak­mai vitáktól nem riad vissza? Mert mindig van elegendő éri­je hozzá, és vannak érvei... Még két-három hét. és fel­lobban a földgáz lángja az új kemencében. Nem tudni, hogy az ünnepélyes átadás után le­ülnek-e közös asztalhoz egy pohár italra a kőművesek, a szerelők, a besegítek, az üzem­vezetők és az építésvezető. Annyi bizonyos: az együtt töl­tött hetek alatt valamennyien nagyon közel kerülnek egy­máshoz, és évek múlva úgy fognak emlékezni a kemence építésére, hogy „jó miflatság, férfi munka volt.” És Jászfa­lusi Henrik életében újabb, felejthetetlen mérföldkő lesz az évek múlásával ez a mun­ka, ami fölsorakozik a többi mellé: a Pásztói Szerszám- és Készülékgyár , tervezése és építése, egy-egy kemencefel­újítás. a Zagyva I., majd a Zagyva II. átépítése. S a tevékeny és eredmé­nyekben gazdag tegnapok után mi is következhetne más, mint újra és újra dolgos hét­köznapok, még szebb felada­tok, amelyeknek mindig ke­ményen neki kell gyúrkőzni. Mert az úton nem lehet meg­állni ... <k s.) Üvegipari fiatalok KDK-ba utaznak és NDK-ból érkeznek Az Üvegipari Művek és az NDK-beli WB HAUSHALTS und VERPACKUNGLAS kö­zött létrejött megállapodás alapján a wesswasseri üzemi iskolája között tanulócseré­re kerül sor. A Salgótarjáni Öblösüveggyárból június 3-tól július 1-ig tartózkodik a né­met üveggyárban egy 20 tagú szakmai küldöttség, amely el­ső- és másodéves tanulókból álL Az Öblösüveggyárból 10 ján fognak néhány napot töl­teni. Az NDK-bói június 18. és július 30. között tartózko­dik az Öblösüveggyárban a 20 tagú csereküldöttség, amely szintén tanulókból áll. Az NDK-fiatalok az öblösüveg- gyári tanulmányút után az Üvegipari Művek balatonbog- lári iparitanuló-üdülőjében töltenek két hetet üvegfúvó, 5 finomcsiszoló és 2 mester utazik a fiatalokkal, valamint egy vezető. A tanu­lók főleg a vácuumszáras el­járást fogják tanulmányozni, és kint teljesítménybérben dolgoznak. A közel négyhetes munka után a salgótarjáni fi­atalok a Keleti-tenger part­Ez a szakmai csere lehe­tővé teszi a két ország fiatal üvegfúvóinak és csiszolóinak egymás munkafogásainak megismerését és értékes se­gítséget nyújt a tanulóknak további munkájukhoz és ta­nulásukhoz. — koppány — Kivívták az elismerést Szolgálatkész munkájával, az építési anyagok rendsze­res biztosításával jó hírnevet vívott ki magának Galgagu- tán az ÁFÉSZ TÜZÉP- telepe. A helybeli lakosokon kívül ide járnak vásárolni Ácsáról, Püspökhatvanból, Nézsárói és környékéről, és eddig az egész országban hiányzó cementen kívül a vásárlók minden szük­ségeset megkapnak. Forgalma közel évi hétmil­lió forint. A telep jelentősé­ge abban van, hogy ezen a környéken a rendkívül nagy lakossági építkezésekhez be­szerzi az építőanyagot. Megkezdték a tüzelő kiadá­sát is. A lakosság megelége­désére a jófajta kányási sze­net árusítják. Itt van a kör­nyék gázpalacklerakata is, 600 palackot tárolnak. ŐSZ FERENC NYOMOZ A VÁROS ii. — Persze... Töröknét is megtámadta a szatír. ösz- sze-vissza marcangolta. — Tudja, hol lakik ez a Törökné? — Tudom, de ígérje meg, hogy nem mondja el, hogy tőlem hallotta ... — Sipos elvtárs — szólt ki Kovács hadnagy. — Hí­vassa be Török Dezsőné, Kossuth utca 17. szám alatti lakost... — Ezt kikérem magamnak! Jelentést fogok termi. Beidézik az embert, mint egy bűnözőt — háborgott Tö­rök Dezső. — Kérem, mi a feleségét kérettük, hogy legyen se­gítségünkre egy bűnügy felderítésében. Ez állampolgári kötelessége. — Én nem akarok vallomást tenni — sírt Törökné. — Én elmondom, kérem ... — készségeskedett Török — Az úgy volt,, hogy én Debrecenben tartózkodtam. Ha­zajövök, hát látom, hogy Icuka nyakán véraláfutások vannak... meg lejjebb is. Persze, hogy kérdőre vontam. Először hallgatott, aztán sírva elmondta, hogy amikor a gyárból jött haza, megtámadta a szatír... — Mikor történt ez? — fordult az asszonyhoz a had­nagy. — Kedden este... 7 óra felé... Kovács a jegyzeteibe nézett. Pontosan ebben az idő­ben történt Zakariás Ildikó megtámadása is. — Biztos a dátumban? — Egészen biztos, kérem... Én szerdán jöttem haza, és akkor már így volt. De ugyebár, mi nem akarunk részt venni ebben az ügyben. Rajtunk röhögne az egész város. Szegény feleségem már így is teljesen kikészült idegileg... — Kérem, hagyjon magunkra a feleségével... — Hogy képzeli... Nekünk nincs titkunk egymás előtt..■ — Ez természetes — érvelt Kovács. — Na, de az or­voshoz sem mehet be, amikor a feleségét vizsgálja... — Meg akarja vizsgálni? — hüledezett Török. Tíz perc alatt azért megértette, hogy a rendőrség az ilyen ügyeket annyira bizalmasan kezeli, hogy még a férj sem vehet részt a kihallgatásokon. Végül kiment. Kovács ránézett az asszonyra: — Nincs valami mondanivalója? — Izé... szóval... az úgy volt... Tetszik tudni, volt egy kis félrelépésem... Ha a férjem megtudná, megölne, vagy ami rosszabb, elhagyna. Pedig én csak őt szeretem. Áldott egy ember. Ez nem kocsmázik, egy fillérig haza­hozza a pénzt. Az a másik egy részeges, ócska csavargó, egy... Kovács belefojtotta a szót. Az asszony a nyakán levő keresztre akarta megesketni, hogy soha nem mond­ja el a dolgot senkinek. A hadnagy újra az iratokba temetkezett. A tettesre egyetlen jellemzőt talált: mindkét esetben azzal fenyeget­te áldozatát, hogy „hazavágja”. Ezt a nyomot egészen ed­dig nagyra értékelte, amíg nem hallotta, hogy az udva­rukban levő kislány egyetemi évfolyamtársának úgy szá­molt be a kollokviumáról, hogy „a prof. hazavágta”, amit úgy kell érteni, hogy megbuktatta. Átnézte a járásban levő büntetett előéletűek anya­gait. Előkerült Zsizsik Jenő aktája, akit néhány évvel ezelőtt közszernéremsértés és erőszak miatt ítéltek el. Zsizsik egy éve szabadult, és ismét a környéken él Kocsi­ba ült, és meglátogatta a férfit. Mint mondta, csak egy kis beszélgetésre jött. — Ne akarjon engem átverni a hadnagy úr. Van ma­gának kivel beszélgetni. Ha engem egy zsaru... izé... rendőr keres, az haza akar vágni. Pedig most olyan ár­tatlan vagyok, mint a hadnagy úr. — Bejön velem a kapitányságra — harapott rá a „hazavágósra” Kovács. — Ez ügyben tanúként szeretném kihallgatni. — Hány váltás fehérneműt vigyek? — kérdezte Zsi­zsik szkeptikusan, és néhány inget belegyűrt a kéznél le­vő kis fakofferbe. Kovács behívatta mind a két sértettet A nőket hát­tal állította Zsizsiknek, akinek el kellett suttognia a kö­vetkező mondatot: „Ha megszólalsz, hazaváglak”. Ezután a nők megfordulta^ és szemrevételezték a férfit. Mind­kettő állította, hogy támadójuk ennél erősebb, magasabb volt, és másként is beszélt. Zsizsik boldogan indult haza. Eddigi praxisában még úgysem fordult elő hogy ártatlanul gyanúsították. Aztán Sipos jelentette, hogy egy újságíró van itt a megyei laptól. Szávai László volt az illető, a lap nagy­hírű riportere, aki eredetileg a város egyik tsz-éről akart riportot írni. Az irodában azonban nem volt senki. Az egész vezetőség a határt járta, ehhez azonban Szávainak nem volt kedve. Viszont meghallotta a szatír-ügyet. No­sza, ez az igazán jó riport — futott össze a tinta a tol­lában. ' — Sajnos, semmiféle felvilágosítást nem adhatok. Az ügy nyomozás alatt van ... — Ez természetes. De arról beszélhetne, hogy mi történt. A városban mindenütt ez a téma .. — Más dolog pletykálni, és más hivatalosan nyilat­kozni — jelentette ki Kovács hadnagy. — Így igaz. A pletykát már hallottam, most már csak a nyilatkozat hiányzik. De bármilyen ügyes riporter ez a Szávai, innen üres blokkal távozott. Kovács kifejtette, hogy felesleges a pá­nikot fokozni. Különben sem tudnak egyelőre semmit. Szávai elkeseredetten ment el Kerekes Gergely bácsihoz, a népfront városi titkárához. Onnan mindig tudott hoz­ni néhány nyilatkozatot. Alig egy hét telt el, a szatír felbukkanása óta, a pos­ta ötösével hozta — javarészt névtelenül — a feljelentő leveleket. Nem akarok nemzeti érzésekbe gázolni, de ha a téli sportokban is úgy jeleskednénk, mint a levélírás­ban, akkor a magyar himnuszon kívül mást sem játsz­hatnának a téli olimpián. Kovács hadnagy mindegyik le­velet tüzetesen átolvasta, de ha valamennyit ki akarta volna vizsgálni, egy külön osztályt kellett volna felállí­tania. Szatírsággal gyanúsítottak tisztes városi hivatalno­kokat, egy nyugdíjas mozigépészt, a futballcsapat kapu­sát, sőt egy láthatóan gyerekkéz rótta füzetlap bizto­san állította, hogy a szatír nem más, mint Gazda Géza matematikatanár. Egyik levél, melynek alján özv. Máthé Lajo&né szerepelt, részletesen leírta, hogy a szatír, akinek neve Tóth Lajos, megtámadta Kocsis Gáspámét. Miután a levélben pontos cím is volt, Kovács kiszállt a hely­színre. Előbb a feljelentőt kereste: — Ja. a levél miatt... Már nem aktuális a dolog ... — mondta özv. Máthé Lajosné. — Ki ez a Tóth Lajos? — Hát az ólettársam... Tetszik tudni, én láttam, amint a kertben megtámadta azt az asszonyt, de aztán kiderült, hogy nem is nagyon kellett aztat támadni, mert olyanféle Az én Lajosom meg. olyan nagytermészetű em­ber. Ha nem adok neki azonnal vacsorát, hát azonnal üt... Ha meg nem akarnék a kedvére tenni, hát .. — Mi lenne akkor? (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents