Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)
1970-05-07 / 105. szám
viere PRöftOTií, edtesoaeir«» NŐGRÁD A 7. MSZMP NÓGRÁD M EGY ti BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TANACS LAPJA XXVI. EVF.. 105. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. MÁJUS 7., CSÜTÖRTÖK A Központi Statisztikai Hivatal Nógrád megyei Igazgatóságának jelentése a megye 1970. I. negyedévi eredményeiről Beruházás Megyénk 13 fontosabb beruházása köziül a legnagyobb változás a ZIM-rekonsitimk- ciónál történt, ahol a nagycsarnokot az I. negyedévben üzembe helyezték és a beruházás készültségi foka az üzembe helyezések alapján 71 százalékra emelkedett. Befejezésihez közeledik az Öblösüveggyár rekonstrukciója is. Objektív nehézségek következtében nem történt lényegesebb előrehaladás a Salgótarjáni Kohászati Üzemek DEXION—Salgó üzemének beruházásánál, a létesítmény előreláthatólag május végéig készül el. Az Ötvözetgyár egészségügyi szempontból igen jelentős — a füstgáz elszívását megvalósító — beruházásánál tervezési hibák hátráltatják a kivitelezést. Elkészülte után Nógrád megye egyik igen jelentős ipari létesítményié lesz a Vegyi- ipari Gép- és Acélszerkezetek Gyára, aminek beruházási költsége 285 millió forint A szinte teljes egészéiben fejlesztési kölcsönből megvalósuló beruházás üzembe helyezése 1971 decemberére várható. A beruházási tevékenység bővülése és a beruházások megvalósítása után a megye iiparsizerkeaeitének előnyös átalakulása várható a salgótarjáni bányavidék iparfejlesztésére adott költségvetési juttatás felosztásától. A megyénkbe települő nehézipari ágazatban megjelenik az eddig hiányzó gépgyártás és műszeripar, és ezzel párhuzamosan tovább bővül a köny- nyűipari ágazait is. A szerződő vállalatok a kapott juttatás fejében a beruházások megvalósítása után közel 4700 fő foglalkoztatását vállalták. Az iparfejlesztési alapból támogatott beruházások közül a befejezés uitán több mint_ 1000 főt foglalkoztató FÜTÖBER nagyibáitonyd telepénél a földmunkák már megkezdődtek. A Gamz-MA- VAG mátnanová'ki hídüzemé- nek munkái már 1969-ben megkezdődtek, és az I. ütem már meg is valósult. A II. ütem munkái jelenleg folynak. Az OBV Salgótarjáni Bányagépgyára rekonstrukciójának és a Rádiótechnikai (Folytatás a 3. oldalon) Növekszik a szülések száma Tanácskozás a szülészet és a gyermekgyógyászat eredményeiről Tanácskozást tartottak teg- „egyke” az egyedül üdvösnek ezreteket lett ki a megyében, nap a megye körzeti orvosai, tűnő megoldás, e szemlélet át- 429 élő koraszülöttet tartanak kórházi igazgatói és főorvosai, formálására pedig további nyilván. A koraszülöttek fel- a járási főorvosok, valamint a szociális intézkedésekre van nevelési aránya nálunk évek megye védőnői. Napirenden szükség. óta jobb mint az országos átszerepeltek a szülészeti, anya- A terhesgondozás mennyi- lag, s az elmúlt esztendőben és csecsemővédelmi gondok, ségi javulásáról kedvező ké- sikerült elérni, hogy a legala- Részt vett a megyei munka- pet kaptak a tanácskozás csonyabb súlykategóriákba értekezleten dr. Folyovich résztvevői. Az általános ta- tartozó koraszülöttek aránya is György, az Egészségügyi Mi- nácsadást tekintve a balassa- csökkent. nisztérium IV. főosztályának gyarmati és a pásztói járás Kedvező lehetőségek nyíl- főelőadója és dr. Ágfalvi Ró- nem éri még el a kívánt nak az érettek késői kalandossá, az Országos Csecsemő— szintet. A szaktanácsadás Sál- ságának nagyobb ütemű csök- Gyermek Egészségügyi Intézet gótarján első és második ke- kentésére, igazgatóhelyettese is. rületében, valamint Pásztón a Elsőként dr. Merényi Sán- legmagasabb színvonalú, vidor, megyei szülészfőorvos szont bőven van tennivaló a számolt be az elmúlt évi szü- mozgó szakorvosi szolgálat ja- lészeti és nőgyógyászati ese- vitása terén, ményekről. Szó esett a továbbiakban a Elmondotta többi között, koraszülöttek halálozására vo- hogy az elmúlt évben a nép- natkozó adatokról. A koraszü- géről, a tudományos és terű- mozgalmi mutatók a szülések lőttek mortalitásának csökken- leti munkáról, az iskolaorvo- számát tekintve kedvezően tésére sí szolgálatról és számos más alakultak, a szülések száma két járható utat jelölt fontos kérdésről számolt még ugyanis 3,2 százalékkal nőve- meg a megyei szülész- be a megyei gyermekgyógyász kedett. Korántsem megnyug- főorvos. __ főorvos. Elsőként a szülésvezetés és főleg a koraszülött-ellátás további tökéletesítését, ahol még távolról sem merítettünk ki minden lehetőséget. A nagyobb sikerrel kecsegtető lehetőség a a jövőben tehát ez az egyik legfontosabb feladat lesz. Ezt követően az Intézeti munkáról, az újszülött és koraszülött osztályok tevékenyséLosonczi Pál vezetésével párt- és állami küldöttség utazott Prágába Képünkön: Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács helyettes elnöke búcsúzik Losonczi Páltól a Ferihegyi repülőtéren (Tudósításunk a 2. oldalon) Csehszlovákia Hőse címmel tüntették ki Leonyid Bressnyevet Aláírták a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést A CSKP KB Elnökségének és a csehszlovák kormánynak a javaslatára Ludvik Svo'boda köztársasági elnök az ország felszabadításéban, valamint a csehszlovák— szovjet barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett kivételes érdemeiért Csehszlovákia Hőse címmel és a velejáró ararnyicsiililiagigial tüntette ki Leonyid Brezsnyie- vet, az SZKP Központi Bizottságának főtitkárát. Egyidejűleg Nyikolaj Podgorraij- nafc, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökség© elnökének és Alekszej Koszigiim- nefc, a Szovjetunió Miniszter - tainácsa elnökének a csehszlovák—szovjet barátság és együttműködés fejlesztésében szerzett rendkívüli érpárt- és állami képviselő többször látogatott Csehszlovákiába, s tevékenységével jelentősein hozzájárult a csehszlovák—szovjet együttműködés fejlesztéséhez, a demeiént a lánccal ékesített két nép interniacionailisita kap- Fehé'r Oroszlán Érdemrend csolatatnak megszálárdításáelső fokozatát adományozta, hoz. Leonyid Brezsnyev a Nagy Honvédő Háborúban vezető politikai funkciót töltött be a szovjet hadseregben, s a 4. Ukrán Front alakulatainak sorában résat vett Csehszlovákia felszabadításában. A háború után, mint veziető Nyikolaj Podgomnáj és Alekszej Koszdgiin fontos politikai és gazdasági funkciójában hozzájárult a Szovjetunió győzelméhez, s a háború utáni időszakiban Csehszlovákia (Folytatás a 2. oldalon). tató viszont, hogy ezzel egy- időben a vetélések is gyakoribbá váltak, mint korábban. A vetélések túlnyomó része — 87 százaléka — a művi vetélésekből adódik. A közeli évek népszaporodá- koraszülöttek súlygyarapodása, sának kulcsa a gyermektelen amely csak az egyre korsze- és az egygyermekes családok rűbb terhesgondozás és inté- kezében van. Örvendetes, hogy zeti együttműködés eredméa gyermektelen asszonyok körében határozottan csökkent a művi vetélések száma, érezteti már hatását a gyermekgondozási segély előnye. nyeképpen valósulhat meg. Ezután dr. Karászi Benő, megyei gyermekgyógyász főorvos a tavalyi csecsemőhalálozásokról számolt be. A csecsemőhalandóság taNem mondhatjuk viszont el valyi örvendetesen alacsony ugyanezt az egygyermekes számával az országos átlagot családokról, ebben a körben is felülmúljuk, ugyanis öt esztendő alatt 50 ezzel várhatóan a legjobb százalékkal emelkedett a mű- megyék között szerepevi megszakítások száma. Sok lünk majd. családban még mindig az A koraszülési arány tavaly 120 Köszönet a kommunista szombatért Az SZKP Központi Bízott- Központi Bizottság, a Minisz- sága, a Szovjetunió Miniszter- tertanács és a szakszervezetek tanácsa és a Szovjet Szakszer- meleg köszönetüket fejezik ki vezetek Központi Tanácsa a kommunista szombat vala- olyam határozatot hozott, hogy mennyi résztvevőjének áldo- az április 11-én megtartott ju- zatkész munkájukért, bileumi kommunista szombat A múlt évben a kommunis- anyagi eredményeit a szovjet ta szombat anyagi eredménye- városok és falvak népműveié- it a moszkvai onkológiai köz- sének, egészségvédelmének cél- pont felépítésére fordították, jaira fordítják. Ugyanakkor a (MTI) Nógrádi fiatalok Tiltakozzunk a kambodzsai agresszió elleni A dejtári KISZ-fiatalok jelhívása A dejtári Sziklai Sándor újabb szégyenteljes lépésre fiatalokat, felnőtteket egy- KlSZ-szervezet tegnap este szánták el magukat. Kambod- aránt. Vajon mikor látja be kibővített vezetőségi ülést tar- zsában nemrég segítségükkel az amerikai állam- és hadve- tott, amelyen a község KISZ- puccsisták vették át a hatal- zetés, hogy politikája kudarcfiataljainak nevében felhívást mat, majd erre az országra is ba fullad, veresége elkerülhe- szövegeztek meg a megye va- kiterjesztették gyalázatos há- tetten? Mert az igaz ügyért lamennyi KISZ-szervezetéhez. borújukat. Egy újabb ország harcolókat nem lehet legyőz- A dejtári kiszesék felhívása a függetlenségét veszélyeztetik, ni! következőként hangzik: halomra gyilkolják a kambod„Az amerikai imperialisták zsai lakosságot, gyermekeket, Közeledik május kilencediké, a német fasizmus felett aratott győzelem napja. Ez a nap bennünket emlékeztessen, az imperialista hatalmak számára pedig legyen figyelmeztetés, hogy az agresszor elbukik. De emlékeztessen arra is, hogy milyen vér- és anyagi áldozatokkal jár az ilyen politika. A BNV-n az Öblösüveggyár mintakol lekciój a A héten szállították fel Bu- kalmazott gyártási móddal ké- Változatlanul divat a dísz- dapestre a Salgótarjáni Öblös- szítettek el. A fehér kristály- gyertya, így nyilván nagy si- üveggyárból azt a mintakol- üvegre, különböző színű üveg- kere lesz a vásáron a Tulipán lekciót, amelyeknek legszebb rudacskákat folyatnak. A gyertyatartóknak, amelyek darabjait az idei Budapesti megszilárduló kristály üveg bel- más-más méretben és külön- Nemzetközi Vásáron mutatják sejében színes csíkocskák kép- féle színekben készülnek. Érbe. A gyár három tervezője — ződnek, változatos, egymásba deklődésre tarthat számot töb- Takács Géza, Erdélyi Sándor mosódó és különváló minták bek között Erdélyi Sándor csi- és Soós Károly — mintegy alakulnak ki. A váza már- szolt opálvázája, az ólomkris- hetven üvegtárggyal mutatko- már a kerámiában ismere- tály puncskészlet és bonboni- zott be a vásár előzeteseként tes eljárással készült dísztár- er. A fiatal Soós Károly most az Üvegipari Művek bemuta- gyakhoz hasonló hatást kelt. első ízben egy dohányzókész- tótermében. Zsűri bírálta el az , , tettel mutatkozik be. Ebben a anyagot, hogy kiválasszák azo- Három kategóriában do- sorozatban az asztali vázától a kát a darabokat, sorozatokat hányzókészletek, vázacsaládok gyertyatartón keresztül a ha- és gyártmánycsaládokat, ame- ®s díszműtárgyak —^indulnak mutartóig minden megtalálha- lyek a gyárat képviselni fog- " ~~ ........ M ég nem lehet tudni, hogy ják a BNV-n, de egyúttal indulnak a vásár idejére meghirdetett országos díszműárupályázaton is. a pályázaton az Öblösüveg- ^ó. gyár tervezői. Az üveg használati tárgyak és díszműáruk között vannak festett és csiszolt káliüvegből készült termékek, repesztett és sima fe- A mintakollekció valameny- lületű kivitelben, színes és nyi darabja formában és kiviv-v°rSZerŰ ,• teTék' a%1aprÓ.Íbol^StÓ1K- - Hnagy az üzem kollektíváját, a ma- Kozottuk különösen figyelem- padlóvázáig, kulonbozo hamu- üveeevártást az inar ez re méltó Takács Géza hattyú- tartók, gyümölcsöstálak, ci- amenyakú padlóvázája, amit a garettakínálók, kecses gyertya- lyen számos ország sok száz gyárban eddig még nem al- tartók és bonbonierek. kiállítója vesz részt. a hetvenből mennyi kerül a közönség elé a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Annyi azonban biztos, hogy a kolSSS®* ÍSSUrS1öKSSmSK Ezúton hívjuk fel a megye valamennyi KlSZ-alapszerveze- tét, valamennyi KISZ-fiatalt, hogy a győzelem napján mindenütt emlékezzünk meg az évfordulóról és egyben fejezzük ki tiltakozásunkat az imperializmus újabb gaztette ellen. Küldjünk tiltakozó táviratokat az USA magyarországi nagykövetségére! Szervezzünk ismét szolidaritási műszakokat, társadalmi munkaakciókat, amelyek bevételét ajánljuk fel a KISZ kb szolidaritási számlájára. Egyúttal kérjük a pártszervezetek, az állami és gazdasági szervek vezetőit, hogy biztosítsák a szolidaritási műszakok lehetőségét, támogassák a fiatalok kezdeményez©-; sét. Ifjúkommunisták! ítéljük el az amerikai vezetőknek az emberiség békéje, jövője elleni cselekedeteit!”