Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-24 / 120. szám

Mikrobarázdás népművelés Barázdái rolniinak a nép­művelőnek Ráadásul mik- robaráadái ? Arany János szántásnak mondta egy he­lyütt a maga munkáját. Év­századnyi messzeségből is rí­mel talán népet okító buzgal­mára az ismeretek terjeszté­sének, a műveltség társadal­mi megosztásának modem formája, a hanglemez révéin való népművelés. A műveltség is olyan, mint a szabadság. Minél több em­ber közt osizlik meg — annál több. nagyobb mélyebb. Bi­zonyosan volt olyan időszak, amikor, ha tűzvész vagy egyéb csapás elpusztította volna teszem azt Beethoven valamelyik szimfóniájának néhány partitúráját — a mű örökre elveszett volna. Ma, egyebek közt, lemezfelvételek sokasága őrzi. terjeszti, a bár­mikor megszólaltathatÓ6ág babonás varázsával teszi mindennapjaink örök részévé e remekléseket. De él-e iilyon szerepével, lehetőségével a magyar hanglemez? Sok jel arra utal, hogy ke­resi helyét közművelődésünk­ben. Maga a tény is, hogy végre olyan hangleme­zeink vannak, melyekre Euró­pa olykor odafigyelt (a Belga Rádió és Tv nagydíja 1967- ban; német lemezdíj 1967- ben; a párizsi Charles Cros Akadémia Nagydíja 1969-ben), minőségi értékelést jelent. A Quali ton-HungtaroUxn 140 nyomatott oldalon közre adta eddig megjelent lemezeit — ez a repertoár már választé­kot jelent. E választékban a művész-, az operett-, a ma- gyamot? emezek mellett már jó néhány olyan felvételt is tartalmaz, amit a népmű­velésben közvetlenül fölhasz­nálható anyagnak tekinthe­tünk. Ady Endre 24 verse éppúgy megtalálható e leme­zeken, mint Arany János, Kosztolányii, Bornemissza Péter, Vád Mihály, Puskin, Vas István, Kölcsey, Nagy László, Shakespeare, Zelk Zoltán írásai. Zenés mesét, nyelvleckét, sportközvetítést tartalmazó Lemezt csakúgy találunk a Qualiton-Hungaroton műivé- szi tasakjaiban, mint a szín­pad egy-egy kimagasló művé­szétnek a Vastaps című lemez­sorozaton rögzített emlékeze­tes sikerű jelenetét. Az is tagadhatatlan, a ma­gyar lemez elég változatos formákat keres ahhoz, hogy a közművelődésben szerepet érdemlő kiadványai eljussa­nak a kultúra műhelyeibe. Egyik ilyen kezdeményezés a Sztereo Színház. A zenei- irodalmi Ismeretterjesztés­nek ez a kerete lemezen és jelentős művészek élő szavas előadásában viszi el művelő­dési házakba, könyvklubokba, viszonylag kis közösségek elé is a múlt és a ma zenetörté­netének korszakot nyitó da­rabjait. .. Hasonlóképpen fi­gyelmet érdemlő az a 16 le­mezből álló zene'örténeti so­rozat, mellyel az iskolai zene­oktatást segítik. Valaha sokat játszadoztak irodalomrajongók a gondolat­tal : melyik volna az a száz könyv, amely méltón repre­zentálná a világirodalmat. A század elején nálunk is ké­szült nem egy ilyen százas könyvjegyzék.. Ma már közkézen forog nálunk egy hanglemezgyűjtemény alap- jegyzéke azokról a beszerez­hető komoly zenei, könnyűze­nei és prózai művekről, me­lyek egy tartalmas lemeztár alapját jelenthetik. Bach vá­logatott orgonaművei vei kez­dődik a sor és Koncz Zsuzsa nagylemezével zárul. Közben Beethoven, Mozart, Kodály, Bartók, Verdi és mások mű­vel mellett verssorozatot ajánlanak e miniatűr „hang­könyvtárba”. Így láttuk Le­nint címmel történeti vissza­emlékezések, azonkívül szín­házi fölvételek, népdalok, s a honi három nagy beategyüt- tes számai is szerepelnek a fölsorolásban. Mégis, éppen ez az alap- gyűjtemény az, ami néhány kihasználatlan „lemezes le­hetőségre” figyelmeztet ben­nünket. Korunkban a hanglemez már nemcsak konzervált ze­ne. Gondoljunk csak arra, mi minden röppen el a rádióban, amit az ember még nagyon sokszor meghallgatna. Az ol­vasó talán emlékszik példáiul a fölvételre, melynek Tosca­nini próbál volt a címe. Vagy, hogy a közelmúltból vegyem a példát, a Veres Péter em­lékműsorban olyan hangfel­vételt is sugárzott a rádió, melyet az író műveinek gyűj­tői — ha az lemezként kap­ható volna — bizonyára örömmel csatolnának a szerző kötetei mellé. Elég tétova még nálunk a lemezgyártás és a könyvkiadás kapcsolata. Jobbára zenei életrajzokhoz, egy-egy zenetör­téneti műhöz, néhány verses- köinyvhöz mellékelnek le­mezt. Pedig — hogy csak ta­lálomra mondjak példát — élő klasszikusaink művelt becsesebbé, kapósabbé ten­né, ha mondjuk a fülszöveg helyett a szerzőnek a könyv­ről szóló vallomását is mel­lékelnék hozzá lemezen. Gon­doljunk csak arra: milyen kincs volna ma egy-egy Ter_ sánszky. Tamási Áron vagy Füst Milán kötet a szerző hangját őrző lemezzel — s róluk már készülhetett volna ilyen lemez. A lemez és a népművelés kapcsolatainak problémakö­rében olyan kérdések is föl­merülnek: a hagyományos, előszavas ismeretterjesztő elő­adások iránt csökken az ér­deklődés — de a keletkező vákuumot kihasználja-e az ok­tató tartalmú lemez? Sajnos, még alig van ilyen. Pedig még az is elképzelhető, hogy termelőszövetkezetek. nagy­vállalatok bizonyos szakmai- oktatási föladatok ismerteté­séhez is eredményesebben használhatnának lemezt, mint brosúrákat, vagy gyakorlatlan előadót! Se szeri, se száma, nálunk a közúti balesetnek. Vajon a KRESZ előírásait népszerű módon földolgozó lemezsoro­zat nem számíthatna sikerre? A rádió Csúcsforgalom című riportsorozata egyike a leg­inkább hallgatott adásoknak. És mivel megint csak a rá­dióhoz kanyarodtunk vissza: nem kéne bátrabban hozzá­nyúlni a rádió hangosriport- anyagához? Aki hallgatta an­nak idején azt a riportsoroza­tot, melynek keretében Erdei Ferenc beszélt szülővárosáról Makóról, nem ad igazat ne­kem abban, hogy lemezit ér­demelne az a riport?... Es hasonló csaknem minden hé­ten elhangzik a rádióban. Csodálkozom, hogy a rádió a bevált évköriyv mellett nem ad ki évente csak egyetlen olyan lemezt, amint az esz­tendő legemlékezetesebb ad á­sait idéznék föL Mi volna rá- diószterti, ha az nem? Nagyon nekibátorodott tol­lal ajánlgatok Itt már min­den illetékesnek minden fé­lét. Ezért, hogy a gyökerénél ragadjam meg a kérdést, szó­vá teszem a lemezjátszó még mindig meglehetősén drága. Néhány esztendeje — szinte csak hetekre — föltűnt a ki­rakatokban egy néhányszáz forintos, tehát még a kispén­zű ember számára is hozzá­férhető árú készülék. Azóta sem kapható hasonló áron lemezjátszó. Pedig ez az alap­költség még mindig a gátja annak, hogy milliók minden­napi használati tárgyává le­gyen nálunk a gramafon és elfoglalja helyét a magyar otthonokban a csaknem min­den lakásban föllelhető rádió mellett. Bajor Nagy Ernő Baitha Gábor: F é 1 ú t o — Fogják meg! Fogják meg...! Keskeny arcú, bajuszos, sá­padt, negyvenes férfi legyint: — Itt mindig így van. — Űtálkozás bujkál a hangjá­ban. És nem mozdul. A me­nekülő mellette megy eL Té­pi a két vonatkocsi között az átjáró ajtót. A tömegben úgy tűnik, hogy csak a hang üldö­zi: — Fogják meg! Kopott bőröndön öregember ül. Pesttől Szolnokig" nem szólt, nem mozdult. Most fel­néz, mint áld ébred. Szemé­be fényt lop a kíváncsiság. Kéthetenként hatszáz kilomé­tert utazik. Otthon, a nyírsé­gi kisvárosban majd iszikegy nagyfröccsöt a vendéglőben. A menekülő eltűnik az átjáró­ban. Ö leejti a fejét, s csak akkor néz fel újra, amikor a tömegen átvágva magukat az üldözők, közeire hozzák a ki­áltást: — Fogják meg! Kemény arcú, lányfrizurás fiatalember támasztja a WC ajtaját Tetovált kézfején nyíl­lal átszúrt szív. Szakértő. Nem tudja, hogy mi történt, de a menekülőnek szurkol. csoráztattak, mert eltörtem egy palinak az állát... Az emberek másfelé néznek. Mindenki másfelé néz, aki a menekülő karját elkaphatta volna az előbb. De örülnek, hogy a tetovált mesél. És a saját állára gondol mindenki. A menekülő Is behemót, erős ember lehetett. Verejtékes arcú rendőr ti­zedes préseli magát a behe­mót menekülő után. A tizedes vékonyka ember. — Merre ment? A bajuszos utálkozva int: — Arra. — S csak magának dörmögi hozzá: — Mintha másfelé is mehetett volna... A rendőr is eltűnik az át­járóban. Ott legalább félrehú­zódnak előle, mert ott nem lenne szabad utazni. Mondatok: — Lopott? — Biztosan kártyáztak ... — Legjobb az Ilyenből ki­maradni. Én kérem, tanú se vagyok szívesen ... — Most még istenes a vo­nat. Tizennégy éve járok. Hogy régen mi volt itt! — Én láttam, amikor cigá­nyok estek egymásnak. Mindenki mond valamit. Az un atkozok rangért küzdenek, a rang a régebbi járás, az iz­galmasabb történet. — Egy embert egyszer ki­hajítottak a vonatból... — Nekem a táskám emelték el. Nem is szóltam a rendőr­nek Ócska táska volt... — Egy ember meg lehúzta a cipőjét, és úgy aludt. Mire felébredt nem volt cipője... Közben, ahonnan az ember menekült, már érkezik a fül­kétől fülkéig gyalogló hír: — Összevesztek a kártyán és késeit. Változatok: — Meghalt... — Csak a vállába szúrt... — Bicska volt a másik ke­zében is... Az öregember dörmög: — Meg kellett volna fogni, akkor meg, ha szúrkált. A hosszú hajú jósol: — Itt ugyan el nem fogják. Majd holnap, vagy holnap­— Engem is elmartak egy­szer itt a kékek. Ott is va­8 NÓGRÁD — 1970. május 24-, vasárnap Bernáth Aurél: Ser A seregély, mint a neve is mutatja, társas madár. Kis csapatban tud csak létezni. Egymagában, vagy párosával sohasem látható. Egy-egy csa­pat ötven—száz főből áll. Két­szer akkora, mint egy jól fej­lett hímveréb, kicsit sötétebb barna tollazattal. Igénytelen megjelenésű, de élénk, majd­nem agresszív madár. Itt a szőlőhegy fölött au-1 gusztus második felében je­lennek meg, amikor már érik a szőlő. Ok az átka a hegy­nek. Elnézem röpülésüket, mely gyors és egyenletes. Mozdu­lataiknak fő jellemzője azon­ban a hirtelen és szép ívű ka­nyarodás. Ez a kanyar úgy hozzátartozik a lényükhöz, mint az igyekezet... Egy da­rabig nyílegyenesen szállnak, s aztán minden vezér! parancs nélkül az egész csapattest egyidőben oldalra csuklik, s legalább 90, de néha 100—150 fokos szögben megváltoztatja menetirányát, miközben kissé közelebb kerülnek a földhöz. Kanyarok suhogó hangot ad, s ilyenkor az ív szélén repü­lők — rövidebb útjuk lévén — akaratlanul is a csapat élé. re kerülnek. Átrendeződik a sereg, anélkül, hogy elmara­dók lennének, melyek meg­bontanák a menet tojás alakú egységét így keringenek, szállnak a szőlők fölött. Lent szőlősgaz­dák meg a gyerekeik, a tőkék közt állva lesik a csapatok mozdulatait. Közeledtükre egyik nagy fazék fenekét veri valami vasdarabbal, a másik kereplőt teker, a harmadik esetleg huj-huj-t kiáltoz, tor- kaszakadtából. Hangos ilyen­kor a hegy. A madárcsapat azonban hidegvérrel röpül a n után, ha megtudták, hogy ki volt. — Kis sajnálkozással fű­zi hozzá: — Mostanában elég ritka az ilyen. — Mind elfogják egyszer. Ha nem ma, akkor holnap. Elfogynak a történetek. Az öregember, mintha bóbiskol­na. De még Törökszentmiklós előtt rés nyílik a tömegben. A kis tizedes hozza a bilincselt kezűt. Az már nem hős. Ló­gatja a fejét, s mintha lépni is erőtlen lenne. A rendőr ta- szigálja maga előtt. Egy asszony szömyülködik: — Látták? Még az inge is csupa vér volt... — Nem cserélnék most ve­le. — Részeg volt ez. — Mázlija volt a zsarunak. Ha Törökszentmiklósig nem érte volna utói... — Biztosan azért futott. Karcagon a megszúrt em­bert leszedik a mentők. A maga lábán megy, de támo­gatják. S már teljes a törté­net. A fürgébbek elmennek megnézni, hogy melyik kocsi­ban volt a verekedés. — Pesttől kártyáztak. Meg e g é 1 y e k zaj felett, mint egy szárnyra kelt rendőrkülönitmény. Nem látszik rajtuk, hogy szemlé­lődnek, sem az, hogy, saját­ságos kanyarodásuk vala­melyik fazék zajára történt volna. Ha lecsapnak a sző­lőkre, úgy tűnik, hogy az épp­oly központi elhatározás nél­kül történik, mint a kanyaro­dásuk. Nem egyszer éppen a csősz közelében találják ma­gukat. Ilyenkor azonban ha­mar észbekapnak, s alig hogy földet ér a lábuk, már nagy surrogás közt — mert szár­nyaik a sorvadó szőlőleveleket is érintik — újra magasba emelkednek. A csőszök ilyen­kor sok vért kapnak a fejük­be, szaladnak a levegőben már rendeződő gomolyag után, gyorsabban szól a kereplőjük, kiáltásaik már-már egy négy­lábú állat eligazítására is sok vplna. És mennyi ilyen hiábavaló lecsapását figyelem meg a torkosoknak! Nem tágítanak. Talán nincs élményük komoly veszedelemről. Puskát nem le­het használni a hegyen, s így a csőszöket se veszik sokkal komolyabban, mint Pálék szélhajtott és lengő, ezüst papírszeletekkel díszí­tett kicsi malmát, mely ropo­gásával és fütyülésével ugyan­csak arra volt hivatva, hogy riogossa őket. A seregélynek nyugodt ma­radása, a földön még akkor sincs, ha történetesen őrizet­len szőlőtáblákra találnak. A nyugodt kosztolást nem isme­rik. Irigyek is lehetnek a ri­góra, de minden másfajta madárra is. mely itt a hegy­ben lakik. Irigyek lehetnek arra a nyugodt esipegetésre, ahogy a többiek a szűnni nem akaró éhségüket oltják. Iri­gyelhetik, ahogy a többiek a ittak. Ügy verekedtek össze. Azt mondják, hogy alaposan adtak egymásnak. — Az ülés is csupa vér volt — Egy asszony elájult. A következő állomáson két rendőr elviszi a bilincselt ke­zűt. És az út már tömény unalom újra. A hosszú hajú sajnálkozik: — Biztosan várták otthon a csórót. — Azt a másikat is várták. A szerencsések, akiknek hely jutott, aludni próbálnak. A többiek nézik az elfutó ál­lomásokat. A hosszú hajú szí­vesen mesélné, hogy ő, ami­kor eltörte egy ember állát de senki se figyel. Abbahagyja hát. Aztán Hajdúszoboszlón egy részeg férfit tesznek fel a vo­natra a barátai. A részeg iz­gága. Esküdözik, hogy megve­ri a jegyvizsgálót ha jegyet merne kérni tőle. Hallgatják, mosolyogják. A hosszú hajú még biztatja is. És Debrecenig majdhogy­nem reménykedünk, hogy jön a kalauz, hogy elér idáig, és ha összevesznek, akkor tíz percig minden elviselhetőbb lesz. Sokan az út felén se jár­nak, s ez tíz perc ajándék le­hetne a kéthetenkénti hatszáz kilométer első harmadáhan... fák hintázó ágai között rejt­ve vannak, s csak időnként — s ezt is inkább fölös óva­tosságból — néznek szét ma­guk körül. Ök, a seregélyek, igazi tolvajok. Tudják, hogy lopnak. S e tolvajság szem­pontjából fajtájuk átka, hogy csak így, csapatban tudnak élni. Semmi gondjuk nem lenne, kövérre hízhatnának a szőlőtől, ha, mint a többi madár önállóak volnának. De erre képtelenek. Alig pár méterre ettől a jó kilátású balkontól, ahon­nan figyelem őket, lecsapott az imént egy sereg. Elnéz­tem, ahogy a rögtöni riasz­tásra a felrebbent csapat leg­utolsónak maradt tagja. a megveszekedett torkosságtól, tátogó szájjal, félig futva, fé­lig röpülve követte csapatát. Majd meghalt, hogy a cső­rét bevághassa egy fürtbe, s majd megszakadta félelemtől, hogy elmarad a többitőL Há­pogott a szomjúságtól és sikított a félelemtől. Kis kar­mai csak a göröngyök tetejét érintették. Igazi tolvaj módra járnak el akkor is, ha sikerűi egy-egy lecsapásuk. Forrnak a szűk területen a munkától. Mintha valami munkamegosztás is volna köztük: egyike-másiko a fürtök nyakára száll, s on­nan kezdi lefelé föltömi kar­maival a szőlőszemeket. A földön állók eszeveszetten habzsolnak, s mint ■ a dürgő verebek forognak maguk kö­rül. Másodpercekig tart az egész roham, s mégha nem is riasztják őket, máris elsis­teregtek. Messziről nézve az ilyen felszállásuk úgy hat, mintha egy lobbanásnyi tűz füstje szállna föl a szőlőtőkék közül. Rozi így is mondja né­ha: — ott füstölnek... A napnyugtára, mint min­den madár, ők is érzékenyek. Ritkulnak Is a csőszök kiál­tásai. Inkább a víz mellett vo­nulnak a nádas fölött, ahol majd éjjelre megpihennek. Aztán lecsapnak belé. Ügy hatnak ilyenkor, mintha vala­ki magot hintene a nádas kö­zé. De ez csak az első próbál­kozásuk. Üjra felrepülnek, mert szívesebben ott ereszked­nének alá, ahol a nád közül már egy másik csapat zsivaja szól. Tengernyi gyűl így ösz- sze éjszakára. Éktelen csipo­gásuk messzire hallik. Ha ilyenkor a víz melletti ország­úton megyünk, olyan érzé­sünk van, mintha a nádas pa­naszkodna valami keserves siránkozással a testében búj- káló fájdalomtól. Ha ilyenkor meglessük őket a nád közt, láthatjuk, ahogy fészkelődnek, egyik szálról a másikra ugrálva. Majd egy levél tövében végre elhelyez­kednek. Erős karmaikat görcs­be kell merevíteniük, mielőtt aludni kezdenek, mert a nád ingó talaj. Erős szél fújhat. Nagy hullámok nyaldoshatják a nádtenger sípjait, s ilyen­kor bizony a nádszálak, kis terhükkel. bóbitájukkal, met­sző leveleikkel együtt, nagy kavarodásban hajladoznak erre-arra.

Next

/
Thumbnails
Contents