Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

A gyermek és a muzsika Gondolatok egy különleges hangverseny után Kellemes és figyelemre méltó élményben volt ré­sziem Saügyben és Mohorán. A balassagyarmati zeneiskola ta­nárai és növendékei látogat­tak el e két községbe, hogy hangversenyükkel „élő beszá­molót” nyújtsanak az általá­nos iskolásoknak és felnőttek­nek. Bevallom őszintén, nem a hangversenyt hallgattam, hanem a teremben ülő gye­rekeket figyeltem. Megkapó volt szemlélni a szügyi ne­gyedikeseket, ahogy kezüket tördelték a művelődési ház nagytermében. Gyermek iga­zán csak a legnagyobb megle­petéseknek tud így örülni. Végigvonult előttük a hang­szerek arzenálja, s meglepe­tésükben néha még mosolyra sem futotta. Csak ültek, és csodálkozva vették tudomásul, hogy ezekből az „eszközökből” mi mindent lehet előttük ki­csalni. Valahogy úgy vagyok a balassagyarmatiak szügyi és mohorai hangversenyével, hogy nagyon kapóra jött. Nemcsak mint kolléga, ha­nem mint olvasó is örömmel üdvözöltem Tóth Elemér mű­vészeti életünkről írt cikkét. A kérdéssel feltétlenül foglal­koznunk kell, fel kell mér­nünk erőinket, hiszen az itt élők is méltóan reprezentál­ják megyénket Felesleges azokról az erőfeszítésekről ír­ni, amelyet megyénk zeneis­kolái a zenei élet fejlesztése érdekében tesznek. Csak örömmel lehet üdvözölni a tanácsok segítőkészségét, hogy megyénkben egyre több gyermek ismerkedik meg a hangszeres zene világával. Tóth Elemér cikke nem a teljesség igényével készült Mégis hallatlan pozitívuma, hogy valós dolgokat érint Mintegy felrakja az alapot amelyre a hozzászólók fel­húzhatják a maguk erővona­lait. Többek között érinti ze­nei életünket is. Egyszeri lá­tásra megállapíthatjuk, hogy megyénk művészeti életében a zene található a legmo6tohább körülmények között Most nem az előadóművészek hely­zetét akarom taglalni, inkább arról szeretnék elmélkedni, hogy ha vannak is megyénk­ben kiváló előadók, zeneszer­zők; kiknek mutassák be te­vékenységüket. A muzsikus nem végez lát­ványos műhelymunkát In­kább gyötrődik, gyakorlása a négy fal közötti tért tölti be. Napjait a zeneiskola köti le, kinek-kinek milyen arány­ban. Ha figyelembe veszem, hegy megyénkben közel ezer zeneiskolás tanul hangszeres zenét, arra kellene gondol­nom, milyen gazdag zenei éle­tünk lehetne. Talán abból in­dulnék ki, hogy a zeneiskolai növendékeknek óriási hatást kellene gyakorolniuk szűkebb környezetükre: az otthonra. A legtöbb szülő ugyanis azért taníttatja gyermekét hang­szerre, mert neki nem állt módjában. Mintegy saját vá­gyainak kielégülését találja meg a gyermek zenei képzésé­ben. Csakhogy a visszajelzé­sekkel már nem találkozunk ilyen méretekben. Nézzünk végig a salgótarjáni hangver­senyteremben, ha éppen szimfonikus zenekari koncer­tet tartanak. Hatvan tanuló, tíz felnőtt, valamint 30 kollé­gista tölti meg a 650 szemé­lyes termet. Sokan keresték már az orvoslást, úgy látszik, mindeddig eredménytelenül. Pedig zenei életünk bajait részben itt kell keresni. Hiá­ba vannak kiváló művészta­náraink, az ő munkájuknak, befektetett energiájuknak sem használ a kongó terem. így nem mérhetjük fél valódi ké­pességeiket, nem ösztönözhet­jük őket nagyobb művészi tel­jesítményekre. Vér az állatoknak r A poznani vajdaságban fek­vő lengyelországi Borka állat­orvosi klinikáján felállították az ún, állatvér-tároló „ban­kot”. Az állati vérkonzerve- ket főleg a súlyos sérüléseket szenvedett állatok vérátöm­lesztésénél használják. Ezek az állatok ugyanis igen gyen­gén reagálnak a szokásos an­tibiotikumokra. Az állatvér­készletek felhalmozása jelen­leg kísérleti stádiumban van és csak a jövőben derül ki majd gazdaságossága. S most kénytelen vagyok ismét a szügyi és a mohorai példát emlegetni. De említhet­ném a nagybátonyiak zenei életet szervező tevékenységét is. Egyik zeneiskola sem vár­ta meg, hogy hangversenyei a teljes részvétlenség mellett hangozzanak el. ök maguk keresték és keresik a lehető­ségeket, hogy még nagyobb zenei bázist alakítsanak ki. Mintegy közszükségleti cik­ként kezelik a zenei kultúrát. Borsányl Mátyás emlegette a budapesti kamarazenei fesztiválról írt beszámolójá­ban Juhász Előd zenetörté­nész szavait: „Az emberek elől nem elzárni, vagy tiltani, kell a különféle műfajokat, hanem kitágítani szemléletü­ket, hogy mást, művészibbet is befogadjanak. De mindez csak akkor lehetséges, ha vonzóbb formákat találunk, és sokkal jobban kihasználjuk a ma nyújtotta lehetőségeket.” A formát — úgy látszik — kezdjük megtalálni. De tö rődni is kell vele! Nem sza­bad tényként elkönyvelni az egyszerű történést, továbbra is vezetni kell a járni tanu­ló csecsemőt. Zenei életünk tulajdonképpen nem kapja meg a megfelelő propagandát. Nem plakátra gondolok, ha­nem a fáradságos előkészítő munkára, amely megelőzi egy- egy hangverseny létrejöttét Hiába tartunk értekezleteket zenei életünk jobbá tétele ér­dekében, ha az ott elhangzó javaslatokat nem valósítjuk meg! S a hangversenyek lá­togatottsága nemcsak a ze­neiskolák feladata. A művelő­dési szerveknek is megfelelő munkát kellene kifejteni i pezsgőbb zenei élet érdeké ben. Ha ezt az alapvető kérdést sikerülne megoldani, akkor sokkal könnyebb lenne me­gyénk művészi értelemben vett zenei életéről beszélni Ne csak az eddig elért ered­ményeket vegyük számba min­dig, hanem inkább a megöl dandó feladatokat jelöljük meg. Arra törekedjünk, hogy a ma nyújtotta lehetőségeket kiaknázzuk, hogy minél több gyermek és felnőtt ismerked­jen meg az élő zene varázsá­val, gondolatfejlesztő erejé­vel. Molnár Zsolt Tv-előzetes A miskolci filmfesztivál film­jeiből. (Szerda, 19.10). A már hagyományosnak tekinthető fesztivál legjobb, díjazott filmjeit vetíti a televízió. Pénteken 18.55-öe kezdettel, majd szombaton 16 órai kez­dette] szintén láthatunk mis­kolci filmeket, végül vasár­nap 17.20-kor riportműsort su­gároz a televízió a fesztivál tapasztalatairól. A front mögött. (Szombat. 14.30.) Magyarul beszélő len­gyel film. Három, egyenként félórás epizódot láthatunk a háború utolsó és a béke első napjai időszakából. Voltakép­pen életképeket a frontról és békevárásról. Az első epizód egy német katona foglyul ejté­séről szól, a különlegesség benne az, hogy a dolog a há­ború utolsó napján történik. A második epizódban egy va­júdó lengyel anya szülésének egy_ laikus katona által tör­ténő segítése a téma, végül pedig a frontápolónők küz­delmes, hősies szolgálatáról lesz szó. Tabi László: Spanyolul tudni kell. (Szombat, 20.45.) A há- romfelvonásos komédia köz­vetítése a Vígszínházból, fel­vételről. 1968 őszén mutatta be — alig néhány héttel a veszprémi ősbemutató után — a Vígszínház társulata Tabi László legújabb vígjátékát, amelyben ismerős figurák gro­teszk helyzetben való viselke­dését láttatja sajátos humorá­val az író. A fantasztikus ko­média döntően a „Tabis” szö­veghumorra épül, s arról szól, hogy Magyarországra érkezik, özvegy Pálossy Attiláné (Su­lyok Mária) bakonyteberesi házába egy közép-amerikai képzelt állam — Calatrava — exelnök és kísérete. Az elnö­köt ugyanis a junta puccsal elűzte az országból — termé­szetesen ismét meg akarják kaparintani a hatalmat, ám ez a szándék lassan elhalvá­nyul a „remekbe szabott” paprikásosirke, s az egyéb magyaros ételek fényében. Az élnivágyó özvegyasszonyt Margó, a minden nyelven egy­formán romlott fodrászlány (Halász Jutka) olyan nemzet­közi viselkedésre is megtanít­ja, ami szintén alkalmas az exelnök itt-tartására. Labdarúgó VB 1970, Mexikó. (Vasárnap, 18.40.) A megnyi­tóünnepséget és az ezt követő­en lebonyolításra kerülő első mérkőzést közvetíti a televí­zió. A Szovjetunió és a házi­gazda csapatai mérik össze erejüket, s ezzel megindult az a közvetítéssorozat, amit a VB • mérkőzéseiről a televízió kínál a nézőknek. Szeretek beszélgetni. (Vasár­nap, 21.20.) Irodalmi est szov­jet szerzők műveibe!. A Szov­jet—Magyar Baráti Társaság az elmúlt évben olvasómon galmat indított, s a díjkiosz­tásra műsoros estet rendezett a Nemzeti Színházban. A tele­ÖSZ FERENC: NYOMOZ A VÁROS Ä zenészek is megérezték a konjunktúrát. Falrendi- tő sikerük volt, hogy a nagy dobot, melyen eddig a hangzaton Big Ben Band név virított, átkenték, és a fel­irat az együttes új nevét hirdette: szatírtrió. A zongo­rista az ismert és népszerű dalt, melynek refrénje: „En­gem csak a majom érdekel” átköltötte, és a vendégko­szorúval együtt énekelték: „Engem csak a szatír érde­kel”. — A jó isten adna nekünk minden hétre egy ilyen szatírt — súgta a fizetőpinoér Lillócsika fülébe. — Kezd érdekelni ez a fiű — kuncogott csiklandósan Lillácska, aki még mindig fekete volt, bár egy fél órája egy nagy tincse megőszült. A tanács kultúrtermében ezalatt összegyűltek a meg­hívottak. Farkas félrehívta Zsoldost, és bemutatta neki Zakariás Ildikót. Nem beszélt arról, hogy a lány is a sértettek között szerepel. Csak annyit mondott, hogy feltételezhetően ismeri a szatírt, aki minden bizonnyal egyetemista lehet. — Ezt kikérem magamnak — mondta Zsoldos. Farkas nem vitázott. — Mindent meg kell próbálnunk. Az feltétlenül el­gondolkoztató, hogy amióta a maguk akciója elindult, a szatír áttette működési színhelyét. Végül is Zsoldossal megegyeztek, hogy másnap bevi­szik a lányt az egyetemre, mint új hallgatónőt, akit most helyeztek át Debrecenből... — Csak arra vigyázzon, nehogy valami szakmai be­szélgetésbe keveredjen... Majdnem százan ültek a teremben, ötven munkás ír, a helyi rendőrök, húsz egyetemista és néhány városi tisztviselő. — Kedves, kollégák — nyitotta meg az értekezletet Kerekes Gergely. — Büszke örömmel tölti el leikernel amikor látom, hogy ilyen lelkes az összefogás, ez a báto. kiállás. Igen, ránk, N.-béliekre ez a jellemző. Láthatja most a megyétől itt levő Farkas őrnagy elvtárs is: N. egy emberként áll ki az igaz ügy szolgálatában ... — Köszönöm — szólt közbe Farkas és felállt. Ger­gely bácsi kissé csalódottan ült le. Szeretett volna még beszélni, hiszen csodálatosan szép mondatokat fogalma­zott ... — Kérem — mondta Farkas. — Tisztelem az N.-bé­liek buzgalmát. Köszönöm is. De meg kell mondanom, hogy bizonyos akciókban nincs helye az öntevékenység­nek. Egy háborúban senki sem mehet a saját feje után, a leglelkesebb hadfi sem támadhat akkor, mikor honfiúi gerjedeimei ezt sugallják ... Az egybegyűltek kissé leforrázóttan hallgattak. De Farkasnak megvolt a képessége, hogy újra begerjessze •őket: — Segítségükre nagy szükség van. De csak akkor, ha erre az időre valamennyien rendőrnek, nyomozónak kép­zelik magukat. A rendőr pedig csak parancsra cseleked­het. Aki nem érez ehhez elég erőt, az most álljon fel, és megköszönve eddigi fáradozását, váljon meg tőlünk. Természetesen senki sem mozdult. — Mindent, amit itt hallanak, amit megbeszélünk, az titok. Ha kiszűrődik bármi is, az az akciót veszélyez teti. Valahol olvastam a szellemes aforizmát: A nagy vá­rosban, ha a polgármesterné megcsalja az urát. azt egy hét múlva beszéli a város. A kisvárosban már egy nap­pal előtte mindenki ezt suttogja ... Kovács hadnagy időnként észrevette, hogy nem fi gyei. Gyakran találkozott a tekintete Ildikóéval. Eleinte zavartan más irányba néztek, aztán már nem kapták el egymásról a szemüket. Milyen furcsa — morfondírozott Kovács — tegnapelőtt ez a lány nekem csak egy esel volt. Sem részvétet, sem megvetést nem éreztem irán ta, Egy melléklet volt, egy aktához. Most pedig. Mi­lyen érdekes . .. Féltékeny vagyok rá. Szugerálnom kell magamba, hogy nem tehet róla... Hogy áldozat... Igen- ám, de akit az ember szeret, azt nem sajnálja. A sajnál­kozás,' a részvét megöli a szerelmet. És mi lehetett az­zal a némettel? Olyan furcsán beszélt róla . Mindegy. Ez a lány akkor is tisztességes. Sugárzik a tekintetéből az őszinteség. Aztán a nevét hallotta: — Ebben az ügyben Kovács hadnagy elvtárshoz for­duljanak. Ezzel ő foglalkozik. Kovács bólintott Bál- tudná, hogy mivel - foglalko­zik, Nem baj, majd megkérdezi Ildikót. Üja ránézett, és vízió ennek néhány részletét közvetíti. Fiatal szovjet hu­moristák művei kaptak helyet a műsorban, így a címadó Sze­retek beszélgetni, amely egy ökölvívóról szól, aki mindig beszélget partnerével mérkő­zés közben. Ezenkívül még egy kémdráma részletét és a Jegygyűrű című jelenetet emelnénk ki. Utóbbi egy szil­veszteri mulatság hajnalán kezdődik: egy fiatalember meglepődve veszi észre, hogy estétől reggelig, ismeretlen körülmények között jegygyűrű került az újjára. Rémülten kezdi keresni, hogy kit jegy­zett el... A. Gy. a tekintetéből kiolvasta, hogy Farkas szavaiból ő sem sokat értett. Elhatározta, hogy odafigyel. — Világos dolog, hogy a jövőben nem elég csak a kiserdőt biztosítani Emberein lenek ott kell lennie min­denütt, ahol lehetőség van arra. hogy a szalir valak.-t megtámadhasson. A jövőben feltételezhetően óvatosabb lesz. Nem valószínű, hogy a következő támadást a vasút­állomásnál hajtja végre. A terület viszont óriási. Erre is készítünk egy pontos tervrajzot, ahol név szerint megjelöljük, hogy melyik járőr, hol portyázik. Járható út, hogy közénk tartozó fiatal nőket sétáltatunk, és fi­gyeljük őket. De ezt nem szabad túlzásba vinni, mint az egyetemisták tették, azzal a bikinis szexbombával.. Bo­csánat. . . itt van a kisasszony? — Itt vagyok — mondta Saci és büszkén felállt. És domborított. — És nem szabad elhamarkodni a dolgot. Engen: megfostak egy hurokkal, mielőtt megszólalhattam volna. Ha ezt teszik, nincs-semmi bizonyíték. Egy ilyen látvány­ra-egy öreg szobatudós is megáll. .. — Foglünk is egy öregurat — kuncogtak az egye­temisták — A Tudományos Akadémia tagja és lepké­ket gyűjtött. Még máig sem érti, hogyan került csap­dába ... • Nevetett a terem Amikor csend lett, az egyik egye­temista megszólalt: .— Persze, ha igaz. hogy a szatír „füleseket” kapót) terveinkről, akkor este biztosan üzemben van ... — öt járőrünk cirkál a . veszélyeztetett helyeken Számítottunk erre — mondta Farkas őrnagy. És mint egy színpadi jelenetben, erre a végszóra lépett be Sipos ti­zedes Halkas szólalt meg, így csak az első öt sorban hallottált: — őrnagy elvtárs. jelentem, a szatírt elfogtuk, és a kapitányságra szál’itőttuk. Farkas félt egy újabb melléfogástól, ezért megkér­dezte: — Honnan tudja, hogy megint nem egy éretlen su- hancot vittek be? — Jelentem, tetten értük és be Is vallotta. Mindenki felugrott. Tulajdonképpen örülniük kellet volna és mégis egy kicsit csalódottak voltak. Elszalasztot­tak egy újabb esélyt, amikor kilépve a szürke hétközna­pok egyhangúságából, valami hősiest, valami nem min­dennapit hajthattak volna végre. Nem jó úgy futball meccset nyerni, ha az ellenfél még a pályára vonulás élőt I feladja a küzdelmet. (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents