Nógrád. 1970. május (26. évfolyam. 101-126. szám)

1970-05-22 / 118. szám

Együtt u szövetkezetekkel A szövetkezetekkel együtt keresi a keveréktakarmányok felhasználásának, értékesítésé­nek, leggazdaságosabb módját a megyei Gabonafelvásárló és -Feldolgozó Vállalat. Eddig négy mezőgazdasági üzemmel kötöttek megállapodást ilyen vizsgálatokra. A sertéshizlalás takarmányozási költségeinek csökkentésére is kísérletet kezdtek. A vállalat nemcsak a szükséges tápot bocsátja a kísérleti üzem rendelkezésére, hanem „előírja” a felhaszná­lás módját is. A takarékos gazsdálkodásban érdekeltté te­szik a mezőgazdasági üzeme­ket is. A kísérletet a jövőben szélesíteni kívánja a vállalat. Figyelmeztető baleset Somoskőújfalun, az általános iskola előtt egy 10 éves fiú egy tehergépkocsi mögött át­szaladt az úttestre. A személy- gépkocsit, amely a teherautó után haladt, már nem tudta kikerülni. Az oldalának ütkö­zött. A gépkocsivezető lélekje­lenlétének köszönhető, hogy nem történt súlyos sérülés, a figyelmetlen tanuló kisebb de­réksérüléssel megúszta a köny- nyen végzetessé válható bal­esetet. Az eset figyelmeztető kell, hogy legyen. Nem egyszer ad­tunk már hírt tragikusan vég­ződött gyermekbalesetekről. Itt a nyár, közeledik a szün­idő, A gyermekek felszabadul­tak, vidámak, s bizony nem egyszer figyelmetlenek. A szü­lőkhöz, a gépjárművezetőkhöz fordulunk. A szülőktől kérjük, figyelmeztessék gyermekeiket, közlekedjenek óvatosan, kö­rültekintően az úttesten, a gépjárművezetők pedig vi­gyázzanak a sebességgel, gon­doljanak a gyermekekre. Tapasztalatcsere Rétságom találkozott a na­pokban az ípolymenti Vízgaz­dálkodási és Talajvédelmi Társulat, valamint a Váckör- nyéki Vízrendezési és Talaj- védelmi Társulat ellenőrző bizottsága. A két ellenőrző bi­zottság tagjai kölcsönösen megismerkedtek egymás munkamódszereivel, majd a rétsági társulatnál közös ellen­őrzést végeztek, a tapaszta­latcsere célja az volt. hogy tovább javuljon az ellenőrző tevékenység a két társulatnál. Szombat este A fiú magas, széles vállú. A hölgy a Kulacs félárnyékából lép mögé. Van tüze. fiatalem­ber? A riadt fejrázás azt jelzi, hogy a fiatalember nagyon megijedt ettől a testközelség­től. A nő legyint, lehangoló számára a gyerekarc, vissza­húzódik a félhomályba. A fiú megtörli hirtelen - kiizzadt homlokát, szinte futva indul, messzebbre kerülni Elsős gimnazista. (e) * I Szép nógrádi siker a pécsváradi versenyen Május 18—19 és 20-án Pécs- Gyula, Heves megyéből való váradon bonyolította le a III. osztályos képviselte. A MÉM szakoktatási főosztálya, versenyen, amelyen 14 iskola a KISZ kb és a Baranya me- mérte össze erejét, a balassa- gyei Tanács, az ifjú szarvas- gyarmati szakiskola csapat- marha-temyésztők országos versenyben a 2. helyen vég­versenyét, amelyen a győzte- zett, egyénileg pedig Farkas sek a Szakma kiváló tanulója Zsuzsa is országosan 2. helye- címet érdemelhették ki. A zést ért el. Mindössze egyti- Balassagyarmati Szakmunkás- zedponttal maradt el az első képző Iskolát három tanuló: helyezettől. Második díjként Farkas Zsuzsanna III. osztá- 600 forint pénzjutalmat, két- lyos, a mátraszőllősi II. Rá- heti belföldi üdülést, egy kóczi Ferenc Tsz tanulója, karórát, egy fényképezőgépet, Kluzslik János III. osztályos, és kiskönyvtárat kapott jutal- az érsekvadkerti Magyar— mól. Kluzslik János a 11., Csehszlovák Barátság Tsz Szabó Gyula pedig a 12. lett tanulója, azonkívül Szabó 40 induló közül. A CSÉB-tagok kapták Mintegy 100 ezer forintot Kohászati Üzemek, a ZIM és fizetett ki az Állami Biztosító a Nógrád megyei Építőipari salgótarjáni fiókja ebben az Vállalat CSÉB-tagjainak fi- évben a 2. sz. AKÖV CSÉB- zetett ki. Ebben az évben, tagjai részére. Az összeget nem kevesebb, mint 182 tag baleseti és életbiztosítási kár- 220 ezer forintot kapott bal­térítés címén kapták a dől- eseti és életbiztosítási kárté- gozók. Jelentős az az összeg rítés címén a három válla- is, amelyet a tarjáni fiók a latnál. Szakosztályvezetők találkozója Rendszeresen találkoznak a mográfiai, csillagászati, orvos- TIT természettudományi biológiai kérdésekről. Leg­szakosztályának vezetői a utóbb például az Apolló-prog- szervezet salgótarjáni székhá- ramról megjelent képes be- zában. Biológusok, orvosok, számoló hangzott el a klub- mérnökök, tanárok jönnek összejövetelen. Legközelebb a össze alkalmanként, hogy a KÖJÁL-ba látogatnak a munkaprogramot egyeztessék, szakosztályvezetők, aholorvos- s közelebbről megismerkedje­nek egymás munkájával. A egészségügyi kérdésekről cse- rendszeres összejövetelek té- félik ki gondolataikat. A ko­mája változatos. Szó esik de- vetkező állomás Visonta lesz. Lezárul a íöldgázprogram az Öblösüveggyárban A földgázprogram a tervek szerint július végéig lezárul az Üvegipari Művek Sagótar- jáni Öblösüveggyárában. A hátralevő néhány kemencét a sbron következő két hónapban újítják fel és alakítják át földgáztüzelésre. Ezzel befe­jezéshez közeledik a gyárban hét év óta tartó rekonstruk­ciós időszak, amely alatt lé­nyegében teljes egészében korszerűsítették az üzemet. Kedvező feltételek teremtőd­tek a termelés növeléséhez és a minőség javításához. Né­hány hónap múlva a generá­torgáz már nem szennyezi a levegőt. A lebontásra váró generátortelep helyére a dol­gozók számára minden igényt kielégítő szociális létesítményt építenek fel. Ä rendőrre támadt Hivatalos személy elleni erő- zásra felfigyelt az italboltba szak bűntettéért állt a Sál- belépő körzeti megbízott. Fi- gótarjáni Járásbíróság előtt gyelmeztette, intette Botost, Botos Jónás Sándor (kopasz) hagyja abba a szidalmazást, 25 éves karancsaljai lakos. mire az ittas férfi a rendőrre Botos, ez év május 16-án, támadt. Két kézzel megszorí- Karancslapujtőn, a „Hangya”- tóttá a rendőr nyakát, úgy, italboltban billiárdozott, majd hogy az csak nehezen tudott sört ivott a cukrászdában, a szorításból szabadulni. A Visszatért az italboltba, ahol rendőr ellökte Botost, aki ez- összetalálkozott apjával, aki után újabb támadást kísérelt meglehetősen ittas volt. Az meg, míg végül is sikerült idős férfi a pénztár előtt állt, megfékezni és előállítani, s természetesen nem kapott már italt. Botos Jónás Sándor apja mellé lépett, fröccsöt &ndoH 5 hónap szabad­^ ságvesztésre ítélte. A bűnté­ny , ggigorított büntetésvégre­Szabadlábon várja... Elkészült a vádirat dr. Pekel- niczky László 60 éves salgótarjáni lakos, a 2. sz. AKÖV volt jogügyi előadója ellen. Dr. Pekelniczkyt hétrendbeli hivatalos személy meg­vesztegetésének látszatát keltő, befolyással, üzérkedéssel, egy- egyrendbeli hivatali vesztegetéssel, egyrendbeli közokirat-hamisítással és háromrendbeli hamis tanúzásra rábírással vádolja a Salgótarjáni városi—járási Ügyészség. A vádlott egy hónapig letartóz­tatásban volt, s pillanatnyilag szabadlábon várja a bírósági tár­gyalást. N A P T A B 1970., május 22., péntek Júlia, Rita A Nap kel: 3.59, nyugszik: 19.23 órakor. A Hold kel: 21.41, nyugszik: 4.13 óra­kor. 19 fok — Jó példa. A Kiskunhalasi városi Tanács irodát nyitott a lakosság tájékoztatására. Az érdeklődők itt kaphatnak vá­laszt a közérdekű kérdésekre. Az újszerű fórum létrehozása mintegy folytatása annak a törekvésnek, hogy minél köz­vetlenebb kapcsolatot alakítsa­nak ki a tanács és a válasz­tók között. Várható időjárás ma estig: változóan felhős idő, szórványosan előforduló esővel, zivatarral, időn­ként megélénkülő északi, több he­lyen délnyugatira forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérsék­let ma: 19 fok körül. — Tsz-látogatáson vett részt a karancsfceszi termelő­szövetkezetben a salgótarjáni Bolyai Gimnázium III. c. osz­tálya. A diákokat az MHSZ tanulókocsijai ingyen szállí­tották ki a tsz területére. — Két betörő, felháborod­ván azon, hogy a kiszemelt raktárban mindössze három font sterling értéket talált, felgyújtotta az épületet. Az okozott kár — mint a tett színhelyén, az angliai Leeds- ben jelentették a bíróságnak — 358 000 font sterlingre ke­rekedett fel. — Autóvezetői jogosít­ványt kapott szerdán Dusán Vlaco 18 éves belgrádi fiatal* ember. Az esemény életében azért különleges fontosságú, mert idegien szívvel él: 1968. szeptember I6-án a világhírű amerikai szívsebész, dr. Mi­chael Debakey ültetett mell­kasába új szívet. Dusán Vla­00 gond.ja ezután csak az, hogy még nem kapott autó- kLutaiásf. — Hangverseny Mátrano­vákon. A mátranováki Má­jus 1 Művelődési Ház és a nagybátonyi zeneiskola ma délután négy órai kez­dettel növendékhangversenyt rendez a művelődési házban. A koncerten a zeneiskolai ta­nulók mellett a művelődési ház irodalmi színpadának tag­jai is közreműködnek. Békekölcsön-sorsolás Június 29—30-án tartja az OTP a II., III., és IV. békeköl­csönök 1970 első félévi sorso­lását Budapesten. A II. Béke­kölcsön húzására Június 29- én, a III. és IV. Békekölcsön húzására június 30-án kerül sor a MÁV Utasellátó Válla­lat Arany János utca 13. szám- alatti kultúrtermében. A sor­solás két napján mintegy 1 120 000 kötvényt húznak ki, összesen több mint 167 millió forint értékben. — Automata kehelygyártás bevezetését tervezik az ÜM. Salgótarjáni Öblösüveggyára- előreláthatóan . még további ban, amelyhez Framoiaor- 6—7 ezer tonna első osztályú szagból két automata gépsort ásványt indítanak útnak a szereznek be. ' megrendelőknek. Victor Hugo Nyolcvanöt évvel ezelőtt, 1885. május 22-én halt meg Vidor Hugo, a francia romantikus írónemzedék legnagyobb alakja. Apja Napoleon hadseregében a tábornoki rangig küzdi fel magát; a költő azonban nem nála, hanem royalista ér- • zelmű édesanyjánál nevelkedik, aki különváltan él férjétől Párizsban. Első verskötetét (Ódák, 1822) még a királyhűség és a német romantika hatása jellemzi. Hamarosan azonban már a köztársaság lelkes és rendíthetetlen híve. A romantikus dramaturgia szellemében írt darabja (Hernani, 1830) bemu­tatása nagy vihart vált ki; a nézőtéren tettlegességig menő összetűzésekre kerül sor a romantikus dráma hívei és el­lenfelei között. A színdarab diadala egyébként előhírnöke a néhány hónappal később bekövetkező júliusi forradalomnak. Még ugyanebben az évben jelenik meg A párizsi Notre- Dame; a történelmi regény prózában írt népi eposz, s ez si­kerének, népszerűségének titka. III. Napoleon államcsínye idején Vidor Hugo száműze­tésbe megy; a köztársaság, a szabadság gyilkosait ostorozó szatirikus verskötetét (Fenyítések, 1852) innen, az angliai kis szigetről csempészik be az országba — III. Napoleon mellszobrában. A lakatlan szigeten írja másik halhatatlan regényét, a Nyomorultak-at (1862). Még életében Franciaor­szág egyik U gnépszerűbb embere, halálakor kétmillió em­ber kíséri utolsó útjára a párizsi Pantheonba. — Beérett az új keszthelyi, paradicsomfajta az Agrártu­dományi Főiskola üvegházi­ban. Az új hibridet egy éve ismerte el a Mezőgazdasági Minősítő Tanács, s a keszthe­lyi szakemberek megkezdték elszaporítását. Legértékesebb tulajdonsága a koraisáig és a bő terméshozam. A két és fél méterre is felkúszó paradii- csomibokrok 15—20 százalék­kal nagyobb termést adnak, mint a hazánkban ismert bel­földi és külföldi fajták és két héttel előbb hozzák termésü­ket. — Szegedi előzetes. A vá­rosi önsegélyező csoport 270 tagja utazik Nógrádból Sze­geidre az ünnepi játékokra. A CSÉB-tagok 3 napot töltenek a napfény városában. — Nyolcszázötven tonna el­ső osztályú agyagot számított az iparnak a Felsőpetényi Ásványbánya. Az év végéig HuSZOHA tr ÓRA. A GRUPP£MZÜ*rRZR | /DfG£S£r roPOG AZ£RO£/ r/szrjí­J T A Salgótarjáni Járásbíróság gyorsított eljárásban Botos Jó­irOCCSOl j ___L r- t- '________ m ivel ő is ittas volt — neki sem adott italt. Ekkor Botos . , , , _ , sértő szavakkal illette a Mtasi munkahelyen kell ei- pénztárosnőt, s a szidalma- töltenie. Az ítélet jogerős. Szöveg: Cs. Horváth «bor. sajti .ugi Sándor — A karancskesz! méhész­társulás tegnap megkezdte a méhcsaládok vándoroltatását. A méhészek Sztermen József iskolaigazgató vezetésével a kunpeazéri akácosok mellett telepeditek le. — Mintegy háromezer-két­száz vagon kenyérgabona ér­tékesítésére szerződött eddig a termelőszövetkezetekkel a megyei Gábonafelvéisárló és -Feldolgozó Vállalat. Az áilia- mi gazriasáigoikkal most kez­dik az értéke&ítési megállapo­dásokat. — A hagyományos teena- ger-bált vasárnap délután is megrendezik a salgótarjáni Kohász Művelődési Központ­ban. A fiataloknak a Floo Boys-együttes játszik. — Dombovárott rendezik május 23—24. között a IV. dél-dunántúli filmszemlét. Az amaitőrfilimesek találkozóján a hírek szerint nógrádi induló is lesz. Hatvanéves a Dél magyarorszá^ Hatvan évvel ezelőtt, 1910. május 22-én jelent meg első ízben egyik legrégibb napi­lapunk, a szegedi Délmagyar- ország. Az újság hat évtize­des fennállása, óta most érte el legnagyobb példányszá­mát: naponta 40 000 példány­ban jelenik meg. — Az indiai hőhullám, amely különböző övezetekbe . kiváltkép Madhy Pradesh álamban pusztít, eddigi össze­sítés szerint legkevesebb 650 ember halálát okozta ország­szerte. Madhy Pradeshben a közel 50 Celsius fok hőmér­séklet nyomán támadt fertő­ző gyomor- és bélgyulladás- j érvény 166 emberrel végzett. — Tegnap Nógrád megyébe látogatott a Moszkvai városi Tanács kereskedelmi delegá­ciója A. I. Urnszov főosztály­vezető-helyettes vezetésével. A vendégek megtekintették a pásztói ÁFÉSZ Aruházat, a salgótarjáni Pécskő Üzletházat és a Centrum Áruházat, vala­mint a balassagyarmati kereskedelmi egységeket. A vendégeket elkísérte Hankó János, a Nógrád megyei Ta­nács VB elnökhelyettese. Önstyilkossás. Zaayvapálf alván Tegnap délelőtt öngyilkosságot követett el Molnár Erika, 26 éves zagyvapálfalvi, Budapesti út 41. szám alatti lakos. Délelőtt 8—10 óra között az úgynevezett Brezina- dombon átvezető 10 000 voltos áramot vezető villanyoszlopra má­szott fel, s megfogta a magasfe­szültségű áram vezetékét, amely halálos áramütéssel érte. Az ön­gyilkos lányra tegnap a késő dél­utáni órákban találtak rá. A sze­rencsétlen lány búcsúlevelet ha­gyott hátra. Az ügyben a rendőrség megindí­totta a nyomozást. _ — Jól élnek a tsz-lagok az őrhaknd Hazafias Népfirons Tsz-ben. Erről tanúskodik az is, hogy mindem második ház­ban televízió, minden három házban két gáztűzhely, s át­lagban minden tsz-tagmái öt­ezer forint értékű takarék, betét található. NOGBAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei (tanács lapja. Főszerkesztő: GOTT AB GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőn a. C Telelőn: 33-94. 53-95. «-3B 32-97. Főszerkesztő: t2-94. Belpolitikai rovat: 14-ÍO. Sportrovat: U-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadd: VIDA EDIT. «adóhivatal: Salgótarján. Petőn 4. L. Telelőn: to-s». Terjeszti: s Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetést dfj egy hónapra 3« forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Sate*. tarján. Petőfi n, u Telelő« vezető: PAFF GYOUGY igazgató. Index-szám: 33073. _ I

Next

/
Thumbnails
Contents