Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)

1970-04-30 / 100. szám

Figyelmeztetés elsofbhsi Az elsöbbségadás elmulasz­tása a közúti közlekedésben súlyos személyi sérüléseket, nagy összegű anyagi károkat okozó veszélyt rejt magában. „Az elsőbbségadásra kötelezett jármű vezetője az elsőbbség­gel bíró járművet v haladásá­ban ne zavarja, sebességcsök- kentésrc, vagy forgalmi sáv­változtatásra ne kényszerítse.” Sok évi tapasztalatoól öt olyan forgalmi helyzetet kell kiemelni, amelyeknél a statisz­tikai adatok szerint leggya­koribb az elsőbbség meg nem adásának elmulasztása. Ezek a következők: táblával védett útvonalra való ráhajtás, jobb- kézszabályainak rendelkezése, vasút- és közút szintbeli ke­reszteződése, balra kanyarodó jármű vezetője részéről nyúj­tandó elsőbbség, gyalogosok elsőbbsége. Az eseteit többségénél nem abban nyilvánul meg a fi; gyelmeüenség — tegyük mind­járt hozzá: feltűnő és durva gondatlanság —, hogy a gép- járművezető egyáltalán nem vette észre az elsőbbségi hely­zetben közlekedő másik jár­művet, hanem abban, hogy tévesen becsülte meg és érté­kelte a gépjármű sebességét, és az egymáshoz viszonyított távolságot. Ez a körülmény az, amely külön figyelmet ér­demel, mert még a nagy gya­korlattal rendelkező gépjár­művezetők sincsenek mindig tisztában azzal, hogy a moz­gásban levő járműből egy másik jármű sebességének felmérése rendkívül nehéz és bonyolult. Egy nemrégiben történt baleset világosan tük­rözi a szóban forgó szabályok elmulasztását. A tehergépkocsi vezetője táblával védett útkereszteződés felé közeledett. A magasabb rendű útvonallal párhuzamo­san sorompó nélküli vasúti át­járóhoz ért. A kereszteződés előtt lecsökkentette ugyan a haladási sebességet annyira, hogy meg is állt, de nem a táblával egymagasságban, Iranern beállt a vasúti űr­szelvénybe. Megvárta, amíg elhalad a magasabb rendű út­vonalon közlekedő jármű, de azt már figyelmen kívül hagy­ta, hogy jobb kéz felől, a vasúti síneken szerelvény kö­zeledik. A vonat a tehergép­kocsi jobb oldalának ütközött, s azt felborította. A baleset következménye: halált okozó sérülés, és tetemes anyagi kár. Egy másik példa: a motor- kerékpár vezetője védett út­kereszteződéshez ért. A hala­dási sebességet nem csökken­tette, figyelmen kívül hagyta a veszélyt jelző tábla utasítását. Kihajtott a magasabb rendű útra és az ott közlekedő autó­busznak nem biztosította az áthaladási elsőbbséget. Bízott abban, hogy veszélytelenül tovább tudja útját folytatni A baleset megtörtént. Az autó­busz vezetője, aki a magasabb rendű útvonalon haladt, a járművel nekiütközött a sza­bályt szegő motorosnak, aki a helyszínen életét vesztette. A furfangos autós A rendőr az úton megállít egy autóst, mert túllépte a meg­engedett sebbességet. Rövid lelki- prédlkaciót tart a szabálysértő­nek, azután így folytatja: — Jól van, most az egyszer nem fogom megbírságolni. De máskor ne forduljon elő ilyesmi! Az autós megvakarja a füle tő- Pét és így válaszol: — Mondja, biztos úr, nem ten­ne meg nekem azt a szívességet, hogy mégis jegyzőkönyvet vesz fel az ügyről? — Miért? _ Tudja, el akarom adni ezt a z ócska tragacsot, és az ilyen szabálysértés csak emelné a kocsi értékét. Azokat a helyeket, ahol szá­mítani lehet, hogy esetleg más járműveknek vagy gyalogosok­nak elsőbbséget keli -adni, olyan sebességgel kell meg­közelíteni, hogy az .elsőbbség­adás mindenkor biztosított le­gyen. Itt kell közbevetni, hogy Salgótarján belterületén válto­zott a forgalmi helyzet. A vá­rosban folyó építkezések miatt a közlekedésrendészet forgal­mi átszervezéseket ir elő, s az építkezések során az utak egy részét lezárja. Több he­lyen forgalomelterelés lesz. Az elsőbbségadásra a jobb- kézszabálynál fogva kötelezett gépjárművezetőknek tehát na­gyobb figyelemmel kell szá­molniuk azzal: az érintett út­test mindkét oldalán tőlük jobbra jöhetnek járművek. Az elsőbbségadás az elsőbbséget élvező út teljes terjedelmére vonatkozik. A törvény szerint a gépkocsivezető akkor is felel a balesetért, ha kellő gondos­ság kifejtésével eleget tudott volna tenni a közlekedési sza­bályoknak, de ezt a figyelmet nem fejtette ki. Egy ilyen helyzetet tár elénk a követke­ző példa, amely kishíján majd­nem tragikusan végződött. A lovas szekér vezetője a földes útról szilárd burkolatú útra hajtotta a fogatot. Az útkereszteződés előtt megállt ugyan, s meggyőződött arról, hogy bal kéz felől érkezik-e jármű, ám a jobb kéz felől ér­kezőket figyelmen kívül hagy­ta. A megállás pillanatában egy motorkerékpáros a bukka­nó miatt nem észlelte, amikor >a lovas jsaekér az ú# közepén volt, s így * kocsi oldalához ért. Hogy herd történt baleset, az csak a motorkerékpár« lé­lekjelenlétének köszönhető. Az .elsőbbségadás elmulasz­tásából bekövetkezett balese­tek túlnyomó többségénél a gépjárművezetők nem néznek megfelelően körül. Könnyel­műen mérik fel a forgalmi helyzetet. A tavaszi idő be­álltával' ezrével kapcsolódnak be olyan járművek a iforga- lomba — főleg motorkerékpá­rosok —, amelyek a téli hóna­pokban nem közlekedtek. Nö­vekedni fog tehát az elsőbb­ségadás kötelező forgalmi helyzeteinek száma. A nagy­számú, nehezen észlelhető, vi­szonylag igen fürge kisjármű- veknek törvény szerint járó elsőbbsége semmivel sem kü­lönbözik az autóbusz, vagy a több tonnás tehergépkocsi el­sőbbségétől. Nehezen láthatók, elsőbbségi helyzetüket nem könnyű felismerni, nagyobb járművek között közlekednek — ez vitathatatlan tény. A balesetek bekövetkezésénél már semmiféle utólagos ható­sági, vagy egyéb eljárás nem tudja a sokszor végzetes kö­vetkezményeket jóvátenni. Jó erre a tavaszi autós-motoros idény beálltával különös gond­dal figyelni. — szalvay — Szennyezik a levegőt Az Egyesült Államokban a levegő szennyeződését 60 szá­zalékban a gépkocsik okozzák. Ez az arányszám egyre nő ab­ban a mértékben, amennyiben mind több gépkocsi rója az amerikai utakat. A szennyeződés veszélyét legsúlyosabban megsínylő Cali­fornia állam új törvényjavaslatot tanulmányoz, amely 1975- ben lépne életbe: a gépkocsi akkor mérföldenként csak egy gramm széndioxidot puffogtathat ki, a mai 2,2 grammal szemben és mindössze 12 gramm szénmonoxidot, ami a je­lenlegi szint fele. Az egészségügyi miniszter azt állítja, hogy ez a rendelkezés már magában véve is elegendő lenne. De 24 szenátor törvényjavaslatot nyújtott be, amely azt kívánja, hogy a szövetségi kormány a saját használatára csak „tiszta” gépkocsikat vásároljon, akkor is, ha ezek többe kerülnek. A baleset Salgótarjánban történt. A motorkerékpár vezetője nem adta meg az elsőbbséget a személygépkocsinak. A következmény: súlyos sérülés Segít a technika... Durván számolva « tej­esetek egyötöd «részét azok a gépjárművezetők okozzál», akik a közutat versenypályá­nak vélik. Ami ennél Bzomb- rúbb, a súlyos következmé­nyekkel járó balesetek jelen­tős sésae összefüggésben van a szabályszegéssel. A szabálysértések leleplezésé­nél segítségünkre van a technika. A‘gyorshaj tők felderítését és felelősségre vonását segí­ti elő a rádió adó-vevő ké­szülék és a stopperóra. A megyében több helyen és gyakran végez a közlekedés- rendészet sebességmérést. Ezzel igyekszik elejét venni azoknak a szomorú esetek­nek, melyek a gyorshajtás következményeként évente létre jönnek. E méréa lénye­ge, hogy a gépjármű egy bi­zonyos — előre kimért — távolságot mennyi idő alatt fut le. Ezután táblázatról már könnyű megállapítani a sebességet. Voltak gépjár­művezetők, akik csak egy rendőrt láttak és úgy Vél­ték, hogy csupán „saccolja” a sebességet, de a mérés meg­tekintésekor aggályuk elosz­lott. A jövőben még több ha­sonló ellenőrzés lesz szigo­rúbb felelősségre vonással, s a pénzbüntetés mellett sor kerül majd az ellenőrzőla­pok bevonására is. Baleseti krónika A salgótarjáni járás rezet Növekedett közútjainkon a balesetek száma március hó­napban. Pontosan 25 százalék­kal több baleset történt mint a múlt év hasonló Időszaká­ban. Személyi sérülés 14 köz­úti balesetnél keletkezett. Egy személy életét vesztette, 17 pe­dig súlyosan, illetve könnyeb­ben megsérült. A balesetek számszerű ala­kulását tekintve, valamivel kedvezőbb képet mutat az el­ső negyedévi mérleg. Az emelkedés üteme lassú, ösz- szességében 8,4 százalékkal nőtt a balesetek száma. Saj­nálatos ugyanakkor, hogy szá­mottevően emelkedett a sérü­lések miatt elhunytak száma. Tavaly az első negyedévben egy személy halt meg közúti baleset miatt, az idén az első három hónapban hatan távoz­tak az élők sorából. Figyel­met érdemel, s kedvezően le­het értékelni, hogy 30 száza­lékkal csökkent a súlyos és 25 százalékkal a könnyű sé­rülést okozó balesetek száma. A növekedés mértéke az úgy­nevezett sérülés nélküli anya­gikáros baleseteknél a leg­nagyobb. Ez az eltolódás a balesetek kimenetelét tekint­ve is azt bizonyítja, hogy az erőfeszítések nem voltak hiá­bavalók. A cél természetesen az. hogy csökkentsük a növe­kedés ütemét a koccanásos baleseteknél is. A legtöbb közúti balesetet a tehergépkocsi-vezetők okoz­ták, míg a második helyen a személygépkocsi-vezetők áll­nak. Helytelen lenne mindjárt arra gondolni, hogy csupán e két járműkategória vezetői jelentik a legnagyobb veszélyt a közlekedés biztonságára. Tudott dolog, hogy a téli és kora tavaszi időszakban fog­lalkozásuknál fogva ők azok, akik függetlenül az időjárási viszonyoktól, a személy- és áruszállítást végzik. A gépjár­művet „nem teszik le”, nem várnak a napsütéses, száraz időre. Mindezt azért kíván­juk hangsúlyozni, mert a mo­torszezon még meg sem kez­dődött, s az április hónap már eddig is több, súlyos sérü­léssel járó balesetet hozott, amelyet motorkerékpárosok okoztak. A közlekedés rendjét, biztonságát nagymértékben veszélyezteti a gyorshajtás, a kellő figyelem és körültekin­tés hiánya. Az értékelt idő­szakban a balesetek 21,7 szá­zaléka azért következett be, mert egyesek megfeledkeztek magukról, a megengedettnél gyorsabban vezették járművü­ket. Igen sok azoknak a gépjár­művezetőknek a száma, akik vezetés közben azzal okoznak közúti balesetet, hogy nem ta­núsítanak kellő figyelmet és körültekintést. Menet közben kívánják megjavítani a jelent­kező kisebb műszaki hibát, ol­dalirányba vagy hátranézve társalgásba kezdenek, a le­esett égő cigarettavéget kere­sik, vagy éppen hajszát indí­tanak egy-egy jelenlétével nem kívánatos méhecske vagy dongó ellen. Az ilyen maga­tartás azután azzal jár, hogy a gépjármű egyenes haladá­si irányától eltér, lehalad az útpadkára, ahol nekiütközik a telefonoszlopnak, kilométer­kőnek stb., vagy az útárokba felborul. Megtörténhet az el­lenkezője is, amikor a szem­ben, szabályosan közlekedő másik járműnek, ütközik. Kö­vetkezésképpen, helyesebb ha megállunk és a zavaró ténye­ző elhárítása után folytatjuk utunkat. A balesetek 51,2 százaléka a salgótarjáni járásban tör­tént. A forgalom-sűrűsége itt a legnagyobb. Fel szeretném hívni a járművezetők figyel­mét, hogy különösen Salgótar­ján belterületén, figyelemmé’ a forgalomelterelésekre és az utak javítására, óvatosan és kulturált módon közleked­jenek. Győri József v r.hadnagy „Vigyázz! Gyerek az utcán ’ Már három éve folyik Lengyelországban sí újságírók autóklubjától kiindult akció, amelynek célja a gyerekei^ fo­kozott védelme a közlekedési balesetekkel szemben. A '„Vi­gyázz! Gyerek as utcán” akció keretében az egyes vajdasá­gokban tevékenykedő bizottságok a legkülönbözőbb eszközök es módszerek segítségével végezték munkájukat. Többek kö­zött «(közlekedési vetélkedőt szerveztek, az iskolákban utcai közlekedési sarkokat rendeztek be, vagy közlekedési gyakor­lópályákat létesítettek. A polgárőrség képviselői, a tanítók és a lengyel motorosszövetség« funkcionáriusai közel 33 000 elő­adást tartottak a gyermekeknek és fiataloknak, találkozókat szerveztek a szülőkkel, tádióelőadásokat és televíziós prog­ramokat sugároztak, a napi sajtóban és a folyóiratokban pe­dig több mint 2500 cikk jelent meg erről a témáról. Az 1969. évi versenyben a legjobb eredményeket, mind a kezdeményezések változatosságát, mind pedig a közlekedési balesetek csökkentését tekintve, a poznani vajdaság érte eL Riasztó számok... Féktávolságon belül lépett az úttestre, a helyszínen ször­nyethalt. .. Elaludt «a volán mellett, és fának rohant... It­tas állapotban a kerekek kö­zé zuhant. A kórházba szállítás közben sérüléseibe belehalt... . Tallózgatok napilapjaink úgynevezett „fekete krónikái­ban.” A felelőtlenség, figyel­metlenség percről percre, nap­ról napra könyörtelenül szedi áldozatait. A „szerencséseb­bek” könnyebb sérüléssel át­vészelik. Tegyük szívünkre a kezünket! Hány alkalommal mondtuk mélyen felsóhajtva: „Hát ezt megúsztok!” Az inkvizíciót, a kolera, és pestisjárványt megszégyenítő mennyiségű baleset történik — túlnyomórészt figyelmetlen­ség következtében — hazánk­ban. Az Állami Biztosító sta­tisztikái között elrettentő ada­tokat fedezhetünk fel. A biz­tosító 1969-ben 220 ezer1 eset­ben nyújtott baleseti térítést. Természetes magyarázatai ez annak a jelenségnek hogy 1969-ben 100 ezerrel növeke­dett a biztosítási és önsegély­ző csoporttagok kétmillós tá­bora, s a biztosítottak jórészt a nagyobb biztosítási össze­get nyújtó módozatokat vá­lasztották. Tavaly csak a közlekedés­nek másfél ezer halálos áldo­zata volt, és 57 ezren' sérültek meg. A számok riasztóak és éppen ez teszi szükségessé mindannyiunk számára — a balesetbiztosításon túlmenően — az aktív és tudatos küzdel­met, felvilágosító tevékenysé­get a balesetek megelőzése és a szinte járványossá vált fe­lelőtlenség, figyelmetlenség megfékezése érdekében. Úttörők a közlekedésben Nem egyszer írunk olyan közlekedési balesetről, amely­nek gyermek az áldozata. A gyermekek magatartásukkal váratlan helyzetet teremte­nek, s a gépjárművezetőiknek nagyon kell vigyázniuk. Nem­csak ott közlekednek, ahol jelzőtábla van, hanem az ut­ca, mondhatni bármely ré­szén. Sok gyermek későinkéi, az elmaradást igyekszik be­hozni úgy, hogy futva teszi meg az utat. Az iskola vé­geztével felszabadultan, jó­kedvűen siet haza, s a játék­ra gondol, s közben figyel­metlenül megy az úton. Egy másik veszélyhelyzet, amikpr utcán fociznak, játszanak a hat—tízéves gyerekek. A pásztói járásban legutóbb Szarvasgedén történt halálos közlekedési baleset, s az ál­dozat egy tízéves gyermek volt. A járásiban a forgalma­sabb utak mellett levő isko­lákban sok helyütt úttörő köz­lekedési őrsök teljesítenek szolgálatot. A fehér sapkás, jelzőtárcsával ellátott „rend­őrök” nagy lelkesedéssel és odaadással látják el szolgála­tukat. Segítik a közlekedésit Szárákon, Szurdokpüspökiben, Pásztón az I. és II. számú is­kolában. Vigyáznak pajtásaik és a felnőttek életére, az út­testen történő biztonságos át­kelésre a forgalmasabb út­szakaszokon. A felnőttek is elismeréssel szólnak hasznos tevékenységükről, de akad­nak gépjárművezetők, akik megfeledkeznek arról, hogy ott, ahol fehér sapkás úttörők állnak, lassítani kell a jár­művet, mert gyermekek ha­ladnak át az úttesten. Ezeknek a gépjárművezetőknek nem art. ha átnézik a KRESZ 34. és 57. paragrafusát. Közlekedési mumus... A figyelmetlen gépkocsi- vezetők elriasztására Japán­ban azokon a helyeken, ahol gyakoriak az autóbalesetek, műanyagfigurákat helyez­tek el, melyeket rendőr­egyenruhába öltöztettek­Ezek a figurák a felismer- hetetlenségig hasonlítanak az élő rendőrökre és a gépko­csivezetők mindig lelassíta­nak, mihelyt távolból meg­pillantják a közlekedési rend­őrt. NÓGRÁD — 1970 április 30., csütörtök

Next

/
Thumbnails
Contents