Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-30 / 100. szám
AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA «XVI. CVF, 100. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. ÁPRILIS 30 . CSÜTÖRTÖK Fuvarban a gebinessel (3. oldal) Együtt dobban a szív <4. oldal) Radar (3. oldal) Napirenden A salgótarjáni járás fejlődése Tanácsülés Nagybátonyban A járás kiskereskedelmi Péter János hazaérkezett Hollandiából Péter János külügyminiszter hollandiai hivatalos látogatásáról szerdán délután visszaérkezett Budapestre. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes, a külügyminiszter első helyettese és Szilágyi Béla külügyminiszter-helyettes fogadta. Jelen volt a fogadtatásnál G. J. Dissevelt, a Holland Királyság budapesti nagykövete. Közös közlemény küBiigyminiszterünk látogatásáról A harmadik öfóves terv időarányos teljesítését, az elmúlt évi fenntartási költség- vetési és fejlesztési terv végrehajtását, valamint a szénbányászát visszafejlesztéséből és a járás új iparszerkezeté- nek kialakulásából származó feladatokat vitatta meg tegnapi, Nagybátonyban tartott ülésén a Salgótarjáni járási Tanács. Az ülésen jelen volit (Jéczi János, a megyei tanács eLnöke és Szoó Béla, a megyei pártbizottság titkára. A tanácsülés megállapította, hogy a tervezett feladatok végrehajtása, a harmadik ötéves terv időarányos teljesítése jó ütemben halad. A tanácsok a rendelkezésükre álló eszközökkel javították a lakosság kommunális, egészségügyi és kulturális ellátottságát. A járásban magasabb színvonalú a beruházások előkészítettsége, szorosabb az együttműködés a helyi gazdasági egységek között a településfejlesztés kérdésében. Általában megfelelőnek mondható a tanácsok gazdasági önállósága, a helyi lehetőségek kihasználása. A kedvező tapasztalatok, mellet azonban szólni kell néhány «olyan jelenségről is, amely gátolja a hatékonyabb gazdálkodásit. ■ A községi tanácsok nem minden, esetben tudnak megfelelően élni a biztosított önállósággal. Kevés az elhatározásokat, döntéseket előkészítő, megalapozó közgazdasági “bem.zés. illetve számítás. Sajnos, ennek személyi feltételei is hiányoznak több helyen. Előfordul, hogy a községiek nem teszftek megfelelő intézkedéseket a feladatok megoldására, még mindig felülről várják az utasításokat. így fordulhat elő, hogy a fejlesztési és fenntartási, építési jellegű feladatok meg,valósítását hátráltatja a tervellátottság és az előkészítés hiánya, vagy nem megfelelő volta. A j,árás,ban néhány évvel ezelőtt sok gondot okozott a szénbányászat visszafejlesztése, illetve az ipar felépítésében beállott változás. A bányászatból felszabadult munkaerőt új ipartelepítésekkel lehetett csak elhelyezni. A járásban jelentősen csökken a bányászait súlya, viszont dinamikusan fejlődik a könnyűipar, és egy,rie inkább uralkodóvá válik a gépipar, örvendetes, hogy javult a területi elhelyezkedés és egyre inkább kiálakuló- ban vannak az új, ipari centrumok. Nagybátonyban letelepült a FÜTÖBER, Mátranovákon a Ganz-MÁVAG üzemegysége, Kisterenyién a szénbányák gépüzeme. Erőteljesein fejlődött a könnyűipar, ezen belül domináló szerepre tett szert a textilipar, amely a bányászcsaládok korábbi reáljövedelmének elérését, illetve fokozódását biztosítja. A salgótarjáni járásban 1500 fővel növekedett a női munkaerő. Megfelelően fejlődött a mezőgazdaság az elmúlt négy év alatt, a termelőszövetkezetek tovább erősödtek, korszerűbb mezőgazdasági nagyüzemek alakultak. forgalma az utóbbi négy év alatt 15 százalékkal növekedett. Jelentős a fejlődés az élelmiszer-, a vendéglátói és a vegyesipari ellátás területéin, a ruházatban visszaesés mutatkozik. Bővült a bolthálózat is, főként a szövetkezeti boltok száma szaporodott. A harmadik ötéves terv folyamán a salgótarjáni járásban több mint ezer lakás épült, főként magánerőből. Ehhez az állam jelentős kölcsönt nyújtott. Gondok vannak a bányásztól óiniák felszámolásában, amelynek üteme nem a kívánt mértékben halad. Nem sikerült megfelelő anyagi lehetőséget teremteni a szociális, követelményeknek meg nem felelő lakótelepek eltüntetésére. Fejlődés tapasztalható kulturális szinten is — állapította meg a tanácsülés. Az elmúlt időszákiban három községiben: Lucf alván, Cereden és Szultán bővítették az óvodák számát, valamint öt községben került sor nagyofob- mérvű felújításra. Az elmúlt négy évben tizenkét orvosi rendelő és tanácsadó, valamint két fogorvosi rendelő épült. így a járás valamennyi községe — két-három falu kivételével — rendelkezik a körzeti orvosi ellátáshoz szükséges rendelővel és váróteremmel. Somoskőújfalun és Kis- terenyén öregek napközi otthona kezdte meg működ,ését. A harmadik ötéves terv során a salgótarjáni járásban mintegy 250 millió forintot fordították a járás fejlesztésére, az itt élő lakosság igé-' nyelnek kielégítésére. Ezt segítette a társadalmi munka, amely több mint 25 millióval járult a tervek megvalósításához. Péter János külügyminiszter négynapos hivatalos látogatásának és tárgyalásainak befejeztével szerdán Hágában közös közleményt adtak ki. A közlemény szövege a kivetkező: Péter János, a Magyar Nép- köztársaság külügyminisztere, dr. J. M. A. H. Luns holland külügyminiszter meghívására, április 26—29 között hivatalos látogatást tett Hollandiában. A magyar külügyminiszter ezzel viszonozta Luns külügyminiszter 1968 februári hivatalos magyarországi látogatását. Szerdán Budapestre érkezett a Szovjetunió Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett fekete-tengeri flottája folyami rajának öt hajója. Ünnepélyes fogadtatás volt a Szent István park előtti Du- na-szakasznál. A budapestiek több százas tömege gyűlt ösz- sze a parton a vendéghajók köszöntésére. A kikötő hajókról díszlövések dördültek, s a felsorakozott katonazenekar indulókat játszott, amikor kilépett a parancsnoki hajóról F. E. Pohalcsuk ellentengernagy, a Szovjetunió Hőse, az liana királynő, a „Huis Ten Bosch” királyi kastélyban. A magyar külügyminiszter látogatást tett P. J. S. de Jongnál, a Holland Királyság Minisztertanácsa elnökénél, dr. M. d£ Nietnél, a parlament első kamarája elnökénél és dr. G. M. Nederhorstnál, a parlament második kamarája ügyvezető elnökénél. A Magyar Népköztársaság külügyminisztere felkereste Sir Muhammed Zafrullah khánt, a nemzetközi bíróság elnökét is. egyik fekete-tengeri szovjet haditengerészeti bázis parancsnoka. Kovács Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszterhelyettes, a magyar néphadsereg politikai főcsoportfőnöke üdvözölte a Vendég hajóegység parancsnokait, s válaszolt F, E. Pohalcsuk köszöntő szavaira. Jelen volt az ünnepélyes fogadtatásnál F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete, valamint a Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet csapatok több vezető képviselője. (MTI) téséröl és a legfontosabb nemzetközi kérdésekről. Részt vettek a tanácskozásokon: Lajti Tibor, a Magyar Népköztársaság hágai nagykövete és G. J. Dissevelt, a Holland Királyság budapesti nagykövete, továbbá magas rangú magyar és holland hivatalos személyiségek. Mindkét fél to felezésre juttatta megelégedését afelett, hogy Magyarország és Hollandia kétoldalú kapcsolatai kedvezően fejlődnek. A felek őszinte légkörben, eszmecserét folytattak a jelenlegi nemzetközi helyzet legfontosabb problémáiról. Mindkét fél kifejezte azt a véleményét, hogy komoly erőfeszítéseket kell tenni a, feszültség enyhítésére Európában. Különös figyelmet szen(Folytatás a 3. oldalon). Gus Hall Kádár Jánosnál Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára szerdán fogadta a baráti látogatáson hazánkban tartózkodó Gus Hiall-t, az Amerikai Egyesült Államok Kommunista Pártjának főtitkárát. A találkozó alkalmával véleménycserét folytattak időszerű nemzetközi problémákról és a két testvérpárt kapcsolatairól. Áz elvtársi légkörű megbeszélésen részt vett Komócsin Zoltán, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, és Garai Róbert, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője. ÍMTI) Egyre vonzóbb a vöröskeresztes munka A Magyar Népköztársaság és Hollandia külügyminisztere, valamint H. J. de Koster kül- Hollandiai tartózkodása ide- ügyi államtitkár között megjön a Magyar Népköztársaság beszélésekre került sor a két külügyminiszterét fogadta Ju- ország kapcsolatainak fejleszSzovjet fiottaegység érkezett Budapestre A megyei Vöröskereszt vezetőségének ülése Pasztán tartotta meg tegnap vezetőségi ülését a megyei ' Vöröskereszt szervezet. Ez alkalommal három témát, az ifjúsági vöröskeresztesek munkáját, a pásztói járási vezetőség irányító tevékenységét, valamint az elsősegély- nyújtó és -szállító egységek továbbképzésének tervét vitatták meg. Megyénkben a legutóbbi tanév végén minden felső tagozatos iskolában vöröskeresztes csoport működött. A csoportok taglétszáma meghaladta a 4500 főt, azaz minden harmadik tanuló vöröskeresztes volt. A középiskolákban az arány ugyancsak kedvező, nem úgy a szakmunkásképző iskolákban, ahol sok még a tennivaló. Tanfolyamok, versenyek, szakkörök szolgálják a tanulók egészségügyi ismereteinek kiegészítését, a vöröskeresztes ifjúsági aktívák képzését. Különösen népszerű az elsősegélynyújtás oktatása és gyakoroltatása. A honvédelmi nevelés központi helyre kerülése és az úttörőpróbák egészségügyi követelményeinek teljesítése meg is kívánja ezt. Az elmúlt esztendőben több mint nyolcezer úttörő teljesítette a próbák egészségügyi kívánalmait. Az egészségügyi felvilágosítás és nevelés kedvelt módszere az iskolákban az előadás, a filmvetítés, az egészségügyi témájú beszélgetés. Egyre vonzóbbá és nagyobb tömegeket megmozgatóvá válik az immár hagyományos fogászati hét is, az idén beérkezett pályázatok a tavalyinak dupláját érik el. Az ifjúsági vöröskeresztes munka egyik fontos területe lett a nemi felvilágosítás — mindkét nembeli tanulók számára. A tanulók őszinte felvilágosítást várnak, ismereteik tisztázásához biológiai, egészségügyi, pszichológiai és etikai magyarázatra van szükség. Egyes iskolák már szép eredményeket értek el e téren, másutt viszont félnek m,ég a „kényes” témától, a tanulók is inkább a szégyellős hallgatást választják a bátor kérdezés helyett. Az egészségügyi ismeretek gyakorlati alkalmazásának, a (Folytatás a 2, oldalon) A Sziráki Állami Gazdaság 64 holdas komlótábláján dolgoznak az emberek és a gépek. (Riportunk a 3. oldalon) éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom!