Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-22 / 93. szám
a történelemben Ljudmilla Kunyeehaja Ahogyan a gyermek ballag SOKSZOR szeretnénk meg- áULi tárni a szerelvényt, hogy egy-egy részletnél egy kiesét időzhessünk. Megkésett a tavasz, az ágaikon a bánná burokból tnég alig-aldg zöldül elő a friss hajtás, legelőbb talán a főz bontogatja világos- zöld rügyeit, de most még ez is csupasz, mintha Levetkőztették volna. Aztán két fa között telefonoszlopok, s a távolban a magasfeszültségű vllliamo&vezetékek hintáznak a könnyű széliben. Még a határ is dísztelen, csak a távolban, s közelben mozgolódó emberalakok, a bukdácsoló gépek látványa töri meg az egyhangúságot. Ha valaki húsz évvel ezelőtt utazott ezen a tájon utoljára, még kis földszala- gocskéikiait láthatott, elrnéláz- va találgathattál ez búza, ez árpa, oda burgonyát, vagy kukoricát vetnek. Valahol talán görnyedt alak bandukolt az egytszemló után, a föld végén Sokszoknyás asszony álldogált. Hol volt még altkor a távvezeték? A falvakra sem lehet ráismerni, nyújtogatják a négy égtáj felé piroscserepes karjaikat. Jó tenne megállni egy pillanatra és bekopogni a vasútmenti családi házba, de a képek olyan gyorsan váltják egymást, ennyi idő még ahhoz is ^kevés, hogy a szándékot végiig tehessen gondolni. Űjabb házak jönnek, fák, bokrok és utcák, hétköznapjaikat élő dolgos emberek. Szövetkezeti major, a gépszínben megszámlálhatatlan masina. Honnan e gazdagság? Mindannyian tudjuk, minek beszélnénk róla? Üj lakótelep a város szélén. Karcsú toronyházak ágaskodnak az ég apja után felé. Hatalmiae aiblakok, egyszerű, sima vonalak. Üveg és beton. Parkok és terek. Kis emberpalánták színes zsinórba kapaszkodva mennek át az úton. Váltéra omló fekete haja van a lánynak, aki vezeti őket. A másik csoport már a hinták, homokozók, forgók és másizókák körül hamcúrozik. Csupa szán a forgatag, kék, zöld, sárga és piros. Néhány küóméterrel arrébb óriás kémények pipálnak. Valaki elejt egy mondatot „Tudja mi volt Itt? Fabódé és egy magtárépület, ami üresen tátongott.” Hirtelen számolni kezdene, hány emeletes az irodaház, de elkésett véle, hiába szorítja az orrát az ablaküveghez, csak négyig jut el. A főkapu tűnik fel, előtte nyolc-tíz személygépkocsi, motorok és kerékpárok, sárga műanyag bullámtető simul földjük. Budapest és Leningrad. Fejből kevesen tudnák megmondani, hány kdlóméter van a két város között, ötszáz, ezer, vagy eaerötszáz? Hány óráig tart az út? Nem fontos. Menynyi élmény és benyomás egyetlen nap alatt. Mintha meghatározhatatlan, mértékben felgyorsulna az étet. Néhány óra felér egy héttel, tíz nap akár egy hónappal. Az ismeretlennel való találkozás: képek, események, helyzetek és hangulatok zuhataga. Másodpercenként más és más, látszólag nincs is idő raktározni, rangsorolni, a legtöbb, ha valaki átadja, elengedd fnagiát, mint a zuhanyrózsa alatt. Csak az emlékképek és az álmok ilyen gyorsan változók. Meglepően rövid idő kell évek flöflidézéséhez, egymáshoz időben és térben távol eső események összekapcsolásához. Az utcán sétálva Is millió mozzanat ragadja meg a figyelmünket. Sokszor egyidejűleg jelennek meg a képzeletbeli képekkel, keverednek és motiválják egymást. Egy rövidnadirágos kisfiú szalad az úton. Andaügás a Margitsziget fái alatt. Fagylaltot árulnak. Az első játék. Egy kézzel fabrikált paprikajancsi. Katonák menetelnek az utcán. Vörös csillag a gyárkapu felett. Fék csiikorduL Mini- szoknyás lányok. Jelen és múlt Néha már azt sem tudjuk megkülönböztetni, mennyit éltünk át mindabból, amire emlékezünk, s ml az, ami csak közvetett úton jutott a birtokukba? Amit filmen láttunk, hallottunk, vagy olvastunk róla. Csapajev lovasait úgy látjuk magunk előtt, mintha együtt úsztattunk volna át a zajló folyón. EZEKBEN a hónapokban százezrek zarándokolnak el a nagy történelmi események színhelyére, sápadt arcúak, feketék, magyarok, angolok és németek. S mintha már jártak volna arra, nem érzik magukat idegenül az utcaiam, amelyek hősök lábnyomát őrzik Mindenütt megfordulnak, amerre egyszerű ruházatában a zömök, nyűit tekintetű férfi járt. Beleillesztik cipőjük körvonalait a láthatatlan lábnyomokba, mint ahogyan a gyermek ballag apja után az eső áztatta puha homokos úton, lépéseit az öviéhez igazítva. .. Leninre emlékezünk Kiss Sándor Lenin dolgozószobájában Az utolsó munkanap Lenin utoljára ■' 1923 végén a Komintern IV. kongresszusán és a Moszkvai Szovjet plénumán mondott beszédet — hosszú szünet után — a nyilvánosság előtt. Nagyon izgatott volt. A IV. kongresszuson „Az oroszországi forradalom öt esztendeje” rímmel németül mondta el beszédét. Elöljáróban bejelentette, hogy nem érzi jól magát, ezért nem tarthat nagy beszédet. Léleg- í zetvisszafojtva figyelték szavait a kommunista és munkáspártok képviselői. Minden tekintet Lenin sápadt arcára tapadt, figyelték minden szavát. Arról a gyakorlati munkáról beszélt, amelyet a bolsevik párt rendkívül nehéz körülmények között végzett, arra hívott fel, hogy összegezzék ezeket a tapasztalatokat és elemezzék az elkövetett hibákat. Beszéde céltudatos, optimista hangvételű volt. November 19-én a Moszkvai Szovjet plénumán mondotta Vlagyimir Iljics jövőbelátó szavait: „A NÉP Oroszországából szocialista Oroszország lesz.” Az utolsó hónapokban a titkárság munkatársai percnyi pontossággal vezették naplójukat Lenin tevékenységéről. Néhány feljegyzés november 25-ről: „Vlagyimir Iljics beteg, csak 5 percet töltött dolgozószobájában, telefonon lediktált 3 levelet, amelyekre választ akart kérni... 6 órakor bejött. Néhány percig telefonált. Fél 7-től fél 8-ig volt nála A. D. Cjurupa. fél 9-től háromnegyed 9-ig telefonált. Gorbunov kérte, hogy adják át neki a trösztökkel és a pénzügyi finanszírozással foglalkozó összes anyagokat. .. mivel Vlagyimir Iljics kérte, hogy ismertesse azokat Cjurupával”. A Lenin dolgozószobáját felkereső látogatók figyelmét rendszerint felkelti az íróasztallal szemben, a falon levő óra. Ma is azt az időpontot mutatja, amikor Lenin utoljára elhagyta irodáját. Ligyija Fotyijeva, a Népbiztosok Tanácsának titkárnője így írja le Lenin utolsó munkanapját itt az irodában: „December 12-én délelőtt 11 órakor érkezett meg Gorkijból és 11 óra 15 perckor bement dolgozó- szobájába. Rövid időt töltőt ott, majd hazament. 12 órakor ismét visszatért, és 2 óráig a Népbiztosok, Tanácsában, valamint a Munka- és Védelmi Bizottságban dolgozó helyetteseivel tárgyalt. Ezután hazament, semmi utasítást sem adott azonban estére. Délután 5 óra 30 perckor megjelent dolgozószobájában, néhány percig telefonált. Utasítást adott arra, hogy küldjük el a korábban már francia nyelven előkészített levelet Constantin Lazzio olasz szocialistának. A levél a Komintern III. kongresszusának ülésén felvetődött feladattal, az olasz forradalmárok egyesítésével foglalkozik. Este 6 óra 45 perckor megérkezett Leninhez F. E. Dzerzsinszkij. 7 óra 45 perckor Vlagyimir Iljics fogadta az OSZSZK berlini kereskedelmi kirendeltségének vezetőjét, a külkereskedelemről és a kirendeltség munkájáról beszéltek. V. I, Lenin este 8 óra 15 perckor ment haza”. Itt véget ér a feljegyzés. Az egykori dolgozószoba azonban ma is tanúskodik. A nagyról, a legnagyobbról: Leninről. És a műről, amelyet alkotott. VÉGE — Ez a város az utóbbi tíz évben többet változott, mint azt megelőzően ezer év alatt — így mondják mai lakói, így a krónika. Amikor 1955-ben az első barakkokat felállították, hogy erőművet építsenek nem messze a Tisza partjától és sereglettek Ide az építők — csodálkozással, vegyes kétkedéssel, — kérdezgették a íalu lakói — ugyan — lesz-e ebből valami jó nekünk? A városnak akkor még nyoma se volt. Állt a falu, Tiszaszederkény, hosszú utcájával, egyforma fehérre meszelt nádfedeles házaival. Állt a falu, több mint 700 éve — halászok, földművesek lakták, amióta 1268-ból az első írásos feljegyzés do- tálódott, Szántóföld volt a terület, amelyet az erőmű helyszínének kijelöltek és megvették egy amerikás magyartól a tanyáját. Az építők, a szerelők nyolc barakkban meg 100 palkonyai parasztcsaládnál laktak.' Az új városlakóknak szánt első lakásokat 1957-ben emelték a mai város területén, vagy négy kilométernyire az erőműtől. Aztán felhúzták a többi házat is. A faluban meg kigyulladt a villany, megszólalt a rádió. És itt, ahol évszázadok, évezredek óta a föld adta a szűkös kenyeret, az ipari fejlődés szédületes méreteket öltött. A dél-borsodi vidék a hazai vegyipar egyik fellegvára lett. A kétszáz megawattos hőerőmű, a lakikíestók- és műgyantagyár, a műtrágyagyár, a műanyagfeldolgozó üzem — egy-egy állomása az ipari fejlődésnek. A falu mellé felépült a város. Iskolákkal, üzletsorral kultúrközponttal, kehely alakú víztoronnyal, modernségükben már némileg hangulatos lakóházakkal. Amelyeknek természetes tartozéka a távfűtés, a hideg, meleg víz, a gáz és a beépített bútor. S a városhoz hozzá modernedik lassan a falu is — a régi zsúpfedéles vályogházakat sorra lebontják és helyébe három-négv- szobás. tágas családi házakat építenek. A Tiszai Vegyikombinát, a Tiszai Erőmű Vállalat dolgozói jól keresnek. Sok a magasan képzett szakember, a mérnök, a technikus. A legtöbben szakmunkások — alig van képesítés nélküli segéd-, vagy betanított munkás. A 11 ezer lakosú Tiszaszederkény most Leninváros lesz. Hogyan, miért, mitől? — erre kérem, keresem a választ, a ' feleletet. A Tiszaszederkény! városi Tanács VB ülésének jegyzőkönyvéből „Tiszaszederkény ifjú szocialista város hazánk felszabadulása óta létesült és vált virágzó ipari bázissá. Mint a szocializmus szülötte méltó reprezentánsa hazánknak a Szovjetunióhoz fűződő mély és megbonthatatlan barátságának. Vegyiparunk létesítményei nagyrészt a Szovjetunió baráti segítségével és szovjet berendezésekkel épültek fel." És az Elnöki Tanács Lenin születésének 100. évfordulójára, a szovjet és a magyar nép örök barátsága jeléül: a felszabadulás óta épült új, szocialista város, Tiszaszederkény elnevezését április 22—1 hatállyal Leinin- városra változtatta. — Mély és igen szép szimbólum ez a névváltozás — mondja az erőmű egyik dolgozója. — A lenini eszmék diadalát hirdeti, és példázza városunk léte is. Hiszen hol lennénk mi, volt cselédek, summások, ha nincs mellettünk a Lenin alapította szovjet állam, ha nincs felszabadulás ? — Örülök, hogy olyan város viselheti Lenin nevét, amelynek termékeit az egész világon Ismerik, becsülik — jegyzi meg némi szakmai lokálpatriotizmussal a TVK mérnöke. Fehér parasztházban fekete parasztasszony. A ház 150 éves, az asszony 65. — Szeretjük mi Lenint. Az unokám tanulja az egyetemen. Itt vannak a könyvei. Néha, ha kész vagyok a munkámmal, belelapozok. Olvastam már Lenintől is. Nem értettem mindent. De azt tudom, hogy a fiam nem lehetett volna vegyész, a lányom orvos, ha ő nem harcol értünk is. Pedagógusnő a zeneiskolából: — Váratlanul ért a hír, Leninváros leszünk. Örülök, hiszen nem akármilyen város kapja a nagy forradalmár. államférfi nevét! Sokat is várunk ettől. Én például személy szerint új zeneiskolát. — Mi dolgozók, tudjuk, hogy mit kell tennünk — vélekedik a TVK egyik szocialista brigádja — Még több helytállásra, társadalmi áldozatvállalásra kötelez bennünket a név viselése. A Szőke Tisza Termelőszö. vetkezet traktorosa: — Amikor meghallottam a rádióban a hírt, azt mondtam a brigád vezetőnek: no most mutassuk meg, mit tudunk, mutassuk meg, hogy nem érdemtelenül viseljük Lenin nevét. Az egyik gépkocsivezető így szól: — Szép nevet kap a város, de most aztán itt az ideje, hogy megcsinálják a városba vezető utat is. — Lenin nevét azért kapta a város, mert eddig is bizonyított. Dinamikus fejlődésével, lakóinak szocialista közösségével, — ez egy fiatal szakmunkás véleménye. Tiszaszederkény még a KGST szerepét is példázza — mondja a közgazdásznő. — Az erőmű csehszlovák szerelőkkel, a TVK szovjet gépekkel és szakemberek közreműködésével épült. Itt ível a Barátság-olajvezeték. És az új gyárakat újból szovjet segítséggel tervezik. Leninváros óriási távlatokat sejtet. Jövőre 800 új lakást adnak át. Maketten már látható a 25 ezer lakosúra tervezett város. Dísztóval, toromyházakkal, üvegfalú középületekkel, bölcsődékkel, óvodákkal, iskolákkal, öregek házával. (Pillanatnyilag csak 3 (!) nyugdíjas ól a városban, s az átlagéletkor alig éri el a 26 évet). Ipartelepítésre, bővítésre az elkövetkező 10 évben 30 milliárd forintot fordítanak. Kétezer megawattos hőerőmű, kőolajfinomító és a TVK bővítéseként polietilén- gyár épül. Az Iskola előtt első osztályos gyerekekkel beszélgetek: — Gyűjtjük a Len in-képieket. — Nekem már tizenöt van. — Nekem nyolc. — Nekem egy, de az a legnagyobb — kiabálják egymást túlharsogva. — Én meg verset tudok Leninről — szalad utánam egy szőke kislány — elmondjam? — Mondd! — kérem. Leteszi a táskáját. Hátrasimítja a haját és kedves, csengő gyerekhangján szavalja: „Bejárja bolygónkat Lenin, a bolygónk fölött az éjben, pirosló csillag kering, vöröslő fénye ég fenn”, A város közigazgatási határában még az áll az útjelzőtáblán : Tiszaszederkény, de már megfestették az újat, a messzire látszót, a távlatokat jelzőt: Leninváros. És amikor az építők felvonulnak, hogy új erőművet, olajfinomítót, vagy polietiléngyárat építsenek, senki nem csodálkozik, kételkedik, tudják — ebből nekik mindenképpen csak javuk származik. Kádár Márts '