Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-21 / 92. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP NÓGRÁD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A; M E G Y E I T A N Á C S L ARJ A XXVI. ÉVf.. 92. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1970. ÁPRILIS 21., KEDD Segítség nélkül nehéz lesz (3 oldal) Ötvennégy nap (4. oldal) Minden perc drága (5. oldal) Tudós volt a forradalomban és forradalmár a tudományban A propagandisták ünnepi ülése — Kitüntetések Koszorúzás a centenárium jegyében A Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottságának propaganda- és művelődési osztálya tegnap Salgótarjánban, a megyei pártszékház kistanácstermében Lenin születésének 100. évfordulója tiszteletére megyei propagandista-tanácskozást tartott. A tanácskozáson Boros Sándor, a megyei oktatási igazgatóság vezetője, „A leninizmus, korunk marxizmusa” címmel tartott előadást. Az ünnepi ülés előadója Lenin életét méltatva a többi között kijelentette: — Tudta és hirdette, hogy a proletárforradalom nem szubjektív óhajok eredménye, hanem csak pontosan meghatározott objektív feltételek mellett következik be és arathat győzelmet. Lenin azért szentelte élete nagy részét tudományos kutatásoknak, hogy feltárja a társádalmi fejlődés objektív tendenciáit, az osz- tályharc konkrét feltételeit, s elméleti tevékenységével segítse elő a gyakorlati mozgalom sikerét. Beszéde további részében kijelentette: Bármelyik lenini munkát tekintjük, közöttük a legelvontabb filozófiai, állam- elméleti, közgazdasági tanulmányokat is, mögöttük ott látjuk a mozgalom gyakorlati szolgálatát. Tevékenységében cppen úgy szorosan összeforrott a tudós elméleti kutató jnunkája. és a politikus gyakorlati-szervező munkája, mint Marxnál. Tudós volt a forradalomban, és forradalmár a tudományban. Nagyságának egyik forrása kétségtelenül éppen az elméleti-tudományos és politikai-gyakorlati tevékenység teljes összhangja, szerves egysége életművében. Ezt követően a megyei párt- bizottság székházában Lenin születésének 100. évfordulója alkalmából az MSZMP Központi Bizottsága által alakított emlékplakett-kiosztó ünnepségre is sor került. Az ünnepségen Havas Péter, az MSZMP Nógrád megyei Bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. A többi között elmondotta: — A marxizmus—leninizmus csak akkor töltheti be korunk forradalmi mozgalmáHavas Péter, Lenin-emlékplakettet ad át Veres Mártonnak ban az iránytű szerepét, ha maga is tovább fejlődik, gazdagodik az új jelenségek és tendenciák proletár osztályszempontú alkotó elemzéséveL Havas elvtárs ezután köszönetét mondott megyénk legjobb propagandistáinak az eddig végzett munkáért, majd átnyújtotta az MSZMP Központi Bizottsága által alapított emlékplakettet a megye élen járó propagandistáinak. A salgótarjáni ünnepségen emlékplakettet kapott: Acs Béla, Budai Gyula, Csákvári József, Cserháti József, Cseszt- vényi Béla, Csongrádi Mihály, Forgó József, Gáli László, Géczi János, Góg Mátyás, Gulya Pál, Hegyes Ferenc, Holczer Károly, Horváth József, dr. Horváth Istvánná, Jakus Pál, Juhász Gábor, König Rudolf, Krenács Józsefné, Leszák Pál, Máthé Sándor, dr. Márton János, Molnár János- né, Nagy István, Oláh Ferenc, Szmolnik Lajos, Szoó István, Üjlaki István, Varga Zoltán, Vavra Tibor, Veres Márton és Zsuffa Miklós. A kitüntetettek nevében Zsuffa Miklós bányamérnök mondott köszönetét, aki kijelentette: mindannyiunk nevében ígérhetem, hogy az elkövetkező években sem kíméljük erőnket a marxizmus —leninizmus terjesztéséért, Lenin igazának győzelméért folytatott harcunkban. I * Tegnap délután ünnepi taggyűlést tartott a megyei tanács csúcsbizottsága. A taggyűlés után a megyei tanács székháza előtt felállított Lenin- szobor előtt koszorúzási ünnepséget tartottak. Ezen részt - vettek a város üzemeinek, intézményeinek dolgozói. Vers hangzott el Majakovszkij : „Október 25.” című ciklusából, majd a megemlékezés koszorúját helyezték el a Lenin-emlékmű talapzatára az MSZMP Nógrád megyei és Salgótarjáni városi Bizottságának titkárai, élükön Jedlics- ka Gyulával, a megyei párt- bizottság első titkárával. Majd a megemlékezés koszorúit a megyei és városi pártszervezetek, intézmények helyezték el. A koszorúzási ünnepség az úttörők harsonájával ért véget. Koszorúzás a megyei tanács előtt felállított Lenin-szobornál. Az MSZMP küldöttsége megérkezett Moszkvába Az SZKP KB meghívására hétfőn este megérkezett Moszkvába az MSZMP-nek a Lenin-centenáriumi ünnepségeken résztvevő küldöttsége. A delegációt Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezeti. A küldöttség tagjai: Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának póttagja, a budapesti pártbizottság első titkára. A szovjet főváros Kijevi pályaudvarán a magyar vendégeket Dmitrij Poljanszkij, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, Konsz- tantyin Katusev, az SZKP KB titkára, Mihail Leszecsko miniszterelnök-helyettes, Konsztantyin Kuszakov, az SZKP KB osztály- vezetője, Fjodor Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete és más hivatalos személyek üdvözölték. A pályaudvari fogadtatáson megjelent Ra- pai Gyula, a Magyar Népköztársaság moszkvai nagykövete, valamint a nagykövetség számos diplomáciai beosztottja. (MTI) Megalakult a Kambodzsai Felszabadítás! Elesett Saang városa — Támadás egy stratégiai falu ellen Húsz diák a saigoni bíróság előtt Leleplező dokumentum a laoszi beavatkozásról Kampang Cham kambodzsai tartomány felszabadított területén megalakult a Kambodzsai Felszabadítási Front — jelenti az AFP francia hír- ügynökség tudósítója, aki nyilatkozatot is közöl a front egyik politikai biztosától. „A mi mozgalmunk khmer nemzeti mozgalom és szerepe az, hogy megmagyarázza az egész kambodzsai népnek a harc célkitűzéseit. Ezért kell elmennünk egészen Phnom Penhig.” A front, amely politikai szervezet, khmer felszabadító hadsereggel párosul. A hadsereg kambodzsai partizánokból, egykori úgynevezett „vörös khmerekből” és Szihanukot támogató fiatalemberekből áll. Az AFP tudósítója idézi a népi felszabadító hadsereg egyik szóvivőjének nyilatkozatát: „Már felszabadítottuk Ratta- nakiri tartomány egész területét és jövőre, de lehet, hogy már előbb Phnom Penhben leszünk. Sikeresen törnek előre különben a kambodzsai ellenállók. Vasárnap elfoglalták a fővárostól délre fekvő Saang városát. Ez eddig a fővároshoz legközelebbi lakott helyiség, amelyet a kormánycsapatok feladtak. Vasárnap jelentette be a kambodzsai hadsereg parancsnoksága, hogy az ellenállók heves harcot vívtak Takeo városa mellett. Azt is elismerte a szóvivő, hogy Takeóba beszivárgott ellenállók elfoglaltak egy rizsraktárt, felrobbantottak egy vasúti hidat és ezzel elvágták a vasúti összeköttetést. Ugyancsak Ta- keóban pénteken 100 polgári, vietnami származású személyt öltek meg. A vietnamiak lemészárlásáról érkező különböző jelentések alapján már legalább 1000 főre tehető a meggyilkoltak száma. Dél-Vietnamból is heves harcokról érkeztek jelentések. A partizánok hétfőn hajnalban a Mekong deltavidékén megtámadtak egy úgynevezett stratégiai falut. Ez a támadás a legerősebb volt a 14 között, amit a szabadságharcosok vasárnap este óta indítottak a kormánycsapatok és az amerikaiak állásai ellen. Az amerikai légierő sugárhajtású vadászgépei vasárnap 65 bevetésben támadták azokat a szabadságharcos erőket, amelyek már 19-ik napja ostromgyürű- ben tartják az amerikai hadsereg különleges erőinek Dák Seang-i támaszpontját. A saigoni hadbíróságon hétfőn megkezdődött Huyn Tan Mann-nak, a saigoni diákszövetség ügyvezető elnökének és húsz társának pere, akiket „kommunistabarát tevékenységgel” vádolnak. A per kezdetekor csak 17 vádlott volt jelen, a többi a korábban megtartott éhségsztrájktól any- nyira legyengült, hogy nem vezethették őket elő. A tárgyalás kezdetekor különben a nemzetgyűlés előtt nagy diák- tüntetés volt. Vasárnap nyilvánosságra hoztak egy 235 oldalas doku(Folytatás a 2. oldalon) Megkésett a primőr Őrjárat a MÉH portáin Gyakran hangoztattuk az utóbbi hetekben a kedvezőtlen tavaszi időjárást. Ez a primőrök megjelenésében is érezteti hatását, különösen itt Nógrád megyében, ahol 4—5 fokkal mindig hűvösebb van az országos átlagnál. A tavaszi zöldségfélék késése miatt a lakosság ellátása csak a múlt évi készletekből oldható meg. A salgótarjáni nagyraktár elkészülte óta a MÉK-nek megvan a lehetősége nagy mennyiségek raktározására, s ezzel a lehetőséggel élve még ma is 18« vagon gül- baba, rózsa és különböző sárga fajtájú burgonya áll a vásárlók rendelkezésére. Vetéshez is tud adni a MÉK szokvány minőségű burgonyát, akár kereskedelmi partnerei, akár a háztáji gazdaságok számára. A burgonyából Budapestre és exportra is jut. Ugyanígy exportál a MÉK almát is, amelyből 50 vagonnal tároltak tavaly ősszel. Elegendő vöröshagyma, petrezselyem, gyökér, sárgarépa, zeller és dughagyma van raktárban; kevesebb a kel, a fejes káposzta és a cékla, de a megcsappant igényeket ezekből is ki tudják elégíteni az új megjelenéséig. A vegyes cikkekből a kukorica, az árpa és a búza 310 forintért vásárolható meg mázsánként, a friss ház. táji tojást pedig olcsó áron, 1,30 forintért árusítják bőséges mennyiségben. A savanyúkáposztát, uborkát kedvelők ezekből a cikkekből is jó minőségűt vehetnek a MÉK boltjaiban, piaci árudáiban. A tavalyi készletek mellett, bár kisebb mennyiségben, de megjelentek a primőrök is, amelyek zöme a déli megyékből, kisebb része a kisterenyei és a szurdokpüspöki tsz-ektől érkezik. Már rendszeres az ellátás salátából, hónapos retekből és zöldhagymából, de esetenként parajt, sóskát, paradicsomot és uborkát is lehet kapni, s ezek árai, bár ma még elég magasak, napról alapra csökkenőben vannak. Az első félévi zöldség-gyümölcs ellátás mellett igyekszik biztosítani a MÉK a második félévi árualapot. A tsz-ekkel a tervezettnél 20 százalékkal nagyobb mennyiségre kötöttek szerződést és megállapodások jöttek létre más megyék közös gazdaságaival is azokra a cikkekre, amelyeket nálunk nem termelnek. Ez kedvezően egészíti ki a boltokban található áruk választékát. A szerződéses feltételek az eddigieknél előnyösebbek a tsz-ek számára, mert például a tagjai számára — közöttük 12 tsz és több ÁFÉSZ is van — a tervezett árrésen felüli többletjövedelem 80 százalékát a MÉK visz- szatéríti. A szerződéskötések és megállapodások következtében várható árualapnak 60 százalékából a megye lakosságát látja el a MÉK. A fennmaradó mennyiséget Budapestre és a konzervgyárak részére szállítja, de jut exportra is. összesen 80 vagon uborka, zöldborsó, szamóca, feketeribizli, málna, görögdinnye, fejes káposzta exportálására kerül sor, főként a nyári hónapokban. A belföldi ellátás és az exportálás zavartalan lebonyolításához a MÉK a göngyölegeket már nagyrészt leszállította a tsz-ekbe. A felvásárlás megkezdéséig valamennyi tsz megkapja a szükséges csomagoló anyagokat. A lakosság jobb ellátása az időjárás megjavulásán és azon múlik, hogy a tsz-ek hogyan termelnek, hogy tudnak haladni a zöldségfélék szedésével és mennyire pontosan szállítanak.