Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)

1970-04-19 / 91. szám

Kinyitotta névjegykártyát, s a teljes diszkrécióval dolgozó — Ge­dő szerint nagymestert szin­ten működő — aingyalcsiináló címét bedobta a vízbe. Idő rengeteg! — Valamit beleejtett a víz­be, asszonyom. Alacsony, kö­zönséges arcú fiú áillit mögötte, kezében tankönyvféle. Egye­temista lehet, állapította meg Zsuzsa, s a lehető legíközö- nyösebb hangon válaszolt:. — Köszönöm, szándékosain tetteim. \ I — Az más. f — Más. a' fiú óvatosam körülnézve közelebb lépett. — Szép este vám. Beszél­gethetnénk. 1 — Menjen, a fenébe! ! A fiú felnevetett — Esküdni mennék, hogy maga nem ismert meg en­gem, Zsuzsika. — Nem vagyok, Zsuzsika! — Dehogynem. Dehogyis- nem, hát Szabó Zsuzsika Tar­jámból, a gyári kolóniából, a legjobb nő a kéményközből, aki a.atám hozzáment a mér­nök úrhoz, aki pedig jaj. de nagy lókötő volt. Hát ez fan­tasztikus, hogy nem ismer meg, Zsuzsika! — Hagyja már abba ezt a Zsuzsikázóst, hányingerem vám tőle. Honnan tudja a ne­vem? _ Tavaly ilyenkor még La­ci volt a főmérnököm a hen- gerdében, Kriigel Laci. Aztán felkerültem... Egyetemire. Fantesztdíkus, hogy nem ismer meg. Z suzsa elfordította a fejét, rémilett neki homályosam egy technikus kölyök képe Laci munkatársai közül, akiivel aizomosíthatta a miellette sus- torgó fiút, tehát ismerős, de miit számít ez, statute egyál­talán nem hallotta, mit be­szél, Lacival robog a vonat a világ végére, rémítőem nagy idő három év, eszébe jutott az a nyár, mikor Laci háírom hó­napig Kubában volt, kétéves házassági évfordulójukat nem tudták megünnepelni, Laci még nem volt főmérnök, a kezdő mémököcske szívesen utazott, ha küldtek, a felesé­gét meg egye a fene otthon két ásítóam nagy ásaitag bú­torzatai szobában, balűgiassa végtelen türelemmel vénasiz- szony-amyósa fecsegését, néz­zem televíziót estelente, búj­jon az ágyba egyedül, remeg­jem zavaros félelemben, ha kódorgó suhamook babrálják a lépcsőháaajtó zárját, hátha kinyílik valami csoda folytán, s be lehet menni a fiaitalasz- szonyhoz, aki ki tudja bír-e maigával forró nyári éjszaká­kon... S ráadásml perui akkor fej­lett a friss technikusi oklevél­lel belépni az új munkahely­re, Gedőékhez. Gedő azzal kezdte: Zsuzsa ismeri maga az optimista veréb sztoriját? Nem ismerte. Hát az úgy vám kedélyeskedett Gedő, hogy az erdei dalnok­verseny után, a tévériporterek megkérdezik a verebet, mi a különbség az ő műsora és a pacsirta programija között. Tudja, miit mondott a veréb? „Semmi. Csak én levelező tagozatom végeztem.” Akkor sírni kellett, de né­hány hét alatt belátta, lénye­gében Gedőmek igaza van, a levelező technikumban szer­zett bizonyítványa nem sokat ér, s az sem vigasztalta, hogy ERDŐS ISTVÁN: Zsuzsa van a Gedő kön® futkosó nappa­lán végzett fruskák, ifjoncok nála is esetlenebbek a szak­mában. Szó nélkül magára hagyta a földit, könnyű léptekkel el­indult a Margát-híd felé. Sza­bó Zsuzsa a kéményfcözból. A legjobb nő. Undort érzett* majd önkritikusan emlékez­tette magáit, ezt egyszer Gedő is mondta így, ugyanilyen hangsúllyal, akkor örült a „műbírálatnak”, dehát Gedő, az más, amit szabad, Jupiter­nek... Miért szabad? Honnan vesz, honnan vehet egy öregedő, kopasz fickó bá­torságot ahhoz, hogy barátja felesége melleinek tökéletes­ségét méltassa, adott helyzet­ben, tenyérnyi asztalka meMé1 szorulva, félhomályban, ahol kezek, lábak szinte összeérnek, ahol a zene szándékoltan ero­tikus, ahol minden nő-férfi kiguvadt szemmel csak az ágyra gondol éjfél körül. Egyszerűen csoda vollt, hogy azon a nyáron, amikor Lad Kubában vakációzott, le nem feküdt Gedóvel Laci ekttiaiz- takor avval biztatta: örülne neki, ha Gedőék hangos, nagy társaságával hétvégie­ken eljárna szórakozni, hát elment velük néhányszor. .Jú­lius volt. Észbontó meleg. Ge­dő nem mozdult metLLőite se­hol. Egy szombat estén biztosra vette, hogy nincs már menek­vés, elóre felmentette magát; óriási feszültséggel, belső kényszerrel szuggerálita ma­gának, most szerettek Gedő, most kellesz: nekem Gedő, mert megőrjít az üres világ: idegölő a kapcsolatok tantal- matiansága, esetlegessége, a semmi felé bizonytalanodó értékrend, az idő, a szürkén lehulló napok monoton ritmu­sa. Mondta isr, Gedő, én ma so­kat ittam, megérintett a nihil, s ilyenkor másnak kell felel­ni értem. Gedő értette, jól ér­tette; mosolygott keskeny ba­jusza alatt, félmarékmyi tar­tással. ellenállással kell szá­molnia; a világfájdalmas hangulatok gyorsabban vet- kőztetik a nőket, minden ki­próbált agglegénytrükknéL S hogy mégis minden más­képp történt? Van ilyen. Ge­dő nem erőszakoskodott; megértette, benne minden pil­lanat megszülheti az előző perc tegkriitikátlaniább taga­dását. Végteien niagy idő volt há­rom hónap, visszagondolni sem mert rá évekig. És ma megint első nap van, első nap a háromszor három- százhaitvanötbőiL Ellenállhat tattan vágyat érzett* hogy be- ieköpjön a vízbe. Kezdhette az ember űj éle­tet huszonnyolc évesen? Ha egyediül élsz puszta szigeten; értelmetlen dolog a szabad­ság. Egy versre emlékazeitt, amelyben egy haláilmasizánt öregember áll a vízparton zsebében hajnaikakasszóviai és énekek A Maróit* híd­A ITJdrglI főjénél villa­mosra szállt, leült az ablak mellé, mellbe vágta a betó­duló forró levegő, csak azért is nefcikönyökölt a szélnek, zsiibbasztotita az arcát a szem­bevágó légáram, süketnek, vaknak érezte magáit, kereste emlékezetében nagyapja vo­násait, az öreget képzeletben számtalanszor szembesítette. — Laci kitalált vénember ké­pével: hé, őszönegiember, ott, valahol messze, aki vagy, na van Szabó Zsuzsa legnehezebb napjai. KONYA LAJOS: Régi temető Zárt sorokban, hűs pagonyban ciprusfák vonulnak hosszan. Mennek fejüket felszegve, zsoltárokat énekelve. Száll a tömjénszagú harmat, adjon isten nyugodalmat. Fű között a letaszított kő-Krisztus, körötte sírok. Kő-sírok, ledőlt sírkövek, mohos, töredékes szöveg. Kibontott sírok, csonthalom — ennyi csak a nyugodalom. A tó felől szárnyat bontva kis kerek szél kap a lombba S ki-be szaladgál egy legény csodálkozó szemüregén. Ez a ciprus belőle nőtt — meghajtok szelleme előtt. Oregapám született épp, amikor őt eltemették: Ezernyolcszáznegyvennyolcban A szó szinte lángralobban. Szárnyas, szivet melegítő szent évszám, sugaras idő! Ö békesség tört virága, ciprus jó illatú ága! Szívemet szúrtad keresztül, zöldágastul-levelestül. LADÁNYI MIHÁLY: És nem kell megálmodni már És nem, kell megálmodni már, haját a szél hogy markolássza, hogy kel blúza fehér kovásza tenyerem melegétől; s azt se kell megálmodni már, ágyat ha bont, hogy hull le inge... Egymáshoz szépen odakötve semmit se keU álmodni már, csak azt, csak azt, hogy egy madár Páliunkra száll és elmeséli: hogyan lehet az égben élni, ha a röpítő szél megáll. WEÖRES SÁNDOR: Fénycsillogás Hatalmas úszó felhő kibontja madár-szárnyát, befesti égi skarlát, az alkonyi Nap vére. Pirosság tükörképe száll a Duna vizére, míg az éjszaka eljő. Beleszúrnak a tornyok s a zöld erdejű halmok, s a már elnyugvó városon túl egy csillag útnak indul. KUSSINSZKY ENDRE Fordítás magyarról magyarra Alant következő kicsiny írásomban megkísérlem be­mutatni, hogy rohanó életünk és nyelvi lustaságunk követ­keztében milyen sablonokkal, patronokkal készen vett for­mákkal élünk, különösen írásban. Milyen szörnyűségek­kel szennyezzük nyelvünket, írásban rögzítve mindazt a támadást, amit gazdag, változatos nyelvünk ellen elköve­tünk. Márpedig: „verba volant, scripta manent” — a szó elrepül, az írás megmarad. Megmarad, és ott éktelenkedik szemünk előtt, figyelmeztetvén: szebben is mondhatta vol­na kis vitéz, különösen pedig szebben is írhatta volna. Ír­hatta volna, ha tudta volna. De ha nem tudja, tanulja meg. Tanulni sohasem késő, lám a jó pap is holtig tanul, s holtig tanuljon az, akinek sorsa, hogy írásával még csak ne is tanítson, akár csupán valamiféle közlést tegyen. Ám, lássuk! Lássunk például egy levelet, amelyen — mint az állat­orvosi főiskola állítólagos legendás lószobrán — minden be­tegség, hiba látható. Nézzünk tehát egy ilyen levelet. Tisztelt cím! Miután alaposan átbeszél­tük a házak szükségszerű le­bontása problematikájának legdöntőbb kérdéseit, arra az elhatározásra jutottunk, hogy néhány dolgozónk kellő beis­kolázása után beindítjuk azt és a bonyolítással azokat a dolgozóinkat bízzuk meg. akik eddig is a legjobb munkát vé­gezték, amellett társaik szá­mára munkaruhát, sőt lakást is tudnak majd biztosítani. A munkaruha, különösen pedig a lakás biztosítása ugyanis döntő feltétele a munkakez­dés lehetőségének. Ha ez az elvárásunk a munkavégzést illetően megvalósul, természe­tesen papírt is kapnak kezük­be. Ennek alapján veheti majd kezdetét a szanálás mun­kája, figyelembe véve persze, hogy az írásban rögzített vá­lasz pozitív vagy negatív lesz-e. Csak ekkor kerülhet­nek szanálásra azok a házak, amelyeknek szanálása a je­lenlegi feszített bázis mellett is, legfőbb célkitűzésünket ké­pezi, és már régóta sürgős igényként jelentkezik. Mondani sem kell, hogy e ténykedésükön keresztül to­vábbi kereskedelmi munkánk felfutására számítunk, s ha a fent jelzett munkavégzés magas ára nem képez aka­dályt, és sikerült elhárítani a jelentkező munkacsúcs nehéz­ségeit, a kivitelezésre rövide­sen sor kerülhet. Természete­sen a külső körülményeket alaposan kitárgyaljuk és áru­féleségeinket majd csak akkor forgalmazzuk, amikor az ille­tékesek felé megtettük a rész­letekbe menő jelentést, és an­nak visszaigazolása, valamint a munka megkezdésének en­gedélye kezünkben van. Tisztelettel Nyelvgyötrő Dániel főkönyvelő Eddig az állatorvosi főiskola lova. Hozzá kell fűznöm, hogy ezt a szörnyűséget a szavak keresgélése nélkül írtam, mintegy kapásból, és csupán azo­kat a kifejezéseket használtam fel benne, amelyekkel nap­nap után sűrűn találkozom, * amelyeket munkám során minden erőmmel Igyekszem kiirtani. És még valamit: nem tartom magam tévedhetetlennek, sem valami szemellenzős nyelvi puristának. Tudván tudom, hogy a nyelv él, fejlő­dik, gazdagodik és új életünk új formája számos olyan ki­fejezéssel gyarapítja nyelvkincsünket, amelyek ugyan nem mindig szerencsések, de pillanatnyilag esetleg jobb nem áll rendelkezésünkre. Ha úgy hozza sora, az érdekeltekkel szí­vesen vitatkozom is. Közülük azokat becsülöm legtöbbre, akik harcosan síkra szállnak vélt igazukért, leginkább még­is azokat, akiket sikerül meggyőznöm tévedésükről.. De a címben azt Ígértem, hogy ezt a magyar szöveget lefordítom magyarra. Megpróbálom. * közben a bőrt kigörgettek a kapuból, mindenki Zebegényi- hez rohant. A népünnepély mindössze három percig tar­tott. Szombat lévén, az üze­mekben leállt a termelés, a vonatok Johann Sehastian Bach műveit kezdték játszani, az autók. dudáltak, Zebegónyit nemzeti hőshöz méltóan kö­szöntötték. Az ellenfél játékosai becsü­letesen nyeltek egyet, a háló­ba bevánszorgó labda megacé­lozta szívüket. Nyugtatóul rá­gógumit kaptak, s elkeseredett rohamokkal vetették magukat ismét a küzdelembe. A félidő további része eseménytelenül zajlott le. Csupán Vasgyúrd rúgott bele hátulról Keresz­tesibe, amikor ■ az éppen ót akarta emelni rajta a labdát. Alacsony Kopasz háttal állt az esetnek, csupán az ötezer rán- gatódzó ember dühödt kiálto­zására tért magához. Nem kell csodálkozni, hiszen elfoglalta őt a harmonikázó mozgás, amelyet az orvos írt elő neki — gyógymódként. A játékve­zető odarohant Zászlóshoz, aki a jobbszélen teljesített szolgá­latot, beszámoltatta őt, aki nagyon szépen, korrekten tu­domására hozta, hogy a kö­zönség félreértette a mozdu­latot, csupán enyhe kis elcsú­szásról lehet szó. A szünetben az utánpótlás ellopta a labdát az öltöző elől. Töpörtyű mindössze százhúsz centiméteres magasságával re­mekül őrizte a kaput. A kö­zönség megfeledkezett az első félidőről, két pártra szakadt. Egyik része a melegítősöknek, másik része a télikabátosok­nak szurkolt. Ügyesek ezek a Nyerhetetlen Tizenegy után­pótlások — jegyezték meg a B-középen, egészen gyorsan végzik hóeltakarító munkáju­kat. Többen bólogattak, s arról beszéltek: ha ezek a gyerekek kinövik a melegítőket és téli- kabátokat, talán ők is ilyen jól lelassítják majd a játékot, mint a nagyobbak. A második félidő a Nyerhe­tetlen Tizenegy félelmetes, hu­száros rohamaival kezdődött. Mesterkovács, az ugyancsak félelmetes lövő kétszer találta el a kapufát, de ettől sem ment el a kedve. Továbbra is ren­dületlenül célozgatta a kaput, csak az volt a baj, hogy ezt a sajátjánál gyakorolta A Rágó­gumi SC belefáradt a tétlen­ségbe. Játékosai szent es­kü mellett elhatározták, hogy lőnek még egy gölt a Nyerhe­tetlen Tizenegy hálójába. Az­tán majdi csak kibírják a klubház elé közben beállt au­tóbuszig, hogy gyorsan haza- iszkoljanak a győztes meccs után. A nézők Is megérezték a pillanat történelmi jelentő­ségét. Hangosan beszélgettek Alacsony Kopasszal, aki nem adott még egy szabadrúgást a Nyerhetetlen Tizenegyek saját tizenhatosánál, inkább az ellenfél kapuja felé engedte a játékot. Minél jobban közeledett a mérkőzés vége, annál több em­ber hagyta el a pályát. Büsz­keséggel töltötte el őket az a gondolat, hogy csapatuk me­gint hű lett önmagához, ha csak egy góllal is, de alulma­radt a Rágógumi SC-vel szemben. A fenyőfák is megérezték az újabb eseményt, ünnepélyesen lehajtották ágaikat, a pálya fölé hajoltak, szinte örökzöld koszorút alkotva behálózták annak teljes szélességét; élő mennyezetet alkottak, hogy a csapat eddigi hagyományainak megfelelően, örökzöld lombok alatt hagyja el a mérkőzés vé­gét jelző hármas sípszó után a csatateret. A végeredmény már nem változott. A Rágógumi SC ket- tő-egy arányban nyert. Mind­két csapat játékosai rendkívüli büszkék voltak az eredmény­re. Az ellenfél szakosztályveze­tője úgy nyilatkozott a rádió­nak ég a sajtónak, hogy igen nagy fegyvertényként könyve­lik el a győzelmet, mert hiszen ebből az oroszlánbarlangból nem könnyű feladat két pon­tot ellopni. Megköszönte a bí­rónak is a részrehajlást, mi-, vei Vasgyúrót nem állította ki és Acélos kezezését sem vette • észre a tizenhatoson belül a második félidőben. Mindez azonban már bagatell volt a mérkőzés után, mindenki igye­kezett hazafelé. A Nyerhetetlen Tizenegy já­tékosait is elöntötte a boldog öntudat: csak egy gól különb­séggel kaptak ki, egyet még ők is rúgtak. A kezezésről ők sem beszéltek, mert tudták, ha szóba kerülne, Alacsony Ko­pasz a mérkőzés után egy órá­val is kiállítaná bármelyikü­ket megjegyzésért. S akkor hogyan tudnák továbbra is folytatni ezt a ritka szép nyer­hetetlen sorozatot? Arra gon­doltak, hogy Alacsony Kopasz egyre jobb hozzájuk; az első meccs utáni tizenhárom gólról leszállt a földre és csak ket­tő, azaz két gólt engedélye­zett az ellenfélnek. Abban re­ménykedtek, hogy valaha Ala­csony Kopasz bizalmába fér­kőznek, s talán egyszer nekik is ad egy ajándék gólt, vagy megadja szabályosan hálóba helyezett labdájukat. M ásnap az újságok spor­rovatai dicsérő him­nuszt írtak Alacsony Kopaszról, magas színvonalú vezetését emlegették. A Nyer7 hetetlen Tizenegyet pedig saj­nálták: nem értették, hogy ez az igen tehetséges vidéki csa­pat hogyan juthatott ilyen mélypontra. Csupán a pálya gondnoka jegyezte meg egy­magában i szerényen: mikor érkezik meg már végre a ta­vasz, hogy félrevezetésért egy­szer a játékvezetőt is ki ie- hessen állítani? Tisztelt Cím! lertlegi sürgős intézkedési terv mellett legfőbb célunk, amit Amikor alaposan megbe- rnár régen el kellett volna ér- széltük a házak lebontásának nünk. legfontosabb részleteit úgy döntöttünk, hogy néhány dől- Ha igyekezetünk sikerrel gozónk kellő kioktatása után jár, további kereskedelmi megkezdjük a munkát. Ezzel munkánk kibővítésére, kiter- azokat bízzuk meg, akik ed- jedésére számítunk, feltéve, dig is a legjobban dolgoztak, hogy a bontás költségei nem amellett társaik számára haladják meg a számított ösz- munkaruhát, sőt lakást is tud- szeget, és sikerül elhárítanunk nak majd szerezni. E két fel- az esetleges munkatorlódás tétel megteremtése ugyanis nehézségeit. Ezeket a körüi- a legfontosabb. Ha az itt fel- menyeket természetesen meg­sorolt követelményeknek meg- beszéljük, alaposan figyelembe tudnak felelni, természetesen vesszük és áruinkat majd megkapják a szükséges írá- csak akkor bocsátjuk forgá­sokat, engedélyeket, terveket lomba, amikor az illetékesek stb. Ekkor kezdődhet meg a számára a munkánkra vonat­munka, figyelembe véve, hogy kozó jelentést megküldtük, s a kérdésünkre adott válasz tőlük az átvétel elismerését és kedvező lesz-e, vagy sem. a szükséges engedélyeket meg. Csak kedvező esetben bont- kaptuk. hatjuk le azokat a házakat, Tisztelettel: amelyeknek eltávolítása a je- Igyekvő Iván *­A „fordítással” sem nyelvészeti bravúrra nem töreked­tem, sem holmi szépirodalmi müvet alkotni nem alcartam. Célom csupán az volt, hogy megmutassam: az átbeszélés, a döntő, a beiskolázás, a bonyolítás, munkavégzés, feszített bázis és még száz és száz más, hasonló szószörnyszülött nélkül is lehet boldogulni, Sőt — és ezt a rendelkezésemre álló kis hely miatt korántsem tudtam a kívánt mértékben bemutatni — ezek nélkül nyelvünk, írásunk változatosabb, gazdagabb, kifejezőbb, a célnak sokkal, sokkal megfelelőbb lehet, igy egyben világosabb, érthetőbb és félreérthetetle- nebb. Márpedig minden közlés legfőbb erénye a világos­ság, s aki tollat ragad vagy írógépen pötyögtet. hogy más­sal közöljön valamit, csak úgy ér célt, ha közlendőit meg is értik. NÚGRAD — 1970. április 19., vasárnap 9

Next

/
Thumbnails
Contents