Nógrád. 1970. április (26. évfolyam. 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
M JogrAI mindenkinek (1.1 A jog a családban Ha Jogról beszélünk, sokan a hivatalokra, vagy éppen a rendőrségi, bírósági ügyekre gondolnak, mivel a jogszolgáltatás fogalma általában ezekhez az intézményekhez kapcsolódik. Annyira elterjedt ez a nézet, hogy a munkáját becsületesen végző, családjának élő emberek büszkén mondják: még sohasem volt dolgunk a törvénnyel. Ez azonban — a saó valódi értelmében — nem lehet igaz. A törvény, a jog minden társadalomban elkíséri az embert az élet első pillanatától az utolsóig. Jogszabály vonatkozik a még meg sem született magzatra, aztán a csecsemőre, s mindenkire, akármilyen életkorban van is. egészen a sírig, pontosabban még azután is. Természetesen mindez nemcsak a szocialista rendszerben van így. Már a történelem előtti kor embere is igyekezett szabályozni a törzs, vagy a nagycsalád életét, az ókorban pedig — a rómaiaknál éppúgy, mint a keleti népeknél — írott és íratlan törvények határozták meg a családi kapcsolatokat is. (Hogy csak egyetlen, helyenként máig fennálló családi jogszabályról beszéljünk, a példa kedvéért: a mohamedánok szent törvénykönyve, a Korán előírja, hogy egy férfinek négy törvényes felesége lehet.) Korszerű, haladó szellemű családjogi törvény azonban mégis csak a szocialista országokban van, jóllehet, a családi élet számos vonatkozásáról szólnak jogszabályok kapitalista országokban is. A tőkés társadalomban mindig, minden vonatkozásban az anyagiakból indulnak ki, ezért a jogi szabályozás is elsősorban a vagyoni kérdésekkel foglalkozik, az emberek közti jogi problémákat csak mintegy ennek függvényeként tárgyalja. Az első olyan törvényt' Magyarországon, amely a családdal részletesen foglalkozik, 1952-ben jelent meg. (Teljes, kissé hosszú címe: A házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvény, röviden Családjogi törvény.) Az élet követelményei szerint azóta ennek a törvénynek néhány rendelkezését módosították, lényege azonban máig is változatlanul érvényben van. Külföldi jogászok megállapítása szerint Európa egyik legjobb családjogi törvénye a miénk. Mint a címe is mutatja, a törvény három fő részre tagolódik: szól a házasságról, mint a család alapjáról, ezután magával a családdal foglalkozik részletesen, végül a gyámság kérdéseit tárgyalja. A továbbiakban mindezt részletesen ismertetjük. Bevezetőként még arról, hogy milyen elvekre épült a magyar családjogi törvény, és egészében a család jogi helyzetének rendezése. A jogalkotók természetesen a szocializmus alapelveiből indultak ki, amely szerint minden ember, nemére, nemzetiségére, vallására, stb. való tekintet nélkül — egyenlő. (Hogy ez mennyire fontos a családjogban, arra igen sok példát lehetne felsorolni. Az idősebbek emlékeznek arra, hogy a felszabadulás előtt az asszony és a gyermekek mennyire — szinte korlátlanul — kivoltak szolgáltatva a férj, illetve apa akaratának, elsősorban vagyonjogi ügyekben. Voltaic — és egyes országokban, például Rhodesiában, a Dél-afrikai Köztársaságban ma is vannak — olyan törvények, amelyek azt is előírják, hogy ki kivel köthet házasságot stb.) A szocialista magyar családi jog alapelvei, röviden, szinte csak címszavakban összefoglalva: a házasság önkéntességének és szabadságának elve: a házastársak egyenjogúságának elve; az anya és a gyermek védelmének elve; a szülői jogoknak a gyermek érdekében történő gyakorlásának elve; a házasságból és a házasságon kívül született gyermek közötti különbségek mellőzésének elve és végül, de nem utolsó sorban az állam és az egyház elválasztásának elve. Mit jelentenek ezek az elvek, hogyan érvényesülnek a gyakorlatban és a törvény betűje szerint? Hogyan védi a Magyar Népköztársaság a családot jogszolgáltatásával —erről lesz szó a továbbiakban. Várkonyi Endre A tarjám mini édességgyár A Nógrád megyei Vendéglátóipari Vállalat 74-es számú cukrászüzeme Salgótarjánban a Vöröshadsereg úton van. A keverőgépek, tortalapok, süteményes polcok között Kovács Jenő, az üzem vezetője kalauzolt. Itt nem volt megállás a múlt héten. Éjt, nappalá téve három műszakban — szinte mindenki túlórázott is — dolgozott tizenhat munkás, hogy édes legyen a húsvét Tarjánban és környékén. Az üzemvezető újságolta: — Naponta 45—50 üzletbe szállítunk fagylaltot, süteményt, tejszínes-gesztenyés készítményeket. Nyolcvan, százféle süteményt talál itt, naponta négy mázsa fagylalt megy ki, szezonban tizenöt mázsa — mondja Kovács Jenő. — Alapanyagok? — Tejből ezer liter, tojásból négyezer darab fogy el naponta, s ötven mázsa gesztenyepüré. — Húsvétra? — Félkész tortából négyezer darabot készítettünk. Ezer darab csokoládé-krémes csomag, tízezer mignon, ötven ezer sütemény került a boltokba. Nagy volt a megrendelés. A hét elején háromszáznégyszáz, a hét vége felé már ezer tortát készítettünk naponta megrendelésre. Mindent bele adtunk, hogy eleget tegyünk a megrendelésnek. Az üzemvezető új süteményeket sorol fel, megkínál, s közben visszakérdezem: mi a kedvence? — Nincs kedvencem. Minden új készítményből egyet megkóstolok. Nem vagyok édesszájú — mondja. S le- jegyzem, mit szeretnek legjobban a vásárlók az üzem készítményei közül: isler, kré- mes (sima és francia), mignon és a gesztenyés készítmények. Én a csokis süteményeket kedvelem. — cs, — Használt íagy elfekvő csomagolóeszközöket, O 9 göngyölegeket (hordókat, ládákat, zsákokat, egyéb fa- és vasedényeket) ELŐNYÖS ÁRON ÁTVESZNEK \ PEST—BACS—NOGRAD MEGYEI MÉH VÁLLALAT TELEPEI. Telephelyek a megyében: Balassagyarmat, Rétság, Salgótarján, Pásztó, Szécsény, göngyölegszaktelep: Budapest, XIII., Kresz Géza u. 456 NÓGRÁD — 1970. április 2., csütörtök Harci túra ISemesmedvesen Nemesmedves a kis zalai község, amelyet 25 évvel ezelőtt utolsónak szabadítottak fel a szovjet csapatok — április harmadikén egy háromnapos úttörő harci túra színhelye lesz. Az ország minden részéből Nemesmed- vesre érkező úttörő „harcosok” között tíz nógrádi pajtás is lesz. A több napos program során az úttörők találkoznak azzal az idős emberrel is, aki negyedszá zaddal ezelőtt, 1945. április 4-én harangozással jelezte az ország felszabadulását. Élüzeni lett a gyarmati nyomda Élüzem avató ünnepség színhelye volt tegnap a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat balassagyarmati te* lepe. A legeredményesebben a kereskedelmi részleg dolgozott. Tervüket több mint tíz százalékkal túlteljesítették és 31 százalékkal termel* tek többet, mint a megelőző évben, ami egymillió 336 ezer forint többletnyereséget jelentett a vállalatnak. Jobb munkaszervezéssel, megfelelő anyagi ösztönzéssel, s más intézkedésekkel, csaknem egészében a termelékenység növelésével érték el a kiváló eredményt. Az ünnepségen megjutalmazták a legjobb dolgozókat, akik közül öten a „Kiváló dolgozó” jelvényt is elnyertékA bányáknál is tért hódít a műanyag A Nógrádi Szénbányák nagybátonyi kötélpályáin ma már csak dianamid betétes fu- tófcerekeket alkalmaznak. Élettartamuk a korábbi hagyományos acél futókerekeké- mak háromszorosa. Ára viszont mindössze 15 százalékkal nagyobb. A műanyag előnye, hogy könnyen munkálható és az acélkötelet megkíméli. A műanyag másutt is tért hódít. Ma már alkalmazzák az aknaszálilífó gépek vezető- és taintókorongjainál az úgynevezett metamidot. Élettár), tama 8—10-szerese a korábban alkalmazott fabélésruek, ára viszont csak ötszöröse. Előnye az is, hogy a korábbá negyedéves cserék helyett most mindössze két-három- évenként kell cserélni. Ezt a műanyagot először Tiribes- akmán próbálták ki sikerrel, de az idén már a Nógrádi Szénbányák valamennyi akna- szállító gépénél alkalmazni fogják. Az előbbi Viskándi László gépészmérnök, az utóbbi pedig Tanyai Kálmán főlámpa- mesiber újítása révén került használatba. Hardy József Vadászfegyverekről vadászoknak A vadászat valamikor úri passzióból tömegsporttá vált; tízezrek hódolnak e szenvedélynek. Az irigylésre méltóan szép kiállítású, album alakú kötet, mely a Műszaki Könyvkiadó gondozásában jelent meg, létező igényt elégít ki tehát: összefoglaló képet nyújt a vadászfegyverekről. A hét fejezetre oszló könyv megismerteti az olvasót a lőfegyverek kialakulásával, az ismertebb fegyverrendszerekkel, a golyós és sörétes var díszfegyverek különböző típusaival, a karbantartás, szállítás, tárolás, belövés teendőivel. A szerző — aki a hazai vadáserfegyvergyántás egyik irányítója a Fegyver- és Gázké- Sizülékgyáirtó Vállalat főmérnökeként — szerencsésen ötvözte a szakmai, m űszaki igényességet a stílus egyszerűségével, közérthetőségével. Az átfogó kép megrajzolása mellett sok hasznos gyakorlati tanácsot is ad a fegyverek kezeléséhez; tárolásához. A rengeteg ábrával, fényképpel, s színes nyomattal illusztrált kötet — amelynek angol és német nyelvű kiadása is sajtó alatt van — a szakma szű. kebb körén túl is érdeklődésre tarthat számot. (m.) TOTÓ Fiatal újságolvasók vetélkedője A TOTO kitöltésének módja: Ha az első választ tartja helyesnek, i-est ír, ha a másodikat, akkor 2-est ír, ha a harmadikat, akkor X-et írjon a pontozott vonalra. 1. Ki a' Csehszlovák Szocialista Köztársaság miniszterelnöke? O. Cernik. Smejkál, Strougál ................. 2 . Hol folynak a kínai—amerikai tárgyalások? Stockholm, ’ Genf, Varsó ................. 3 . Ki a Francia Kommunista Párt főtitkára? Waldeck Roghet, Gerorges Marchais, Roger Garaudy ................. 4 . Saját korcsoportjában melyik sportágban tartozik a világ legjobbjai közé Hargitay András? sakk, atlétika, úszás ................. 5 . Salgótarján melyik szlovák várossal épített ki a közelmúltban művészeti területen szorosabb kapcsolatot? Losonc, Besztercebánya, Zólyom .................. 6. Melyik országban jelenik meg a Figaro című újság? Olaszország, Franciaország, Svájc ................. 7 . Milyen témákkal foglalkozik a TV Radar című műsora? politikai, gazdasági, ifjúsági .................. 8. A Magyar Ifjúságban közel két hónapja nagyszabású vita folyik. Mi a vita címe, témája? Ifjúság és társadalom? Forradalmi nemzedék? A KISZ munkastíliLsa? ................. 9 . Hol avattak a közelmúltban a megyében új úttörőházat? Szécsény, Pásztó, Balassagyarmat ................. 1 0. Országos szinten hány százalékkal nőtt az egy főre jutó reáljövedelem 1969-ben az előző évhez viszonyítva? 6-7%, 3-4%, 20-12% ................. 1 1. A közelmúltban az Elnöki Tanács miniszterré nevezte ki Lázár Sfyörgyöt. Melyik minisztérium élére? belügy, munkaügy, külkereskedelem ................ 1 2. 1970. január 1-én hány lakosa volt megközelítőleg megyénknek? 236 ezer, 260 ezer, 241 ezer ................. 1 3. A KISZ KB 1970. januárjában megemlékezett a felszabadulás utáni első haladó ifjúsági szervezet megalakulásának 25. évfordulójáróL Melyik szervezet volt ez? SZÍT, madisz, éposz .........- 1 4. Ki a salgótarjáni Madách-szobor alkotója? ifj. Szabó I., Makrisz Agamenon, Vígh Tamás —....... A hatodik TOTO-kérdésekre hatvan megfejtés érkezett be a szerkesztőségbe. A hetedik TOTÖ kérdéseire is bárki beküldheti válaszait április 15-ig a NOGRAD Szerkesztőség elmére: Salgótarján. Petőfi út 1. A borítékra kérjük ráírni: Fiatal újságolvasók vetélkedője. A helyes megfejtők között értékes könyvjutalmakat sorsolunk ki. ___:_________ K utya-szakvélemény a dohányzásról A kutyák általában nem dohányoznak és erre minden okuk megvan. Ha rákényszerítik őket, az történik velük, mint sokakkal másokkal: tüdőrákot kapnak. A kísérletet az American Cancer Society hajtotta végre, válaszul, mert a dohányiparosok kétségbe vonják az erre vonatkozóan készült számtalan statisztika érvényességét. A statisztikák kimutatják, hogy az erős dohányosok közül húszszor annyian halnak meg tüdőrákban, mint a nem dohányzók közül. A dohányzás védelmezői erre azt felelik, hogy ez a „statisztikai kap- csolatbahozatal” nem elegendő az oksági viszony bizonyítására. Az oksági viszony bizonyításának nehézsége gyakorlati természetű: eddig még soha sem sikerült rávenni a kísérleti állatokat, — az ilyenfajta bizonyítások szokásos áldozatait — hogy szívják le a cigaretta füstjét. Egy elmés szerkezet segítségével, William G. Cahan doktornak, a Sloan Kettering Institute-ban most mégis sikerült idáig jutnia. Ez azután lehetővé tette, hogy Dr. Oscar Auerbach 36 tacskóval megkíséreljen napi 7— 9 cigarettát elszívatni, két és fél éven keresztül: ez a mennyiség emberre átszámítva, állítólag napi két csomagot jelent 18 éven át. A kutyáknak nem sikerült végigcsinálniuk a kísérletet: közülük 12 tüdőrákot kapott, ugyanolyat, vagy hasonlót, mint amilyen az embereken tapasztalható. Ezzel szemben azok a kutyák, amelyek csak napi 3 filteres cigarettát szívtak el, semmi jelét sem mutatták a tüdőráknak. Ez a körülmény hagy még némi reményt a dohánygyárosoknak. Mai műsor KOSSUTH RADIO: 8.80: Olasz kamarazene. — 9.04: Kozmosz. Tudományos Magazin. — 9.29: Köny- nyűzenei híradó. (Ism.) — 10.00: Hírek, időjárás. — 10.09: Rádióegyetem. — 10.35: Zenekari muzsika. — 12.00: Déli Krónika. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Melódiákoktól. — 13.50: Tessék beszállni! Közvetítés a földalatti avatásáról. — 14.15: XVIU. századi operaáriák. —i 14.40: Vlagyimir Iljics Lenin, n. rész. — 15.10: Farkas Ferenc: Fuvola-zongoraszonatina. — 15.20: Payer András táncdalaiból. — 15.30: Lehel Gyórgy vezényel. _ 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Kóruspódium. _ 16.18: 25 év. — 16.28: Mozart-művek. 16.58: Hallgatóink figyelmébe! — 17.05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17.15: Népdalcsokor. — 17.48: Emlékezetes riportok. — 18.13: Operett. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: Kritikusok fóruma. — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. Közben: Kb.: 20.2«: Láttuk, hallottuk. .. Kb.: 21.20: Ritmusturmix. — Kb.: 22.15: Sporthírek. — 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. — 22.58: Misztikus meditáció. — 23.13: Ádám Jenő: Dan- kó Pista dalai. — 0.10—0.25: A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel. PETŐFI RADIO: 8.05: Zenés Játékokból. — 8.45: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — 9.00: Sárközi Béni népi zenekara játszik. — 9.30: Mozart: D-dúr divertimento. — 10.00: A zene hullámhosszán. — U4MU Magánvélemény — közügyekben. 12.00: Az élő népdal. — 12.10: A pikk dáma. — 13.03: Miskolci stúdiónk jelentkezik. — 13.19: Lemez- múzeum. — 14.00: Kettőtől hatig... — 18.10: Rádióegyetem. — 18.(0: Rádióhangversenyekről. _ 19.10: E gy zenemű több élete. — l».?2s Üj könyvek. — 19.35: Verbunkosok, népdalok. — 19.54: Jó estét, gyerekek! — 20.2S: Az Ifjúsági Rádió- színpad bemutatója. Interjú egv emlékművel. — 21.45: Hangverseny a stúdióban. — 22.30: Miről ír a Társadalmi Szemle legújabb szórna? — 22.40: A hanglemezből könnyűzenei újdonságai. — 23.: 5: Sámson és Delila. — 24.00—0.10: Hírek, időjárás. TELEVÍZIÓ: 9.00—12.25: Iskolatévé. — 14.00—14.20: Iskolatévé. (Ism.) — 17.58: Műsorismertetés. - 17.53: Hírek. — 18.05: Szeles történet. — 18.15: Reklámműsor. — 18.20: Született 1945-ben. — 19.00: Esti mese. — 19.10: Vasút a város alatt. — 19.55: Szünet. — 20.00* Tv- híradó. — 20.30: „Hurrá, van földalattink”! — 22.30: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22.50: A költészet hete. BESZTERCEBÁNYA: 9.20: A kaktusz virága. (Ism.) 11.40- Kis hangverseny. (Észt tv-film.) 17.10: Iliko és ilarion. (Szovjet filmvfg- játék.) — 19.00 és 22.15: Tv-híradó. — Magyar est: — 20.00: Régen volt háború. (Tv-film.) — 20.55: Magyarországi útifiira. — 21.15; Magyar néptáncok. — 22.30: Zalataay SaroMa-sbow.