Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-13 / 61. szám

A u mu ww rr a ' jovorol tárgyaltak A Nógrádi Szénbányák táv­lati fejlesztési tervében elő­térbe került a nagybátonyi széntermelő aknák fejlesztése. A vállalatnál korábban több alternatívás tervet készítet­tek erre vonatkozóan. Csü­törtökön Nagybátonyban, _ a Nógrádi Szénbányáit műszaki vezetői, valamint Wolf György; az Egyesült Magyar Szénbá­nyák termelési programozási osztályának vezetője a bánya­üzem, illetve a vállalat közép­távú tervprogramjáról tár­gyaltak. Ez a program tulaj­donképpen a vállalat negyedik ötéves tervét foglalja magába. Telefon nélkül A balassagyarmati úttörő­házban cgy-egy alkalommal — maximális helykihasználás esetén — 120 úttörő találhat magának elfoglaltságot. A fog­lalkozásokat a délutáni, ko­ra esti órákban tartják. Még elgondolni i» rossz, mi törté­nik, ha valamelyik gyereket baleset éri. Az úttörőházban ugyanis nincsen telefon: vagy gyalog kell elmenni a kór­házba (másfél kilométer!), vagy a környéken kell pró­bálkozni, egészen addig, míg a telefonálni szándékozó va­lakit otthon talál. Az úttörő­háznak, mint intézménynek, járna telefon, kérdés: mikor változik meg ez a lehetetlen állapot? Tudomásunk szerint a környéken az ikresítésbe sem a téesz-szövetség, sem magánelőfizető nem hajlandó belemenni — nem volna in­dokolt tehát önálló vonal lé­tesítése? — B — Példamutató kezdeményezés Budapestről, a Mező Imre Ru­házati Ktsz szakmunkásképző in­tézetének fiataljaitól kapott leve­let a napokban a KISZ Nógrád me­gyei bizottsága. A budapesti szak­munkástanulók arra kérik a me­gyei bizottságot, liogy a 25 éve szabad megye történetével foglal­kozó írásos és fotóanyagokat küldjön a címükre. A fiatalok va­lamennyi megyei bizottsághoz hasonló kéréssel fordultak és az a céljuk, hogy az így összegyűjtött anyagból felszabadulási emlékkiál­lítást rendeznek. A kiállítás után az összegyűjtött anyagot albumok­ba kötik, a KISZ megyei bizott­ságán most összeállítást készítenek a budapesti fiatalok részére. 4BV : 1 _____ ■ • N OGRAD ,5... / A IV. nemzetiségi nap előkészületei Szép hagyomány lett a rét­sági járásban abból a szo­kásból, hogy évente egyszer megrendezik a nemzetiségi napot: Idén negyedszer ke­rül sor a nemzetiségiek nagy seregszemléjére. Nőtincs, Nógrád és Bánk is jelentkezett; szívesen fo­gadná a találkozó résztvevőit. E hpnap végén, a nemzetiségi napót szervező bizottság ülé­sen eldöntik, hogy hol ren­dezik meg idén a találkozót. Ügy tervezik, hogy a IV. nem. zetiségi nap minden korábbi­nál nagyobb szabású lesz. Készt vesz rajta a járás va­lamennyi községe. Népvisele­ti és termékbemutató is sze­repel a színvonalasnak és tar. talmasnak ígérkező program­ban, augusztus első vasárnap­ján. Várakozáson felül Balassagyarmaton, a fel- aztán a várakozást jóval fe- szabadulásunk 25. évforduló- lülmúló mennyiségben érkez- jára meghirdetett művészeti tek be pályaművek. A képző­pályázat pályamunkáinak be- művészeti, iparművészeti és adási határideje eredetileg fotó pályamunkákból március 1969 december vége volt. 15-én kiállítás nyílik a mű- Mivel többen nem készültek velődésd központban — ért el munkáikkal a megadott ha- Bacsúr Sándor, a Balassa- téridőre, a szervező bizottság gyarmati városi Tanács mű­január 15-re módosította a velődésá osztályának vezető­határidőt. Erre az időpontra je nyitja meg. Honismereti kutatók Kiváló eredményeket mutat­nak fel a honismereti szakkö­rök tagjai a rétsági járásban is. A jubileumi pályázati fel­hívásra több mint tíz pálya­munka érkezett a járási szék­helyre, valamennyi az eltelt negyedszázad eredményeivel foglalkozik. A pályamunkák készítése során olyan doku­mentumok is előkerültek, ame­lyek eddig ismeretlenek vol­tak a megyében. A legjobb pályamunkákat a nógrádsápi Horváth Sándor, a diósjenői Keresztes Károly, a nőtincsi munkaközösség és a tereskei Bozó József mondhat­ja magáénak. Külön öröm, hogy a pályázók között sok a fiatal. A pályamunkákat a jö­vőben megismertetik majd a járás községeiben is. üzletek ünnepi nyitvatartási rendje A Nógrád megyei Tanács sárnapi nyitvatartási rendjük- Végrehajtó Bizottsága és a nek megfelelően tartanak nyit- Belkereskedelmi Minisztérium, va. A vendéglátó egységek a a Nógrád megye területén le- vasárnapi nyitvatartás szerint vő nyíltárusítási üzletek nyit- üzemelnek. 1970. április 3., péntek. Az egyműszakos élelmiszer- boltok hosszabbított nyitvatar- tással, de legalább 18 óráig tartanak nyitva. A kétműsza- kos élelmiszerboltok, áruhá- nyitvatartás szerint, az iparcikk-, édesség-, dohány- és könyvesboltok és piacok a hétköznapi rend sze­rint tartanak nyitva. A vendéglátóipari egységek a szombati nyitvatartási rend­hosszabbított nek megfelelően üzemelnék. 1970. április 4., szombat. vatartási rendjét — a KPVDSZ megyei bizottságá­val egyetértésben — az aláb­biak szerint szabályozza 1970. március 28., szombat. Az élelmiszer- és iparcikk­üzletek áruházak dohány- és ££ szombati édességboltok, valamint köny­vesboltok és piacok a szoká­sos hétköznapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. Az egyműszakos élelmiszer­boltok, melyeknek nyitvatar­tási ideje . 15—16 óráig van megállapítva, nyitvatartással, de legalább 18 óráig tartanak nyitva A vendéglátóipari egységek Valamennyi élelmiszerbolt, n szombati nyitvatartási rend továbbá az iparcikkboltok, szerint üzemelnek. áruházak, könyvesboltok, pia­1970. március 29., vasárnap. cok zár\a ^ édes' seg- es dohányboltok a vasar­Valamennyi élelmiszer- és napi nyitvatartási rend sze- iparcikküzlet, az áruházak, rint tartanak nyitva, könyvesboltok és piacok zár­va tartanak. A dohány- és édességboltok a vasárnap szo­kásos nyitvatartási rend sze­rint tartanak nyitva. A vendéglátóipari egységek a szombati nyitvatartási rend­nek megfelelően üzemelnek. 1970. március 30., hétfő. A vasárnap szokásosan rryit- vatartó élelmiszer- és a kije­lölt, tejet árusító boltok, va­lamint az édesség- és dohány- a vasárnapi nyitvatartási rend boltok, továbbá a piacok, a va- szerint üzemelnek. A vendéglátóipari egységek a szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. 1970. április 5., vasárnap. A vasárnap nyitvatartó élel­miszer-és a kijelölt tejet árusí­tó boltok, valamint az édes­ség- és dohányboltok és pia­cok a vasárnapi nyitvatartási rend szerint tartanak nyitva. A vendéglátóipari egységek „Obsilosz(ás,f Balassagyarmaton Balassagyarmaton, a Mik­száth Kálmán művelődési központban március 21—22- én műsorral egybekötött bú­csúztató ünnepséget rendez­nek az 1919-ben született fér­fiak katonai nyilvántartásból való törlése alkalmából. A tréfásan „obsltosztásnak” ne­vezett ünnepségen 270-an vesznek részt a város és a ba­lassagyarmati járás lakosai közül: olyan sokan, hogy — amire ilyen alkalmakkor rit­kán adódik példa — a bú­csúztatást két nap, két rész­letben kell megtartani. Vaddisznó, mint vadászkutya A Tolna megyei Bátaapáti- ban furcsa „vadászkutyával” cserkészik az erdőben Kosa József, fiatal vadőr. Három évvel ezelőtt egy vadmalacot talált a környékbeli erdőség­ben, s felnevelte. A már fel­cseperedett vadkoca hűséges kutyaként követi gazdáját, aki rendszerint vele indul vad­disznólesre. A háziasított vad­disznó annyira megszokta az emberi környezetet, hogy ma­gától is hazatalált a vadász­házhoz egy-egy kiruccanása után. NAPTAB 1970. március 13., péntek Krisztián napja A Nap kel: 6.02, nyugszik: 17.46 órakor. A Hold kel: 8.19, nyugszik: 0.11 órakor. Északi szél Várható időjárás ma estig: mér­sékelt, időnként élénk északkeleti, északi szél. Legmagasabb nappali hőmérséglet ma: plusz 2, plusz 7 fok között. — Kiskörzeti értekezleteket tartanak Nézsán, Romhány- ban, Diósjenőn és Rétságon a Hazafias Népfront, a nőta­nács. és a Vöröskereszt-aktí­vák részvételével. Megvitat­ják a három tömegszervezet kapcsolatát, további felada­tait, s napirenden szerepel a jubileumi ünnepekre való fel­készülés. — HAT NAP MOSZKVÁ­BAN. Április nyolcadikán harmincöt nógrádi bányászfia­tal utazik az Express szerve­zésében hat napra a szovjet fővárosba. Két nap múlva, április 10-én a Salgótarjáni Kohászati Üzemektől utaznak repülővel Moszkvába. — Tíz éve helyezték üzem­be a Salgótarjáni Kohászati Üzemek hideghengerművé­ben a nagy teljesítményű Quarto gépegységet. A na­pokban ezen a gépen átfu­tott a félmilliomodók tonna szalagacél. — Az ifjúsági vöröskeresztes titkárok március közepén ta­nácskozást tartanak a szécsé- nyi járásban. A téma: az if­júsági vöröskeresztes mozga­lom feladatai az iskolában. Szó esik majd az úttörőpróbák egészségügyi követelményeiről Expressz Murmanszk ötven esztendővel ezelőtt, 1920. március 13-án szabadí­totta fel a Vörös Hadsereg Murmanszkot, az amerikai inter­venciósok és az orosz fehérgárdisták megszállása alól. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmét kö­vető években a fiatal szovjet államnak sok véráldozattal járó hősies elszántsággal kellett megvédenie a forradalom vívmányait. A cári rendszer megbukott, hatalmukból eltávo­lított urai, tábornokai nem tudtak volna annyi nehézséget okozni Szovjet-Oroszországnak, ha nem sorakoztak volna fel mögöttük a külföldi intervenciósok, az angol, az amerikai, a franéia, a japán, a német imperialisták hatalmas anyagi támogatásával. Az intervenció, a külföldi imperialisták fegyveres beavatkozása szárnyaltat adott a szétvert kizsák­mányoló osztályoknak, s ezek — fegyvert ragadva a nép ellen — hosszú, megerőltető háborúba sodorták az országot. Az intervenciós háborúnak egyik legnagyobb győzelme Murmanszk, a rendkívül jelentős tengerészeti és hadászati támaszpont, az intervenciós segélyszállítmányok fő kirakodó helyének elfoglalása, a vörös csapatok kezére jutása volt. Még jócskán eltartott a polgárháború, de ez a fegyvertény már a legelszántabb szovjetellenes erőknek is jelezte Orosz­országban és külföldön egyaránt: a nemzetközi imperializ­mus összefogása, fegyveres orvtámadása nem járhat siker­rel, Oroszország népei a szocialista forradalom útját válasz - tották, s erről nem lehet többé letéríteni őket. — Az alkohol elleni küzde­lemről, a helyes családterve­zésről, a korszerű lakáskul­túráról és egyéb témákról ta­valy több mint 100 egészség- ügyi előadást tartottak a sal­gótarjáni járásiban. Kiifönvotwt 'Szegedre Az Expressz Ifjúsági és Diák Utazási Iroda megyei kirendeltségének szervezésé­ben az idén is külonvonat indul a sorrendiben negyedik szegedi ifjúsági napokra. A háromnapos program július 25-én kezdődik városnézéssel, karnevállal, majd aznap este Euripidész: Trójai nők című művének megtekintésével a szabadtéri színpadon. Az elő­adás után utcabálon szóra­kozhatnak a fiatalok. A to­vábbi program néhány ki­emelkedőbb pontja: Expressz- show, orgonahangverseny, ba­ráti találkozók a szegedi fia­talokkal. Tavaly jóval többen jelentkeztek az ifjúsági na­pokra, mint ahány helyet biz­tosítani tudott az Expressz. Az üzemi, tanintézeti, hivata­li KISZ-szervezetek és fiata­lok jelentkezését április 10-ig várja a megyei kirendeltség. A Fóka megtisztítja A zsilipekkel lezárt sorok­sári Duna-ág medre az utóbbi években eliszaposodott. Terv készült a meder kotrására. Az előreláthatólag nyolc évig tartó munkát most kezdték meg. A Fóka nevet viselő kot­róhajó a Duna-ág északi ré­szén, a ferencvárosi kikötő környékén a hajózáshoz szük­séges 60 méter szélességben és 2,5 méter mélyen tisztítja meg a medret. — Az izraelita hitközség március 22-én de. 11 órai kez­dettel Salgótarjánban, a Jó­zsef Attila művelődési ház klubtermében hazánk 25 éves felszabadulása alkalmából emlékező ünnepséget rendez. Beszédet mond: dr. Boinitzer Pál, A többség ellenére Az ENSZ Biztonsági Taná­csa szerda este folytatta a rhodesiai helyzet vitáját. A tanács összehívását 39 afrikai ország kérte, amelyek határo­zott intézkedéseket sürgetnek azt követően, hogy a Smith- rendszer tíz napja „köztársa­sággá” nyilvánította az or­szágot az afrikai többség jo­gainak semmibevételével. A ceredi rekord Hosszú ideig érvényes re­kordot döntött meg Cered község a legutóbbi véradásá­val. Eddig Nógrádsipek ha­ladt az élen a községi vér­adásban, a cerediek azonban úgy gondolták, hogy ideje már a csúcsot megdönteni, s ezt szerdán meg is tették. A község lakosságának 20 százaléka adott vért. Ilyen a megye egyik községében sem fordult még' elő. Reggel 9 órára tűzték ki a véradás kezdetét, ennél azonban jó­val korábban el kellett kez­deni, mert megállás nélkül jöttek a cerediek: férj a fele­séggel, unoka a nagymamá­val, diák és katona, és hoz­ták az életet, a vért. A száraz statisztikai jelen­tésbe csak ennyi kerül: 1970. március 11-én Cered község lakosságának 20 százaléka adott vért. A cerediek segítő- készségét, önzetlenségét azon­ban nem lehet számokkal mérni. Emberségből a ceredi la­kosok jelesre vizsgáztak. — Lévára látogatott a rét­sági járási nőtanács három­tagú küldöttsége, hogy viszo­nozza a csehszlovák asszo­nyok nőnapi látogatását — Katonapolitikai előadá­sokat szervez az MHSZ me­gyei vezetősége tartalékos tisztek, tiszthelyettesek ré­szére. Tegnap Nagybátony- ba-n volt, ma Pásztón lesz ilyen előadás. — ELKÉSZÜLT a KISZ Nógrád megyei bizottságának eseménynaptára, amely már­cius 15-től május kilencediké­ig tervezett valamennyi ifjú­sági rendezvényt tartalmazza. — Megyei szakszervezeti ünnepi aktívaülést rendeznek ma délelőtt Salgótarjánban, az SZMT székházában. Az ülésein Vadkerty Lóránt, az SZMT titkára „Lenin a szak­szervezetekről szóló tanítá­sának érvényessége napjaink­ban” címmel tart előadást. — Az üdültetés tapasztala­tait, és az ezzel kapcsolatos idei feladatokat tárgyalta meg szerdai ülésén a Közalkalma­zottak Szakszervezetének Nógrád megyei bizottsága. Eltérítették... Négy fegyveres személy úti­céljának megváltoztatására kényszerítette a columbiai lé­gitársaság egy Boeing—727- es repülőgépét, amelyen 71 utas és hét főnyi személyzet tartózkodott. A géprablók Bogota és Barranquilla között kerítették hatalmukba a Boeiinget, amely először le­szállt Banranquiilában. A több órás repülőtéri veszteg- lés idején a hatóságok fel­ajánlották a géprablóknak, hogy egy másik gépen útnak indítják őket Kuba felé, de az ajánlatot elutasították, A gép végül a késő esti órákban Havannába érkezett. Nem sokkal később Kubából visszaérkezett Miaimiba egy amerikai légitársaság utas- ' szállító gépe, amelyet száz utasával és hét főnyi sze­mélyzetével egyetlen revolve- res személy térített el, a Cle­veland—Atlanta légivonalrói Havannába. — IFJŰ GÁRDA díszsza­kasz alakult Salgótarjánban. A negyven fiatalból álló egy­ség az április 4-i salgótarjá­ni központi ünnepségen már jelen lesz. — Két véradás. Szép siker­rel zárult a Za.bar és Szdlas- pogony községben megrende­zett véradás. A zabariak 11 százaléka, a szilaspogonyiak 12,9 százaléka adott vért. Höslelhü leányzó... Folytatódik a nemzetközi nem hivatalos távcsókolózási verseny. Az új világrekordot szerdán állította fel az ang­liai Chelsea tudom/ < műszaki kollégium c.öcsar,.. kában a 18 éves Sheila Reb:K és a 20 éves Peter Parfitt. Mindketten a főiskola hallga­tói. A lány a hatórás ma>- rathoni csók után kijelentette, „ez volt a legnehezebb fel­adat, amit ideérkezésem óta el kellett végeznem”, (Reuter) NOGRAD. * Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága es a Megyei tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján, Petőt: n. f, Celeron« £8-84, 28-88. ee-»s •>3-97 Főszerkesztő: 18-94. Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: U-03. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó vállalat. Felelős kiadó] VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján. Petőt) a. t I-Ieton- 10-89. Terjeszti: <4 Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és o kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 80 tortát. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat, salat. tarján. Petőfi a. L Felelős vezető] PAPP üVOUGX Igazgató. Index-számi £5872,

Next

/
Thumbnails
Contents