Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-08 / 57. szám
Pártpolitika — kormánypolitika A kormány üp'ész és a Legfelsőbb Bíróság elnökéinek tájékoztatója, interpellációk, ha a „napirendet” nézzük, ez szerepel az országgyűlés programján. Óriási témakör. Áttekintését mór a képviselők számára jelentősen megkönnyítette, hogy a miniszterelnök néhány különösen fontos, átfogó kérdésre összpontosította beszámolóját: az idén befejeződő ötéves terv már körvonalazható eredményei, terveink, elgondolásaink a következő öt esztendőre, végül társadalmi rendszerünk altalános fejlődése, különös tekintettel a demokratizmus erősödésére, az ifjúság kérdésére és a nők helyzetére. Ezt a képet egészítette ki a külügyminiszter nemzetközi politikánk felvázolásával, Apró Antal miniszterelnök-helyettes a szocialista országok gazdasági együttműködésének taglalásával, valamint Ilku Pál művelődésügyi miniszter az iskolai nevelésről alkotott kormányzati véleménnyel. Még közelebb kerülünk az országgyűlésen elhangzottakhoz. ha — nem éppen találomra — kiragadunk néhány gondolatot a tanácskozás alaphangját nagymértékben meghatározó kormánybeszámolóból. Fock Jenő ismertette, miként növekedtek-növekednek az ez évvel záruló tervidőszakban az ország jövedelmei, az ipari és a mezőgazdasági termelés, a lakosság bevételei és mindezekkel összefüggésben hogyan alakul a kereskedelmi forgalom. Szólt a reform e téren is tapasztalt, kedvező hatásáról, de az áruellátásnak azokról a hibáiról és hiányairól is, amelyek objektív okokkal nem magyarázhatók. Ezért határozott úgy a kormány, hogy idén különös figyelmet kell fordítani az alacsony keresetűek vásárlási igényeire, az olcsó árucikkek kínálatára, amelyről úgy vélte: már valamelyes javulást mutat. A kormányelnök óvatos véleményformálása e kérdésben azonban világosan jelezte, a téma napirenden marad, nem tévesztik szem elől! Más jellegű közvetett figyelmeztetések is elhangzottak. A gazdasá gvezetés továbbra is fenntartja a kívánatos állami támogatást a népgazdaság egészséges arányú fejlődése érdekében, de határozottan csökkenteni fogja a gazdaságtalan munkával kapcsolatos veszteségtérítéseket, a gépipar viszonylatában például öt év alatt 1300 millióról 1400 millióra. Akiket Illet, bizonyára felkészülnek erre, és akkor már valami jó dolog történt. Rendkívüli horderejű kérdés a szakmunkások képzése. Az országgyűlés nemrég törvényt is hozott e tárgyban. A kormány azonban úgy látja, az állami és a társadalmi szervek általában nem úgy foglalkoznak az ipari tanulókkal, ahogy szükséges volna. Tehát a kérdés vizsgálata nem zárult le! Ami pedig a nőket illeti, az elhangzottak summá- zata: sok minden történt az érdekükben, mégis kevés! Semmi kétség: a kormány megvizsgálja, vajon miként érvényesül a gyakorlatban például az egyenlő munkáért egyenlő bér elve. A vitában felmerült számos fontos kérdésre, érdekes gondolatra e helyen még utalni sem tudunk. Feltűnő volt, milyen hangsúlyt kaptak — a felszólaló képviselők hatásos érvelésének köszönhe- töleg is — bizonyos vidéki ügyek. Többek között a budapesti vállalatok vidéki gyáregységeinek, telepeinek sok esetben elgondolkoztató helyzete, példának okáért Hevesben. Azután a vidéki iskolaügy, a tanulók hátrányos helyzete a továbbtanulásban — egyebek között Bács megyében. És szóba kerültek természeti kincseink, köztük a békési földgáz. De mikor, hogyan jut majd hozzá a lakosság? És a szolgáltatások, hogy valóban élvezhessék a családok a sok értékes holmi hasznát, amihez hozzájutottak. A külpolitikai beszámoló és hozzászólások elsősorban az európai béke és az ezt szolgáló, tervezett értekezlet érdekében végzett nemzetközi tevékenységünket taglalták, nemzetközi gazdasági kapcsolatainkról pedig, ezúttal főleg a szocialista országok bontakozó gazdasági integrációja vonatkozásában esett szó, mely utóbbi szintúgy a szélesebb körű, igazi nemzetközi együttműködés eszköze, mint maga a következetes szocialista békepolitika. Az országgyűlés e vonatkozásokban is helyeselte a kormány kezdeményezéseit, végül — jogéletünk vezető személyiségeinek előadása alapján — helyeslőleg tekintette át az országgyűlés a szocialista törvényesség további megerősödéséről tanúskodó közállapotainkat. [IcIvénvalÓ kérdés az 1IC1 VCU»íl«U Uy tógas és változatos ügyeket méregető háromnapos ülésszak után: vajon mi terelte egységes mederbe a sokrétű tanácskozást? Ha a felmerült kérdések némelyikére nem is, erre viszonylag egyszerű a válasz: pártunknak az a mind sokoldalúbb, körültekintőbb politikája, amelyet a kormányzat ültet el a mindennapi gyakorlatban. Egyszóval: kor- mánypolitiká nk. Moro tárgyal „Nem bocsátkozhatom jóslásokba. Megértésit leérek, ha kiderülne, hogy még további időre van szükségem” — jelentette ki Aldo Moro, akit Rumor visszalépése után Sa- ragat olasz köztársasági elnök az új kormány megalakításával bízott meg. Moro a kijelentést pénteken este tette, miután harmadik napja folytatta tanácskozásait vezető politikusokkal. Giacomo Mameini, a szocialisták egyik vezetője pénteken közölte, hogy Moro hétfőre újabb megbeszélést tűzött ki a szocialista vezetőkkel. Moro, aki kedden kapott kormányalakítási megbízást pénteken a szocialista vezetőkön kívül, Colombo kincstár- ügyi miniszterrel és az olasz bank kormányzójával folytatott megbeszélést. (MTI) Or. Nagy Ferenc Lenin a proletárforradalmak nagy stratégája Új korszak, új típusú párt III. A kapitalizmus új korszakának, az imperializmusnak, a marxizmus forradalmi elmélete alapján történő kritikai elemzését, és a munkásosztálynak az új helyzetben követendő taktikáját és stratégiáját Lenin dolgozta ki, A XIX. század utolsó évtizedeiben Oroszországban is jelentős fejlődést ért el az ipar. A vasútépítés következtében bővült a nagyipar és a belső piac. A nyugat-európai országiokhoz hasonlóan monopolista jelleget öltött a kapitalizmus Oroszországban, noha továbbra is a cári rendszer volt a társadalmi és politikai élet gúzsbakötője. Ezen az összetett gazdasági-társadalmi alapon az ellentmondások rendszere is rendkívül komplex módon jelentkezett, úgy, - ahogyan akkor egyetlen más országban sem. Kiéleződött az ellentmondás az ipari proletariátus és a burzsoázia között. Robbanásig feszült az ellentét a parasztság és a feudális nagybirtokos osztály, a nemzetiségek és a nagy orosz nacionalizmus, illetve a kapitalizmus és a cári önkényuralom között Is. Engelsnek az oroszországi MÓoRÁD - 1970. társadalmi viszonyokról korábban írott szavait idézve: Oroszország forradalom előestéjén állt, amikor együtt volt a forradalom valamennyi előfeltétele . .egy olyan forradalomé, amely már csak azért is a legnagyobb mértékben fontos egész Európa számára, mert egy csapásra megsemmisíti az egész európai reakció legutolsó, eddig sértetlen tartalékát.” Ebben a forradalomtól terhes történelmi helyzetben kezdte meg munkáját Lenin, aki Marx és Engels forradalmi tanításait előbb az orosz viszonyokra, majd a világkapitalizmus új jelenségeinek kritikai elemzésére alkalmazta, s ezáltal a marxizmus forradalmi elméletét, elméleti rendszerét is továbbfejlesztette. Lenin az oroszországi kapitalizmus monopolista szakasza kibontakozáséinak hatását elemezve, a gazdasági-társadalmi összefüggésből kiindulva megalkotta az új típusú forradalmi pártról, a pártnak a forradalom menetébe betöltött vezető szerepéről, szervezed, politikai és ideológiai alapjairól, forradalmi stratégiájáról és taktikájáról szóló március 8., vasárnap elévülhetetlen tanításéit Nála a pártról szóló forradalmi elmélet a legprogresszívebben fejezte ki az orosz valóság vizsgálatéinak és a proletár- oszlályihanc perspektívájának egységét. A „Mi a teendő” című 1902- ben megjelent hrossúrájában például az „ökonomisták” hibás és ártalmas nézeteivel szemben fogalmazta meg a marxizmus—leninizmus egyik legfontosabb tételét, amely szerint a politikai harcnak, ennélfogva a proletariátus politikai {jártjának is elsőrendű jelentősége van a társadalmi fejlődésben, a proletariátusnak a szocializmusért vívott harcában. „.. a proletariátus alapvető gazdasági érdeke csakis politikai forradalom útján elégíthető ki, mely a burzsoázia diktatúrája helyébe, a proletariátus diktatúráját állítja” — írta Lenin. Erre a forradalmi szemléletre utalva, hangsúlyozta többször is a tőle oly -gyakran idézett szavakat : „Adjatok nekünk egy forradalmárokból álló szervezetet és kifordítjuk sarkából Oroszországot.” Az új típusú forradalmi párt 1903-ban az OSZDMP II. kongresszusán a, lenini program alapján bontott zászlót. Az új korszak lenini értékeléséinek EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Leeresztett atomsorompó — Bonn retlektortényben — Pompidou Amerika után — Izraeli fenyegetőzés — Salisbury „gólja’* Londonnak VITATHATATLANUL a hét legfontosabb politikai eseménye az immár formális aktus, amelyre csütörtökön került sor Moszkvában, Washingtonban és Londonban: az amerikai és a szovjet ratifikációs okmány letétbe helyezésével (a britre már korábban sor került hatályba lépett a majd száz ország által aláírt, s már félszáz által ratifikált atomsorompó-szerző- dés. Amint arra Koszigin a moszkvai ünnepélyes aktus során rámutatott, az atomsorompó lényeges lépés a nukleáris leszerelés útján, hiszen határozott korlátot szab a legveszélyesebb tömegpusztító • fegyverek terjedésének útjába. Kétségtelen, hogy — bármily fontos is — csupán lépés a leszerelés útján ez a szerződés, vagyis még inkább Ösztönző a továbbiakra. Éppen a nagyhatalmaknak más területeket, így a rakétafegyverkezés korlátozását is érintő, és egyáltalán: a leszerelés egész problémakörének megvitatására való törekvése a megfelelő válasz azokra az atom- so rom pó -ellenes bírálatokra, amelyek egyes országokban az aláírás és ratifikálás halogatását eredményezték. Közismert, hogy történetesen az atomsorompó ratifikálása Nyugat-Németország- ban az európai biztonság egyik fontos követelménye, s az új bonni kormány szándékainak — és belpolitikai erejének! — egyik próbaköve. A héten különben megkezdődtek azok a berlini megbeszélések, amelyeknek elő kell készíteniük az ugyancsak az NDK fővárosában esedékes kormányfői találkozót a két német állam között. A bonni „keleti politika” érdemi realizálódásának új állomása lesz ez a találkozó, amely természetesen legfeljebb kedvező feltételeket teremthet érdemi — és nemzetközi jogi értékű első nagy jeSenitőségű tudományos következtetése és eredménye az új típusú párt létrehozásában megvalósult. Azóta ez a párt a forradalmak egész során át, a kommunizmus útjára vezette a Szovjetunió népeit. A leninizmus fonnadalomel- méletének első elemeként a pártról kidolgozott lenini tanítás azóta is elevenen ható erőként dominál a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban. A szocialista országok, közöttük hazánk is, a lenini típusú párt vezetésével haladnak a szocializmus építésének útján. Ugyanakkor az utóbbi évek eseményeit: az 1956-os magyarországi ellenforradalmi lázadást; az 1968. évi csehszlovákiai ellenforradalmi törekvéseket; az Indonéziában történteket és a kommunista mozgalom más jelenségeit figyelembe véve, azt is megfogalmazhatjuk, hogy ahol csorbát szenved a forradalmi párt vezető szerepe, ott alábbhagy a forradalom lendülete és veszélybe kerülnek a munkásosztály hadállásai, — a szocialista országok esetében a proletariátus diktatúrája is. Lenininek az új típusú forradalmi pártiról szóló tanítása ma is időszerű és élő tanítás, és a centenáriumi évvel kezdődő újabb évszázadban is a szocialista világforradalom éltető eleme lesz. Korunk marxista—leninista pártja, forradalmi tevékenységének Lenin által megfogalmazott alapelvei a következőkben foglalhatók össze; — Az új típusú párt forradalmi párt, amelynek egész tevékenysége arra irányul, hogy előkészítse a proletariátust „az álamhatalom kivívására és emellett a hatalom megszerzésére a proletárdiktatúra formájában.” (Lenin Összes Művei, 41. kötet, 189. oldal —- oroszul). Ilyen párt — megállapodásokhoz. Mar ezeken a heti előkészítő üléseken, és azoknak a szokásos nyugatnémet sajtótálalásában jelentkeztek mindazok az ellentmondások is, amelyek eddig is jellemzőek voltak a Brandt-kormány vonalára. Megoldatlan még magának a Brandt—Stoph találkozónak több politikai jelentőségű részlete, így a kancellár „nyugatberlini kitérője”, ami természetesen barátságtalan, NDK- ellenes gesztus (lévén Nyugat- Berlin önálló politikai egység, s nem az NSZK része). A HÉT ELEJÉN, a lipcsei vásáron nagy jelentőségű eszmecsere zajlott le az NDK vezetői és a nyugatnémet nagyipar képviselői között. Ezeken kitűnt, hogy az NDK kész mindazoknak a mindkét fél részére elfogadható formuláknak a megkeresésére, amelyek eredményükben a demokratikus német államot sújtó megkülönböztetések felszámolásához vezetnek. Erről tanúskodott Walter Ulbricht lipcsei megnyilatkozása; amennyiben az NDK jóindulatot és hajlandóságot tapasztal a másik .fél részéről, úgy kész erre a rugalmas megközelítésére. Sajnos, nem éppen biztató az a közvetett válasz, amely Londonból 'érkezett, az ott időző Brandttól, aki egyébként magához kérette megbízottját a berlini előkészítő megbeszélésekről. A nyugatnémet kancellár londoni sajtóértekezletén kitérő válaszokat adott a szocialista tudósítóknak a bonni keleti politika következetességét firtató kérdéseire. S hozzá kéll tennünk, hogy a brit—nyugatnémet tárgyalások témája sem éppen kedvező az európai biztonság szemszögéből: bár első helyen Anglia közös piaci ügye szerepelt, alapjában London és Bonn együttműködése, és annak is főleg katonai vonatkozásai domimegte&tesítl a törhetetlen forradalmi hüségiet, a fenntartás nélküli bátorságot és elszántságot; — az osztály öntudatos élcsapata, amelyet szoros kapcsolatok fűznek a tömegekhez és amely a tömegek élén halad. Lenin arra törekedett, hogy „a Párt a forradalmi proletariátus élcsapatává váljék oly’ módon, hogy nem távolodik el a tömegektől, hanem egyre inkább közeledik hozzájuk, felemeli a tömegeket a forradalmi öntudatra és a forradalmi harcra.” (Lenin összes Műved, 44. kötet, 420— 421. old. — orbszul.); — internacionalista párt. amelynek — tanította Lenin, „elsőrendű és legfontosabb feladata a harc az Internacionalizmus fogalmának és politikájának opportunista £s nyárspolgári-pacifista torzításai ellen.” (Lenin Összes Művei, 41. kötet, 166. old. —oroszul.) ; — egységes, harcképes szervezet, amely a demokratikus centralizmus elvére épült, képes tömöríteni a munkásosztályt, a dolgozókat a forradalmi harcban, kérlelhetetlen az opportunizmus és a szaka- dárkodás bármely fajtájával szemben. A marxizmus eszméinek és gyakorlati vonalának „egy marxista centralizált politikád párt” felel meg — állapította meg Lenin. (Lenin összes Művei, 39. kötet, 222. oldal — oroszul.); — olyan párt, amely ian- kadhatattamul elsajátította azt a bonyolult művészetet, hogyan kell alkalmazni a marxizmus általános elveit a konkrét viszonyok között, képes arra, hogy bármely helyzetben megvédje a munkásmozgalom végső céljait. (Bővebben lásd az SZKP Központi Bizottságának Lenin születése 100. évfordulójára közreadott téziseiben.) náltak. Ráadásul éppen a héten került tető alá az a brit —holland—nyugatnémet gáz- centrifuga-egyezmény, amelynek az uránfejlesztés révén sajátos jelentősége van egy esetleges atomíegyverprog- ram szempontjából. S hogy kerekké tegyük a bonni körképet; a héten jelentette be Strauss pártja, a CSU, hogy „kilép” a bajorországi keretek közül, — s — megszegve a CDU-val fennálló húszéves egyezséget — egész Nyugat- Németorszagban „baráti köröket”, magyarán, pártszervezeteket állít fel; ekként a nyugatnémet szélsőjobb tömörítésének minden eddiginél nagyobb méretű lehetősége jelentkezik komor árnyékként Bonn felett. Kérdés, hogy ez mire ösztönzi a Brandt-kormány t: nagyobb következetességre, avagy meghátrálásra. AZ EURÖPAI események sokaságából — az olasz kormányválság újabb szakasza, a szocialisták sikere az osztrák választásokon — ezúttal Pompidou francia elnök majdnem fiaskót eredményező amerikai körútjáról kívánunk szólni. A cionista körök olyan tüntetés és inzultuskampányt rendeztek Pompidou kőrútjának valamennyi állomásán, hogy csak az egyszer már hivatalosan elbúcsúzott Nixon New Yorkba sietése mentette meg a látszatot, és vette elejét annak, hogy a francia delegáció megszakítsa útját. A tüntetések jelezték, hogy a közel-keleti és általában a földközi-tengeri kérdésekben változatlanok a francia—amerikai — a vetélkedésből fakadó — ellentétek. A franciák alapjában a rendezés hívei, ellentétben az amerikaiakkal, akik érdekeik csorbítását féltik az igazságos rendezéstől, és ezért annak sza- botálására bátorítják Izraelt. Mindamellett nem szabad megfeledkezni arról, hogy Pompidou útjára, és Nixonnal folytatott tárgyalásaira nem csak az ellentétek voltak jellemzőek, sőt: az utazás valójában a De Gaulle utáni francia korszak nyugtázása, a két szövetséges viszonyának helyreállítási aktusa. Kivált, az osztályuralmat meggyengülve érző francia nagytőke sietett erősíteni az Amerikához fűző szálakat, s ennek megfelelően feladta azokat a degaullei önállósági elveket, amelyek elsősorban a gazdasági téren, — valutaügyek, amerikai befektetések stb. — érvényesültek. A közel-keleti izraeli—amerikai politika szabotázs változatlanul megnyilvánult a héten, a maga komor jelentkezési formájában: Tel Aviv ezúttal Libanonra1 fordított „megkülönböztetett” figyelmet, s olyan nyíltan fenye- getődző hangot engedett meg magának, ami komoly riadalmat okozott ENSZ-körökben is. Talán a veszély érzete járult hozzá, hogy a négy nagyhatalom eheti megbeszélése állítólag a korábbiaknál valamivel kedvezőbb volt a rendezés előbbvitele szemszögéből. FORMÁLIS POLITIKAI eseménnyel fejezzük is be: valójában csak a világközvélemény figyelmének felhívása tekintetében számít fontosnak a Smith-rezsim eheti lépése. Rhodesia elszakítása a brit koronától. Smith joggal dicsekedett azzal, hogy hatástalanok maradtak a brit szankciók, s ma rezsimje jobb helyzetben van, mint volt... Ezzel Salisbury nagy gólt lőtt a brit politikának, amely mindeddig kitért a nemzetközi közvélemény, és főleg az afrikai országok nyomatékos követelése elől, és nem hajlandó igazi eszközöket alkalmazni a fajüldöző fehér telepesek megtörésére. (Folytatjuk) (Avar János)
