Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)
1970-03-28 / 74. szám
Zenei élet REJTVÉMY Kilcncszintes, harminchat lakásos új toronyházak. Nem messze tőlük új szálloda, új művelődési ház, posta és Centrum Aruház. Az egyik legszebb — ha nem a legszebb — vidéki városközpontunk. A város neve Petőfi egyik versének címével kezdődik- KÉRDÉSÜNK: Mi a város neve és melyik a város legjelentősebb üzeme? A mezőgazdasági könyvhónap megyei tapasztalatai A mezőgazdasági szakkönyvek és szakirodalom ünnepi hónapját, a mezőgazdasági könyvhónapot ez év íebruárjában is megrendezték. A rendezvény célja a szaklapok iránti érdeklődés, a szakműveltség fokozása, valamint a korszerű termesztési módszerek elterjesztése. Megyénkben Is széles körű mozgalom bontakozott ki az ünnepi hónap sikeres lebonyolítása érdekében. A mezőgazdasági könyvhónap egybeesett ez évben a népművelési apparátust Jelentősen Igénybe vevő Tiszán innen, Dunán túl felszabadulási vetélkedő közvetlen előkészületeivel, mely az erők egy részét. lekötötte. Ez hátrányos volt. Az dltalában februárra eső tsz- zárszámadások kettős szerepet Játszottak a fenti kérdésben: egyes helyeken szervesen összekapcsolták a könyvhónap rendezvényeit a zárszámadásokkal, másutt viszont éppen a zárszámadásokkal indokolták a könyvhónapról való távolmaradást. Nagyobb eredmény elérésére ott volt lehetőség, ahol (pl. a pásztói járásban) Jó munka- kapcsolat alakult ki a mezőgazda- sági és a művelődési osztályok között. A program megyeszerte változatos, gazdag volt. Sok községben rendeztek író—olvasó találkozót központi előadók közreműködésével. Jelentős volt a szakmai jellegű, a tájegység konkrét problémáihoz kapcsolódó előadások száma is (pl. Ludányhalásziban, Szé- csényben, Bercelen stb.) Ezenkívül a községek mintegy 75 százalékában szakelőadások hangzottak el TIT-előadók, megyei szakemberek közreműködésével. A Járási és községi könyvtárak M—90 százaléka rendezett a hónap folyamán kiállítást a mezőgazda- sági szakkönyvekről. A nagyobb községi könyvtárak több esetben használták fel a kölcsönzési Időt szakkönyvek szervezett Ismertetésére. A könyvhónap időtartama alatt a szakkönyvek forgalma a szokásos kölcsönzés duplájára emelkedett. Nagy eredményeket értek el a könyvárusitás terén. A siker legfontosabb tényezője a járási előkészítő bizottságok határozott, szervezett munkája volt. A könyvhónap sikere az elmúlt évinél jobb, mind a programot, mind a látogatottságot véve figyelembe. Oueea és baléit A debreceniek legutóbbi, keddi és szerdai vendégszereplése elütött az előzőktől. Mármint, ami a programot illeti. Nem háromfelvonásos, egész estét betöltő dalművel érkeztek, hanem ismét újítottak repertoárjukon. Egy egy- felvonásos, és egy táncköltemény szerepelt műsorukban. A két mű mintegy kiegészítette egymást. Mascagni: Parasztbecsület című operáját és Ravel: Spanyol rapszódia című négytételes tánckölteményét látva kiderült, hogy két rokontemperamentumú világ találkozott a színpadon — más-más műfaj nyelvén. A mű alapját Giovanni Ver- ga remekbe szabott naturalista drámája jelentette. Mascagni zenéje tipikusan a népi dallam szülötte. A szicíliai rémdráma a bel canto legszebb napjaira emlékeztet. A zeneszerző remekül ismerte a kórus hangzásának lehetőségeit, kiválóan érvényesíti ezt például a Húsvéti kórusban. Hangszerelésében rikító: harsány színek kavarodnak az indulatokkal együtt. A finomabb megoldást csak egyszer választotta Mascagni, a nevezetes I n termezzóba n, amely a szerző legmaradandóbb dallama. A neves olasz operakomponista, aki egyébként 16 operával lepte meg a zenetörténetet — ebből mindössze ez az egy kerülte el a történelem árnyékos oldalát — a verizmus néven ismert zenei irányzat egyik tagja volt. A veris- mo túlságba hajtja az érzelmek ábrázolását, a szélsőségeket keresi, s ezáltal egyoldalúvá válik. A dráma elveszti társadalmi mondanivalóját, csupán fülbemászó dallama tartja életben, amelynek az a jellegzetessége, hogy köny- nyebb megtanulni, mint elfelejteni. tolmácsolta, magába szorított volt, és egyben kiszolgáltatott. A nemrégiben Salgótarjánban is nagy feltűnést keltett Horváth Bálint énekelte Turiddu szerepét. Hangilag kiváló alakítást nyújtott, de mozgása, színpadi alakítása kissé merevnek tűnt. Szögletes volt, elfogódottság érződött rajta. Horváth előadásában továbbra is élveztük azt az őszinteséget, ahogy zeneileg megközelíti figuráinak jellemét. Turiddu anyjának alakját Pázsit Magdolna mintázta meg. A tehetetlenség jellemezte fel. fogását, remekül kiegészítették egymást Marsay Magdával, aki a hódító asszony, Lola szerepét alakította. Incselke- dően szép. nemes gesztusokkal hívta fel magára a figyelmet. A vetélytárs figuráját, Alfiot, Gazsó János mutatta be kitűnő drámai érzékletes séggel. A MÁV Filharmónikus Zenekar Mossóczy Vilmos karmester vezényletével széles zenei kontúrokat rajzolt. Egykét drámai csúcspontnál szinte észre sem lehetett vinni, hogy a zenekar milyen tagoltan ül, ki az árokban, ki a nézőtéren. A zenekar előadásában azonban adódtak néha felettébb „piszkos” részek. Ez elsősorban az előbbi mentségére szorul. Szabó Ferenc díszletei közepesek voltak. Többféle stílus keveredett bennük. Ugyanezt mondhatjuk Gregus Ildikó jelmezterveiről is. Kiemelkedően jó volt Zakar István maszkmester munkája. Az est második felében a több éves szünet után újból életre derülő balettegyüttes mutatta be Ravel: Spanyol rapszódia című, négytételes tánckölteményét. A koreográfiát Barkóczy Sándor, az Operaház koreográfusa tervezte, rendezte és tanította be. Azonos témakörű tételekről lévén szó. nyugodtan megkockáztathatjuk azt a kijelenést, hogy a közepes minősítésű koreográfiát a debreceni Csokonay Színház balettkara igen kiválóan oldotta meg. Jól sikerültek az emelések, pontosak voltak a karbetétek, a táncosok különös kedvvel dolgoztak a színpadon. Együtt éltek a muzsikával. Malonyai Nani a lány szerepében különösen nehéz feladatot vállalt magára. Kifejezőkészsége, mimikája kitűnő, jól megértette magát partnereivel. A zenével való együttélés jegyével fogta fel szerepét, de egyben nem felejtette el: még mások is léteznek a színpadon. A hálás szerepben figyelemre méltó alakítást nyújtott. A négy fiú szerepét Papp József, Vry Tibor, Szenté Ernő és Lakatos Károly táncolta, A még hozzájuk csatlakozó Stahl Ferenccel és Nemes Lajossal egységesebb képet mutattak, mint a női táncosok. Tem- peramentumosabbak voltak. De említsük meg a táncosnők neveit is: Bánszky Rózsa, Kaszás Annamária, Magyar Mária, Pethő Zsuzsa, Sterba Zsuzsa. A díszletet és a jelmezt tervező Gyarmaty Ágnes munkája túlságosan stilizáltnak tűnt. Néhány mozzanatnál kénytelen volt arra gondolni a néző, hogyan lehet ebben a kosztümben táncolni. A zenekar egységesebb képet mutatott a táncköltemény kíséreténél. Ügy látszik, a szünet használt a muzsikusóknak. Molnár Zsolt Kertész Gyula rendezése megpróbált ezekből a harsány színekből letompítani valamit, nyugodtabbá alakította az opera egész menetét. Ezzel hatásosabbnak bizonyultak a drámai részletek. Kórusmozgatása nagyszerűen érvénye, sült a salgótarjáni, kisebb színpadon is. Az ellentétpárokra felépülő, hang nélküli figurák (koldus, ministráns) remekül pörgették az előadást. Kőváry Anikó énekelte San. tuzza szerepét. Hangjának karaktere kiválóan megfelel e szerepkör alakjainak megmintázására. Az elhagyott asszony drámáját érzékletes erővel Értelmiségi klubok Az idén megnőtt az érdeklődés az értelmiségi klubok iránt a salgótarjáni járásban. Rendszeresen tart előadásokat a TIT a kisterenyei pedagógusok klubjában. Értelmiségi klub alakult Mátranovákon és Dorogháaán. A klubtagok saját összeállítású előadássorozatot hallgatnak meg. Egy- egy előadás után a baráti beszélgetés során hasznos vita bontakozik ki. Igen vonzóak a körzetenként tartott pedagó- gus-itapas&talatcsenék. Karancslapujtőn az Országc« Pedagógiai Intézet munkatársai tartják a vitaindító előadásokat. Más körzetekben a pedagógusszakszervezet járási vezetősége hívja össze a pedagógusokat ismeretterjesztő előadással kezdődő szakmai tapasztalatcserére. A tavasz folyamán a Hazafias Népfront járási elnökségével együtt, agrárszakemberek részére az öntözéses legelőgazdálkodásról szerveznek bemutatóval színesített tapasztalat- cserét. GORKIJ Leninről XIII. Gyakran volt alkalmam a forradalmi taktika és gyakorlat kegyetlenségeiről beszélni Leninnel. — Mit akar? — kérdezte csodálkozva és haragosan. —* Hát leliet szó emberségről egy ilyen hallatlanul elkeseredett küzdelemben? Hol van itt helye lágyszívűségnek és nagylelkűségnek ? Európa blokád alá vesz minket, az európai proletariátustól nem kapjuk meg a várt segítséget, minden oldalról medveként támad ránk az ellenforradalom, hát mit tegyünk? Nem kötelességünk, nem jogunk-e harcolni, ellenállni? Már bocsásson meg, mi nem vagyunk ostobák. Tudjuk: azt, amit mi akarunk, senki sem tudja megcsinálni, csak mi. Vagy talán azt gondolja, hogy én itt ülnék, ha meg volnék győződve ennek az ellenkezőjéről? — Milyen mértékkel méri a verekedésben szükséges és fölösleges ütéseket? — kérdezte tőlem egyszer egy heves beszélgetés után. Erre az egy4 NOGRAD - 1970. szerű kérdésre én csak költői módon válaszolhattam. Azt hiszem, más válasz nine.; is. Igen gyakran zaklattam különféle kérdésekkel, s néha úgy éreztem, hogy Lenin sajnál engem, amiért közbenjárok az emberek érdekében. Időnként megkérdezte: — . Nem érzi, milyen jelentéktelen ügyekkel, milyen semmiségekkel foglalkozik? Én azonban azt tettem, amit szükségesnek találtam, és nem riasztottak vissza annak az embernek ferde, haragos pillantásai, aki jól tudta, mi van a proletariátus ellenségeinek számláján. Ö bánatosan csóválta a fejét, és ezt mondta: — Kompromittálja magát az elvtársak, a munkások előtt Én viszont azt hangsúlyoztam, hogy az elvtársak, a munkások, „a lobbanékonyság és ingerültség állapotában” nem egyszer túl könnyedén és „egyszerűen” kezelik a szabadságot, értékes emberek életét: és hogy véleményem szerint 26., »om bot ez a fölösleges, olykor teljesen értelmetlen kegyetlenség nemcsak kompromittálja a forradalom becsületes, komoly ügyét, hanem mindentől függetlenül árt is ennek az ügynek, mert igen sok tekintélyes erőt visszariaszt tőle. — Hm, hm — dörmögte szkeptikusan Lenin, és sorolni kezdte, hogy az értelmiség hányszor árulta el a munkások ügyét. — Köztünk legyen mondva — mondta, sokan nemcsak gyávaságból fordulnak ellenünk, válnak árulóvá, hanem becsvágyból, vagy mert belezavarodnak, rettegnek, hogy dédelgetett teóriájuk csődöt mond, ha összeütközésbe kerül a gyakorlattal. Mi ettől nem félünk. Az elmélet, a hipotézis számunkra nem „szentség ’, hanem munkaeszköz. És mégsem emlékszem olyan esetre, hogy Lenin elutasította volna kérésemet. S, ha mégis előfordult, hogy kérésem nem teljesült, ez nem az ő hibájából történt, hanem bizonyára ama „szerkezeti hiányosságok” folytán, amelyekben a suta orosz államgépezet mindig is bővelkedett. Feltehető az is, hogy valakinek a tudatos gonoszsága akadályozta értékes emberek sorsának könnyítését, életük megmentését. Itt is lehetséges a „kártevés”; az ellenség ugyanolyan cinikus, mint amilyen forté- lyos. Á bosszúvágy és a düh gyakran a tehetetlenségi erőnél fogva hat. S persze vannak lelkibeteg emberkék, akik káros szenvedéllyel élvezik fe- leharátaik. szenvedéseit. Lenin egyszer mosolyogva mutatott egy táviratot: „Megint letartóztattak, szóljon, hogy engiedjenek ki.” Az aláírás: Ivan Volnij. — A könyvét olvastam, nagyon tetszett. Látja, őbenne az első Öt szó után rögtön meg- éreztem azt az embert, áká megérti, hogy a hibák elkerülhetetlenek, és nem haragszik, nem mászik a falra a személyes sérelme miatt. Pedig, ha jól tudom, harmadízben tartóztatják le. Jó volna, ha tanácsolná neki, hogy utazzék el abból a faluból, mert még megölik. Ügy látszik, ott nem szeretik. Tanácsolja neki. Táviratban. Gyakran nagyon elámultam. hogy Lenin milyen készségesen segít olyanoknak, akiket ellenségeinek tart, és nemcsak segít hanem a lövőjükre is gondol. így például egy tábornokot — tudós volt, vegyész — halál fenyegetett. — Hm, hm — mondta Lenin, miután figyelmesen végighallgatott. — Tehát maga szerint ez az ember nem tudta, hogy laboratóriumában fegyvert rejtegetnek a fiai? Van ebben valami romantika. Hadd bogozza ki ezt az ügyet Dzerzsjnszkij, neki finom éraéke van az igazsághoz. Néhány nap múlva telefonált nekem Petrográdba: — Azt a maga tábornokát kiengedjük, talán már ki is engedték. Mit akar csinálni ez az ember? — Homoemulziót... — Ügy, úgy, az valami karbolsav! Nos, hát főzzön karbolsavat. Maga pedig mondja meg nekem, mire van szüksége ... Néhány nap múlva megint megkérdezte: — Mi van a tábornokkal ? Elhelyezkedett ? 1919-ben a pétervári konyhákban felbukkant egy nagyon szép nő, és szigorúan követelte: — Én Cs. hercegnő vagyok, adjanak csontot a kutyáimnak! Mesélték, hogy nem bírta a megaláztatást és éhezést, s a Névába akarta ölni magát, de négy kutyája megérezte úrnője végzetes szándékát, utánafutottak és vonításukkal, izgalmukkal visszatartották az öngyilkosságtól. Elmeséltem ezt a legendát Leninnek. Ferdén, felülről lefelé nézett rám, egyre csak hunyorgott, s végül egészen behúnyva* szemét, haragosan megjegyezte: — Kitalálásnak sem rossz. A forradalom tréfája. Elhallgatott. Felállt, és az asztalán fekvő papírokban lapozgatva, elgondolkodva folytatta: — Hát igen, ezeknek az embereknek nehéz a soruk: a történelem rideg édesanya, s ha megtorlásról van szó, semmitől sem riad vissza. Mit mondjak? Ezeknek rossz a sorsuk. Az okosabbja persze tudja, hogy tövestül tépték ki, és nem fog megint gyökeret ereszteni. Az átplántálás pedig, hogy Nyugat-Európában eresszenek új gyökeret, az okosakat nem elégíti ki. Nemigen tudnak ők ott meggyökerezni. Maga mit gondol? — Ügy vélem, hogy nem. — Tehát vagy velünk tartanak, vagy megint intervenciót akarnak majd kieszközölni. Megkérdeztem, valóban sajnálja-e ezeket az embereket, vagy csak én látom így. — Az okosakat sajnálom. Nálunk kevés az okos ember. Mi, nagyobbrészt tehetséges nép vagyunk, de az eszünk lustán forog. És megemlített néhány olyan elvtársat, aki felülemelkedve osztálya „zoopszichológiáján”, együtt dolgozik a „bolsevikok- kal” Bámulatos szeretettel beszélt róluk. (Folytatjuk)
