Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-17 / 64. szám

Zp. Építők — Gumiipari SC 3:0 (0:0) Rákoefalva, 200 néző, v.: Reveland. Zp. Építők: Nagy IV. — Losonczi, Ferencz, öze — Mlakolczl, Bozó — Tajti, Görgényi (Mátrai I.), Kürti, Pepsinszki, Oláh, (Mátrai IX.), Edző: Kovács Ernő. Szitáló eső, megfelelő pálya. A hazaiak lerohanásos takti­kával kezdtek. Nagy négy íz­ben is bravúrosan védett. Fél óra után feljött a vendégcsa­pat, de gól nem esett. A II félidőben fokozta az iramot a Zp. Építők. A 49. percben Tajti szerezte meg a vezetést. 1:0. Az 52. percben Görgényi — Pepsinszki akció utón az összekötő szerzett gólt. 2:0. Az OGSC elkeseredetten tá­madott, de mindhiába. A 87. percben Mátrai I. keresztlab­dájával Tajti kiugrott, és be­állította a végeredményt. 3:0. Végig nagy iram. a Zp. Épí­tők ilyen arányban Is megér­demelten nyert. Jó: Nagy N., Losoncsd, Mlskolczi, Bozó, Pepsinszki. Fehér László St. Üveggyár — Gázművek 1:1 (0:0) Salgótarján, 300 néző, v.: Feigl. st, Üveggyár: Mulnár I. (Budai, 60. perc) — Kosztu, Czuder, Pünkösdi — Fehérvári. Diószegi — Bodor. Sándor, Seprényi (Verbovszki z., perc) — Koszta, Czuder, Pünkösdi perc), Szabó J. Edző: Balga Ká­roly. Az r. félidőben végig a hazai csa­pat kezdeményezett többet. A 20. percben Bodor guritása a nagy sárban elakadt a gólvonal előtt. Ezután háromszor is a kapufát ta- .álták el. A V. félidőben serit vál­tozott a játék képe. az so. percben egy visszapattant lövés után ka­varodás támadt a vendégek kapu­ja előtt, és Sándor megszerezte a vezetést. J:0. A 75. percben egy bálról belőtt labda Czuder mellé­ről került a hálóba. (Öngól). l:X. A 88. percben Czúder u-esét a ka­pus kifogta. Jó: Szabó (a mezőny legjobbja), Sándor, Diószegi, Pün. küzdi. Balga Károly A Cement• és Mészművek Váci Gyára (DCM) (elvételre keres: I ! tehergépkocsi-vezetőket, j lakatosokat, I villanyszerelőket, hegesztőket, csőszerelőket, esztergályosokat, valamint markolóhíd-darusokat. továbbá férfi- és női betanított és segédmunkásokat Segédmunkások« t átképzünk: — könnyű- és nehézgépkezelőknek. .illetve cementipari szakmunkásoknak! Jelentkezni lehet: a gyár munkaügyi csoportjánál. 7—15 óráig Igazságos döntetlen Nagybátony —- Volán SC 1:1 (1:0) Nagybátony, 900 néző, v.: Soós G. NAGYBÁTONY1 BÁ­NYÁSZ: Szekeres — Kakuk, Pozsár, Ludányi — Kupcsulik, Sarkad! — Nagy, Kovács, Ve­res, Rakonczós, László (Szkle- nár), EDZŐ: Szabó István. VOLÁN SC: Szegedi — Földi, Mángó, Molnár — Erdős, Hu- lócsl — Rattmann, Török (Mezei), Káló, Kiss, Bernáth. EDZŐ: Kiss Jenő. A 7. percben Török les - gyanús helyzetben kiugrott, de mellé lőtt. A 29. percben Káló lesgólt szerzett, majd két perc múlva Földi a kapufát talál­ta el. Kupcsulik lövésére Káló fejessel válaszolt. A 42. perc­ben szép támadás végén Nagy több csel után beadott, és László 13 méterről a bal sa­rokba lőtt 1:0. Az 57. perc­ben ártatlannak tűnő táma­dás végén Bernáth balról be­adott és Halácsi 8 méterről a bal alsó sarokba fejelt. 1:1. A 77. és 83. percben Bernáth két helyzetet hagyott kihasz­nálatlanul. A színvonal elma­radt a várakozástól. Mindkét csapat tartott a másiktól. El­sősorban a küzdőjelleg dom­borodott ki. Egyenlő erők küzdelme, az eredmény hűen fejezi ki a mutatott játékot. Jó: Pozsár. Szekeres, Sarkadi, Veres, ill.: Szegedi, Erdős, Molnár, Mángó, Sulyok Sándor Kínos egyenlítés Salgótarjáni Kohász — Vasas Izzó 3:3 (2:1) Salgótarján, 500 néző, v.: Bircsák. SKSE: Vájd (Libus) — Tajti, Gáspár, Sebők — Csala, Pünkösdi — Boros (Bá­bel), Rozgondi (Krivanek I.), Bartha, Szeberényi, Antal. Edző: Tóth István. Vasas Iz­zó: Horváth — Teleki, Magyar I., .Tölgyes — Kékesi, Majsai (Szabó) — Bánvölgyi, Pintér, Magyar II., Székely, Sebes. Edző: Kovács József. Az első tíz percben Székely és Magyar II. lövését hárítot­ta Vári. A 14. percben Roz­gondi 20 méterről leadott sza­badrúgásé Huszárról kivágó­dott, és Antal hálóba perdí­tett. 1:0. Jól kombináltak a vendégek. A 24. percben Bán­völgyi 22 méteres szabadrúgá sa került a jobb sarokba. 1:1. A 35. percben kapu előtti ka. varodás után Bartha lőtt gólt. 2:1. A II. félidőben a vendég­csapat irányította a játékot. A 69. percben Pintér, a 74. perc­ben Szabó szerzett gólt. 2:3. A 90. percben szabadrúgást ívelt be Pünkösdi. Antal jó érzékkel ugrott fel, és fejes­góllal kiegyenlített az utolsó másodpercben. 3:3, Jó: Gáspár, Szeberényi, Antal, ül.: Magyar I., Kéllesi, Bánvölgyi. Demény László Keménység és szerencse Tiszaszederkény — Kistoronyé 2:1 (1:0) Tiszaszederkény, 1000 néző, v,: Fehér II. T1SZASZEDER- KÉNY1 MTK: Varga — Breuer, Németh, Krecskó — Zumpf, Tóth —Gunics, Haisz, Széles, Kiss (Bodzsár), Frits. EDZŐ: Bán Nándor. KISTE- RENYEI BÁNYÁSZ: Horváth — Létrái, Bibók, Orosz — Szeberényi, Gajger — Vanya, Tarlósi, Kovács, Taliga, Nagy­ma j dón. EDZŐ: Dávid Ró­bert. Az újonc NB II-es hazai csapat ellen salakos edző- pályán mérkőzött a Kistere- nyei Bányász. Az első 20 perc­ben nagy nyomás nehezedett a fekete-fehérek kapujára, de a védelem Horvéthtal az élen kitűnően hárított. A 22. perc­ben Nagymajdon kapufát lőtt, majd 'a 27. percben szöglet után Kiss fejelt 5 méterről a bal felső sarokba. 1:0. A II. félidőben feljöttek a vendé­gek, a hazai védők keményen igyekeztek útját állni a tá­madásoknak. Az 53. percben Kovács találta el a kapufát. A 73. percben Zumpf fel vágta Taligát, és az addig is tisztázatlan eszközöket igény­bevevő fedezetet a játékve­zető kiállította. A 75. perc­ben Létrái felfutott jobb ol dalon, és beadását Nagymaj don a bal alsó sarokba to­vábbította. 1:1. Élénk, izgal­mas volt a játék. A 83. perc­ben Frits elhúzott a bal olda­lon, és közelről a jobb sarok­ba vágta a labdát. 2:1. A ke ményebben küzdő, és szeren­csésebb csapat győzött. Jó: Varga, Németh, Széles, ill.: Horváth, Létrái. Tarlósi. Győri László Erre nincs magyarázat Dunaújváros — SBTC 4:1 (2:0) Tisztes vereség Bp. Építők — Bgy. SE 2:3 (1:0) Népliget, 200 néző, v.: Nagy. Bgy. SE: Tományi — Rónási, Sági, Márton (Bartha, 65. p.) — Loksa, Pál — Huttyán, Suth (Bállá, 65. p.), Cseri, Ba­lázsi, Puruczky. Edző: Vido- musz János. Kissé mély talajon, havas esőben játszott a két csapat. »EÖHIRDITÉSEK Eladó önjáróé sza­lagfűrész 700-as vezc- tofülkes 4 sebesség ’■s rüKverz. Zagyi József Mátraverebély. Petőfi üt 40. Labdarúgó toborzól tart az SBTC labda­rúgó-szakosztálya 1970. március 20- áii (pénteken) Salgótarjánban az SBTC salakos pályáján 15 órától. Jelentkezhetnek 1955-50-57-ben szü­letett fiúk. Az I érdeklődők torna­cipőt és nadrágot hozzanak maguk- 'kal SBTC labdarúgó- szakosztálya. Azonnali felvételre keresünk tartósító üzemünkbe kádár szakmunkásokat. Je­lentkezés : MÉK tar­tósító üzeme, Salgó­tarján, Bajcsy-Zsl- linszky út 23. (Bá­nyakaszinó mellett.) Üj sikkötőgép, új ÍVartburg-huzat el­adó. Salgótarján, Jó­zsef A. u. 5. Tel.: 22-85. Szakképzett keres­kedelmi dolgozókat felveszünk raktári beosztásba. Bérezés kollektív szerződés szerint. Erkölcsi bi­zonyítvány szüksé­ges. Jelentkezés szombat kivételével de 8—15 óra kö­zött. Best — Komá­rom — Nőgrád me­gyei Élelmiszer- kereskedelmi Válla­lat fiókja. Salgótar­ján (Nagyállomás mellett.! Beton- és vasbeton­ipari Művek szent­endrei Gyára (Szent­endre. Dózsa György út 84.) azonnau belé­pésre felvesz női munkaerőket, ta­karítói munkakörbe, valamint férfiakat au­tószerelői és beton- elemgyártó munka­körbe. Felvétel személyes Je­lentkezés esetén. 1970. in. negyedév- Moszkvics személy­re visszaigazolt gépkocsi-kiutalást eladnék. Érdeklődni: 11-00 telefonon. Zagyvapálfalván 2 szobás ház gyümöl­csössel beköltözhe­tően eladó ,,04350” jeligére a hirdetőbe. Termelőszövetkeze­tünk azonnali belé­péssel traktorosokat keres. Jelentkezés: Luciáivá, tsz. A hazaiak szabadrúgás után a 4. percben szerezték meg a vezetést. 1:0. A Bgy. SE nem játszott megilletődötten, és mezőnyfölényt harcolt ki. A 23. percben Balázsi, a 33.-ban Cseri találta el a kapufát. A II. félidőben Is jól állták a sa­rat az NB Ill-as újoncok. A 82. percben Sági röviden sza­badított fel, és ezután esett a második gól. 2:0. Az eredmény korántsem fejezi ki híven a mutatott játék képét. A Bgy. SE tisztes vereséggel — és fő­leg biztató játékkal — nem keltett csalódást. Jó: Tományi, Sági, Loksa, Pál. Reiter László Dunaújváros, 3500 néző, v.: Pusztai (Neuber dm, Hálása: I.). Dunaújváros: Aczél — For- maggini, Fajt, Andriska — Somogyi, Nagy E. — Simon, Csörgő, Mártha, Boromlsau, Bartók. Ldző: Saücs Gyula. Salgótarjáni BTC: Szóke — Baranyai, Gecse, Kmetty, Vertig — Horváth, Répás, Szalai — Kriskó, Básti, Jeck. Edző: Maros vári Béla. Az SBTC szurkolói azzal a reménnyel engeditek el az SBTC játékosait Dunaújvá­rosba, hogy a felforduló» baj­nokság harmadik mérkőzésen megszerzik az első bajnoki pontot. Ez a kérés jogos is volt, hiszen a vasárnapi talál­kozón két egyforma képessé­gű csapat találkozott. A mér­kőzés előtt Marosvári Béla ed­ző is úgy nyilatkozott, hogy minden lehetőség adott az egy pont megszerzéséhez. Kriskó Lajos pedig gólról, illetve gó­lokról beszélt. A csapatot el­kísérő kis szurkolótábor mindjárt a mérkőzés kezdetét jelző sípszó után lelkes buz­dításba kezdett, A stadion a „hajrá Stéce”-lől volt han­gos. 90 perces útjára a labdát az SBTC indította el. Mind­éért támadásba is lendült a három előretolt csatárral ját­szó vendégegyüttes. Kriskó— Horváth adogatás után mára 2 percben szögletet harcolt ki az SBTC. Kriskó beadását el­vetették a csatárok. Alig ké­sőbb, a csúszós talajon Kmetty hibázott, jó helyzet­ben. S ezzel mintha el is lőt­ték volna az első félidőre szánt pussaporukat a Bányász játékosai. Az 5. percben már Szőke védett nagyszerűen. A 10. percben a jobhösszekötő helyén levő Simont Mártha futtatta jó óraékkel, s a jobb- szóliso futtából, mintegy tíz méterről lőtt. Szőke . kiejtette a labdát, a védők azonban ezekben a percekben még mentettek. Az SBTS játéká­ban feltűnt, hogy inkább a védekezésre helyezik a fő súlyt, Répás is hátnavontan játszott, a hánom csatárt vi­szont esetenként Szalai segí­tette. A 13. percben Simon elől Szőke kétszer is nagy­szerűen védett. A tartalékosán felállt Dunaújváros öt csatár­ról támadott és sok távoli lö­vésekkel próbálkozott. Az SBTC védelme nem töreke­dett az emberfogásra, s így a hazaiak legtöbb esetben tel­jesen tisztán vehették át a hosszú labdákat. A 20. perctől félpályán folyt a játék, az SBTC teljesen beszorult. Bar­tók nagyszerű lövése jelentett újabb eseményt. Egy ellentá­madás során, a vezetést is megszerezhette volna az SBTC. Kriskó jó helyzetben, Aczélba lőtte a labdát, majd Básti lőtt a kapu mellé. Ké sőbb Répásnak volt jó helyze­te, de a csatár mintegy 14 méterről a kapufa mellé küld­te a labdát. ■ A 24. percben megszerezte a vezetést a hazai együttes. Közvetett szabadrúgáshoz ju­tott a Dunaújváros. Nagy Er­vin Csörgőhöz gurította a lab­dát, aki a vendégek szétugró sorfala mellett, laposon a jobb sarokba lőtt, 1:0. A gól után az SBTC véde­lemre állt be. A hazaiak ural­ták a mezőnyt, s teljesen a félpályán folyt a játék. A 32. percben Répás hosszú lövése szállt a kapu fölé, a 36. perc­ben Básti előtt kínálkozott helyzet. Aczél kiejtette a labdát, de meüette nem volt sailgótarjáni csatár. Néhány perccel később ismét Szőké­nek adódtak jó védései. Fel­tűnt, hogy a hazaiak védőjá­tékosa is, különösen For- maggdni volt veszélyes a Ven­dégek kapujára. A 40. perc­ben Jeck, Kriskó, Básti volt a labda útja, s a beadott labdát Jeck alig három méterről gyengén fejelte kapura, Aczél védett. A 43. percben újabb gólt szerzett a hazai együttes. Gecse ugyan kirúgta a lab­dát, pontosan Somogyi elé, aki mintegy 17 méterről nagy erővel lőtt, s a labda a bal kapufáról — kapusunkat is érintve — a bal sarokba vágó­dott, 2:0. Az utoilisó percben Szalai 30 méteres rúgását Aczél a bal- sarokból kotorta ki. A második félidő elején a salgótarjániak kis szurkolótá­bora még nem adta fél a re­ményt, A játék is úgy indu.'g, hogy lehetőség van az egyen­lítésre. Az SBTC támadott. A 49. percben Horváth hosszú indítását Kriskó lőtte mellé. Az 50. percben a jobbszélső helyén Szalad száguldott el, aki nagyszerűen középre adott, s Répás egy lépésről a jobb sarokba gurította a lab­dát. 2:1. Alig tíz perccel ké­sőbb Simon nagyszerű labdá­ja a jobb kapufát találta el. Feltűnt, hogy a hazai csatá­rok állandóan változtatták he­lyüket, a vendégek védelme továbbra sem fedezte a Du­naújváros csatárait. Csörgő és Mártha csaknem minden esetben tisztán jutott a lab­dához. A 62. percben Csörgő mintegy 30 méterről óriási erővel a jobb felső sarokba küldte a labdát, 3:1. Percen­ként az SBTC is mutatta ma­gát a pályán, s hol Kriskó, höl Horváth vagy Básti lőtt a kapu mellé, vagy fölé. Cserélt a Kohász és Boromisza he­lyett Szimacsek jött a pályá­ra. Szalai elől szögletre men­tett a hazai védelem. Kriskó- szóló után ismét Aczél men­tett. Csörgő hosszú labdája a felső lécről pattant az alapvo­nalon túlra. Egy percen belül szinte tűzijáték volt Aczél kapuja előtt. Szalai, Kmetty és Répás lövését hárította a vendégek kapusa. Üjab-b nyo<- más alá került Szőke kapuja. A. középpályáról nagyon hi­ányzott Ferenc. A rossz, pon­tatlan leadások egész sora kö­vetkezett. A 83. percben így született meg a hazaiak újabb gólja. Baranyai rövid leadá­sát Básti elvétette, tőle a labda Mártáéhoz került, majd a rendkívül jó forrná bap j ál­sző Csörgő ezúttal sem hibá­zott: hét méterről a bal alsó sarokba vágta a labdát. A mérkőzés utolsó percében még Répás lövését hárította a hazaiak kapusa. Nem lehet magyarázatot ta­lálni a Dunaújvárostól elszen­vedett nagyarányú veresegre. Ismét bebizonyosodott, hogy gólt, vagy gólokat szerezni csak támadó csatárokkal le­het. Bebizonyosodott az is. hogy a szoros emberfogást nem lehet elmulasztani a mérkőzésen, különösen akkor nem, ha egy fiatalokból álló. robbanékony csatárokkal van dolga a védelemnek. Nincs, és nem is lehet magyarázata a számos pontatlan leadásnak, a kapkodó játéknak. Ezen a mérkőzésen az volt az érzé­sünk, hogy sem a védelem, sem pedig a csatársor nem játszik tervszerűen, a játéko­sak nem találják helyüket az * egyébként csúszós talajon. Eb­ből a mérkőzésből minden­képpen le kell vonni a tanul­ságot még akkor is, lia annak következménye egy-egy játé­kos számára nem is kedvező. A Dunaújvárosban Aczél jól látta el feladatát. For- maggini erejéből még a tá­madások befejezésére is futot­ta. Csörgő a mezőny legjobb­ja volt. Mártha és Bartók is a tőle megszokott játékot nyújtotta. Az SBTC kapujában Sző­kének a négy gól ellenére is volt néhány szép védése. Gé- cse alig találta helyét. Répás és Szalai átlagon alul szere­pelt. Kriskót talán elfutásai, Bástit egy-két jó átadása menti, A csapat ;többi 'játéko­sa melyen elmaradt fórmaja­m- .. P usztai játékvezető jól, lát­ta el feladatát. Somogyvári László A TOTÓ 11. heti eredménye 1. SZEOL—Bp. Honvéd 2 1:3 2. Haladás—FTC x 1:1 3. Dunaújváros—SBTC l 4:1 4. Pécs—Csepel * 0:1 5. DVTK—Videoton i 2:0 G. MÁV DAC—BKV Előle x 1:1 7. Szív. MÁV—Pécsi B. 1 1:0 8. Ózd—Eger i 5:1 9. DVSC—FÖSPED 1 2:0 10. Nagybátony—Volán x m 11. Juventus—Cagliari x 2:2 12. Napoli—Milan x 1:1 13. Sampdoria—Kóma 1 2:0 t- 1 14. Bauxit—Savaria 2 0:1 A 2. sz- Autóközlekedési Vállalat salgótarjáni lelcphclyére gépkocsivezetőket szécsényi, rétsági, pásztói telephelyére rakodómunkásokat felvesz. Jelentkezni lehet a 2. sz. AKÖV sze­mélyzeti osztályán, Salgótarjánban. Labdarúgás Eredmények, táblázatok NB I. „A”-esoport: MTK — — Rába ETO 2:0 (0:0), Üjpesti Dózsa — Tatabánya 2:1 (0:0), Diósgyőr— Videoton 2:0 (2:0), Vasas — Komló 2:0 (2:0)­NB I., „B”-csoport: Csepel— Pécs 1:0 (1:0), Ferencváros — Szombathely, 1:1 (1:0), Dunaúj­város — SBTC 4:1 (2:0), Bp. Honvéd — Szegedi EOL 3:1 (2:1). NB II. Északi csoport: Kos­suth KFSE — Keltex 1:0 (1:0). Kazincbarcika — Miskolci VSC 2:0 (1:0), Esztergom — BEAC 2:0 (1:0), Tiszaszeder­kény — Kisterenye 2:1 (1:0), Nyíregyháza — Borsodi Bá­nyász 0:0, Nagybátony — Vo­lán SC 1:1 (1:0), Ikarus — Sá­toraljaújhely 3:1. (2:1), Salgó­tarjáni Kohász — Vasas Izzó 3:3 (2:1). (A-csoport) 1, Vasas 3 3 2. Üjpesi .1 3 3. Diósgyúr :t 2 w 4. MTK 3 1 1 5. Videoton 3 1 fi. Komló 3 _ 1 7. Tatabánya v 3 • 1 8. Bába ETO 1 1 (B-esoport) I. Ferencváros 3 8 1 2. Csepel 3 2 3. Bp. Honvéd 3 2 4. Dunaújváros 3 2 _ • 5. Pécs 3 2 _ 6. Szombathely 3 1 1 7. Szeged 3 . 8. SBTC 3 ■>­A bajnokság állása- Gitt 5- 10:3 G 1 3:3 4 1 2:3 3 2 5:7 2 2 2:5 1 2 1:3 1 2 2:7 l- 5:2 5 1 4:1 4 1 7:3 4 1 6:4 4 1 6:4 4 1 2:4 3 3 4:10 - 3 2:8 ­1. Esztergom K. Vegyész 3. K. KFSE 4. Ikarus 5. TMTK fi. Borsodi B. Izzó Nagybátony Nyíregyháza SKSE Volán se 12. Kisterenye 13. S.-újhely 14. KELTE* 15. BEAC Misk. VSC 2:0 2 3:1» ^ 1:0 2 3:1 2 W i oto i 3:3 L Dl t ü;0 t 3:3 \ l:l 1 1:2 - 1:3 . 0:1 - 0:2 - 0:2 „ Pásztói KSE — Bp. Postás 1:0 (0:0) Pásztó. 500 néző, v.: Koch. Pásztói KSE: Telek — Szalai, Tari I., Borda — Ludányi (Ba­logh), Klonka — Győr, Tari II., Bóna (Gortva), Malik, Smolek. Edző: Bazsó László. A 8. percben Smolek lövé­sét ütötte szögletre a kapus, majd a 23. percben Telek tisztózott veszélyes helyzet­ben. A 26. percben Győr kö­zeli lövését védte bravúrosan a kapus, majd Klonka bom­báját öklözte ki. A 68. perc­ben Klonka átemelt a védő­kön. és a jól kiugró Tari II. térddel sodorta hálóba a lab­dát. 1:0. Nagy küzdelmet lát­hatott a közönség. Az I. fél­időben csakúgy, mint a II.-ban a PKSE játszott fölényben, de sok támadás elakadt' a jó ké­pességű ellenfél védelmében. Jó: Szalai, Tari r., Borda, Klonka, Malik, ill.: Sárik, Vígh. Lakatos. Csákvári József NÓGRÁD — 1970, március 17., kedd

Next

/
Thumbnails
Contents