Nógrád. 1970. március (26. évfolyam. 51-75. szám)

1970-03-15 / 63. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGVESUUFTFK1 •"'Tí NOfiRAD AZ MSZMP NÓGRÁD MEOYÍI BIZOTT5ÁGA ÉS A,MEGYEI TANÁCS LAPJA XXVI. ÉVF., 63. SZÁM. ARA: 1 FORINT 1970. MÁRCIUS 15.. VASÁRNAP Márciusi ifjak A Pilvax ma is ugyanott '* áll, mint akkor, száz- huszonkét évvel eaelőtt. A ta­vasz beköszöntése előtt sokan megállnak előtte, egy költő­re gondolnak, s vele együtt az ifjúságra. Az idősebbeknek eszükbe jut fiatalságuk törté­nelme: a kokárdák, amelye­ket kabátjuk kihajtójára tűz­tek és a szavalatok, amelyek megdobogtatták szívüket. A szavalatok ma is elhangza­nak, de egyre inkább a távo­lodó történelem, s az ifjúság egyre nagyobb megbecsülésé­nek jegyében. Március 15-ike — ahogy Petőfi írta — „eredményei olyanok, melyek e napot örökre nevezetessé teszik a magyar történetben... kezdet­nek nagyszerű, dicső. Nehe­zebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mér­földeket gyalogolni meglett embernek”. Százh úszónkét március ti­zenötödikét ünnepelt a törté­nelem eddig. Megannyi ünne­pi szónoklat, s hányfélekép­pen! 1860-ban a rendőrség verte szét a Táncsics vezette ünneplő tömeget. Feledtetni akarták az emléket, s nem lángját szítani. 1942-ben a kommunista párt irányításá­val a Történelmi Emlékbi­zottság a Petőfi-szobor előtt hívta össze, szervezte tünte­tésre az ifjúságot és a mun­kásságot. Petőfi szavait, szel­lemét idézve tiltakoztak a fa­siszta háború ellen. A tünte­tő tömeg a nemzet szabadsá­gáért, függetlenségéért adott jelt a Duna-parton. Huszonnegyedik éve immár másfajta márciust ünnepe­lünk: a dolgozó, a gondolkodó ifjúság márciusát. A kisdiá­kok ma is ünneplőbe öltöz­nek, verseket szavalnak: Pe­tőfit, s mérföldekről beszél­nek, a kacskaringós útról, ahogy huszonöt évvel ezelőtt megérkeztünk a tavasz teljes kitárulkozásával az igazi márciushoz. A százhuszorukét évvel ez­előtti márciusira 1945. április 4- ike felelt visszahangozó mesz- saeséggel, új történelmét hir­detve e népnek. Egy új fia­talság arculatát elvetve hor­dozták körül az eszméket, a célokat, megnyitva a kapukat az addig kizártak előtt. S ez az új eszme meghatározta a tartalmat. Az új országban feltörő új fiatalság energiá­ié1 duzzadóan, végre a saját jogai között építhette hazáját, hadat üzenve a régi mérföl­deknek, megteremtve egy új mértékegységet: a holnapot. S a holnap jelképében követte a. fiaital ország hatalmat adó pártját: a kommunista pár­tot. A mai fiatalság, akár az ál­talános, akár a középiskolák­ban. vagy az egyetemen, ma is megemlékezik kokárdás őseiről. Március tizenötödike iéU elindítója az elmúlt évti­zedben a forradalmi ifjúsági napoknak, március tizenötödi­ke szelleme köré formálódott az a cselekedni vágyás, amely ma jellemzi a . néha nagyon is nyugtalan tenniakarást. Szak­munkások, szocialista és ifjú­sági brigádok versengenek idén is, de már nemcsak már­cius emlékéért, hanem a fel­szabadulás történelmi tetté­nek méltó megünnepléséért. A felszabadulás huszonötö­dik évének március tizenötö- d-'kéje még nagyobb jogokat biztosít az ifjúságnak. Ezt bi­zonyítják az iskolai diákpar­lamentek, az esztergagépek mellett, a földeken dolgozói!: is. Mert mindannyiunk, fiata­lok és felnőttek szívéből szól­nak ezek a sorok, mai ifjú­ságunké az eszme, a gondolat, Petőfi szavai: „Sors, nyiss nekem tért, hadd tehessek az emberiségért valamit,. Ö s&ss&MutáU tanácsot A Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága az 1954. évi X. törvény 11. § (1) bekezdése alapján 1970. március 20-ára, pénteken délelőtt fél tíz órára összehív­ta a megyei tanácsot. A tanács székházában rendezendő ülésen a tervek szerint tájékoztató hangzik el a harmadik ötéves terv időarányos teljesítéséről, valamint az 1969. évi költség- vetés és fejlesztési tervek végrehajtásáról. Jelentés hangzik el a tanács ülésén a szabálysértési ügyintézés tapasztalatairól, valamint beszámolnak a megyei tanács ipari állandó bizottságának tevékenységéről. A megyei tanács pénteki ülése nyilvános. Erfurti napirend Európa biztonsága a cél Miről kíván tárgyalni Er­furtban Willi Stoph, az NDK Minisztertanácsának elnöke, Brandt nyugatnémet kancel­lárral? Ebben a kérdésben foglal állást szombati számában az NSZEP központi lapja, a Neues Deutschland. A lap bevezetőben hang­súlyozza, hogy az erfurti ösz­ismerte el az európai status quo-t, ennek megváltoztatásá­ra törekszik, s nem mutatott még hajlandóságot az NDK nemzetközi jogi érvényű el­ismerésére sem. Mindez — állapítja meg a lap — bizonytalanná teszi az európai helyzetet. „Ha tehát az NDK kormá­nya és a szövetségi köztársa­szejövetel, két független szu- ság kormánya együttesen ösz­vérén állam kormányfőjének találkozója lesz. Az a tény pedig, hogy az NDK az össze­jövetel megvalósulása érde­kében lemondott a berlini ta­lálkozó tervéről — az NDK komoly tárgyalási készségét mutatja. A lap idézi Brandt kancel­lár egyik megállapítását, hogy a megbeszéléseken ésszerű eredményt kell elérni, s ez­zel összefüggésben kifejti az NDK álláspontját. Rámutat, hogy a szövetségi köztársaság mind ez ideig nem szerű eredményt akar elérni, akkor elsősorban és minde­nekelőtt az európai bizonyta­lanságot előidéző tényezőket kell kiküszöbölnie” — írja a lap és hozzáteszi: „a tárgyaló partnerek fel­adata tehát az lesz, hogy megteremtsék a békés egy­más mellett élé6 feltételeit egymás között.” A cikkből kitűnően tehát, az NDK az NSZK-hoz eljut­tatott államszerződés terveze­tét tűzi a március 19-i erfur­ti találkozó a napirendjére. r AVASZVÁRA m we (Koppány György felvételei Nógrád zöldség- és gyümölcsellátásáért Értékelték a fiatal szakemberek pályázatát Közel egy év telit el a fel- Területi Szövetsége a fiattal tail kollektívája készítette, hívás megjelenése óta, amikor agrárszakemberek köriében Dolgozatuk a megyei zöldseg- á NÖGRÁD Szerkesztősége, a KISZ megyei bizottsága, a megyei tanács vb mezőgazda- sági és élelmezésügyi osztálya és a Cserhát—Karancshegy- vidéke Termelőszövetkezetek ,Az üvegipar ifjú mestere' Véget ért az üvegipar első országos szakmai versenye Salgótarjánban az üveggyár modern Öblös- a verseny: Pásztón a fiatal tanhu- esztergályosok és lakatosok tájában kezdődött, Parádsas- vetélkedőjét, ezt megelőzően váron folytatódott és teg- pedig Salgótarjánban az üveg­nap Pásztón, a Szer- fúvók és festők versenyét ren- szám- és Készülékgyár dezték meg. gépüzemének műhelycsarno­kában fejeződött be az első országos üvegipari szakmai verseny. Öt szakma közül négyben megyei üzemnél folyt |ig| $1i! II lipilj M $ ■■ :íLr i'aiH , 'íi« !I I;!!' rlölltíiilll Ilii taiiiii ji|! jfk .. -.Jk Pásztón a kétnapos szakmai versengésen 24 lakatos és 25 esztergályos szakmunkás kép­viselte azt a hét hazai üveg­gyárat, ahol az üvegipari ter­mékek előállításához szüksé­ges vasipari termelés is folyik. A két vasas szakmában me­gyénket négy-négy pásztói és három-három tarjáni eszter­gályos, illetve lakatos szak­munkás képviselte. Bár a ver­seny szakmai elbírálása lap­zártakor még nem ért véget, annyit azonban már most el­árulhatunk, hogy a pásztói vasasok sikerrel bizonyították nagy szakmai felkészültségü­ket. A verseny végeredmé­nyének ünnepélyes kihirdeté­se március 20-án az Üvegipa­ri Műveknél megrendezésre kerülő díjkiosztó ünnepségen lesz. Az üvegipar szakmai fejlő­dését nagymértékben segítő tosának verseny jelentőségét bizonyít­ja az is, hogy a fiatal szak­munkások csoportjait a leg­több érdekelt üveggyár gaz­dasági és társadalmi vezetői elkísérték a vetélkedőkre, s végig nagy figyelemmel kí­sérték dolgozóik szereplését. Itt érdemes felidézni Szókup 1. Tizenegyes rajtszámmal, Lajos vezérigazgató vélemé­Juhász László, a Pásztói Szer- nyét, aki a salgótarjáni ver­szám- és Készülékgyár ver- senyen elmondta, hogy a bel- senyzője. földi, de főként a külföldi pia. 2. Tizenhármas rajtszám vajon szerencsét hoz-e a Sal­gótarjáni Öblösüveggyár laka- Krecsmár Ottónak? cokon rendkívül nagy az ér­deklődés a munkaigényes, s talán ez sem túlzás: művészi üvegtárgyak iránt. A terme­lés fokozása a megnövekedett piaci igények kielégítése vala­mennyi hazai üveggyárnak létérdeke, ezt azonban maga­san képzett szakmunkásgárda (Folytatás a 2, oldalon) pályázatot hirdetett Salgótar- ellátás gondjainak, _ problé- ján és az iparmedence jobb máinak megoldására készült, és folyamatosabb zöldséggel, Egyik témájuk összegzi a me- gyümölccsel való ellátására. gye lakosságainak eddigi el­látottságát és 1975-ig várható Érdemes és eredményes szükségletét. Másik témájuk a volt a kezdeményezés. A lel- Salgótarján környéki terme- kesedés nagy volt. A beneve- ^szövetkezeteknek készült zésekből kitűnt, 18-an jelen- ajánlásra, két modellben. A tették be a pályázaton való rész- bíráló bizottság megállapítása vételüket. Érdemleges pálya- szerint a fiatalok által készí- munkát azonban^ csak heten tett három tervezet jó alapot készítettek. Az értékelő bi- szolgál arra, hogy közös ösz- zottság munkájában a meg- szefogással valóra is válhas- hirdető szervek képviselői és son. kertészeti szakemberek vet­tek részt. A dolgozatok elbí- Az értekezleten ott volt az rálására tegnap került sor a egyik érintett termelőszövet- KISZ Nógrád megyei bízott- kezet főagronómusa is Kis­sagan. Helyes és érdemes volt ki­terjeszteni a pályázatot a szomszédos megyék fiatal ag­rárszakemberei körében is, mert a legjobb dolgozatok más megyékből érkeztek be. Ez érthető is, hiszen me­hartyánból. Reálisnak, elfo­gadhatónak tartja a fiatalok tervezetét, most már a tette­ken a sor. A Kertészeti Kutató Inté­zet fiataljai — Tóth Éva ker­tészmérnök, Komjáthy Anikó, Váradd Ágnes, Winkler Kata- gyénkben nincs nagy hagyó- lin és Krasznai Éva techni- mánya a kertészkedésnek. kusok — munkájukért meg­kapják a Kiváló ifjú mérnök. Az elbírálás alapján a leg- illetve technikus címet és az jobb pályamunkákat a Kér- ezzel járó emlékplakettet, va- tészeti Kutató Intézet KISZ- lamint a kiírásban szereplő aílapszervezetének 5 tagú fia- pénzjutalmaikat is. Megnyílt az Expo—70 Szombaton, helyi idő szerint A 77 kiállító nemzet 115 pa­li órakor, Hirohito császár vilomban ad számot tudomá- megnyitó s^vaivíü vette kéz- nyos és műsaaki fejl6déséröl. octet a Expo 70, minden „jviül zári diáiról Kiemelkedik idők Léig,nagyobb vMágkiállítá- IviemelKieüik 5 fri, .7 naaxiiua a j.09 méteres szovjet pa-vi­sa es az első ilyen rendez- . , _ ... , , vénv a,z ázsiai földrészen on’ a ^altatás legmagasabb vény az ázsiai toMreszem. épülete. Az Expo—70 összesen Ágyúk dördültek, léggöni- 329 hektárnyi _ területet foglal bök emelkedtek a magasba, ^ ^6 kilométerre északra óriási tartályokból állandó Oszakától, Japáin^ második konfettieső hullott, zenekarok legnagyobb ipari és kereske- játszottak és a 77 részvevő detail központjától. A ^ ren- nemzet népi együttesei adtak dezvenyre, amely körülbelül műsort a kiállítás főterén. 2,9 uidlliárd dollárba ^került, Pontosan 11 árakor felvonták ötvenmillió látogatót várnak. a részvevő országok zászlóit, A megnyitóünnepség kere- majd a császár megnyitó sza- feb amÍlven több ezer i* vai után színes rakéták röp- \ f1 kk pentek fel: ezzel megkezdő- ,vendeg. Yett dött a hat hónapra tervezett ”** * *Pl°maciai monstre-rendezvény, amely- ***** egyetemben Eiszaku uSzato miniszterelnök tartott beszédet. A közönség számá­ra vasárnap nyitják meg a kiállítást. nek hivatalos témája: „az emberiség haladása és har­móniája”;

Next

/
Thumbnails
Contents