Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-10 / 8. szám

Bemutatjuk népköztársaságunk intézménye't (11.) A gazdasági döniőbizoltságok no o A GAZDASÄGIRÄNYITÄS jogszabályban meghatározott |s meg lehet indítani, amely­új rendszerének bevezetésé- egyéb ügyek. nek területén a kifogásolt vei jelentősen megnőtt a A Központi Gazdasági termék van. gazdasági döntőbizottságok Döntőbizottság hatáskörébe A gazdasági döntőbizottság feladata. Ez abban áll, hogy tartoznak azok a külkeres- eljárását keresetlevél alapján az állami, a szövetkezeti és kedelmi vonatkozású ügyek, vagy pedig hivatalból iiidit- a társadalmi szervezetek kő- amelyekben legalább az egyik ja meg. Hivatalból akkor zött a gazdasági tevékenysé- fél külkereskedelmi tévé- kell az eljárást megindítani, gük során létrejött szerződé- kenységet folytat; azok az ha valamelyik fél a jogsza- sekből keletkezett, valamint ügyek, amelyekben az egyik bály szerint kötelező kereset­egyéb polgári jogi vonatko- fél a Honvédelmi Miniszté- indítást indokolatlanul elmu- zású vitákat, valamint a rium, a Belügyminisztérium, lasztotta, vagy valamely szer­jogszabályok szerint döntő- vagy ezek felügyelete alá ződés ellentétben áll a nép­bizottsági eljárásra tartozó rendelt szervezet, az Igaz- gazdasági érdekekkel. A tár­más ügyeket eldöntik. ságűgyminisztérium Bünte- gyalást általában a gazdasá­A gazdasági döntőbizottsá- tésvégrehajtási Országos Pa- gi döntőbizottság hivatali he- gi szervezet a Központi Gaz- rancsnoksága, vagy a mun- lyiségében tartják, de szük- dasági Döntőbizottságból és kásőrség, továbbá azok az ség esetén — különösen, ha a fővárosban, valamint a me- ügyek, amelyek egyébként helyszíni szemlére van szük- gyék székhelyein szervezett honvédelmi vonatkozásúak; ség — azt másutt is meg le- gazdasági döntőbizottságokból végül azok, amelyekben az hét tartani. A tárgyalás áll; a felügyeletet valamenv- eljárás tárgyának értéke szer- egyébként nem nyilvános: nyi fölött az igazságügymi- zödesi ügy esetében az egy- azon a megidézetteken kívül niszter gyakorolja. Gazdasági millió forintot, egyéb ügyben csak a felek fejügyeleti szer­döntőbizottsági útra tart°z- a százezer forintot meghalad- veinek képviselői, valamint nak a szerződéskötési kötele- ja. azok lehetnek jelen, akiknek zettség körében (továbbá, ha MEGYEI gazdasági döntő- ezt a gazdasági döntőbizott- a felek közös megegyezéssel bizottságok hatáskörébe tar- ság meeengedi. A gazdasági fordulnak döntésért a gaz- toznak azok a gazdasági dön. döntőbizottsági eljárásban dasági döntőbizottsághoz, tőbizottsági útra terelt ügyek, hozott, fellebbezéssel megtá­ezen a kötelezettségen kívül amelyek nem tartoznak a madható elsőfokú határozat is) a szerződés megkötése, KGD hatáskörébe. A megyei és végzés jogerőre emelke- módosítása, felbontása, vagy döntőbizottságok közül ezek- dik, s végrehajthatóvá válik, megszüntetése kapcsán kelet- ben az ügyekben az az illeté- ha a jogosultak fellebbezési kezett vitás ügyek; az állam, kés, amelynek területén az jogukról lemondanak, illetve az állami gazdálkodó szerve- alperes székhelye van. A Fő- a határozat ellen fellebbezést zetek és az állami költségve- városi Gazdasági Döntőbi- — az arra biztosított határ- tés*i szervek, a szövetkezetek, zottság kizárólagos illetékes- időn belül — a jogosultak azok szövetségei és központ- ségébe tartoznak a banksze- nem terjesztettek elő. jai. a szövetkezeti vállalatok, rű műveletekből keletkezett a GAZDASÄGI döntőbi­vízgazdálkodási társulatok, olyan ügyek, amelyekben az zottságok elvi irányítását az továbbá társadalmi szerveze- egyik fél állami bank, továb- egységes joggyakorlat bizto- tek között keletkezett szer- bá a vasúti fuvarozási ügyek, sítása érdekében a Központi ződéssz,égési és egvéb polgá- Minőségre vonatkozó vita Gazdasági Döntőbizottság lát- ri jogi vonatkozású vitás va- esetében az eljárást annál a ja eL gyoni ügyek, végül a külön gazdasági döntőbizottságnál Újlaki László dr. Madarat ás a Hortobágyon Aratják a nádat a Horto­bágyi Állami Gazdaság tógaz­daságában. Az idén több mint 300 ezer kéve nádra számíta­nak, amiből pallókat és építő­elemeket készítenek. Á Főid rádiójelzései Az „Explorer—38” amerikai rádiócsillagászati szputnyik, .amely körülbelül 6000 kilomé­ter magasságban kering Föl­dünk körül, olyan radiójelzé- seket regisztrált, amelyeket bolygónk sugároz szórványo­san a világűrbe. Egy bizonyos frekvenciasávon a jelzések nagyon hasonlítanak a Jupi­ter által kisugárzott jelekre. A szakemberek ennek alapján arra következtetnek, hogy a Föld mágneses szférájában ugyanolyan folyamatok ját­szódnak le. amilyenek a Ju­piter rádiózörejeinek forrá­sául szolgálnak. Nem a hó ér idáig, hanem a tábla csúszott le Nagyorosziban kaptuk lencsevégre búba. Vállalatok, intézmények, szövetkezetek, magánosok! A Kartográfiai Vállalat megalakította balassagyarma­ti állandó kirendeltségét Készséggel ál) rendelkezésére minden földmérési és térképészeti munka kisajátítás kitűzés telekmegosztás magassági felmérés tervezési térkép készítésére, és más jellegű feladat elvégzésére^ A korszerű geodéziai és fotogrammetriai műszerek a legmodernebb eljárásokat teszik lehetővé, s így a meg­rendeléseket RÖVID HATÁRIDŐN BELŐL KIVÁLÓ MINŐSÉGBEN tudjuk kielégíteni. Az ország egyik legkorszerűbb TÉRKÉPNYOMDAJA- VÁL rendelkezünk. Kívánságára az elkészített térképe­ket nyomat formájában — akár több színnel is — tudjuk szállítani. Európa-szerfe ismertek különböző ATLASZAINK AUTÓ- TURISTA- ÉS VÁROSTÉRKÉPEINK. Egyé­nenkénti vásárló* és nagyobb mennyiség kielégítésért egyaránt készséggel állunk rendelkezésre. Címünk: Kartográfiai Vállalat Balassagyarmat. Balassa u 5 Telefon: Balassagyarmat. 712 NÓGRÁD - 1970. január 10., szombat Sötétben világító autó A közlekedés biztonsága at­tól függ. hogy a szemből jövő autót milyen jól látják a töb­bi kocsi vezetői. Azokat az autókat lehet a legkönnyeb­ben észrevenni, amelyeket foszforeszkáló zománccal von­tak be: az ilyen zománc 12— 15-ször világosabb és feltű­nőbb, mint a legfehérebb fe­hér. Sajnos, a zománcozási el­járás ma még túlságosan bo­nyolult, s a zománc sem va­lami olcsó... „Az (:íí ajándéka” A tiszteletre méltó hölgy éppen teázott, amikor üveg­csörömpölés hallatszott és egy darab kő esett a lába elé Az idős lady rémületében elejtet­te a teáscsészét és ugyancsak szidta a huligánókat, akik megzavarták nyugalmát. A kődarab azonban izzóan forró volt és lyukat égetett a sző- nvegbe. A füstölgő kődarab láttán a lady arra a meggyő­ződésre jutott, hogy az ég­ből hullott alá a kellemetlen ajándék. Amikor a kő kihűlt, a hölgy becsomagolta és el­küldte a brit csillagászati tár­sulatnak. A tudósok megálla­pították, hogy „az ég ajándé­ka” valójában egv kozmikus rakétahordozó darabkája volt. AZ ÜVEGIPARI MÜVEK SALGÓTARJÁNI SÍKÜVEGGYÁRA (Zagyvapálfalva, Budapesti, út.) PÁLYÁZATOT HIRDET jogtanácsosi munkakör betöltésére. Fizetés megállapodás szerint A pályázatot részletes önéletrajzzal és működési váz­lattal a gyár személyzeti osztályán kérjük benyújtani. 2. sz. Autóközlekedési Vállalat gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőket autóbusz és tehergépkocsira azonnali belépéssel felvesz a salgótarjáni, széesényi. balassagyarmati, uagybátonyi, pásztói telephelyeinkre. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán. Mai műsor né. — 11.00: A kockázat, 14. Be­ítóban. Rádióriráma — 11.50: Czlnc Mihály könyvszemléje, irppftvo t ,, KC ÁkaS anyanyelvűnk Népze- - 12.00: Kamarazene. - 13.05: Az szüilet yar népzene. - 12.30: ÚJ értelmiség felfedezése. - 13.30: 4k _ h Néiőtek kSí Ál — 11 KA. Ha mop. Tüvnn.vívon Réoloinlr rnud nn„. ■. NeZOinK KeÄVerC. KOSSUTH RADIO: 8.20: Lányok, PETŐFI RADIO: 8.03: Rosa Pon- senye. Berlinből. — 22.04; A Hang­asszonyok — 8.40: Az Omega- selle és Jan Kiepura énekel. — lemezbolt könnyűzenei újdonságai, együttes műsorából. — 9.00: Üj le- 8.43: Külpolitikai figyelő. (Ism.) — — 23.24: Két Mozart-hegedű—zon- mezeinkből. — 9.34: A csudálatos 9 00: Verbunkosok, népdalok. — gora szonáta. — 23.10: Orosz ope- Mary XIII. (befejező rész: A ring- 9.45: Válaszolunk hallgatóinknak! rákból. — 24.00—0.10: Hírek, lispil. — 10.05: Mirella Freni ope- — 10.00: A zene hullámhosszán. A tpt rvfzio rafelvételeiből. - 10.38: Rádiószín- Petőfi rádió délelőtti műsora. - EI.EVIZ10: 9-0l! S7Ü,,,dei mat" ház. A szorítóban. Rádiódráma 12.20: Zenei ne — magyar Melódia koktél. — 13.50: Ha meg- Tűzön-vízen. Részletek Cowl ope- koplalom is . . Várkonyi Endre rettjeböl. - i4.00: Schubert; H-dúr írása. — 14.00: Részletek Beliár szonáta. — 14.25: Orvosok a mik- György Éjféli randevú és Anyám- rofon előtt. — t4.30: Cigánydalok asszony katonája c. operettjéből. — 14.45: Régi magyar sci-fi-k. — — 14.20: Kis magyar néprajz. — 15.00: Közben volt egy háború. . 14.25: ÚJ Zenei Újság. — 15.05: Európa 1939—1969. Dokumentum­Hétvégi külpolitikai figyelő. — műsor-sorozat X. rész. — 16.05— 15.20: Csak fiataloknak! — 16.05: 17.27: A hét műsorából... — 17.27: Kortársaink. Csanádi Imre. — 16.35: Népszerű fúvósátiratok. — 17.43: A Szombat délután. — 17.59: Leonard kórusirodalom remekműveiből. — Bernstein vezényel. — 20.06- Köz- 18.10- Egy magyar nábob. Rádió- BESZTERCEBÁNYA: 15.30* Spar­vetítés a Katona József Színház- játék n rész. — 19.10: A Magyar ta Praha—ZKL Brno jégkorong­ból. a kegyelmes asszony portréja. Rádió é«. Televízió népi zenekara mérkőzés — 18.00* I*ánvok. fiúk — 21.21: Nótacsokor — Kb. 22.15: játszik - 19.47: Üj könyvek. — magazinja — 19.50: Afrikai mada­Sporthíradó - ?2.25: Afrika 1970- 19.50: Jó estét, gverekek! — 20.25: rak. Természetfilm. — 30 30: Bé­ben. — 22.35: Táncoljunk! — 0.10— A Berlini Rádió szimfonikus zene- monok idézése. Detektfvfilm. — 1.56: MelódiakoktéL karának és énekkarának hangver- 22.10: Észt rád műsor. Döntött a Legfelsőbb Bíróság Mezőgazdasági termelőszö- az értékesítési szövetkezetnek vetkezetek és tagjai ügyében az új gazdasági irán tási több fontos állásfoglalás hang- rendszerben kialakult kereske- zott el az utóbbi időben a Leg- delmi kapcsolatokban, még nem felsőbb Bíróságon. volt kellő jártassága. Egy tsz 1967 novemberében szerződésileg vállalta, hogy egy ÚJ ELJÁRÁS SZ A V ATOS- értékesítő szövetkezetnek 63 SÁGI KÁRTÉRÍTÉSI ÜGY- ezer darab tenyésztőjást szál- BEN lit, darabonként 2 forintért. Egy tsz elhatározta, hogy Fokozatosan eleget tett kötele- 5000 férőhelyes to jóházat épíl- zettségének. de egy nap a meg- tét. Egy vállalattól megrendel- rendelő közölte: az utolsó szál- te a terveket, egy másikkal lítmány, 6600 tojást, csak étke- megállapodott a kivitelezésre, zési tojásként. darabonként egy harmadikkal pedig a tech- 1,20 forintért veheti át. Ezek nikai berendezések szállítására után a tsz az értékesítő szövet- és helyszíni felszerelésére. Né- kezet ellen árkülönbözet és mi huzavona és tervmódosítás kötbér fizetéséért pert indított, után a tojóház felépült; a vál- Az alsófokú bíróságok elutasí- lalkozási összeg 320 ezer fo- tották a keresetet, magukévá rintot tett ki. A hivatalos mű- tévé a vevő Szövetkezet véde- szaki átadás még nem történt kezését, amely szerint ügyfelei meg, amikor a tsz a tojóház- a vártnál kevesebb rtaposcsibé- ban az üzemeltetést elkezdte, re tartottak igényt, ezért a Néhány hónap múlva azonban népgazdasági kár elkerülése mór súlyos hibák mutatkoz- érdekében kénytelen volt ke- tak, amiről a kivitelezésben vesebb tojást átvenni, mint részt vett vállalatokat értesí- amennyit lekötött. Törvényes- tették, majd kártérítési pert ségi óvásra az ügy a Legfel- indítottak. A keresettel szem- sőbb Bíróság elé került, amely ben a vállalatok arra hivat- az alsófokú ítéleteket megsem- koztak, hogy a kárt a tojóhúz misítve az értékesítő szövetke- szakszerűtlen üzemeltetése zetet árkülönbözet és kötbér okozta. A megyei bíróság a fizetésére kötelezte. A határo- vállalatokat — a különböző zat indokolásában a Legfel- műszaki hibák miatt — a kár sőbb Bíróság a következőkre részbeni megfizetésére kötelez- mutatott rá: te. Fellebbezésre a Legfelsőbb AKI SZERZŐDÉST KÖT. B'ír°fág. “ ítéletet megsemm;. ANNAK SZÁMOLNIA KELL siette es a megyei bíróságot t' i A KOCKÁZATTAL eljárás lefolytatására utasítói­Az értékesítő szövetkezet _ A kivitelező az épület keltetési terve teljesítésére öt szakszerűtlen kivitelezés foly- tsz-szel 5500 ezer tenyésztojás tán előállott hibáit, amelye- szallitasara kötött megaliapo- két kellő gondosság kifejtése dast, ugyanakkor viszont 7 ál- mellett sem lehet észrevenni, a t alános és fogyasztási szövet- szavatossági határidőn belül, kerettel viszonteladásra csak kötbér terhével, köteles díjta- 340 ezer naposcsibe szállításé- tanul kijavítani — hangzik az ban állapodott meg, 106 ezer ítélet. Ügydöntő jelentősége darabot pedig közvetlenül ma- van tehát am^ hogy a tez az ga kívánt eladni. Ezek azada- igény érvényesítésével nem ké- tok arra mutatnak, hogy szer- sett-e el. Ezt pedig csak akkor zodeseit elsősorban nem a pia- lehet megnyugtatóan elbírálni ci kereslet és kínálat várható a bíróság vizsgálja, vajon alakulását reálisan felmérő pi- a szövetkezet által felhozott ackutatás adataira támaszkod- hiányosságok nyílt, vagy rej- va kötötte meg, hanem kelte- tett hibának minősülnek-e tesi tervének teljesítése szerint, vizsgálni kell, hogy d tsz a s ezáltal tenyésztojásból jelen- tervtől eltérő kivitelezésben losen túlbiztosította magát. A milyen mértékben vétkes. szerződés megkötésekor az új kár a szakszerűtlen üzemelte- gazdasagirányítási rendszerből tés, vagv kivitelezési hibák mi­folyó változásokkal, konkrétan att következett-e be. továbbá a naposcsibe értékesítése terű- }S) hogy a felmerült kár létén a központi irányítás hiá- megelőzése és elhárítása ércie- nyáyal nem számolt, holott ezt kében a tsz kárenyhítési köte- feltétlenül figyelembe kellett lezettségének eleget tett-e. En- volna vennie. Fokozott gon- nek tisztázása után lehet csak dossággal tudnia kellett volna, ítéletet hozni, hogy a szóban forgó gazdasági évben a kereslet csökkentőén ALKALMI MUNKA IS BE- hatott a nagyüzemek tojás- és SZÁMÍTHATÓ A SZOLGÁ- baromfitermelésóre. Ezzel _ LATI IDŐBE szemben nincs adat arra, hogy ezeket a tényezőkét, amelyek a Egy tsz-tag rokkantsági piaci keresletet és kínálatot nyugdíj megállapítása iránti igen nagy mértékben befolyá- igénybejelentését a SZOT Tár- solták. figyelembe vette volna, sadalombiztositási Főigazgató- Ismemie kellett azt is, hogy ság egyik vidéki igazgatósága szaporodott a magánkézben le- elutasította. Az indok az volt, vő keltetőgépek száma és a pi- hogy a kérelmező 7 tsz-nyug- acon más megyékből is jelent- díjévet szerzett csak. de uloi- keztek eladók. A kitérjedt tér- só munkaviszonya és tsz-tag- melési és kereskedelmi tévé- sági ideje között öt évnél kenységet folytató szövetkezet- hosszabb megszakítás van. Te- nek ezeket a tényezőiket a hát a korábbi munkaviszony szerződés megkötésénél nem nem vehető figyelembe. Ezt. a lett volna szabad figyelmen döntést a Társadalombiztosítá- kívül hagynia. Magatartása hi- si Bizottság is helybenhagyta, báztatható és így nemcsak az mire a tsz-tag bírósághoz for- 1.20—2 forint közötti árkülön- dúlt. Az alsófokú bíróságok el- bözetet, de a kötbért is meg lentétes ítéletei után törvé- kell fizetnie. Aki ugyanis szer- nyességi óvásra a Legfelsőbb ződést köt, annak számolnia Bíróság a következő álláspont* kell a kockázattal. Ellenkező ra helyezkedett: felfogás felelőtlen szerződ éskö- — A tsz-tag, tiki a szövet- tésre sarkallna. A kötbérösz- kezet be történt belépése előtt szeget azonban a Legfelsőbb hat hold juttatott földön gaz- Bíróság a felére csökkentette, dálkodott, azt állítja, hogy szó­mért tekintettel volt arra, hogy vetkezeti tagsága előtt öt éven út nyáron az egyik állami me­zőgazdasági gépállomáson, mint cséplőmunkás dolgozott, tehát korábbi munkaviszonya és tsz-tagsága kezdete között öt évnél hosszabb megszakítás nincs. Az egyik évre vonatko­zó cséplési munkaszerződést be is mutatta. Igaz, hogy csak al­kalmi cséplőmunkás volt, de ez még nem teszi kizárttá, hogy munkája szolgálati időként is elismerhető legyen abban az esetben, ha a gépállomás ha­tározott időre — legalább 30 napra — szóló munkaszerző­déssel alkalmazta. Ugyanis, ha munkája egy évben legalább 10 napig tartott, akkor a mun­kaviszony betegségi biztosítás »Iá esett és szolgálati időként figyelembe kell venni. Ennek tisztázására a Legfelsőbb Bíró­ság, a megyei bíróságot új eljárásra és határozat hozata­lára utasította. Hajdú Endre .avina. Tévéfilm. (Ismétlés). — 8.20: Ismerkedés a szobrászattal. - 18.40. A Televízió jelenti. 19.25: :ica vízió. — 19.35: Húsz perc ■oór Péterrel. — 19.55: Szünet. — !l>.00: Tv-biradó — 20.20: Köztünk nardajon; Tabi László ötperce. — 0.25t Gyilkosság a papiakban Bün- tgyi komédia két részben. — 23 10: rv-Híradó — 2. kiadás. V

Next

/
Thumbnails
Contents