Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-07 / 5. szám

Ereil menyek és gondok A múlt évben mintegy 2—2,5 •százalékkal nőtt a termelé­kenység az Érsekvadkert és Vi­déke Építő Ktsz-nél. Már a harmadik negyedév -végére csaknem elérték a korábbi évi nyereségszintet. A szövetkezet főkönyvelője' az eredményeket annak tuladonítja. hogy körül­tekintően felülvizsgálták a költségtényezőket, javult a munkaszervezés, s nem utolsó­sorban az új gazdaságirányítá­si rendszerből adódóan is ked­vezőbb gazdálkodási feltételek alakultak ki számukra. Míg egy évvel korábban maximált árakon dolgoztak a lakosság­nak és a közületeknek, ta­valy már kölcsönös egyezség alapján vállalhattak építési munkákat. Moziéiet Salgótarjánban,'a November 7. Filmszínházban január 5- től 10-ig a Fehér farkasok cí­mű filmet vetítik. A film a híres NDK színes indián­sorozat befejező része. Január 8-án délután fél négytől a felszabadulási sorozat ötödik filmje tesz műsoron: A kato­na apja című szovjet film, a többszörös díjnyertes szovjet filmszínész, Szergo Zakariad­ze főszereplésével. Január 11- iöl 14-ig a Célpont: a híd! cí­mű színes jugoszláv partizán- film kerül bemutatásra, amely egy zseniális hídrobbantás tör­ténete. A balassagyarmati Madách Filmszínházban január 8-tói 10-ig a Célpont: a híd! című filmet vetítik. Január 8-án délután kettőtől pedig a fel- szabadulási sorozat ötödik filmjét, A három csillag cí­mű magyar filmet. Január It­tál 13-ig a Fehér farkasok cí­mű alkotás lesz műsoron. Könyvek és számok A salgótarjáni könyvesbolt 1969-es évi kétszázötvenezer forinttal haladta túl az 1968- as évi forgalmat. A két év utolsó negyedévét figyelembe véve közel negyedmillió fo­rinttal több értékű könyvet adtak el a tavalyi év javára. Érdekesen alakultak az el­fogyott el. Az ifjúsági iroda­lomban Móricz Légy jó mind­halálig és Fekete István Tüs­kevár című regénye vitte el a pálmát, ötszáz, . illetve hat­száz eladott példánnyal. A Magyarország útikönyvből kétszáz példányt adtak el. Népszerűségnek örvendenek a Könnyű a nőknek A szolnoki Szigligeti Színház tár­sulata január 27 és 28-1 vendégjá­téka alkalmával mutatja be Salgó­tarjánban a Könnyű a nőknek cí­mű háromfelvonásos zenés vígjá­tékot. A darab szövegét és verseit Dávid Rózsa írta, zenéjét Stark Tibor szerezte. A darab főbb sze­repeit Huszár László, Krasznói Klári, ifj. Ujlaky László, Baranyai Ibolya, Halász László Jászai-díjas és Sebestyén Éva alakítja, a nap­jainkban játszódó darab díszle­teit Csányi Árpád Jászai-díjas ter­vezte, a jelmezeket Jánoskuti Már­ta* A darab rendezője Bor József. adott könyvek példányszámai lexikonok is. Háromszáz soro- is. Berkesi Küszöbök című zat Üj magyar lexikon, 250 könyvéből 1500 darab, Szilvási Uránia Állatvilág sorozat ta- Kipámázott kaloda című regé- Iáit vevőt az elmúlt évben, nyéből 400 darab, Bronte Jan Az Anyák könyvéből is négy- Eyre című könyvéből 800 da- száz példányt vásároltak. A rab, Dalos Aranyecset című karácsonyi könyvajándékozás alkotásából nyolcszáz darab, is szembetűnő volt, 1969-ben Hemingway Haláldélután cí­mű regényéből négyszáz darab több mint 120 ezer forinttal több könyvet vásároltak, Tnint 1968 hasonló időszakában. Űj műsorfüzet Hazánkban egyre népszerűb­bek azok a kiadványok, ame­lyek bédekker formában is­mertetik az egyes városok egy. hónapos kulturális rendezvé­nyeit. A műsorfüzetek a szoká­sos eseménynaptár mellett a bemutatandó darabok szerzőit, kritikáit is ismertetik. Beszá­molnak filmekről, ismertetőket tartalmaznak a különböző mű­vészeti ágak- életéről. A haté­konyabb népművelési propa­ganda érdekében a megyei Jó­zsef Attila művelődési központ­ban is hasonló kiadványt je­lentetnek meg, előreláthatólag februárban. Az egyíves, részle­tes információt tartalmazó fü­zet ezen kívül könyvismerteté­seket, helyi művelődéspolitikai híreket is tartalmaz és termé­szetesen beszámol majd a mű­velődési központ életéről. Münnich-porfré Üjabb, rangosnak ígérkező köztéri alkotással gazdagodik ez évben Salgótarján. A Nem­zeti Bank melletti térségen helyezik majd el Münnich Fe­renc portréját, amelyet Vasas Károly, Budapesten élő szob­rászművész készít. A művész a napokban megtekintette a helyszínt Salgótarjánban, s ennek ismeretében kíván to­vább dolgozni alkotásán. (Va­sas Károly monumentális fel- szabadulási emlékművét egyébként december 28-án avatták Szécsénvben). A Mün- n'ich-portré építészeti megol­dására Czebe István építész- tervező kapott megbízatást, alá a helyszínnel harmoni­záló építészeti megoldásra tö­rekszik. Nógrád megye nagyjai A tanév végén jelenik meg a salgótarjáni Madách Imre Gimnázium és Szakközépisko­la honismereti szakköre ál­lal kiadott. Nógrád megye iro­dalmi emlékeiről szóló kiad­ványsorozat negyedik kötete. A kis füzetbe szánt hét, a ta­nulók által írt dolgozat kö­zül négy már elkészült. Ezek Kazinczy nógrádi utazásaival, dedikált Móricz-kötetak felku­tatásával, Juhász Gyula Pro­lógus a salgótarjáni gimnázi­um diákjainak című versével, s a korány elhúnyt fiatal, Sal­gótarjánban élt költő, Paró- czay Gergely munkásságával foglalkoznak. A most készü­lő további tanulmányok Ti­nódi Nógrád megyei várakról szóló históriás énekeit, Rimay János munkásságát,, s Fáy András jobbágyi tartózkodá­sát elemzik. ÜLz asszony helyett a férj nyitóit ajtót A férj már lefeküdt. Mivel 64 őves volt, korán elnyomta az álom, ám előtte még elköszönt mellette iekvő 56 éves feleségétől. Éjszaka volt, csend honolt a faluban, s a kis szobában horkolás. . . Ám egyszerre koppanás hallat­szott az ablakon. Ki lehet az? C,j- ra ismétlődött. Igen, most már biztos: valaki kopog.* Ki zavarhat­ja a házaspár nyugalmát? A sö­tétben a ház előtt egy férfi állt. Ö az! Igen, ő az éjszakai szerelmes lovag, aki az asszonykához jött. Egyidős az asszonnyal, a faluban már széltében-hosszában beszéltek róluk. Pedig. . . Ha tudták volna, mennyit kellett bujkálniuk. Talál­koztak a temetőben, a sírkövek kö­zött. Olykor az erdő fái, bokrai rejtették el a szerelmeseket. Más­kor a házak falai közt találkoztak olykor öt percre is, s mindig sö­tétben. Nem kell félreérteni. Az ötvenhat éves férfit gyengéd érzelmi szálak fűzték évek óta az asszonyhoz. A férj felriadt. Nadrágot húzott, kabátot dobott a vállára, s megje­lent az ajtóban. Egy alakot látott, aki váratlan futásnak eredt. No­sza, utána a férj, de nem érte utol. Visszament hát, s újra lefe­küdt. Kisvártatva újabb kopogás. Mondani sem kell, ismét az éj­szakai lovag zörgette meg az abla­kot, a férj újra kiment, üldözés kezdődött, a férjnek sikerült el­kapnia a hívatlan látogatót. Elkap­ta, s megpofozta. Sötét volt, így nem tudta felismerni. Mint aki jól végezte dolgát — gondolván példásan megbüntette a csendhá­borítót — újra lefeküdt. Megint el­telt tíz perc, s újra zörögtek az ablakon. Most már kapát ragadott a férj. Futott a zörgető, utána a férj kapával. Már-már utólerte, amikor az egy követ ragadott fel, s a kővel a férjet fejen vágta. A férj a földre teperte a menekülőt, s a kapával — no nem a fejével — üíögetni kezdte. Hamarosan az asszony is megérkezett, s beval­lotta a csökönyös éjszakai látogató nevét. A bíróság súlyos testi sértésért a férjet négyhónapi szabadságvesz­tésre ítélte. Az ablakzörgető fér­fit harminc nap szabadságvesztés­sel büntette. Mindkettőjük bünteté­sét azonban háromévi próbaidőre feltételesen felfüggesztette. A bírói kérdésre, hogy tudniil­lik tudott-e a kapcsolatról, a férj így válaszolt: — Ha én tudnék erről, akár be is hívtam volna, mert a szerelem­nek nem lehet parancsolni. Ám, bí­ró úr, ha valakinek, akkor egy férjnek éreznie kell, hogy van va­lami az asszonnyal. Kérem, egy férjnek ezt észre kell venni — is­mételte és férfiak közötti beszél­getésről lévén szó, kacsintott egyet, — ács — 4 mpQyei művelődési központban Statisztika 1970 első napjai a statisztikák készítésének jegyében telnek el. A megyei József Attila művelődés: központban is elkészítették a mű­vészeti rendezvények számáról látogatottságáról szóló jelentést. 1969-ben a bábszínházzal együtt 58 színházi rendezvényt tartottak. 27 261 látogatóval. Egy-egy előadá­son átlagosan 470 néző jelent meg. ami azt jelenti, hogy hetvenháro,m százalékos volt a színházi elő­adások kihasználtsága. A látoga­tók számát figyelembe veve meg­állapíthatjuk, hogy a megyeszék­hely felnőtt lakossága egyszer je­len lehetett az előadásokon. A huszonkilenc könnyűzenei rendezvényen 14 269 néző vett részt. Egy előadásra átlag 473 lá­togató jut, a kihasználtság azonos a színházi előadásokéval. A ko­molyzenei előadások látogatóinak száma kevesebb, 8032. A húsz hang­verseny alapján egy előadásra 516 néző jut, ami hatvanöt >százalékos ] kihasználtságot jelent. NAPTAR 1970. január 7., szerda Attila napja A Nap kél: 7.32, nyug­szik: 16.09. A Hold kél: 7.39, nyugszik: 15.15 kor. óra­Csökken a hőmérséklet Várható időjárás ma estig: észak nyugatról felszakadozó felhőzet, többfelé havazás, keleten helyen­ként havas eső, eső. Az élénk, he­lyenként erős északi szél fokozato­san mérséklődik. a hőmérséklet csökken. Legmagasabb nappali hő­mérséklet plusz i, mínusz 4 fok között. — Presszó Homokterenyén. A tervek szerint ebben ae esztendőben új eszpresszót építenek Homokterenyén, amely régi igényeket elégít ki. Ugyanakkor sor kerüi a mátraszelei italbolt korszerű­sítésére is. — ÖREGEK GONDOZÁSA. A szentkúti szociális otthon jelenleg száztíz magára maradt idős ember gondozását látja el. Mivel sok a jelentkező, a közeljövőben sor kerül az ott­hon bővítésére. — Árubemutatók. A nádúj­falui ÁFÉSZ a falusi lakos­ság részére ezentúl rendsze­res árubemutatókat tart. Ezeken elsősorban az újfaj­ta konzerv- és félkészárukat mutatják be, hogy a háziasz- szonyok megismerjék őket. — Több mint ötvenféle újságot kézbesítenek a postá­sok naponta Romhányban az előfizetőknek. Mintegy két­száz Népszabadságot, közel száznyolcvan NÓGRÁD-ot hor­danak szét. E mellett keresett a Népszava, a Rádióújsá'g, a Ludas Matyi, az Autó-motor is. — IVÓVÍZELLÁTÁS. A salgótarjáni járás községeiben az idei esztendőben is nagy gondot fordítanak az ivóvíz- ellátásra. Ennek érdekében többek között Karancskeszi, Karancslapujtő, Karancsalja és Mátraverebély községek­ben kezdeményezi a járási ta­nács víztársulások •szervezését. — Külföldi kirándulások. Január első napjaiban meg­kezdődött az érdeklődés a csoportos külföldi IBUSZ- utak iránt. A Kohászati Üze­mek Bécsbe indít kirándulást március végén, a Vöröskereszt a Szovjetunióba viszi aktívá­it. Sokan jelentkeztek a Lip­csei Tavaszi Vásár megtekin­tésére is. 100 évvel ezelőtt, 1870. január 7-én halt meg Pes­ten Kliegl József, a szedőgép magyar feltalálója. Az 1795-ben Baján született Kliegl kitanulta a nyomdászságot, majd maga is foglalkozott nyomdagép­szerkesztéssel. Első szedőgépét 1833-ban készítette; hogy mifélét, ma már nemigen tudjuk, mert szaba­dalmi leírás vagy ábra nem maradt fenn róla. Mű­ködését illetően az írásos dokumentumok azt tanúsít­ják, hogy Kliegl szedőgépében a betűk saját súlyuk következtében igazodtak a helyükre, s mivel ez sok fennakadással járt, a mester úgynevezett osztógépet is csinált hozzá. Kliegl József állandóan tökéletesítette gépeit, s az 1839—40-i országgyűlés idején ki is állította azokc-T Pozsonyban. Az ősi városban összegyűlt karok és ren­dek 1400 forintot gyűjtöttek a feltaláló támogatására. József nádor pedig 6000 forintot utalványoztatott Kli- egl-nek a kincstárból, havi 200—200 forintos részletek­ben. 1842-ben Pulszky Ferenc és társai „Kliegl-köny- vet” adtak ki, Garay János szerkesztésében, s ennek a jövedelme is a kitűnő szakembernek jutott. A szabadságharcot követően a feltaláló sokáig nyo­morgóit; tökéletesített gépe 1860-ban, a Nemzeti Múze­um lomtárába került. Halála előtt nem sokkal az idős Kliegl József új gépet hirdetett, de ez már javarészt csalt a tervezgetés stádiumában maradt. Annyit tu­dunk róla, hogy ennél már az elektromosságnak is akadt volna szerepe... — Közel kilencven község vesz részt a megyében a „Tegyük szebbé falvainkat” mozgalomban, amelynek alap­ja a községért végzett társa­dalmi munka. A felszabadu­lás évfordulóján a járási ta­nácsok jutalomban részesítik a legjobbakat. — Különvonat a Szovjet­unióba. Április kilencedikén, a Lenin-centenárium alkal­mából különvonat indul Nógrád megyéből, mintegy háromszáz utassal a Szovjet­unióba. Az útvonal: Kijev— Leningrad—Moszkva. — Az idei év első diák tu­ristacsoportja Budapestről ér­kezett az eresztvényi túrista- házba. A közgazdasági tech­nikum tanulói három napot töltenek Eresztvényben. — A tavaszi munkák meg­indulása előtt elsősegély- nyújtási tanfolyamokat szer­veznek a pásztói járás ter­melőszövetkezeteiben. Ezek megtartására a körzeti orvo­sokat kérik fel. — AZ ÜJ BALASSAGYAR­MATI művelődési ház terv­bírálatát január tizenhatodi­kén tartják a Nógrád megyei Tanácsi Tervező Irodán. SZÉP ASZTAL — Eredményes évet zár az Érsekvadkert és Vidéke Épí­tő Ktsz. Bár a végleges ada­tok még nem ismeretesek, annyi máris bizonyos, hogy a nyereség mintegy negyed résszel, közel 200 ezer forint­tal meghaladja az előző évit. — A PALÖCFÖLD idei első száma a felszabadulás huszon­ötödik évfordulójának jegyé­ben jelenik meg. A művésze­ti folyóirat műmelléklete a karancsberényi partizánmúze­umot mutatja be. Rossz filmek A New York Times a na­pokban közölte 1969 tíz leg­rosszabb filmjének címét. Mint az AP hírügynökség je­lentéséből megtudom, a kriti­kus, Vincent Canby, talált még néhány újabb filmet, amelyek még rosszabbak vol­tak a felsoroltaknál. Megem­lít például három brit alko­tást — amelyek, szerinte, nem dicsekednek oroszlánnyilván brit oroszlánkörmökkel —. Milyen kedves háború, Királyi megbízásban, Jeromos Merkin. S egy németet: Női démon. En örülök ezeknek a rossz filmeknek. Egyrészt, mert egyiket sem kellett megnéz­nem. Másrészt, ezek szerint mi Magyarországon tavaly sem csináltunk egyetlen egy rossz filmet se. Hacsak nem fújták el őket a fényes szelek... De pan egy kérdésem: esek a rostt művek közönség-, vagy művészfilmek voltak? (tőth) — A szocialista építés út­jain címmel tartanak szak- szervezeti oktatást január hó­napban, a Salgótarjáni Tűz­helygyárban. A több előadás­ból álló továbbképzésen a rtyár mintegy másfél ezer dol­gozója vesz részt. Drága ereklyék Mrs. Jacqueline Kennedy- nek, aki jelenleg Qnassis mul­timilliomos felesége, sehogyan sem tetszett a pulóver, ame­lyet tíz évvel ezelőtt kapott volt férjétől, John Kennedytől. Jackie a pulóvert annak ide­jén visszaküldte az áruházba, egy levél kíséretében, amely­ben követelte, hogy térítsenek vissza neki 17 dollárt. A levél sokkal értékesebbnek bizo­nyult, mint a pulóver: novem­ber elején több mint 200 dol­lárért vették meg egy New York-i árverésen. A levélben az állt, hogy „a pulóver — karácsonyi ajándék volt”, s hogy a visszavett ru­hadarabért járó pénzt utalják át Jackie folyószámlájára. A levél nem tesz említést az üz­let címéről és nevéről, de bi­zonyos, hogy „szegény” Jackie így is megkapta a kért össze­get. A New Yorkban elárverezett 375 kézirat, levél és aláírás közül Lincoln elnök levele volt a legértékesebb ereklye, amelyben megköszönte egy kisfiúnak, és a gyermek ap­jának, hogy 5 dollárt küldtek a polgárháború rokkantjai és sebesültjei számára létesített segélyalapnak. Ez a levél 3600 dollárért talált gazdára. NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA. Szerkesztőség: Salgótarján. Petőfi u. I. Telefon: 22-91. 22-95. 22-96. 22-97. Főszerkesztő: 12-94. Belpolitikai rovat: U-40. Sponrovat: 11-59. éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nógrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó; VIDA EDIT Kiadóhivatal; Salgótarján Petőfi a. 1, Telelőn; 10-29. Terjeszti; a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézoesítőkné! Előfizetési dij egy hónapra 20 forint. Előállítja: a Nógrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgó­tarján, Petőfi u, k Felelős vezető; PAPP GVÖKGV igazgató. Index-szám; 25072.

Next

/
Thumbnails
Contents