Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)

1970-01-22 / 18. szám

A múlt írott dokumentumai között Látogatás a megyei levéltárban HÖSSZt), földszintes épület. Az útról néni is látszik, mert eltakarják a nagyobb, emele­tes házak. Már régen ott szé­kel a Munkásmozgalmi Mú­zeum szomszédságában, de a város lakóinak tudatában ez a terület még mindig, a már rég elköltözött „bányai kór­ház” néven él. Két évvel ezelőtt Salgótaf- - ián új intézménnyel gyarapo­dott. A régi kórház mellett megnyílt a megyei levéltár, mely a megye történeteié vo­natkozó iratokat, leveleket és dokumentációs anyagokat őr­zi. Tudomásul vettük, hogy ilyen is van, de hogy hol, és milyen célt szolgál, azt már kevesen firtatják. Jól példáz­za ezt a következő, anekdótá- nak is beillő sztori, amely le­véltári látogatásom közben tortérat. Fenti balsejtelmeim igazolására megállítottam az utcán egy nénit, és útbaiga­zítást kértem tőle. — Levéltár, aranyoskám? Na, ne mondja? És az micso­da? Én itt lakom a kórház mellett, de erről még nem hallottam. A következő kéfdezett egy negyven év körüli tisztes pol­gár, szintén nem tudott felvi­lágosítást adni, habár ő is itt lakik a környéken. Amikor Schneider Miklós­nak, a levéltár igazgatójának is elmesélem, mosolyogva mondja: — Az emberek le^ragyobb tú­szé. főleg akik nem érdeklődnek a történelem, a múlt iránt, nem nagyon ismerik a levéltárat. Munkánk pedig nem kirakat- jellegű tevékenység. Mi, főleg „befelé” dolgozunk; feladatunk az anyagok gyűjtése, válogatá­sa, rendszerezése. Mondhatni az előkészítés, hiszen a „fölö- zés” már a kutató dolga. A levéltár nagv segítséget nyújthat egy-egy kutatónak, és sok érdekes adatot szolgáltat­hat az intézményeknek. — Igénybe veszik-e a levét- táí által nyújtott lehetősége­ket?" Milyen a látogatottság? — SAJNOS, a legkevésbé sem mondhatjuk, hogy az ér­deklődés széles körű. Időnként betéved ugyan hozzánk egy- egy látogató, úgy érzem azon­ban, hogy még nem alakult ki olyan réteg, amely huzamo­sabb időn át, módszeresen igénybe venné levéltári anya­gunkat. A múlt évben össze­sen (vagy mindössze) 77-en fordultak meg nálunk. Ez a szám magába foglalja az egyéni és csoportos látogató­kat egyaránt. Az 1970. évi munkatervben szerepel többek között az is­kolai szakkörökkel való erő­sebb kapcsolat kiépítése. Nem elégszenek meg azzal, hogy a jubileumi évforduló örvende­tesen felfokozza a hagyomá­nyok ápolását, a helytörténeti- honismereti mozgalmat, ők is lépéseket tesznek. Vendégül akarják látni a megye vala­mennyi honismereti szakkörét a fendszer^s kapcsolat kiépí­tése érdekében. — Milyen jellegű anyaggal rendelkeznek? Miben tudnak segítséget nyújtani az érdek­lődőknek? — A levéltár iratainak egy része Nógrád megye történeté­vel kapcsolatos. Megtalálha­tók itt az elmúlt évszázadok­ban működött létesítmények történetei, szolgálati időre, ipari-építési engedélyre vo­natkozó adatok, melyek az ál­lampolgárok jogainak folya­matos biztosítását szolgálják. Amikor1 a levéltár épületébe beléptem, a folyosón sorba állított üvegszekrényekben megsárgult plakátok, hirdet­mények felhívások ötlöttek szemembe. Kis kiállítás ez, amely a felszabadulás utáni újáépítést dokumentálja. Az igazgató mosolyogva tiltako­zik a „kiállítás” megnevezés ellen, szerinte ez inkább a levéltár kirakata, amolyan „termékbemutató”. — Vajon a kulisszák mögött lezajló kutató-gyűjtő munkán kívül eljut-e a levéltár tevé­kenysége közvetlenül a nagy- közönség elé? — Tavalyi és idei munka­tervünk alapja ■ az évfordulók­kal kapcsolatos jubileumi ren­dezvények forrásanyaggal való ellátása. Az általunk feltárt dokumentumok jelentős része szerepel kiállításokon, a Mú­zeumi Füzetek következő szá­ma is foglalkozik intézmé­nyünkkel. Tegyük még hozzá, hogy Schneider Miklós, a Palócföld című folyóiratban is gyakran szerepel írásaival, helytörté­neti dokumentumok közreadá­sával. — Nekünk, kívül állóknak száraznak tűnik a levéltári munka. így érzi-e ezt a szak­ember is? — Aki szereti a szakma ját, annak az a legérdekesebb Aki érdeklődik a múlt iránt az érdekesnek találja a levél tárt munkát is. Persze mun Űttörővezetők Eresztvényben január 20— 28 között rendezik meg a já­rási-városi úttörőtitkárok és az úttörőházi igazgatók ta­nácskozását. A háromnapos értekezlet napirendjén többek között a honvédelmi nevelés időszerű feladatairól, a veze­tés szervezéselméleti kérdé­seiről, az V. nevelésügyi kongresszus már megtartott tantestületi értekezletein az tanácskozása ifjúsági mozgalommal kapcso­latban felvetődött kérdések­ről tárgyalnak a résztvevők. Egyt>en megbeszélik az 1969 —70-es tanév úttörőmozgalmi feladatait, a tanulmányi ver­senyek és kulturális szemlék rendezésének módját. A há­romnapos tanácskozás részt­vevői találkoznak a csehszlo­vákiai gyermek- és ifjúsági szövetség besztercebányai ve­zetőivel is. kánk alapja a kitartó, rend - szeres kutatás. Számunkba a változatosságot, a „csemegét” egy-egy érdekes anyag fel­bukkanása jelentheti. A LEVÉLTÁR gazdag szak­könyvállománnyal rendelkezik, a kutatásokhoz modern segéd­eszközök állnak rendelkezésre. A kutatóknak külön szobát rendezett be a levéltár, és vá­laszt, útbaigazítást ad az ér­deklődőknek, akiknek száma a jövőben remélhetőleg mind nagyobb és nagyobb lesz. CfPiiftl Vipfnaiubil! ff.’) Őr ca toronyisssn a Központi Sajtószolgálat ahogy a XI. századi „egylábú A nagy forgalomban a Thong megbízásából Jenkel János, a Komárom megyei Dolgozók Lapja rovatvezetője néhány hetet Vietnamban töltött. Üti- beszámoló-sorozatában felvil­lantja a harcoló Vietnam éle­tének mindennapjait. A Hanoiba érkezés után a hirtelen halmozódó benyomá­sok nem csupán rácsodálko- zásra kényszerítettek — ami egyébként minden távolról ér­kezőt elér ebben a különös­szép országban —, hanem né­mileg eltöltött az aggodalom is. Vajon annyi útirajz, beszámo­ló után hogyan lehet új oldal­ról, más módon megközelíteni a Vietnammal való találkozást? Az első órák élményei közül például a Vörös folyón átíve­lő híd — lassan már konven­cionális kép, jelkép — így az­tán kimarad az útiélményem leírásából. Hasonlóképpen mit is mondhatnék a Ba Dinh téri panorámáról, ahol a- nagysza­bású gyűléseket rendezik, s ahol Ho Si Minh elvtársat bú­csúztatták nemrég a zokogó tömegek? A Visszaadott Kard 'rnva, s a főváros sok más szép, zölddel övezett kisebb-nagyobb" víztükre éppúgy c«k számom­ra jelentett felfedezést, mint pagoda” különleges építmé­nye is. Maradnak tehát a hétközna­pi benyomások. A Thong Nhat szállodában abban az időszakban nagy volt a nemzetközi forgalom. Ezt némelyek azzal hozták össze­függésbe, hogy az időjárási vi­szonyok ekkortájt a legelvisel- hetőbbek az európai ember számára. Hogy mit jelent ez, csupán néhány apró, jellem­ző mozzanatot had említsek. A hőmérő higanyszála huszon­öt—huszonnyolc Celsius fok körül mozgott. Ehhez megér­kezésem napján — azzal fo­gadtak, remek idő van — het­venöt százalékos páratartalom járult. A trópus tehát igénybe veszi a szervezetet, de a ja­nuár—februári hűvös-párás időszakról ott is úgy beszél­nek, hogy akkor „csúnya az idő”- A páradús, meleg levegő már megérkezésem napján ki­kezdte villany borotvám fé­mes részeit — kénytelen vol­tam a hagyományos eljárás­hoz visszatérni. Ettől függetle­nül nem nehéz a klimatikus viszonyokhoz alkalmazkod­ni: három—négy nap múltán már el is feledkeztem a szo­katlan éghajlatról. Nhat-baii egyaránt találkoztam és összeismerkedtem szovjet orvossal, román műfordítóval, lengyel matrózzal és másokkal. A szállodától pár háznyira estéről estére nagy tömeg hul­lámzik: a vietnami emberek is vágynak a szórakozásra, kikap­csolódásra, s ez a filmszínház soha nem panaszkodhat a „kö­zönség érdektelenségéről”. Noha a címfeliratokat nem tudtam lefordítani, sok filmre a hatalmas plakátkép alapján is rá lehet ismerni. így a többi közt éppen abban az időben ve­títették az Ernst Thälmannröl szóló életrajzi filmet. Sok szó­rakozási lehetőség egyébként nincs a fővárosban, ami — ha a mai vietnami helyzetet is értjük — könnyen megmagya­rázható: nem az a legfőbb gond, mivel töltsék szabad ide­jüket a dolgozók. A munka utáni pihenést, ki- kapcsolódást jelenti például az esti séta, kettesben, a Hoan Kiemi-tó partján. Itt az egy­kor gyakran használt beton­óvóhelyek mellett most a pád­hoz támasztják a kerékpárt, s csak a tó vizében tükröződő utcai fények rajzolják ki az összehajló párok sziluettjeit. A város központjában szabad­MIS tegyünk betegség esetén? AZ EMBERNEK és bioló­giai környezetének harmonikus egyensúlya az egészséges álla­pot. Ha ez a harmonikus egyensúly valamilyen ok kö­vetkeztében felbomlik, kiala­kul a betegség. A betegségek különböző tünetekkel jelent­keznek. Ezek között vannak súlyosabbak, egy-egy beteg­ségre határozottan jellemzők, más betegségek tünetei ei- mosódottak, általában „rossz közérzetben” nyilvánulnak meg. A megbetegedett ember a betegség tüneteire különböző­képpen reagálhat. Van, aki betegsége tüneteit túlértéke­mondva, betegségünket bízzuk mindig az orvosía. ÓVAKRAN TALÁLKO­ZUNK az egészségügyi szol­gálat „útvesztőjében eltévedt, és reklamáló beteggel, aki ke­zelőorvosát nem ismeri, körze­te rendelési idejét sem tudja. Fontos tehát, hogy ezeket a tényeket mindenki ismerje, szükség esetén tudja mikor, és hova kell fordulnia. Nagyobb helységekben a szokásos munkaidőn túli idő­szakban a terület orvosi el­látását ügyeletes orvosok biz­tosítják. Ennek a helyéről, te­lefonszámáról is tájékozottálak kell lennünk. Salgótarjánban az ügyeletes szolgálatot még ma is sokan a rendelőintézet­a komolyabb tüneteket is el­hanyagolja. A betegség mi­lyenségének elbírálása orvosi feladat, ezért, ha betegnek érezzük magunkat, minden esetben forduljunk orvoshoz Az egészségügyi ellátás ma már minden ember számára ingyenes. Az ország területe körzetekre van felosztva, min­den lakosnak van körzeti or­vosa. Betegség esetéin első­sorban hozzájuk forduljunk. A körzeti orvoshoz általában két—három ezer lélekszámú te. rület tartozik, ők köfzetük be­tegeinek legjobb Ismerői, s így a hozzájuk forduló beteg további sorsát ők tudják irá­nyítani. Ha kell. felírják a megfelelő gyógyszert, meg­adják a betegséggel kapcso­latban a szükséges felvilágo­sításokat, tanácsokat vagy — ha szükség van rá — a terü­letileg illetékes szakrendelé- sekfe, gyógyintézetekbe utal­ják a betegeket. Minden kör­zeti orvosnak megvan a meghatározott rendelési Ideje, s a sürgős esetek kivételével ehhez alkalmazkodjunk, a fekvő betegekhez való kihívást is a kerületenként meghatáro­zott időben jelentsük be. Er­re azért van szükség, hogy a Mind nagyobb súlyt helyez­nek a salgótarjáni járásban az ismeretterjesztő munkára. A járási TIT-elnökség által irá­nyított ismeretterjesztő tevé­kenység az elmúlt időszak­ban figyelemre méltó ered­ményeket ért el, de még szá­mos teendő vár megoldásra. Az előadások eredményessé­ge fokozódott, a lakosság a téri kiállítás látható, ahol a többi között felnagyított fény­képek, fegyverek, roncsdara­bok, s más szemléletes doku­mentumok idézik emlékeze­tünkbe Hanoi védelmének nem csupán az idegek feszítettsé- gével, hanem a hősi helytállás példáival is teli időszakát. Ehhez a kiállításhoz közvet­lenül kapcsolódott a hadsereg múzeumában kapott tájékoz­tatás — a Dien Bien Phu-i csa­ta, hatalmas terepasztal fel­villanó fényei által válik iga­zán szemléletessé —, s az a dokumentumfilm-vetítés, amelyre perui és algériai kol­légámmal együtt hívtak meg. A kulturális kapcsolatok bi­zottsága épületében, a vetítő­teremben, az elmaradhatatlan keserű, erős tea és a markáns cigaretta mellett kezdett orosz nyelvű magyarázatba To Tu- ong elvtárs, aki egyébként mindvégig szívélyesen, oda- adóan segített tervezett úti­programom megvalósításában- Néhány perc elteltével azon­ban már csak a legszüksége­sebb kommentálásra szorítko­zott, hiszen „A Ben Hai part­ján”, a „Me sziget” és a „Ha­noi egy napja” című kisfil- mek önmagukért beszéltek. Ez utóbbi különösen nagy hatás­sal volt ránk, vendégekre. Érthetően: hiszen az épületből kilépve, a gyalogosok és ke­rékpárosok nyüzsgő rengetegét látva — még mindig kísértett bennünket a szirénák hangja, a repülők süvítése a vietnami főváros felett... ben keresik, pedig ez már ré­gen a vásártéri fogászati ren­delő épületében van, telefon- száma: 11-44. A szolgálat idő­tartama este 6-tól reggel 6 óráig tart. A legjobb ellátás mellett is előfordulhat olyan sürgős eset, amikor az-orvosi ellátás nem tűr halasztást. Ilyenkor a te­rülethez tartozó mentőállo­mást kell felhívni telefonon különböző témájú előadásokat szívesen fogadta. A Tudomá­nyos Ismeretterjesztő Társu­lat salgótarjáni járási elnök­ségével közösen a járási ta­nács vb művelődésügyi osz­tálya úgynevezett kiemelt fel­adatként kívánja kezelni a körzeti TIT-előadói munkakö­zösségek tevékenységét, külö­nös tekintettel Nagybárkány- ra, Ceredre, Dorogházára. A kerékpár — az országban mindenfelé ezt tapasztalja az ember — a legközkeletűbb jár­mű. A rendszámmal ellátott kerékpár csomagtartójára moz­gás közben ugranak fel a fe­hér blúzos, selymes-fekete, hosszú nadrágot viselő lányok, legtöbbjük a jellegzetesen csú­csos, minden szélrezzenésre mozduló, könnyű kalapban. Ugyanazzal a kecses kön­nyedséggel ugranak le, lépnek hátra — mosolyogva —, ha már közvetlen közelről rájuk dudál egy-egy gépkocsi. A közeli utcasarkon heves dáma-csata folyik — a kibicek nagy karéjában. Esti szieszta a kapualjban: a család kis szé­keken, gyérfényű lámpa mel­lett teát szürcsölget. Odébb néhány gyerek a járdán tér- deive-guggolva egy fadarab­bal „rajzversenyt” rendez. Hanoi békés estéje ez. A szál­lodai szoba érkélyén levegő- zök- Ám, mint azután is min­den nap, minden este, a köze­li bank toronyforma tetején ott látom az őrszemet: a főváros nyugalmát vigyázza. A Viet­nami Demokratikus Köztár­saság nyugalmára sok-sok szempár vigyáz mindenfelé; hisz’ robot kémrepülőgépek nem egyszer érkeznek még ma is az ország légiterébe: az ör­dög és a Pentagon nem al­szik. Jenkei János (Következik: Kő és antracit) telén, súlyosabb és étetveszé- lyes állapotú betegek szállítá­sa az ő feladatuk. Na terhel­jük tehát indokolatlanul őket, ezzel esetleg éppen egy sürgős mentőszállítást igénylő beteg embertársunkat hozhatjuk életveszélybe. Járóképes, nem súlyos be­tegek kórházba szállítása taxi­val is történhet, hiszen az in­dokolatlanul igénybe vett mentőszállítást utólag úgyis meg kell téríteni. Minden ilyen félreértés elkerülése végett tehát leghelyesebb, ha először a körzeti orvoshoz for­dulunk. A kórházba beszállí­tott, elsősegélyben részesített, de sürgős felvételt nem igény­lő betegség esetén a betegeket ott, további javaslattal min­dig ellátják, ezeket a javasla­tokat igyekezzünk betartani. , VANNAK OLYAN BETEG­SÉGEK, amelyek azonnali or­vosi beavatkozást ugyan nem igényelnek, de további kivizs­gálás szükséges. Ez a kivizs­gálás, vagy a rendelőintézet­ben, vagy a kórházakban törté­nik. Néhány szakrendelés ki­vételével ezekre a helyekre is csak kezelőorvosunk utasítá­sára menjünk. Ha a kivizsgá­lás járóbetegként is megold­ható, úgy ezt a szakrendelés elvégzi, ellenkező esetben a szakrendelés biztosít helyet a kórházban, s erről a beteg írásban kap értesítést. Az úgynevezett szolgálati út betartása különösen fontos táppénzes állományban levő betegeknél, mert a táppénzbe vétel utólagosan már nieglehe- tősen bonyodalmas a beteg és orvos számára .egyaránt. Szólnunk kell az úgyneve­zett , .szabad orvosválasztás” lehetőségéről is, melyet egy nem régi keletű miniszteri ren­delet tesz lehetővé Ha vala­ki úgy érzi, hogy területileg illetékes körzeti orvosával, va­lamilyen oknál fogva nem tu­dott megfelelő, jó emberi kap- v csolatba kerülni, az illetékes tanácson kérheti más körzet­be való áthelyezését. Termé­szetesen a körzeti orvos ré­széről is fennáll az a lehető­ség, s az indokok elbírálása után dönt ,az egészségügyi fe- .ettes szerv a kérdésről. Orvoshoz fordulás esetén minden esetben vigyük ma­gunkkal előző kórházi záróje­lentéseinket, egyéb leleteinket, mert ezzel, fölösleges, újabb vizsgálatok ell&rülése válik le­hetővé. Ha szükséges, az or­vos úgyis elvégezteti a vizs­gálatokat, de ha" erre nincs szükség, ne terheljük sem ma­gunkat, sem az egészségügyi szolgálatot a vizsgálatok el­végzésével. Az indokolatlanul ismételt orvosi beavatkozások egészségünk károsodását, il­letve állapotunk további rosz- szabbodását okozhatják (pl.: rtg. vizsgálatok) E NÉHÁNY SORBAN sze­rettünk volna tanácsot adni ahhoz, hogy mit tegyünk be­tegség esetén, mert a sokszor kifogásolt, körülményes beteg- ellátásnak a meglevő táfgyi nehézségek mellett gyakran a nem megfelelő tájékozottság az oka. Dr. Tajtl László ÚjQbb kezdeményezés a védnökségben Ha valaki elhalad a salgó­tarjáni Vegyigépszerelő Válla­lat építkezése előtt, az egyik épületen hatalmas tábla öt- lik a szemébe: Épül a KISZ védnökségével. A szokásos if­júsági összefogás a . Nógrád megyei Állami Építőipari Vál­lalat KISZ-bizottságának kez­deményezésére, most új szín­folttal gazdagodik. Nagy Jó­zsef KISZ-titkár elmondta: felhívással fordulnak a beru­házás kivitelezésében részt­vevő vállalatok, alvállalkozók KISZ-szervezeteihez, tegyenek vállalásokat, kössenek szocia­lista szerződést, hogy az álta­luk elvégzett munkát garan­ciális kötelezettséggel adják át. Ezzel elérhető lesz, hogy az új létesítmények határidő­re és kifogástalan minőség­ben készüljenek el. A kezde­ményezésihez máris több al­vállalkozó fiataljai csatlak«*; talc. legtöbb esetben túlterhelt kör- (Salgótarjánban telefonszá- zeti orvos, a munkáját be- műk: 94 és 15-55). A mentő oszthassa, lehetőleg minden általi kórházba szállítás kéré- rászoruló beteget időben meg- se előtt azonban gondoljunk vizsgálhasson. Körzeti orvo- arra, hogy a mentőszolgálat sunkhoz ne „beutalóért” men- gépkocsiállománya nem kime- jünk, hanem panaszainkat el- ríthetetlen, és csakis járókép­TIT előadói munkaközösségek

Next

/
Thumbnails
Contents