Nógrád. 1970. január (26. évfolyam. 1-26. szám)
1970-01-20 / 16. szám
Apák az iskoláért Napjainkban egyre többször hangoztatjuk, hogy azok az emberek, akik a közért önzetlenül munkálkodnak, kapják meg társadalmunktól az őket megillető elismerést. Nagy alkotások, különlegesen kiemelkedő munkák elvégzésére nem adódik minden nap és mindenkinek lehetősége, de a világ ás apró munkákkal, a kisebb alkotásokkal is gazdagabb lesz. Az összevetett vállal erős a sokaság népi bölcsessége is valami - ilyenféle igazságot takar. A közösség javára végzett társadalmi megmozdulásnak szép példáját adták a mátra- verebélyi édesapák, akik szombaton délután benépesítették az iskola politechnikai műhelyét, és a késő esti órákig szorgos munkával iskolai szemléltető eszközöket és azok tárolására, bemutatására alkalmas dobozokat, hirdető rácsokat készítettek. A fizikai dologzók gyerekeinek fokozott segítése ma oktatásunk egyik központi kérdése. Talán az se utolsó érv ebben a kérdésben, hogy lám, ha szükség van rá: a fizikai dolgozók is készségesen segítik az iskolát. Hadd álljon itt köszönetképpen e derék társadalmi munkások neve: Ja- kubövics József (mojzes), Erki József, Nagy Ferenc, Molnár József, Oláh Sándor, Verebélyi István (csilko), Mustó Lajos, Tóth István (manga), Nagy László, Tímár József, Tóth Sándor (pini), Verebélyi István (binge). —cs— v Mit fizet a totó? A totó 3. játékhetén egy darab 13 találatos szelvény volt. A nyereményösszeg 497 szer 595 forint A 12 találatos szelvényekre 36 859 forintot, a 11 találatosokra 2100 forintot, a 10 találatosokra 255 forintot kapnak a nyertesek. Az adatok tájékoztató jellegűek • . '• , • Vv > • i MM — ?v,r. pi — NOGRAD ítéletet hirdettek a repcelak/ szénsavgyár/ robbanás perében vállalkozási RadA Szombathelyi Megyei Bí- Kurucz Istvánt kétévi és róság dr. Szüts Miklós taná- nyolchónapi, Juhász Jánost csa hétfőn ítéletet hirdetett kétévi és hathónapi, Mészá- a répcplaki szénsavgyári rob- ros Kálmánt kétévi, Karsics bánás perében. Fél éves bí- Lászlót háromévi, és dr. Tout- rósági eljárás, több mint 70 tenoui Tibort nyolchónapi tanú kihallgatása, 11 hely- szabadságvesztésre ítélték, színi szemle, az ország leg- Ügyészi indítványra Kurucz nevesebb szakértőinek meg- Istvánt, Juhász Jánost és Karhallgatása, minden részletre sics Lászlót a tárgyalás után kiterjedő, alapos mérlegelés, előzetes letartóztatásba he- vizsgálódás előzte meg a bűn- lyezték, tstBskiszsbíist Kurunczy István elsőrendű Hegyi Károly ötödrendű vádlottat, a Dunántúli Kőolaj- vádlottat, a Budapesti Kő- ipari Gépgyár volt termelési , Tr°szt osztályvezetőjét, Kurucz 1st- főosztályának vezetője^ ván másodrendű vádlottat, a ™í Imre nyolcadrendű vádgyár volt gyártáselőkészítési lottat, a ^ Répcelaki Szensav- csoportvezetőjét, Juhász János gyár főmérnökét, ^ Molnár harmadrendű vádlottat, volt Lászlót kilencedrendű vádlot- meo-vezetőt, Mészáros Kálmán a gyár termelési osztálynegyedrendű vádlottat, volt vezetőjét, Schleinig Endre ti- főmérnököt és Karsics László zedrendű vádlottat, üzemve- hatodrendű vádlottat, a bá- z®tőt és Szabó Ferencet tizen- nyaműszaki felügyelőség volt egyed rendű vádlottat, a Szénvezetőjét foglalkozás körében savgyár volt üzemfenntartási elkövetett, halált okozó gon- osztályvezetőjét bebizonyított- datlan veszélyeztetésben és a hiánya miatt felmentették társadalmi tulajdont károsító, a foglalkozás körében elköve- különösen nagy kárt okozó tett, halált okozó gondatlan rongálásban, dr. Touttenoui veszélyeztetés és^ a társadalmi Tibor hetedrendű vádlottat tulajdont károsító, különösen foglalkozás körében elkövetett, tiagy kárt okozó gondatlan gondatlan veszélyeztetésben rongálás vádja alól. mondták lei bűnösnek. Ezért Az ügyész súlyosbításért, a Kurunczy Istvánt egyévi és vádlottak és védőik enyhíté- nyolchónapi felfüggesztett, sért fellebbeztek. ISOGRAD-nap Kmbár hányban Ahogy arról lapunk szombati számában hírt adtunk, január 21-én, szerdán Kis- bárkányba látogatnak szerkesztőségünk munkatársai. A NÖGRÁD-nap alkalmából találkoznak a község vezetőivel, lakóival. A korábbi hagyományoknak megfelelően délelőtt 10 órától délután 1-ig panasznapot tartunk. Az érdeklődők észrevételeire, kedves olvasóink panaszaira munkatársunk ad választ. Nemes vetélkedés Hátságon, a járási tanács részt, akik elvégezték a húrom- mezőgazdasági és élelmezés- éves szarvasmarha-tenyésztő, ügyi osztálya, valamint a mű- sertés-, juh-, és baromfitenyész- velődésügyi osztály a közeljö- tő, valamint a tejgazdasági vőben megszervezi a járás tér- szakmunkásképző iskolát, és ar- melőszövetkfizeteiben dolgozó ról bizonyítványt kapiak. A ifjú ellattenyésztési szakm-in- . .,,, . „ kások vetélkedőjét. A verse- verseny legjobbjait erteKss nyen azok a fiatalok vesznek tárgyjutalomban részesítik, Panasznap Tolmácson Vass József, a tolmáesi egye- napon belül intézkedést tesz- sített termelőszövetkezet el- nek a szövetkezetben- Az a ta- nökének megnőtt az elfoglalt- pasztalat, hogy a panaszosok sága. Munkája, társadalmi el- többsége, főleg az idősek, sze- foglaltsága mellett 'rendszere- rényebb jövedelmű szövetkezeti sen panasznapot tart a közös *ag?k közül kerül ki. Mint kí- , , 4 , derül, a fogadónapok azt a gazdaságban. Az elnök fogadó- Cgk szolgálják, hogy tovább napjai iránt rendkívül nagy az erősödjön az őszinte munkaérdeklődés. Ugyanis az elmon- kapcsolat a szövetkezet első dott panaszra, észrevételre 30 számú vezetői és a tagok zott. köN A P T A R 1970. január 20., kedd Fábián, Sebestyén napja A Nap kel: 7.24, nyugszik: 16.27. A Hold kel: 14.03, nyugszik: 6.31 órakor. nósxátlinoózáa, havazás Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás egy-két helyeit hűvös idő, sok helyen hőszállin- gózással, havazással. Mérsékelt, napközben kissé megélénkülő északi, északkeleti szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: mínusz 7, mínusz 12, legmagasabb nappali hőmérséklet i ma: mínusz 2, mínusz 7 fok között. —- Cook kapitány utolsó csendes-óceáni utazásáról származó emléktárgyakat fognak kiállítani Sidneyban a Cook kapitány kutatásairól való megemlékezés alkalmából. Az emléktárgyakat a le- ningrádi Mikluho-maklai Néprajzi Intézet adja kölcsön Ausztráliának. —. Félmillió forinttal több kárt térített meg Nógrádiban, az Állami Biztosító a kötelező gépjárműbiztosítás alapján a múlt évben, mint 1968-ban. 25 éve, 1945. január 20-án, Moszkvában, a Szovjetunió Minisztertanácsa és az ideiglenes magyar kormány képviselői aláírták a szovjet.—magyar fegyverszüneti egyezményt, amely hivatalosan is pontot tett (t szovjetellenes háború végére, s lehetőséget adott hazánknak, hogy a háború utolsó időszakában szembeforduljon a német fasizmussal. A fegyverszüneti tárgyalásokat szovjet részről Molotov külügyminiszter vezette, de természetesen ott volt a tárgyalásokon Buttler angol ügyvivő és Harri- man amerikai kövét, s bekapcsolódott a tárgyalásokba Vorosilov marsall is. A magyar küldöttség vezetője Gyöngyösi János külügyminiszter volt, a küldöttség tagjai: Vörös János honvédelmi miniszter és Balogh István államtitkár, ismert nevén Balogh páter. A fegyverszüneti megállapodás főbb pontjai a következők voltak: elismerjük, hogy a szövetségesek ellen viselt háborút elveszítettük, s ezért azt beszüntetjük. Az ideiglenes kormány hadat üzen Németországnak, és a hadbalépéshez felállít nyolc, nehézfegyverzettel ellátott gyalogos hadosztályt. Segíti a szovjet hadsereget, felszámolja a fasiszta szervezeteket, intézményeket, hatálytalanítja a fasiszta törvényeket, megbünteti a háborús bűnösöket. Jóvátételt fizet a, Szovjetuniónak, Csehszlovákiának és Jugoszláviának. A bécsi döntések érvénytelenek, az ország határai ugyanazok, mint amelyek 1937. december 31-én voltak. A szerződés azt is tartalmazta, hogy Szövetséges Ellenőrző Bizottság jön Budapestre, a fegyverszüneti feltételek betartásának ellenőrzésére. Ez a fegyverszüneti egyezmény szolgált alapul a demokratikus hadsereg szervezéséhez, s ahhoz is, hogy Magyarország a népellenes horthysta államrendszer szétzúzása után elinduljon a demokratikus reformok útján. — 'Villanyszerelő mester- vizsgára kerül sor február közepén Salgótarjánban. Ezúttal tizedik alkalommal rendeznek a megyeszékhelyen villanyszerelő mestervizsgát. Az előkészítő tanfolyamon 34- eo vesznek részt. — A brazíliai Belő Hori- — Stuamachan észak-ko- aonte közelében 15-en vesz- lumbiai kisváros polgármestetették életüket, és 20-an sebe- re 50 peso pénzbírságra ítélte sültek meg, amikor egy1 sze- saját magát, mert berúgott ^es mélyszállító autóbusz összeüt- revolverével a levegőbe lőtt. között egy teherautóval és az országúti felüljáróról a ríiély- be zuhant. — Január eleje óta már 610 tonna szenet adtak terven felül a nógrádi szénbányászok megrendelőiknek. — Téli továbbképző tanfolyamokat szervez a KIOSZ Országos Központja több kisipari szakmában. A 40—50 órás központi tanfolyamon megyénkből kozmetikusok, tv- és háztartási gépjavítóik, valamint kályhások vesznek részt. Amikor kijózanodott, felismerte, hogy törvénysértés* követett el, utánanézett a szabályok között és kiderítette, hogy vagy letartóztatás vagy pénzbírság a büntetése. A pénzbírságot választotta. — Salgótarjánról oroszul. A Művelődésügyi Minisztérium főlyóirata a Képes Nyelvmester januári számában a magyal- városok sorozatban Sál“ gótarjánt mutatja be. Az, orosz nyelvű ismertetés foglal kozák a város történetével éss a környék nevezetességeivel. — Hétfőn reggel megkezdték a termelést Katalin-akna új frontfejtésén. A front szenét már Szorospatak-aknám keresztül sodronykötélpályán továbbítják majd a nagybáto- nyi osizitályozóra. — Ülést tartott tegnap a KISZ salgótarjáni városi bizottsága. Az ülésen a város KISZ -szerv esete inek titkárait tájékoztatták az év fő feladatairól és a bizottság tömegpolitikai terveiről. A tanintézeti titkárok ülésére más al- kafama! kerül sor. — A szobafestők közül 25 fiatal kisiparos működési en— Kínai orvosok tízórás műtéttel vis&zavarrták egy üzemi halesetett szenvedett munkás letépett karját. A fő véredényeket, idegeket és izmokat egyenként illesztették — Diákszavalők versenye. Az iskolai szintű versenyek: után kerül sor Nógrád'ban a területi szavaló v erseny ekre. Salgótarjánban, Balassagyarmaton és Pásztón lesznek területi versenyek a nógrádi versmondó diákok részvételével. A négy legjobb szavaló Kecskeméten képviseli megyénket áprilisban. — A Lódzi Katonai Orvos- tudományi Akadémián készüléket szerkesztettek, amely le-; hefővé teszi, hogy a megröntgedéllyel dolgozik. Rövidesen össze. A páciens állapotát az "aezett szervekről készített m<ptfrt.prvr7.Äif*.a tímfrv- rfAooi- mnrímmoto. genezett szerveKroi KeszitePo mestervizsga előkészítő tanfo- orvosi jelentések megnyugta- lyamot szerveznek számukra, tónak nevezik^ hogy Ők is mesterlevelet szerezhessenek. — Hétfőn reggel — Az Üttörővezető című kiadványból *117 előfizetést je- lángotoba győztek a szécsényi járás útfelvételeken az illető szervek eredeti természetes színükben legyenek láthatók. — Túltelejesítettc termelési tervét a tolmáesi termelősizöborult és porrá égett a Fülöp- törőcsapa,tai az ifjúsági lapok * dohánVtermes^zo radi0tarsasaga* előfizetésinek akciója során. ciauS:ta brigádja A tervezet nak épülete. — Megkezdte működését az új sairáki kenyérüzem. Napi kapacitása 38 mázsa kenyér, innen látják el Szirák, Buják, Bér, Vanyarc és Egyházas- dangeleg lakosságát is. Ezután valamennyi úttörőraj megkapja a hasznos .kiadványt a járásban. brigádja. A tervezett 10 mázsás átlagtermés helyett 11 mázsa volt a dohány holdamként! hozama. — Mátraalmás a megye egyik legkisebb községé. Az összlakosság nem éri el a 300-at, s a lakások száma 71. Árengedményes haszonvas-kiárusítás január 15-től március 31-ig. A PEST—BÁCS—NÖGRÁD MEGYEI MÉH VÁLLALAT TELEPEIN ÉS ÁTVEVÖHELYEIN 15—20 százalékos árengedmény. Haszonvas és II. a kivitelű. I. és U-gerendák. szögvasak. finom- és durvalemezek: lágy, horganyzott huzalok; melegen vont csövek 180 mm átmérőtől; betonvasak és koracélok; hidegen hajlított, zárt és nyitott szelvények; műanyaggal bevont kerítésfonatok. Vagontételes rendelés esetén a vállalat az árut díjtalanul vagonba rakja. KÖZPONT: Budapest. XIII. Rajk László u. 32. Tel.: 494-390 TELEPEK ÉS ÄTVEVÖHELYEK: Balassagyarmat. Pásztó, Rétság, Salgótarján, Szécsény. Bizony, már régen vége a horgászidénynek, és az izgalmas horgászkalandoknak A „horgászsarok”- ban szomorúan állnak a horgászbotok, a szekrényfiók mélyén az orsók és horogtartó dobozok ásí- toznak. Rájuk pillantok', megsajnálom őket — majd pakolászni kezdek. Nem várhatok tavaszig, hisz’ az még nagyon messze van. A pince sarkából a rejtett, s féltve őrzött csali is előkerül. Megrázom a gilisztás dobozt, s örömmel veszem tudomásul, hogy 20—30 fázós, didergős példány még átvészelte a hideget. Előkerül a hátizsák, bepakolom a szükséges kellékeket, s meleg ruhában, jól felöltözve várom Ottót, horgásztársamat, akinek már szintén TÉLI SNECI rüt meg is érkezik kocsijával, berakjuk a felszerelést, és máris indulás az Ipolyra. — Na — ugratom mindjárt —, mennyit fogjunk ma, eladásra is. vagy csak házi szükségletre? Erre ő: „Apikám, a halnak ilyenkor nagy az ára, fogjunk ami belefér, sőt a halak árából kifizetjük a jövő évi tagdíjat is!” A nagy beszélgetés ' közepette már meg is érkeztünk Rárosra, a Dobroda torkolatához. Gyorsan kirámoltuk a kocsiból a felszerelést, ám a klíma nem nagyon volt ínyünkre, de azért didergő kézzel mégiscsak összeszereltük érzékeny botjainkat, hosszú volt e rö- ^ zsinórjainkat, s a ho- vid kényszerpihenő. 70g végére tűztünk Reggel kilenc óra kö- egy didergő gilisztát. Olyan helyet kellett keresnünk, ahol még nem volt befagyva a folyó. Ha nehezen is, de találtunk. Feszült figyelemmel néztük a mozdulatlan úszót, de az biz’ nem akart megmozdulni. Mondom erre: „Öregem, most nem harap a hal, mert * nyugati szél fúj.” Vártunk délig, vártunk kettőig, s közben észre sem vettük, hogy mi már nem is horgászok, hanem inkább hóemberek lettünk. Már türelmünk fogytán, fülünk, lábunk pedig fagytán volt, de azért nem tágítottunk. Lassan- lassan sötétedni kezdett. és már az úszót is alig lehetett látni. Egyszer aztán csodák csodája, megrez- dült a versenytársam úszója. „Nyugi-nyugi, csak semmi elha- jnarkodottság, várjuk ki, amíg rendesen beveszi a csalit!” Sokáig azonban nem kellett várni, mert az úszó hirtelen eltűnt a víz alá. Ottó barátom aztán örömében úgy bevágott a halnak, hogy a nagy erőkifejtéstől hanyatt esett, míg a szenvedő alany, az egyde- kás sneci a nagy lendülettől kirepült elénk a nagy hóba. . A páros verseny győztese tehát egyetlen „kapitális” hallal ügyesebb és szerencsésebb horgásztár- sarh, Agai Ottó lett. — A szécsényi gimnázium névadó ünnepségére készülnek az intézmény fiataljai, amelyet április 19-én rendeznek meg. Az eseményre színvonalas kulturális program összeállítását tervezik. Hazafelé jövet kerestünk egy fotográfust, aki lefényképez-t te a ritka nagy zsákmányt. A kép majd bizonyítékul szolgál az 1969—70-es tél sneci rekordlistáján. ÁRAMSZÜNET 1970. I. 19-én 8—14 óráig Salgótarjánban: Dimitrov út, Liget út, Május 1. üt, Felszabadulás út. Piactér. 1970. I. 22-én 8—14 óráig Salgótarjánban: Salgó utca, Béke út, Malinovszkij út (az általános iskolától, óvodáig). 1970. I. 23-án 8—14 óráig Salgótarjánban: Salgó utca, (Acélgyártól a Muskátli- vendéglőig). Malinovszkij utca (Acélgyártói az óvodáig). Holecz Ferenc A Magyarnándori községi közös Tanács VB azonnali belépéssel felvesz épílési technikumot végzett személyt Fizetés megegyezés szerint. ÄOGBAD a Magyat Síoclallsia Munkáspárt N’Ográd megyei Bizottsága és a Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: GOTY4B GYULA Szerkesztésig Salgótarján FetOf a i Telefon. -2-si a qs ... 22-87 Főszerkesztő 12-84 Belpolitikai rovat 14 40 Sportrovat: 11-59 éjszakai szerkesztés: 13-05 Kiadja a. Nógrád oiegvei .apkiadó Vállalat Felelős kiadó; VIDA EDIT Kiadóhivatal Saleótarlán Pető« «. ». Telefon; 10-23. Terjeszti: a Magyar Posta. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra ín forint. Előállítja: a Vóerid meitvei Nvoiraiamari vaiiLi», __ ______________tarján. Petőfi a. 1» felelős vezető: PAPP GXUBGS1 igazgató. Index-szám; 25073. * * oaiu—ri vaumat saigoT