Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Az V. nevelésügyi kongresszus témáiból állás és A II. megyei pályaválasztási napokon résztvevő egyik pedagógus így fogalmazta meg az őt és nevelőtársait foglalkoztató gondolatot: — Jó, hogy alkalmunk van bepillantani egy-egy üzem életébe, még egy futó látogatás is segít munkánkban. Jó, hogy átfogó képet kaptunk megyénk gazdasági perspektíváiról. De ahhoz, hogy pályairányítási tevékenységünk eredményesebb legyen, hogy átgondoltabban nevelhessünk e területen is, ahhoz intenzívebb társadalmi összefogásra, szélesebben magalapozott hatás- rendszerre van szükségünk. Ezek az igények, gondok, amelyeket az illető pedagógus -megfogalmazott, általánosak. Országosan gondot okoz szülőknek, pedagógusoknak, gazdasági szakembereknek, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a pályaválasztási tevékenységet. Átfogó társadalmi problémáról van szó, amely nemcsak a társadalom jelenét, hanem sokkal inkább gazdasági-szociális prespek- tíváit érinti. Érinti a munkaerő-gazdálkodás tudományosan tervezett alapjait, s érinti az egyes ember integritását, személyiségének mind teljesebb kibontását. Morális, pedagógiai és gazdasági természetű feladat tehát a pályaválasztási folyamat minél eredményesebb vezetése. A megyénkben is, országosan is jelentkező gondok egyik objektív oka, hogy három tényező összehangolását, feszültségmentes egyensúlyát kell kialakítani. A gyerekek igényeit, a szülők vágyait és a társadalom érdekeit együttesen figyelembe vevő pályairányítás nem könnyen vezethető folyamat, mert mindhárom tényező dinamikusan változik. S különösen dinamikusan változó az első — a gyermeki igény —, hiszen a fiatalok 14 éves korban, tehát akkor, amikor először találkoznak a pályaválasztás gondjaival, pszichikailag nem kiforrottak, életismeretük, tapasztalatuk nem elegendő. Úgy kell tehát a fiataloknak meghatározniok további -letútjukat, hogy többé-kevés- bé a véletlenre bízzák magukat, vagy család dönt helyettük. A pályairányítás társadalmi feladatainak megoldásánál sajátos probléma, hogy a 8 osztályos általános iskolai rendszer általánossá válásával évről évre nagyobb tömegek fejezek be alapképzésüket és társadalmi rendszerünk lényegénél fogva valóban választják és választani kívánják pályájukat, hivatásukat. Ez a jelentős, csak százezrekkel mérhető „matéria” megfelelő formálása nagy feladata társadalmunk egészének (1968-ban 182 492, ebben az évben 181 054 tanuló fejezte be nappali tagozaton az általános iskolát.) Igen fontos tényező pályairányítási tevékenységünkben az iskola- rendszer alakulása is. A kialakított szerkezeti és képzési formák — gimnázium, szak- középiskola, szakmunkásképző intézet — már önmagukban is bizonyos fajta deter- mináltságot jelentenek. Jelenleg pedagógusaink nagy többsége, az önmaga által támasztott követelmények és a tényleges pályairányítá— si tevékenység között, bizonyos feszültséget érez. Érzi a feladat pedagógiai-gazdasági súlyát, de módszertani felkészültsége nem elegendő, tárgyi ismerete is kevésnek bizonyul. Hiszen nehéz helyzetben vafi, mivel olyan pályákról, szakmákról kell növendékeinek beszélnie, amelyekről neki magának sincsenek pontos, körülhatárolt ismeretei. Kétségtelen: sokféle tényező befolyásolja a fiatalt pályaválasztásában. A családi példa vagy ráhatás, a nyári munkák során szerzett személyes tapasztalatok, az első sikerélmények, alapvető képességei, anyagi elképzelése, a választott pálya társadalmi jelentősége és elismertsége, az ott végzendő munka alkotó jellege, külső körülményei stb. Ennek a sokféle effektusnak az összehangolása nagy pedagógiai felkészültséget, türelmet igényel. S ha a fiatalokat a döntés időszakában magukra hagyják, vagy kevés segítséget adnak nekik, akkor hivatás helyett állást választanak. Nem valószínű ugyanis, hogy az a kétezer fiatal, aki a körülbelül 200 fogtechnikus tanulói helvre pályázott az elmúlt tanévben, mind hivatástudatból készült e pályára. A pedagógusok tehát több segítséget igényelnek sokrétű munkájukhoz, a feladat jelentőségéhez illő segítséget — elsősorban a családtól, a szülői háztól és az üzemektől. Nincs abban semmi túlzás, hogy az új gazdasági mechanizmus által felvetett munkaerő-gazdálkodási gondokra is tekintünk. S különösen nem az akkor, ha megyénk gazdasági fejlesztési terveit vesszük figyelembe, vagy ha a mezőgazdasági szakemberek iránti felfokozott gazdasági igényekre gondolunk. Az üzemeknek is létkérdés e probléma megfelelő színvonalú megoldása. E tekintetben éppen a II. megyei pályaválasztási napok szolgáltak jó tanulságokkal. Mintegy ötezer általános iskolás diák járt egy hét alatt a megye jelentősebb üzemeiben, vett részt szakmai filmvetítésen, tekintette meg Salgótarjánban és Balassagyarmaton a pályaválasztási kiállítást. Igen sikeres volt a rendezvénysorozat, néhány üzemünk sokat vállalt magára, igényesen segítette a rendező szerveket. Igaz, akadt másfajta példa is. A továbbiakban — hogy a kibontakozó kezdeményezések megerősödjenek —, mindenképpen szükségesnek látszik: az üzemek tegyék rendszeressé kapcsolataikat az iskolával. Sokféle tevékenységi formában történhet ez — az osztályfőnöki órák látogatásától kezdve a fiatal szakmunkások és diákfiatalok közös programjának szervezésén át a szülők rendszeres. tájékoztatásáig. A KISZ más rendező szervekkel — a megyei tanácscsal és Szakszervezetek megyei Tanácsával — közösen másodízben igyekezett szervezett formában segíteni a pályaválasztást. Az iskolai alapszervezetekre azonban még sok feladat vár, lehetőségeik jobbára kiaknázatlanok. Rendszeres tájékoztatók szervezésével, kirándulásaik programjával, személyes élményeik megbeszéléseivel segíthetik az iskola, a felnőtt társadalom munkáját. A pályairányítás problémáinak tudományos irodalma egyre gazdagodik. Módszerek, kísérletek leírása, statisztikai adatok elemzése segítheti mindazokat, akik feladatuknak étzik e nevelési terület irányítását. A feladatok jellegéből következik, hogy évről évre megújuló, újrakezdendő munkáról van szó, amelyben a társadalom egésze érdekelt. A Pályaválasztási Tanácsadó Laboratórium megszervezése is ezért lett sürgető közügy, s ezért is került a megyei pályaválasztási tanács legutóbbi ülésén kidolgozott munkaterv élére. Kiss Aurél fy&ógptoapf jegyzet z utóbbi hetekben módomban állott három gimnáziumban, Rétságon, Kis- terenyén és Salgótarjánban, az utóbbiban a Bolyaiban, — végigkísérni az ifjú újságolvasók vetélkedőjét. Egy vetélkedő mindig érdekes, és izgalmas, s egyaránt leköti a benevezettek, a közönség és a zsűri figyelmét. S még izgalmasabbá válik az ügy, ha a szemlélődő bizonyos fokig érdekelt is a vetélkedő színvonalában, mint teszem azt az újságíró az újságolvasók szellemi összecsapásában! De önmagában is izgató kérdés, hogy a 100—150 válaszból milyen következtetés vonható le: mi érdekli a fiatalokat? Vagy pedig másképpen fogalmazva: mit tudnak a fiatalok sportról, külpolitikáról, művészetekről, megyei történelemről, iparról és mezőgazdaságról, ideológiai témákról? Most, amikor a helyi, területi döntők lezajlottak és a továbbjutó öt—öt fiatal már egy magasabb színvonalú elődöntőben mérheti össze erejét, érdemes elemezni a tapasztalatokat. Bár előrebocsátom, hogy a három helyen szerzett tapasztalatból túlzás lenne általánosításokat levonni, viszont az is igaz, hogy egy kis engedménnyel a gimnáziumokban szerzett tapasztalatokat reprezentatív felmérésnek is tekinhetem. Mindenekelőtt a részvevők 'számáról néhány szót! A magam részéről keveseltem a 13 —16 személyes mezőnyöket, ugyanis a jóval nagyobb számú ifjú nézők között is felMít tudnak fedezhető volt az aktivitás. Az egyik iskolában például úgy tájékoztattak, hogy a jelentkezők közt némi szelekciót hajtottak végre a magasabb színvonal biztosítása érdekében. (Ámde, ugyanitt az is kiderült, hogy a vetélkedőben nem mindig azok szerepeltek kiemelkedően jól, akikre a tanárok és tanulótársaik előre számítottak. Csendes, szürke résztvevők bizonyultak meglepően jól- tájékozottnak. S a jóltájéko- zottnak vélt fiatalok megbuktak olyan „könnyű” kérdéseknél, hogy ki a KISZ megyei bizottságának első titkára, ki az Elnöki Tanács titkára, ki a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke!). Érdekesség továbbá, hogy a rétsági és kisterenyei gimnáziumban a résztvevők között egy sem volt lány, ami a rétsági iskola esetében különösen kirívó, hiszen több a leánytanuló, mint a fiú. A salgótarjáni Bolyai gimnáziumban is csak négy lány vett részt a vetélkedőn. (Egyikük azonban, elsős létére az egyik legjobb versenyzőnek bizonyult!) A Bolyai gimnázium két— három kiemelkedő tájékozottsággal rendelkező tanulójának kivételével, a versenyzők tudásbeli színvonala megközelíti fiatalok? tőleg azonosnak tekinthető. A versenyzők, különösképpen a fiúk, tökéletes válaszokat adtak a sportkérdésekre, csupán Kisterenyéh fordult elő, hogy valaki nem tudta megmondani a négy Nógrád megyei olimpikon nevét. A sportkérdések után a külpolitikai jellegűek mutatkoztak ismertebbeknek, bár ezek közül is az olyan jellegűek, amelyekhez szubjektív körülmények, felcsiholt szenzációk kapcsolódnak. Például arra, hogy mivel tette Edward Kennedy bizonytalanná további politikai pályafutását, — mindenki könnyedén és részletesen tudott válaszolni, de hogy mi az a Hallstein-doktrina, vagy hogy milyen politikai, állam- szérvezeti változás van kibontakozóban Spanyolországban, arra már csak édeskevesén tudtak kielégítő választ adni. A belpolitikai kérdések is könnyebbeknek bizonyultak, bár furcsa módon fogas kérdéssé vált az, ami a megyei ipartelepítéssel, a személyi igazolvánnyal kapcsolatos kormányrendelettel, vagy a nyereségrészesedés elosztásában tavaly szerepet játszó három kategória megszüntetésével foglalkozott. Nehéznek bizonyultak viszont a munkásmozgalommal, A Lakás textilipari Vállalat Tatai Szőnyeggyára ún. képszőnyegels gyártását kezdte meg. A faliképek a mesék jellegzetes alakjait ábrázolják. Az első szállítmányok már megérkeztek a BUTORÉRT-hez, ahol nagy sikere volt a vásárlók, de különösen a gyermekek körében. Az újabb rendelésre 18—20 féle mesefigurát készítenek kétféle változatban — kártolt- és fésűsfonalból A mérgező celluloid — Képzelje el, hogy valaki harmincöt évvel ezelőtt elutazott Salgótarjánból, s napjainkban tér vissza. Hogyan reagál az illető a változásokra? Ha rendező volna, hogyan oldaná meg ezt a jelenetsort? — tette fel a kérdést az egyik zsűritag, a Furák Teréz leánykollégiumban nemrégiben megtartott filmesztétikai vetélkedőn. A matrózblúzos kislány elgondolkodott egy pillanatra, talán korabeli fényképekre gondolt, s egymás után feltörő mondataival magyarázni kezdte a képet: - „ !, 1 — Vonaton utazik hazafelé. Áz arcát mutatnám, a megdöbbenést, amit a megváltozott környezet gyakorol rá. — Örül az illető vagy sír? — hallatszott a közbevető kérdés: — örül, meghatódik. Az örömtől sír. (Mindenki el- mosolyodott a frappáns felelet hallatán, még a kérdést feltevő is.) Leszáll a vonatról, hazafelé halad és belülideológiával, kultúrával és sajtóval kapcsolatos kérdések. (Igaz ugyan, hogy a munkás- mozgalmi kérdések kronológiai követelményeikkel, az évre, hónapra és napra szóló dátumok elvárásával nem tarthatók pedagógiailag és propaganda szempontból sem szerencsésnek!). A nógrádi partizánok harcaira vonatkozó dátumokkal, a felszabadulás megyei évszámaival éppúgy hadilábon állottak, mint az ifjúsági vagy a napilapok nevének felsorolásával. A kulturális tájékozottság is alatta maradt a várakozásnak. A legkevesebbet azonban — nagyon érthetően — az újságírás és a nyomdatechnika tolvajnyelvéről tudtak. Egy azonban feltétlenül egészséges dolog, s a vetélkedők feszültsége, sajátos izgalma ezt erősítette meg: fiataljaink között sok az újságolvasó, s még többen nézik a televízió híradóját és külpolitikai adásait. Az újságolvasók vetélkedője pedig remélhetőleg hozzájárul ahhoz, hogy a fiatal újságolvasók tábora növekedjék, ami nem mellékes egy olyan korban, amikor az emberek rohannak, szokatlan idegfeszültségben élnek és eközben kényelmesebb tájékozódást kínálnak számukra a különféle technikai tömegkommunikációs eszközök. ről ismerkedik meg a változásokkal. *■ Filmesztétikai vetélkedő? Amikor először szereztem minderről tudomást, kicsit mosolyogtam. Nógrádban egy középiskolában sem foglalkoznak a filmművészettel, épp egy leánykollégiumban kezdenek hozzá? A kezdeti mosolyt érdeklődés váltotta fel. Mert mit lehet egy nyolchetes, heti kétórás foglalkozáson a film világából elsajátítani? A szakmát semmiképpen nem. Hát akkor mi az értelme? Gonosz , kis ördögöm nem hagyott nyugodni: — Rávezetni a lányokat arra, hogyan nézzék a filmeket, észrevegyék, milyen művészi törekvések érvényesülnek benne. Nyolcszor két órában? Lehetséges ez? De erre már a vetélkedő győztesei: Kapás Erzsébet, Ottmár Mária, Gai- dár Ibolya, Pohánka Erika, Börzsönyi Erika és a többiek válaszoltak, akik részt vettek a filmesztétikai tanfolyamon. — Csütörtökönként tartottuk a foglalkozásokat, este fél héttől fél kilencig — mondta Kapás Erzsi, aki imponáló biztonsággal nyerte el a vetélkedő első helyezését. — Sokszor már álmosak és fáradtak voltunk, de a tanár úr magával ragadott bennünket. Érdekesen beszélt a filmről a mi nyelvünkön. Sok olyan dolgot is megtanultunk, amire csak később került volna sor. Rögtön nem tudunk mindent alkalmazni, Ottmár Mária nem győzte hangsúlyozni, hogy az itt szerzett ismeretek révén sokkal jobban tud vitatkozni a filmekről. Látásmódot tanult, szemléletet, amelynek az életben is érzi majd a hasznát. Börzsönyi Erika mindjárt példát hozott: — Nyáron láttam Sára Sándor Feldobott kő című filmjét. Keveset értettem meg belőle. A filmesztétikai tanfolyamnak köszönhetem, hogy ma már , másképpen értékelem a filmét. Azt hiszem ezzel más lány is így van: most már nemcsat azt vesszük észre, hogy melyik színész milyen csinos, hanem azt is, hogy mit nyújt szerepében. A vetélkedő után leültünk a tanár úrral, hogy a tanfolyamról beszélgessünk, amelyet immár öt esztendeje vezet a leánykollégiumban. — Magyar—történelem szakos tanár vagyok. Hogy mindezt miért csinálom? Megmérgezett a celluloid. Azt tartom, csak az lehet jó pedagógus, aki jó népművelő is. NÓGRAD - 1969. Mráz József jószántából kezdett foglalkozni a filmművészettel. Az Országos Pedagógiai Intézetnél és a Filmtudományi Intézetnél képezte tovább magát. — A továbbképzési tanfolyam anyagával színesítem a pedagógiai intézet tervvázlatát — mondta. — A friss eseményeket ötvözöm egybe a szakmai kérdésekkel. Arra törekszem, hogy a tanfolyamon eisajátított elméleti anyag révén a lányok tovább tudjanak lépni, kisebb segítséggel vagy Olvasással. Nyolcszor két óra. Nem sok idő, de annál jóval több munkát igényel. Anyagismeretet, tévedhetetlenséget, józanságot, kedvességet és rengeteg akaratot. Hogy ne csak a magyarázó értse az elmondottakat, hanem a lányok is, akik vállalták a részvételt. Mráz József nem első ízben vezet filmesztétikai tanfolyamot. Munkásfiataloknak, tanároknak adott már elő. Hogy miért? — Mindez hobbym, bogaram, mániám. Talán mindhárom ötvözete — mondta egyszerűen. — Számomra a filmgyártásban található a legtöbb terminus technicus és egyben a leglátványosabb is. A művészi és technikai komplexitás ilyen együttese érdekes lehet mindenki számára. A tanfolyamon elsősorban reál beállítású gyerekek vettek részt. Fizikai dolgozók gyermekei, egészségügyi és közgazdasági szakközépiskolások. Sokan most hallottak először a szinkronizálásról, a dramaturgiáról, a film kifejezési formájáról. * A Furák Feréz leánykollégiumban öt évvel ezelőtt vetették fel a lányok: szeretnének komolyabban megismerkedni a filmművészettel. A felvetett gondolatot a megvalósítás követte. A jubileumi tanfolyamon huszonnyolc lány ismerkedett meg az alapokkal. Huszonnyolc helyről valók, s talán hazakerülve úgy alakítják majd községük, falujuk filmnézőit, ahogy az ő saját szemléletük változott nyolc hét alatt. A vetélkedő végén arra gondoltam, mi történne, ha 1 egy-két középiskolában is bevezetnék, akár szakkör formájában is a filmművészet tanítását. Veszteni nem veszítene senki, csupán az értő nézők száma növekednék. Ahogy Mráz József fogalmazta : egyre több nézőt mérgezne meg a celluloid. M. Zs. 14., vasárnap 7
