Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Vasbeton munkák miisöi? Kiskörén Nagy ütemben folynak Kiskörén a Tisza—II. vízlépcső építésének vasbeton munkái. A létesítmény három egysége közül a leendő vízierőmű építése a legelőrehaladottabb: már a turbinák vasbeton ágyait építik Hivatása: az emberek gyógyítása Látogatás egy Mtkszáth-emlékplakettesnél A balassagyarmati tüdőgondozó bezárt ajtaján csöngetni kell. Már várnak, mert előre jeleztem érkezésemet. Kedves, fehér köpenyes ápolónő fogad, és egy szobába invitál. Dr. Zeke Lajos dolgozószobája egyszerűen, otthonosan berendezett. Várni kell, mert a főorvos még beteget vizsgál a szomszédos rendelőben. De, hogy a megérkezéséig sem unatkozzam, a nővér egy fénykép- albumot rak elém. A fényképek a gondozó kollektíváját ábrázolják munka közijén. Mentegetőzve érkezik meg az orvos, hogy ilyen sokáig váratott magára. De — mondja — nagyon elfoglalt ember, és első a kötelesség. Természetesnek tartja, hogy a gondozó életéről akarok írni, és kérdezés nélkül beszélni is kezd a betegekről, a kollégákról. Végighallgatom, de nem ezért jöttem hozzá. Nem az orvossal, hanem azzal az emberrel akarok beszélgetni, aki nemrégiben Mikszáth-plakett tulajdonos lett, a város kultűrális életében kifejtett tevékenységéért. Mikor ezt közlöm vele, nagyon zavarttá válik. Mentegetőzni kezd, véleménye szerint ez nem olyan nagy dolog, amiről írni érdemes. De nagyon is érdemes. Mert vajon miért tevékenykedik egy orvos a kulturális életben? Talán a helyesen értelmezett lokálpatriotizmus, vagy a művészetekhez való vonzódás vezérli? — Hosszú időre kell visszanyúlni ahhoz, hogy megtaláljuk e szenvedély gyökerét Még gyermekkoromban kez- dőtt. Családunkban az évtizedek során már tradícióvá vált, hogy mindenki műveli az irodalom valamelyik ágát. Anyám tanítónő, s ő serkentett a vers, a próza és egyéb művészetek szeretetére. Két öcsém közül az egyik az Állami Déryné színház tagja, a másik a Magyar Rádió munkatársa. Dr. Zeke Lajos 1951-ben került Balassagyarmatra. Szereplője volt a kórházi kul- túrcsoportnak. 1957-ben kapcsolódott be aktívan az irodalmi színpadi életbe. A város vezetőivel együtt, olyan kulturális életet akartak teremteni Balassagyarmaton, amely kielégíti és továbbfejleszti az emberek igényeit. — A mi városunk hátrányos helyzetben van a művelődés területén. Nem számíthatunk a nagy vidéki szín. házak vendégjátékára. Még a Déryné Színház is csak ritkán téved ide — mondja. — Éppen ezért, feltétlenül szükség van a helyi adottságok, és lehetőségek kiaknázására. Ennek kapcsán beszél a népfrontklubról, amely a város értelmiségét tömöríti. Ö is tagja a klubnak, noha elfoglalt ember. Ideje legnagyobb részét a gondozóban, betegeivel tölti. Ezen kívül járási tanácstag és a Vörös- kereszt elnöke. Ezek a tisztségek is nagyon sok munkát hárítanak rá. — Bizony, olykor ütközésbe kerül az orvos és az irodalmat kedvelő magánember. Az irodalmi színpadi napok idei előadásait nem nézhettem meg, mert éppen ez idő alatt tartottam a környező falvakban előadásokat Nagyon büszke arra, hogy az irodalmi színpadi napoknak Balassagyarmat nyújt ott. hont. De a város lakóival együtt vallja, hogy mielőbb szükség lenne a művelődésnek egy méltó, új házára. Szerény ember. Munkájáról és a Mikszáth-plakettet kiérdemlő tevékenységéről józan természetességgel szól. Orvos, aki életét jónéhány éve már az emberek testi gyógyítására szentelte, de aki minden alkalmat megradag — mert ezt is hivatásához tartozónak érzi és tudja —, hogy a szellem gondjain is enyhítsen, a lelket is nemesítse. V. Kiss Mária Nem mindegy A tél beköszöntésével megnehezedett * Salgótarjáni 2. számú Autó- közlekedési Vállalat dolgozóinak munkája, Egyre gyakrabban hallunk róla, hogy késnek, kimaradnak a járatok, ami ideges, ingerült hangulatot teremt nemcsak az utazóközönség soraiban, hanem az AKÖV-nél is, hiszen nekik is csak ahhoz fűződik érdekük, hogy mindenkit eljuttassanak utazási céljáig. Előfordult az az eset, hogy valaki reklamált a kimaradó járatok miatt. Ki tudná már megállapítani, hogyan fogalmazott? Érdeklődésére állítólag magyarázat helyett kemény hangon ledorongálták. Már azt sem lehetne kideríteni, valóban így volt-e? Annyi bizonyos, az utasnak joga van felvilágosítást kérni, az illetékesnek kötelessége magyarázatot adni. De a legnehezebb órában sem szabad elfelejteni: nem mindegy, milyen hangon. Az udvariasság, a türelem nincs évszakhoz kötve. • • —is D él felé már erősen,havazott. Az utcáról a melegre húzódtak az emberek. A párthelyiség elől eltakarították a havat. A helyiségben tisztaság. A plafonig érő cserépkályha előtt egy ember guggolt, és jókora hasábfákat erőszakolt a nyíláson befelé. Mikor felállt, látszott, milyen magas. Az arca sápadt, és sovány. Helyre igazította a siltes sapkáját, cigaretta után kutatott, és rágyújtott. Mélyre szívta a füstöt és a gondolataiba merült. Nagyon halk volt a hangja, morzsolta a szót. — A közeli napokban ünnepeljük a község felszabadulásának a negyedszázados évfordulóját. Elmúlt 25 év. Egy darabig hallgatott, közben a cigarettával foglalkozott, mintha minden figyelmét az kötné le. Aztán felkapta a fejét. — Elmúlt huszonöt év, a község pedig megfiatalodott. Én meg megöregedtem. Bizony ez így van elvtársam ... — kesernyés mosoly csúszott a szája szögletére. Nagylócon, a párthelyiségben, Szeles Istvánnal történt ez a rövid beszélgetés, akit azért kerestünk fel, hogy elmondhassuk: együtt jubilál a községgel. Negyedszázada párttitkára Nagylócnak. Egyszer, egy ünnepség alkalmával, nagyobb társaságban találkoztam vele. Csendes maradt a jókedvben is. Pedig erősen biztatták, hogy mondja csak el azt a történetet,, ami még fiatal korúban történt vele. Az öreg, beszéd helyett akkor is cigaretA r'K‘i*‘ífii háztartásokban, amikor Ösz- n. lid <tm szeállítják kinek, mit és mikor kellene venni, gyakran szóba kerül, hogy miből? Így van ez az ország háztartásában is. Panaszra nincs okunk, mert megyénk dolgozói sem szűkölködnek kívánságokban. Ha mindazokat a kérelmeket, amelyek a tanácsválasztások idején felrrierültek, rövid időn belül teljesíteni akarnánk, egymilliárd forint is kevés volna hozzá. Emellett gondot jelent, hogy miként könnyítsük az alacsony fizeté- sűek, a nyugdíjasok és nagy családosok helyzetét, hogyan legyen több iskola, út, kifogástalan ivóvíz, bőséges és gazdag áruválaszték, méghozzá olyan árban, amelyek minden tekintetben kiállják a vásárlók kritikáját és összhangban vannak az új gazdasági mechanizmus logikájával, célkitűzésével. Akaratlanul is ismétlődik a kérdés: miből? Hát a jó minőségű, termelékenyebb munkából fakadó többletjövedelemből! Ez az, ami az elmúlt esztendőben indokolatlanul háttérbe szorult. Az új gazdasági mechanizmus követelményeinek félreértelmezése több vállalatot a könnyebb pénzszerzés útjára sodort, és a korábbi időszakban központi kérdésként kezelt, termelékenység emelésével kapcsolatos tennivalókat, majdnem teljesen levették a napirendről, ha netán vizsgálták, akkor is csak olyan összefüggésben, hogy mennyiben veszélyezteti a várható nyereséget. Nem csoda, ha a tervezett és beígért műszaki szervezési intézkedések csak részben, vagy egyáltalán nem valósultak meg, emiatt sokhelyütt nem növekedett, hanem megállt, vagy csökkent a termelékenység. Pedig ennek emelését több tényező sürgette. Egyrészt a csökkentett munkaidő pótlása, másrészt az új gazdasági mechanizmusnak az a célja, hogy gyors ütemben növekedjék a termelés hatékonysága, olyan árukat, olyan árban és meny- nyiségben termeljenek gyáraink, hogy a vevőnek legyen miben válogatnia, a vevő legyen az úr, ne pedig a kiszolgáltatott. Sajnos ezt a célkitűzést az idő rövidsége, a közgazdasági szabályzók részleges hatása, valamint a vállalatok oppozíciós magatartása miatt nem sikerült úgy megvalósítani, ahogy szerettük volna, sőt, egyik másik területen alig léptünk előre. S hogy a termelékenység növelése mennyire központi kérdése fejlődésünknek, mennyire a jövedelemszerzés fő forrását jelenti, azt több gyárunk példája bizonyítja. A Salgótarjáni Kohászati Üzemekben az elmúlt évben az egy főre, egy napra eső termelési értékterv az 1967. évi 1138 forintról 1177 forintra emelkedett Ez év első kilenc hónapjában viszont a tavaly elért eredmény három forinttal csökkent. Az egy ledolgozott órára jutó anyagmentes termelési érték az előbb említett időszakban a Nógrád megyei Vegyesipari és Javító Vállalatnál öt az Ipoly Bútorgyárban pedig 2,1 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Kétségtelen, hogy a termelékenység visszaesésében része van az élő munkával való helytelen gazdálkodásnak, az ugrásszerűen megnőtt munkaerő-vándorlásnak és a meglaI zult munkafegyelemnek. Egyre több gazdasági vezető látja: amikor munkaerőhiányra panaszkodott, önmagát szolgáltatta ki a vándormadaraknak, akik visszaélve a helyzettel, sokszor olyan feltételeket diktáltak, amelyek a törzsgárdát is sújtották. Elterjedt egy olyan felfogás, ha több pénzt és kevés munkát akarsz, menj oda, ahol többet ígérnek, s utána újra térj vissza a vállalathoz, ahol nagyobb bért adnak. Ha az elmondottakban van is némi túlzás, az alapvető Igazságon nem változtat. A munkafegyelem megszilárdításával kapcsolatban egyik becsületes munkás nekikeseredve, találóan mondta: néhány gazdasági vezetőnek többet ér egy megtért bárány (vándormadár), mint száz igazhitű —, becsületesen, szorgalmasan dolgozó törzsgárda tag. Vannak helyek, ahol tetézik a gondokat azzal, hogy szemet hunynak a különböző munkafegyelemsértő cselekedetek felett, mondván: nem szólok neki. mert akkor tovább áll. A határozatlanság, az elnézés, a bátortalanság mindig a visszájára fordult. A fegyelmezetlenkedésre hajlamosak is megmozdulnak, gondolván, eljött az idejük, ha másnak szabad, akkor nekik is. Hatásaként sorra-rendre megsértik a technológiai fegyelmet, selejtes, gyenge minőségű termékeket adnak ki kezeik közül. Lazítja a munkamorált az is, hogy szinte észrevétlenül megnőtt az órabérben dolgozók száma azokon a munkaterületeken, ahol korábban egészen jól bevált és nagyszerű eredményeket hozott a teljesítménybéres rendszer. Egyik-másik üzemünkben szinte megvalósíthatatlan dolognak tartják a normarendezést, bár változott a technológia, a begyakorlottság pedig olyan fokot ért el, amely már nem ösztönöz a több és jobb munkára. Míg a termelékenység lassú mértékben emelkedett vagy csökkent, az igények egy pillanatra sem mérséklődtek, sőt tovább növekedtek. Üzemeinkbeji gyakran került szóba, hogy emeljük a béreket, fordítsunk többet a szociális és kulturális célokra, építsünk üdülőt stb. A miből kérdésre adandó válasz: dolgozzunk jobban, termeljünk többet, választékosabban, olcsóbban, s így növeljük, illetve érjük el a jól megérdemelt nyereséget — ritkábban és halkabban hangzik el, mint a korábbi években. Pedig a csatába hívó szónak most aztán igazán megvan minden alapja. A termelékenység alakulását értékelő, elemző vélemények igen tarka képet mutatnak. Vannak, akik azt mondják: nem olyan vészes, mások szerint drákói intézkedésekre van szükség, a többség azonban reálisan fogja fel: a munka társadalmában az előrehaladás egyetlen biztos útja volt és lesz a jövőben is a termelés, a termelékenység emelése. Ennek megvalósítását segíti a Gazdasági Bizottság, létszámgazdálkodással kapcsolatos nemrég megjelent határozata is. Pár( szervezeteink és pártbizottságaink akkor cselekszenek helyesen, ha a vezetők eredményes tevékenységét nem csak és kizárólag a nyereség nagyságából ítélik meg, hanem abból is, hogy hosszabb távon mit tettek a termelés és termelékenység növeléséért, mint az életszínvonal szilárd alapjának biztosításáért. Venesz Károly Negyed századon át tával ütötte el a dolgot. De aztán a többiek, elmondták. Summádként dolgoztak az al- vidéken. Munka után leültek nótázni. Szeles nagyon szépen tudott dalolni, de csak a szegénylegények dalára tágult ki a torka. Vérforralóan keserű nóták voltak ezek. Lázadt tőle a summásszív, amit a tollasok nem szerettek. Szét akarták őket oszlatni. Az egyik legény felugrott, és hirtelen mozdulattal leverte a lámpát. Dulakodás kezdődött és a tollasok beszorították őket. Világot csináltak és vinni akarták a legényt. Már közre kapták, amikor Szeles felpattant az asztaltól: — Egy lépést sem... — kiáltotta. Átvetette magát az asztalon, rá a csendőrökre, akiket lesodort a lábukról. Amíg felkászálódtak valamennyien, megléptek az Ivóból. Szelest éveken át üldözték. Ebben az üldözésben edződött meg. Mikor aztán felszabadult Nagy- lóc, a kommunisták beválasztották a pártvezetőségbe. Rövid idő múlva Gyebnár Sándor, az első községi párttitkár leköszönt, mert kitelepült, az egyik gyűlésen egyhangúlag kiáltotta a tagság: — Szeles, te vezesd a pártot ... Szeles István azóta párttitkár. Történetek sokasága tarkítja életútját. Hosszú hajnali és-esti menetelések a fa- luHól a munkahelyre, a^-'v váltakozott a bán”a. az Acél• • • gyár, a Tűzhelygyár között. Ott is pártmunkás volt, ahogy éppen a körülmények követelték. Nappal elvégezte á kenyérkereső munkát, este pedig intézte a pártfeladatokat. Voltak, akik lázadoztak környezetében, hogy minek a küzdelem, amikor mint régen, kilométereket rónak a kenyérért. Maga is érezte, milyen erőt fogyasztó fáradsággal keresik a kenyeret, választ kért a holnapra. — Bementem a pártbizottságra, hogy mit tegyünk, mert nyugtalan a nép ... Az egyik szombaton egész úton hazafelé, a kapott válaszon vívódott. Nem bízott, hogy valóság lehet. De ha a párt nevében mondták...? A falu alatt visszaszólt a mögötte haladóknak. — Holnap délután nagygyűlést tartunk, gyertek a Má- tyik-udvarra... Ott volt a fél falu, Szeles pedig bejelentette, hogy eljön az idő, amikor az üzemben dolgozó emberekért autók jönnek, és azon viszik a munkába, és naponta haza is hozzák. Egy darabig csend maradt, aztán felzúgott a taps, majd az éljenkiáltások, amelyek a 25 év alatt már sokat megismétlődtek Nagylócon. Akkor is, amikor megalakult a közös gazdaság és néhány esztendő után az év végi elszámolásról elégedetten \ távoztak az emberek. Akkor is, amikor a falu központjában felépültek az új boltok, a presszó, a tágas, szép művelődési ház, falunyira való, maguk erejéből épített új családi ház. Szeles pedig egyre csak az új felé irányította az embereket. Tanította őket eligazodni a politikában, megszerettetni az újat, úgy élni, hogy becsületére váljon mindenkinek, hogy nagylóci. A község, ahogy azt Szeles valamikor régen álmodta, szépül, fiatalodik, ő pedig ebben leli igazi örömét. Sokat megkérdezik tőle mikor volt nehezebb. Régebben, vagy most? Ilyenkor előkotorja cigarettáját, szívja, és gondolkodik, hogy helytálló legyen, amit mond. A közösséget szolgálni sosem volt könnyű... — ez a hitvallása. A znap is, amikor ott jártam, bekopogtattak hozzá, megkérdezni, hogy mit tegyenek? Jó keresetet ígérnek a Dunántúlon, elmen- jenek-e otthagyva a földet, mert az idén mostoha volt hozzájuk a természet, szőkébbre szabta a termést, összeültek, és Szeles tanácskozott velük. Már vannak akik visszatértek, pedig való igaz, jó pénzt kerestek. Estére is tárgyalnak, sűrűsödik a meleg a párthelyiségben. A tennivalókról, meg a község újjászületésének évfordulójáról beszélgetnek, amely most lesz a napokban és a községgel együtt jubilál Szeles István is. a negyedszázados párttitkár. Bobál Gyula N—«jRAD - 194 . o«-e»«n jer rosarntip
