Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-12 / 288. szám
WAG PROLETARIAT EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP, NQGRAD MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XXV. ÉVF. 288. SZÁM ARA: 80 FILLÉR 1969. DECEMBER 12., PÉNTEK Tudósítás a Parlamentből Folytatta, tanácskozását az országgyűlés Csütörtökön délelőtt az országgyűlés folytatta az 1970. évi állami költségvetésről szóló vitáját. Részt vett az ülésen Losonczi Pál, a Nép- köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Fock Jenő, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnöke, Biszku Béla, Gáspár Sándor, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Nyers Rezső, a Po- A kereskedelem növekvő litikai Bizottság tagjai, továbbá a Politikai nyereségét jelentős részben Bizottság póttagjai, a Központi Bizottság tit- indokoltnak, hasznosnak ítélte kárai és a kormány tagjai. A diplomáciai a miniszter, de megjegyezte, páholyokban a budapesti diplomáciai képvi- hogy egyes vállalatok nem a seletek számos vezetője foglalt helyet. gazdaságpolitikai célkitűzések, kel összhangban értek el a Az ülést Kállai Gyula, az ország gyűlés el- tervezettnél jobb eredményt, s nöke nyitotta meg. azt nem lehet jóváhagyni. kereskedelmi hálózatot is bőReális intézkedések a gazdasági életben forgalom növekedésével, amint azt Ingkai János képviselő heA költségvetés vitájának má- számos üzemben nem pótolták egyes termékek árának emelése íyesnek tartaná, mert erre sodik napján ismét sok képvi- más eszközökkel. Ez nyilván- mellett más cikkeknél a tér- nem elégségesek a kereskedéseié jelentkezett szólásra, s valóan nem használt az élet- vezett árcsökkentéseket nem iem beruházási eszközei. Vénövelte az érdeklődést,' hogy színvonal javítását célzó tö- hajtották végre. Ez azonban gdj kitért a miniszter a kehárom különösen nagy jelen- rekvéseknek. Az életszínvonal nem a kormány dolga, hanem reskedelem felkészülésére is a tőségű felszólalás is szerepelt alakulásával kapcsolatban el- a tárcáé és a vállalatoké. A jövő esztendőre: 8—10 száa programban: Biszku Béla, a mondta: a bejelentett intézke- minisztériumoktól, az illetékes zajékkal nagyobb forgalomra Politikai Bizottság tagjáé, dr. dések szerények ugyan, de reá- állami szervektől elvárják, S7^mítanak. de most valóban Tímár Mátyás miniszterelnök- lisak. Tény, hogy egyes rété- hogy ilyen kérdésekben hatá- sz4mojnak ezzel nagy gondot helyettesé és Szurdi István, gek családok nem érezték az rozottabban járjanak el mon- forditanak a tü’zelő. és az belkereskedelmi minisztere. általános elorehaladast, mert dotta a Központi Bizottság tit- „ oiiátá« Javítására a ha mondjuk csak 3 százalékkal kára a képviselők helyeslése Az elsőként felszólaló Bisz- emelkedett a jövedelmük, úgy közepette. Nálunk a dolgozók, , , ~ illetőleg sertéshúsból ku Béla bevezetőül a gazdasági érezték, hogy stagnál, ha pe- akik becsületesen dolgoznak, e ’ 1 eg serles usdo1 némileg talán jobb. Különösen fontosnak mondotta, hogy a keresett fogyasztási cikkekből a helyzet egységes megítélésének dig annyival sem, úgy vélték, nem élnek rosszul. De vaníontosságát hangoztatta, nagy- csökken. Mindenesetre a to- nak kis jövedelmű emberek, ra értékelte a reform eddigi vábbiakban egész elosztási családok, akiknek az olcsó hol- . eredményeit, majd rátért a rendszerünket javítani kell. mi megvásárlása is gondot ^ t ü itónv^hezés széles körbe kedvezőtlennek okoz es számukra nem kozom- keresetű retegek igényeihez es ítélt egy főre jutó termelés Szólt az árakról is. Ügy vél- bős, hogy legyenek ilyen hol- kijelentette: a kereskedelmi problémáinak elemzésére. Az te, ha általában nem is haladta mik! Ami pedig a dolgozók ér- vállalatok vezetőit aszerint biokok sokrétűek, mondotta, de meg az áremelkedés a tervezet- deklődését, »«»rovitoioit illeti raliak maid el. hosvan oldják meg a lakosság áruellátását. Érthetően sok szó esett az esek részben új keletűek. Ide- tét, a dolgozók nem átlagszámok a gazdasági és más közügyek- tartozik, hogy a munkaidő- alapján élnek és ruházkodnak, kel kapcsolatban, ezt semmicsökkentést gyorsabban ve- és akiket nagyobb mértékben esetre sem szabad figyelmen zették be több helyütt, mint érintettek az árváltozások pl. kívül hagyni A legfontosabb, munkaerő foelalkoz eredetileg tervezték és az ez- a ruházati cikkekben, azok ért- ilyen ügyekben a nyílt 63 {JS, * által elvesztett munkaórákat hetően sérelmeztek ezt, mert az őszinte beszed. ról S Horváth^t^n l^lönösen helyeselte az ez ügyben tett intézkedéseket, hiszen, mint mondotta, egyes iparágakat már az elnéptelenedés veszélye fenyeget, különösen áll ez a könnyűipar egyes ágazaJavítani a legelmaradottabb fövedelmű rétegek viszonyait A továbbiakban a felszólaló képviselők többsége érintette a Biszku Béla által felvetett legfontosabb kérdéseket. Papp János, a Veszprém megyei pártbizottság első titkára — célozva a könnyűipari miniszter előző napi felszólalására is — megjegyezte, hogy a cipőárakat semmi esetre se kell természeti csapásként, megfellebbezhetetleneknek elfogadni, különösen nem a sokat emlegetett mondotta. Az ipar viszont kismamacipok felemelt arat, tegyen erőfeszítéseket a leg- hiszen nem valami luxus, báli fontosabb vásárlók, a hazai cipőről van szó. lakosság jobb ellátása érdekében. A szabad árak nem éÍetsz“ínvonali különösen széles körűek. Szük- Böhm József, seS van raJuk> de a versenyt javítása és ugyanakkor a ha- adni idehaza, vagy pedig ex _ ________r_ __ t ározottabb differenciáiét a portra! Nem kell megküzde- taira) amelyekből a várható jövedelmekben. A Központi nie a vevőért. Annál is in- nyereség csekély volta miatt, Bizottság által javasolt bér- kább, mert egyes iparágak- már szinte állandósult az elés nyugdíjjavító intézkedések ban, pl. a pamutiparban, vándorlás a jobban fizető vál- együttesen mintegy 1,7 milli- amint arra Horvath István lalatokhoz. Nagy figyelemmel árd forintra rúgnak, ennek gyangazgato, budapesti kép- haligattak a képviselők Nics több mint a fele megy a viselő rámutatott, munkaerő- nyugdíjakra, de ez azért még hiány miatt még a meglevő szerény lépés. termelő kapacitásokat sem Ö is szólt az áruellátásról, tudják kihasználni. Ez termé- Gondosabb kereskedelmi meg- szetesen fékezi a kínálat növekedését. János, Fejér megyei olvasztár fejtegetéseit ugyanerről a témáról. A képviselő személyes tapasztalatai alapján beszélt a rendelésekre van szükség, (Folytatás a 2. oldalon) Hazaérkezett Prágából a magyar kormányküldöttség Csütörtökön hazaérkezett részt vett a magyar—csehszlo- Prágából a' magyar kormány- vák gazdasági és műszaki-tu- küldöttség, amely dr. Ajtai dományos együttműködési ve- Miklósnak, a Minisztertanács gyesbizottság 7. ülésszakán, elnökhelyettesének vezetésével Megnyílt a KGST VB ülése Csütörtökön Moszkvában és műszaki együttműködésének megnyílt, a KGST Végrehajtó kérdései szerepelnek. Bizottságának 44. ülésszaka. A Az ülésszak elnöke P. Jaroszewicz, a Lengyel Nepkoztar- napirenden a szocialista or- saság Minisztertanácsának el- szágok gazdasági, tudományos nökhélyettese. (MTI) Napirenden a munka- és munkásábrázolás, az Olvasó népért mozgalom A II. salgótarjáni művésze- zad irodalmi folyamatait és ti hetek programjaként teg- irányzatait. Kétségkívül hangnap délelőtt zajlott le az súlyoznunk kell, hogy a tei- SZMT- székházéban az a ta- szabadulás a magyar iroda- lálkozás, amelyen a munka- lomban gyökeres változást és munkásábrázolásról, vala- jelentett, amely elsősorban a mint az Olvasó népért moz- művek hangulatában érfezhe- galomról hangzott el előadás, tő. A munka- és munkásábra- s amelyen SZOT-díjas író, zolás hiányosságaival össze- költő, irodalomtörténész, tör- függésben — egyében kívül — ténész vendégeink, dr. Karsai elmondotta, hogy egy új osz- Elek, Czine Mihály, Demény tály ábrázolása nem követke- Ottó, Gáli István, . Szentivá- zik be egyik napról a másik- nyi Kálmán, Soós Zoltán, ra. Ennek ellenére nem fe- Kertész Ákos és Fábián Zol- ledkezhetünk meg arról, hogy tán is részt vettek. ahol az úgynevezett filozófiai, intellektuális igény úgy eltor- Vadkerti Lóránt, az SZMT zul, amint erre esetenként ta- titkára üdvözölte a megje- lálunk példát irodalmi éle- lenteket s szólt a Szakszer- tünkben, ott a másodlagosvezetek Nógrád megyei Taná- ság, harmadlagosság kereked- csa és a városi tanács által hét felül. Rendkívül méltá- közösen szervezett rendez- nyolandók tehát azok a törekvény jelentőségéről, hazánk vések> amelyek a dolgozó emfeisyíihpriniáoónot ber életének ábrázolását tűzfeiszabadulasanak jubileuma- ték ki céluI> s e vonatkozásról, illetve Salgótarján és ban a salgótarjáni tanácsko_ Nograd megye negyedszáza- zás is figyeiemre méltó, dós fejlődéséről. Utána Gönczi Imrének, a SZOT Fábián Zoltán, az Olvasó Kulturális és Agitációs Osztá- népért mozgalom másfél esz- lya munkatársának a tanács-, tendejéről szólott. Az eredmé- méltató szavai hangoz- nyék ismertetésén túl számos komoly hiányosságra hívta fel a figyelmet. Célként em- Ezt kővetően került sor i{tette) hügy egyrészt gyarapí. Czme Mihály irodalomtorte- tanunk kel, az olvaEÓk szá_ nesz előadására, a munka- és mát> de legaiabb ilyen mér. munkasabrázolásról. Többi tékben kel, ügyelnünk arra között elmondotta, hogy bár 1S> hogy az Í2lésfejlesztéS) a ünnepi alkalommal rendez- tartalmi vonatkozások se kelek e tanácskozást, nem árt a fűljenek háttérbe. Ezután témával összefüggő gondokról Fábián< Zoltán a szervező. is szólani. Mint mondotta, a murika, jelenlegi irányairól, a munka- és munkásábrázolást közművelődési könyvtárhálókét szempontból vizsgálhatS zást 1 1 el. zat gondjairól, a könyvkiadás, a könyvterjesztés nehézségei- eredményekről, másrészt azt r61> majd a hasznos kezde_ juk, egyrészt beszélhetünk az vizsgálhatjuk, milyen könyvek születtek e vonatkozásban az eltelt időszakban? ményezésekről beszélt. A vitában a jelenlevő Nóg- Kevés ilyen könyv született, rád megyei népművelők, pe- Az előadó ezután röviden dag'ógusok, könyvtárosok, - s elemezte az eltelt negyedszá- vendégeink szólaltak fel. A falu vonatkozásában fog lalkozott az problémákkal Somogy megyei képviselő; véleménye szerint számos tsz zárkózott föl az eredményesen gazdálkodók közé és ez erősíteríi kell, hogy ösztönözze a szükségletek. jobb kielégítését, és lehetetlenné tegye a túlzott áremeléseket, zel szélesedett a jó jövedel- arn.V'e, sok ese(-ben a mono- paraszti lakosság, más Polhelyzet vezet. mu gyenge téeszek viszont talán a korábbinál is nagyobb nehézségekkel küzdenek, igy ... ... , . ... , fokozódott a polarizáció, amit =zter ho^^Mint említettük, ezen a napon került sor a kérdésben legilletékesebb, a belkereskehosszabb távon feltétlenül meg kell szüntetni. Dr. Jókai Lóránd, a közalkalmazottak szakszervezetének főtitkára szintén elismerően szólt az életszínvonalat kedvezően befolyásoló intézkedésekről és kiemelte a gazdálkodás javításában a tanácsi dolgozók szerepét. Megkülönböztetett figyelemmel hallgatták a képviselők dr. Tímár Mátyás miniszterre is. Szurdi István indokoltnak tartja az elhangzott panaszokat, bírálatokat. Mint mondotta 9 kereskedelmi dolgozók szeretnék talán a legjobban, ha megszűnnének ezek, hiszen nem irigylésre - méltó a helyzetük. Az ellátás említett problémáinak objektív okai is vannak. Ma már látni lehet, mondotta, hogy az ötéves tervidőszakban a lakosság vásárlóereje az eredetileg számított 27 száelnök-helyettes fejtegetését zalék helyett, mintegy 50 szá- ezekről, a közvéleményt ugyan- zalékkai nőtt, a kereskedel- csak élénken foglalkoztató mi forgalom változatlan ára- kérdéseiről. A miniszterelnök- kon számítva pedig a terve- helyettes véleménye szerint is zett 20 százalék helyett, tény- a reáljövedelem és a reálbér legesen 44—46 százalékkal, pozitívnek tekinthető átlagos Ez igen örvendetes, de ellent- növekedése mögött sok arány- mondásokat hoz létre. A jócs- talanság és egyenlősdi is meg- kán megnövekedett vásárlóhúzódik. Ezeket azonban nem érőt sikerült és sikerül lelehet egyik évről a másikra kötniük, de nem konfliktu- megszüntetni. A legfontosabb sok és zökkenők nélkül, hi- most: a legelmaradottabb jö- szén az ipar abban a helyzet- vedelmű rétegek viszonyainak ben van, hogy mindent el tud Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólal második napján, a költségvetési törvényjavaslat vitájában a Parlament ülésszakának (Bozsán Endre felvétele)