Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-25 / 299. szám

Nem hül hi as étel Praktikus újdonsággal lepte meg a nyugatnémet AEG gyár a háziasszonyokat: olyan elektromos fűtésű tálcával, amely melegen tartja az asztalra tett ételt. A fémlemez burkolaton belül a fűtőspirál, samottba ágyazva foglalt he­lyet. Az előzőleg jól felfűtött tálca akár fél órán át is tar­talékolja a meleget, de takarék kapcsolásban hosszabb időn át folyamatosan is fűthető. A hőszigetelő lábakkal és fogantyúkkal ellátott, tetszetős háztartási eszköz nálunk is komoly érdeklődésre tarthatna számot. Mär akkor is? Az öregedés fo­lyamata — mint a gerontológusok megállapították — tulajdonkép­pen már a fiatal • korban megindul. Tehát minél ko­rábban kell gon­dolni rá: ahhoz, hogy életerőnket 60 éves korunk­ban is megőriz­zük. korán — akár húsz éves korban — fel kell rá készíteni meg­felelő módon tes­tünket és szelle­münket. A fiatalság meg­hosszabbításáért folytatott harc nem jellegzetesen mai probléma: év­százados múltra tekint vissza. Kí­sérleteztek már a legkülönbözőbb csodaszerekkel, orvosságokkal, di­étákkal, fürdőkkel. Egyiptomi pa- pírusztekercseken találhatunk „fia­talítási receptet: fiatal állatok mi­rigyeinek fogyasz­tását javasolják az egyiptomi ge­rontológusok . .. A különböző fia­talító csodaszerek közkedveltségnek örvendtek a kö­zépkorban és a későbbi századok­ban is. Rómában szamárkanca te­jében fürödtek a fiatalodni vágyók. A masszázst több ezer éve ismerik... Együnk több almái AZ ÉSZAKI országokban, például Svédországban két­szer, háromszor több almát fogyasztanak, mint mi az al­máskertek hazájában. Észa­kon a mi almánk „déligyü­mölcsnek” számít, amit jó pénzért importálnak. Itthon viszont még most, a téli hó­napokban is 3—4 forintért exportminőség kapható, de 2—2,50 forintért is nagyon jó, étkezési alma vásárolható. Mégsem becsüljük eléggé ezt az olcsó gyümölcsöt, nem fogyasztunk belőle eleget, amelyből naponta egy kiló sokkal egészségesebb, mint egy fekete, vagy egy csomag cigaretta! Azt, hogy vitamindús és tápértékét januárig megtart­ja még az iskolásgyerek is tudja. Fogyaszthatjuk nyer­sen, étkezés után. Vannak, akik azt mondják, hogy reg­gel, étkezés előtt egy alma kitűnő étvágyat csinál. A fogyókúrában játszott szerepe közismert: a heti egyszeri „almanap” jótékonyan hat a testsúly csökkenésére. A re­szelt alma felnőttek, gyerekek emésztését egyaránt elősegíti. Minden háziasszony többfé­A fiatalító kenő­csöket, maszkokat is ismerték és al­kalmazták a leg­különbözőbb ko­rok asszonyai. Ezek a kenőcsök néha a legkülö­nösebb anyagok­ból készültek. Kü­lönleges arcránc- tűzők, mellszabá­lyozók, és csípő­fűzők voltak di­vatban már ré­gen is; ezek vol­tak a plasztikai sebészet előhírnö­kei. VIII. Ince pá­pán, fiatalítás cél­jából, vérátöm­lesztést hajtottak végre. A véradó három fiatal férfi volt. le módját ismeri az alma fel- használásának: készítenek be­lőle kompótot, levest, főtt húshoz szószt (ez lehet édes csípős, savanykás — tetszés szerint), betegeknek könnyen emészthető pürét, reszelve pa­lacsintát, nem is szólva az al­más sütemények sokféle vál­tozatáról. Sokan használják a húsételek készítésénél is. Készíthetünk almából italo­kat szilveszterre, például bó­lét. Ez ugyan francia specia­litás, de mi is megkóstolhat­juk. KÍVÁNATOS lenne, hogy sok almát fogyasszunk első­sorban nyersen, de változato­san. más formában is. Az „almaakcióhoz” néhány re­cepttel is hozzájárulunk: Székely almás hús. Zsírban szép pirosra sütünk 1 kg. ser­téshúst, föleresztjük egy kis vízzel és fedővel befedjük, hogy lassan puhára párolód­jon. Megsózzuk, Néhány szép almát megtisztítunk és szele­tekre vágva a húsra rakjuk. Vigyázni kell, hogy mindig maradjon egy kis lé rajta. Ha puha a hús, a levébe egy ke­véske lisztet szórunk, hogy jó mártás képződjék és ezzel át­pároljuk. Tálalni szépen le­het: a húst az almával körít- jük, a szaftot ráöntjük és rakhatunk a tál szélére sült burgonyát is. Egy gyors sütemény recept: egy tepsit vagy lábost jól ki­kenünk vajjal. Kalácsból ujj­nyi vékony szeleteket vágunk és a tepsit (lábost) kirakjuk vele. 60 dkg. almát lepáro­lunk cukorral (víz nélkül), mazsolát teszünk hozzá és a kalácsra töltjük. A sütőben szép világossárgára sütjük. Tálalásnál kiborítjuk és vé­kony baracklekvárral ízesít­jük. A TÖLTÖTT alma készíté­se is igen egyszerű, tálalva nagyon gusztusos. A megtisz­tított és félbevágott almát kanállal kifaragjuk, majd cukros, citromos vízzel forral­juk. Ebben az almákat fedő alatt lassan megpároljuk, utána kiszedjük és hűlni hagyjuk. A töltelék sokféle lehet: gesztenyepüré tejszín­habbal, diós-rumos töltelék mazsolával, cseresznye vagy meggybefőttel, amelyre önt­hetünk vaniliakrémet is. Alföldi Erzsébet TASNÄDI VARGA ÉVA Karácsonyfa wen Fenyő áll a szélben, áaait himbálva: — esőcske öntözött, nem nőttem hiába! Megnőttem. szépültem, s bizony, alia vártam-. hóvehelv díszítse valamennyi ágam. Itt a szép karácsony. csenaettek már értem, elindulok reggel, megérkezem délben. Este díszben állok, avertvaténv viláait. ezüst karikába fonja Pistit, Ágit. HaHucinác'ók a kormánykeréVnél Egy újságírónak sürgős autóutat kellett megtennie New Yorkból Los Angelesbe, ami kereken háromezer mér­föld. Éjszaka is sok órát át­utazott. A harmadik éjjel hirtelen egy nagy felhőkarcolót látott a fényszórói előtt, az úton keresztben. Nagy fáradsággal tudott csak úgy lefékezni, hogy be ne szaladjon az „épületbe”. Megdöbbenve szállt ki a kocsiból. A felhőkarcoló azon­ban eltűnt. Az országúton nem lehetett mást látni, mint a fényszóró fénykupoláját és éjszakai sötétséget. Ez az egyik olyan eset, amiről mind gyakrabban ér­keznek hírek: ugyanis kifá­radt vezetők előtt az úton hallucinációk tűnnek fel, olyan dolgok, amelyek nem léteznek, amelyeket azonban a túlfeszített agy valóságos­nak lát és amelyre úgy rea­gál, mintha valóságosak vol-. nának. Számos megmagyarázha­tatlan autóbalesetet lehet manapság az ilyen halluciná­ciók fellépésére visszavezetni. Az ilyen vezetők magatartását pszichológusok és idegorvo­sok az „autópálya-hipnózis”- sal magyarázzák. A hosszú utazás, különösen a korszerű­en épített szuper-autópályá-„ kon, az agy hipnotikus bénu­lását idézi elő. Ezért töreksze­nek rá, hogy minden lehetsé­ges eszközzel csökkentsék az autóút egyhangúságát, fel­számolják álmosító hatását. Jót tesz ilyenkor a muzsika, a beszélgetés, hosszú útszaka­szokon kívánatos a kellő idő­közökben beiktatott pihenés. A hallucinációkra az a jel­lemző, hogy tárgyak vagy ál latok formájában jelentkez­nek. A vezető tudatalattija azt óhajtja ugyanis, hogy vé­get lehessen vetni az agyat kimerítő hajszának, meg le­hessen állítani a kocsit, Ezt a szívességet az ember nem te­szi meg, kitér az útból; ezért nem szerepelrek emberek a hallucinációban. Nohát... Salvon Randone mondta „Azoknak a férjeknek, akii* meg vannak győződve arról hogy intelligensebbek, mini a feleségük, általában sokkal intelligensebb nejük van mint ahogyan azt gondolják.’ Százhúsz órai repülés után két űrhajós szerencsésen föl­det ér és az egyik így szól: „Itt a feleségein: vége a koz­mikus csendnek!” .★ Az Utah állambeli Salt Lake Cityben egy bíró megkérdezi a kasszafúrót: . — Magyarázza el, hogyan tudott ilyen páncélszekrényt egyedül feltörni? — Nem érdemes, magának az úgyse sikerülne soha! Két üzletember beszélget; — Szabadságom alatt nagy üzlet ütött be: a biztosítótársaság so ezer frankot fizetett nekem a tűz okoz­ta károk fejében. — En is kaptam 100 ezer fran­kot, az árvíz miatt. — Ez igen! Es mondja, hogy a« kell árvizet csinálni? Néhány leg. A legsúlyosabb nyakláncot a Kongó folyó mentén élő Monga törzs négerei viselték. Egy-egy nyaklánc súlya elérte a 12 kilogrammot. A leghosszabb ruhát II. Katalin cárnő hordta a koro­názási ünnepségen. A ruha uszályának hossza 70, széles­sége 7 méter volt. ötven ap­ród vitte. A legtöbb gyűrűt az ókori Róma aranyifjai viselték. Va­lamennyi ujjúkra húztak gyűrűt — gyakran egy ujjra kettőt is. Gyűrűket az évszak­tól függően változtatták: a „nyári” gyűrűk kisebbek és könnyebbek, a „téliek” na­gyobbak és súlyosabbak vol­tak. A legdrágább zsebkendő tu­lajdonosa Maria Walewska lengyel grófnő volt. A zseb­kendőért 100 frankot fizetett tS'zónakozofftfág Albert Einstein egyszer összetalálkozott az utcán egyik kollégájával és megszó­lította: — Legyen szerencsém hol­nap ebédre. Ott lesz nálunk Smith professzor is. — De hiszen az én vagyok... — Nem baj, azért jöjjön csak el maga is! ,y/,„f/,sssssf/sssssssssrssssssssss//sssssss/sss^ssssssssss/s/s/ssrs/ssssssss/ssssssss*sss/sssss.-sssssssssssssssssssssss/-ssssssssssssssssss/fss*s**ssssssssssssssssssssssssssr: Volt egyszer egy kis ve­réb. Tolla szürke, szeme kék, kicsi farka csudaszép. Ott kuksolt az udvaron, gyötör­te az unalom, hát a lombos Mezőn, kert alatt csicseregve elsza- repdes, A TÖRÖTT LÁBÚ KIS VERÉB egy ablakon belesett. Az a Panni háza volt, s í veréb­nek odaszólt: — Gyere ide, el ne szállj, dombon, árkokon, nékem: hogy tetszett az éne- beteg lábú kismaiárl Hi­szálldos, átoson. kém? szén, tudod, szeretlek, ka­$ Turbékoló bús galamb, tott és dalolt, igazán szép csergett, csak egy hosszút pi- töm, aztán megint tova­$ most történt a csúf kaland: nóta volt. Amint hozzá oda- tyergett, de a bagoly meglát- szállsz, s a fészkedig meg szörnyű baj ért engemet, s lép, azt mondja a kis ve- ta, s jó szívével megszánta. nem állsz. ^ $ törött lábra mit tegyek, pa- réb: — Gyere, gyere, kis ve- örült ennek a madár, s \ ^ tikóban mit vegyek? — Rigó pajtás, eljöttem, réb, a te bajod nem nehéz! Panni tenyerébe száll, aki ^ De az megrázta a fejét: mert a lábam eltörtem. Va- Itt a tudós könyvecském, ta- mindjárt kötözi, gyógyírral ^ — Nem tudom én. réb, beteg lábra, hogy tán megmondja a rigó. i fejét: mert a lábam eltörtem. Va- Itt a tudós KOnyvecsKem, ta- mindjárt kötözi, gyógyírral ^ kis ve- gyök olyan barátod, adhat- nácsot ád könnyecskén: tedd megöntözi, s vigasztalja ele- | m mi jó. nál most tanácsot. lábadra mielébb zöld mus- get, a kis beteg verebet. ’ „ , ________ .jt. ,, ■ ______. . . é K osztümdivat — Hogyne, hogyne, adha- kátli levelét. Ott is marad délebédre, s i Szegény, szegény kismadár, tok. arra mindig kész va- Most hát tovább repdesett, ez a kicsi mese vége. hej, nagy búsan tovaszáll. gyök, ám előbb mondd én- zöld muskátlit keresett, s Zsombok Zoltán NÖGRÁD — 1969. december 25., csütörtök is

Next

/
Thumbnails
Contents