Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)

1969-12-21 / 296. szám

Interjú dr. Gustáv Húsúkkal Gustáv Husák, a Csehszlo- amelyek tavaly, s ennek az szélsőségek mindig előtör- ország vagyunk, komoly koo- vák Kommunista Párt Köz- évnek az első felében zűrza- dúlnak, véleményem szerint perációra kell számítanunk, ponti Bizottságának első tit- varba, válságba. bizonyta- ezek egészében periférikusak, a elsősorban a többi szocialista kára interjút adott Megyeri lanságba döntötték társadal- fő áramlaton kívül vannak, s országgal. így kell leraknunk a Károlynak, a Magyar Rádió munkát, mind politikai, mind fokozatosan ezekkel is rendbe csehszlovák népgazdaság to­es Televízió főszerkesztőjé- pedig gazdasági szempontból, jövünk. A központi bizottság vábbi fejlesztésének alapjait. Ez a harc aránylag messzire azt az alapelvet, amelyet önök Tehát, hogy összefoglaljam: jutott már. Ma azt mondhat- kérdésükben érintettek, fenn- az első szakaszban ebben az juk, hogy társadalmunk már tartja és átviszi a gyakorlatba, évben, a következő évben, kialakítja a békés fejlődés rendet fog teremteni a szélső- sőt talán még 1971-ben is, — Szeretném az interjút feltételeit népünk számára séges tendenciák között. rendet kell teremtenünk az , . .. . politikai és gazdasági téren egy személyes kérdéssel Qn»u nek. Az alábbiakban közöljük a kérdéseket és a válaszokat. egyaránt. Az április óta eltelt kezdeni. Hogyan értékeli néhány hónap alatt a konszo- Husák elvtárs azt a tárgya- lidáció jelentős fokára jutot- lást, amelyet csütörtökön tunk. Nincsenek olyan illú- ..... ... ... zióink, hogy minden terüle­Kadar Janos elvtarssal foly- ^ gy6zgjnk és mindent tatott? megoldottunk. Éppen ellenke­zőleg. Bár bizonyos sikereket Mi nagyon elégedettek va- elértünk már, a munka te­inflációs tendenciák körül, — Melyek az elgondolá- bizonyos összhangba kell sai a csehszlovák párt- és hoznunk a béreket, az árakat állami vezetésnek az or- és a beruházásokat. így tudjuk szág gazdasági helyzete lerakni a csehszlovák népgaz- megjavításával és a gaz- daság szilárd alapjait a kö- dasági problémák megöl- vetkező szakasz számára. A dúsával kapcsolatban? következő ötéves tervben fel akarjuk számolni a csehszlo. — Ez bonyolultabb kérdés, vák gazdasági strukturális fel­viseltetik a csehszlovákiai helyzet iránt, és nagyrabe- csülöm személyes tapasztala­tait. A Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép tapasztalatai nagyon értéke­sek a mi problémáink megol­dásához. így hát azzal foglal­hatom össze válaszomat, hogy mi nagyon elégedettek va­gyunk ezzel a kétnapos láto­gatással. Meggyőződésünk, nogy hozzájárul a kölcsönös megértés és együttműködés — Képet szeretnénk kapni arról, hogy melyek a mai csehszlovák politika legfőbb teendői? Hogyan vesz részt, milyen diplomáciai erőfe­szítéseket tesz az európai biztonsági konferencia ösz- szehívásáért és sikeréért? — Alapvető külpolitikai fel­gyunk ezekkel a tárgyalások- kintélyes része még előttünk mert a csehszlovák gazdasági építésében levő hibákat. Az kai. Kölcsönösen tájékoztat- jll a szocialistaellenes, a nehézségek okai egyrészt ré- új technika, a modern techni- tuk egymást pártjaink és or- jobboldali erők ellen vívott giek, sokévesek, másrészt ka felé orientálódunk és szé- szágaink helyzetéről. Megtár- harcban, s mindenekelőtt pedig a legutóbbi másfél év les körben igyekszünk ki- gyaltuk a csehszlovák—ma- pártunk’ pozitív programjá- alakulásából következnek, használni a kooperációt a gyár kölcsönös kapcsolatokat, nak megvalósításában, amely Körülbelül tíz éve sokasod- szocialista országokkal. Kö- és amint a kommüniké is ki- a szocialista építés húszéves nak Csehszlovákiában a rülbelül ez pártvezetőségünk, fejezi, tárgyaltunk egy sor hagyományaihoz kapcsolódik, problémák, amelyek magából kormányunk koncepciója és nemzetközi kérdésről, ame- mindazokhoz az eredmények- a struktúrából, tervünk kon- célja. Minden valószínűség lyek minket érintenek. Meg hez, amit 1968 januárja ho- cepciójából következtek. Az szerint így fogunk erről be­kell mondanom, hogy Kádár ZOft s amely magába foglal- 1961—64-es években ezért kö- szélni központi bizottságunk elvtárssal való találkozásain- ja azoknak a társadalmi, po- vetkezett be társadalmunk- 1970 januári plenáris ülésén kon immár hagyományosan ntikai, gazdasági problémák- ban gazdasági stognálás, bizo- is. teljes nyíltsággal, elvtársi nak á pozitív megoldását, nyos fajta válsághelyzet, ame- légkörben és őszintén tár- melyekre a csehszlovák tár- lyet lényegében máig sem gyalunk meg minden kérdést, sadalomnak most szüksége haladtunk túl. Más kérdés, ami kölcsönösen érint és ér- van. Ezek nagy vonalakban más kategóriába tartozik az, dekel minket. Nagyra értéke- konszolidációs folyamatunk hogy már körülbelül 1966—67 lem, hogy Kádár elvtárs lépcsői. ' óta megkezdődött nálunk a olyan nyíltan közelíti meg a ’ tervszerű irányítás lazulása, problémákat, oly megértéssel _. Hogyan hajtják végre a Azután 1968-ban a tervszerű *, „to»*,. Ääji1MXnÄ,bani2: bizottságnak azt az irány- dasági vezetés és ösztönösen vonalát, hogy türelmesen előretörtek olyan tendenciák, kell bánni a megtévedtek- amelyek az egész népgazda­, 1 __ __. „ sag mélyreható nehézségeit adatunk az volt, hogy norma k el, azonban határozottan okozták. Nagyon gyorsan erő- Uzáljuk viszonyunkat a Szov- fel kell lépni azokkal szem- södtek az inflációs tenden- jetunióval és a szocialista őr­ben, akik bűnt követtek el ciák, nem ellenőrizték a mun- szágokkal. A tavalyi belpoliti a szocializmus és az in- kahelyeket, az árak, a beru- kai események következtében , házások mozgását, széthullott ugyanis - mint ismeretes - ternacionalizmus ellen? a külkereskedelem állami irá* romlottak kapcsolataink . , . . . . nyitásának rendszere. Mind- Szovjetunióval, valamint ..,c5Cl.« « , *7 Azt az irány vonalasamé- ezek a rég5 és főleg üj okok több; testvéri országgal és elmélyítéséhez testvérpártja- lyet, Pa“Unk központi bízott- nagy feszültséget teremtettek Csehszlovákia bizonyos érte ink és országaink között. saganak májusi plénuma sza- a piacon és rendkívül nagy lemben politikai elszigetelt­boti meg, majd szeptemberben gondokat okoztak a csehszlo- ségben élt. Ezért pártunk ve- — Husák elvtárs a szeptem- vák né?síazdasógban- A párt zetőségének • és kormányunk­beri plénumon elmondott ptpi_te 5ufí" és az allam vezetőinek első- nak fd erőfeszítései a Szov­beszédében hangsúlyozta: . . , scrban ennek az inflációs fo- jetunióval és a többi testvéror „Túl vagyunk a mélypon- 3 ’ . ^' 1 !yaynf.tna'S a megakítására szággal való normális, testvéri, ton.” Vajon mit jelent ez , I * ™ésf1" kellett összpontosítamok fi- elvtársi kapcsolatok megújí­közelcbbről? iHol tártakon- a gye‘T.^ ™ert v í"1"3®2 tására irányultak, szolidációs foivamat“» Mi- korbácsolta nálunk a szenve- rendkívül veszélyes helyzetbe Íven ideológiái nolitlkai délyeket> éles belpolitikai harc sodorta gazdaságunkat. Ezért Alapvető érdekünk, hogy harcot folytat á CSKP a tftrt ki’ 8 ahogy az a harcban a pártvezetés és a csehszlo- megoldódjanak a biztonság szocializmus noríciniának lenni szokott> tovább erősödtek vák kormány már május óta kérdései, elsősorban Európá szocializmus pozíciójának a szenvedélyek, néha erősödik igyekszik megújítani társa- ban, hiszen Csehszlovákia volt a türelmetlenség és elsietnek dalműnk tervszerű irányítá- az első államok egyike, amely döntéseket. A politikai har- sát, mindenekelőtt megállíta- nek nemzeti és állami íügget cot a szocialistaellenes jobb- ni az árak, a bérek, a beruhá- lenségét felszámolta a fasisz' helvzptet Amikor nártunk oldaIi opportunista erők el- zások ösztönös mozgását és ta Németország. Súlyos tapasz közDonti" bizottságának ez év- {*" víví.uk> harcunk elsősor- mindinkább megvalósítani a tálatokat szereztünk a nem ban ezeknek az erőknek a szer- külkereskedelem ellenőrzé- zeti és allami függetlenségért mccrváiacztonák a» ói vpzptő. vezői ellen irányul. Sajtónk, sét. Az első szakaszban olyan vívott harcban és nem szabad S S - “ f tömegkommunikációs eszkö- irányú konszolidáció a cé- megfeledkezni arról sem, hogy zeink, politikai szerveink most lünk, hogy a csehszlovák nép- hazánk az imperialista tábor azt tárják fel: miért és milyen gazdaság ne ösztönös módon határán fekszik. Éppen ezért módon támadtak a szocializ- fejlődjön, hanem tervszerű legfőbb érdeke, hogy Európá hál mus alapjai, pártunk pozíciója irányítása és vezetése legyen, ban megújuljanak a békés, mm-níev hXnnnhan sor ellen’ a szocialista országokkal és megvalósuljon a gazdaság- normális élet feltételei, a nor- intézkedéft kellett meevalósí- íennálló internacionalista test- irányítás új rendszere. E né- mális államközi kapcsolatok, „ni hoev nvuaalom leaven vériség ellen. Intézkedéseinknek hány hónap alatt elértünk bi- Erről szólt a Rude Právo-nak hogy az emberek normálisan a Politikai harcban elsősorban zonyos sikereket ezen a terű- adott interjúm is, amelyben az élhessenek dolgozhassanak a szervezőket kell elérniük, a létén is. Az üzemi dolgozók uj bonni kormánynak címez- Sziiksée volt ecv Sor néDsze- kezdeményezőket, akik a szó- kezdeményezésének köszön- ve arról beszéltem, hogv a ml rűtlen ^Intézkedésre is hoev cializmussal vagy pártunk ideo- hetiük, hogy az utóbbi hóna- részünkről megvan a jó szán kialakuljanak a konszolidáció lőgiájával szemben ^tudatosan pókban sikerült bizonyos dék a normális kapcsolatok megszilárdításáért? — A konszolidáció fokának nevezhetném alsóbb a mai központi bizottságának ez év­ben tartott áprilisi plénumán megválasztották az új vezető­séget, akkor — azt mondha­tom — csúcspontján volt a válság Csehszlovákiában, pár­tunkban és egész társadal­munkban. Ezért az első előfeltételei. Bizonyára isme­retes, hogy különböző szocia­listaellenes, jobboldali erők még ez év nyilvános és hasonló reltek meg. Ezeket az akadá­lyokat legyőztük, és így álla­píthattuk meg a szeptemberi ellenséges álláspontot foglal- mértékig csökkenteni a piac megvalósítására, természetesen nak el. E másfél év alatt feszültségét. Most hagyta jó- nem olyan alapokon, amelye sok embert tévesztettek meg. vá a parlament a jövő évi neket a bonni kormány a múlt Ezekkel az emberekkel, ahogy költségvetést. Ezekben a na- években alkalmazott. Az nrnvnkóHók»? azt központl bizottságunk ha- pókban tárgyaljuk az 1970. bonni kormánynak alapvetően akoiókat kf*é’ tározata leszögezi, türelmesen évi gazdasági tervet. Igyek- át kellene értékelnie a Német aKcioKai Kise keU beszélni, politikailag kell szünk lerakni a következő Szövetségi Köztársaság politi­öket meggyőznünk, magunk évre mind a csehszlovák nép- kaját, hogy a normalizálás mellé kell őket állítanunk, gazdaság konszolidálásának, megvalósulhasson. Egyszóval nlím,mnn U„„v „ knn^nlidá- mert a kommunista párt mun- mind pedig a tervszerű irá- igyekszünk a magunk lehető, rió plsn stádiumát a Dártban kaiának értelme a széles dől- nyitásnak az alapjait. ségei közt, mint kis nemzet, se. a társadalomban eléjük C és Keressük a csehszlovák nép- gjeni a békés célokat Európá most jobb feltételekkel ren- tfhát Jm!Ín»«Ín gazdaság számára alkalmas baP! az európai biztonsagot, delkezünk ahhoz, hogy to- samara. Ha tehat egyenesen koncepciót, mert nem akarunk szolidárisán együtt haladva vább fejlesszük harcunkat a aAfJ°p iS?* mii Hhli°™°kvi?szat^rni, a tervlebontásos tóbbl szocialista országgal. — A csehszlovák—magyar kapcsolatokat hogyan ítéli meg Husák elvtárs? csehszlovákiai viszonyok nor- Srz4rv|LtTinkdhat°^rsahd°a^ Írányítás/égi rendszeréhez, és realizálásáért. Pártunk nemze- pa“sziB2y*2természetesen nem folytathat­tunk kivezetéséhez a válság- Äa teIj6S"n ösztönös- idézö‘ ból a központi bizottság má- valósítják meg ezt az; a*apel jelben mondva „piaci gazdál­jusi ülése adta meg az alap- kod.ást” sem. amely a gazdasá­vető irányvonalat, majd a kö- SSSeníndl^innf^krtt fikf a^ztró'aküszöbére jut- _ A csehszlovák-magyar vetkező szakaszban ezt a kb A-feevik'l'zélsőséelzérmt0nlm t.®n,nün^et- A központi kapcsolatok az utóbbi hóna­SajtoértckoKlct Prágában Közöljük a sajtóértekezlet befejező részét Ismeretes, hogy a nemzet- kapcsolatokat kiépíteni é* közi kommunista mozgalom- stabilizálni vagy sem. ban az utóbbi időben külön- Meggyőződésem, hogy mind- böző nézeteltérések jelentkez- Inkább növekszik a felismerés nek, és nyilvánulnak meg még — nemcsak az európai or­ma is. Ennek ellenére a test- szágok, hanem más országok vérpártok ez évi moszkvai közvéleményében is —, hogy tanácskozása azt bizonyította, lépéseket kell tennünk a hogy nagyon erős a törekvés helyzet megjavítása, Európa nézetek közelítésére. az szilárdabb biztonsága érdeké­egység erősítésére, az be«- Ügy vélem, természetes erők tömörítésére. Az impe- és szükségszerű, hogy e nagy- rialista sajtó alaposan felfúj- jelentőségű akció kezdemé- ta azt, hogy néhány testvér- nyezői a Varsói Szerződés tag- párt nem a teljes szöveget országai. fogadta el, annak egyik vagy A budapesti felhívás, a másik szakaszát nem írta külügyminiszterek pragai al- alá. A nyugati sajtó ezt igye- lásfoglalása és a mostani ta- kezett úgy feltüntetni, hogy lálkozónkról kiadott kommü- nincs egység...” Aki jelen nihé világos képet ad arról, volt a tanácskozáson, tanú- hogy az európai realitásokat síthatja, s aki az okmányok- figyelembe vevő, komoly tár­kai megismerkedett, azokat gyalusokra gondolunk, olyan tanulmányozta, megállapít- megállapodásra és biztonsági hatja, hogy a moszkvai talál- rendszerre, amely Europa kozó erősítette az egységet, minden országa számán el- és komoly reményt nyújtott fogadható. Bízom ennek sike- arra, hogy ebben a tekintet- rébea- . ben kedvező lesz a következő ..Bedflcb. ,.Kac,re^’. a Práce évek fejlődése is. főszerkesztője arról érdeklo­, _ dott: milyen eredménnyel Külön is szeretnem meg- jártak Kádár elvtárs mostani említem: küldöttségünk jól- praiiaj megbeszélései? eső érzéssel nyugtázta, hogy K4dár János elöljáróban f^hszlovák testvérpartunk eimon,dta, hogy az MSZMP küldöttségé a moszkvai ta- Központi Bizottsága és sze- nécskozáson teljesen egyen- méiy szerint ő maga is öröm- rangu, tekintélyes párt dele- mej vene a meghívást, s nagy gációjaként vett részt és je- várakozással tekintett a lentősen hozzájárult a ta- megbeszélések elé. nácskozás sikeréhez. — Elmondhatom, hogy vá­A hat testvérpárt Moszk- rakozásainknak és remé- vában megtartott decemberi nyelüknek megfelelően na- tanácskozására, az összeuró- gyón jó légkörű, elvtársias, pai értekezlet kilátásaira, az szívélyes találkozóra és e«z- európai béke és biztonság mecserére került sor. Ügy megteremtésének feltételeire vélem, időszerű volt ez a ta- vonatkozott a következő kér- lálkozó, s jól szolgálta párt- dés, amelyet a Pozsonyi jaink internacionalista, test- Pravda szerkesztősége tett fel. véri egységét, országaink Kádár János válaszában ki- együttműködését, népeink emelte, hogy a Varsói Szerző- ba^fsának ügyét dés szervezetéhez tartozó or- . K»aaár János elmondotta, szágok pártjainak és kormá- "°8y a két párt kapcsolatai- nyainak képviselői Moszkvá- n együttműködésének ban sikeres és eredményes ta- f”?, fn.. !fnye^es területét át* nácskozást folytattak. Han- tekintették, s megtárgyalták goztatta: — meggyőződésem, a nemzetközi kérdések egész hogy e tanácskozás nagyban ^°^t, amelyekben egyformán segíti további közös harcun- et\dekelt a magyar és a cseh- kat, együttes fellépésünket és 8Slovak önálló kezdeményezéseinket Meggyőződjem, hogy az egyaránt. — A továbbiakban eszmecsere mindkét fél szá- arról beszélt, hogy a moszk- í"ar^á^zn.08 vílt' Kölc8Önö- vai tanácskozáson különösen ??? tájékoztattuk egymást sa. nagy hangsúlyt kapott a viet- s, a,^a'!e' nami probléma és az európai koa*^8b^, értékf!€S biztonság kérdése. tésTe tMáít é egy6tér' Emlékeztetett arra, hogy az Ami a csehszlovákiai hely- Európa népeihez és korma- illeti: nem tagadjuk, eb­nyaihoz intézett budapesti ben mi is érdekeltek va- felhívás rendkívül pozatív gyunk_ Csehszlovákia fejlődé- visszhangot vattott ki konti- sét> a csehszlovák párt prob- nensünk közvéleményeben. témáit illetően azt reméljük. Mély meggyőződésem szerint hogy azok marxista—leninis- erlelődnek a teltételek, hogy ja megoldást nyernek. Bízunk ezen a térén előrelepjünk, s abban, hogy Csehszlovákia erre sürgetően szükség is van gazdasági, társadalmi, kultu­A továbbiakban arról szolt, rális és egyéb kérdéseit szo- hegy napjainkban a nem- ciaiista módon oldják meg. zetközi kérdések között köz- Meggyőződésünk, hogy a Ma- ponti helyet foglal el az lm- gyár Népköztársaság és a Cseh- perialisták vietnami agresz- sziovák Szocialista Köztér- sziója, valamint a közel-kele- sas^g dolgozó népe együtt ti térségben kialakult helyzet halad a szocializmus építésé­— Köztudott azonban — nek útján. A történelem meg­folytatta —, hogy a világon tanított bennünket arra, hogy ma létező legnagyobb katonai sorsközösségben élünk, és ar- erőcsoportosulások itt, Euró- ra is, hogy nem érhetünk el pában néznek farkasszemet eredményt a másik ország ro- egymással. Ez nem mehet így vására. Együtt kell halad­sz idők végtelenjéig. A hely- nunk és együtt kell boldogul- zet feltétlenül feloldódást, nunk. változtatást kíván. Mélységes Kádár János befejezésül sok meggyőződésünk, hogy nem a sikert, boldogulást kívánt a Varsói Szerződés sajátos ér- csehszlovák munkásosztály- dekeiről, nem is a kommu- nak, parasztságnak és értel- nisták valamilyen pártügyé- miségnek. Hangsúlyozta: — ről van szó, hanem a szó szó- Bizonyosak vagyunk abban, fos értelmében. Európa népei- hogy a testvéri cseh és szlo- nek létérdekeiről. vák nép határozottan, gyor­Ebben az összefüggésben ,,el°re a szociabz' különös súllyal vetődik fel a mf épAtélsébfn' . , kérdés, hogy képesek va- ^ sajtókonferencia Miroslav gyunk-e normális viszonyt, Moc.nank, a Rudé Právo fő­kölcsönösen hasznos és elő- szerkesztőjének zárszavával nyös gazdasági, kulturális ért véget. vetkező szakaszoan ezt a kd . .. „z, v , ._print npm ^ suzponn kapcsolatok az utóbbi hóna­szeptemberi ülése vitte to- történt semmi felesleges bí- blZ°ntSíg ]anuári Hlésan ,tár" pókban nagyon pozitívan fej- vább. Lényegében a marxis- 'áíeMn i hTrcnlni-8horsás- Syalak mag a gazdasági kon- lödnek. Pártjaink delogáció­ta—leninista alapelvek meg- ^unk^M imáinak és fe- CepCíóí és az ebbö1 folyó konk- kát küldenek egymáshoz, ki- magyar gazdasági együttmű- kunk van meg. hanem tud­újításáról van szó pártunk SVfflnk fi „SntTr a iohh re,t Vadatokat. Amennyiben cseréljük tapasztalatainkat, ködési vegyesbizottság. Ez a juk: legsajátosabb érdekünk, életében, fejlődésében, építé- itd“,, „DtLXnTsS. állásnont sikerül a következő év folya- nemcsak a legmagasabb szin- bizottság egyébként két éven hogy a legszorosabb együtt­sében és ezeknek az elveknek a wélsőséc kénviselői ,mán stabilizíilni gazdaságún- ten, Kádár elvtárssal folyta- at nem tevékenykedett, s most működés, megértés, a tapasz­az érvényesítéséről társadal- _ ic PZ«k véleménve talán sze- kat, megszüntetni e veszélyes, tott beszélgetéseken, hanem ismet munkához látott. Reális tálatok cs ertekek minden ira­munk fejlődésében. Harcot ösztönös folyamatokat és be- minden más szinten is. Meg- tervet dolgoztak ki az együtt- nyu csereje fejlődjön ki kellett indítanunk azok ellen SIS fakadnak — á következik a normális, terv- újulnak a baráti kapcsolatok működés fejlesztésére es el- Csehszlovákia es Magyaror­’ ’ eneuenseRooi idnaandK a szeru fejlődés, akkor a kö- megyei és járási szervezeteink mélyítésére gazdasági terüle- szag népei között. Azt hiszem, az erők ellen, amelyek a csehszlovák társadalom vál­értetlenségből fakadnak szó bizonyos értelmében a re­csensziovas ««,- vansnt akarnHk venni ,q«a. vetkező ötéves tervben meg- k«zött. Tapasztalatcserét foly- ten. Nem merítettünk még ki kölcsönös kapcsolataink igen ságának okai voltak. Fel kel- arévért vagv eiégedetlenek a szuntethetjük a csehszlovák tatnak és együttműködnek a minden lehetőséget — mint jo utón haladnak, es semmi lett tárni és fel kellett szá as évért, vagy elégedetlenek a mai Intézkedéseink ütemével. népgazdaság régi válság- szakszervezetek és más társa- ahogy Kádár elvtárssal is sem áll sikeres továbbfejlődé­Ezután Gustáv Husák ma­molni e válság okait és gyö- okait és hozzáfoghatunk nép- dalmi szervezetek, feléinkül- megállapítottuk, minden terű- súk utjaban. kereit, megkeresni az előre- “lzony°f. ar!l, 'pk gazdaságunk strukturális át- nek a kapcsolatok az ifjúság leten nagyon sok lehetőség van - - - ­vivő megoldást. Elsősorban V , " , 7 építéséhez, a technológiai fo- köZött. és kulturális téren is. még az országaink közötti „vélvén a következő sza­azokkal az erőkkel kellett ugyancsak helytelenek. A po- lyamatok felújításához, egy- j0bb lett a gazdasági együtt- együttműködésre. Ami min- vakkal fejezte be a kérdések- ideológiai harcot vívnunk, litikai harcban azonban ilyen szerűen szólva: a csehszlovák is, éppen néhány két illet — és biztos, hogy ez re adott válaszait: „Szeretel­nepgazdasag modernizálása- , ’ , , x ...... ... ,,--------------——------------ -------------------------------------------------------I hoz összefüggésben a nemzet- nappal ezelőtt tanácskozott a magyar elvtársak kívánsága tel koszontom a Magyar Rá­2 NÓGRÁD - 1969. december 21., vasárnap j közi munkamegosztással. Kis Prágában a csehszlovák— is — nemcsak a jó szándé- dió és Televízió közönségét”. i

Next

/
Thumbnails
Contents