Nógrád. 1969. december (25. évfolyam. 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
Bnrnny Townft B. Idamann Takarékosság Stilisztikai udvarlás — Kedves hallgatóink — kezdi behízelgő hangon a rádióriporter, — itt vagyunk a Finomfa Vállalat dísztermében, ahol kedves) ünnepségnek lesz tanúja a rádió: a kerületi takarékossági verseny első helyezettjének nyújtják át a kitüntetést a tanács kiküldöttei. Rabugya János fűtőt érte a kitüntetés, a Finomfa Vállalat népszerű Rabugya bácsiját. Van még egy-két percünk az ünnepség kezdetéig, addig talán beszélgessünk el a vállalat igazgatójával. Kedves Kalabán kartárs, hallhatnánk néhány szót a vállalat munkájáról? — S a mikrofont az igazgató szája ‘elé tartja. — Szívesen — biccent Kalabán igazgató. — A Finomfa Vállalat profilja legfőképp ... A riporter int, hogy ez nem kell. — Mindannyian azon igyekszünk, hogy teljes erőnkkel... A riporter int, hogy ez sem kell; elvégre nem vagyunk már ötvenkettőben. — Mi a vállalat munkájának lényege? — kérdi hirtelen, hogy segítsen a kínlódó embernek. — Munkánk lényege — derül fel Kalabán arca —, hogy az igen értékes, és tegyük hozzá, igen drága trópusi topolyáját importáljuk a mesz- szi Brazíliából, az Amazonas mellől. A fát feldolgozzuk, különféle finom, és külföldön igen keresett műtárgyakat készítünk belőle, majd egész termelésünket exportáljuk. — Ugyancsak külföldre? — kérdi a riporter. — Ugyancsak külföldre. — Gyönyörű munka! —- sóhajt extázisbán a riporter; annyiszor hallja odabent, hogy egyéni íz kell a riportokba. — És nyersanyagellátás? — Köszönöm, megyeget. De talán nem is ez a fő nehézség; inkább a trópusi topolya árát említeném. Méregdrága — de megéri! Képzett szakmunkásgárdánk az egész világon keresett műtárgyat készít belőle, mint említettem. Bátran mondhatom, hogy ez a fa nemcsak a világ mesz- sze legdrágább, de messze legszebb fája is! — Nagyszerű! — lelkesedik a riporter. — Nem hallhatnánk valamit a fa áráról? Bizonyára ez is érdekli hallgatóinkat. Kalabán mosolyog. — Hát kérem, nem titok éppen: egy mázsa trópusi topolya körülbelül kétezer dollárjába kerül a vállalatnak. — Köszönöm szépen — mondja a riporter, és odébb lép. — És most itt állunk Rabugya bácsi mellett, hogy miután átvette ezt a szép kitüntetést és a vele járó kétszáz forintos pénzjutalmat, mesélje el, hogyan érte el ezt a gyönyörű eredményt? Rabugya bácsi — régi tévénéző! — gyakorlott mozdulattal szájához húzza a mikrofont. s köszörül a torkán. — Hát, amikor meghirdették a fűtök közti versenyt, no, mondok, Rabugya, ezen te is részt veszel! Ismertették a feltételeket. Hát kérem, az első, ugye, az általános takarékosság a tüzelővel, a második; a TÜKER-alágyújtóssal való különleges takarékosság. Ezt ellenőrzik a legszigorúbban, kérem, hetenkint jártak itt végette az ellenőrök, mert hogy ez a prémium legelső feltétele. És én itt értem el igen szép sikereket! — Vagyis; mennyit takarított meg, Rabugya bácsi? Az öreg kihúzza magát. — Háromszáz TÜKER-alá- gyújtóst, kérem! — És hányat használt fel? — Egyetlenegyet! — kacsint az öreg. — Az őszön, amikor először befűtöttem. — Csodálatos, csodálatos eredmény! — mondja ittasult hangon a riporter. — Háromszáz alágyújtós, kedves hallgatóink! Ez hatvan forint, csupán egyetlen fűtési évadban! Képzeljük el ezt az eredményt népgazdasági szinten: mi lenne, ha mind többen és többen vennék át ezt a nagyszerű kezdeményezést!? Egy évben hatszáz, sőt hatezer forint megtakarítás — csak ebben a kerületben, és csak Tüker-alágyújtóssal! Szédületes perspektíva, kedves hallgatóim! Egy új, nagyszerű kezdeményezést érzek kibontakozni a mai naponl No, és most már csak egyetlen kérdés: hogyan tudott mindig tüzet gyújtani, Rabugya bácsi? Az öreg von a vállán. — Hát tartottam ... Nem engedtem teljesen kialudni, csak parázsig. Másnap aztán felszítottam a lángját. — Szenzációs! — hörgi a riporter. — Micsoda új tudat! Ez már egészen új viszony a szocialista tulajdonhoz, kedves hallgatóink! — Az én tüzem -L- nevet elégedetten az öreg — úgy égett, mint a huzat! Pedig alig használtam el alája egész évben negyven—ötven mázsa fát! — Szédületes! És milyen fával szította a tüzet, Rabugya bácsi? — Hát, a trópusi topolyával. Ha maga azt tudná, mennyivel jobban ég, mint az agáca! A SZEMINÁRIUMRÓL jövet a fiatalembernek végre sikerült a lány mellé sodródnia. — Igazán kedves magától — szólt a lány —, hogy a betegségem alatt mindig elhozta a füzetét. így aztán fáradság nélkül tudtam újra bekapcsolódni a stilisztikai szeminárium munkájába. A fiatalember zavartan elpirult és letört egy virágos ágat az utat szegélyező bokrok egyikéről. — Ó, a füzetek szóra sem érdemesek — mondta az ifjú tétován. — Dehát én nemcsak az iskolai anyagot vittem magához, hanem ja-e helyett ilyet mondani, néhány szál virágot is. A hogy „fel-e fogja! Ügy lávirágok jelentése talán kifejezi. .. — Micsoda szószaporítás — szakította félbe a lány vidáman. „A virágok jelentése kifejezi!” — Kérem, ne nevessen ki — szólt a fiatalember méltóságteljesen. — Azt hiszem, az én érdeklődésem a maga hogyléte felől túlment a többi csoporttag általában vett általános érdeklődésén. — Még egy szóismétlés — újjongott a lány. — Az általában vett általános érdeklődés, mint láthatja, fölösleges ismétlés, a tautológia klasszikus esete. — Mindenesetre a virággal azt akartam kifejezésre juttatni... — próbálta folytatni a fiú, de a lány megint közbeszólt. — „Kifejezésre juttatni” — ez analitikus szóképzés, aminek túl gyakori használata elszürkíti a stílust. A „kifejezni” jobb és rövi- debb. A FIÜT EGÉSZEN letörték ezek a helyreigazítások. — Maga valóságos stilisztikai agymosást rendez nálam — szólalt meg. — Ez a beszédfordulat eléggé elavult és igen köny- nyen közhellyé válik — mondta a lány. A fiatalember kétségbeesett. — Fel-e fogja, hogy egy ujjongó, boldog szívet szo- morított el? A lány most már komolyan felháborodott. — Ez pedig a hagyomá'- nyos perifrázisok (körülírások) jellegzetes megjelenési formája. És ráadásul felcseréli a szórendet! Felfogtom, az én hathetes betegségem alatt maga semmit sem foglalkozott stilisztikai tanulmányaival. — Dehogynem! — erő- sitgette a fiatalember. — Egyébként már késő. Most ismertem fel, hogy hamis illúziókban ringatóztam, s hogy az ön angyalarca számomra csupán szívfájdalmakat rejteget. Felejtsen el engem kisasszony, és minden jót. így szólt a fiú és elsietett. A LÁNY FEJCSÓVÁLVA nézett utána. Ekkor már csak néhány méternyire volt az otthonuktól, ahol édesanyja türelmetlenül várta a kertkapuban. — Nem az a derék fiatalember kísért haza, aki mindennap virágot hozott, s aki olyan buzgón érdeklődött egészségi állapotod felől? Nagyon hirtelen elment, mondtál neki valamit? — Én semmit, ö viszont egy sor allegorikus meto- nimiát és metaforát hordott össze, még most is zúg tőlük a fejem. — Másfélét nem mondott? — firtatta az anya, miközben befelé tartott a házba. — Ügy értem, valami érdekeset. — Semmit — bizonykodott a lány. — Mondom, hogy semmit, ami jelentésében szemantikailag különbözött volna a társalgási szóvirágoktól. — Kár,— sóhajtott fel az anya. — Már azt hittem, hogy valami személyes dolgot mondott neked. Igazán olyan derék fiatalember... Fordította: Zilahi Judit D r. med. univ. Milbauer Géza kinézett lakása ajtaján. Látta, hogy csend van, sehol sem nyikorog az ágy. Megcsóválta bajsza után farkát is, s a fal mellett rézsútosan kezdett el szaladgálni. Csupán a negyvenötös téli bakancsnál állt meg valahányszor. Nem tudta, mi ez az ormótlanság, s megelégedett azzal, hogy meghúzogatta a cipőből vastag folyamként lehúzódó fűzőt, amely finomságával, tisztaságával mennyországnak tűnt a sáros monstrum mellett, s kellemes játékot nyújtott neki vasárnap délelőtt. Dr. med. univ. Milbauer Géza egy hete érkezett meg az alagsori helyiségbe. Kalandos utazása volt, míg bejutott a nagy házak által határolt Egerek-rétjéről mostani lakosztályába. Útközben kétszer is megzavarta ugyanaz a macska: fehér szőrű, orrán egy fekete pettyel. Ezek a pettyes macskák a legveszélyesebbek, gondolta magában, mikor megérkezett az ajtó alatti üregen átjutva a lakosztályba. Hirtelen felhúzzák magukat, elfárasztják az embert és utána jellem- telenül megeszik. így esett el szegény Lucifer is, a Pécskő utca mínusz egyből. Béke poraira. Ahogy így meditált, hasrafeküdve a nagy cipő mellett, amely sáros és ormótlan volt. a cipőfűző rágogatása közben elnyomta az álom. Nem vette észre, hogy körülötte besötétedett a világ. Szerencséje volt. árnyéka vándorlását sem vet le észre, mely egy bizonyos szögben macskanagyságúvá és -hatalmúvá növekedett, ö nyugodtan szundizott, s közben alteregoja felkelt, otthagyta őt a pástétomos ligetben, kihúzta mellét mintegy tábornok, s a kitüntetések rettenetes csörömpölése közben fölemelkedett a szoba plafonjáig és röpülni kezdett mint egy léglökéses vadászgép. Dr. Milbauer alvás közben nagyon szép álmokat látott maga körül. Most éppen azon meditált, vájjon meglesse-e albérlőit, ahogy kirakják nevét a folyosói névtáblára. Nem sokat vitatkozott önmagával, belátta, hogy ezen az ünnepélyes aktuson jelen kell lennie. Milbauer az utóbbi időben távol tartotta magát a közélettől, visszahúzódott a szárító- helyiség huszonnyolc fokos melegébe. Mindezt az időjárás váltotta ki, meg Székelyhídi, a mesterszabó, aki egyetlen ruháját sem készíti el időre. Megígéri és paff, lőttek. Így járt Milbauer doktor is. Az őszi hidegek kikezdték amúv*'- is eléggé iiadilábon álló idegrendszerét, s így idő előtt kénytelen volt mindenfajta társadalmi élettől ez alagsori folyosó majdnem világvárosi szintű magányába visszavonulni. Az alvó doktor látta, ahogy hasonmása fölemelkedik egy kis zsebrakéta segítségével, kirepül az ablakon, s a ház főbejáratán tér vissza, hogy jelen legyen, ahogy Hubay, a költő és Kákonyi, az újságíró kiteszik mindhármójuk névtábláját a szürke ajtóra. Legalább valami fehérség csak- csak a szemünkbe akad — mondta a nagy szögek beveré- sekor Hubay, a költő, s Milbauer alig várta, hogy az emléktábla leleplezői visszavonuljanak a koszorúzás után, amelyet egy bágyadt rózsa jelentett ebben az esetben és Kákonyi nője felejtett itt éopen tegnap este. Mikor végre erre is sor került, doktor Milbauer óvatosan az ajtóhoz osont, mindig csak rézsútosan — mondta, ez volt a szólásmondása, s egyben a jelszó is, amivel az Egerek-rétjén beMolnár Ztolt A magánzó jutott a legfelsőbb vezérkarhoz, "ha egyiknek elromlott a gyomra, vagy egészségügyi előadásra volt szüksége. Óvatosan felkapaszkodott az ajtóra. Bentről csak a rádió hörghuruthoz hasonló recsegése hallatszott ki, mely kedvező volt az áperkettes-akcióhoz, ahogy a doktor elnevezte az emléktábla, azaz a lakótabla ellenőrzésének feladatát. De hisz’ ez egy arasznyi nagyságú papír! — kiáltott fel meglepetésében, s nem győzte lábai hosszát összeméregetni a betűk nagyságával, amelyet az újságíró vetett papírra dühében, mert a házmester mindig letagadta, ha nála érdeklődtek utána. Kellemesen bizsergető érzés fogta el, amikor a társbérlők neve alatt meglátta a sajátját, amely fényesen virított a mindig sötét folyosón, s még a macskákat is megrettentette, legalábbis figyelemre késztette. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen ha bárki bejut ide, az elhagyja a demarkációs vonalat és idegen hadműveleti területen jár, ahol a doktor az egyedüli főnök, a beosztott, a tábornok és a hadsereg egyszemélyben. örömmel és tisztelettel nézte saját nevét, a volt társbérlők alatt, s felhúzta az orrát, hogy csak harmadikként szerepel a papírlapon. Ettől a pillanattól kezdve megutálta a benn ülő embereket, akik jó melegen töltik napjaikat, míg szeretett társai valahol kint fagyoskodnak az őszi éjszakában. Kinevezte magát főbérlőnek, s arra gondolt, milyen jó lenne egy saját lakás, ahová családja is beférne, s nem kellene megosztani a hatalmat az emberiség képviselőivel, akik roppant zavarólag hatottak eddigi zavarmentes életére. Ebbéli elmélkedése közben hirtelen felriadt álmából, a hatalmas, sáros monstrum megmozdult, félelmetes szájával feléje közeledett, alig bírt félreugrani az ásító torok elöl. Nevetés hallatszott, szórakoztató nevetés, amely undorító volt számára és nem múlt el mindaddig, amíg be nem bújt hálószobája ajtaján Seprűt dobtak utána,, de szerencsére a seprű nagyobb volt mint az ajtó — állapította meg kissé remegve az ágyban kuporogva. Jobban kellene vigyáznom — mondogatta magában, hiszen már a múlt héten is megzavartak, amikor Kákonyi ünneplő ruháját eszegettem éppen. De hát mit tehetek? Nagyon fincsi volt az az angol anyag, érződött rajta a kapitalizmus rothadása, meg a magyar szabó zsíros kezének nyoma, ahogy a fércelést mintegy nekem címezve készítette. Ötletes munka volt, olyan spórolós, ahogyan a házak alapzatát készítik nálunk: amit lehet megspórolunk jelszóval, hogy mi is otthonra lelhessünk. Mert ilyen az ember, nemcsak saját magával törődik, hanem kisebb testvéreivel is. Csak az a furcsa, hogy ez a felebaráti szeretet egy idő után merev utálatba csap át, s nem győzünk az ellenfél elől szaladgálni. Hát nem érdekes? Tegnap egy egérfogót fedeztem fel, a fal mellett, rézsútosan volt elhelyezve, úgy ahogy én szeretek futkározni. Alig vettem észre, csak az utolsó pillanatban sikerült félreugranom egy bukfenccel. Mennyivel más lenne a helyzet, ha másod- vagy harmadmagammal tölthetném itt a napjaimat, nem ezzel a költővel, meg ezzel az újságíróval, ezekkel a kifinomult lelkületűekkel, akik megszerettetik magukat az első pillanatban, vendégül látnak egy-két morzsára, s aztán már azt is sajnálják az embertől. Csúnyák ezek az emberek, talán maguk sem ismerik ki egymást. Nekem mérhetetlen fájdalmat okoztak, hogy csalódnom kellett bennük, pont akkor, amikor úgy éreztem, hogy összebarátkoztunk, amikor bárhova bebújhattam: az angol szövetből készült zakóba, vagy a bécsi nyloningben aludhattam, amely nem ízlett különösebben, csak jó meleget adott és kénytelen voltam az ágyból való száműzetésem után új pihenőhelynek kinevezni. Azóta Hubay mindig magánzónak hív, elfelejti, hogy doktor vagyok. Hányszor kihallgattam beszélgetésüket, s mindig ezzel sértett meg. Két éve végeztem az egyetemei, fogászatból és lábápolásból szereztem szakképesítést. Az oklevelet a lefolyócsatorna alatt tartom, oda még a hangyái: sem merészkednek le. Sokan nem tudják, hogy nekünk elsőrendűen kell vigyáznunk fogainkra. Hetente kell reszelni őket, hogy megfelelően tüdjuk érzékelni a tücsök combjának fenséges ízét, s hogy az angol ruha fércelése is idő előtt a szánkba kerüljön. A fogápolás mellett a lábainkra kell vigyázni a legjobban, megfelelő rugalmasságot kell biztosítani menekülés esetén, s az üvegcserepekre is vigyázni kell, ha egy felelőtlen jóakarónk teleszórja vele a kisablak párkányát. Nem értem az embereket! Itt állok, kezemben a szürke szmokingomhoz kiválóan illő égőpiros szekfű, sokkal szebb mint antilyet Kákonyi nője hagyott itt tegnap este. Hedviget várom, aki a vezérkar futárával jelentette be magát vasárnapra, s az ablakon keresztül közelíti meg a terepet. Hátha benépesül egyszer ez a szárítóhelyiség, éppen ilyenre vágyik a vezérkar, s akkor talán sikerül kitúrni innen minden embert. Még a kazánházban is mi futkároznánk, kitennénk a folyosóra a halálfejes macskajelvényt, s magnónkon állandóan a kutyák ugatását sugároznánk az éterben, hogy létrejöjjön az Egerek-rétjének piciny, de annál hatásosabb köztársasága. A magánzó, immár ki tudia hányadszor, szorongó medi- tálásba esett, amelyből csak a folyosón sétáló macska nagyvonalú nyávogása döbbentette fel, amint eldúdolt egy siágert, amellyel megnyerte a tavalyi egérvadászatot és az azt követő táncdalfesztivált. NÓGRAD — 1969. december 14., vasárnap Q
