Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-13 / 263. szám

Ismét leszavazták Kína El\SZ-ta«ságát Svéd segély I TitkOS a VDK-nak Torsten Nilsson, svéd kül­ügyminiszter kedden Uppsa- iában bejelentette: Svédország a tervezett 200 millió korona helyett 225 millió koronás gazdasági segélyt készül pyúj- táni a VDK-nak. (75 milliót ajándék, a többit hitel formá- jában). A hároméves segélyakciót 1970. július 1-én kezdik meg. Semlegessége nem gátolhatja meg Svédországot abban — jelentette ki Nilsson —, hogy segélyben részesítse a konf­liktusok sújtotta orszásokpj;. A külügyminiszter hozzáfűz­te. hogy a segéllyel kapcsola­tos törvényjavaslatot január­ban terjesztik a parlament elé. (MTI) Az ENSZ-közgyülés ez alkalommal húsz év alatt 19-edszer vi­tatta meg a Kínai Népköztársaság tagfelvételének kérdését. A közgyűlés résztvevői közül 48 ország képviselői a felvétel mellett, 56 küldöttség ellene foglalt .állást, 21 pedig tartózko­dott a szavazástól. A képen: az elnökségi asztal, mögötte a két elektromos szavazótábla egyike. Az emelvényen balról jobbra U Thant főtitkár, Angle Brooks libériái küldött, a közgyűlés jelenlegi elnöke és Sztavropoulosz helyettes főtitkár Pál beszéde szag összefogása a béke biz­tosítása érdekében. S erre az összefogásra a már említet­tek mellett még valami bizto­sítja az alapot. Az, hogy a ha­talmas és ősi India, s a kicsi, és India történelméhez képest körű fiatal Magyarország abban is de hasonlít egymáshoz, hogy (Folytatás az 1. oldalról) szélyeket magában hordozó háborús tűzfészek. Közöttük az Egyesült Államok leple­zetlen vietnami agressziója és intervenciója váltja ki a legélesebb, legszélesebb tiltakozást világszerte, ________ _____, ­e gyre inkább az Egyesült Ál- India két éve ünnepelte füg- laimokban is. Véleményünk getlensége megszerzésének 20. szerint az Egyesült Államok- évfordulóját, Magyarország nakfel kell hagyni agresszió- pedig jövőre készül megünne- jával, ki kell vonnia csapata- pelni felszabadulásának, igazi .it Dél-Vietnam földjéről, s a függetlensége megszerzésének vietnami népnek, amely oly negyedszázados évfordulóját. hősiesen harcol szabadságáért Csaknem egyidőben nyílt meg a világ legierősebb imperia- az út mindkét ország előtt, lista hatalma ellen, magának hogy nehézségek közepette, de kell döntenie sorsáról. a maga elképzelése szerint, A mai nem könnyű, fe- népe jobb jövőjének biztosí­szúltségekkel, háborús ve­széllyel terhes, de reménye­ket is ígérő nemzetközi hely­zetben, úgy érzem, igen fon­tos minden békeszerető or­tása érdekében építse új éle­tét — mondotta Losohczi Pál, az indiai nép boldogulására, né­peink barátságára ürítve po­harát. (MTI) Megkezdődtek a tárgyalások Szerdán délelőtt megkez­dődtek Üj-Delhiben a hivata­los tárgyalások Indira Gandhi miniszterelnök-asszony és Lo- sonczi Pál, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsának elnöke között. A megbeszélé­sen mindkét fél • hangsúlyoz­ta a két ország közötti gaz­dasági és kereskedelmi kap­csolatok fejlesztésének szük­ségességét. Az első megbeszélésen el­sősorban a két ország kap­csolatait érintették. A megbe­szélések csütörtökön folytatód­nak. Szerdán délután Delhi régi városrészében, a Vörös erőd­ben nagygyűlést rendeztek a magyar küldöttség tiszteleté­re. Szomália a fejlődés útján Mohamed Sziad, a Szomá­liái Legfelsőbb Forradalmi Tanács elnöke a TASZSZ tu­dósítójának adott interjújában kijelentette, hogy Szomália új kormánya— felmérvén a tervgazdálkodás jelentőségét — konkrét intézkedéseket szándékozik tenni az ország gazdasági fejlesztése érdeké­ben. Az interjú további részé­ben Mohamed Sziad megálla­pította, hogy az Afriai Egy- sógsaervezet, mint nemzetkö­zi szervezet, fontos szerepet játszhat a ruSnzetközi, külö­nösen az afrikai problémák megoldásában. „A Szovjetunió és Szomá­lia együttműködése — hang­súlyozta befejezésül Moha­med Sziad — rendkívül ered­ményes, és bizonyos vagyok abban, hogy a népeink közti baráti kapcsolatok továbbra is fejlődnek”. (MTI) Incidensek Nápolyban Hét sebesült — egyikük ál-' lápote súlyos — tizenhét le­tartóztatott újfasiszta, köztük Massimo Abattangelo városi tanácsos, harmincnyolc elő­állított; ez az első mérlege a kedden este Nápolyban kitört incidenseknek, amelyek során újfasiszták csoportja megtá­madta a diákoknak a rendőr­ség által engedélyezett anti­fasiszta gyűlését. Röviddel az incidens után a rendőrség házkutatást tartott az újfasiszták egyik párthá­zában és ott számos revolvert, valamint közelharc lefolytatá­sára alkalmas eszközöket ta­lált. (MTI) FCJLBRIGHT szenátor nemrég kijelentet­te, az Egyesült Államok laoszi, úgynevezett ,^tíilko® hadserege” évente százötvenmillió dollárba kerül. A szenátor, aki egyben a külügyi bizottság elhöke, "mélységes aggo­dalmát fejezte ki az amerikai titkos szolgá­lat működése miatt az Egyesült Államok.ál­tal is semlegesnek nyilvánított ország terü­letén. Leszögezte továbbá, hogy magát a szenátust csak ritkán informálják a laoszi akciókról, holott a térség — épp az említett okoknál fogva — második Vietnammá vál­hatott. Az újabb fejleményekről ő maga is csak időnként, újságírók megjegyzései alap­ján értesül. Laoszban a közelmúltban fokozódott a baloldali erők tevékenysége. Válaszként — a jobboldali katonai klikk utasítására — a fel­szabadított területekre bombaeső hullott,, a gyalogsági erők pedig összpontosított táma­dásba kezdtek. Egyes amerikai lapok megír­ták, hogy a szeptemberi akció áz amerikai katonai tanácsadók ötlete volt, arra a pe­csétet augusztus végén Vang Pao, a CÍA ál­tal támogatott laoszi tábornok főhadiszállá­sán nyomták rá. Más amerikai lapok már enyhíteni igyekezték a dolgon, és arról cik­keztek, hogy a szeptemberi támadás célja mindössze a VDK határához közeleső, úgy­nevezett Ho Si Minh-ösvény elvágása volt. Persze ennél lényegesen többről vaji szó: az Egyesült Államok már jó néhány esz­tendője jelen van Laoszban, az országot Laoszban Thaiföld mellett egyik legfontosabb giai pontnak tekintik a Vietnam elleni ag­ressziójukhoz. Tulajdonképpen a „vietnami recept” szerint jártak el: először jelentek meg a katonai tanácsadók, őket a harci esz­közök egyre fokozódó szállítása követte, vé­gül eljutottak odáig, hogy az amerikai had­erők Laoszban már évente 150 millió dol­lárba kerülnek. Figyelemre méltó az is, hogy a jobboldali laoszi kormány miniszterelnöke nemrég Washingtonban a „titkos háború” erőtelje­sebb folytatásáról tárgyalt Nixon- elnökkel. Fegyvereket és repülőgépeket kért hadsere­gének, szorgalmazta, hogy az amerikai légi­erő nyújtson az eddiginél ís nagyobb támo­gatást csapatainak. Márpedig amerikai la­pok ismerték be, hogy a Laosz felszabadított területei ellen végrehajtott amerikai légitá­madások ma már felülmúlják a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen 1968-ban folytatott légiiháború méreteit. A LAOSZI helyzet alakulása abban js ha­sonlóságot mutat a vietnami helyzetképpel, hogy bár egyre több amerikai katonai egy­séget „szerepeltetnek” az országban, az eszkaláció eredményt Laoszban éppúgy nem hoz, mint Vietnamban. A Fehér Házban és a 'Pentagonban — ugyanúgy, mint Vietnam vonatkozásában— hiányzik a készség a hely­zet józan felmérésére. Sümegi Endre Az SZKP KB határozata A Pravda szerdai száma A taggyűlések lebonyolítá- ellenőrző tevékenység követ- közii az SZKP Központi Bi- sánál nem eléggé veszik te- keztében a gazdasági és poli- •zottságának határozatát , a kintetbe a párttagok és tag- tikal munkában a hiányossá- jaroszlavli városi pártszerve- jelöltek megnövekedett politi- gok csak lassan szűnnek meg. zet párttaggyűléseiről. A hatá- kai érettségét, általános mű- az SZKP Központi Blzottsá- rozat bevezetőül megállapítja, veltségi, valamint kulturális- gának határozata nyomatéko- hogy a jaroszlavli városi párt- műszaki színvonalát, igényeit. san hangsúlyozza a párttag- bizottság, a kerületi pártbi- Sok esetben a taggyűléseket gyűlések gondos előkészítésé- zottságok és pártalapszerveze- rosszul készítik elő, sebtiben nek szükségességét, valamint tek, az SZKP KKIII. kong- folytatják le. Egyes vezetők azt, hogy a pártgyűléseker resszusa határozatait szem ahelyett, hogy a taggyűléseken biztosítani kell a kritika és az előtt tartva meghatározott elvtársi tanácskozást tartaná- önkritika széles körű kibonta- munkát végeztek a párttag- nak a kommunistákkal, a koztatását, az aktivitás nö- gyülésen, mint a kollektív ve- gyűléseket kényelmes fórum- vekedését,’ a problematikus zetés szervei és a kommunis- nak tekintik, a felülről való kérdések megvitatását. Valu­ták politikai nevelése iskolái bírálatra és a soron következő mennyi pártszervezetben olyan szerepének növelésére’. utasítások kiadására. légkört kell teremteni, hogy a A továbbiakban az SZKP A beszámolókban és felszó- bátRM1 Mtár-já;k Központi Bizottsága rámutat nem mindig alkal. a hibákat es az a meggyozo­arra, hogy a jaroszlavli va- mazzák az elvszerű nártos hí- des hassa at oket’ h°gy az elv" rosi pártszervezet taggyűléséi- rálatot A bírálat és^nbírálat szerű bíráJat> a tárgyszerű ja- nek előkészítésében és lefoly- fekezl hogy a párú £ szándékkal tar­tatásában súlyos hiányosságok hí +ts^ k ’ Jz- z. . koznak, támogatásban részé mutatkoznak Nem egyszer SSÄkgytoTS«! SSZ Gyökeresen kel! megsértik a taggyűlések ősz- Uk figyelmesen a kommunis_ ták észrevételeit és javaslata­it. Egyes vezetők beteges túl­érzékenységgel reagálnák a bí­rálatra. javítani a hozott határozatok -végrehajtásával kapcsolatos szervezői és ellenőrző munkát A jaroszlavli városi párfcbi- .zottság 1970. augusztus elsejé­ig köteles az SZKP Központi Súlyos fogyatékosság, hogy ® Bizottsága előtt számot adni taggyűléseken elfogadott ha- arról, hogyan szüntette meg a velele alacsony szintű. A párt- tározatok gyakran nem kőnk- központi bizottság határozatá­ba ^gyűléseken gyakran kis- rétek, deklaratív jellegűek. A ban idézett hiányosságokat é- jelentőségű, egyoldalú kérdé- határozatok megvalósításával hogyan valósítja meg a hatá­seket vitatnak meg a folyó kapcsolatos gyenge szervező és rozat útmutatásait. (MTI) termelési tevékenység alap­szehívására áz SZKP alapsza­bályzatában előírt határidőt. Egész sor esetben a taggyűlé­sek formálisak, nincsenek kel­lő hatással a pártszervezet életére és ügyeire. Sok tag- syűlésen a kommunisták rész­jan. Kevés eszmei-elméleti kér­dés kerül szőnyegre. Egész sor pártszervezetben a taggyűlések nem eléggé járulnak hozzá a kommunisták élen járó szere­pének növeléséhez. Helsinkiben — hétfőn Szovjet—amerik ai eszmecsere A nyugati hírügynökségek részletesen ismertetik a finn kormány szóvivőjének szerda délutáni nyilatkozatát. A kor­mányszóvivő a nemzetközi saj­tó képviselői számára rende­zett fogadáson kormánya ne­vében hivatalosan közölte, hogy a stratégiai fegyverkezé­si hajsza korlátozását célzó szovjet—amerikai előzetes tár­gyalások jövő hétfőn kezdőd­nek a finn fővárosban. A tárgyalások ünnepélyes nyitóülését a finn kormány fo­gadási palotájában tartják. Ezt követően a két küldöttség — amelynek tagjai egyébként va­lószínűleg szombaton érkez­nek meg Helsinkibe —, a szovjet, illetve az amerikai nagykövetségen felváltva tart majd megbeszéléseket. Az ;-l?’ tárgyalási színhelyet csak ké­sőbb határozzák meg. Indira Gandhit kizárták pártjából Országos tiltakozón várható Indira Gandhi nök-asszonyt miniszterei- gyelmezetlenséget a komgresz- resszus Párt legfelső vezető- kormányzó szus pártban”. Elmarasztalták gégében kirobbant válság hul- kongresszus párt szerdán tar- azért is, hogy részt vett egy lámái tovább gyűrűznek. Po- tott vezetőségi ülésén kizárták rivális munkabizottság létre- litikai megfigyelők feltételezik, hozásában. hogy a párt parlamenti frak­ciójának csütörtökre összehí- A bizottság felhívta a kong- vott ülésén Indira Gandhi mi- resszus párt parlamenti frak- niszterelnök-asszony ismételten dóját, hogy válasszon új veze- felveti a bizalmi kérdést, tőt Indira Gandhi helyett. A pártfrakció csütörtökön ül ősz- A TASZSZ szerint az alsó- sze. A UPL-amerikai hírügy- házban (a népi kamarában) je­nökség úgy véli, hogy a kizá- lenleg 283 képviselővel ren­. .... ... .... ... , rás, a kongresszus párt ne- delkező parlamenti frakcióból találkozóit, tiltakozásul az el- hezen fenntartott egységének csupán hetvenen fordulnak el­ien, hogy Nidzsalmgappa part- szakadását okozhatjíT Ennek lene, a többiek őt támogatják. ° bizottságból továbbgyűrűz^ hatásaként Ezenkívül Indira Gandhi asz­r>m tamoga- könnyen kormányválság lép- szony számíthat az Indiai hét fel több szövetségi állam- Kommunista Párt, a többi az ülés ban, ahol a kongresszus párt- baloldali és a függetlenek tá­a pártból. Mint az AP és az AFP rámutat, ez a döntés nem érinti közvetlenül Gandhi asszony miniszterelnöki tiszt­ségét. , A háromórás ülésen nem vett részt a miniszterelnök és kilenc híve, akik az utóbbi időben bojkottálták a bizottság elnök kizáratta a Indira Gandhi három támoga tóját. A munkabizottság — 1969. no»»"'*'“* H. csütörtök után kiadott közleményben a nak csupán csekély többsége mogatására is. döntést Gandhi asszony „sú- van a helyi törvényhozásban, lyos fegyelmezetlenségével” ' Nyomban ezután, hogy az indokolta, továbbá azzal vá- Űj-Delhiben később bejelen- országban elterjedt Indira dolta, hogy „a pártfegyelem tették, hogy Indira Gandhi Gandhi saját pártjából történt sorozatos megsértésével — helyi idő szerint délután fo- kizárásának híre, rokonszenv- például Giri támogatásával a gadja rezidenciáján szűkebb tüntetések kezdődtek a négy párt hivatalos jelöltjével kabinetjének tagjait, és hét éve miniszterelnök politikus­szemben az elnökválasztási állam kongresszus párti fő- asszony támogatására, s hama harcban ——, terjeszti a fe— miniszterét hogy megvitassa rosan országos meretű tiltako­zni- az előállt helyzetet zásl hullám várható a mi­1 velük az előállt helyzetet. niszterelnök-asszony ! Az Indiai Nemzeti Kon**- leivel szemben. (MTI) ellenfe­M italt megjelenő hirdetések dijait Hétköznap Vasárnap 2. 3. 12,— Ft 24,— Ft Szövegoldali hirdetések hasáb mm-enként 2,50 Ft 4, Ft Kishirdetések hasáb mm-enként 3,— Ft 4,50 Ft Soros közlemények (közületi és egyéb üzleti) soronként 3. a) Soros közlemények (lakosságtól felvett) soronként 6,— Ft 12, Ft 1 Apróhirdetések (közületi és egyéb üzleti hirdetések) szavanként 2,— Ft 4,— Ft 1 a) Apróhirdetések (lakosságtól felvett) szavanként 1,— Ft 2,— Ft b) Apróhirdetések (lakosságtól felvett telek, ház, öröklakás, munka­gép és gépjármű eladá­sát, vagy vételét .szolgá­ló hirdetések) szavanként 2.— Ft 4,— Ft v lap belső oldalain, szövegoldalon közölt keretes hir­detésekért 30% helyfelárat számítunk fel Amennyiben i kikötés meghatározott oldalra vagy meghatározott helyre szól, a helyfelár mértéke 50%. Jeligés hirdetések nyilván- tartásáért jeligénként 5,— ft nyilvántartási díjat számítunk fel.

Next

/
Thumbnails
Contents