Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)
1969-11-10 / 260. szám
Bemutatjuk népköztársaságunk intézményeit (3.) As országgyűlés szervezete, Mit ér a kisembernek tesugyi T äjelcoztatäsi AZ ORSZÁGGYŰLÉS ütéseinek összehívása — mmt azt; a hivatalos sájtóközlemé- nyedcből mind-en alkalommal íátha'tjuik — a Népköztársaság Elnöki Tanácsának feladata. Az alkotmány rendelkezése értelmében az újonnan megválasztott országgyűlést az Ehlöki Tanács a választást követő egy hónapon belül köteles összehívni. A megválasztott képviselők megbízó- levelüket az országgyűlés alakuló ülése előtt a NET elnökének nyújtják be. ■ Az. országgyűlés alakuló ülését a NET elnöke nyitja m«g, s az alakuló ülést — a tisztség v lsei ők megválasztásáig — a legidősebb képviselő mint korelnök vezeti, a jegyzői teendőket pedig a két legfiatalabb képviselő, mint 'körjegyző látja el. Az alakuló ülés feladata a képviselők mandátumának (megbízólevelének) megvizsgálása, s ennek biztosításaira mandátumvizsgáló bizottság választása; az országgyűlés tisztségviselőinek, a Népköz- fórsaság Elnöki Tanácsénak és az országgyűlés állandó bizottságainak, továbbá a mentelmi és az összeférhetetlenségi bizottságnak a megválasztása. A megalakult országgyűlés megbízatásán ak időtartama alatt (a képviselőket a váKOSSUTH RADIO: 8.00: Hűek. — «.15: Mit üzen a Rádió? — 8.50: Dallal, tánccal a valág körül. — 9.25: A hét előadóművészei. — 10.05: Bukfenc és törökülés. Elbeszélés. — 10.25: Beethoven: Hántasverseny. — 11.00: Iskolarádió. — 11.35: Mozart: B-dúr szonáta. — 12.20: Ki nyer ma? — 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: MiskolczI Jónás Géza népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak. — 14.01: Édes anyanyelvűnk. — 14.06: Magyar szerzők zongoramuzsikája. — 14.39: Emlékezés Gyulai Pálra. — 15.10: Harsau a kürtszó. — 15.45: A Magyar Rádió és Televízió ka- marakórusü népdalokat .énekel. —■ 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Közben volt egy háború. . . — 17.05: Külpolitikai figyelő. — 17.20: Ernster Dezső Schubert-dalokat énekel. — 17.40: A műhelyben beszélik. — 17.55: Húszas stúdió. — 19.20: A Rádiószínház bemutatója. A szorítóban. — 20.41: Francia operaest. — Kb.-. 22.25: Sporthírek. — Kb.: 22.30: Népdalok, néptáncok. — működése lasatwpolgáro'k négy évre választják; ezt a működési időt nevezik a parlamentáris szóhasználatban’ országgyűlési ciklusnak) nem folyamatosan tartja üléseit, hanem az adódó feladatok teerinit. Bgy- egy ilyen alkalommal annyi ideig tart az országgyűlés tanácskozása, amennyit az elintézésre váró ügyek megkívánnak. Egy tárgyalási időszakot nevezünk ülésszaknak; a legutóbbi ülésszak például kétnapos volt. AZ ALKOTMÁNY előírja, hogy az országgyűlést évenként legalább két ízben, kell rendes ülésszakra összehívni; az Elnöki Tanács felelős azért, hogy az országgyűlés összehívása legalább az alkotmánynak megfelelő időközökben rendszeresen megtörténjék. A NET köteles az országgyűlést összehívni akkor is, ha ezt a képviselőik egyharmáda írásban kéri; az Elnöki Tanácsnak ilyen esetben 15 nap alatt intézkednie kell. Az országgyűlés ülésén természetesen minden képviselő teljesén egyenlő jogokkal és kötelezettségekkel vesz részt. Az üléseken rajtuk kívül megjelenhetnek, s a határozatok kialakításában tanácskozási joggal rését vehetnek, felszólalhatnak a Minisztertanácsnak azok a tagjai is, akik nem képviselők; egy 1968. PETŐFI RADIO: 8.03: Balettzene. 9.00—10.00: Ezerégy délelőtt. .. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.41: Egy orosz anya. — 12.00: Cigánydalok, csárdások. - 12.30: A köpeny. — 13.05: A felnőtt közbeszól. .. — 13.20: Prokofjev: Péter és a farkas. — 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. — 14.00—18.00: Kettőtől, hatig. — 18.10—19.54: Közkívánatra! Botrány Tahitiben. — 18.56: Jazzlemezparádé. — 20.25: tJj könyvek. 20.28; Nóták. 21.00: Negyedszázad emlékezetes regényei. — 22.00: Bert Kaempfert zenekara játszik. — 22.25: A hét előadóművészei. — 23.10: A denevér. Részietek J. Strauss operettjéből. BESZTERCEBÁNYA: 47.55: Telesport. — 19.00: és 22.25: Tv-híradó. 20.15: Sz. Rahmanov; Viharos alkonyat. (Tv-film). 21.55: A Volgái lány. (Zenés film.) — 22.10: Ligavasárnap. évi rendelkezés értelmében például a KNEB, a Központi Statisztikai Hivatal, a Magyar Nemzeti Bank, az Országos Vízügyi Hivatal, az Állami Egyházügyi Hivatal, az Országos Anyag- és Ár- hivatal vezetői is, akik valamennyien államtitkári rangot kaptak. Az alkotmány rendelkezése érteimében az országgyűlés akkor határozatképes, ha a képviselőknek legalább fele jelen van: ez természetesen nemcsak az érvényes határozat feltétele, azt is jelenti, hogy legalább ilyen létszám jelenléte szükséges az ülés bármely döntésének jogi érvényességéhez. Az országgyűlés eredményes munkájának fontos tényezője annak meghatározása, hogy az egyes ülésszakokon és azokon belül, az egyes üléseken milyen kérdéseket tárgyaljanak. Ezt biztosítja a tárgysorozat (az ülésszak elé kerülő javaslatok) és a napirend (az egyes ülésszakok tárgyalási pontjainak) átgondolt összeállítása. Az országgyűlés jogi helyzetéből következik, hogy ezekben a kérdésekben csak saját maga dönthet. Ezért szerepel mindig az ülésszakokat megelőző sajtóközleményekben olyan óvatos fogalmazásiban az ülésszak várható témája; hiszen mind a tárgysorozatot, mind a napirendet csak az ülésszak megkezdése után, az elnök javaslatára, maga az országgyűlés állapítja meg. Az országgyűlésen napirendre tűzött ügyekben a javaslatok feletti határozathozatalt (az ügyrend értelmében a javaslatokat mindig írásban kell benyújtani az országgyűlés elnökéhez) vita előzi meg. A szónokoknak az elnök adja meg a szót; ő jelöli ki a felszólalók sorrendjét is. A Minisztertanács tagjai, továbbá az előkészítésiben részt vetít bizottságok elnöke, és az előadók '& vita során bármikor felszólalhatnak, természetesen abban az időpontban, amikor az elnök szót ad neki. Az alkotmány rendelkezése értelmében az országgyűlés szótöbbséggel hozza meg határozatait, azzal a kivétellel, ■ hogy magának az alkotmánynak a megváltoztatásához az összes képviselőik kétharmadának szavazata szükséges. A képviselők nyíltan adják te szavazataikat; ez rendszerint kézfelemeléssel történik. Ha a szavazás eredményében kétség merül fel, vagy bármely képviselő kéri: az elnök köteles a szavazatokat -megszámlált'atná. AZ ORSZÁGGYŰLÉS ülései általában nyilvánosak, és csak rendkívüli esetben határozhatja el az országgyűlés zárt ülés tartásét. Maradandó emlék... Aki azt mondja, hogy nálunk a nagyvállalatokon belül nincs helye az egyéni kezdeményező készségnek, s nem kap teret az alkotó fantázia, az nagyon téved. Nem egy olyan országos vállalatról tudok, ahol a helyi vezetők maradéktalanul érvényesíthetik jobbnál jobb elképzeléseiket. Itt van például a Patyolat Vállalat. Mindenki tudja, hogy a Patyolatnak Vas megyétől kezdve a Nyírségig vannak fiókkai. Ha most rosszmájú akarnék lenni, azt mondhatnám, hogy ezekben a fiókokban a legváltozatosabb módszerekkel cserélik fel asz ügyfelek ruha- és ágyneműit. De én nem vagyok rosszmájú. Nem is lehetek az: arról a témáról, amiről írni akarok, csak az elismerés hangján lehet szólni. Ez a téma a ruhadarabok megjelölése. Az, hogy hogyan, milyen módszerekkel különböztetik meg mondjuk X szennyesét Y szennyesétől. A fővárosban egy kis impregnált, a megfelelő jellel ellátott vászondarabot ragasztanak a kérdéses fehérneműre. A Dunántúlon már elővigyázatosabbak a Patyolat dolgozói: rájöttek arra, hogy azt az egy-két centis jelet otthon mindenki könnyen le- veheti az ágyneműről, s a levétel után az ügyfelek jogosan kételkedhetnek benne, hogy valóban a saját dunnájukat, lepedőjüket kapták-e vissza, hiszen a jelet már réget eldobták. Az országnak ebben a részében — valljuk be, zseniális módon — egy körülbelül húsz—harminc centis csíkot varrtak rá minden ruhadarabra. Ez kétségtelenül jobb módszer, az embernek az alatt az egy-két órácska alatt, míg a szalagot leoperálja, módja van meggyőződni arról, hogy a saját ruháján munkálkodik-e, nem a másén. Valaki biztosan elmondta már azt a bölcsességet, hogy nincs olyan módszer, amelyet ne lehetne még jobbá tenni. (Ha senki sem mondta, mondom. én.) Szűkebb hazánkban, Nógrádban tovább tökéletesítették a ruhajelölést. Valamelyik vallásos patyolat-vezető rádöbbent, hogy a vászoncsíkok fáradságos munkával járó lefércelése közben nem egy olyan Iájelentés hangzik el, ami sértheti a jóistennek a szférák zenéjéhez szokott fülét, s új módszert vezetett be: az azonosítási számot —, hogy erre még senki sem jött rá! —fekete vegytintával magára az ágyneműre írták rá. Jól láthatóan, örökre kitörölhetetle nül. Mit szól mindehhez az ügyfél, akinek ágyneműjét imigyen jelölik meg a Patyolat helybeli fiókjában? Csak azt, amit az elején már jómagam is kijelentettem: milyen nagyszerű dolog, hogy egy országos vállalaton belüli a helyi vezetők is maradéktalanul érvényesíthetik jobbnál - jobb elképzeléseiket. Az emberek legtöbb hivatalt, intézményt, s intézkedést úgy bírálnak el, hogy az számukra jelenít-e valami előnyt vagy hátrányt. Ha egyiket sem, úgy a téma közömbös. Ha hátrányt, tiltakoznak vagy mérgelődnek, ha előnyt szívesen hallanak vagy olvasnak róla. Ez utóbbiról van szó, az Építésügyi Tájékoztatási Központ esetében. Közvetett hasznát már a nagyszabású állami építkezéseknél is tapasztalhatják. Az ÉTK ugyanis beszerzi az építési eljárások, a technika legújabb eredményeit, s azokat az ipar rendelkezésére bocsátja. Csak a korszerű építkezések korszerű előírása, illetve azok betartása biztosíthatja, hogy több öröme tegyen az új lakónak mint bosszúsága. Közvetlenül érinti, s érdekli a családi vagy Társas- házat építőket egy sor ÉTK- kiadvány. Az első arra ad választ, hogyan építkezzünk. Ez a könyv a gondolat megszületésétől a kulcsátvételig szinte mindenre gondot fordít. Az igazság az, hogy a ki- sebb-nagyobb családi hajlékot emelni szándékozók gyakran kiszolgáltatottjai a többé-kevésbé hozzáértő vállalkozó szakembernek. Mindkét esetben előfordulhat, hogy az elkészített terv megvalósítása esetén nem sok örömet okoz a tulajdonosnak. Olyasmiket vethetnek papírra, amely külsőségeiben a jólétet, a vagyoni helyzetet reprezentálhatja, de a méregdrága kivitelezés ellenére egyáltalában nem praktikus, rosszul hasznosítható. Pedig ma már a célszerűtlen verandák, nagy konyhák, „tiszta szobák” ideje lejárt. Számtalan helyen különböző sufnikat, óriás kamratereket terveznek feleslegesen. Ez elveszi a helyet a család tagjai elől, talán éppen egy kis Szobától fosztja meg őket, amely a nagyobb fiú vagy leány számára lehetne önálló tanuló- és pihenőhely. Az ÉTk típustervei pontosak, praktikusak, jól beváltak. Harminc- vagy negyven- féle elképzelés, számtalan variáció közül válogathat az építtető. Ugyanakkor a típustervek előnye, hogy — esetleg hónapokat megtakarít), a az építtetőnek — zöld utat biztosít az elfogadó hatóságoknál, az adott tervnyomtatvány melléklésével már biztosra vehető az engedélyezés Is. Mindezért nem kell sok ezer forintot kifizetni: egy-egy típusterv jóformán néhány fonalba kerül. Választ ad a Tájékoztatási Központ szakértő gárdája arra is, hogy miből, milyen anyagból építsenek. Olyanokat ajánl felhasználás;;., amelyek általában kapható á & korszerűek. Gondja van arra is, hogy még a helyben fellelhető hozzávalókat is beépíthessék. De nemcsak arról szól, milyen anyagok használhatók, h^nem a mész- oltástóO, a vakolásig minden lényeges műveletet szakszerűen elmagyaráz. Ez lehetővé teszi, hogy mindazok, akik így akarják, házilag, maguk elvégezhessenek sok mindent. Ebben az esetben kettős az öröm: egyrészt jelentős összegeket takaríthatnak meg az építtetők, másrészt azzal a jó érzéssel élhetnek az új falak között, hogy ez saját kezük munkája. Az ÉTK figyelme még olyan részletkérdésre is kiterjed mint a fűtés. Az erről elkészült tájékoztató anyag — ugyancsak a helyi lehetőségeket és energiaforrásokat figyelembe véve — részletesen elemzi, milyen központi vagy helyi megoldás biztosíthat a kívánságoknak megfelelő meleget. A gáz-, az olaj-, a széntüzelés, az etázsfűíés egyaránt szerepel a lehetőségek között, összehasonlítva azok előnyeit, hátrányait, megjelölve alkalmazásuk feltételeit! S végül néhány szó arról, hogy rendelkezésre áll a hétvégi üdülők építéséhez is sokféle terv. A Tihany elnevezésűtől a Fiasityűkig számtalan beton, terméskő, s más építőanyag felhasználásával félhúzható kis nyaralók közül válogathat, akinek ilyeh terved vannak. Találunk közöttük 20 négyzetméter alap- területű házacskákat, de komolyabb, nagyobb méretű nyaralókat is egyszerű megoldással és összkomforttal CSAK NÁLUNK KERAVILL CSAK NÁLUNK November 1 -tői december 31-ig a 250 cni-es és a 350 cma-es HWA MOTORKERÉKPÁRHOZ INGYEN ADUNK MGY-ÉGY 690 FORINTOS SZÉLVÉDŐT. ifiSliSlí CSAK NÁLUNK KERAVILL CSAK NÁLUNK 0 NÓGRAD — 1969. november 10-, hétfő Ingyen megkapja a MAGYARORSZÁG 1970-es évkönyvét, ha 1969. december 31-ig előfizet a MAGYARORSZÁG c. politikai és társadalmi hetilapra. 1 hónapra 12 Ft egy negyedévre 36 Ft Előfizethető minden postahivataliban és postai Kézbesítőinél. t. gy. Fából nem less vaskarika• Hát vasból aranyf Azok a vállalatok és szövetkezetek, améiyek sikeres üzletmenetükkel tűntek ki, tudják: vasból'lehet aranyat csinálni! Ugyanis az anyagár döntő költségtényező. A legolcsóbb anyag pedig a haszon vas, ezért használnak fel mind több haszonvasat. Most, október 20-tól december 10-ig különösen olcsón: 10—30 %-os árengedménnyel vásárolhatnak haszonvasat. Így durvalemezt, expandált lemezt, kör-, idom- és szögacélt, kerítéselemeket, kerítésoszlopokat, kis- és nagykapukat és még sokféle, értékes vasanyagot a KOHÁSZATI ALAP AN Y AGELLÄTÖ v Állal at budapesti ÜZLETEIBEN ÉS VIDÉKI ELEPEIN. Salgótarján, MÁV külsőpályaudvar. Telefon: 17-19. Bármilyen felvilágosításért forduljanak a KAV Ha- szonvas-értékesítési Osztályához, Budapest, XI., Temesvári utca 18., telefon: 268-837. A moziban Vasárnap került közönség elé Salgótarjánban A bűntény majdnem sikerült című olasz—francia produkció. A mulatságos és fordulatos bűnügyi történetet november 12-ig tartja műsorán a November 7. Filmszínház Mai műsor 23.08: Liszt: Dante-szimlonia. 0.10—0.25: Könnyűzene.