Nógrád. 1969. november (25. évfolyam. 254-278. szám)

1969-11-07 / 259. szám

Az ígéret megvalósult EGY kivételével mitid­__________annyian KISZ­t iatalok, többségüknek , még alig száradt meg a tinta a szakmunkás-bizonyt tványán. Nem csoda, ha nevük említé­sekor, halkan csak annyit mondanak: kialakulóban le­vő munkabrigád, több, tehet­séges, sokat ígérő fiatallal — ez a hang. ez a felismerés az­óta erősödik a közvélemény­ben és a vezetőknél, amióta Bandri Katalin vette át a brigád vezetésiét Szlobodnylk Pálnétól, aki megvált az üzemtől. A munkalapok bizo­nyítják. hogy három hét óta a teljesítményszázalékok úgy kúsznak felfelé, mint fán az inda. A 'brigád legrégebbi tagjai, Balga Mária és Keresztes Mária így summázzák az el­telt időszak előnyös változá­sát: mióta Kati a blokkveze­tőnk, nekünk, fiataloknak is több jüt a jobban fizető munkákból. Reméljük, most már rövidesein teljesül régi vágyunk — elérjük a száz százalékot. Kati, aki maga is KISZ-tag. korban majdnem egyivású a brigád tagjaival, amikor meg­szólal határozott és komoly: — Egyformán osztom el a munkát, hogy mindenki meg­találja számítását. Egyszer az egyik kap jobb munkát, más­kor a másik. Határozottsága nem puszta póz vagy tetszelgés, hanem természetes megnyilvánulás. Erről Poidonf Piroskával va­ló beszélgetés során győződ­tem meg. Piroska pár hónap­pal ezelőtt kapta meg a szak­munkás-bizonyítványt. El­mondta, hogy elégedett eddi­gi munkájával, úgy gondolja hogy az indulás jól sikerült Aztán. elharapta a szót. A bekövetkező néhány pilla­natnyi csendet Kati törte meg, aki nem szemrehányás­képpen, hanem a valóságnak megfelelően a következőket mondta: ha kevesebbet for­gatnád a fejed hátrafelé, biz­tos nagyobb lenne a teljesít­ményed ! Egyetértesz velem? — Igen. —• Kati rögtön nármzól, ha Ica nénihez for­F elkészültek a robban­táshoz. A lövésre Sült Tibor műszaki igazga­tóhelyettest kérték föl. A kar fordul, a légnyomás megre­megteti az egész bányát. A robajt süket csend követi egy pillanatra, azután kitör az emberekből a lelkesedés. El­indulnak egymás felé a szo­rospatakiak és a Katálin- aknaiak. Egy nagy munka, mintegy két kilométeres föld alatti bányavágat befejező aktusa ez. Ahogy ilyenkor lenni szokott, ápolva a bá­nyászhagyományokat, megkö­tözik az igazgatóhelyettest, persze, csak jelképesen. Csak akkor engedik el, amikor már ígéretet tesz az áldo­másra. A ka tali ni Sándor Kálmán és a szorospataki Zsidai Gáspár egymás kezét szorongatják. A két brigád tagjai ölelgetik egymást. A vendégek is gratulálnak a két szocialista brigádnak. A naptárban október 31-ét pi­ros ceruzával jelölték be. Bara József bányamérnök, a Nógrádi Szénbányák köz­pontjában üzemszervezési fel­adatokkal foglalkozott. Ak­kor merült fel a gondolat, hogy egyesíteni kellene a két szorospataki aknát. Zsuffca Miklós termelési osztályveze­tővel azután lelkes támoga­tói lettek ennek az ügynek. Bara József később Szorospa­takra került aknavezetőnek. Már kész tervekkel érkezett. Az idén, év elején megkezd­ték Szorospatakon és Kata- lin-aknában Is az összekötő- vágat hajtását. Az eredeti számítások szerint év végére várták, hogy a két brigád összeér a betonidomkővel, il­letve TH-elemekei biztosított vágattal. Májusban felaján­lás született, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom évfordulójára befejezik ezt a munkát. Sokan vitatták abban az időben még az Ígéret realitását. — Nem volt könnyű — mondja Zsidai Gáspár. — A szabad szombatokon is tele­píteni kelett ezt a munkahe­lyet. Nehéz volt a szállítás, 300 méterre csilléztünk kézi erővel — mondja. — Sándor Kálmán a másik brigádveze­tő is hasonlóéin vélekedik. Pitliik János bányamester pe­dig arról beszél, hogy meg­próbálták a havi 100 méteres előrehaladást is, de nem si­került. Vizet kaptak. A vizes homokban nagyon sokat kín­lódtak és volt egy 2« méteres szakasz, ahol andezitet is kellett fejteniük. A fehér asztalnál a bányá­szok még újra felelevenítik a vágathajtás epizódjait. Azt is elmondják most már nevet­ve, hogy nemrégien még at­tól féltek, a két brigád el­kerüli egymást. Az egyik bri­gád ugyanis szénben haladt előre, a másik pedig meddő kőzetben. A felmérők, elszá- mították magukat —■ gondol­ták. Az utolsó méterekben, azután szénre értek, és a lyu­kasztás végül is nagyon jól sikerült. — Mit jelent az összekötő vágat Szorospatakom ? — tet­tük fel a kérdést Bara Jó­zsef aknavezetőinek. — Ha egy szóval akarnék válaszolni, csak annyit mond­hatnék: sokat. Megteremtő­dött az alapfeltétele. hogy modern, nagy bányát alakít­sunk ki két kicsi helyett. A szállítás korszerűsítése, a ter­melés koncentrációja lehető­vé teszi a nem termelő lét­szám csökkentését. Egy év alatt a tonnánkénti önkölt­ségből mintegy 60 forintos megtakarítást tudunk majd elérni. Talán érthetőbb, ha azt mondom, hogy ma még 140 százalékos Szorospatakon a széntermelésünk költség­szintje. Igaz, korábban volt 200 százalékos is. 1971-ben már elérjük a dotációmentes- séget. Ezt az összekötővága­tot is önköltségre hajtottuk ki és nem is lesz szükségünk különösebb beruházásokra. Itt valóságos széngyárat sze­retnénk kialakítani. Terve­zünk például Nógrádban itt első ízben 200 méter széles frontfejtéseket, hosszú lcifú- tás,i .idővel. A geológiai viszo­nyok ezt lehetővé teszik. Gé­pesíteni akarunk és a jelen­legi 1400 kilogrammos össz- üzemi teljesítményekkel szemben jövő ilyenkor! már kéttonnás teljesítményünk lesz. Két évvel ezelőtt még ebben a bányában csak 9 mázsás műszakteljesitmények voltak. Ennek a korszerűsí­tésnek az alapfeltételét jelen­ti tehát ez az összekötővágat — mondja, és olyan lelkese­déssel beszél terveikről, hogy az ember képzeletben szinte látja, hogyan dől majd a szén a korszerű munkahe­lyekről. Kétségtelen, még nagyon sokat kell tenniük a szoros- patakdaknalk, de az első csa­tát sikerrel megvívták. Ezt ünnepelni jöttek össze, ami kor a vállalatvezetőség kö­szönetét Sült Tibor igazgató- helyettes tolmácsolta és át' adta a jutalmat a két brigád tagjainak és mindazoknak, akik ebben a nagy munka- ban részt vettek. A sikerhez gratulált Ozsvárt Ferenc, a járási pártbizottság első tit­kára is. A brigádtagok kö­zül is többen szót kértek, és megköszönték a segítséget, amit kaptak ahhoz, hogy a november 7-ffe tett felaján­lásukat határidőre teljesít­sék. Szorospatakon ezzel a több mint két kilométer hosz szú összekötővágattal egy új korszak kezdődött a bányá­ban. Kati és brigádja K,MömÖ$ házasság — ma A községben, ahol a törté­netet feljegyeztem, több neve­zetes esemény készül. A ter­melőszövetkezet az ifjúság helybentartására elhatározta, hogy átveszi saját kezelésbe a községi művelődési házat, a szövetkezetben dolgozó fiata­loknak pedig házhelyet, ol­csóbb építkezési lehetőséget biztosít. Hogy a község és a szereplők nevét nem írom ki, azt kizárólag a szülők iránti tapintatból teszem. S így a tör­ténet két főhősét is nevezzük el egyszerűen Jancsinak és Juliskának. Már régen eltervezték má­nk között a jövőt. Jancsi el- atározta. hogy hazatér Vác- ól. az üzemből és a tsz-ben elyezkedik el szerelőnek. Ju- ska már elvégezte a tejkeze- )i tanfolyamot és közmegelé- edésre hasznosította tudását a zövetkezet tejcsarnokában. A zülőknek azonban még nem zóltak. Egy ősz eleji estén, amikor z első sárga, bodorodo leve— eh szállingózni kezdtek és varszőnyeggel lepték el a be­mutat, mely gyalogosoknak és ármüveknek egyaránt szolgál, — Jancsi barátilag átkarolta ’ullskát. — Említetted-e már? — kér­lezte — Nem mertem .. Anyám •agaszkodík a valláshoz. Azt ikarja, hogy katolikushoz nenjek. Es ragaszkodnak az rgvházi esküvőhöz is. Sajná- ont megbántani őket Az- it&n a fiúúak kell megkérni a lányt! Az utóbbi megjegyzésen jói nevettek. — Ha úgy illik, akkor me­gyek máris. Te meg várj meg a tsz-ben! Az anyós- és apösjelöltek éppen végeztek az esteli ete­téssel. A jóllakott tyúkok kó­kadtan húzódtak az ól közelé­be. — Mi járatban Jancsi? — kérdezte az apósjelölt. — Lánykérőben. — Csak így? — Nem kedvelem a cere­móniát. Az anyósjelölt tartott férje goromba replikájától, közbe­szólt tehát. — Odabent kell az ilyet megtárgyalni. A szobában a tizenötös kör­te hűvös homálya terjengett. — Hát hogyan képzeled, fi­am7 — kérdezte az apa. — Re­mélem tudod, hogy nálunk re- verzálist kér az egyház. Lehet, hogy nálatok másként van, de nálunk katolikusoknál... Kti- lönbenis, a mi lányunk csak katolikus templomban esküd­het. — Ez nem gond. — Tehát a gyerekek katoli­kusok lesznek. Ti pedig ... — Nem esküszünk templom­ban. Ez eldöntött tény. — Nem is tudtam, hogy kommunista vagy. — Nem vagyok. Még nem... — Hát akkor? Nagy. nehéz csend ült a szo­bára. Emberi testek kigőzöl­gése érzett. Ebben az egy szál szobában él évtizedek óta a család, az első házba csak húsvétkor lépnek be, ha o lo- csolkodókat várják. — Hát így döntöttünk — is­mételte meg Jancsi. Az apósjelölt felfortyant. — Amíg én élek, ebbe nem egyezek bele! — Nem baj. Nagykorúak va­gyunk — így Jancsi. Az anyós ismét bedobta a mentőövet. — Aztán hol tartanátok a lakodalmat? Nálatok vagy ná­lunk? — A kisvendéglőben. A kü­lönteremben. — Hogy fér oda annyi em­ber? — Csak a közvetlen rokono­kat hívjuk meg. — Abba én nem egyezem bele. Az én lányom lakodal­mán táncoljon ott a fél falu! — szólt közbe az apósjelölt. — Hát csak táncoljanak. Ökörsütés nem lesz. Se három napig dínom-dánom, utána meg szánom-bánom... — Szóval így terveztétek? — tette fel a kérdést vészjósló hangon az apósjelölt. — Hát akkor, ide nem jöttök lakni! Pedig Juliskának építettük a nagy házat, neki vettük az új bútort. — Nem tartunk rá igényt. Ügy határoztunk Juliskával, hogy építtetünk családi házat. Van egy kis spórolt pénzem, a tsz is hozzájárul!... Ezt már végképp nem bírta ki az apósjelölt. — Hát nem! Ebből ti nem esztek! Juliska az én lányom és azt teszi amit a szülei pa­rancsolnak. Én már eltervel- tem az anyjával: katolikus fiúhoz megy. templomban es­küsznek, megkapják a ház fe­lét és a lakodalomra kétszáz vendéget hívunk! * Juliska már éppen a lakatot tette föl a tejházra, amikor Jancsi odaérkezett. Nem lepő­dött meg szülei makacsságán. — Ugye mondtam, hogy így lesz — mondta haragvás nél­kül. Most mit csináljunk? — Kérj szabadságot az el­nöktől! — És? — Eljössz velem Vácra. Szűk kis albérleti szobám van, de megtérünk ketten. A háziasz- szonyomnak már említettem. + Juliska már második nap­ja nem tért haza, s akkor a szülei felkeresték Jancsi szü­leit. Le lehetne írni a hatal­mas szópárbajt, ami a találko­zás nyomán keletkezett, de a papír aligha bírná el. Juliska szülei azzal vádolták Jancsi szüleit, hogy eldugták a lányt, hogy megfosszák tisztességétől és lelki üdvétől. A fiús szü­lők a jómódúak számításával és gőgjével gyanúsították náss- uramékat. — Az én lányom nem megy hozzá egy kuvikhozl — jelen­tette ki a lányos apa, ami két­ségen kívül célzás volt a fiús apa sírásói mellékállására. — Egy zsurzsázó lánya örül­jön, ha ilyen férjet kap — replikázott vissza a nászasz- szonyjelölt, a lányos szülők zsugoriságára utalva. Tán még ölre is mennek az udvarhoz csatlakozó szérüs- kertben, ha be nem állít vá­ratlanul a postás. — Táviratot hoztam. Még­pedig kettőt... Mindkét táviratnak azonos szövege volt: „A viták elkerü­lése végett Vácott házasságot kötöttünk." Csak az aláírás volt más, aszerint, hogy me­lyik családnak szólt: az egyi­ken Jancsi, a másikon Julis­ka... bakos György dúlok. Ilyenkor azt mondja: azonnal fordulj előre, más­kor meg azt kérdezi: túl jó eredményt értél el? Piroska mindezt nem panaszként mondja. nem is haragszik Katira, mert tudja, ho-gy az jót akar neki.- HABOM / £* _ | gép mellett dolgoztam, mielőtt kinevez­tek blokkvezetőnek. Tudom, kitől mit lehet elvárni, kit kell ösztönözni, serkenteni a gyorsabb tempóra. — Kati megköveteli a ren­det, erre viszont szükség is vám — kapcsolódik a beszél­getésbe Bajnóczi Anna, aki gimnáziumi érettségi után jött a Budapesti Kötöttáru- gyár balassagyarmati telepé­re, s odahaza, falujában a KISZ-szervezetben titkárhe­lyettes. — Eddig a legna­gyobb teljesítményem 92 szá­zalék volt. Most. hogy Kati lett a brigádvezető, nyugod­tan kimondom: rövidesen el­érem a 100 százalékot. Ugyanis brigádvézetőnk min­dent megtesz, hogy ne legyen fennakadás a munkánkban. __— Anna szorgalmas, igyek­vő kislány, csak kifogástalan minőségű munkát ad ki kezé­ből — veszi vissza a szót a brigád-vezető, , majd igy foly­tatja. — lVtig mások kötetben kapják vissza a munkát ja­vításra, addig Bajnóczi An­nának csak egyszer kellett mondani: légyszíves csináld meg újra ezt a mandzsettát. Keresztes Mária négy évvel ezelőtt együtt kezdte a munkát brigádvezetőjével. Jól ismerik egymást. Elége­dett Katival, aki a munká­ban nem ismer tréfát, ugyan­akkor ahol tud segít. Véber írónké pedig így folytatja. — Katival jól megértjük egymást. Amióta megválasz­tottuk briigádvezetőnek, az­óta úgy érezzük. hogy nem vagyunk mostohagyerekek. Rendesen osztja el a mun­kát. tudunk mi is jobban keresni, Korábban egy má­sik brigádban dolgoztam, de örülök, hogy ide kerültem. Katit a nyilvános dicséret nem feszi elbizakodottá. így válaszol: — Valóban a brigádnak most már van munkája, de idő kell ahhoz, amíg a nem­rég felszabadult kollégák be­lejönnek a varrásba. Sokat kell foglalkozni velük, mert bizony egyiket-másikat, nem nagyon izgatja a kereset. Né­ha pedig a szorgalommal, máskor pedig a kézügyesség­gel van baj. Csakhogy én sem lettem máról holnapra kiváló dolgozó. Majd ők is belejönnek úgy. mint mi... AZÉRT optimista Kati, mert ismeri tár­sai képességét, tudja, hol kell segíteni, látja az elérendő célt, azt, hogy a ma még munkabriigád egy idő múlva, ha a brigádtagok is úgy akarják. megpályázhatják a szocialista címet. Mert a bri­gád neve: November 7., arra kötelezi őket, hogy a haladás felfelé vivő útján mindig előbbre lépjenek egyet. Venesz Károly Metrósok egyenruhája Képünkön a metró formaruhát — sötétzöld kosztümöt, Illet­ve öltönyt — Cioso Márta és Rnranva Ferenc földalatti motor- kocsi-vézetők mutatják be Leningrádha utaznak Lenin grádba utazik novem­ber 15-én 31 Nógrád megyei MEDOSZ-rtag. Az IBUSZ szer­vezésében sorra kerülő 6 na­pos út során a nógrádiak meg­tekintik a Néva-parti város nevezetességeit, s a Leninnel knnesola+os emlékeket. Az uta­zók között ott találjuk a Ma­gyarnándori Állami Gazdaság 20 dolgozóját is. A magva, nán- doriak már a Béke és Barátság vonattal is szerettek volna a Szovjetunióba menni, akkor azonban munkával töltötték az időt, gyümölcsöt szedtek. Most repülőgéppel indulnak majd Leningrádba. NöGRÁD — 1969. november 7., péntek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents