Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)
1969-10-05 / 231. szám
F.lii ia ti űls a uejryedHzázadról ESvtársak között Őszi tényben... — Vald be, hogy kommunista vagy! Úgyis megtudjuk és akkor véged! Bestéij, nyisd ki a szádat! — Nem tudok mit mondani! — De a munkahelyeden tudtál, ugye! Csak most vagy ilyen hallgatag? De mi majd szólásra bírunk, ne félj! Rajta, mondd el. kik a barátaid? Hol szoktatok összejönni? — Nincsenek barátaim. — A feljelentésben egészen más áll. Lásd be végre, hogy mindent tudunk rólad. Pontosan az elvtársaid árultak el. Ki vele! Kikkel szoktál összejönni? — Nem árulhatott el senkit, mert nincsenek barátaim. Már mondtam, hagy a munkámnak és a családomnak élek. Nem tudok semmiféle bejelentésről. — Hallgatsz? Majd mi szólásra bírunk! Hol az a hely, ahol az összejövetelt tartjátok? — Nem tudok semmit sem mondani. Nem ismerek senkit. Semmiféle összejövetelről nem tudok ... A vallatás két napon keresztül folyt, Újra és újra rázúduló kérdésekkel faggatták, árulja el, kikkel tart kapcsolatot, kik a barátai, elvtársai. Hegedűs Pál azonban állta a sarat, Nem ijedt meg a fenyegetéstől észrevette a provokatív, beugrató kérdéseket és állhatatosan néma maradt, Pedig a szobában a magyar detektiveken kívül ott járkált fel és alá egy német Gestapó-tiszt is. És a kérdések egymást érték. Amikor egyik vallató kifáradt, felváltotta a másik. Sokan voltak, tehették. Enni egész nap nem kapott. Egy korty vizet is csak hosszadalmas kérésre. Este aztán rámutattak a priccsre: — Itt alszol. Majd holnap folytatjuk. Gondolkozzál addig, hátha eszedbe jut, kik a barátaid. Félted ugy.e a családodat? Hát térj észre! Vagy ők, vagy a társaid! Válassz, holnapig még van időd. És másnap reggel újra kezdődött elölről az egész. A kérdések és a fenyegetések. Semmit nem tudtak rábizonyítani. Nem vallott sem a társai, sem maga ellen. Estére aztán a német tiszt legyintett: ~~ Engedjék el. Hegedűs Pál 1944-ben megszabadult a börtöntől, de megfigyelés alatt maradt. Napokon keresztül megjelentek, a detektívek nála, házkutatást tartani. Felforgatták a lakást, belenéztek a szekrényekbe, felmentek a padlásra. ' Csak ott nem keresték a röplapokat és illegális iratokat, ahol valóban voltak, a föld alatt. Hegedűs Pált a letartóztatás előtt figyelmeztették, rejtsen el mindent, mert figyelik. Az- a munkatársa jelentette fel a német megszállás után, akivel egy asztalnál dolgozott és akiben feltétel nélkül megbízott. Hegedűs Pál kapcsolata a munkásmozgalommal régre nyúlik vissza. Már 1919-ben ott volt azoknak a sorában, akik magukénak vallották u Tanácsköztársaságot és minden erejükkel azért küzdöttek, hogy a nép állatna megvalósíthassa célkitűzéseit. Az intervenciós túlerő megdöntötte a Magyar Tanácsköztársaságot, de akik » katonái voltak, nem mondtak le a harcról, A kommunista mozgalom illegalitásba vonult, de továbbra is működött. Hegedűs Pál ma már nyugdíjas. Szondán él a fiánál. A kényelmes karosszékben ül és szemüvege mögött megfényesedik a szeme, amikor a múltról mesél. — A harmincas években a vasúthoz kerültem, először kalauz voltam, aztán pénztáros lettem. Nehéz volt szervezkedni, mert soha nem tudhattuk, milyen emberrel állunk szemben. Aztán lassan-lassan megismertük egymást. Elég volt ehhez egy-egy szó, vagy más megnyilatkozás, Megszerveztünk egy kommunista sejtet. Mindig máshol találkoztunk, hogy a rendőrség gyanút ne fogjon. Egyenként érkeztünk a találkozóra. A megbeszélt időpont is mindig hosszabbra nyúlott. Soha nem úgy találkoztunk, hogy pont nyolc órára jöttünk össze, hanem, mindig nyolc és fél kilenc között, Még ma is átéli, hogyan mentek az utcán. Gyakran hátra nézegetve, követi-e valaki őket. Mert szabály volt, ha valaki gyanúsat észlel, ne menjen be a kapun azon az estén. Az óvatosság helyénvaló volt, mert akkoriban nem tréfáltak az elfogott kommunistákkal. — Időnként érkezett hozzánk egy elvtárs, aki előadást tartott. Nevét soha nem tudtuk. Csak azt, hogy közülünk való, elvtársunk. Amikor közeledett a front, mindennap türelmetlenebbül várta a szovjet csapatokat. Azon az éjszakán, amikor már a szomszéd faluban voltak, le sem feküdt. Hajnalban aztán megzörgették az ajtót. Kinyitotta. Ott állt három szovjet katona, egy tiszt és két fiatal gyerek, — Soha nem felejtem el azt a pillanatot. Először csak néztük egymást, aztán a tiszt megkérdezte, ki vagy? Mondom neki, végre, hogy jöttetek és hoztam elő rögtön az igazolványomat. Megnézte, aztán szalutált és elmentek. A felszabadulás után Hegedűs Pál is csatasorba állt. Gyűléseken vett részt, agitálni járt. Hamarosan párttitkárrá választották. Aztán hosszú éveken keresztül állami gazdaság igazgatójaként dolgozott, onnan ment nyugdíjba. A megérdemelt pihenést tölti, de még ma is minden egyes taggyűlésen ott van. Gondolnak rá, hívják, várják. Ebben az esztendőben két kitüntetés birtokosa lett. Meg- Icapta a Munka Érdemrend ezüst fokozatát és a Tanácsköxtársasági emlékérmet, Megbecsülés veszi körül, mert Hegedűs Pál is egy volt azok közül, akik harcoltak a szocialista Magyarország megszületéséért. Zúg a szelektáló gép, zakatol a kazalrakó, roskadasig megpakolva érkeznek a teher- utok, két helyen is építkeznek. A keverőüzem készen áll a műszaki átadásra, a major egy távolabbi csücskében pedig felhúzták az új ellető Istálló falait. Az idén még ezt Is tető alá teszik. Távol, a határban az őszi vetést végző gépek morgásától hangos az őszi fényben fürdő táj. Lusta kényelemmel, jó- lakottan, istállóba igyekeznek a szarvasmarhák. Fenn a legelőn, kőtelességtudóan tereli a juhnyáját a csupaszőr kutya. Ex uiég csak a kezdet Lüktet az élet a karancs- keszl termelőszövetkezetben. Mátyás József, a tsz elnöke türelemre intett. — Várjuk meg Farkas Ferit, a főagronómust, Kint van a határban, rövidesen megérkezik. Akkor mindent megbeszélünk. .. Terepjáró gépkocsi fordult be a központi iroda elé. Portól fakó a fénye. Magas, széles vállú az agronómus. Arca gondtól komor. Körülfogták, kérdésekkel halmozták el a könyvelők, nyomában a brigádvezetők és Barta Pali, a párt csúcstitkára. Az elnöki szobában húzódtunk meg. Népes volt a társaság, pattog, tak a kérdések. — Nem kell semmit sem eltúlozni. Még csak a kezdetén vagyunk — szerénykedett • a főagronómus. Ilyen a természete. Pedig a falon keretben egy magas kormány ki tüntetésről szóló okmány van. Az idén adományozták a tsz-nek munkájuk elismeréséül. És ez az év megint csak bizakodásra ad okot. Holdanként átlagban 18 mázsa gabonát takarítottak be. Az pedig egyedülálló és a legidősebb keszi ember sem emlékszik rá, hogy megtörtént volnar a Tutueskáról holdanként 30 mázsa búzát hordtak be. Az erőgépeik száma tizennyolcra emelkedett, a teherautóké pedig négyre, Így aztán megszabadultak attól a A varjú KARESZ ES Jurnbó barátsága akkor kezdődött, amikor az első előadásra ültek be a nagy előadóba. Habár az évfolyamtársak még korántsem ismerték egymást, mégis már az első pillantásra feltűnt a két fiatalember vonzódása. Karesz — aki valahonnan a dunántúli lankákról érkezett — csendé« magatartásával, szolid öltözetével inkább festett kishiivatalnoknak, mint ifjú egyetemistának. .Jurnbó viszont humoros, lezser viselkedésű fiatalemberként mutatkozott. be a közösségnek. Valamelyikük meg is jegyezte, hogy bizonyára galeritag lehetett Valamelyik gyárvárosban, S arra is fogadtak: ez azután nem birkózik meg a mezőgazdaság tudományával. Az a bizonyos vonzalom pedig úgy kezdődött, hogy Jum- bó lekéste az előadás kezdetét. Dehogyis tudták még azt az ifjú hallgatók, hogy Sze- niczey professzor úr előadására nem lehet bármikor beállítani. Az idős tanár — az állattan lelkes művelője — szigorúan megkövetelte a pontosságot. Aki elkésett, nem léphetett be az előadóba. Mit tudták ezt még a gólyák, az elsőévesek? Jurnbó sem esett kétségbe, amikor észrevette, hogy odabent már megkezdődött az előadás. Mintha semmi sem történt volna, benyitott és leült az első szabad helyre. A professzor éppen háttal állt a hallgatóknak, s így nem látta, ki jött be. Csupán a mozgásból következtetett, hová is ült le a tekintélysértő egyetemi hallgató. Lelépett a katedráról és megállt az egyik sor mellett. A szélén ült Karesz. A tanár olyan kioktatást tartott neki, hogy a többiek csak a szájukat tátották. Karesz azonban nem szóit egy szót sem, hogy nem őt illeti mindez. Visszazökkent a helyére és kitartóan figyelt. Jumbónak nagyon tetszett évfolyamtársának betyárbecsülete, s a szünetben szívélyesen megköszönte. Karesz csak legyintett, hogy szóra sem érdemes az egész, mire még nagyobbra nőtt a másik szemében. Karesz nem erőltette a barátságot, különben is zárkózott természete volt, de Jurnbó hűségesen követte, bárhová is vezetett az útja. A nagy vagány, a jópofa Jurnbó még arra is hajlandó volt, hogy Kare aszal beüljön a könyvtárba és tanuljon. Egy Ilyen tanulás alkalmával Ismerkedtek meg egymással közelebbről. AZ ÉVFOLYAMTÁRSAK tévedtek mindkettőjük megítélésében, Jurnbó sosem lakott gyártelepen. Izig-vérlg parasztgyerek volt. Egy évet dolgozott egy kis vidéki építőipari vállalatnál, s itt szedte magára a vagánykodó stílust, Ügy értette a gazdálkodás gyakorlati oldalát, mint talán senki az évfolyamon, hiszen apjának huszonöt hold földje volt, amíg az öreg a sírba nem került. A család szétzüllött. Jurnbó tróger lett. Igaz, tanulni sosem szeretett, de azért valahogy bekeveredett az egyetemre. Karesz szülei munkásemberek, s ő ott nevelkedett fel a szürke gyárkémények árnyékában. Keményen tanult világéletében, mert az apja nem szűnt meg állandóan hangoztatni: „Tanulj fiam, hogy több legyen belőled, mint belőlem.” A gyerek nem örökölt valami kimagasló tehetséget, de fogcsikorgatva küzdötte végig a középiskolát. Közepes eredménnyel. Az apja mérnöknek szerette volna látni, de oda nem vették fel. Az agráron volt még hely, odairányították. Az életben először akkor lázadt az apja ellen, de hiába. Maradt, ahová felvették. Majd lesz belőle agrármérnök. A könyvtári beszélgetés még közelebb hozta egymáshoz a két fiatalt. Érezték, hogy szükségük van egymásra. Jurnbó bámulta Karesz töretlen akaratát, s gyakorlati ismereteivel szerette volna könnyíteni barátja kínlódását a számára ismeretlen világgal. Karesznak ellenszenves volt ugyan Jurnbó modora, könnyelmű felfogása, de bámulattal adózott a tudásának. Jurnbó alig tanult, mégis mindent tudott. S mint akit az élet már megcsapdosott, nem szentelt figyelmet az egyetemi rend, a szabályzatok betartására. Kibújt minden kötelezettség alól, s csak akkor sóhajtozott bűnbánóan, amikor barátja leszedte róla a keresztvizet. Karesz bármennyit tanult, pótolhatatlannak tűnt, hogy nem vidéken élt. A vizsgák úgy ahogy sikerültek, de az év végére veszélybe került az ösztöndíj. Ha nem sikerül az állattani szigorlat, a következő évben rtehéz százasai bánják. Készült is éjjel-nappal. Jurnbó bármennyire is megkedvelte a barátját, ezt az iramot már nem vállalta. A vizsga előtti este Jurnbó kiruccant, s majdnem a mulatóból ment vizsgázni. Karesz sem aludt, hanem a könyveket bújta hajlanlig. Az egyetem kapujában találkoztak. Jurnbó bűnbánóan pislogott kialvatlan szemeivel zord barátjára. Szó nélkül sétálták végig azt az egy órát, amíg várakozni kellett a vizsgára. SXEN1CXEY professzor úr aznap frontátvonulással küzdött, mert az első hat gyereket valósággal kirúgta. Karesz ettől úgy megrémült, hogy a lélegzete is elakadt. Halottsá- padtan lépett be a professzor szobájába. Mögötte Jurnbó, fejében az átmulatott éjszakával. Karesz kezdte, de nagyon szerencsétlenül. Az első mondatokba belekötött a professzor, mire Karesz belezavarodott. Szeniczey dühtől vörösen kapott az indexhez, hogy beírja az egyest, mire Jurnbó közbeszólt. A profesz- szor úgy nézett rá, mint az őrültre. Ilyesmi még nem fordult elő, hogy neki közbeszóljanak. De válaszra sem maradt ideje, mert Jurnbó nekitámadt a barátjának. Oktató hangon magyarázta, hogy a Szeniczey professzor úr már évekkel ezelőtt megírta könyvében, hogy a varjú a szántók, mezők leghasznosabb madara... A PROFESSZOR arcáról eltűnt a méreg. Ráncai kisimultak, s gondolatai valahol távol kalandoztak. Igen, valóban, abban a kis jegyzetben, amit büszkén könyvnek hirdetett, ezt írta. Boldog mosollyal figyelte Jumbót, aki szárnyakat kapott. Percekig magasztalta a rút, ronda madarat, s válogatott jelzőkkel ecsetelte a könyv tanításának fontosságát. Karesz ámultán figyelte, amint a professzor kinyitotta a két leckekönyvet, s beírta a jeleseket/ Révületben fogta meg a tanár kezét, mert az nagy-nagy örömmel búcsúzott tőlük. Odakint Is a fülében csengett a tanár szava: ilyen remek feleletet már ritkán hallott egyetemistáktól. Pádár András 800 ezer forintos kiadástól, amit két esztendővel ezelőtt még a gépállomásnak kellett kifizetni. Bátran kezdeményeznek. Az idén már hétmillió forintot fordítottak különböző építkezésekre és más értékek megvásárlására. Ez a titka,, hogy a major valóságos üzem. Elkészült az új takarmánykeverő. Kisvasút köti össze az Istállókat. Egymás mellett az ellető istálló, a borjúnevelő és a hizlalda. Éppen a napokban adtak el néhány- száz hízott bikát. Távolabb a sertéstelep, benne 33 anya- disznó szaporulatával. Tamás lllésné, a sertésgondozó, hátsó két lábánál fogva felkapta az egyik idei malacot: — Saccolja meg hány kiló! Ha nincs tizenöt, akkor én fizetek. •. Tarkái ló einberHcreg Csak vesztés érán lehetne fogadni, mert annyit biztosan nyom. Már Nagy József, a tsz párttttkára is biztatja a főagronómust, hogy csak bátran nyilatkozzon, őszintén, ahogyan van, de Farkas óvatoskodott. — Beszéljenek inkább a tsz-tagok, ne a vezetők... A következő percekben már a major újonnan készített, portalanított útján jártunk. A fészer alatt szelektálták a kombájnnal vágott gabonát. Krecsmarik István is ott tartózkodott. Valamikor jómódú gazda volt. most traktoros. Sovány, mint régen. Silót szállított. Míg a rakománytól könnyítették a pótkocsiját, addig volt idő gondolatot cserélni vele. Megelevenítettük a néhány esztendővel ezelőtti emlékeket. Amikor például a zárszámadáskor üresen maradt a zsebük. Mosolyogva legyintett: — Az mór régen volt. Az idén naponta háromszáz mázsa és nyolcvan kiló gabonát szállított be. Most is néhány perc múlva már ott robogott előttünk. A Zetor-fülkéből kézfelemeléssel köszönt, Nemsokára utána jött Romhányi Dezső. Piros képű, jóltáplált, nagy darab ember. A marakodipusz- taiak brigádvezetője. Az • emelkedőről látni lehetett a tarkálló embersereget a Dob- roda partján. — Szedjük a krumplit és a cukorrépát — magyarázta Romhányi. Krumpliból 123 mázsát takarítanak be holdanként. A főagronómus óvatosan a** mondta, hogy cukorrépából 180 mázsát. De Romhányi sértődötten szólt: — Kétszáz mázsán is felül lesz az. .. A fészer alól az asszonyok türelmetlenül nézegettek. Vankó Jánosáé felénk kiáltott: — Ide is jöjjenek! — Valami baj van? Nézett ránk tágra nyílt, nagy szemekkel. Igazgatta kendőjét. Hirtelen hangosan felnevetett. Gabonával megmerítette a vödröt, az örökké mozgó gumiszalagra öntötte. — Nálunk? Mi baj lehetne? Ahol az emberek jóval kettőezer forinton felül keresnek? — Akkor miért hívott ide? — Miért is? Ha m járnak, ne kerüljenek el bennünket sem. Ezért... Adjon nekünk munkát” Felkapaszkodott egy kupac telt zsák tetejére. Igazi tulajdonos. Nem a szépeket, hanem a gondokat keresi. Az asszonyok téli foglalkoztatásáról beszélt. Aggódik, hogy télen máshova mehetnek dolgozni. Pedig tavasszal nélkülözhetetlenek : — Munkát kell nekünk télen js adni. Mindenkinek, aki dolgozni akar! A főagronómus bólintott, hogy igaza van. Helybenhagyta Nagy József, a párt- titkár is. Vankóné figyelte őket: — Mert ezt megígérték — nézett rájuk keményen. Megígérték az asszonyoknak és foglalkoznak is a gonddal. Csak még azt nem tudják, milyen, utat válasz- szanak. Mások is kérnek a tsz-ben munkát. Az új ellető felé mentünk, amikor Berta Endre és Csonka Tibor utolérte a fóag- ronómust. Üzemben dolgozik a két fiatal, szeremének hazajönni. Nyíltan beszéltek. — Adjon nekünk munkát! — Adok, de itt dolgozni kell. — És mit fizet? — Nálunk két, két és fél ezer forintot keresnek a ta gok. De dolgozni kell! A nap alábukott a hegy túlsó oldalán. A Dobroda- partról hazafelé indultak a munkások. A széles • határban. apró fények gvúltak a vetést végző t aktnrokon, . Hubái Gyűl» Megjelent a INenuefkö/i Szemle októberi A Nemzetközi Szemle most megjelent októberi száma közli Gustav Hußäknak, a CSKP első titkárának beszédét, amelyet a prágai országos pártaktíva 1969. augusztus 19-i ülésén tartott. V. G. Gelbrasz a kínai politikai harc néhány vonását elemzi cikkében. Dr. Szűrös Mátyás a magyar—NDK kapv/unu csolatok húszéves fejlődéeé- ről ír, Rockefeller latin-amerikai utazását összegezi Mar- cél Niedergang, akinek a párizsi Le Mondeből átvett írása Szövetség a haladás ellen címmel jelent meg. Ugyancsak a Le Mondból vette át a Nemzetközi Szemle Eric Rouleau A győztesek gettója című cikkét. Lézersugárral ,,forrasztják be1' a fogakat A rendkívül szilárd és át- hatolhatatlannak tűnő fogzománc lyukacsos, s ezért köny- nyen behatolnak rajta a fog belsejébe különféle vegyi anyagok. A zománcot a mik- róbák elég gyorsan tönkreteszik. Azon kísérletek eredményeként, amelyeket az amerikai tudósok egy csoportja 'dr. F Johns vezetésével végzett, nemcsak a fogak gyors romlásának (szuvasodásának) valódi okát sikerült megállapítani, hanem a fogszúvasodás radikális megelőzésének módját is megtalálták. Finom lézersugár segítségé. vei kétezermilliomod másodperc alatt sikerült a fogzománcon a legkisebb pórusokat „beforrasztani”. Ezzel elzárták a romboló vegyi anyagok és az ártalmas mikróbák behatolásának útját. Az ilyen „zománcozás” teljesen fájdalommentes és akkor a leghatékonyabb, ha a lézersugár lúgos oldatból álló vékony rétegen halad át. A tudósok úgy vélik, hogy az új módszer másfél—két év múlva széles körű alkalmazásra kerül. Akkorra már kidolgozzák az ilyen kezeléshez szükséges kényelmes és olcsó berendezést. NÖGRÁD — 1969. október 5., vasárnap 5
