Nógrád. 1969. október (25. évfolyam. 227-253. szám)
1969-10-22 / 245. szám
Féltucat gólt lőtt Romhány, ötöt a Bgy. SE Csak Szorospatak győzött idegenben — Pályaválasztói sikerek Dejtár is nyert Mátranovák ellen — Karancskeszi az ötödik A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság őszi X. fordulója üat pályaválasztó sikerét eredményezte. Csupán egy mérkőzésen győzött a vendégcsapat, mégpedig Baglyasalján Szorospatak együttese. A legnagyobb arányú győzelmet Romhány aratta, amely féltucat gólt lőtt a kissé visszaesett szécsényi együttesnek, a már bajnoknak tekinthető Bgy. SE ismét jó játékkal 5:0-ra verte Érsek- vadkert csapatát. A kiesés ellen harcoló Dejtár is legyőzte a tavaszi bajnok Mátranovákot, amely sorrendben harmadik vereségét szenvedte el. a jó formába lendült Karancskeszi ezúttal a Bgy. Volán ellen szerepelt sikerrel, s az ötödik helyre tört. A Vörös Csillag SÉ lelkes játékkal nyert Somoskőújfalu ellenében, míg az St. ZIM nagy küzdelemben kerekedett felül a Jurisits SE-vel szemben. a fordulóban Mihálygerge csapata volt szabadnapos, és kapta 0:ü gólaránnyal az őszi fordulóban visszalépett Forgács két pontját.-A megyei labdarúgó-szövetség fellebviteli bizottsága hétfőn tárgyalta az őszi VI. fordulóból elmaradt Baglyasalja—Érsekvad- kert mérkőzés ügyét, s másodfokon úgy döntött, hogy a találkozót a korábban kitűzött időponttól egy héttel később, tehát októbei 29-én kell lejátszani. Szorospatak — Baglyasalja 1:0 (1:0) Jó: Nagy, Hámori, Mészáros, Ub- rankovics, ill.; Szekeres, . Lengyel, Csengődi, Szühányi. St. ZIM — Jurisits SE 3:2 (0:1) Salgótarján, Forgács, 250 néző, v.: Molnár. St. ZIM: Kuloványi — Ujj, Flaskai, Piskátorisz — Gesz- ner. Kőházi — Skuta (Hadik), Pindroch, Egnei\ Bandur Gy., Dudás. Edző: Bandur Mihály. Jurisits SE: Trenka — Molnár, Szolik, Újhelyi — Hesz, Máté — Tóth II., Tóth I., Novák, Magyar, Pásztor. Edző: Bálint Ferenc, a jó iramú mérkőzés első húsz percében három sorsdöntő gólhelyzetet hibázott el a ZIM csatársora, a vendégeknek azonban sikerült vezetést szerezniük több helyzetük egyikének kihasználásával. Szünet után a gólratörőbb hazaiak nagy küzdelemben kerekedtek feA bajnokság állása Balkó — Gordos, Tarjáni, Básti, Zsidai, Kicsiny (Nagy L.). Edző: Kollár Gyula. Bgy. Volán: Boldog — Deme. Magos, Bernáth — Föld- ... x Baglyasalja. íoo néző, v.: Urban, vári, Mihály — Rónási, Fedor, Vá- í";' «.£«.„ e£ie5 r'ÍSyáj5,* sza" Szoros patak Balázs — Tóth, Szé- radi, Bódis. Deák. Edző: Kiss Jekelj'. Nagy K. — Barabás, Sza- nő. Jó iramú, változatos mérkő- «Gó.^ovt51^ bó F — Érsekmurányi (Dancsok). zést játszott a két csapat. Mind- V», ^ovók, Kovács, Bettes. Mátrai, Papp. két csatársor 4—5 biztos gólhelyze- „«hu? in.e- ul u!*' ™Sv5°r Edző: Mátrai György. Baglyas: tét hibázott el. A hazaiak játszót- 1U** bzollK’ Hesz, loth I., Geszti —■ Kővári, Szászi, Horváth tak időnként nagyobb mezőnyfö- iN K. — Kovács, Iványi J. — Ondrék- lényben, a 48. percben a kapu elé Iványi P., Iványi G. (Bognár). ívelt labdát Básti egy lépésről so- Bgy* — Ersekvacikert Menich (Molnár), Gyimesi. Edző: dorta a hálóba. A 72. percben Zsi- 5:0 (4:0) Szabó K. István. A jó iramú mér- *dai beadását Básti elöl a menteni kőzés túlnyomó részében a bag- szándékozó Bernát juttatta a há- Balassagyarmat, 500 néző, v.: lyasi együttes támadott, különösen lóba. Jó: Sikna (a mezőny leg- Máthé. A mérkőzésről részletes a il. félidőben játszott fölényben, lobbja). Balkó, Gordos, Básti, Tar- jelentést nem kaptunk. A második helyen tanyázó ven- iáni, ill.: Deme, Rónási, Fedor, dégek pontosabb átadásokkal. korszerűbben látszottak, a 28. Vörös Csillag SE — percben esett a mérkőzés sorsát _ „, /A ... eldöntő gól: Barabás az oldalvo- Somoskoujfalu 1:0 (0:0) nal tájékáról 35 méterről lőtte ka- ; púra a’ labdát, amely a kapust Rétság, 100 néző, v.; Csíki. Vörös megtévesztve a hálóba hullott. A Csillag SE: Nagy — Hámori, Mébaglj^asi csatárok háromszor is száros. Lisztóczki — Telek, Boeltaiálták a kapufát, a góllövés- háti — Ubrankovics, Csókási, sei azonban hadilábon álltak. Jó: Ppsnik. Tarjáni, Donkó. Edző: Balázs, Székely, Kovács, ill.: Szá- Pellegrényi János Somos: Szekeszi, Gyimesi, Kovács. rés —^ Kemencsik, Lengyel, Kasagranda — Angyal, Szuhányl — Romhány — Szécsény Szabó Csengődi Berta, Nagy Molnár (Balazs I.). Edző: Tóth 6:0 (4:0) István. Közepes iramú, változatos mérkőzésen megérdemelten szeRomhány, 300 néző, v.: Simkó. rezte meg a győzelmet a nagyobb Romhány: Varga J. — Varga S., lelkesedéssel játszó és gyorsabb sarankó J., Sarankó . S. — Sáli- ...... ' , sa I., Sarankó Gy. - Varga I., vendéglátó csapat. A mérkőzés fMészáros), Gregor, Kaliczka (Tu- sorsát eldöntő gólt a 76. percben rí), Kelemen, Meló J, Edző: Ju- védelmi hibából Donkó szerezte, hász í^ajos Szécsény: Orosz — Sárközi, Oravecz. Király — Ve- lenczei, Kiss — Mester, Boros. Nyíri, Pék, Lantos. Edző: Ba- gyinszki Jenő. Tizenöt perc alatt 3:0-ás vezetésre tett szert a nagy rohamokkal kezdő romhányi csapat, s a 40. percben alakult ki a félidő eredménye, a fásultan játszó vendégek nem tudták tartani a jó formában levő hazai együttés csatársorát, sok hibával játszottak. Góllövők: Kaliczka (3), Sali- ga I.: Varga • , Meló j. Jó: Saliga I., Kaliczka, Meló J., ill.; Király, Boros. 1. Bgy. SE 25 21 1 3 83:24 43 2. Sz.-patak 25 15 4 6 37:18 34 3. M.-novák 25 13 6 6 49:27 32 4. Romhány 25 15 2 8 60:42 32 5. K.-keszi 25 13 3 9 51:39 29 6. Somos 26 12 4 10 34:26 28 7. Szécsény 25 11 6 8 48:47 28 8. Vörös Cs. 25 10 7 8 42:41 27 í). Bgy. Volán 25 11 4 10 55:43 26 10. St. ZIM 25 11 2 12 54:50 24 11. Jurisits SE 25 10 3 12 37:46 23 12. Dejtár 25 10 2 13 33:46 22 13. É.-vadkeit 25 7 5 13 27:56 19 14. Baglyas 24 5 7 12 26:46 17 15. M.-gerge 25 5 3 17 27:72 13 16. Forgács (visszalépett.) Kosárlabda NB II. Nem mindig célravezetők a látványos megoldások Az SKSE—DASE NB Il-es férfi kosárlabda-mérkőzésen a hazaiak legjobbja Palla volt. Nemcsak mezőnyben, de a palánk alati is jó teljesítményt nyújtott. Képünkön: Palla labdavezetés közben (Koppány György felvétele) SBTC—DASE 58:46 gyors egymásután szerzett tíz pontjával újból magához ragadta a kezdeményezést a hazai csapat. Tíz-tizenkét pontos előnyét a mérkőzés végéig tartani tudta, t.egjobb dobók Mískolczi 18. Kovács 15. illetve Szögeczki 13. DASE—Sí. Kohász 72:66 (37:35) Salgótarján, v:, Mihalovszki, Hámori. Kohász: Szert. Csuka. Palla. Babják. Mosonújvári, cs: Csábi, Turgn Tóth P, Plachv. Lassú iramban, alacsony színvonalon kezdődött a mérkőzés. A Debrecen vezetett, a kohászok csak 14:14 után, egy alkalommal tudták magukhoz ragadni a kezdeményezést. Igen sok volt a pontatlan do- bás. Csukát és Szertet nem. tudták helyzetbe hozni a többiek. Szünet előtt pár perccel a már-már elhúzó Debrecent egy eredményes Csukaszériával sikerült két pont-: nyira megközelíteni. Szünet után változatlan volt a játék képe. Hosszú időn keresztül, felváltva vezetett a kétegyüttes. Sok volt az eladott; labda, a legbiztosabb hely-» zetekben is lepattant a gyűrűről, vagy lúiszállt azon. Az, Dejtár — Mátranovák 2:1 (2:0) Dejtár, 200 néző, v.: Fodor. Dej- lár: Mészáros - Kovács. Maczkó, Farkas — Gréczi, Kremnicsán S. — Bacsa, Szűcs, Kremnicsán G., Sztankó, Pikács (Csabái). Edző: Bihari Ferenc. Mátranovák: Szoó — Kecskés, Gecse I„ Répás II. — Kun, Mészáros — Marsinszki. Répás III., Répás I. (Varga), Veres, Kuborczik. Edző: Gecse Lőrinc. Erős iramú, sportszerű mérkőzést játszott a két csapat. s végül is a gólhelyzeteit jobban kihasználó hazaiaknak sikerült megszerezniük az értékes két pon- ’ot. A 28. percben a kapu elé szálló beadást Szoó Kremnicsán G. elé ütötte, s a csatár közelről a hálóba vágta a labdát. A 37. percben egyént játékból éles szögből lőtt a rövid sarokba. A novákiak a 81. nercben szépítettek: Marsinszki futott el, s hét méterről lőtt a hálóba. Jó: Kremnicsán S., Szűcs, Kremnicsán G., Farkas, 111.: Mészáros, Répás I., Kecskés, Gecse I„ Marsinszki. Karancskeszi — Bgy. Volán 2:0 (0:0) Karancskeszi, 200 néző, v.: Jan- esó. Karancskeszi: Rádi — Sikna, Nagy B.. Romhányi — Bartha, Röplabda NB II. Csak az St. ZIM tudott győzni (27:23) adott labdák jellemezték a küzdelmet. A nagyarányú ve- Salgótarján, v: Hámori, Mi- zetés után a hasznos meg- halovszki. oldások helyett látványosságSBTC: Szarvasné, Szertné, ra törekedtek a hazaiak, így utolsó három percben az egy- Miskolczi, Kovács, Gerlei. cs: előnyük 18:14-re csökkent, rp lendfnetesehhpn iátszó Szatmárné, Bánné, Krizs, Gas- majd 27:23-al fordultak. Szü- n AC.V - .. . parkovics. net után változatlanul tar- DAbK /húzódott, es biztoAz előző vasárnapi rang- tott a rövidzárlat. Olyannyi- san Svozött. A hazaiak vere- adóhoz hasonlóan, nagyszerű- ra, hogy az egyetemisták 34- ségét elsősorban az okozta, en kezdett az SBTC. Percek nél utolérték ellenfelüket. In- hogy a jóval alacsonyabb alatt az eredmény 18 32-reala- nen negyvenig egy-egy kosár- egyetemisták mindkét palánk- kult. A folytatás ugyancsak ral az SBTC vezetett, majd a 7 hasonló volt az előző héthez, hosszabb Ideig pihentetett ro lepattanó labdákat rnzto- Tíz perc után kapkodás, el- Kovács higgadt játékával, s san vették birtokukba. Egyénileg ezúttal Palla volt csapata legjobbja. Legjobb dobók: Csuka 25. Palla 16. ill. Érdélvi 23. M. L. St. ZIM—Fürdőigazgatóság 3:0 (5, 7, 12) gép. A negyedikben l3:9-es vezetésnél újból bekövetkezett a jellegzetes eset: idegeskedés, és végül vereség. Egyénileg jók vol__ «4 tak: Monori és Trajblár a hálóB udapest, v.. Magyar. St. nái, Monori és Varga a mezony- ZIM: Zalánfi, Félegyházi, ben. Szedlák, Balázs. Szirmai, Farkas. Cs.: Fájd. Jó játék- Mélykút—Zp. Építők kai, könnyödén győzött a 3.-2 (7, —12, 5, —10. 11) ZIM. Az első és második játszmában ütőfölénnyel per- Mélykút, v.: Nagy S. Zp. cek alatt ellenállás nélkül ke- Építők: Szabóné, Gáspárné, rekedett felül, Ugyanakkor Hartmanné, Kiss, Berta, Ko- kerekedett felül a bajnokjesáncaik, mezőnyjátékuk is valikné. Cs.: Telek. lóit, elsősorban Koszorú ütéDunaújváros—SBTC 3:1 (12, 11, —12, 5) Dunaújváros, v.: Hajduska. SBTC: Szabó I., Toldiné, Vadászi I., Denk, Molnár, Vadászi II. Cs.: Kovács, Halász, Tóth. Az első játszmában hosszú labdamenetek mellett jól tartotta magát az SBTC. A továbbiakban üitőerőben eredményes volt. A harmadik a hazaiak többek között s*"1 vei szemben voltak tehe- játszmában 3:0-ás vezetésnél jobban használták ki a sze- , L^eredményeseb,,lazítottak” és ellenfelük let. Az egyből játék ezúttal Szabó I. es Toldine küzll:4-re elhúzott. Az újabb célravezető volt. Az Építők- hött. ZIM-lendület a sorozatban nél a labdák magjátszása ne- ___ szerzett 12 ponttal végső győ- héz diónak bizonyult. A Zp. Mélykút SBTC zelmet eredményezett. Építők az utolsó játszmában 3:0 (12, 13, 10) 11:11 után vesztett. Zalka FSE—St. Bányagép 3:1 (6, 8, —8, 13) Dunaújváros—Zp. Építők 3:0 (7, 6, 11) Budapest, y.: Dánóczl. Bányagép: Pálfalvai. Szomszéd, SzépMélykút, v.: Nagy S. SBTC: Szabó I., Szabó n., Vadászi I, Kovács, Molnár, Vadászi II. Cs.: Denk, Tóth. Meglepően enervál- tan látszott az SBTC. Elsősorban „állójátékúk” volt szembetűnő. Kontraszt A fura eset megesett, színhely: N. község. Szegény sportkör, nagy tervek. Az elnök elégedetlen. — Minden a futball, más sportág meg nem nyer polgárjogot — dohog magában. Atletizálni is kellene. Ez a vesszőparipája. Igen ám, de ehhez pályát, atlétikai helyeket is kellene építeni. Kispályaépítési pénzmag -f- társadalmi összefogás = atlétikai pálya — vélekedik, összehívja a falu sportaktíváit. Makaren- kói nyelven ok a működő aktívák. F. Béla javasolja, hogy már vasárnap ragadjanak csákányt és ásót. ö a. hangadó. Lelkes ováció a válasz. Az elnök elégedetten dörzsöli tenyerét. Eljön a vasárnap. Serény kezek dolgoznak. F. Béla viszont hiányzik. Vajh* hová lett? .Csak nem lett beteg? Meglepő a válasz. Ö is elment társadalmi munkába. Hová? A templomhegyre. A plébános vezetésével lépcsőt építeni! Dunaújváros, v.: Tóth: Zp. gép. fcHímvai, 02.u1us2.cut k,íiC);" , , , „ , “ halmi. Trajbiár, Monori B., Var- fcpitoK: G-asparne, Hartman- az alacsony színvonalú, elemi hi- ga; SS;: “kési A nagy tudású né, Kovalikné, Kiss, Berta, bákkal tarkított küzdelem a me- SSdTÄ Tel*k- A barnákat főié- ^ nív6t érte e, Az el. ve fölényesen győzött. A harma- nyes játékkal mindhárom [enfél győzelmét elsősorban iobb dlk és negyedik játszmában játszmában végig vezetve, nyitásaival. ejtéseivel szerezte, egyenrangú ellenfél volt a Bánya- nagy ütőfölénynel győzött. Jó: Molnár és Kovács. APRÓHIRDETÉSEK A Nógrád megyei Víz- és Csatornamű vállalat szakmai gyakorlattal rendelkező virágkertészt keres Salgótarján, vagy közelében lakók előnyben. Bérezés a szakmai gyakorlattól függően 10— 12 Ft. Jelentkezni lehet: Salgótarján. Faiskola u. 5. Munkaügyi osztály. A megyei kórház igazgatósága pályázatot hirdet áthelyezés folytán megüresedett főmérnöki állás betöltésére. Pályázhatnak azok a mérnökök. akik legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Fizetés megegyezés szerint. A pályázathoz részletes önéletrajzot kérünk csatolni. A Nógrád megyei Textilipari Vállalat (Salgótarján, Május 1. út 78.) azonnali belépéssel felvesz női dolgozókat (rém munkára Jelentkezni lehet f» •s u a ügy »sztá- lyon. Rózsák! Bokor, futó. baba. kiváló fajtáiról díjtalan árjegyzéket küld. Palkó kertész. Budapest. XV., Csiliagfürt u. 8. Beton- és Vasbeton- ipán Művek váci telepe (Vác. Kisrét- dűlő l. szám) azonnali belépésre felvesz csőszerelőket, valamint könnyűgépkezelő vizsgával rendelkező targoncavezetőket. Munkásszállást. üzemi étkezést utazási hozzájárulás' biztosítunk Kétheten- -ként szabad szómba Felvétel személyes ie- lentkezé? esetén A megyei kórház Salgótarjánban felajánl a 22-es ielű épület TV—V. emeletén 4.. 1., 4. ajtószámr távfűtéses lakásokat cserébe 3 szobás összkomfortos. nem köz- nonli fűtéses lakásokért. Az ajánlat'-k írásban kérjük bejelenteni I960 október 28-ía. Salgótarján. Vő röshadsereg út 64 szám alá. Ízletes, IMPORT REX teakeksz 10 dkg-os ■somagolásban 2.60 Ft helyett 2,— Ft HŐSI UEIMI »«szerezhető• a Pest —Komárom—Nógrád megyei 'lelmiszer-nagykereskedelmi Vállalat salgótarjáni vh fiókjainál. Ügyességi autóverseny A Magyar Autóklub a közelmúltban rendezte meg Bu dapesten az idei ügyességi autóverseny országos döntőjét. Nógrád megyét öt balassagyarmati versenyző képviselte. Nem vallottak szégyent. EREDMÉNYEK: I. kategória (850. 38 ind.): 7. Tóth József (Trabahf) II. kategória (1300, 35 ind.): . . 9. Szabó Dániel (Wartburg). Női kategória (19 ind.): ...5. Sipos Imréné (Fiat 850), . . .8. Ecker Kálmánná (Trabant). Árengedményes haszon vas-kiárusítás 1969. október 15-től december 31-ig! A Pest, Bács és Nósrád megyei MÉH Vállalat telepein és átvevőhelyein. 15—20 százalékos árengedmény ! Haszon vas és II a kivitelű. I- és ü~gerendák. szögvasak. finom- és durvalemezek: lágy, horganyzott huzalok: melegen vont csövek 180 mm átmérőtől: betonvasak és koracélok: hidegen hajlított, zárt és nyitott szelvények: műanyaggal bevont kerítésfonatok. Vagontételes rendelés esetén a vállalat az árut díjtalanul vagonba rakja KÖZPONT: Budapest. XIII.. Rajk László u 32. Tel., 494-390 TELEPEK ÉS ÁTVEVŐHELYEK: Balassagyarmat. Pásztó. Rétság. Salgótarján Szécsény. NÓGRÁD - 1969. október 22., szerda 7