Nógrád. 1969. szeptember (25. évfolyam. 202-226. szám)
1969-09-21 / 219. szám
Vízrendezés, vízellátás Válasz Sümegi János országgyűlési interpellációjára 'Közismert megyénkben, hogy Sümegi János, ország- gyűlési képviselő, a szécsényi II. Rákóczi Ferenc Tsz elnöke gyakran tesz szóvá az ország- gyűlés egyes ülésszakain megyénket érintő, de országosan is számbajövő kérdéseket. Számtalanszor emelt szót például a rakoncátlan Ipoly folyó szabályozása és az Ipoly fiién ti rétek, legelők, szántók megvédése érdekében. Az országgyűlés legutóbbi ülésszakán ismét felszólalt a megye vízrendezése és vízellátása ügyében, javasolván a kis víztárolók nagyobb állami támogatásét, a községek közműves vízellátásának nagyobb arányú fejlesztését, a konkrétan Szécsényben tapasztalható vízellátási zavarok megszüntetését. Az országgyűlésen elhangzó felszólalásoknak, interpellációknak országosan nagy a visszhangjuk, s a lakosság rendkívüli érdeklődéssel várja. hogy a kérdés felvetésének mi lesz a következménye, követi-e azt operatív Intézkedés. Éppen ezért felkerestük Süban az Illetéke« szervek él- s ezért a közművesítés meg- landóan keresik, kutatják a gyorsítását a válasz is indo- kielégítő megoldások lehető- koltnak tartja. Ennek érdeké- ségett. ben az QVH még a harmadik — Várható-e nagyobb ötéves terv végéig elkészítteti arányú fejlődés a Zagyva ®S®sz megyére vonatkozó MST „-Ä5 iÄrÄÄut ban9 társáról és csatornázásáról. A ‘ . , „ negyedik ötéves terv Idősza, - Ektgen e’vtars, a Zagyva i^^tian a községek közműves vízgyűjtőjén levő víz- vízelilátottságónak nagyobb készletek hasznosításával arányú fejlődése várható. A egyetért, ami egyébként szó- jelenleginél fokozottabb ütem- rosan összefügg a ví7-gyÖJtö ben valósul meg különösen a vízgazdálkodásának jelentősebb községekben, pél- mielőbbi megvalósításával. dául a Járási székhelyen a Ennek érdekében a Zagyva központi csatornaművek épi- középső szakaszának rendező- t^se sét a negyedik ötéves tervben * . . előirányozták. A tervezést ~ We«™űnnek-e a szécsé. már megkezdték és ebben ki- nyl vízellátási zavarok, emelt szerep jut a vízgyűjtő — Erre a fontos kérdésre is területén létesíthető tárolók- megnyugtató választ kaptunk, nak. Vizsgálják, milyen táró- Az OVH elnöke a Szécsényben lók épülhetnek és ezek milyen jelentkező vízellátási zavaró- hatást gyakorolhatnák a víz- kát felülvizsgáltatta és avizsjárasra. — Várható-e a tárolók építésénél teljes állami hozzájárulás? — Ebben a kérdésben a válasz némileg tartózkodó. Meggálat alapján megállapította hogy a vízellátásban mutatkozó zavarokat a víztermelő telep elégtelen kapacitása okozta. A területileg Illetékes Közép-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóság, a megyei megi János országgyűlési kép. Spndolandónak tartja a kisebb tanács és a Víz- és Csatorna ' ................. ' - t^ol°k lé^flte,sé*2ek Ä mű Vállalat bevonásával, a s zázalékos állami támogatását, szükséges intézkedéseket már mivel ez csökkentené a mező- korábban megtette. Ennek gazdasági üzemek érdekeltié- eredményeként már megkezd get, mmd építési, mind üze- ték a víztermelő telep fejlesz melési vonatkozásban. A je- tését. a meglevő sekélyvizű lenleginel nagyobb aUam tá- kutak körül pedig a talaj- mogatást azonban Indokolt- v{zdúsító medencék építését. viselőt, tájékoztassa olvasóinkat. Kapott-e már választ az országgyűlés legutóbbi ülésszakán felvetett vízügyi vonatkozású kérdéseire? — A legjobbkor hangzik el ez az érdeklődés — mondotta Sümegi János — Dégen Imre államtitkártól, az Országos Vízügyi Hivatal elnökétől a múlt hónap végén érkezett vá. lasz a megyénket érintő vízügyi kérdésekre. Azt is megmondhatom, hogy a válasz érinti a felszólalás főbb szempontjait, s azt a megnyugtató hatást kelti, hogy országunknak tartja, s ezt az új ártámogatási rendszer kiállításánál az OVH részéről támogatni fogják. — S mi történik a községek közműves vízellátásával? Érdemes a szomszédba látogatni! A szövetkezeti mozgalom kialakulása kezdete óta magában hordja a tapasztalatok, a jó módszerek terjedését egyik községből, városból a másikba. Emlékezhetünk rá, hogy nagyon sok közös gazdaság első tétova lépéseit úgy tette meg, ahogyan azt elleste a közelében levő néhány hónappal, vagy legfeljebb egy-két évvel „idősebb” társától. Azóta megerősödtek a szövetkezeti gazdaságok, szinte mindegyike gyűjtött gazdag saját tapasztalatokat. De vajon hogyan vándorolnak manapság egyik helyről a másikra a felgyülemlett tanulságok, a gazdálkodás és a szövetkezeti élet bevált, gyakran milliókat érő jó módszerei? A termelőszövetkezetek alapos Ismerői szerint a kép eléggé vegyes. Többféle nézetet, magatartást figyelhetünk meg. Vannak makacs emberek, akik valamiről szentül hiszik, hogy azt ők csinálják a legjobban. Évek óta ugyan egy lépést sem jutnak előbbre a gazdálkodás egyik vagy másik ágában — ám módszereiket illetően mégis kitartanak saját nézeteik mellett. Más helyen meg azt láthatjuk: bár elismerik, hogy eljárásuk nem valami eredményes—, de egyre bizonygatják, hogy az ő körülményeik között nincs más megoldás. Sokféle emberi tulajdonságból fakadhat az ilyen és ehhez hasonló magatartás. Idézzük csak a régi közmondást: „A szomszéd rétje mindig zöldebb”. Valószínű, olyan Időben keletkezett ez a szólás-mondás, amikor egyik vagy másik parasztember a keserű irigységben keresett vélt menedéket. Mégis: ma is idézhetjük ezt a mondást. Mert ha a szomszéd rétje valóban zöldebb a miénknél, akkor nézzük meg, hogy mitől az! Szerencsére a termelőszövetkezetek sokaságában ilyen értelemben figyelik a „szomszéd rétjét”. Sok szó esik mostanában a mezőgazdaság műszaki fejlesztéséről, új növényfajták elterjesztéséről, az állattenyésztés módszereinek változásairól. A mi korunk egyik jellemzője a gazdálkodás világának állandó és egyre gyorsuló változása. Ebből pedig következik, hogy a nélkülözhetetlen ismeretek mennyisége többszöröse a 20—30 év előttinek. De ehhez még számítsuk hozzá: nagyon sok részletmegoldást, egyszerűnek látszó „fogást” maguknak a szövetkezeti szakembereknek, dolgozóknak kell megtalálniok. Hát mennyivel könnyebb mondjuk egy gép gazdaságos hasznosítását, vagy egy növényfajta igazán eredményes termesztését megvalósítani. ha annak fortélyait megfigyelhetjük egy másik gazdaságban, mint akkor, ha csak önmagunkra utalva kísérletezünk! Dicsérik sok vidéken a tsz-ek területi szövetségeit. Mindenekelőtt azért, mert jó kezdeményezői és szervezői a hasznos tapasztalatcseréknek. Valóban: nemcsak a működési szabályzat szerint, hanem az élő gyakorlatban is ők a legfele- lősebb gazdái annak, hogy egy-egy szövetkezet ne legyen „bezárt világ”, hanem szabadon adja és fogadja a szövetkezeti élet sokszínű tapasztalatát Gyakran vita kerekedik arról: hol és mit érdemes megnézni egy-egy ilyen tapasztalatcsere alkalmával. Vannak, akik úgy vélik, hogy az az igazi, ha minél távolabbi vidékre mennek. Persze bizonyára van sok minden, amit a közelben nem lehet fellelni, vagyis indokolt és hasznos egy távoli szövetkezet tanulmányozása. Ám az esetek többségében — sok példát lehetne rá sorolni — mégis a legközelebb eső. adottságaiban, körülményeiben leghasonlóbb gazdaság módszerei bizonyulnak igazán hasznosnak. Ezért biztat jó eredményekkel a területi tsz-szövetségek olyan törekvése, hogy elsősorban ja saját körzetük kimagasló szövetkezeteinek jó tapasztalatait terjesszék és tegyék általánossá. H. L. A fejlesztés első ütemének üzembehelyezésére előreláthatólag már az idén sor kerül. — S ml a vélemény az üzemen belüli vízrendezésről? — A válasz egyetért azzal a ,— Köztudomású, hogy Nóg- felvetett gondolattal is, hogy rád megye településeinek je- az üzemen belüli vízrendezés- lenlegi közműves vízellátása sei a továbbiakban is megás csatornázása nem kielégítő, különböztetett módon kell ___________________________foglalkozni. A vízrendezést és t alajvédelmi munkákat koordináltan kell végrehajtani. Ezt a vízgyűjtő komplex rendezé se után lehet biztosítani. Ehhez az Országos Vízügyi Hivatal véleménye szerint a jelenleginél nagyobb állami támogatás nyújtása indokolt. Az OVH illetékes munkatársai éppen ezért a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériummal, valamint a Pénzügyminisztériummal folytatandó tárgyalások során ennek megfelelően foglalnak állást. — Tehát a válasz kielégítő? — Igen. Annak tartom és hasznosnak látom, hogy NÓGRÁD hasábjairól a választók is megismerkedhetnek annak tartalmával — fejezte be nyilatkozatát Sümegi János elvtárs. L. Gy. A falusi Isii se „A nógrádi palócház tipu- pompázó virágok borítják, rövidebb részében helyezke- sa a szalmatedeles, apró ab- Találomra nyitunk be az dtk el a konyha, amelyet lakú, alacsony hófehér házi kó, magas, kontyos tetővel, s vastag mestei'gerendával. Erdős vidéken fából csapták össze, legtöbb helyen azonban vályogból építették,,. Neki a ház csak arca való, hogy nyakába ne csurogjon az eső és télen meg ne vegye az Isten hidege, de egyébként semmi különös vonzó erőt nem talál benne, azért hamarjában megépíti, az asz- szony klmeszell, s aztán be- költözködtk, de nem „ . , . ..... ____ ... azonban csak mondanak e gyik tekintélyes pót tara. Az lanyhának, mert nem rendel- udvarba díszes rácsos kapu trésének megfelelően hasz- nyílik, s széles betonjárda ve- nálják. Ebben u helyiségben zet az L alakú épület bejé- íl!*<dk Pali bácsi és a gjmna- ratához. A valamikori oszlo- *lstB unoka- pos folyosót nem találjuk. Közvetlenül az udvarra mert beüvegezték. Csécsén nyíló folyosón,(tóval szemben , , ... ... van a kisebbik szobának az egyébként is szokás lett a - jja a hagyományos lyosót — vagy ahogyan a pa- építési elrendezésben lenné- nevezték. a gan- nek a helyiségek, ezt most napfényes méltán nevezhetnénk az egv,, voiA kori tiszta szobának De mégám a verandává előléptetni. Való- ^ ^ ^ JnWbb mond. lócvldéken got — beépíteni, házba, hanem a kamrába, szinű, hogy ebben nagy sze- hatjul{ ’fogadószobának, altomért a ház. VHgvis nz utcára néző szoba, csak afféle parádés hely marad. . (Nóg- rád Vármegye monográfiája). repet Játszik maga a divat vá nemcsak nagy ünnepeken is, mert a legritkább helyen vagy család) események ab tapasztaltuk, hogy valamilyen céllal használnák is ezt. Ám itt a Gyurlk-portán más a helyzet. Gyurik Pali bácsit éppen nagy munkában találjuk, diót tör és pucol a másnapi A Gyurik-portán Csécsén sok új ház épült a felszabadulás óta, s talán még többet építettek, alakítottak át — ahogyan mond- vendégségre készülő kalács- ják: korszerűsítettek. Igénye- ba. Előbb bizalmatlanul must- sek lettek a falusi emberek, rál bozontos szemöldöke alól, nemcsak a fiatalok, hanem de ahogyan belefeledkezik a az idősebbek Is. A változás beszélgetésbe, úgy enged fel nem abban mérhető le, hogy a hangulata. Pali bácsi a mind többen Igyekszenek helybeli termelőszövetkezet kocka alakú, manzard-tetős járadékosa, s asszony lányá- épületet emelni, hanem az épületen belül zajló élet tartalmában. S elsősorban ebben, mert a manzard-tető sokkal inkább hivalkodás, a falusi kérkedés fokmérője. A házak többsége már nem vályogépület, hanem téglából épültek, de mindjobban tért hódít a kényelmesebb építkezést nyújtó salakblokk. A faluban egyetlen apró, megroggyant épület figyelmeztet a régi építkezési formára. Földbe süppedt falai felett kopott zsűpfedél, a fehér falon tenyérnyi ablakszemekkel. A házak többségén új cserép villog és ajtónyi ablakokon tódul a helyiségekbe a fény. halmával viszik be a ^vendéget, hanem akkor, amikor éppen érkezik. Valamikor ilyen szobája csak a Jobb módú palócoknak volt, s ,.tes- sék-szobának" nevezték. Ez a rangja megmaradt, csupán a berendezése változott meg alaposan. Világos színű szekrény. rekamlé. fotelok. A támlákon, karfákon sky-bori- tás. Változó élet Ebből a szobából nyílik éftjíSt!"A háat més ő ép?- közvetlenül a nagyobbik «sötétté. Verejtékkel kaparta össze az árát külföldi mező- gazdasági munkásként, mint ahogyan arra a néhány hold földre is ebből a pénzből jutott. ba. amely a háló szerepét tölti be. Két ablaka a ház előtti kis virágoskertre nyílik. Berendezése régebbi stílust árul el, s közelebb áll az egykori palóc bútorzathoz. Tessék>szoba A paraszti porták átalakulása a falusi társadalom átformálódását is jelzi. A mai falusi utcákat járva eléggé pontosan megállapítható egy- egy épület gazdájának —vagy gazdáinak — foglalkozása. Csécsén a Kodály utca új településnek számít. Az elA helyiségek padlósak, mindenütt modern szőnyeg simul a lábak alá. Az ajtókon divat még a horgolt függöny. amelyeket a menyecs- A fiatalasszony is előkerül ke készített. A konyhából a házból a beszélgetésre, s szobává lett helyiségben áll szíves szóval invitál beljebb. a porszívó, amely immár nél- Eközben látom, hogy az egy- külözhetetlen használati kori gangot — habár eléggé tárggyá lépett elő a legtöbb keskeny — a Gyurik-házban falusi portán, jól hasznosítják. Az ablakokat tiszta, mintás kartonfüg- Egy pillanatra betekintünk gönyök díszítik, a falra ké- a házzal szemben álló kis pékét akasztottak. Művészi épületbe, a nyárikonyhába, értékük vitatható, azonban Egyelőre még ebben a helyi- azt bizonyítják, hogy él az ségben játszódnak le a hétigény a szép iránt a falusi köznapok eseményei, itt köl- emberekben. Itt helyezték el tik el az ételt, amelyet már egy asztalkán a rádiót és a a modern gáztűzhelyen ké- lemezjátszót, s itt kaptak he- szft el Pali bácsi lánya. De lyet a gimnazista fiú tankönyvei, eszközei. A gondosan tatarozott, belülről ízléses pasztellszínekkel festett épületben egy nagyobb múlt két évtizedben alakult és két kisebb helyiséget taki. Az egykori régi faluszéli épületek során kialakult egy szép hosszú, egyenes utca, amelynek két oldalát tarkán lálni. Illetve egy negyediket is, a kamrát, azonban ez csak a folyosó beépítésével lett szerves része a lakóhelyiségeknek. Az L alakú épület mind többet tartózkodnak már a ház többi helyiségeiben is, ahogy a kényelmük és az újabb szokások megkívánják. A változó élettel, a technikával átalakul a falusi élet, s átalakulnak az emberek is. Pádár András VV^VWW\^i/WVWVWWWt^n<Vl^/WVW\MftAVVWW\^MV\/\/VVWllWWWl^i^n^/VWWWWWWVW Aranyjelvény a társadalmi munkáért két átcsoportosítani, újra és újra szervezni a munkát, érthetően, hiszen kiszolgálói a termelésnek. A csoportvezető sokat lót-fut a gyárterületen, és ami fárasztó ebben a beosztásban, hasznos a társadalmi munkában. Sok emberrel találkozik és sokan állítják meg. Afféle mindenesként tarttessék beadni egy kérelmet, log, ami igen széles tömegkap- ják számon és ő is ismer azután majd a bizottság mér- csolatot jelent. Albizottságok mindenkit. legel és dönt. Tudja ez olyan dolgoznak az irányításával, — Túlzott igényekkel találkérdés, amiben nem én dön- újabban már a nyugdíjakat is kozik-e? — kérdeztem. tök, hanem együttesen a bi- ők készítik elő. zottság. Ezért kell a papír hozzá, meg azért is, hogy több ilyen kérelem van, az anyagi lehetőség meg kevés ám. Anyagi segélyt adhatunk, ameny- nyi pénzünk van és az indok a rászorultság, amit mérlegelni kell — válaszolja és elköszön. Sonyóczki László, a Salgótarjáni Bányagépgyár szakNéhány ember akad, ha nem is sok, aki hetenként keres segélyért. Hiába magyarázom, hogy az anyagi lehetőség a következőket *atár°z “ ^gélynél és csak a tényleg rászorulók kapjak. Mit tegyek, ha nem érti meg. Ha jön. újra elmagyarázom Egy bronzperselyt kellett be- ne.^ ™ ™ajd csak megérti - Üt,,ön, „mfWSi la. válaszolja, majd hozzáteszi: Sonyóczki László eszterga lyos volt, de 1959-ben megsé rült. Erről mondta el: — Egyik műszak végén segítettem a munkatársamnak. nem vagyunk egyformák. ütnöm, amiről egy szilánk lepattant. és a szemembe ug. __ . , , , rótt. Egy évig hordtam a sze- * szervezeti TT titkára, de nem memben. Kezdetben még lát- Legutóbb a vállalat fennál- föfoglalkozasban. Mint valasz- tam veie> azután műtétre ke- lásának félévszázados évfor- tott tisztségviselő, társadalmi rült sor és elvesztettem az dulóján a Szakszervezeti mun- munkában dolgozik, csaknem egyik szemem. Azóta nem esz- káért jelvény arany fokozatú- egy évtizede latja el ezt a tergályozok, mert ahhoz két val tüntették ki. A társadalmi funkciót. Előtte szakszervezeti szgm keU munkásnak szólt ez az erkölbizalmi volt. A bizalom, amit ^ esi elismerés. Sonyóczki László a tagságtól kapott, olyan em- nemcsak az üzemben, hanem . .... Találtak munkakört So- Etesen is társadalmi munkásáé akar is tenni másokért, va- nyóczki László számára. Most Második éve propagandista a lahanyszor hozzáfordulnák, a gondnokság csoportvezetője, szakmaközi bizottság szerve— Sonyóczki elvtárs, van egy Feladatköre szerteágazó. Vala- Munkaterülete az egész gyár- zésében folyó politikai oktakis ideje? Szeretnék tanácsot ^ mondta, hogy a szak- telep. Anyagmozgatók, fűtők, tásnak. Áldozatkészségében kérni — szól a másik. szervezet ma már születéstől takarítók tartoznak hozzá — nincs hiány, amivel megbiz, az utolsó útig elkíséri u.z em- vagy negyven ember —, köz- zák azt teszi s^prénnen Nn— Sok nincs, de mondja csak bert> de közben nagyon sok tűk fiatalkorúak és nyúgdí- vonta “fárad mások érdekében, nyugodtan, mert annyi idom állomás van az életben. Hogy jasok is. Nem hálás munkakör azért mindig van, hogy meg- mennyi azt legjobban a TT ez, mert gyakran kell embere- hallgassam. Mi a panasz? munkásai tudják. Segélyek, válaszol és hallgat. üdülés, betegápolás, egészség— Jó, rendben van, csak védelem és egy sor olyan do- j NOGRAD — 1969. szeptember 21., vasárnap 3 — Laci, tárgyalt már a bizottság? — állítja meg egy idősebb munkás. — Tárgyalt, Lajos bácsi, a meg ma felveheti — válaszol. ’ ’ — Köszönöm. Bodó János