Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)
1969-08-17 / 190. szám
ISO ive, 1849. augusztus 18-ra virradóan ért török földre, vele menekülő társaival Kossuth Lajos. A Duna bal partjáról, Orsovától török katonák csónakon szállították a menekülőket a túlsó partra, Viddinbe. Utánuk ezrek kerestek menedéket a déli határon túl, közöttük Bem. Guyon, Szemere Bertalan, Dembinsky. Perczel Mór és Miklós, Mészáros Lázár. . A törökök valamennyinket lefegyverezték, de gondoskodtak róluk. Mind a hatóságok és a katonaság, mind pedig a nép részéről szives vendégszeretet és együttérzés mutatkozott irányukban. Helyzetüket nehezítette, hogy a bécsi kormány és a cári diplomácia követelte kiadatásukat. A szultán szembeszegült e követelésekkel és teljesítésüket határozottan megtagadta, annyit azonban megtett, hogy a menekülteket a határtól távolabb vitette, az ország belsejébe, elébb a török kézen levő bolgár földre, Sumlába, majd a kisázsiai Kiutahiába. Kossuth ettől kezdve 44 és fél évet töltött önkéntes száműzetésében, egészen haláláig. Több mini kétszeresére nőtt A társadalombiztosítás megyénkben végbement fejlődését tükrözi az e célra szolgáló kiadások évről évre történő emejkedése. 1960-ban 260. 1965-ben 412. az elmúlt évben pedig 561 millió forintot tett ki a társadalombiztosításra fordított pénz az egészségügyi kiadásokkal együtt Az ilyen kiadások ez év első felében tovább növekedtek A foglalkoztatottság emelkedésének eredményeképpen nemcsak a saját jogú biztosítottak száma, hanem a szolgáltatások színvonala is emelkedett. amit évről évre újabb jogszabályok tettek lehetővé. Kárt okoz a káposztalepke A megyei növényvédelmi állomás megfigyelései alapján erős káposztapillangó-lárva fertőzés várható a megyében. A lárvák tömeges megjelenésére a hónap második felétől lehet számítani. A káposztatermést csökkentő kártevők ellen több védekező szert is fel lehet használni. A Fiiból E, Ditrifon 50 WP és a Woíatox Sp 30 többek között, mind a nagyüzemekben, mind a házikertekben felhasználható. Mivel azonban ezek a növényvédő szerek mérgek, alkalmazásuk során az előírt óvórendszabályokat szigorúan be kell tartani. Ugyanakkor fontos a várakozási idő betartása is, ami azt jelenti, hogy 14 napig — mindhárom szer esetében ugyanennyi a várakozási idő — káposztát értékesíteni és fogyasztani nem szabad. 7ovábbképzés Bükkszéken Elkészült a szeptemberben megrendezésre kerülő, a családi és társadalmi ünnepek szónokait, szervezőit és rendezőit továbbképző program tematikája a megyei József Attila művelődési központban. A továbbképzési szeptemberben tartják meg Bükkszéken a bányászüdülőben. A programban többek között ilyen előadások szerepelnek: A Magyar Népköztársaság egyház- politikája.: A családi ünnepek társadalmi rendezésének problémái, perspektívái, tapasztalatai: A szónoki beszéd szókincse, hangulati és stiláris értékek. Készülődés Tiszakécskére ijíagy a készülődés az érsek- vadkerti termelőszövetkezetién az augusztus 23-i, kétnapos kirándulásra. Az érsekvadkertiek barátságot kötöttek a tiszakécskei Béke Tsz vezetőivel, akik baráti látogatásra hívták őket. A megyebeli gazdaságból csaknem százan látogatnak el Tiszakécskére. Ennek a csoportnak lesznek a tagjai az érsekvadkerti termelőszövetkezet szlovákiai testvérgazdaságának az ipoly- szakállasi termelőszövetkezetnek a küldöttei is. Ipoly- szakállasról huszonöt tagú küldöttség utazik át hozzánk, illetve a tiszakécskei gazdaságba. A vendégek megtekintik a vendéglátók nagyüzemi szőlő- és gyümölcsültetvényeit, a kertészetet, a vízkivételi művet, valamint a kiegészítő tevékenységet szolgáló terméktartósítót és téglagyárat. De nem lesz hiány tiszai fürdésben és egyéb szórakozásban sem. iMi * szerencse? — Főúr, nagyon kicsik ezek az osztrigák. — Igen, uram. — S nem is látszanak túlságosan frisseknek. — Nem, uram. Még szerencse, hogy olyan kicsik. A Salgótarjáni Bányagépgyár az idén mintegy 10 millió forint értékben exportál. Eddig ebből már hatmillió forint értéket elkészítettek. Indiába még az első félévben elküldték az erőművi szállítóberendezéseket, ezen kívül Marokkóba küldtek szállítószalagokat. Készül már román megrendelésre. Dévára a pernyesiló berendezés. Ezt szeptemberben szállítják. A napokban megkezdik a gyártását a Vietnami Demokratikus Köztársaság számára készülő erőművi szállítóberendezéseknek. Ezt Néprajzi Terény híres népművészeti hagyományokkal dicsekedhet. Itt még mindig találni rózsás tányért, köcsögöt vagy s szőtteseket. Érdekes elgondolásként vetődött fel ezért egy néprajzi kiállítás terve. A faluban hagyománya van a kender feldolgozásának, még mindig dívik a „kenderáztató mo- csolya” elnevezés. A község egy részéről most is úgy bea másfél millió értékű rendelést decemberre kell elkészíteniük. A Szovjetunió számára lakküzemi szállítóberendezéseket, elevátort és adagolókat gyártanak. Szeptemberben kezdik meg az NDK megrendelésére egy homokelőkészítőmű szállítóberendezéseinek a gyártását. Ez az utóbbi 7 millió forint értékű megrendelés, amiből még az idén 3 millió forint értéket kell elszállítaniuk. A salgótarjáni szállítószalagok és berendezések ma már jó néhány országban üzemelnek. kiállítás szélnek, „ott lent a mocsolyá- nál”. A kiállítás bemutatja majd a kender feldolgozását a vetéstől, az áztatáson és tilo- láson keresztül egészen a vászon szövésig. Már megkezdték a szerszámok és kendertermelő eszközök összegyűjtését, hogy minden munkafázist bemutathassanak, ami csak a kender feldolgozásához kapcsolódik. NAPTAR 1969. augusztus 17., vasárnap Jácint napja A • Nap kel 4.41, nyugszik 18.54 órakor. A Hold kel 9.07, nyugszik 20.22 órakor. Felhőset Várhaló időjárás ma estig: időnként felszakadozó felhőzet, sokfelé esővel, zivatarral. Mérsékeli déli, délnyugati, majd főként a Dunántúlon megerősödő északnyugati szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet ma: 20—25 fok között. — Helyreállítják a földgáz bevezetése során keletkezett sérüléseket Salgótarjánban, a Malinovszkij úti acélgyári lakásokban a Salgótarjáni Lakáskarbantartó és Építő Ktsz dolgozói. Kétszáznál több lakásban végzik el ezt a munkát. Nincs ötös találat! A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a 33. játékhéten öttalálatos szelvény nem érkezett. A négy- íalálatosok nyereménye egyenként 126 441 forint, a há- romtalálalosoké 532 forint, a kéttaiálatos szelvényekre egyenként 20 forintot fizetnek.' — Szolgáitatóház nyílik Szécsényben. A szolgáltató ktsz részére épülő, 2,2 milliós értékű új létesítményt a jövő héten, kedden adják át. A szolgáltatóházban a szövetkezet több részlege kap helyet, köztük a fodrászok, a szabók, a cipészek, de ide költöznek majd a szövetkezet központi irodái is. — Eredményesek az Asszonyok című lap ankétjai, Legutóbb az ecsegi nőtanács jelentette, hogy 28-án — főként a termelőszövetkezetben dolgozó nők — iratkoztak fel a Lap előfizetői közé. — KIÁLLÍTÁS. A szécsényi járási könyvtár augusztus 20- án Alkotmányunk ünnepének tiszteletére kiállítást rendez. A kiállításon augusztus 20-át szemléltető dokumentumok szerepelnek. — A Rétsági járási Tanács legközelebbi, augusztus 18-i végrehajtó bizottsági ülésén fontos napirendi pontként tárgyalja az ivóvízellátás kérdéseit. Ezt követően az általános iskolai igazgatók irányító és ellenőrző munkáját vitatják meg. — Az új salgótarjáni zeneiskola teljes dokumentációja 1970 januárjában készül el. A hét és félmillió forintos költségvetéssel készülő iskola építése 1971-ben kezdődig- ^ — A KÉPCSARNOK VÁLLALAT salgótarjáni fiókja nemrégen képző- és iparművészeti bemutatót rendezett Pásztón. A kiállítás nagy sikert aratott. Decemberben újabb bemutatót tartanak a községben. — Az óvodai felvételekről tartanak megbeszélést augusztus 25-én a Salgótarjáni városi Tanács Művelődésügyi Osztályán. A megbeszélésen szó lesz a férőhelyek kihasználásáról, valamint az anyasági segély kapcsán jelentkező feladatokról. — HARMINC SZÁZALÉKKAL, , emelkedett a külföldre küldött könyvek száma a salgótarjáni könyvesboltban, amióta a kezelési költség csak tíz százalékos. A külföldi ajándék könyv-akció során elsősorban szépirodalmi művekkel lepik meg külföldön élő barátaikat, hozzátartozóikat a vásárlók. AZ 19S9—70-ES TANÉVBEN 3111 gyermek foe tanulni a rétsági járás általános iskoláiban. A demográfiai hullám következtében csökkenés tapasztalható az első osztályba beíratott gyermekek számában. — Nem hiánycikk már a gépfonat, magyarul a kerítés- drót. Az első félévben a Nóg- rád megyei Vegyesipari- és Javító Vállalat 6,3 millió, az előző évinél 1,4 millióval nagyobb értékben gyártott gépfonatot. Befejezték a cséplést Vizsláson Tegnap befejezték a gabona- csíplést a vizslási Március 21. yérmelőszövetkezetben. A cséplőbrigád 19 tagja bányászokból tevődött össze, akik szabadságuk ideje alatt segítettek a közös gazdaságnak. Az elmúlt napokban mintegy 20 vagon kenyér- és ugyanannyi takarmánygabona került a raktárakban Vizsláson Volt olyan munkanap is, amikor csaknem 272 mázsa árpát csépeltek el. A munka folyamatosan, rendben haladt a cséplés ideje alatt. Mindössze két napig tartottak kényszerű pihenőt, mert elromlott o cséplőgépük. A bányászok összefogása sokat segített abban, hogy a termelőszöv>etke- zetben időben befejeződjön a gabona betakarítása. Súlyos kimenetelű közlekedési baleset történt a pásztói benzinkútnál. Fodor Gyula kisterenyei lakos Wartburgjával elütötte a benzinkúthoz kanyarodó motorkerékpárt, amelyet Gyetván Béla kutasói lakos vezetett. A baleset után a 100 kilométeres sebességgel száguldó Fodor 120 méteres útszakaszon gépkocsijával mintegy 25 métert oldalt csúszott, majd felborult, égnek álló kerekekkel az árokban kötött ki. Különleges kiállítás Érdekes és újszerű megjelenési formára vállalkozott két salgótarjáni fiatal: Hiba Tamás grafikus és Hann Ferenc költő, a megyei könyvtár munkatársa. A közös vállalkozás eredményeként Hibo Tamás grafikai lapokat készített Hann költeményeinek bemutatására. Az irodalmi és képzőművészeti anyagból a salgótarjáni József Attila művelődési központ kiállítást rendez klubhelyiségében. A kiállítást augusztus 20-án Iványi Ödön festőművész nyitja meg. — MEGJELENT a salgótarjáni színház bérleti felhívás. Az új évadban 18 bemutatót tartanak. A részletfizetéses, kedvezményes bérletek a József Attila művelődési központban már előjegyezhetek. — A MEGYEI KÖNYVTÁR a tatarozás! munkálatok után szeptembertől újból az olvasók rendelkezésére áll. Az első kölcsönzési nap szeptember 2-án lesz. — A „REPÜLJ PÁVA" című országos népdalénekes-ve- télkedőre csaknem százan jelentkeztek a megyéből. A megyei selejtező szeptember 2Í- én lesz. A versenyzők eredményes szereplése érdekében, a Salgótarjáni József Attila Művelődési Központ szeptember 7-én, délelőtt 10 órára korrepetálást szervezett, ahol Guti Éva és Réti Zoltán zeneiskolai tanár tanácsokkal látja el a jelentkezőket. Áramszünet: 1969. VIII. 18., 19., 21. és 22- én 8 órától 15 óráig Salgótarjánban, Malinovszkij út és Salgó út. Újabb gyermekbaleset Salgótarjánban, az Ybl Miklós úton Kassai Gábor négy Is féléves kisfiú körültekint ős nélkül leszaladt az úttestre és nekiütközött a Karancsmente Tsz tehergépkocsijának, amelyet Juhász Tibor karancsla- pujtői lakos vezetett. Kassai Gábor lábszártörést szenvedett. * Kiss László szécsényi lakos motorkerékpárjával Karancs- keszi és Lászlóvölgypuszta között egy útkanyarban felborult. Kiss figyelmetlenül vezette járművét, és szerencséjére kisebb sérüléssel úszta meg a balesetet. Az anyagi kár mintegy kétezer forint. A balesetnek két súlyos és négy könnyű sérültje volt. Fodor Gyulát hátgerinccsigo- lya-sérüléssel szállították kórházba és Gyetván is súlyosan megsérült. Gyetván utasa. Budai Ilona pásztói lakos és a kocsiban ülő Fodorné és a nagybátonyi Dósa-házaspár könnyebb sérüléseket szenvedett. A balesetnél több mint 50 ezer forint kár (keletkezeti. A vizsgálat tart. —Sz— Uj anlóbusKineg;álló Terény ben Akik Terényben buszra várakoztak — és Ilyenek szép számmal akadtak — ez ideig esőben, hóban, szélben kénytelenek voltak a szabad ég alatt állni, vagy ha éppen úgy tartotta kedvük, bemehettek a kocsmába, a boltba, ahol szinte egymást érték az emberek. Idén a helyzet megváltozott, új autóbusz-megálló épült. A munkálatokat tavaly ősszel kezdték meg, saját erőből, mintegy negyvenezer forint költséggel húzták fel az új épületet a falu közepén. A helyiség meszelését és takarítását társadalmi munkában végezték el. Az asztalt már beállították, a székeket most szerzik be, hogy az autóbuszokra várakozók indulásig kényelmesen tölthessék el idejüket — *'• > RüJNAY ÁMOS AGYÚBAN ÖSSZEKEFEQED/K MINDEN. 4 FÉLTÉKENYSÉG ELKÖDÖSÍTI AZ AGY/ÍT Berkes! András— Kardos György regényéből feldolgozta? Cs. Horváti Tibor. Rajzoltat Sebők Imre. * Metró Velencében Olasz szakemberek kidolgozták a velencei földalatti vasút építésének tervét. A metró a város 177 csatornája alatt fog húzódni. A szakemberek véleménye szerint műszaki szempontból a terv teljesen reális és megvalósilása a súlyos velencei közlekedési gondok megoldásának egyedül lehetséges módja. A metró építését a hagyományos Velence hívei támogatják a legnagyobb lelkesedéssel. Véleményük szerint a metró felépítése megakadályozza, hogy a várost felszíni utakkal és közlekedési eszközökkel csúfítsák el és ilyen módon tipikus XX. századi várossá tegyék. Égnek álló kerekekkel NOGKAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nőgrád megyei Bízott sása és a Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: GOTYAR GYULA, Szerkesztőség: Salgótarján, Petőfi u. I. Telefon: 22-94, 22-95, 22-9S, 22-91. Főszerkesztő: 12-94, Belpolitikai rovat: 14-40. Sportrovat: 11-59. Éjszakai szerkesztés: 13-05. Kiadja a Nőgrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: VIDA EDIT. Kiadóhivatal: Salgótarján, Petőfi u. É Telefon: 10-29. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető; a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 forint. Előállítja a Nőgrád megyei Nyomdaipari Vállalat. Salgótarján. Petőfi ti. 1, Felelős vezető: PAPP GYÖRGY igazgató. Index-szám 25012. I