Nógrád. 1969. augusztus (25. évfolyam. 176-201. szám)

1969-08-17 / 190. szám

Salgótarjánban: Visszavágóra készülnek Élénken él emlékezetünk­ben az SBTC tavaszi első ha­Mátyus László Vasárnapi és hétfői műsor Borús előjelek mellett szerencsében bíznak Kovács Ferenc pedig távoli bombáival és fejeseivel véteti észre magát. Amennyiben a fent említett játékosok „hozzák formáju­kat”, nehéz percek elé nézhet az SBTC Egerben. A hazaiak­nak ugyanis most olyan szük­ségük van a két pontra, mint az éhezőknek a betevő falat­ra. Nem is győzik hangsúlyoz­ni . a szurkolók, ha az SBTC nyer Egerben, a Dózsa el is búcsúzhat a labdarúgás élvo­nalától. Tehát ezért az Egri Dózsa nyerni szeretne vasár­nap és ennek megvalósításá­hoz igazítják taktikájukat. A jó védekezés mellett a gyors támadásokra fektetik majd a hangsúlyt, mert tudják, ki­tűnő gárda az SBTC és nem lehet egy pillanatig sem ma­gukra hagyni Bástiékat. Azzal is tisztában vannak, a bá­nyászfiúkat fűti a visszavá­gás vágya a tavaszi vereség­ért, amikor az egriek kimon­dottan csak a szerencsének köszönhették ' győzelmüket. Ügy szeretnék — s ezért biz­tosan nem haragszanak meg komolyan a Stécé szurkolók — ha ez a szerencse vasárnap ismét az Egri Dózsa mellé szegődne. Fazekas István Egerben. Az SBTC meggypi­ros autóbuszát az IBUSZ, a Volán, s az üzemek — szur­kolókkal teli — kocsijai, s magánautói követik. Két év előtt az ő segítségükkel har­coltuk ki Egerben a bennma­radást. Most sem hagynak cserben, — egészítette ki Ma­rosvári Béla nyilatkozatát Végvári 'József, a sportkör el­nöke. Az elmúlt hetekben való­ban sok minden változott a fekete-fehéreknél. Az edző el­képzeléseit — a harcosabb küzdő szellemű együttes kiala­kításáról — a Diósgyőr elleni második 45 perc igazolta. A nagyobb edzésmegterhelésről az új szemléletről befejezésül idézzük Ferenc Gyulát, a csa­patkapitányt : „A magasszintű teljesítő- képességet, a technika-takti­kai tudást érvényre juttató nagy mozgásteljesítményt csak munkával lehet elérni, s az elért magas szint is csak az állandó munkával és meg­felelő életmóddal tartható fenn.” Mérkőzés előtt Egerben: ismét a Egy régi közmondást ismé­telgetett a héten Szusza Fe­renc, az Egri Dózsa NB I-es labdarúgó-csapatának edzője, amikor az SBTC elleni össze-1 állítás felől érdeklődtem. „A1 szegény embert még az ág is húzza — mondogatta pana­szosan, s aztán a kérdő tekin­tetekre — magyarázta mi bántja. Sok a sérültje és a be­tege. Lakinger belázasodott, injekcióra jár. Tóth Miklós fekvő beteg, a keddi edzésen gyors vágta után összeesett, kiújult régi deréksérülése. Kovács Ferenc és Vinkler sé­rült, Csepelen kaptak rúgást a lábukra. Berán pedig egy hét­közi edzés során eltörte a la- baujját, úgyhogy ezek a fiúk hét közben nem is tudtak a foglalkozásokon részt venni. Vinkler ugyan szerdán egv félidőt, játszott a Kazincbarci­kai Vegyész ellen, később le- káredzkedett a pályáról, mert nagyon érzékenynek találta még a rúgás helyét. — Hát így állunk! Alig va­gyunk 11-en, s hogy kiket küldhetek majd vasárnao a zöld gyepre, azt magam sem tudom — folytatta tovább Szusza Ferenc. Egyelőre Bandi. Bulyovszki. Kárpáti, Kiss. Szász, Tátrai. Rajna, Faliczek, Bánkuti, Kovács, zaj veresége. Az akkori vere­ség igen elkeserítette a feke­te-fehérek szurkolótáborát. A nyomasztó fölény a szabályos, de meg nem adott gól, s vé­gül a ma is hihetetlen vere­ség, sokáig fájdalmas volt. Érthető hát, hogy a Stécé visszavágóra készül Egerben. Az akadályokkal sűrűn tűz­delt felikészülés fájdalmas nyomai, a pécsi vereség, s a Diósgyőr elleni első 45 perc is lassan a feledés homályába merült. Az Eger elleni felké­szülésről, a várható csapat­összeállításról Marosvári Bé­la edző így nyilatkozott: — Az óriási fölény mellett, elvesztett tavaszi mérkőzés, nagy veszteség volt. Nyomait sokáig őriztük. Felkészülé­sünk jelenlegi hangulatában a „csak azért is megmutatjuk” harcikedv volt uralkodó. A hét folyamán tovább erősítet­tük tempónkat. Ügy érzem lassanként sikerül a sok le­maradást (edzőtanfolyam, sé­rülések stb.) behozni. Edzé­seinken új elemek is szerepet kaptak. Vasárnap a védelem javuló formában játszóit. A csapatjáték a második 45 Teke hír A Nógrád megyei Teke Szö­vetség Endrefalván rendezte meg a kisgolyós csapatbajnok­ság megyei döntőjét. A ver­senyt szép számú nézőközönség előtt, nyitott pályán bonyolí­tották le A megyei döntőben Mátra- szőllős csapata szerezte meg az első helyet, Endrefalva a második, Rákóczi-bányatelep a harmadik helyen végzett. A megyei nagygolyós teke­csapatbajnokság őszi forduló­ja augusztus 17-én kezdődik, kilenc együttes részvételével. A salgótarjáni városi bajnok­ság szeptember első felében indul. MEGYEI LABDARUGÓ MŰSOR Őszi első forduló: Karancs- keszi — Dejtár, v.: Kakukk. Bgy. SE — Romhány, v.: Fo­dor, Vöröscsillag SE — Bag- lyasalja, v.: Bures, Jurisits SE — Szécsény, v.: Cseh, Somos­kőújfalu, — Bgy. Volán, v.: Langár, St. ZIM — Érsekvad- kert, v.: Madaras!. A mérkőzéseket az előlállók sporttelepein egységesen 16.30- kor kezdik és az ifjúsági csa­patok előmérkőzést játszanak. György, Czeszeli és Szűcs áll rendelkezésemre. Természete­sen ha a sérültek közül vala­ki meggyógyul, csatasorba ál­lítom. Orvosi vélemény sze­rint Vinkler, Kovács Ferenc és Lakinger vasárnapig rend­bej öhet.” Egyszóval a körülmények nem biztatóak az egriek szemszögéből és ezért is bizo­nyos idegesség, nyugtalanság is észlelhető az együttesnél. Különösen Tóth Miklós hiá­nyát sajnálják, mert a nagy formába lendülő csatár pótlá­sa szinte lehetetlennek lát­szik a jobbszélre pályázók névsorából. Ilyen váratlan ne­hézségek után aztán azt is nehéz megmondani, mire lesz képes az a 11 lila-fehér játé­kos, aki a Salgótarján ellen veszi majd fel a küzdelmet. Landi hosszabb idő után Cse­pelen került vissza az első csapat kapujába. Csepelen is a hét közben szerdán Egerben is jól védett. Nem lesz köny- nyű neki gólt rúgni. A véde­lem feljövőben van. Különö­sen a középhátvéd Kiss kezdi visszanyerni formáját. Elől a balszárny látszik veszélye­sebbnek. A gyors Lakinger és Szűcs kellemetlen pillanato­kat tud okozni a védőknek. percben már megnyugtató volt. Egerben. szeretnénk a vasárnapi 45 percet 90-re megnyűjtani. Visszavágásra készülünk. A helyzetek ki­használásától függ minden. A szerdai edzőmérkőzésen a váltott ellenfelek ellen sok minden beigazolódott. Az első variáció: Magyar — Ba­ranyai, Ferenc, Vertig, Hor­váth F., Kmetty, Kriskó, Szá­lai, Kajdi, Répás, Zöldi együt­tes folyamatosan jól és kapu­ra is veszélyesen játszott. Ez a harcosabb játékstílust képvi­selő csapat lesz vasárnap az Egri Dózsa ellenfele. — „Remélem, eredményesen vesszük fel a harcot a Il-es számú északi rangadón az igen szimpatikus együttessel.'’ — Az elmúlt héten gyakran voltam együtt a fiúkkal. Ér­zik a másfélóra jelentőségét. Az edzések fokozódó lendüle­tét jól állták. A maximális mozgásterhelést célzó verej- tékeztető gyakorlatokkal is megbirkóztak. Küzdelmes, ne­héz összecsapás után vala­mennyien döntetlenre számí­tunk. Nem leszünk egyedül Vasárnap KOSSUTH RÁDIÓ: 8.10: Édes anyanyelvűnk. — 8.15: A hajós- inas partot ér! Gyermekrádió műsora. I. rész. — 9.10: Szivár­vány. — 10.20: Táncdalfesztivál, 1969. (Ism.) — Kb.: 12.10: Közve­títés a Kajak-kenu Európa Baj­nokságról Moszkvából. — Kb.: 12.20: Jó ebédhez szól a nóta. . . — 13.00: Tiszta szívvel. — 13.10: Művészlemezek. — 13.45: Tudó­saink fóruma. — 14.05: Mozart: A színigazgató. — 15.08: Pillantás a nagyvilágba. — 15.30: Bemutatjuk új operettfelvételeinket. — 15.54: Elveszett illúziók. IV. rész. — 16.52: Két részlet Ránlti: Körhinta című film zenéjéből. — 16.58: Hallgatóink figyelmébe: — 17.05: Händel- és Bach-művek. — 17.30: Mérkőzések percről percre. — 18.30: Olvasónaplómból. — 18.45: Ritmus és melódia. — 18.58: Hall­gatóink figyelmébe! — 19.10: Gaál Gabriella népdalokat énekel. — 19.27: A Milánói Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekarának hangversenye Milánóból. — 20.15: Közvetítés a Veszprémi Petőfi Színházból. A meteor. Komédia két részben. — 22.20: Fehér Sán­dor népi zenekara játszik, Józsa Ibolya és Andó Mihály énekel. — 23.00: Régi olasz operamuzsika. 0.10—0.25: Tánczene. PETŐFI RÁDIÓ: 7.00: Az evan­gélikus egyház félórája. — 7.30: Orgonamuzsika. — 8.00: Operaka­lauz. — 9.01: Kovács Appolónia és Madaras Gábor népdalokat énekel. — 9.24: Szívesen hallgat­tuk! Rádiószínház, a bizalom vo­nala. 10.30: Százados szenzációk! —• 11.00: Kapcsoljuk Salzburgot. A Bécsi Filharmonikus zenekar hangversenye. — 13.15: Egy doboz csibe. Rádiójáték gyermekeknek. 14.00: Táskarádió. — 15.00: Mit üzen a rádió? — 15.35: Mit hal­lunk? — 16.05: Közvetítés a Ka­jak-kenu EB-ről, Moszkvából. — 16.25: Mérkőzések percről perc­re. — 17.20: Tessék a mikrofon. — 17.50: Bundchuh István citerá­zik. — 18.05: Kedvelt operettme­lódiák Kálmán Imre műveiből. — 18.43: Kamarazene. — 19.25: Köny­vek és századok. — 19.50: Jó es­tét, gyerekek! — 20.10: Slágersta­féta. — 21.10: Színházak, színé­szek Moszkvában. — 21.28: Ki­rill Kondrasin vezényel. — 23.10: Könnyűzene. TELEVÍZIÓ: 9.28: Műsorismerte­tés. — 9.30: A tallini városháza. — 10.00: Hétmérföldes kamera. — 10.15: Győzzön a jobbik. — 11.15: Táncdalfesztivál, 1969. A döntő is­métlése. — 14.58: Műsorismertetés. — 15.00: Telesport. — 16.30: A közönség kívánságára. .. Casa­blanca. Magyarul beszélő ameri­kai film. — 18.10: Tudományos tudakozó — önmagunkról. — 19.00: Reklámműsor. — 19.05: A világ térképe előtt. — 19.15: Esti mese. — 19.30: Rinaldo Rinaldini. 7. rész. Az ősi kastély. — 19.55: Szünet. — 20.00: Tv-hiradó. — 20.20: Balzac: Gobseck. Tévéjáték. — 21.40: Charlie Drake világa. — 22.15: Tv-híradó — 2. kiadás. BESZTERCEBÁNYA: 14.00: Ka­jak-kenu EB közvetítése. — 17.00: A „Bratislavai Lant” dalaiból. — 17.40: Mesejáték. — 19.00 és 22.10: Tv-híradó. — 19.50: Kelj fel és ölj! (Olasz film). — 21.50: Kultú­ra ’69 Magazin. Hétfő KOSSUTH RÁDIÓ: 8.15: Mit üzen a rádió? — 8.50: Szabad szél. — 9.25: A hét előadóművé­sze: Kovács Dénes. — 10.05: Mon­te Christo grófja. Rádióváltozat, IV. rész. — 11.25: Mozart: G-dúr zongoraverseny. — 12.30: Táncze­nei koktél. — 13.15: Ifj. Magya- ri Imre népi zenekara játszik, a csepeli posztógyár énekkara éne­kel. — 13.45: Válaszolunk haliga­sportműsor ATLÉTIKA Meghívásos I., II. és III. osz­tályú verseny. Kohász-stadi­on. KOSÁRLABDA „Balaton”-bajnokság az SKSE NB Il-es férfi csapatá­nak részvételével. Szegeden a „Szabadtéri Kupa-küzdel­mekben” az SBTC női csapa­ta indul. LABDARÚGÁS NB I. Eger—Salgótarján, Eger 16,30. Marton (Horváth L„ Losonczy). NB I. tartalékcsoport: Eger —Salgótarján, Eger 14.45, Szabó Z. NB II. Észak: BVSC—Kis- terenye, Bp„ Szőnyi út, 16.30. St. Kohász—Sátoraljaújhely, Salgótarján, 16.30, Répás. NB III. Észak közép: St. Bányagép—Pásztó, Zagyva­pálfalva, 17.00, Nagy T„ Bp. Postás—Balassagyarmati Dó­zsa. Bp. Egressy u. 10.00, Re- veland. Vecsés — Zagyvapál- falvi Építők, Vecsés, 17.00, Turcsányi. Karan(cslapujtő — Gázművek, Karancslapujtő, 16.30. Bánhídi, Ép. Gép. — St. Üveggyár, Albertfalva. 10.30, Szamos völgyi. A fentieken kívül megkez­dődnek az őszi idény mérkő­zéssorozatai a Nógrád—Heves megyék NB-s tartalék és if­júsági, a megyei I. osztály, megyei II. osztály (salgótar­jáni csoport), továbbá Salgó­tarján járási bajnokságaiban is. ÖKÖLVÍVÁS Ózdi városi bajnokság az SBTC részvételével. Ózd, 9.00. Vasárnapi Bp. Honvéd — Újpesti Dózsa 1:1 Tizennyolcezer néző előtt játszották le tegnap délután a kispesti pályán a Bp. Honvéd —Újpesti Dózsa rangadót. A mérkőzés 0:0-ás félidő után 1:1- arányú eldöntetlenül végző­dött. A Honvéd kezdett job­ban, de csatárainak nem si­került kihasználni a helyzete­ket. Az első félidő a Honvéd fölényében telt el. Szünet után rákapcsolt a Dózsa. Kiegyenlí­tett lett a küzdelem. Ügy tűnt, hogy a Honvéd kifáradt. A szünet után beállt Nagy Lász­ló révén az Újpest szerezte meg a vezetést. Parázs Hon­véd-rohamok következtek ez­után. Pusztai beadásából Koz­ma talált a hálóba, kiegyenlí­tett a Honvéd. Mindkét együt­tes rákapcsolt, de gól már nem esett. Izgalmas, küzdel­mes kilencven perc után igaz­ságos eredmény született. tóinknak. — 14.00: Édes anya­nyelvűnk. — 14.05: Ernst Busch énekel. — 14.13: Händel: A hűsé­ges pásztor. — 14.39: Déryné naplója. IV. rész. — 15.05: A tá­bori kukta. — 16.00: A világgaz­daság hírei. — 16.05: Kovács Dé­nes hegedül. — 16.22: A mikrofon előtt a SZOT budapesti bizottsá­gának titkára: Pandurovics Jó­zsef. — 16.42: Lakatos Sándor né­pi zenekara játszik. — 16.58: Hall­gatóink figyelmébe! — 17.05: Kül­politikai figyelő. — 17.20: Lemez­album. Marguerite Long zongo­rázik. — 17.42: A műhelyben be­szélik. . . _ 17.57: Húszas Stúdió. Ahol a kövesút véget ér. — 18.58: Hallgatóink figyelmébe! — 19.25: A Rádiószínház bemutató­ja. Aranycsont. Rádiójáték. — 20.33: Népdalcsokor. — 21.00: Dup­la vagy semmi. — 22.20: Sláger­staféta. — 23.00: Századunk ze­néjéből. — 0.10—0.25: Verbunko­sok. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Zenekari muzsika. — 9.00—10.00: Ezeregy délelőtt. — 10.00: a zene hullám­hosszán. — 11.45: Dél-India iro­dalma. — 12.00: Nyári László né­pi zenekara játszik, Kürthy Éva és Csőr József énekel. — 12.30: Donizetti-áriák. _ 13.05: Óvodá­sok — szülők nélkül. — 13.20: Schubert: H-dúr szonáta. — 14.00 — 18.00: Kettőtől-hatig. . . — 18.O5—19.35: Közkívánatra. — 19.53: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. _ 20.28: Orosz Júlia és Radnai György Verdi-áriákat énekel. — 21.00: Miskolczi Csóka Béla népi zenekara játszik. — 21.30: Nőkről nőknek. — 22.00: A fehér ló. — 22.25: A hét előadó­művésze: Kovács Dénes. — 23.10: Könnyűzene éjfél előtt. BESZTERCEBÁNYA: 16.25: A Slavia Praha — Inter Bratisla­va labdarúgó ligamérkőzés köz­vetítése. — 18.15: Telesport. — 19.00 és 22.05: Tv-híradó. — 19.35: A holtak nem énekelnek. (Tv- film). — 22.15: Filmhíradó a sa­lakpályás kerékpáros VB-rőI. 6 NÓGRÁD — 1969. augusztus 17., vasárnap Sok a szabáMalanság... A szokásosnál jóval több fegyelmi ügyet kellett tár­gyalnia a Szécsényi JTS Lab­darúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának. Ipolytarnóc hibájából elma­radt az Ipolytarnóc—Litke ta­lálkozó a megyei B-osztály Közép-csoportjában. A csapa­tok szigorú figyelmeztetést kaptak. A Nógrádmegyer— Rimóc mérkőzésen a rimóci Golyánt kiállították. A bizott­ság szigorú figyelmeztetésben részesítette. A járási A-osz- tályban az Etes—Nógrádme- gyeri Spartacus mérkőzés a 15. percben félbeszakadt, mert a nógrádmegyeriek le­vonultak a pályáról. A fe­gyelmi bizottság Bangó And­rást, a Spartacus játékosát egy évre mindennemű sport- tevékenységtől eltiltotta. A játékos ugyanis nem érteit. egyet a bíró ítéletével és tár­sait arra ösztökélte, hogy vo­nuljanak le a pályáról. A mérkőzést a Spartacus költsé­gén újra játsszák október 12- én. A fegyelmi bizottság két hónapra eltiltotta az Egyhá- zasgerge—Piliny mérkőzésen kiállított Szeri és Kollár játé­kosokat. Büntetésüket azon­ban háromhónapi próbaidőre felfüggesztette. Az említett két együttes nem szerepeltet ifjúsági csapatot. A fegyelmi bizottság mindkét sportkör fi­gyelmét felhívta, hogy újabb ki nem állás esetén a felnőtt csapattól büntető pontot fog­nak levonni. Kuris József szé- csényfelfalusi játékost a já­tékvezető megsértéséért két bajnoki találkozótól tiltotta ei a bizottság. Sorokban A Bp. Postás atlétikai ver­senyén Erki, az SBTC ifjúsá­gi versenyzője második he­lyen végzett távolugrásban. Molnár Gy. (Vasas) 657 cm- rel győzött, Erki 655-öt ugrott. 4 Kitűnően szerepelt Köven- di II., az SBTC asztalitenisze­zője az őszi NB III-as talál­kozókon. A tarjám versenyző 36 találkozóból 35-öt meg­nyert, s így az NB III-as cso­port legeredményesebb ver­senyzőjének bizonyult. A Nógrád megyei Teke Szövetség vasárnap a Zp. Épí­tők teke-csarnokában megyei ifjúsági minősítő versenyt rendez. A találkozó nyolc órakor kezdődik. ■* Csábiné, az SKSE csúcstar­tó magasugrónője a Szombat­helyen elért vidék bajnoki győzelem után Budapesten ed­zőtáborban készült az Athéni Európa-bajnokságra. APRÓHIRDETÉSEK Eladó 1300 csúcs­távolságú vaseszter­ga. Salgótarján, Do­bó Katica köz 9. sz. Elcserélném egy összkomfortos laká­somat kétszobásra. Érdeklődni: Gelka szerviz. Telefon: 14-21. CG-s rendszámú, 41 ezer km-t futott, ga- razsírozott, igen jó ál­lapotban Fevő Moszk­vics 403-as szgk, igé­nyesnek készpénzért eladó. Felszabadulás út 44. fsz. 5. címen. Felvételre kere­sünk gyógyszer- gyártó munkára vegyész­technikusokat, gyógyszergyártó szakmunkásokat, segédmunkásokat. továbbá lakatosokat, kőműveseket, hűtőgép- és kompresszor­kezelőket, valamint tiszta munkára nőket. Ötnapos munka­hét. Jelentkezés: Kőbányai Gyógy- szerárugyár, Mun­kaügyi Osztály. Budapest, X., Gyömről út 19—21. Telefon: 477-330/ 193. Felvételre keresünk hárommüszakos munkára L&, élet­évüket betöltött 8. általános iskolai végzettséggel ren­delkező női mun­kaerőt fonodái munkára. Átlagosan heti 44 órás munkaidő. Vidékieknek la­kást biztosítunk. Bővebb felvilágo­sítást levélben adunk: Pamuttex­tilművek Fonógyá­ra. Cím: Budapest XI. kér. Bocskai u. 90. Munkaügyi osztály. Beton- és Vasbeton- Ipari Művek váci te­lepe fVác. Klsrét-dűlő l.) azonnali belépésre felvesz férfiakat be­ton elemgyártó mun­kakörbe. Munkás­szállást, Üzemi étke­zést biztosítunk. Úti­költséget térítünk. Két­hetenként szabad szombat. Felvétel sze­mélyes 1elentkezé9 esetén. Megveszem, bizo­mányba átveszem bú­torait. Hívásra ház­hoz megyek. Salgó­tarjánba is. Ugyan­ezen felújított búto­rok olcsón eladók. Urbán Istvánná, kis­kereskedő. Balassa­gyarmat. Táncsics ut­ca 4. Telefon: 232. A Középzagy­vai Vízgazdálko­dási és Talajvé­delmi Társulat — Pásztó székhely­ivel — felvételre keres vízügyi és mélyépítési mun­kában jártas MÉRNÖKÖT és egy felsőfokú, vagy középfokú technikumot vég­zett TECHNIKUST. Jelentkezések önéletrajzzal és az eddigi munka­kör megjelölésével a fenti címre, küldendők. Bérezés megegye­zés szerint. A Nógrád megyei Állami • Építőipari Vállalat képesítő jellegű átképzés tanfolyamot indít vasbeton­szerelő szakmában. Jelentkezés: levél útján vagy személyesen a vállalat központ­jában. Salgótar­ján. Munkás u. 8. szám. Feltétel: egészségügyi al­kalmasság. általá­nos iskolai vég­zettség. Beiratko­zás a jelentkezés sorrendjében tör­ténik augusztus 8—30. közötti idő­szakban. (Női munkaerőket is beiskolázunk.) Kedvezményes bé­rezés mellett — a jogosultságtól függően idény-, különélést, beta­nítási pótlék jár. Kulturált mun­kásszálló. üzemi étkezés. kedvez­ményes hazauta­zás biztosítva. A gyöngyössoly­mosi Mátra Tsz f. hó 20-án megnyitja bo­rozóját Zagy vapálf al­ván, Csokonai u. 174. sz. alatt. Kitűnő boraival kedveskedik a közönségnek. (Ben- csiknél.) Három szobás, táv­fűtéses öröklakás a város központjában beköltözhetően el­adó készpénzért. Salgótarján, Pécs kő u. 7., ATI. 8. Eladó 2600 négy­szögöl gyümölcsös­kert épületekkel együtt Salgótarján. Jónás-telepen. Ugyan­itt 408-as Moszkvics is eladó. Érdeklődi-i lehet Salgótarján, Má­jus 1. út 64. alatt. Telefon: 12-95. Gyakorlattal ren­delkező RÁDIÓ- ÉS TELEVÍZIÓ­MŰSZERÉ­SZEKET keresünk teljesít­ménybérezéssel. Jelentkezni lehet: Salgótarján, GELKA szerviznél Telefon: 14-21. Ingyenes budapes ti lakást biztosí­tunk vidéki mun­kavállalóink ré­szére. Felveszünk 16 év feletti nő­ket fonodái betanított és segédmunkára Jó kereset. Nyereségrészese dés. Természetbeni juttatás. Szabad szombat Hétvégi kedvez­ményes hazauta­zást térítünk. Jelentkezés: Kőbányai Textilmüvek fonodái telepe, Budapest, X., Maglód! u. 25. Munkaerő­gazdálkodás

Next

/
Thumbnails
Contents