Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-27 / 172. szám

Szellemi életünk nagy eredménye Megjelent a megyei monográfia második kötete Rangos és időszerű feladat,- materialista történelemfelfo- szak legfontosabb politikai, ra vállalkoztak a Nógrád me- gás alapján íródtak. Lényegé- oazdasási kulturális esemé ’ gye története című több köte- ben meghamisítva közük a ° g!’ ™ , e " tes mű szerzői. Monográfiát megye történetét, az akkori tarja tel. Az elmondot­készítettek — készítenek — uralkodó osztály szemléletét takból következik tehát, hogy Nógrádról, de vállalkozásuk- tükrözik. Egyoldalú ismerete- miért a második kötet jele- £ó! nyilvánvalóan több lett. két közvetítenek, tartalmuk nik meg eisőként. Ez ugyan Sokrétűségére mi sem jellem- többnyire nacionalista célokat . , , zőbb — s ez nemcsak a most szolgál, így a hatásuk káros. formabontas, de a kötetek megjelenő, de az elkövetke- . , _ megjelenésének sorrendjét a zendő években napvilágot Iá- , “ ^agy történelmi évfor- történelmi évfordulókkal hoz tó kötetekre is érvényes —, dűlőink, jubileumi ünnepsé- tuk ös-7pf,a„„ • hogy a gazdaságtörténeten, gemk előkészületei sorén sür- sgesDen­munkásmozgalom-történeten getően vetődött fel a dolgozók- túl például figyelemre méltó '3an.a megye valódi története szociográfiai jellegű fejezete- megismerésének igénye. Az két ígérnek, s adatai több vo- elődök élete, munkája, harcai natkozósban más tudomány- megismerése iránti igény tel- ágakat is érintenek. Ez min- íesen indokolt. Annak kielégi- , denképpen a vállalkozás ja- lését tehát kötelességünknek vára van. Figyelemre méltó- tartottuk és tartjuk. Másrészt an emeli annak forrásérté- a helytörténetírás. ahonisme- két. erősíti dokumentatív jel- réti mozgalom, a falukrónika- legét. írás az utóbbi időben fellen­dült, kezd mozgalommá vál­A korábbiakban lapunk ha- ni. Továbbfejlődését feltét- _ ______ s ábjaink is helyet adtunk lenül elősegíti a most meg- történész szakemberek, de ä olyan interjúknak, amelyek a jelenő, a megye történetét társadalom minden rétege •? kiadványsorozat szerkesztői feldolgozó monográfia, amely- haszonnal forgathatja. Az a a kiadvány sói ozat s s t - nek szenemei tartalma irányt célunk, hogy az üzemek bé­vel, illetve munkatársaival mutat a települések történe- nyák, termelőszövetkezetek, készültek. 'te feldolgozásához, megisme- hivatalok, intézmények fizil . ...... , . . réséhez, s gazdag tényariya- kai és szellemi dolgozóinak! Az utóbbi napokban azonban got js szolgáltat azok meg- tehát a társadalom minden számos olvasónk felvilágosítást írásához. Nem utolsósorban rétegének igényét kielégítsük, szerkesztőségünktől a a modern történelemtanítás Meggyőződéssel mondhatom. — Befejezésül hallhat­nánk néhány szót a mo­nográfia jellegéről? Ki­nek a részére készül, mi­kor és hol lehet hozzá­jutni? — Valamennyi kötet hosz- szas kutatómunka eredmé- nye. Ennek ellenére stílusuk közérthető, olvasmányos. Eb­ből ered. hogy nemcsak a kért Nógrád megye története című igényei is követelik a megye ez sikerül is. Erre a szerzők monográfia ügyeben. Kérdé- történetének marxista szel ........................- ­s eik lényegét néhány pontban ]emben való feldolgozását, összefoglaltuk, s felkerestük Hankó Jánost, a Nógrád me­gyei Tanács VB elnökhelyet­tesét, a szerkesztőbizottság elnökét, aki készéggel vála­szolt ezekre. Mindenekelőtt az iránt érdeklődtünk, hogy a Nógrád megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága — mint kiadó —, milyen kultúrpolitikai célt kí­ván szolgálni Nógrád megye történetének köz­rebocsátásával? — Indokolt a kérdés — hangzik a válasz. — Végrehaj­— Mint tudjuk, a megye története négy kötetben jelenik meg, s a második kötet lát napvilágot el­sőnek. Mi indokolja ezt? a lektorok felkészültsége, a szerkesztő bizottság mun­kája a biztosíték. Az érdek­lődés a megye története iránt máris igen nagy, eddig több száz előjegyzés történt. Az előjegyzők számára — akik a salgótarjáni munkásmozgalmi múzeumnál jelentették, vagy — Igen, a megye történe- még ezután jelentik be igé­iét négy kötetben adjuk ki. nyűket — mind a négy kö- Az első kötet a honalapítás- tetet időben megküldjük. Tér­től az 1848-ig terjedő idő- mészetesen, művelődési in­szakot tárgyalja. E kötet tézményeink, könyvtáraink is 1971-ben jelenik meg. Ama- megkapják a szükséges pél- sodik kötet, amely most lát dányszámot. S a második kö- napvilágot, az 1848-tól 1919- tetet a jövő héten már a ig tartó korszak történetét könyvesboltokban is árusít­tartalmazza. E kötetet a di­csőséges Tanácsköztársaság ötvenedik évfordulója tiszte­letére adjuk ki, ezzel is adó­tó bizottságunk igen fontos kul- , harcok emlékének túrpolitikai célok érdekében vállalta azt az ják. — összegezve, örömmel válaszoltam a kérdésekre, hiszen a megye történetére, elődeink életére. harcaira. 16 4 éves 'taRk ■ !| > i? • 1 " " % V . . - . A világ minden bizonnyal legöregebb embere a Szovjetunióban. Azerbajdzsán Barza vu városában lakik. Sirali Niszlimov 184 éves és ma is egészséges, jókedvű, naponta rendszeresen sétál, sőt néhány órát dolgozgat kertjében ok érdekében harmadik kötet, amely az etoaeink etetere. harcé áldozatot, hogy "919_t61 1945-ig tartó idő- gazdag hagyományainkra teldolgoztatja. illetőleg közre- „ Jt történetét tárja az ol- közelmúlt társadalomformáló 1:-------------- (.-„.tánol-Af TvTzí_ i> pcompnvpiro mpcrvíánlr minrlon a dja a megye történetét. Né- ... „iHehábnrú púnk kulturális színvonala vasok ele, a két dolgozója joggal büszke, fejlődésének szükségszerű ve- közötti harcoknak, az ellen- megye történetének fele lejárója — egyében kívül — a állás hőseinek, a megye fel­megye gazdag forradalmi ha- szabadi fásáért vívott harcok- gyományai iránti érdeklőd« nak ánft emléket T sze_ tokozodasa is. A jelenleg koz- .......................... k ézen forgó megyetörténeti le- rmt, ev vegere lat napvilá­írások ma már nem elégítik ki got. Végül a negyedik kötet az olvasók igényét, s nem a az 1945-től 1965-ig tartó kor­eseményeire megyénk minden \ feldol­gozásával és közreadásával c szűkebb haza iránti szerete­ted ragaszkodást, a szocialis­ta hazafiságra való nevelést kívánjuk tovább mélyíteni. T. E. Immár teljes érettségében kibontakozott a nyár, s ho­vatovább őszi dolgaink felé pillantgatunk. Még a káni­kula napjait éljük, a néhány éve már látott Probs Cir­kusz vendégjátékát várjuk, de közben már arra is ki­fyasárnapt fá&tfzet Új színiévad elé váncsiak vagyunk; milyen nálat és a kereslet egészséges szén áll a program, melynek mű drámáját, Dunajevszkij: lesz, mit ígér az új színházi egyensúlyi helyzetének kiala- keretében 18 bemutatót él- Fehér akácok című daljáté- évad. kítása természetesen nem vezhetnek a salgótarjáni és kát, Prokofjev: Egy igaz em­Salgótarjánban ez a har- egyszerű feladat olyan érte- a megyeszékhely környéki bér című operáját, Bertold madik ősz, hogy színházi sze- lemben, hogy a színház ran- színházbarátok. Az igényes- Brecht Koldusoperáját és zon kezdetéről beszélhetünk, gos feladatának megfeleljen, ség mérvét jelzi, hogy októ- Török—Zoltán—Horváth; A város mind mélyebbre a tömegnevelés eszköze le- bér 6-án, az évadnyitó esten péntek Kézi című zenés víg­gyökeresedő színházi kul- gyen. A legnemesebb érte- a debreceni Csokonai Szín- játékát. túrájának eredménye ez. lemben vett népszínház esz- ház előadásában Teleki Klasszikusok és mai társa- Korábban csak szórványos méjét, rendeltetését betölte- László—Illyés Gyula: Ke- dalmi drámák egészséges nyomait találhattuk nálunk ni csak a drámairodalom igé- gyenc című drámájára nyí- aránya, jó egyensúlyi hely­a színházművészetnek, amely nyes alkotásaival lehet. Pon- lik szét a művelődési köz- zete mutatkozik ebben a alig-alig bírt jelentőséggel a tosan ezért nem mindegy, mi pont színpadfüggönye, s műsorban, s bizonyára ked- kulturális életre. Éppen alkotja a műsort. Szerencse, ezzel a bemutatóval me- vező fogadtatásra lel a ezért nagy eredmény, hogy a hogy ebben az álláspontban gyénk kegyeletes emlékező- színházbarátok szélesedő kö- megyeszékhely általános fej- a „kereslet” és a „kínálpt” sét is lerója jeles fia, Kos- rében. E barátok köré mind lődésével szabályos lépést képviselői is mindinkább suth, valahai párizsi követe, népesebben tömörülnek ma tart a színházi élet alakuld- egyetértenek, s mind az Teleki László előtt. már ifjúságunk soraiból is. sa, fejlődése is. A számok is igény hordozói, mind annak A továbbiakban is méltó a Épp ezért dicséretes a müve- igen beszédesen igazolják betöltője, a színház a maga- program a megye kultúrcent- lődési központ akciója, hogy ezt. Amíg az első szervezett sabb rendű felé törekszenek, rumához. Még ugyancsak az esti bemutatók mellett évadban még mintegy 600 Ezt tükrözi a debreceni és a októberben láthatjuk a ifjúsági előadásokat is ren­rendszeres színházlátogatóra szolnoki társulat műsoraján- szolnoki Szigligeti Színház dez a tizennyolc színreho- számíthatott a művelődési laia, és a megyei művelődési produkciójaként Jókai Annája zásból kilenc művet — a központ, az elmúlt szezonban központ műsorválogatása Fejünk felől a tetőt című műsor legjavát, úgy mond- már csaknem 1200 bérlőt egyaránt. színjátékát, a következő hó- hatni: krémjét kapja bér­tartott számon. Szép és igényes műsort napokban a két vendégjátszó ieti S0r0zatban az ifjúság. A Ez az ugrásszerű ered- ígér az új színházi idény, és színház bemutatja Kodály gondoskodás bizonnyal meg- ményjavulás a harmadik bér- koránt sincs arról szó, hogy Háry Jánosát, Ábrahám: Bál hozza eredményét: új nem- leti idény előtt csak rnég a szórakoztató műveket le- a Savoyban című nagyope- zedékeket ’ nevel a színházt felelősségteljesebb válogatás- parancsolnák a színpadról, rettjét, Mozart Don Jüanját, művészet szeretetére. ra, műsortervezésre kötelezi Csupán arról, hogy a szóra- Shakespeare Tévedések vig­a 'művelődési központot, s koztatásban is az igényesebb játékát, Raffai Sarolta: Egy- -—­természetesen a feladathoz felé törekszünk. szál magam című színművét, c£_5t_, a társuló színházakat is. A ki- Tulajdonképpen már ké- Verdi Trubadúrját, egy új 1 * k: . ■■■ ■“ 'sgi museum repülik SSsíbiIcobi UJ . KÖZSÉGI múzeumi üdülési lehetőségekről, ame- történt, így például szlovák gyűjteménnyel gazdagodik iyek 'ugyancsak ismertek Nóg- nemzetiségi nyelvre képesített Nógrád megye felszabadulá- rád határain kívül is. Láttuk, tanárok, illetve tanítók szá- sunk negyedszázados jubileu- épül az új strand, tisztítják a mára hirdettek állást több mára. Bánk községben nem- to medrét, rendezik a környé- községben, de a pályázat ered- zetiségi múzeumot nyitnak. két. Ebben a környezetben ményeként eddig csak Nóg- Látogatásunkkor sok szépet nyílik tehát az új múzeum. rádsápon tudtak alkalmazni láttunk Bánkon, bár a lírai Ennek kapcsán talán nem iiyen nevelőt. A községi taná­hangulat, amelyet a Magyar árt néhány szót ejteni Nógrád csők anyanyelvi képesítésű Televízió nemrég sugárzott, megye nemzetiségi jellegű te- nevelők számára nem szer­minket elkerült. Kétségtelen iepüléseiről. Annál is inkább, veztek ösztöndíjakat, nemze- rény — s ezt az átutazó ven- mert hiszen ez év elején rend- tiségi nyelvet oktató pedagó- dég is megállapíthatja —, kívül sokrétű, a kérdést ran- gus pályára pedig jelenleg hogy az utóbbi években élénk gosan elemző, s a teendőket sincs pályázó a járásban, ütemben halad a község fej- helyesen kijelölő intézkedési A közművelődésügyi felada. iesztése, s ennek jeleivel a tó terv készült, amelyet a Nóg- tok közül a könyvtárügy partján és másutt lépten- rád megyei Tanács Végrehaj- gondjait említjük. Idén a já- nyomon találkozunk. A nem- tó Bizottsága elfogadott. E rás nemzetiségi községei tíz- zatiségi napok eseményei pe- terv tartalmazza a Politikai ezer forintot kaptak állami dig országosan is ismertté tét- Bizottság 1968. sz, ■ .ember 17- keretből nemzetiségi könyvek ték e kisközség nevét, amely- i, illetve az MSZtei Nógrád vásárlására. A kölcsönzési nek természeti szépségei csak megyei Végrehajtó Bizottsága adatok egyelőre azt mutatják, növelik rangját, kitűnő lehe- 1968. november 29-i, a nemze- hogy igen kevesen olvasnak tőséget nyújtva a továbbiak- tiségiek helyzetével foglalkozó rendszeresen nemzetiségi nun is nemzetiségi — és egyéb határozatából eredő tanácsi nyelven. Rendszeres olvasókat — rendezvények megtartásé- feladatokat. E dokumentumok csak Ösagárdon, Legénden és ra. S még nem is szóltunk az — azon túl, hogy megállapít- Bánkon találunk. Sokan öl­jék: új elvi állásfoglalásra vassák viszont rendszeresen a nincs szükség nemzetiségi po- Ludove Novini szlovák nyel- litikánkban — szükségesnek vű hetilapot, valamint a Nas tartják ismételten felhívni a Kalendar-t. A kölcsönzött figyelmet arra, hogy az állan- könyvek témája elsősorban dóan változó társadalmi, gaz- ifjúsági jellegű, s néhány dasági és poliltikai tényezőkre szépirodalmi alkotás. A járá- való tekintettel, figyelembe si könyvtár most bibüográfi- véve az új szükségleteket, né- át, katalógust készít, hogy se­hány, már régebben megöl- gítséget adjon a könyvtáro- dásra váró feladat elhanyago- soknak újabb könyvek ajániá- lását, a nemzetiségiek közötti sához. munka hatékonyságát elősegí- Mármost milyen jelentő­tó intézkedésekre van szűk- séggel bírhat napjainkban a ség. A párt és állami doku- nemzetiségi múzeum megnyi- mentumokat Nógrád nemzeti- tása Bánkon’ ségi lakossága egyetértéssel és DR zOLYOMI József, a magyar zenés vígjátékot, továbbá Puccini Bohéméle­tét, O’Neill: Hosszú út az éjszakában című drámáját, Fall Leo: Sztambul rózsája című nagyoperettjét, Mascag­ni Parasztbecsületét, Sala­mon Pál: Az ám, hazám cí­megelégedéssel fogadta. megyei múzeumi szervezet és Az 1960. évi népszámlálás a balassagyarmati Palóc Mú- adatai szerint a megyében 16 zeum igazgatója a múzeum olyan községet találunk, jelentőségével kapcsolatban amelyben harminc százalék- mindenekelőtt a nemzetiségi nál több a nemzetiségi nyelvet kultúra iránti érdeklődés fel- beszélők aránya. Szlovák és keltésében, s folyamatos ápo- német ajkú falvakról van szó, lásában látja jelentőségét. A zömmel a rétsági járásban. niég megoldatlan gondok elle- TERMÉSZETESEN, járási nére ugyanis kétségtelen tény, intézkedési terv is készült a d0. a nemzetiségiek népraj- feladatok végrehajtására. Bi- ^át őrző emlékek a népvise- zony, akad tennivaló! Ezúttal lettel, a gazdálkodással, a la- csupán néhány, a művelődés- berendezésével össze­üggyel összefüggő kérdést em- íüggő tárgyak még közkézen lítünk. Az általános iskolák forognak, vagy legalábbis magyar tanítási nyelvűek. , ne** vesztek el. A múzeum is Olyan általános iskola, ahol elsősorban néprajzi jellegű minden tantárgyat szlovák a.pyag°f, mutat majd be, bár nemzetiségi nyelven oktatná- történeti áttekintést nyújtó nak, nincsen. A szlovák nyel- anyaggal is rendelkezik majd. vet oktató iskolák száma Bankon az általános iskolá- nyolc, köztük a bánki is. so^ már eddig is végeztek Ezekben az iskolákban 21 ta- gyűjtést, ezt a következő idő- nulócsoportban 452 tanulót szánban is folytatják. A nem­oktattak az előző tanévben a zetiségi múzeum megnyitása szlovák nyelvre. Tapasztalat, mindenképpen jelentős ese- hogy a szülők nem túlságosan ménynek ígérkezik, s újabb igénylik a nemzetiségi nyelv tépést jelent a nemzetiségi tanítását. Az igény felkeltése kultúra ápolásában, érdekében több intézkedés Tóth Elemér NŰGRAD 9 1969, július 27., vasárnap 7

Next

/
Thumbnails
Contents