Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)
1969-07-24 / 169. szám
1 A szerelvény parancsnokával Két állomás között Rövid időre kitekint a vonat ablakán Boros József, s talán úgy suhannak el szeme előtt a régmúlt évek eseményei, mint a fák, a bokrok, a villanyoszlopok a szerelvény mellett. Harminc év felvillanó képei. Raita kívül senki sem látja. Sokszor, amikor beszélni kell róla, akkor sem könnyű megidézni őket, a szavak keservesen formálódnak a nyelve hegyéh. mintha minden szótag valami nagyon régi, behegedt sebet szakítana fel. — Nehéz időkben lettéin én vasutas — mondta csendesen. — Akkor, amikor géplakatos szakmával a zsebembe jártam az üzemeket, a gyárakat, s minden kapuban kinn vol.t a tábla: „munkásfelvéteí nincsen”. Sokszor elnéztem ,a tovarobogó szerelvényeket... Masiniszta szerettem volna ‘ lenni, de hiába, nem vettek fel a fűtőházhoz. Pedig az apám is vasutas volt... Már gyermekkoromban belém oltotta a munka szeretetét. Azt mondta fiam, a vasút mindig is vasút volt és az is marad ... Ma már hihetetlennek tűnik, hogy egy szakképzett, izmos karú fiatal férfinek tíz évet kellett Várni árra, hogy vágyai beteljesüljenek. Kegye'- 1 sen előjegyzésbe vették a vasút „urai” Boros Jóskát, aztán — hogy munka nélkül mégse maradjon — alkalmazták ' pályamunkásnak. Tizenöt íiüér órabért kapott, a havi, kereset 25 pengő volt azokban az években, amikor az a slá-1 ger járta, hogy „Havi kétszáz1 pengő fixszel az ember köny- nyen viccel. . Már maga mögött hagyta a két év katonai szolgálatot, éppen hazaért a falujába — akkor már házas ember volt —, de még meg sem melegedhetett a családi fészekben, amikor kézhez kapta az értesítést, utazzon a miskolci állo- násfőnökségre, ahol kalauznak alkalmazzák. Hát, ilyen volt a szegény ember szerencséje. .. — Nem nagyon akaródzott megválni a feleségemtől — emlékezett vissza Boros Józsi bácsi. — De mit tehettem? Mennem kellett. Üjra nehéz napok köszöntöttek rám. Nem volt akkor még munkásszálló, meg kedvezményes étkezés. Albérletbe kellett mennem. Rengeteget utaztam, nélkülöztem, de szívvel-lélekkel csináltam a munkámat. pedig még csak egyszerű napibéres kalayz voltam. A vizsgákat is csak később .tettem le, három hónap elteltével az elsőt, újabb három hónap múlva a másodikat... Ezzel Boros József végleg elkötelezte magát a vasútnak. Masiniszta, ahogy szerette volna, soha sem lett belőle. Attól kezdve állandóan különböző szerelvényeken .teljesített szolgálatot, volt amikor teherrel, de többnyire személy- vonattal járt. A felszabadulás után más napok következtek ... Már az első években kinevezték vonatvezetőnek. Igaz, vonatvezetőnek és mozdonyvezetőnek, masinisztának lenni két különböző dolog: a masiniszta a mozdony, a vonatvezető az egész szerelvény parancsnoka. A szabad pályán, két állomás között a vonatvezető az „úr”, utasításait a személyzet — a mozdonyvezetőtől a kalauzokig — köteles betartani. Harminc év utazószolgálat után Boros József nemsokára nyugdíjba megy. A harminc év alatt havonta általában 3— 3500 kilométert utazott, ami azt jelenti, 1 millió-kétszázezer kilométernél több utat tett meg pályafutása alatt. Eljuthatott volna a Holdba és vissza, vagy többször megkerülhette volna a Földet az Egyenlítő mentén, hegyeken, völgyeken, erdőkön, mezőkön, idegen városokon át. .. Ez alatt az idő alatt mindössze kétszer volt beteg. Három gyermeket nevelt fel, két lányt és egy fiút. Átadta a stafétabotot:, a hivatásszerete- .tét. Fia vasutas lett, forgalmi szolgálattevő Debrecenben. Sok munka, .becsületes élet vpn a háta mögött. Megérdemli a pihenést. Pályaválasztási iaaá^sadás A rétsági járás munkaerő- politikájában Idáméit jelentősége vau az ifjúság páiyavá- iasztás-frányífásának. A hal évvel ezelőtt született kormányhatározat értelmében, pályaválasztási tanács alakúd a megyében. Ennek alapján a rétsági járásban fs .eredményesen folyik a munkaerőigények és az ifjúság érdeklődésének megfelelő pályaválasztási tanácsadás. A Munkaügyi Minisztérium és a megyei munkaügyi .osztály által évente rendszeresen kiadott tanácsadó füzetek mellett járási tájékoztatói is bocsátanak a fiatalok szülei és az iskolák rendelkezésére. Ez annál inkább is lényeges, méri a rétsági járásban az alsófokú oktatási intézmények végzős tanulóinak száma évente több .mini ötszáz. A pályaválasztási tanácsadó segítséget nyújt abban, hogy a végzős diákok negyven százaléka a járáson belül részesülhessen szakmunkásképzésben. A fiataloknak nyújtott pályaválasztási ta- pá.cs.adás mind jobb eredményekkel jár a rétsági járásban és fgy az iparban és mezőgazdaságban .továbbtanuló fiatalok számla emelkedő tendenciát mutat. Semmelweis és a kórházhygiéne Üj orvostudomány alakul ki napjainkban, hazánkban és más országokban egyaránt — a kórházhygiéne. Az új szak- tudomány szülőatyja a nagy magyar szülészorvos, az anyák megmentője Semmelweis. A gyermekágyi láz felfedezésével és az ellene való védekezés kidolgozásával — a megelőzéssel — rakta le Semmelweis a fertőző, iatrogen kór- házártalmak elleni küzdelem alapjait. Maga a megelőzés elvének felismerése évszázados, a fertőző iatrogen ártalmak pusztítása pedig egyidős a gyógyítással, magával az emberiséggel. A megtett út jelentősége felmérhetetlen, de felbecsülhetetlen az égte hozo.tt áldozat is. Semmelweis csak halála után kapott elégtételt szenvedéseiért, és babért nagy felfedezéséért. Mit köszönhet az egész orvostudomány és főleg a műtéti szakmák Semmelweisnek? Tulajdonképpen egész fejlődésünkre Semmelweis volt az, aki már a baktériumok felfedezése előtt leszögezte: a csírátlanítás szükségességét nemcsak műtéteknél, hanem vizsgálatoknál, kezeléseknél, és kiterjesztette nemcsak a ké?- re, hanem a legkólünbözőbb műszerekre is. Felismerte, hogy a kórházi fertőzések egyik forrása á nagy zsúfoltság, az elégtelen hygiéne Felállította az érintkezési fertőzés tanát, melyben hangsúlyozza- hogy a seb-genny edés oka kivétel nélkül közvetlen érintkezések miatt jönnek létre A? a tény, hogy a fertőzés .elkerülését ma má* aszfeőzökkel visszük keresztül, érdemeit nem csorbítja- Az elv, az igazság ugyanaz, csupáp a kivitel módosult. A Semmelwejs- féié vezérelvek megűbnlhetétlenek .és beláthatatlan időkig irányítják a műtéti és hygié- niai szakmák ténykedését. Hol tart a kórházi y gi éne manapság? Szerencsére babánkban nem voltak olyan anil bipüctun-r.esistens törzsek okozta keresztfertőzések, kórházi járványok, mint az angolszász államokban — ahol alkalmasint kórházi .osztályúkat kellett emiatt hosszabb idpre bezárni. Hazánkban a fertőző betegségek okozta halálozások/' 1938-hoz viszonyítva egyötödére csökkentek; jelenleg az iatrogen károsodások miatt évente mintegy 10.0 ezer ember betegszik meg, és ezekből 1500-an halnak meg. Egy ezerágyas nagy kórház évi forgalma ez, nem beszélve a táppénzkiesésről és a megnövekedett ápolási költségekről — hatalmas összeg. Az Egészségügyi Minisztérium felmérte a helyzetet. A 15/1967. sz. rendelettel pedig megteremtette a kórházhygié- niai szolfiálat alapjait- Ez a hálózat a maga nemében egyedülálló a világon. Büszkén állapíthatjuk meg, hogy a kórházi hygiépikus orvosaink nemcsak szellemi örökösei Semmelweis tanainak, hanem szervezetileg is korunkat mesz- sze megelőzik. Az epidemiológiai kutatásokban is előtérbe kerültek a hygiéne kórházon belüli problémái. Immáron 10 éve piúködik a László Kórházba!? az első kórházhygiémkus, akinek mélyreható munkássága az OKI segítségével országosan érezteti jótékony hatását. MS a teendő? be kell szögezni, hogy minden orvos feladata az em.ber egészségre jeRemző állapotának .dinamikus megvédése. Ez a cél megközelíthető a klinikum és a hygiéne részéről .egyaránt. A gyógyító és járványügyi orvosok között nem lehet szakadék. Régebben a klinikusok kevesebbet törődtek osztályuk helyzetével, a hygiénikusok pedig csak a területtel törődtek. Ezért volt szakadék a kél nagy szakma között. A kórházhygiéne hidalhatja át egyedül e szakadékot, mely gyógyít és egyben megelőz is. A megelőzés ugyanúgy a kórházi intézmények feladata, mint a gyógyítás. Meg kell jegyezni, bogy a kórházi hygiéniai szolgálat egyedül sohasem tudja teljesen megoldni az iatrogen fertőzések megelőzését. Mindenkiben ki kell alakítani a helyes megelőző szemléletet. Nem népszerű feladat a hygiéniai hiányosságok felvetése, a negatív okok feltárása mindig hálátlan. Meg kell jegyezni, hogy a kórház, az osztály, a részleg hygiéniai helyzetéért felelősek az intézetek, osztályok, részlegek vezetői; íele- ipsek a gazdasági, műszaki vezetők is. Hiszen nemcsak minden lelkiismeretes orvost, nővért kell, hogy zavarjon a piszok, a rendetlenség, hanem más kisegítő szakmák dolgozóit is. A hygiéniai alapélvek sorozatos megszegése egyben veszélyezteti a munkavédelmi előírások megtartását is. A kórházi hygiéne feladata nemcsak a kórházi iatrogen fertőzések elleni küzdelem, hanem az egészségügyi intézmé- nvek dolgozóinak saját égés» s égügyi védelme is. hiszen a fertőzéseknek ők maguk vannak a legjobban kitéve. Meg kell teremteni azonkívül a megfelelő környezeti, kórtermi és kórházkultúrát is, — ez a jövőbe mutató feladat már a legszélesebb egészség- ügyi felvilágosítást igényli. Rajtunk a sor, hogy Semmelweis nyomdokain, az iatrogen kórházártalmak elleni küzdelem rendszabályait betartva haladjunk, kialakítva minden egészségügyi dolgozóban a helyes preventív szemléletet. így tudunk mi is hathatós segítséget nyújtani egészségügyi kormányzatunknak a magyar egészségügy jelenlegi egyik legnagyobb oroö- lémájának felszámolásához. Dr. J, B ARKAGYU Vm^OEORJ&J VEINK; FORDÍTOTTA; KASSAI FERENC 14. — Figyelj ide. Ez az ötlet tegnap öltött bennem végleges formát, azután, hogy elváltam tőled. Az autóbusz tizenegypercenként jár. Hogyan érhette utol .Gy.emidQV Gavrilenkót a távolság felénél? Felhívtam a végállomást. Kiderült, hogy Gavrilenkp kétperces késéssel érkezett Vladikinóiba. Az átjáróépítkezésnél összetorlódott a forgalom. Hirtelen fény világította meg az agyamat. A Nyakigláb háromszor egy héten fordul meg a megállónál: hétfőn, szerdán és pénteken, s a fentebb vázoltak szerint pontban fél kilenckor, ami feltételezhetően a munkaidő befejezésével vagy kezdetével áll kapcsolatban. Meg kellett fejtenem a legfontosabbat: hová utazik Vla- dinikóhól: haza, vagy a munkahelyére? Gondolkoztam és úgy döntöttem: haza. Emellett szólt az időpont. A délutáni műszakok általában 15 és 17 óra között kezdődnek. Ehhez a fél kilenc túl késő- Az éjszakai műszakot 22 óra és 24 óra között kezdik. Ehhez viszont túl kprai.. Azonkívül volt egy merőben szociológiai természetű feltevésem ... Sarapov elnevette magát. — Te csak ne nevess. A nők rendszerint igen pontosan érkeznek munkahelyükre, útban hazafelé azonban átlag egy órát eltöltenek a különféle bevásárlásokkal. A férfiak éppen ellenkezőleg: tizenöt—húsz perces késéssel érkeznek munkahelyükre, de elég pontosan távoznak. Ezért gondoltam, hogy hazafelé tart. Ezután következett á második szakasz: a fiatalembernek oft kell dolgoznia valahol a közelben. Ebben néni kételkedtem. Előszőj arra gondoltam, hogy talán valahonnan távolabbról érkezik és Vladikinótoan csak átszáll. Ezt a variációt azonban elvetettem. Megmondom miért. Legfeljebb a 83-as autóbuszon érkezhetett volna Vladikinóba. a Szokoj fe— 40 —---------------------------------------------r-----------------------------------------— És most következtek a szállodák. Erre gondoltam és fejfájást kaptam: körülbelül kétezer beosztott! Keresztet ' vetettünk .és munkához láttunk. Információink szerint az ügyeletes munkások, villanyszerelők, satöbbi másnaponként dolgoznak, 8.30-tól 20.30-ig. Végre! A Bajkállai kezdjük, ez van közelebb a buszhoz. Tizenkét szerelőt találtunk. Hatan dolgoztak hétfőn, szerdán és pénteken. Négyen hurmhic $YSß aluliak. Közülük kettő magas növesü- Egyikük a szomszéd házban lakik. Nyikita Alakszandro- vics Kazancev azonban a Szuharev utcából jár he. Szu- hgrev utca 36. Öt perc a cirkusztól. Ennyi az egész. — Ez igen! — bólintott Sarapov. — Jó munka volt. — Elnevette magát: — Neptun! . .. Megszólalt a telefon. Sarapov felvette a kagylót. — Szaveijev? Hol vagy? Vezesd egyenesen hozzám!... A fekete kabátos, magas növésű fiatalember kissé sápad! vplt, de egyébként nyugodtan viselkedett. Csak a kezei árulták el idegességet, ahogy a sapkáját szorongatta- A íalhak dőlt, mint aki független a jelenlevőktől. Sza- v.eljev, bal kezével a Nyakigláb táskájával, karonfogta: — Jöjjön, csak jöjjön Üljön le. Hosszú beszélgetés lesz. A fiatalember dühösen elhárította a figyelmeztetést: — Ne íökdössön. Nem vagyok süket! — Akkor jó — mosolygott békeszere.töen Szavelj.ev. — Ha leülne, mégis jobban hullaná az .elvtársakat — Életem .nagy álma ! Sarapov és Tyihonov hallgatagon méregette Sarapov szólalt meg elsőhek. — Mi vap a bőröndjében, fiatalember? — Mi közük hozzá? A holmim A saját holmim — hangsúlyozta a szót. — És miért olyan haragos ? — Tálán megszoktak, ho.v.v itt mindenki könnyebben tör ki? „Az istenért, csak engedjenek szabadon!” — Nem. Akinek nincs félnivalója, az nem sopánkodik Szóval, mi van a bőröndben? — Ha vap ügyészi felhatalmazásuk, megnézhetik. — Határozol Határozó,tnak nevezik, nem felhatalmazásnak. Ami az ügyészt illeti, rövidesen itt lesz. Személyesen óhajt megismerkedni önnel. Kazancev idegesen felugrott, felpattintotta a 1 táska nikkelezett zárját A bőrönd kinyílt, vezetéktekercsek, szerszámok, sr.ófok. A bőrönd fenelén külön zseb: vékony, hpsszú nyílás, amelyből csillogó fém kandiké! elő Tyiho- a.ovot cserbenhagyta a lélekjelenlét— Az ár! I Folytatjuk) — 42 — lói, vagy a helyiérdekúvel. Az autóbusz elesik: a Nyakigláb a cirkusz felé utazóit, arrafelé pedig átszállás nélkül róvidebb úton is eljuthatott volna— És a helyiérdekű? — érdeklődött Sarapov. — Az is elesik. A megállója valóban ott vap a közelben. De a busznregáilóhoz a í-eikep át vezet a' leghosszabb út. Ezenkívül, ebben az időszakban mindössze két szerelvény áll meg Vladlkinohan: a 8.16-es és a 8.3t- es. Ha a 8.10-essel érkezik, a 8.26-os buszt csípheti el. ö pedig minden alkalommal a 8.37-esre szállt fel! Világos tehát: a közelben dolgozik. — Világos — bólintott Sarapov. — De hol van ez a „közelben?” A gyilkosság'színhelye gyakorlatilag megegyezik a buszmegállóval. A kerület térképén nagy kört rajzoltam, középpontjában a gyilkosság színhelyével. A Nyakigláb északnyugati irányból közeledett a telken át a megállóhoz. A kör délkeleti felét ezért rögtön be is satíroztam. Maradt az országút, a vasútvonal és a Botanikuskert határolta szektor. Az azon túli rész már közelebb esik a következő buszmegállóhoz. A következtetés: a Nyakigláb a vlaqükinoi lakónegyedből jött. A munkahelyéről! — Na és? — biztatta érdeklődve Sarapov. — Itt keletkezett a probléma: hói dolgozhat? Szavel- jevvel közösen felderítettük a terepet. A terepszemlére kijelölt körzetben az alábbi vállalatok működnek: egy nagy- és egy kisüzem, egy vegytisztító, étterem, falatozó és'két szálloda: a Bajkai .és a Zarja. A fémfeldolgozó Üzemnél kezdtük. Ne feledkezz meg róla, hogy a Nyakigláb csak másnaponként jelenik meg, 20 óra 30-kor. Az Üzemben — nulla. A tisztviselők 5-ig dolgoznak, a második műszak 4-kor a harmadik pedig este U-kor kezdődik. Szaveijev a biztonság kedvéért még ellenőrizte, nincs-P olyan munkásuk, aki 8—729-ig dolgozna. Nincs. Ez tehát elesik— A következő állomás a „Szabad munka” kalapgyár volt. A munka Itt valóban elég szabad, mert a könnyűiparnak ez az Óriása 17 óráig működik csak, ezután lelakatolják. Ezután következtek az üzletek. Igazi eposz. Hat darab van belőlük. Két ipar.cikküzlet, egy pa- pirkereskedés, egy pékhott, két élelmiszerüzlet. Az első hárommal könnyen boldogultunk: hétfőn zárva tartanak. A pékbolt csak másnaponként van nyitva: kedd, csütörtök, szombaton Az élelmiszerüzletekben kizárólag nők dolgoznál — Távirati stílusban: étkezde. Hétkor bezár. Meghalt. Falatozó. Féltizenegyig működik 8—!/29-kor senkinek sem ér végei a munkaideje- Pont. — 41 — f