Nógrád. 1969. július (25. évfolyam. 149-175. szám)

1969-07-16 / 162. szám

Az ÄpolIo- II űrhajósainak sajtótájékoztatóm Az Apollo—11 űrhajósai —másfél nappal indulásuk előtt — sajtó- és televízió-tájékoztatót tartottak. A tájékoztató alkalmával az űrhajósok külön szobából, senkivel nem érintkezve válaszoltak a kérdésekre, nehogy indulásuk előtt fertőzést kapjanak. Balról- jobbra: Aldrin. Armstrong és Collins Aktívagyűlések Csehszlovákiában Csehszlovákia különböző városaiban folytatódnak a pártaktívagyűlések, amelye­ken a kommunisták megvi­tatják a CSKP Központi Bi­zottságának májusi plénu­mán elfogadott határozatok végrehajtásával összefüggő konkrét intézkedéseket. Mint ismeretes, a prágai aktívagyűlésen Strougal és Bilak a CSKP Központi Bi­zottságának elnökségi tagjai szólaltak fel. A részvevők ha­tározatban biztosították tá­mogatásukról az áprilisi és májusi közponi bizottsági plénumokon kidolgozott po­litikai irányvonalat, s han­goztatták a prágai kommu­nisták elszántságát, hogy küzdeni fognak a nacionaliz­mus és a szovjetellenesség, a jobboldali opportunizmus megnyilvánulásai, s a szocia­lizmussal szemben álló el­lenséges erők ellen. Brnóban Bilak számolt be a kommunista és munkás­pártok nemzetközi tanácsko­zásának eredményeiről. Karvinban a Május 1. bá­nya kommunistáinak gyűlé­sén Jozef Lénárt, a CSKP Központi Bizottságának tit­kára a párt legfontosabb idő­szerű feladatairól szólott. (MTI) Ky kárhoztat Nguyen Cao Ky, a dél-viet­nami rendszar alelnöke ked­den elmondott beszédében ismét „a kommunista tárgyaló­feleket” kárhoztatta a Párizs­ban folyó négyes tanácskozá­son tapasztalt eredménytelen­ségért. A dél-vietnamd politi­kai élet fenegyereke március óta először jelent meg a nyil­vánosság előtt, s nyilatkozata a saigoni katonai főiskola nö­vendékei előtt mondott beszé­dében hangzott el. A tárgyalá­sok eredménytelenségéből a dél-vietnami rezsim számára azt a következtetést vonta le. hogy Párizsban nem szabad tanácskozni a végtelenségig, hanem folytatni kell a har­cot. Ky azzal vádolt meg né­mely amerikai politikust hogy hatalmon maradása ér­dekében „olcsón ki akarja árusítani Dél-Vietnamot a kommunistáknak”. A dél-vietnami alelnököt még januárban a Párizsban tárgyaló saigoni delegáció kü­lönleges tanácsadójának ne­vezték ki, de április 12-e óta nem mutatkozott a francia fővárosban. Letartóztatások Szudánban A kairói sajtójelentések sze­rint Szudánban ellenforradal­mi ügynököket tartóztattak le. Köztük van a feloszlatott pár­tok több vezetője. Elsősorban az Umma Párt, az Alkotmá­nyos Front és a Demokrata Szövetség nevű jobboldali szer­vezetek vezetőit vették őrizet­be, mert uszítottak és szer­vezkedtek a forradalmi rend­szer ellen. A belügyminiszter bejelen­tette. hogy vaskézzel törnek le minden ellenforradalmi pró­bálkozást. A hatóságok türel­mét gyengeségnek vélték azok, akiket most letartóztattak, de a kormány előzetes biztonsági intézkedéseket tett a haladó vívmányok védelmére. (MTI) Lapok a Lima—15-ről A szlovákiai lapok, a szlo­vák rádió és televízió a nap fontos eseményeként foglal­koztak hétfőn a szovjet auto­matikus űrállomás repülésé­vel. A pozsonyi Pravda és több más szlovák lap meg­jegyzi, hogy a kozmikus térség szovjet kutatási programja rendkívül sokoldalú. A Granma első oldalon kö­zölte a Luna—15 felbocsátásá­ról kiadott TASZSZ-jelentést. Megjegyzi, hogy az állomást közbenső Föld körüli pályáról indították a Hold felé. Véleménycsere a szovjet—arab kapcsolatokról leonyid Sreisnyev és Ali Szabri tanácskozása Leonyid Brezsnyev hétfőn Izraeli agresszió ellen vívott fogadta Ali Szabrit, az Arab harcukban. Szocialista Unió Legfelső Vég­rehajtó Bizottságának tagját, az A találkozón kifejezésre ASZÚ főtitkárát, aki az SZKP juttatták az SZKP és az ASZÚ Központi Bizottságának meg- eltökéltségét, hogy teljes egé- hívására a Szovjetunióban tar- szében érvényt szerezzenek a tózkodik. Biztonsági Tanács 1967. no­vember 22-én hozott határoza- A találkozóh véleménycserét tának, amely előirányozza az folytattak a nemzetközi hely- izraeli csapatok kivonását a zetről, az összes antiimperia- megszállva tartott arab terüle- lista erők egységéről az im- tekről. perializmus és a reakció el­len vívott harcban, valamint Leonyid Brezsnyev tájékoz- az SZKP és az ASZÚ kap- tatta az ASZÚ vezetőségének csolatainak fejlesztéséről. képviselőit az SZKP tevékeny­ségéről, és a szovjet nép életé- Leonyid Brezsnyev szólott a ről. Ali Szabri szólott az Arab kommunista és munkáspártok Szocialista Unió építőmunká- legutóbb megtartott ttemzetkö- járói, zi tanácskozásának munkájá­ról. Ali Szabri hangoztatta, Az őszinte baráti légkörben hogy az Arab Szocialista Unió megtartott tanácskozáson és az egyiptomi nép nagy ér- hangsúlyozták az SZKP-nak deklődést tanúsított a történél- és az Arab Szocialista Unió- mi jelentőségű tanácskozás nak azt a törekvését, hogy iránt. Az Egyesült Arab Köz- fejlesszék a kölcsönös kapcso- társaságban — mondotta Ali latokat, annál is inkább, mert Szabri — megelégedéssel fo- azok a szovjet—arab barátság gadták a tanácskozáson elfő- megszilárdításának, az anti- gadott nyilatkozatot, amely az imperialista erők egységének arab népeket a kommunisták fontos tényezőjét jelentik, szolidaritásáról biztosítja az (MTI) Sisco Gromikóval tárgyal Joseph Sisco, az Egyesült Államok külügyi államtitká­ra Moszkvában hétfőn két és fél órás tanácskozást tartott Andrej Gromiko szovjet kül­ügyminiszterrel. A kiadott közlemény szerint a megbe­szélésen a közel-keleti hely­zetről volt szó. A külügyi államtitkár a kö­vetkező napokon folytatja ta­nácskozásait és előrelátható­lag a hét végéig marad a szovjet fővárosban. (MTI) Július 14. Franciaországban A vietnami néphadsereg légvédelmi alakulatai kedden [ Haiphong légiterében meg­semmisítettek egy amerikai . robot-repülőgépet. A vietna­mi távirati iroda jelentése sze­rint ezzel a VDK felségterü­lete felett elpusztított ameri­kai gépek száma 3306-ra emelkedett. (MTI) Jelszó s 99 sgy Wars Ab Air ZSÜKOY marsall nemrég zett menekültet láttak bentien», megjelent emlékirataiból, és a szovjet katonák pedig kém- más szovjet forrásokból nap- nek néztek. A szovjet tiszt, világra, került, hogy közvetle- aki kihallgatott, nem akarta nül a hitleri hadsereg tárna- tudomásul venni, hogy én dása előtt egy ember figyel- »Varsói vendég« vagyok. Vér meztette a Szovjetuniót. Ez az gül valaki mégis hajlandó volt ember 1941. június 21-ről 22- az általam megadott számra re virradó éjjel a németek ál- Moszkvába vagy Kijevbe te- tal megszállt területről érke- leíonálni, és ez megmentette zett a Szovjetunióba. Közzé- az életemet, tették személyi adatait is. A 1941 júniusában léptem ét neve: Mieczyslaw Stefanski, utoljára a határt. Útközben lengyel, és ma is Lengyelor- információkat gyűjtöttem né- szágban él. A háború kitöré- met csapatmozdulato^tról, sónak éjszakáján végrehajtott egyenruhákról, fegyverzetről, tettéért, és más háborús szol- autók jelzéseiről. Páncélko- gálataiért Lenin-renddel tűn- csik és repülőgépek vonultak tették ki. kelet felé, az erdőkben üzem­A Zycio Warszavy lengyel anyag-raktárakat láttam. Köz- Viapilap és az Interpress sajtó- vétlenül a határ közelében a ügynökség most kivonatosan hitleri hadsereg nagy egységeit ismerteti a vele készült ri- figyeltem meg. Elhatároztam, portot. A közeli napokban az hogy Biala Crkwianál átúszok egész történet megjelenik majd a Búgon. Megvártam a sötét- a varsói lapokban. ség beálltát. Mintegy 30 mé­Mieczyslaw Stefanski a terre, tőlem balra és jobbra lengyel hadsereg tartalékos álltak. Csendben átkúsz­századosa, Lengyelország a szögesdrótok alatt, és északkeleti vidékén a Mazúri a Y1'2 bújtam. Nem volt tavaknál él. Nem erről a vi- m^y. csak térdig ért, és az dékről származik, Varsóban észrevették, ^ lövöldözni született és Rownóban, illetve kezdtek. Még egy ágyút is el- Wolynban katonáskodott, sütöttek. Közeledtemre az 1939 szeptemberében német oroszok a levegőbe lőttek és hadifogságba esett, onnan ”Fel a kezekkel!« kiáltoztak, azonban sikerült megszöknie. Feltartott kezzel, amelyben a Wolynba ment, ahol megtalál- csomagjaimat tartottam, tet- ta feleségét és fiát. 1940 ta- tiieg az utolso métert. A vaszán újra egyenruhát hú- teJf2Ó: ^ vendég Varsó­zott, ez alkalommal azonban a ,9 ■”, ez alkalommal villám- Vörös Hadsereg egyenruháját. hatott. A vezérkar azon­Három hét után a vezérkar- nal megállapította, hogy meg- hoz rendelték és felajánlották tigyöleseim a háborút jolen- neki, hogy dolgozzék a titkos- !fk- Azonnal Lwowba vittek, szolgálat részére. Ö vállalko- Másnap reggel a német bom- zott rá, és hamarosan meg- bázók Igazolták a feltevese- kapta első feladatát. met. A németek megtámadtak Stefanski azt a parancsot a Szovjetuniót”, kapta, hogy menjen Varsóba, Stefanski tettéről emlékira- és ott vegye fel a közvetlen tálban megemlékezik^ A. Lu- kapcsolatot a titkosszolgálat Fin is, az egyik szovjet parti­egyik sejtjével, utána pedig a zánegység helyettes parancsno- Búgon keresztül térjen vissza, ka. A csoport a második vi- Stefanski kitűnően oldotta meg lágháború alatt Walynban har- feladatát, és meghatározott C°H- Stefanski ugyanis a időben visszatért a szovjet ol- szovjet feletteseinek parancsa dalra a jelszóval: „Egy ven- alapján június után a meg- dég Varsóból!” Még kétszer szállt területen maradt a par- magtette ugyanezt az utat. tizánok közötA Minden alkalommal nagy nte MIECZYSLAW Stefanski hézségeket kellett legyőznie. ma a Mazuri tavak erdős vi- így emlékezik egyik illegális dókéin él, amely nagyon ha- határátlépésére: sonlít ahhoz a környékhez, „A németek a főkormányzó- ahol negyedszázaddal ezelőtt, ságból (így nevezték a meg- mint lengyel hazafi oly nagy | szállt Lengyelországot) érke- érdemeket szerzett. G. I. /■ri irr rr • > • fi Gyűrűzik a viszály Ricardo Midence Soto, Hon- viszály kivizsgálásra. Az újon- duras washingtoni nagykövete nan kinevezett vizsgálóbizott- ’ hétfő este nyilatkozatban je- ság azonnal megtartotta első len tette be, hogy a szomszédos ülését, majd felhívást intézett Salvador hat hondurasi repü- a szemben álló felekhez, hogy lőtér, köztük a főváros ellen haladéktalanul szüntessenek légitámadásokat hajtott vég- be minden katonai akciót, re. A nagykövet kijelentette, Francisco Jose Guerrero hogy Salvador „Pearl Harbour salvadori külügyminiszter hét­típusú támadást” intézett az főn kijelentette, hogy országa ország ellen szárazföldi és nincs hadiállapotban Hondu- légierő bevetésével. rassal, és agresszióval vádolta Röviddel a nagykövet beje- ez utóbbit. A külügyminiszter lentése előtt ülésezett az Ame- szerint a salvadori légierő rikai Államok Szervezetének bombatámadásairól szóló hon- (AÁSZ) tanácsa, amely július durasi hírek célja csupán a 4-e óta harmadízben foglalko- pánikkeltés. Ezzel szemben zik a két közép-amerikai köz- közölte: a salvadori kormány­társaság között kirobbant nak tudomására jutott, hogy „futballháborúval”. Az ülésen Hondurasban élő salvadori fia- héttagú bizottságot neveztek talok százait börtönözték be ki az egyre súlyosbodó határ- az utóbbi napokban. (MTI) Találkozott Jarring és Abba Eban Az ríum izraeli külügyminiszté- kedden bejelentette, hogy, Abba Eban izraeli kül­ügyminiszter Zürichben hét­főn másfél órás eszmecserét folytatott dr. Gunnar Jarring­nyekkel kapcsolatban, ame­lyek a Közel-Keleten Jarring- gal áprilisban tartott utolsó találkozója óta végbementek. Április 9-én jelentették be, hogy Jarring felfüggesztette közel-keleti küldetését és gal, az Egyesült Nemzetek Szervezetének közel-keleti visszatért Moszkvába, hogy különmegbízottjával. tovább vezesse ä svéd nagykö­A szóvivő szerint a talál- vétségét, kozó tájékoztató jellegű volt és Eban ismertette az izraeli Az izraeli külügyminiszter álláspontot azokkal az esemé- azzal a céllal érkezett Zü­richbe, hogy Izrael nyugat­I európai nagyköveteinek tájé­koztatást adjon. (MTI) Párizs: A francia fővárosban hagyományos külsőségek kö­zepette nagyszabású katonai díszszemlével ünnepelték meg július 14-ét, a Bastille lerom­bolásának 180. évfordulóját. A képen: Georges Pompidou, francia köztársasági elnök nyitott gépkocsin vonul a Champs Elysée-n, az ünnep­ség színhelyére Támogatunk minden forradalmat / Fidel Castro beszéde A szigetország gazdasági helyzetéről, a Kubával szem­ben alkalmazott imperialista blokádról és külpolitikai kér­désekről beszélt Fidel Castro kubai miniszterelnök a cukor­nádaratás megkezdése alkal­mából. A kedden nyilvános­hangzott el az Oriente tarto­mányban elterülő Antonio Guiteras cukornádültetvé­nyen, „Az idei aratás — hangoz­tatta Fidel Castro — nehéz körülmények között megy majd végbe a sziget imperia­„Futhallháború” Közép-Amerikában HONDURAS — Tér.: 112 086 km* lak.: 2,535 mó.fő rSALVADOF Ter.:P1393km2- -Lak.: 3,266 má/Ó­Népsűrűség: S3 1fe>/km‘a/att S3 1-10fő/km* E3 10-50 tö/krn* DOH 50-WOfö/km1 U I , íookm Ságra hozott beszéd vasárnap lista blokádja miatt. Az im­perialisták ugyanis nem so- “ ríat haboznak, ha arról vau szó, hogy a kubai ellenforra­dalmárok segítségével szabo­tálják a cukornádvágási kam­pányt, elpusztítsák az állat­állományt és bakteriológiai fegyverekkel tönkretegyék a mezőgazdasági termést”. Külpolitikai kérdéseket érintve a szónok kijelentette, hogy „a kubai forradalmi kormány támogat minden forradalmat Latin-Ameriká- ban”. Fidel Castro kitért a leg­utóbbi perui eseményekre, s kifejtette a kubai kormány álláspontját: „igyekeztünk mérsékelt magatartást tanú­sítani a Peruban folyamatban levő reformokat illetően, mert nem akarjuk, hogy ránk süs­sék”, „a perui kormány be­folyásolásának bélyegét”. Véleményünk szerint a pe­rui katonai mozgalom külön­bözik Latin-Amerika más or­szágainak ilyen jellegű moz­galmaitól. Tevékenysége a haladás irányába mutat, s az imperialista petróleum tár­saság államosítása bátor és hazafias cselekedet. A kubai miniszterelnök annak a véle­ményének adott hangot, hogy „a perui földreformtörvény radikális jellegű, s ha megfe­lelő módon alkalmazzák, for­radalmivá válhat”. (MTI) A két közép-amerikai ország, Honduras és Salvador kölcsönö­sen egymást vádolja fegyveres agresszióval. A hondurasi kor­mány bejelentette, hogy megtette a szükséges intézkedéseket a sal­vadori fegyveres intervenció el­hárítására, viszont ugyanerről tá­jékoztatta a világ közvéleményét a salvadori kormánynyilatkoz^ is. Mindkét ország levélben for­dult az Amerikai Államok Szer­vezetéhez, azt állítva, hogy a má­sik fél nem hajlandó a helyzet hékés rendezésére. Mint emlékezetes, Honduras és Salvador néhány napja megszakí­tották diplomáciai kapcsolatukat. A feszültséget a labdarúgó világ- bajnoki selejtező torna robban­totta ki, mindkét ország fővárosá­ban zavargások voltak és Hondu- rasból kiutasították a salvadori telepeseket. Figyelmet érdemel, hogy a két ország lakosságának Összetétele csaknem azonos Honduras lakos­ságának (2,5 millió) 85 százaléka spanyol nyelven beszélő mesztlc. 6 százalék zambo (néger és Indi­án keverék), 6 százalék indián, (maja), 2 százalék angolul beszé­lő néger és 1 százalék spanyol származású kreol (uralkodó ré­teg). Salvadorban (3,3 mlUiő) ha­sonló a helyzet: 75 százalék spa­nyolul beszélő mesztic, 12 száza­lék indián és 10 százalék kreol. Ez utóbbiak itt is a politikai ve­zető réteget adják, közülük ke­rülnek ki a gazdasági és politikai élet irányítói. — TERRA — \

Next

/
Thumbnails
Contents