Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)
1969-06-05 / 127. szám
J&mius» 11: läB^aifOK^ «ncspja Országos diáktalálkozó Uj sátortáborok — Gazdag tárák A KISZ-íiatalok nyári 10—13 között Harkányba, az programjáról, turisztikai és első ifjúsági kempingtalálko- iidülési lehetőségeiről tájékoz- zóra. catta az újságírókat szerdán A középiskolás fiatalok tidú- lőtáborozásának bővítésére az idén két új sátortábort nyitnak Tihany mellett, a Balaton partján. Itt tíz csoportban, összesen tízezer középiskolás töltheti el a nyár egy részét. gos találkozóját. A középiskoTas diákok túra- és verseny- ke tüí rendszerének kialakításában es, Badacsonyban Ezek a Molnár György, a KISZ központi bizottságának titkára. az idén a szokásosnál is gazdagabb program várja a fiatalokat. Június 8-a és 13-a között Tatán megrendezik az országjáró diákok IV. orszánégy év tapasztalatai szolgáltáborok július elsejétől autak jó alapul, az fdén minden S^tus 31-ig fogadnak vendé- korábbit meghaladó számban geKe • jelentkeztek a diákok a he- Augusztus közepéig minden lyi, környezetismereti verse- megyében tanácsköztársasági nyekre, a megyei, illetve a jubileumi KlSZ-emléktáboro- budapesti vetélkedőkre. A hat- kát rendeznek. Az egy-egv he- napos tatai tábor programja tes táborokba több mint ötszínes, változatos. Június 9 ezer ifjú kommunista kapott én országos városismereti ver- „beutalót”, akik kiemelkedő senyt rendeznek, a Fényes-ta- munkát végeztek a KISZ-ak von könnyűbúvár-bemutatót cióprogramok teljesítésében. A tartanak. Másnap a tájékozó- Tanácsközátrsaság eseményei- dási futás országos döntőjé- nek ismeretéből jelesre vízs- ben mérik össze erejüket a gázott fiatalok gyalogtúrákon turistasport legjobbjai. Júni- j^eresik majd fel azokat a us 11-ét a lányok napjává helységeket, amelyekhez az elnyilvánították, lesz jelmezver- S(^ magyar proletárállam egy- seny és szépségkiráynő-vá- egy emlékezetes történése fű- lasztás is. ződik. A túráknak végcélja: 400 egyetemistát, üzemi és Salgótarján, Kaposvár, Tatafalusi fiatalt várnak július bánya, Szolnok és Miskolc. Az V. nevelésügyi kongresszus előtt A jövő év őszén sorra kerülő V. nevelésügyi kongresszus előkészítésében eddig végzett munkáról és a 'ovábbi tervekül tájékoztatta a sajtó képe, selőit szerdán a pedagógusok szakszervezetének székhazában Péter Ernő, a szakszervezet főtitkára, a kongresszus szervező bizottságának ein Elmon-’ :ta, hogy több mint 200 oldalas kötetben megjelentek a nevelésügyi kongresszus tézisei, amelyeket országos vitára bocs-'anak. A viták zöme az 1969/70-es tanév kezdetén indul s a tapasztalatokat, véleményeket, észrevételeket, javaslatokat november végéig összegezik és a ■ témabizottságok egy hónapon belül ennek alapján alakítják ki a kongresszus tartalmi kérdéseit. A KISZ központi bizottsága már megvitatta a téziseket. A "őben az intéző bizottság és az úttörőszövetség országos elnöksége is vitát ren dez. A kongresszusi témák közül néhány a Szegedi Nyári Egyetem programjában is helyet kap. A Magyar Tudományos Akadémia két ülést rendez, előreláthatólag októberben és novemberben, amelyeken napirendre tűzik a korszerű általános alapműveltség körének és a szakképzettséghez való viszonyának problémáját, valamint A társadalom előrelátható igényei az iskolai oktató-nevelő munkával szemben a századforduló táján című témákat. A Honvédelmi Minisztérium mindenekelőtt a honvédelmi nevelést érintő kérdéseket állítja az előkészí tés időszakában a középpontba. A Művelődésügyi Minisztérium — a pedagógusok szakszervezetével együtt — az általános és a középiskolákban szervez tantestületi vi fákat a tézisekből. A Munkaügyi Minisztérium augusztus ban országos igazgatói érte kezleten tűzi napirendre a téziseknek azokat a részeit, amelyek a tárca területét közvetlenül érintik. Béke wmimwrnmmmm Németh Ajigélct Legutóbb hirl adtunk arról, hogy a magyar futballistái; olimpiai győzelméről Rwanda Köztársaság bélyeggel emlékezett meg. Most érkezett be Yemen olimpiai érmeseket ábrázoló sorozata, amelynek ttégy bogsh értékű bélyegén kör alakú fekete felülnyomás Németh Angéla győzelmét hirdeti. Amennyire örülünk a kiváló atlétanő megbecsülésének, annyira furcsának találhatjuk a kiadást különlegességei, hibái miatt. Már az is feltűnő, hogy gerelyvető bajnoknőnk neve egy hosszútávfutót ábrázoló bélyegen szerepel, de a többi aranyérmes neve más sportágat bemutató bélyegre került. Többeket elkereszteltek, így Björn Ferm öttusázó Bjsern néven tűnik fel, de lehet, hogy éppen ezek a tévedések teszik később értékessé a sorozatot. HÍREK Az előző rovatunkban is- Júniusban ismét nagyobb mertetett bélyegtervpályázat értékű ajándékokat sorsol ki további feltételeként közöljük, vevői között a Magyar Filaté- hogy minden rajzon helyet liai Vállalat. A vidéki filatekell biztosítani az értékjelzés listák' jogos panaszát tolmáés a Magyar Posta szövegre, csoljuk, amikor az akció kitovábbá szerepelni kell a kö- terjesztését kérjük, mert je__ vetkező feliratnak is: „Hazánk lenleg csak a budapesti bolt s zervezett békemozgalom 20 felszabadulásának 25. évfordu- vásárlói részesülhetnek nyere- éves munkáját a Magyar Pos- lója”. Reméljük, hogy a pá- ményben. ta. A bélyeg kékszínű hátte- lyázati felhívás élénk vissz- * réből hatalmas fehér betűk- hangra talál, és sok új tehetből rajzalódik ki „PAX” (bé- ség tűnik majd fel. Különösen Francia—magyar bélyegkiálke). A tervező, Kékesi László vidéki grafikusok jelentkező- lítás lesz Budapesten a Magrafikusművész a latin szót sét várják, a legutóbbi csak gyár Bélyeggyűjtők Országos körülfogó emberek gyűrűjével úttörők részére kiírt pályáza- Szövetsége helyiségében (VI., jelképezi a népek egyöntetű ton dunaújvárosi és pécsi fia- Népköztársaság útja 3. sz. I. békeakaratát. talok kaptak díjat. em.) június 21—26. között. Június 17-en 1 forint névértékű bélyeggel köszönti a „Robotííjságíró,’ Kutatásoknál és fordításoknál már eddig is sikerrel alkalmazták az „elektronikus agyat”, — s íme most megjelenik a „robotújságíró”. A programozás új technikája, amelyet az Egyesült Államokban a lapszerkesztők szövetségének (ANPA) intézetében dolgoztak ki, lehetővé teszi, hogy egy elektronikus készülék „elolvasson” bármilyen hírügynökségi jelentést, lerövidítse azt, mégpedig a szerkesztő által a mindenkori szempontok szerint megállapított terjedelemben. A tudósítást betáplálják a gépbe, az a szöveget számokká alakítja át és matematikai formulák segítségével megállapítja a fontossági sorrendet, majd „tálalja” a rövidített szöveget a kívánt terjedelemben. Ez a rövidítési technika kitűnően alkalmazható hírügynökségeknél. amelyek ily módon képesek lesznek sorokra kiszámított anyagot továbbítani a laphoz, aszerint, hogy azok mennyi hellyel rendelkeznek hasábjaikon. B. V. Mai műsor A Salgóbányán megrendezett ifjúsági napon nagy sikert arattak a minirakéta-szakkör tagjainak bemutatói Egységes tervek alapján Kormányhatározat az úthálózat fejlesztésére Kormányhatározat jelent lent kormányhatározat i-nten- meg az úthálózat összehangolt dói szerint felülvizsgálják. A távlati fejlesztéséről. Ezzel helyi forgalmat szolgáló uta- kapcsolatban a KPM Közúti kát az illetékes tanácsok ke- Főosztályán a következő tájé- zelik. A mostani határozat koztatást adták. alapján hamarosan meg kel) vizsgálni, helyesen sorolták -e az utakat az országos, illetve a tanácsi közúti hálózatba, amelyek nem a megfelelő kategóriába kerültek azokat újból kell minősíteni, s azokna.t kell fenntartásukról gondosA tanácsi utak hossza körül- akik *“»■ belül 87 ezer kilométer, a leg- naljak. A tanácsi közutak karutóbbi felmérések során kidé- bantartasara, korszerusitesere rült, hogy ebből körülbelül fejlesztésere sürgősen tervet harmincezer kilométernyit az ke” fcesntamok az űletese- állami gazdaságok, termelő- <'eknek' szövetkezetek stb. használnak. — Hazánkban az úgynevezett országutak — tehát a KPM Közúti Igazgatóságai által karbantartott utak — hossza 28 ezer kilométer. s a dűlőutak hossza megközelíti — becsült adatként — a százezer kilométert. Az utak fenntartására, korszerűsítésére rendelkezésre álKOSSUTH KAUIO: 8.13: Kama- 16.48: Atlasz. Világgazdasági 11- rai&ene. — 9.00: Tudományos kör- gyelő. — .17,05: Időszerű nemzet- kép. — 9.25: Tánczene. — 10.05: A közi kérdések. — 17.15: Magnósok Moszkvai Kamarazenekar felvéte- figyelem! — 18.00: Nyitott stúdió, leiből. — 10.59: A magyar iroda- — 18.28: Operacsillagok — operálom kincsesháza. Erdély aranyko- slágerek. — 19.25: Költők vonzá- ra. Jókai Mór regényét rádióra al- sában. — 20.15: Nóta- és népdal- kalmazta: Harmath Judit. — 12.20: est. — 21.09: Kétéves a hatnapos Ki nyer ma? — 12.30: Melódiákok- háború. — 21.39: Beszélgessünk tél. — 13.40: Elveszett naiv epo- zenéről! — Kb. 22.15: Közvetítés a szülik. — 14.00: Csajkovszkij: V. kötöttfogású birkózó EB-ről. Mo- szimfónia. — 14.43: A Dobsa- denából. — 22.30: Bartók: A csőegyüttes felvételeiből. — 15.10: dálatos mandarin. — 23.00: SzélZengjen dalunk! A Magyar Rádió vihar. Padmaradzsu indiai író el- énekkari híradója. — 15.40: Rafael beszélése. — 23.24—0.25: Operett- Orozco Chopin-műveket játszik. — részletek. 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: Színes népi muzsika. — Hass éve a húszéves vállalatnál Jubileumot ünnepelnek. Az mondja a nyúlánk, szikár asz- nősegláne-mozgalom vállala- állsin. építőipai húszéves. Az talos tünktől indult ki és ehhez alapító tagok szép számmal — Miért tűzoltóruhában ún- kapcsqlódtunk mi is. Hatan megjelentek. Vannak, akik nepel? vagyunk a brigádban és áltatnál' nyugdíjasként jöttek el. — Nemcsak a jubileum, ha- Iában úgy szervezzük a mun- ök azok, akiket nem érintett nem a tűzoltóverseny is erre kát. hogy hárman a műhely- a fluktuáció, nem csábított el a napra esett. A mi üzemi ben előregyártanak, hárman a nagyobb szerencse reménye, csoportunk is részt vett a ver- pedig a helyszínen szerelünk, végig kitartottak jóban, rossz- senyen és sikeresen szerepelt A minőségnél a legfontosabb ban a vállalatnál. Én vagyok a parancsnok — szerintem a különféle szakioth József asztalos a fia- hát ezért az egyenruha — vá- pari részlegek összedolgozása, talabb generációhoz tartozik', faszolja. Az egyik tisztelje és becsülje Marakodj pusztán tanulta a Másoktól tudom, hogy 1952- a másik munkáját és vigyáz- szakmát es húszévesen, húsz ben és 1957-ben már kapott zon rá, ez a leglényegesebb a évvel ezelőtt jelentkezett a Kiváló dolgozó kitüntetést* minőség javításához — mond- vállalutnál. 1960-ban pedig miniszteri ki—' Kárancskeszi be való va- tüntetésben részesült. Nemré- gyok és akkor Kékestetőn gen a szakszervezeti munká- vettek fel. Ott volt a válla- jáért oklevelet vett át. Mulatnak munkahelye. Azóta helybizottsági titkár- és bri- szinte valamennyi építkezés- gádvezető. Munkájukról beben részt vettem. Jó érzés az, szélgetünk ezután: hogy amerre jár az ember, az — Az idén a minőségi munja. Beszélgetésünk hamar véget ér, mert Tóth Józsefet várják tűzoltótársai. Ott jó munkájáért törzsőrmesterré léptették elő, itt az ünnepségen Kiváló dolgozó kitüntetést munkája is benne van szerint a legnagyobbat A miúj épületekről tudja, az S kában léptünk előre, érzésem kapott kétheti keresetnek megfelelő jutalommal együtt a többi alapító dolgozóval. (Bodö) NÖGRÄD — 1969. június 5., csütörtök PETŐFI RADIO: 8.05: Sárközi Gyula népi zenekara játszik. — 8.45: Külpolitikai figyelő. — 9.00: Versenyművek. — 9.43: A tavaszi tanácstagi beszámolók tapasztalataiból. — 10.00: A zene hullámhosszán. — 11.45: Arcok — munka közben. — 12.00: Cherubini: Medea. Háromfelvonásos opera. — 13.36: A magyar munkásmozgalom dalaiból. — 14.00: Ifjúsági randevú — kettőtől hatig. .. — 18.10: Mária főhadnagy. Operettrészletek. — 18.30: Vendégségben Soly- mosi Attila diszpécsernél. — 18.50: Petrovirs Emil <>ld. Csángódalok és -táncok. — 19.02: Hangverseny a stúdióban. Pallagi János hegedül, Váczi Károly és Wehner Tibor zongorázik. — 19.42: Teherán, Jalta, Potsdam. Könyvismertetés. — 19.52: Jó estét, gyerekek! — 20.25: Üj könyvek. — 20.28: Közvetítés a Thália Színházból. Tóték. Tragikomédia két részben. — 22.49: Wolf Péter táncdalaiból. — 23.10: A bűvös vadász. Operarészletek. TELEVÍZIÓ: 17.58: Műsorismertetés. — 18.00: Hírek. — 18.05: Szót kérünk. Ezoí mestert — vagy ezermestert? — 18.40: Robert Kennedy utolsó hadjárata. — 19.05: Esti mese. — 19.15: Show- hivatal. . . A könnyűműfaj rivaldája. — 19.58: Szünet. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20: Engedjék meg: a nevem Cox. . . Bűnügyi filmsorozat III. rész. — 21.15: A Tv Galériája. — 21.55: Történész- kerékasztal. — 22,30: Tv-híradó 2. kiadas. BESZTERCEBÁNYA: 9.50: Belle halála (francia bűnügyi film). — 19.00 és 22.10: Tv-hiradó. — 20.25: Egy esztendő kilenc napja (szovjet film). A kormányhatározat módot ad arra, hogy az úthálózatot egységes tervek szerint fejlesszék, s az illetékesek meghatározzák az útépítés tervezésének és kiló összegek nem teszik lehető- vi felezésének normatíváit. Kővé, hogy valamennyi utat egy- lön pénzügyi alapot kell létre- formán gondozzák. Elsősorban hozni az utak rendbentartásá- a távolsági forgalmat szolgá- ra; az alap bevételei a közti ti ló országos közutak fenntar- forgalomból származnak. A fásáról, fejlesztéséről kell gon- szociális, s egyéb okok m: * dóskodni, s ez a KPM dolga, fenntartott kisforgalmú ui jiz Az országos közúthálózat fej- gondozási költségeit tovább á lesztési terve nagyrészt már is túlnyomórészt a költségve- elkészült, s ezt a most megje- tés bői biztosítják. Férfiak és nők ... És inegmoudom, ki vagy! Mi tetszik a legjobban a tetszenek, nem hisz saját ere- férfiaknak? Raquel Welch jében. Az ilyen férfiak gyak- keblei, Shirley MacLaine hosz- ran süllyednek depresszióba szú lába, vagy Brigitte Bar- és elég vallásosak, dot csípője? — A széles csípőjű nők kedEzekre a kérdésekre igyeke- velői a passzív férfiak. T zett választ kapni az Illinois-i relmesek, szilárd erkölcsi el- egyetem három pszichológusa, veik vannak, kissé önzők, de Kutatásaik szerint a férfiak rendszerint szép sikereket érerotikus ízlése jellemükről ta- nek el á munkában, núskodik. — A keskeny csípőjű nők A kutatók meztelen nők ke- a szorgalmas, lelkiismeretes, pét mutatták meg a vizsgált kitartó férfiaknak tetszenek, férfiaknak, hogy mondják meg, Az ilyen típusú férfiak nem mi tetszik nekik a fényképe- tulajdonítanak fontosságot an- ken különösen: a nagy vagy nak, hogy az érdeklődés kö- kicsiny keblek, a széles vagy zéppontjában álljanak, keskeny csípő, a hosszú vagy — A hosszú lábú nők kedve- rövid lábak? Az eredménye- lői nagy önuralommal rendel- ket összevetették az egyéb keznek. és többnyire antialko- pszichológiai tesztekkel, és ki- holisták. derültek a következők: — Akinek a rövid lábú nők — A nagy keblekért lelke- tetszenek, azok kedvelik a társedő férfiak a nőcsábász ti- saságot. Az ilyen férfiak nem pushoz tartoznak, hiúak, sze- szívesen üldögélnek otthon, retnek az érdeklődés közép- Szeretnek élni, tevékenyek, szi- pontjában állni, sokat isznak vesen forgolódnak az emberek és dohányoznak, mindig elöl- között. Egyszóval: szeretik vassák a sporthíreket. változatosságot. — Akinek a kismellű nők M. B.