Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)
1969-06-04 / 126. szám
T Síimén MHv-fHm a Heroin, mely egy nemzetközi esem- pészbanda ü/elmeire lórit fényt történetében 4 NÓGRAD - 1969. június 4., szerda Kerámia* küvesusriisék----------------------- ——. i , .. .................. i ................ A tsz-tagok öregségi nyugdijáról nyugdíjhőnapokra számítani, 3 kiegészíteni velük egy másik esztendőt. Dorogházi olvasónk három évben kevesebb munkaegységet teljesített az előírtnál. Ezekben az esztendőkben tehát nyugdíjévét nem szerzett. Tekintettel azonban arra, hogy B. Sándorné betegsége miatt nem dolgozott, s ezt orvosi bizonyítvánnyal is igazolja, két nyugdíjevet elismerhet részére a nyugdíjintézet. A nyugdijévek száma azonban még így sem érné el a tízet. B. Sándorné dorogházi veszik teljes esztendőnek azt olvasónk azzal a kéréssel for- az évet, amelyben a tag nem dúlt szerkesztőségünkhöz, teljesítette a kötelezően előírt ^ a uímI T-T“;fUe A el vele szemben a termelószo- megjelenese után mindez úgy . , , . • . d , , ’ . vetkezet vezetősége, amikor módosult, ha a kötelezően elő- 1 £ u.n anaP° • a or s tízévi Isz-Ugság után nem írt munkanapot nem teljes,- öZ°e' ÄTtén k£ terjesztette fel nyugdíjra. tette a tsz-tag, akkor az évek , .. . . . , K & Sándonié jf"Uáre!' ,hehlytett nyy,gd.ijhóaapokat is termelőszövetkezet ‘ vezetősége sejetol tagja a termeloszovet- lehet számítani, vagyis annyi . . . s kezeinek. Az első évben tel- nyugdíjhónapot írnak jóvá a J ” , J°g0®fp jesítette a kötelező munka- tagnak, ahányszor nyolc, tíz- . .. , ' * ds a P3.US ’ egységet, a második évben 60, órás munkanapot ledolgozott a ... . R c a A . .?, s'eP 1962-ben 48,95. 1963-ban pedig közösben. A 100 , napon felül ^v®nisSa"^denképpen et lá“eMUmert®bS voU kFér' teljeSÍtett munkanapokat azon- utasította volna a nyugdíjin- va neKi, mert beteg volt. Fér- ban semmiképpen sem lehet tézet. je ipari biztosított, s ennek al£4%iÄ,,S30. uír- Kínok kell honvédelmi vényerejű rendelet szerint tsz- öregségi nyugdíjra az a tag jogosult, aki az öregségi nyug- B. D, olvasónk 1942-ben sít, csak 24 hónapig tartozik díjkorhatárt — a tsz nőtag- született, és 1964-ben vonult a hozzájárulást fizetni, jainál ez 60 év — betöltötte be katonának, majd halasz- A hozzájárulás-fizetési kö- és legalább 10 nyugdíjévét tást kapott iskolai tanulmá- telezettség 36 hónapra szól. szerzett. Az 1967. évet meg- nyai elvégzésére, de 4 évvel Valóban van olyan rendelke- előzően nyugdíjévnek számít később bevonult katonának, zés, hogy az, aki 1 évnél rö- az az esztendő, amelyben ha Üjabb bevonulás előtt több videbb, de legalább 2 hónapig nőről van szó, legalább 80 mint 3 évig viszont levonták sorkatonai szolgálatot teljesí- munkaegységet teljesített a tőle a havi 120 forint honvé- tett, a hozzájárulást csak 24 tag. 1967 után a női tagoknál delmi hozzájárulást. Olvasónk hónapig köteles fizetni. Ügy egy nyugdíjév eléréséért leg- kérdezi, vonatkozik-e reá az látjuk leveléből, hogy panasza alább 100, tízórás munkana- a rendelkezés, amely kimond- jogos, tanácsoljuk: kérelmével pót kell teljesíteni. Ezért a ja, ha valaki legalább 2 hó- forduljon a járási tanács nyugdíjévek számításánál nem napi katonai szolgálatot telje- pénzügyi osztásához. hozzájárulást fizetni ? Moxiélei Kél bűnügyi, egy szerelmi történél A hét műsorában három be- tói. Elsőként csütörtöktől A A magyarul beszélő, szélesmutatót láthatnak a Salgótar- főnök 13-kor érkezik című vásznú produkció egy vakmerő jáni November 7. moziiá toga- NDK-film kerül közönség elé. csempészbandát követ nyomon bűnügyi történetében. Jűniug 9-től 11-ig láthatjuk a Heroin című, ugyancsak NDK-filmet, amely szintén a bűnügyi történetek kedvelőinek ad szórakozást. A film kábítószercsempészek nyomón viszi több országon át a nézőket; az izgalmas téma váratlan fordulatokban bővelkedő. A történet egy rejtélyes gyilkosság hátterére derít fényt, szakmai részére vonatkozóan érdekes, hogy több jelenetét. Budapesten forgatták. Magyarul beszélő, szélesvásznú NDK-film. A főnök likőr érkezik A hét moziműsorának harmadik bemutatója az Bn szeretlek, te szereszt, című színes, szélesvásznú olasz—francia film. Témája a szerelem, melyet remek pantomim- és táncszámok tesznek a világattrakció színvonalán, híres együttesekkel, egzotikus, mulattató műsorszámokkal érdekessé. A Tanácsköztársaság és a történelemtanítás Szólnom kell arról a szubjektív okról is, mely nem kis szerepet játszik abban, hogy a Tanácsköztársaságot, de egyáltalán a legújabb kort nem tudjuk olyan hatékonysággal es eredményességgel tanítani, mint a régebbi korokat: a magunk felkészültségéről. Ebben szerepe van főiskolai és egyetemi előképzettségünknek, szerepe van az előbb felsorolt okoknak, de szerepe van valahol a sokszor — talán teljesen tudattalanul is — hibás szemléletünknek. Pozitívabban fogalmazva: nem elég tudatos az ezirányú tevékenységünk. De e kérdésnél talán még messzebb mennék, mert a tanár szakmai bizottsága — mint egyik alapvető feltétel — természetes. Nevelési célkitűzéseink azonban — nevezetesen a marxista—leninista világnézet kialakítása tanulóinkban — másik alapvető feltételként meggyőződésünket és meggyőződésünkből eredő határozott és következetes kiállásunkat követeli meg. S a legújabbkori történelem tanítása során ez a tanári magatartás sokszorozott erejű követelmény. Ha szakmai ismereteimet a belső meggyőződés pátoszával közvetítem, eredményes lesz munkám. De még a legmeggyőzőbb erejű történelmi tények is hitelüket vesztik és kételyt keltő adatfoszlányokká válnak, ha a tanár száján hitehagyottan, meggyőződés nélkül csörömpöl a szó. Azt hiszem azonban, hogy ma már nem ebben, hanem másban kell keresünk gondjaink gyökerét. Azt már megszoktuk, hogy Kossuthról csak lelkesen lehet szólni, hogy a tavaszi hadjáratot, vagy Bem erdélyi diadalait csak lendületesen lehet előadni. De vajon ugyanilyen lelkesen szólunk Kun Béláról, vagy ugyanilyen lendületesen magyarázzuk-e az észak-magyarországi hadjáratot? Ezt még nem szoktuk meg, s talán nem is szokhattuk meg. Nem szok- hattuk meg, mert a Tanács- köztársaság epizódjainak, vezető egyéniségei megítélésének gyakori átértékelése miatt nem akkumulálhattunk elegendő szenvedélyességet, lendületet. A mindig új ismereteknek pedig nem volt idejük meggyőződéssé érlelődni. Véleményem szerint nem a szándékainkkal van baj, azok tiszták és őszinték, hanem sokkal inkább az ismereteinkkel. E korreferátumom elején szó volt arról — a tanulók vonatkozásában —, hogy az ismeretekből kell kialakítani a nézeteket, a meggyőződéseket, majd a cselekvőkészséget. Vajon a felnőttre — még ha történelemszakos pedagógus is — nem érvényes-e ez? Hát ismerjük mi eléggé az utóbbi években, s különösen az utolsó évben a Tanácsköztársasággal kapcsolatban megjelent könyveket, tanulmányokat, publikációkat? Ez a sajnálatos ismerethiány az oka meggyőződésünk gyengeségének. De megfelelő igénnyel ezen változtathatunk a leggyorsabban! Ha történelemtanításunkban — de egyáltalán, népünk történelmében — a legmegbecsültebb eleven hagyománnyá akarjuk tenni a Tanácsköztársaság történetét, akkor ezt önmagunkban kell kezdenünk. Egyik oldalon le kell számolnunk ismert és kevésbé ismert történelmi tényekkel, előítéletekkel. Krúdy Gyula egyik 1919-ben írt cikkében — talán kissé profánul — ezt így fogalmazta meg: ......királyszobr okat kell ledönteni, hogy meglássuk, mennyi a fűrészpor odabent; a nemzeti elképzelésben a szentek és a hősök ravatalán összekulcsolt kézzel fekvő eszményképeket kell levetkőztetni...” A másik oldalon a történelmi tények apró mozaikköveiből az egymással összefüggő események szigorú logikája szerint kell felépíteni nemzeti múltúnk e legnagyszerűbb építményét. Az imént azt mondottam, hogy eleven hagyomány. Igen, mert a holt hagyomány csupán emlék. A Tanácsköztársaság nem lehet olyan emlékmű, amely előtt a történelemórákon el kell helyezni a kegyelet és az emlékezés koszorúit, de lehet olyan hagyomány, mely Frankel Leo, Farkas Károly vagy Táncsics Mihály korában gyökeredzik, s melynek törzse az éltető nedvet szállítja számunkra. A legújabbkori magyar történelem legfontosabb évfordulója 1919. 1948-tól a magyar társadalom fejlődéstörvényei a Tanácsköztársaság irányában hatottak, mai életünk pedig szerves folytatása az első magyar proletárdiktatúrának, csak fel kell ismernünk és fel kell ismertetnünk mai mindennapjainkban a tegnapi mát. S ebben a hagyománytiszteletünkben tanulhatunk Adytól, akiben a modernség és a hagyomány nemesveretű ötvözetté vált, aki képes volt egyesíteni magában Dózsa György kaszás népét és a jövendő fehéreit. Az így értelmezett hagyomány nevelési funkcióját kell erősítenünk történelemóráinkon. Talán egyetlen tantárgy tanítása során sem találjuk meg a hagyomány nevelőhatásának, nevelési lehetőségeinek oly gazdag tárházát, mint a történelemben. A Magyar Tanácsköztársaság szocialista forradalmi hagyománya olyan világnézet és jellemformáló tényező. melyet nem nélkülözhet a szocialista pedagógia. A hősök és eszményképek szenvedélyes szocialista hazaszeretetének. emberi, államférfiül és hadvezér! bölcsességének, személyes bátorságának, a Tanácsköztársaság tiszteletet és megbecsülést érdemlő erőfeszítésének, a túlerővel szembeni heroikus küzdelmének ott kell lüktetnie minden mai és jövő tanár és fiatal szívében. Ebből lesz meggyőződés, ebből lesz szocialista világnézet, ebből lesz mai cselekvőkészség! A feladat megoldásának kulcsa a mi kezünkben van! Fabulya László Eksztázis 7-től 104g Aki üvölt, az nem tűnődik. Márpedig Kovács András Eksztázis 7-től 10-ig című filmje mindenkit elgondolkodtathat, szándéka szerint is ezért készült. Mégis kétséges számomra, hogy beat-zene áhitatos rajongói hajlandók lennének minden vonatkozásában végiggondolni, a szükséges tanulságokat levonni. Megkérdeztem nyolcadik osztályos tanítványaimat, mi a véleményük a filmről. Azon nem is csodálkoztam, hogy a késő éjszakai órákban bemutatott filmet szinte mindannyian látták — néhányon ugyan bevallották, hogy elaludtak, de ezeket az igazi vérbeli rajongók mély megvetéssel sújtották — azon azonban már el kellett tűnődnöm, hogy szinte egyhangúan azt vallották: nagyszerű volt. ★ Igyekeztem néhány olyan szempontra felhívni a figyelmüket, amely vitát válthat ki, pl. az eksztázis célját illetően. Elmondtam nekik, hogy az amerikai jazz első diadala idején az egyik kritikus ezt írta: „Ezek a fiatalemberek... azt akarták, hogy ha majd. elkezdenek trombitálni, üvölteni, hörögni és bőgni, akkor a tiszteletre méltó polgár úgy ugorjon fel párnázott karosszékéből, mintha kígyó marta volna meg.”. Pofon a közízlésnek, a század elején a fu- turizmUs hívei is valami ilyen szándékkal hökkentették meg a kispolgárokat, s Kovács András filmjének egyik szereplőjét i.s jó érzés tölti el, ha találkozik a felnőttek részéről ezzel a meghökkenéssel. ■k Ami a tánczene iránti felfokozott rajongást általában illeti, ezen nem kell csodálkoznunk. A középkor óta „táncos magyarok” vagyunk és „a tánc pestise” — írja egy kálomista prédikátor a mohácsi vész idején — még azokat is elkapja" „akiknek féllábok... koporsóban vagyon." Jámbor eleink azt tartották — erről Takats Sándor jeles müvelödéstörténészünk tudósít —, hogy a tomboló (táncoló) víg párok szózati közt, a borospalack mellett az ember hamarább elfelejti nyavalyás állapotját. Amint a tombolás szó is mutatja, jámbor eleink a táncokat nemcsak „bús-lassú lépésekkel" ropták, hanem néha oly féktelen dühvei szökdécseltek, dobbantottak, toporzé- koltak, hogy csak úgy rengett bele a pádi- mentum. ..Az aki effélét ezelőtt nem látott volt — írják 1582-ben — azt tudná, hogy mind megdühödtenek és megbolondultanak.’1 Tinódi szerint még muzsika sem kellett az efféle tánchoz, mert ha duda nem volt a kéznél, „két rossz tálat ók zörgetnek, tombolnak és szöknek!“ it Kovács András filmjében is találkozunk ezzel a jelenséggel. Az egyik egyetemista szereplő elmondja, hogy a Traffic-koncertev. olyan csodálatos zenét hallott, amilyennel még Magyarországon nem találkozott, mégis a koncert második felében a zenei élmény vizuális élménnyé változott. Csak azt látta, hogy kék és zöld gitárokat pengetnek, de hallani nem hallott egy árva hangot sem, mert mellette és körülötte mindenki üvöltött. * A XVI—XVII. században a muzsikának és táncnak általános elterjedése népszerűvé tette a táncnótákat es elősegítette a társadalmi érintkezést. Az udvarházakban tanították a táncnótákat és annyira jelentős társadalmi formulává vált, hogy a levélbeli jókívánságok között is nemegyszer találkozunk a „friss táncot kívánunk kegyelmeteknek" köszöntéssel. A nagy népszerűség szinte természetes reakciójaként különösen a protestantizmus elterjedésével, amikor a rideg és szigorú erkölcsi felfogás kopott lábra, a prédikátorok, akik a bűnök gyornlálását és a virtusok plántálását tartották életük céljának, a „vígasságtevő szerszámoknak’’ is hadat üzentek. A szegény muzsikásoknak volt mit hall- gatniok. A jámbor tanítók szerint ugyanis a muzsikás éppoly nagy bűnös, mint a táncos. Nem akarunk abba a hibába esni, mint jámbor eleink, akik szerint „az ördög tojta, az ördög ülte, az ördög költötte ki a táncot’’ és természetesen a tánczenét is. A beat-rajongás társadalmi jelenség és abbar nem látunk semmi kivetni valót, ha pl. a középiskolás fiatalság a beatet egy zenei irányzatnak tekinti és rajong érte. De ugyanakkor — s ennek a film is erőteljesen hangot ad — enyhén szólva szomorúnak tekintjük, hogy az ifjúság egy jelentős részének ez je lent szinte mindent: filozófiát, irodalmat, zenét. Ez tölti ki teljesen a szabad idejüket, követendő ideálnak tekintik, ízlésesnek egyáltalán nem nevezhető jelvényeiket jobb ügyhöz méltó hűséggel viselik, vélt vagy ténylegesen meglevő problémáikra feleletet várnak tőle. Ad-e a beat-mozgalom és a beatzene valami választ, vagy csak álfeleletet ad problémáikra — ezt a kérdést egy következő alkalommal taglaljuk a nagyon tanulságos filmmel együtt gondolkodva tovább a felvetett kérdéseken. Csukly László
