Nógrád. 1969. június (25. évfolyam. 124-148. szám)

1969-06-19 / 139. szám

4 nemzetközi tanácskozás fö dokumentuma

(Folytatás a 2. oldalról)

A kommunisták látják a szocialista világrendszer fejlődésének nehézségeit. A szocialista rendszer azonban a társadalmi-gazdasági rend azonosságára, a szocialista országok alapvető érdekeinek és céljainak egybeesésére épül. Ez az azonosság a záloga annak, hogy sikerül majd a marxizmus—leninizmus. a proletár internacionalizmus elvei alapján megoldani a fennálló nehézségeket, és még jobban megerősíteni a szocialista rendszer egységét.

A kapitalizmus fellegváraiban — amint ezt a legutóbbi idők esemény ei is bizonyították — a forradalmi harc. az egész demokratikus, imperialista ellenes mozgalom fő mozgató ereje a munkásosztály.

A jelenlegi időszakot az jellemzi, hogy a munkásosztály, a széles dolgozó tömegek fokozódó harcot folytatnak nemcsak gazdasági helyzetük megjavításáért, hanem politikai követeléseik teljesítéséért is.

A iiiiiiikáMNxüily $i forradalmi bare élem

A saját létfontosságú érdekeiket védelmező dolgozók egyidejűleg a demokratikus szabadságjogokért és a szociális jogokért is harcolnak. Követeléseik mindinkább közvetlenül a monopoltöke uralmi rendszerét, politikai hatalmát veszik célba. A széles néptömegek mindinkább az ember kizsákmányolásán alapuló gazdasági és társadalmi rend gyökeres megváltoztatását kivánják. A munkásság nagy osztálycsatái sok kapitalista országban szétzilálják a monopóliumok hatalmát, elmélyítik a kapitalista társadalom ingatagságát és ellentmondásait. Előhírnökei olyan új osztályütközetnek, amelyek meghozhatják az alapvető társadalmi átalakulásokat, a szocialista forradalmat, a más dolgozó rétegekkel szövetséges munkásosztály hatalmának megteremtését.

Az utóbbi idők osztályütközetei csapást mértek a neo- kapitalizmus és a reformizmus hívei által terjesztett illúziókra, s újult erővel igazolták a marxizmus—leninizmus alaptételeit. A kommunista és munkáspártok a jobb- és „baloldali opportunistáktól eltérően, nem állítják szembe a mélyreható gazdasági és szociális követelésekért, a fejlett demokráciáért folytatott harcot a szocializmusért vívott harccal, hanem azt e harc részének tekintik. A radikális demokratikus átalakulások, amelyekhez a monopóliumok, s azok gazdasági uralma és politikai hatalma ellen vívott harc eredményez majd, elő fogják segíteni, hogy még szélesebb tömegek ismerjék fel a szocializmus szükségszerűségét.

A kialakult új helyzetben még nyilvánvalóbb lett, hogy szükség van a munkásosztály egységére.

A reformista koncepciók válságát megerősítik a tények, b munkásmozgalom harci tapasztalatai, az opportunizmus határozott bírálatával egyetemben, ami változatlanul feladata a kommunista és munkáspártoknak. A szociáldemokrácia soraiban differenciálódás megy végbe, s ez a vezetőségben is tükröződik. A szóciáldemokraták egyes vezérei a monopoltőke, a kapitalizmus védelmére keltek. Mások hajlanak arra, hogy tekintetbe vegyék a dolgozó tömegek követeléseit, gazdasági és szociális téren, a békéért és a haladásért vívott harc kérdésében.

A kommunisták döntő jelentőséget tulajdonítanak a munkásosztály egységének, s a szocialistákkal és a szociáldemokratákkal való együttműködés mellett foglalnak állást, hogy haladó demokratikus rendszert teremtsenek meg ma és felépítsék a szocialista társadalmat a jövőben.

Minden tőlük telhetőt elkövetnek, hogy megvalósuljon e2 az együttműködés. Síkraszállnak a társadalom megújhodásában érdekelt más demokratikus pártokkal és szervezetekkel való együttműködésért is. Az ezen az úton való előrehaladáshoz természetesen arra van szükség, hogy a szocialista pártok és a szocializmus mellett állást foglaló egyéb politikai szervezetek határozottan leszámoljanak a burzsoáziával folytatott osztályegyüttműködés politikájával, s a békéért, a demokráciáért és a szocializmusért vívott hatékony harc politikáját folytassák.

Fontos szerepet játszanak a monopóliumok elleni harcban a szakszervezetek, a dolgozók legszélesebb tömegszerve- zetei. Szerepük még nagyobb lehetne, ha a kapitalista világban a szakszervezeti mozgalom nem lenne szétforgácsolt.

Annak ellenére, hogy egyes vezérek mesterséges akadályokat gördítenek a különféle irányzatú szakszervezetek nemzeti és nemzetközi akcióegységének útjába, az utóbbi években fokozódott a szakszervezeti mozgalom ilyen egységére való törekvés. A kommunisták következetes hívei a nemzeti és a nemzetközi szakszervezeti egységnek.

A munkásosztály valamennyi pártjának és szakszervezetének akcióegységét célzó kommunista irányvonal fokozódó támogatásra talál. Az egység irányvonala növeli a munkás- mozgalom lehetőségeit az imperialistaellenes harcban, lehetővé teszi, hogy bevonják ebbe a harcba a proletariátusnak azt a részét, amely mindezideig szervezetlen vagy a bur- zsoá pártokat követi. A kommunisták úgy fogják tökéletesíteni politikai és ideológiai tevékenységüket, hogy megvalósuljon a munkásosztály egysége.

A monopoltőke uralma, az, hogy a monopolista állam „mezőgazdasági programokat” hajt végre, a kis- és középparasztság mind nagyobb részének elnyomorodását idézi elő. Az utóbbi időben ez a parasztság fokozódó ellenállást tanúsít ezekkel az intézkedésekkel szemben, tömeges megmozdulásokra vállalkozik, amelyeket a városi dolgozók is támogatnak. A munkások és parasztok szövetségének erősítése — a monopóliumok és hatalmuk ellen vívott sikeres harc egyik alapvető feltétele.

A nagytőke semmibe veszi a városi középrétegek többségének létfontosságú érdekeit. A lakosság középrétegeinek széles tömegei éppen ezért annak ellenére, hogy soraikban nincs egység és e rétegek különösen fogékonyak a burzsoá ideológia iránt, síkraszállnak érdekeik védelmében, bekapcsolódnak az általános demokratikus követelésekért vívott harcba Egyre inkább növekszik közöttük az a felismerés, hogy a munkásosztállyal való közös akciók létfontosságúak.

Korunkban, amikor a tudomány közvetlen termelőerővé válik, az értelmiség mindinkább a bérmunkások sorába kerül. Társadalmi érdekei összefonódnak a munkásosztály érdekeivel, alkotó törekvései a monopolista tulajdonosok érdekeibe ütköznek, akik számára mindennél fontosabb a profit. Noha lényegbe vágó különbség mutatkozik az értelmiség különféle csoportjainak helyzetében, mégis az értelmiségnek mind nagyobb része kerül konfliktusba a monopóliumokkal és a kormányok imperialista politikájával. A burzsoá ideológia válsága és a szocializmus vonzereje elősegíti, hogy az értelmiség az imperialistaellenes harc útjára lépjen. A szellemi és fizikai dolgozók szövetsége egyre jelentősebb erővé válik a békéért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért, a termelés, a kulturális intézmények és a tájékoztatás demokratikus ellenőrzéséért, az oktatásnak a nép érdekét szolgáló fejlesztéséért vívott harcban.

A parasztság, a városi középrétegek és az értelmiség érdekeinek közeledése a munkásosztály érdekeihez, együttműködésük fokozódása — a monopolista hatalom társadalmi bázisának összeszűkülésére vezet, élezi a monopóliumok hatalmának belső ellentmondásait és elősegíti a széles néptömegek mozgósítását a monopóliumok, az imperializmus elleni harcra.

A közélet fontos tényezőjévé vált Nyugat-Európában, Amerikában, Japánban, Törökországban és más országokban az ifjúság egyre nagyobb része, és fokozódó politikai aktivitása.

Az ifjúság megmozdulásai a jelenlegi burzsoá társadalom mély válságát tükrözik. A dolgozó-, s mindenekelőtt a munkásifjúság, amely szuper-kizsákmányolásnak van kitéve és a kapitalizmus körülményei között semmilyen távlatot sem lát maga előtt, egyre tevékenyebben kapcsolódik be az osztályharcba, belép a szakszervezetekbe, a kommunista és más demokratikus szervezetekbe.

A diákság széles tömegei nemcsak az elavult oktatási rendszer hiányosságai ellen lépnek fel, nemcsak azért a jogukért harcolnak, hogy saját szervezeteik legyenek és hatékonyan részt vehessenek az oktatási intézményék irányításában, hanem az uralkodó osztályok politikája ellen is. A vietnami nép harcától és az imperializmus ellen vívott hősi harc más példáitól lelkesítve, mind több fiatal vesz részt a nagyszabású népi megmozdulásokban az imperializmus ellen, a demokráciáért, a békért és a szocializmusért.

A kommunisták nagyra becsülik az ifjúsági mozgalom fellendülését, s aktívan részt vesznek benne. Terjesztik saraiban a tudományos szocializmus eszméit, megmagyarázzák az ifjúságra esetleg befolyást gyakorló különféle álforradalmi eszmék veszélyességét, igyekeznek segíteni, hogy megtalálja a helyes utat az imperializmus ellen, érdekeik védelmében vívott harcban. Az ifjúság előtt csakis a munkásmozgalommal és kommunista élcsapatával való szoros kapcsolat nyithat valóban forradalmi távlatokat.

Korunk fontos jellegzetessége a nők tömeges részvétele az osztályharcban, az intiimperialista mozgalomban és a békéért folyó harcban. Ez a részvétel legszemléletesebben az amerikaiak vietnami agressziója elleni tömeges megmozdulásokban nyilvánul meg. Emelkedik a termelésben és más tevékenységi szférákban foglalkoztatott nők száma, növekszik politikai öntudatuk, erősödik harcuk a gazdasági és szociális jogokért.

A dolgozó nők követelik, hogy vessenek véget mindenfajta megkülönböztetésnek munkájuk bérezésében, követelik a teljes egyenjogúságot az állampolgári jogok tekintetében, intézkedéseket követelnek az anyaság védelmére stb. Mind aktívabban vesznek részt a munkás- és demokratikus erők harcaiban, egyre nagyobb számban lépnek be a szakszervezetekbe. A kommunista pártok, amelyeknek tevékenységében egyenlő jogokkal vesznek részt a nők, határozottan támogatják követeléseiket, és a nők egyenjogúsítását az általános demokratikus mozgalom fontos elemének tekintik.

A szocialista országokban biztosítva van a nők teljes egyenjogúsága és ezeknek az országoknak a példája komoly vonzerővel bír a kapitalista világban élő nők harca szempontjából.

Szövetség’ a harcban

A társadalmi ellentmondások erőteljes éleződésének eredményeképpen sok kapitalista országban nyílt meg a lehetőség a forradalmi munkásmozgalom monopóliumellenes és imperialistaellenes alapon nyugvó szövetségére a hívők széles tömegeivel. A katolikus egyház és néhány más vallás ideológiai válságban van, amely megrendíti évszázados koncepcióikat és kialakult szerkezetüket. Egyes országokban növekszik a kommunisták együttműködése és gyarapodnak közös akcióik a katolikusok, valamint más vallásúak széles demokratikus tömegeivel; nagyon időszerűvé vált a párbeszéd ezen erők között olyan kérdésekben, mint a háború és béke, kapitalizmus és szocializmus, neokolonializmus és a fejlődő országok; rendkívül időszerűek az imperializmus ellen, a demokráciáért és a szocializmusért folytatott közös akciók.

A kommunistáknak meggyőződése, hogy éppen ezen az irton — a széles körű kapcsolatok és a közös akciók útján — haladva válik a hívők tömege az imperialistaellenes harc és az alapvető társadalmi változások aktív erejévé.

Az egységes monopóliumellenes és imperialistaellenes akciók során kedvező feltételek teremtődnek minden demokratikus áramlatnak olyan politikai szövetségben való egyesülésére, amely képes arra, hogy döntően korlátozza a monopóliumoknak az ország gazídasági életében játszott szerepét, véget vessen a nagytőke hatalmának, és a szocializmusért vívott harc folytatásához a legkedvezőbb feltételeket biztosító alapvető politikai és gazdasági átalakulásokat valósítson meg.

Ennek a demokratikus szövetségnek az alapvető ereje a munkásosztály. Az említett célok elérését mindenekelőtt a munkásosztály és a legszélesebb néprétegek különböző formákat öltő nagyszabású tömegmegmozdulásai teszik lehetővé. A kommunisták a parlamenti tevékenység minden lehetőségét felhasználják, de hangsúlyozzák, hogy a demokráciáért és a szocializmusért vívott harcban a munkásosztály és minden dolgozó tömegmozgalmának kibontakozása a döntő mozzanat.

A gyarmatrendszer összeomlása jelentős mértékben gyengítette az imperializmus hadállásait. Az elmúlt évtized során tovább növekedett az ázsiai, afrikai és latin-amerikai népek imperia- listaellertes mozgalmának szerepe a forradalmi világfolyamatban. Egyes országokban ez a mozgalom antikapitalista tartalmat nyer.

Ázsia és Afrika sok országában a nemzeti felszabadító mozgalom új szakaszába lépett. Ezeken a földrészeken nagyszámú nemzeti állam jött létre, ami lényegesen módosította a világ politikai szerkezetét, sj közrejátszott abban, hogy az imperializmus rovására változtak meg az erőviszonyok. Majdnem teljesen megszűntek a régi gyarmatbirodalmak.

Afrika jövőjére és a béke ügyére nézve nagy jelentősége van Afrika déli részének — a gyarmati uralom egyik utolsó övezete felszabadításának. Angola, Mocambique, Portugál- Guinea, Zimbabwe, Zambia és Dél-Afrika népeinek fegyveres harca súlyos csapásokat mér az imperializmus által támogatott fasiszta és fajgyűlölő rendszerekre, s új nagy győzelmek távlatát nyitja meg az afrikai forradalom előtt.

A világimperializmus ellen folytatott harcban kiemelkedő szerepet játszik az arab felszabadító mozgalom, amely pozitív hatást gyakorol a Közel-Keleten és Afrikában az imperializmus és a neokolonializmus ellen harcoló egész mozgalomra. Az arab népeknek, az imperializmus és az izraeli agresszió ellen vívott harca része annak a világméretű általános harcnak, amelyet a szabadság és a szocializmus erői a nemzetközi imperializmus ellen folytatnak.

E stratégiailag fontos és olajban gazdag térség népeinek fellendülő nemzeti-felszabadító mozgalma és társadalmi haladása különleges gyűlöletet kelt az imperialistákban és az

olajmonopóliumokban, amelyek intrikákat és összesküvése- ket szőnek e mozgalom ellen, háborúkat robbantanak ki és más agresszív akciókhoz folyamodnak.

Az ilyen akciók elhárítása az összeesküvések meghiúsítása, s az összes vívmány megóvása szempontjából fontos például a társadalmi-gazdasági változások elmélyítése, a haladó nemzeti frontok létezése a széles tömegek és a haladó nemzeti erők számára a demokratikus szabadságjogok biztosítása.

A felszabadult országokban fejlődik a társadalmi dú'fe- renciálódás. Élesedik a konfliktus egyfelől a munkásosztály, a parasztság és más demokratikus erők. közöttük a kispolgárság hazafias érzelmű rétegei, másfelől az imperializmus, a belső reakciós erők és a nemzeti burzsoázia azon elemei között, amelyek egyre inkább hajlamosak megalkudni az imperializmussal.

Számos fiatal államban megnövekedett a munkásosztály társadalmi szerepe és politikai aktivitása. Növekszik az ázsiai és- afrikai országok fiatal proletariátusa, valamint a szocialista országok és a kapitalista országok munkásosztálya között fennálló internacionalista kapcsolatok jelentősége.

Nagy forradalmi lehetőségei vannak a dolgozó parasztságnak. A dolgozó parasztság aktívan részt vesz az imperializmus ellen, a népiek nemzeti felszabadításáért, a fiatal államok függetlenségének megszilárdításáért vívott harcban. A kommunisták fokozzák a paraszttömegek körében végzett tevékenységüket, és beviszik a proletár ideológiát e tömegek közé.

Ázsia és Afrika független államainak többségében a politikai függetlenség, a szuverenitás megszilárdításának és védelmének feladatai mellett a társadalmi fejlődés egyik központi problémája lett a gazdasági elmaradottság leküzdése, a saját ipart is magában foglaló független nemzetgazdaság létrehozása, és a nép életszínvonalának emelése.

Ezeknek a problémáknak a megoldása feltételezi a mélyreható társadalmi-gazdasági átalakulásokat demokratikus agrárreformok végrehajtását a dolgozó parasztság érdekében és részvételével, továbbá az idejét múlt feudális és prefeudá- lis viszonyok megsemmisítését, a külföldi monopóliumok túlsúlyának megszüntetését, a társadalmi és politikai élet, valamint az államapparátus radikális demokratizálását, a nemzeti kultúra újjászületését és haladó hagyományainak fejlesztését, a forradalmi pártok megerősítését és ilyen pártok létrehozását ott, ahol eddig még nem léteztek. A szóbanforgó országok társadalmi fejlődésének időszerű problémái körül jelenleg nemcsak az illető államok népiéi és a neokoloniaüsták között folyik éles harc. Ezek egyúttal belső társadalmi ösz- szeütközéseket is váltanak ki. Ázsia és Afrika független államai számára nagy jelentősége van a szocialista országokkal való baráti viszony és hatékony együttműködés megteremtésének.

Korunk forradalmi feltételeinek hatására sajátos formái jöttek létre a felszabadult országok haladó társadalmi fejlődésének, megnövekedett a forradalmi-demokratikus erők szerepe. Néhány fiatal állam nem kapitalista útra lépett, hanem olyan útra, amely biztosítja a gyarmati múlttól örökölt elmaradottság felszámolásának lehetőségét és a szocialista fejlődésre való áttérés feltételeinek megteremtését. A szocialista orientáció utat tör magának ezekben az országokban, le- küzdi a nagy nehézségeket és kiállja a megpróbáltatásokat. Ezek az államok elszánt harcot folytatnak az imperializmus és a neokolonializmus ellen.

Azok az országok viszont, amelyek kapitalista útra léptek, nem voltak képesek arra. hogy akár egyet is megoldjanak alapvető problémáik közül. A belső reakció ezekben az országokban a nép növekvő elégedetlenségébe ütközve, az imperializmus támogatásával támadást indít a demokratikus szabadságjogok ellen, sok esetben pedig kegyetlenül elnyomja a tömegek demokratikus és hazafias mozgalmát.

Konfliktusokat szít. a nemzetiségi, etnikai, vallási, törzsi és nyelvi csoportok között, s ily módon az ezen országok által kivívott függetlenséget is veszélyezteti.

Kiváltképpen ellenséges az imperializmus a haladó rendszerű országokkal szemben. Az imperialisták igyekeznek letéríteni ezeket az országokat a maguk választotta útról, szétzülleszteni politikai pártjaikat; saját befolyásuk alá rendelni felvilágosító és kulturális intézményeiket, tömegtájékoztatási eszközeiket, megszervezik ott ellenforradalmi ügynökhálózatukat és támogatják az államapparátus és a fegyveres erők reakciós elemeit. Az antikommunista előítéleteket arra próbálják felhasználni, hogy viszályt keltsenek a hazafiak között.

A nemzeti fejlődés és a társadalmi haladás feladatainak megoldása, a neokolonialista mesterkedések hatékony visz- szautasításának útja a néptömegek mozgósításában, a proletariátus, a parasztság szereplőnek fokozásában, a dolgozó ifjúság, a diákság, az értelmiség, a városi középrétegek, a had.seregbeli demokratikus körök, valamennyi hazafias haladó erő tömörítésében rejlik. A kommunista és munkáspártok eme erők tömörítése mellett szállnak síkra.

A kommunisták népeik szabadságát, nemzeti függetlenségét és szocialista jövőjét védelmezik, ők a tudományos szocializmus eszméinek hordozói, a nemzeti felszabadító mozgalom élharcosai. Ennek a mozgalomnak az érdekei, a közelmúltban felszabadult országok népei társadalmi fejlődésének érdekei megkövetelik a kommunista pártok és a többi haladó és hazafias erő szoros együttműködését. A kommunizmussal szembeni ellenségesség, a kommunisták üldözése árt a népek nemzeti és társadalmi felszabadulásáért vívott harcnak.

Ébred Latin-Amerika

Latin-Ameríka országainak többsége a múlt század elején kivívta az állami függetlenséget. Egészüket tekintve, a kapitalista fejlődés meglehetősen hosszú útját járták be, s kialakult, harcban növekszik és erősödik a nagy létszámú városi és falusi proletariátus; gyakorlatilag valamennyi országban működik kommunista párt. Latin-Amerika népei a közös elnyomó és kizsákmányoló — az amerikai imperializmus — ellen harcolnak, amely az egész kontinenst függő helyzetbe kényszerítette, stratégiai hátországának tekintve azt.

E népek közül egyesek még a gyarmati uralom ellen harcolnak. A valódi nemzeti szuverenitásért és a gazdasági függetlenségért folytatott harc összefonódik a kapitalista kizsákmányolás és mindenekelőtt a külföldi és helyi monopóliumok és oligarchák ellen vívott éles osztályharccal. Sok országban fennmaradtak a feudális maradványok és földnélküli parasztok nagy tömegei élnek. Folyik a harc a demokratikus követelésekért és a zsarnoki diktatúrák ellen, amelyek rendkívül negatív tényezőként jelentkeznek a kontinens történelmi fejlődésében.

A kubai forradalom átszakította Latin-Amerikában az imperialista elnyomás láncát, s az amerikai kontinens első szocialista államának megalakulására vezetett. Ez történelmi

(Folytatás a 4. oldalon)

NÓGRÁD » 1969. június 19., csütörtök 3